"Bűn az élet" - a Kálvária tér és környéke

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 17 июл 2023
  • Az utca népe és a rendőrség látványosan csoportosult állítólag egy balhé miatt a Kálvária tér és a Lujza utca sarkán bő egy hete. Mi is bejártuk a Kálvária teret és környékét, hogy megtudjuk, milyen ott az élet egy átlagos hétköznapi éjszakán.
    - mikro szocioriport -

Комментарии • 179

  • @Boowar95
    @Boowar95 Год назад +25

    Én még 2008-ban dolgoztam fél évet az Illés utca sarkán lévő éjjel-nappaliba. Érdekes dolgokat éltem meg. Főképp úgy, hogy akkor hozta be az önkormányzat az alkohol kiadás korlátozásának a renedeletét.
    Viszont amennyire mozogtam a környéken, az akkori viszonyokhoz képest legalább a Kálvária téren van látható javulás.
    Még 2008-ban Nácitól hallottam (ő roma), hogy neki öregként az volt a baja a fiatalokkal, hogy sokszor szó nélkül szúrnak illetve elég hamar kést rántanak. Az ő idejében legalább annyi betyárbecsület volt, hogy már csak annak járt a második pofon, aki felállt érte.

  • @murcivanabeasd
    @murcivanabeasd Год назад +182

    A Nájki fiú is csúszkál bugolgat elég rendesen

  • @solyomsandor5565
    @solyomsandor5565 Год назад +42

    El kellett olvassam a kísérő szöveget, mert nem jöttem volna rá magamtól mi a célja a riportnak; a nike-s srác; a vállát mutogató kancsós ember; vm. a háttal ülő filozófus, teológus olyan mély tartalommal bíró gondolatokat fogalmaztak meg, hogy nem tudtam magamévá tenni. Húúú ez kemény volt.

    • @renatamarki2435
      @renatamarki2435 Год назад

      😂😄🤪

    • @pusomaj570816
      @pusomaj570816 Год назад +4

      Ha értettél belőle valamit: ismerésem.

    • @anomaly1498
      @anomaly1498 Год назад +1

      jaja. A háttal ülő filozófus komoly dolgokat feszegetett.

  • @MsNorah83
    @MsNorah83 Год назад +12

    A szavazóbazis. Külön fordító kell ehhez.

  • @balint65
    @balint65 Год назад +29

    Szerencsétlen nyugdíjas nénit sajnálom, aki még nyugdíj mellett is dolgozik. A fiatal nike pólósnak meg üzenném, hogy szokjon le a drogokról meg ha lop, akkor arról, menjen el mekibe vagy építkezésre dolgozni, vagy utcát söpörni, tegye magát hasznossá, ne a kifogásokat keresse. És úgy ámblokk a c.-nak üzenném, hogy tanuljanak, legalább egy érettségit tegyenek le, aztán egy szakmát, mert úgy tényleg nem sok a jövő, ha még beszélni se tudnak normálisan.

    • @TundeHegelsberger
      @TundeHegelsberger 11 месяцев назад +2

      Olyan könnyű az észt osztani...

    • @spidercitybudapest
      @spidercitybudapest 11 месяцев назад

      En kapasbol 2 munkat is tudok netto 500felett budapesten es kornyeken.
      Altalos iskolaval siman felvesznek. De ott megtanulod mi az a munka.
      Fel ora alatt talalsz a neten a varosban
      Olyat ami 300nettokat fizet meg 2perc alatt.
      Nem kell magyarazkodni, eletkeptelen, szerencsetlen luzereknek nincs es sosem lesz jovoje.

  • @ZimaBlueLittleRobotDance
    @ZimaBlueLittleRobotDance Год назад +8

    3:55 Melyik jobb? Jobb oldalt a drogos? Bal oldalt az alkesz? Vagy középen a rivós nyugger?

  • @user-jb7oi7mc6z
    @user-jb7oi7mc6z Год назад +12

    Szandika!!😂❤🎉

  • @muszaabusimon707
    @muszaabusimon707 Год назад +8

    Szerintem annak az urnak van igaza aki utoljara beszelt.

  • @SzivesNaplo
    @SzivesNaplo Год назад +92

    Ennek a "riportnak" őszintén mi értelme volt? Az megszólalók össze-vissza beszélnek, semmi objektív, tényszerű dolgot nem tudunk meg, a riport célját sem értem. Én ott születtem, 36 évig éltem a Práter utcában: mindig ugyanez volt a helyzet... Mindig jelen voltak prostik, dílerek, drogosok, maffiózók... Régebben nyíltabban ment, a prostik ott stricheltek nappal is az utcán, de most is két perc alatt kiszúrni őket vagy a dílereket. Némelyik utca normálisabb, főleg a Corvin projekt óta, de sok utcába ma se mennék be este 8 után...

    • @voda2023
      @voda2023 Год назад +10

      Hát neked nem sokat mondott...
      Másnak lehet, jelentett valamit.

    • @SzivesNaplo
      @SzivesNaplo Год назад +12

      @@voda2023 ja, persze. Valakinek egy üres papírlap is jelent valamit. Egy riportnak kellene valami cél, valami mondanivaló, itt még épp az hiányzott. Random utcai emberek lettek megszólaltva, mondták valamit, ami vagy igaz, vagy nem, mindenesetre nem reprezentatív, és nem értem azt sem, mit lett volna a riport célja: egy állapotot bemutatni? Mihez viszonyítva? Aki nézte, ettől nem lett okosabb...

    • @donvarga88
      @donvarga88 Год назад +4

      Teljesen egyetértek Veled, csupa Nobel díjas embert kérdeztek meg. Egyik sem mondott semmit, csak beszéltek beszéltek, majd a riport végén megkérdeztem. Miről is volt szó? Semmiről. Hablatyolás volt az egész.

    • @tunyaa
      @tunyaa Год назад +10

      Én ezt pl egy korrajzként értelmezem. Azt látom, hogy az ott lakók hogyan illetve miket élnek meg a riporton keressztül, pont ettől real, hogy tényleg odaül mellé amikor 1-kor lent szétvan cigizve és megpróbálnak beszélgetni.

    • @voda2023
      @voda2023 Год назад +2

      @@SzivesNaplo Üres papirlap! Milyen mély, milyen lényeges!!
      😀😀😀😃😁

  • @user-yj4jz9so5g
    @user-yj4jz9so5g Год назад +4

    Sok az osztó ha kell segítség írj privátban.!!!

  • @balazskolkedi9861
    @balazskolkedi9861 Год назад +62

    Egész jó riportokat csinál ez a Banderas! :D

  • @laplace3945
    @laplace3945 Год назад

    Kemény

  • @MartOOnExtra
    @MartOOnExtra Год назад +9

    Az szép ház lehet 👍a drogos a jehova meg az alkesz pár... Előre megy nem hátra 🤘

  • @balintvarga4592
    @balintvarga4592 Год назад +9

    a fiatal srác se tűnt túl tisztának aki interjút adott. :'D

  • @istvanhamvai7005
    @istvanhamvai7005 Год назад

    érdekes

  • @connormcload9091
    @connormcload9091 Год назад +33

    A Nike polos dinnye hordonak van baja rendesen. 😂 Vajon milyen szaron van rajta? Mert ment a vicsorgas meg az ujjak csipkedese.

    • @Devilrose1000
      @Devilrose1000 Год назад +8

      Aha, aztán előadja a hétköznapi állampolgárt. Árulkodik saját magára. Szemkontakt nulla, réved a messzeségbe.😳😂😂😂

    • @szabolcserdei9155
      @szabolcserdei9155 Год назад +9

      Én azt hittem elszáll a riport végére😂 annyira legyezgetett😂😅

    • @norisz9040
      @norisz9040 Год назад +4

      speed

    •  Год назад

      Nekem az tűnt fel, hogy ilyen cingár gyereket mi véd meg az összeverésektől, bekapcsolja a god módot esténként és elvakítja fényességével a támadókat? ROFL
      Mondjuk ennek látszata így is megvolt a bejáratvilágítással. ROFL

    • @tamasveres007
      @tamasveres007 2 месяца назад +2

      @@Devilrose1000 A szemkontanktus kerülése nem a kábítószer használatának következménye

  • @atti812
    @atti812 Год назад +2

    Mindig is utáltam a belvárost főleg ezt a nyomornegyedet.

  • @Devilrose1000
    @Devilrose1000 Год назад +51

    Az szép, drogosok,piások és jehovák.😳😂

    • @zsuzsanna8zsuska
      @zsuzsanna8zsuska Год назад

      És férfi prosti. Az egyetlen melós megszólaló, meg egy kis bárgyú..
      Nyilván nem ilyen aranyban vannak az ott élők sem.b

  • @rekakovacs8789
    @rekakovacs8789 Год назад +2

    teljesen igaza van az arcnak hit kell ,meg kultúra.nem lehet a drogra fogni..aki modortalan féreg nyilván bedrogozva is az.

  • @mgmmgm1599
    @mgmmgm1599 10 дней назад

    ❤❤❤

  • @bajuszattila2998
    @bajuszattila2998 Год назад +10

    Mindig a társadalom a hibás, persze. 8 általános melyik alanynak van meg? Így tényleg “kibaszás” az élet ha az általános sincs meg…

    • @enmagam5447
      @enmagam5447 Год назад +1

      Kompetencia felmérés eredménye: Az iskolások 40%-a nem éri el szövegértésben a minimálisan elvárt alap szintet. Nincs pedagógus, a tanterv az önálló gondolkodás,kreativitás helyett a magolást követeli. Kötelező 6 éves kortól az iskola akkor is, ha a gyerek még alkalmatlan rá, emiatt már elsőben megbuknak gyerekek. Már ott rögzül a gyerekekben,hogy ők buták,alkalmatlanok... Minden ország jövője az oktatás színvonalán múlik. Nem elég kipipálni, hogy van 8 általános, érettségi, diploma. Érdemes lenne megnézni az idei felsőoktatási ponthatárokat néhány vidéki, pénzzel kitömött Alapítványi Egyetemen. 164 ponttal gépészmérnökire, 152 ponttal gazdasági informatikusira??? Ez kettes,hármas érettségi.🤔

  • @petertot7582
    @petertot7582 Год назад +10

    kár volt az akkut feltölteni ezért....

  • @zoltanmeszaros285
    @zoltanmeszaros285 Год назад +4

    Budapest már rég elesett mert az echte helyi már megpróbál onnan elmenni de akik ott vannak azok Borsodiak, Szabolcsiak... Gyűjtő

  • @belasinka1735
    @belasinka1735 Год назад +12

    oké hogy cuccoznak mint a Nike pólós srác is teljesen kivan. Ezt nem nagyon kell vitatni. Azt viszont nem értem hogy miből? Ezeken a helyeken inkább szegény emberek élnek akkor kitől lopnak bármi értéket amiből lesz pénz cuccra? Tényleg nem értem mert valószínűleg ezek az emberek nem dolgoznak csak csavarognak. Akkor honnan van pénz?

    • @csede9891
      @csede9891 Год назад +6

      Nehogy azt gondold,hogy minőségi cuccot fogyasztanak...párszáz forintos kristályt/csavarlazítós zsályát,stb..

    • @belatimeisded
      @belatimeisded Год назад

      @@csede9891 ezt a csavarlazitot meg patkánymerget felejtsük már el nem azt szívják hanem az olcsó herbalt

    • @Blabla809-t1g
      @Blabla809-t1g Год назад

      ​@@csede9891így igaz..

    • @urbanjunior1306
      @urbanjunior1306 Год назад +3

      Van olyan díler is,akinél boltból lopott termékekkel lehet fizetni.
      (Sajt,szalámi,parfüm)

  • @richardzsolnay2160
    @richardzsolnay2160 Год назад +6

    "Mánannyira nemlen nincse olyan konfliktusok"

  • @user-ym2ql6zt4j
    @user-ym2ql6zt4j 11 месяцев назад +1

    Egyébként normális ember mit csinál kint este 19:00 után? (Olyankor már rég otthon kellene lenni.)

  • @zsolteuwra4101
    @zsolteuwra4101 Год назад

    Most őszintén!? Ennek a videónak ki a célközönsége? Vicc

  • @irmadobi8584
    @irmadobi8584 Месяц назад

    A benzinkút megszünik,, nyugísabb lesz !!

  • @mikerenton5808
    @mikerenton5808 Год назад +24

    Inkább a külföldiek csinálják a kabarét egész éjjel vedelnek óbégatnak a kiadott lakásokban

  • @behindthemirror8062
    @behindthemirror8062 Год назад +9

    “Az a drogos ferfi ott a masik oldalon egy alkoholista”

  • @katalinbranner3341
    @katalinbranner3341 11 месяцев назад +1

    1998-1999-ben Angylföldön laktam a legnagyobb gettòban. Azt nem hiszem, hogy tùl tudjàtok szàrnyalni. Nagyon szomorù, hogya remènytelensèg mèg mindig ott van.

    • @adamkern8388
      @adamkern8388 11 месяцев назад

      Angyalföldön hol volt ghetto?

    • @alex1207_
      @alex1207_ 7 месяцев назад

      @@adamkern8388 Szabolcs utca/Rákosrendező környéke/Lőportárdűlő, de az egész kerület rendkívül rossz hírű volt akkoriban.

  • @bal-libvadasz674
    @bal-libvadasz674 10 месяцев назад

    Jól emlékszem,hogy az jelenlegi kerületi polgármester első intézkedései között szüntette meg a közbiztonsági járőr szolgálatot,amit még elődje indított?
    Most még nem tetszik a kerület választóinak a közbiztonság hiánya?

    • @irmadobi8584
      @irmadobi8584 Месяц назад

      Azt a Fidesz finanszírozta,, szerződött rendőrei vanak !! A Jó Fiuk is eltüntek, .... A gíyerekeik felnőttek..

  • @Rosenberg111
    @Rosenberg111 Год назад

    najkis fiu bevan szepen pikozva😂

  • @technotronic1054
    @technotronic1054 Год назад +2

    csöves magyarország

  • @tdizsolt
    @tdizsolt Год назад +8

    A cukifiú válla hogy kivillant....😂😂😂

  • @veghbela
    @veghbela Год назад +5

    A nike pólós gyerek is nagy csibész lehet :D elmondja ki mit csinál de belőle jobban kinézem :D

    • @koxwobi6431
      @koxwobi6431 Год назад +3

      Meg rom keszen magyaraz! 😂

    • @veghbela
      @veghbela Год назад +1

      @@koxwobi6431 többek közt arra is értettem, hogy nagy csibész, a szó minden értelmében :D de rablóból lesz a jó pandúr, szóval még "sokra" viheti :D

  • @peterkis2617
    @peterkis2617 Год назад +2

    A rumungró kissebségi a Kálváriánál... :D Hát fehér embert alig látni a környéken :D

  • @tothgabor7188
    @tothgabor7188 Год назад +1

    Már azzal is összemosnak, aki mellett elsétálsz az utcán? Amúgy ez az egész, amit az ilyen helyekkel leművelni sikerült olyan, mint a rezervátumok, csak a beilleszkedéshez problémás elemeket kell az életvitelbe bevezetni, hogy a kirekesztetségre ne lehessen ráfogni a dolgokat, hanem az elkerülhetetlen elkerülhetetlenné tett cselekményekre csak. 💬

  • @lukacs_laci
    @lukacs_laci Год назад

    Ez a baseballsapkás tag nem az aki a 'Szerelmes a Szandi' c. videóban mondja, hogy "párduc leszek... nem..inkább kiscica" ??

  • @belakovacs3154
    @belakovacs3154 Год назад +1

    Hajnalban a köris utca elején, szinte mindig ordítozva mennek haza.

    • @enmagam5447
      @enmagam5447 Год назад

      Ez nem a riportban megjelölt környék sajátossága. A legdrágább belvárosi utcákban is vannak éjszaka ordítozók.

  • @istvanhadnagy9008
    @istvanhadnagy9008 Год назад +11

    Azt mondja a hölgy; végre kimondom,ha már igy megkérdezi,mert én ott lakok,és a szomszédom drogos,a másik meg alkoholista. Na megismertük a nagy titkot.

    •  Год назад +1

      Igen, lehet hogy más igekötőt kellett volna használnia, pl. kimondom helyett ELmondom. Így egész más értelmet nyer a mondat.

  • @MrRetisas
    @MrRetisas 11 месяцев назад +2

    A padon ülő férfinak tiszteletem.

  • @mindk077
    @mindk077 Год назад +1

    A Nemzeti Huszár tanodából oda kellene vágtatni esténként, az jobb oktatás lenne mint a parádézás.

    • @irmadobi8584
      @irmadobi8584 Месяц назад

      hahaha..ők is osztják.....Az egyetem körül..

  • @kolomparfosoboyhete
    @kolomparfosoboyhete Год назад +30

    Köszönjük Pikó Bandinak hogy ismét züllik az egész kerület. 🥰

    • @kdanny9973
      @kdanny9973 Год назад

      Amióta ő van (Piko)a Corvin setany is pusztul, csövesek mindenhol,

    • @hofierick
      @hofierick Год назад +7

      Persze! Mind a 4 egyetemre járt Tarlós alatt! 🤣

    • @adamholter9477
      @adamholter9477 Год назад +8

      Pedig 19 előtt milyen szuper volt minden a 8-ban. Rendezett házak, utak, szép közterek. Sehol prostik, bűnözők, rend és nyugalom mindenhol... 🙄

    • @hofierick
      @hofierick Год назад

      @@adamholter9477 soros betelepítette libsi segítséggel a kannibálokat

    • @adamholter9477
      @adamholter9477 Год назад +2

      @@hofierick 😂😂

  • @richardzsolnay2160
    @richardzsolnay2160 Год назад +1

    Fele ember úgy néz ki hogy nagyon nagyon komoly tehát azé mondom én: áh

  • @andrassandor3745
    @andrassandor3745 Год назад +2

    Inkább a Sárkány utcai autó javított kéne kicsit górcső alá venni! Borzasztó mikor este 8-11 között még kopácsolnak mostanság ,más meg nem tud pihenni!

  • @farkasadam3909
    @farkasadam3909 Год назад +3

    érdekes munka ez a riporterkedes...

    • @nikolettszalay364
      @nikolettszalay364 Год назад +3

      😂. Ennek a fickónak nem sok köze van a dologhoz. Gondolom guberált egy mikrofont vmi lomtalanításon, ki kellett próbálni, na.....

    • @irmadobi8584
      @irmadobi8584 Месяц назад

      A Népszinház utcán fiatal húszonéves srácok csináltak egy közösséget . riportoznak..

    • @farkasadam3909
      @farkasadam3909 29 дней назад

      @@irmadobi8584 ühüm :D

  • @user-xk9jy7gc2p
    @user-xk9jy7gc2p 2 месяца назад +2

    Pont a legalja véglénnyel kezdetek a riportot 😡
    Én a Danko utcában lakók,és egy fertő van itt 😡😡😡😡
    Jó lenne,és sokan hálásak lennénk,ha a Betyársereg sokat sétálna erre 🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻
    Nem igaz,hogy a rendőrök járkálnak 😡😡😡😡

  • @adamcsukardi8888
    @adamcsukardi8888 Год назад

    dik a szandika !!!!!!😂😂

  • @tokitheprofessional
    @tokitheprofessional Год назад +1

    Szétlopják a fele izét

  • @rengood4270
    @rengood4270 Год назад

    New Joe City!! (new Jack city után szabadon) SaDaR&R

  • @vxlz5916
    @vxlz5916 11 месяцев назад

    Jönnek a kommandósok

  • @peterbarna2243
    @peterbarna2243 Год назад +3

    Ha a rendőr teszi a dolgát az a baj, ha nem teszi, akkor meg az. Magyar embernek jót tenni nem lehet. :)

  • @Wangti0027
    @Wangti0027 Год назад +2

    8 kerület mindig is gettó volt és az is marad....

    • @enmagam5447
      @enmagam5447 Год назад +2

      No persze. Azért építenek befektetők 100-120 milliós lakásokat,melyeknek többsége már el van adva.

  • @user-xk9jy7gc2p
    @user-xk9jy7gc2p 2 месяца назад

    Ja és a kocsimat szét szedték egyik reggelre,se kocsim,se pénzem,se papír a rendőrségtől,kamera felvétel is van,tudják ki a tettes,és nem tesznek semmit 😡😡😡😡
    55 éve itt élek,és cserélni nem lehet,mert Pikó tiltóra rakta a cserét,de már lassan nem bírom 😔😔😔😔😔😔😔

  • @ErikHrtmnn
    @ErikHrtmnn Год назад +11

    Undorító egy város… közben meg kedves kormány állandóan nyugati no go zónákra mutogat.

    • @evafejes1427
      @evafejes1427 Год назад +3

      Hol vannak a kerületi polgármesterek vagy a főpolgármester?
      Vidéken sem a kormányt veszik ám elő elsőként, ha valami nem működij, hanem a helyi városvezetést és a képviselőket!

    • @ErikHrtmnn
      @ErikHrtmnn Год назад +3

      @@evafejes1427 persze ezt vidékre is értettem, illetve egyetértek. Ezt kerületi illetve városi vezetéssel együtt lehet megoldani.

  • @Janos23Janos
    @Janos23Janos 7 месяцев назад

    Szerintem bár melyik kér ben meg van minden 8 kér az város azért látni jobban mindent ...

  • @hermesz01
    @hermesz01 Год назад +3

    Nem tudom, mennyire reális hogy a szakállas riporter, le mászik a 2/A- ból ( a második kerület jobbik része)
    És pont elkap egy félkegyelműt, egy Jehovaistát, meg egy szinén szakállas, csöves travit 😬😬😬

  • @tokejanos01
    @tokejanos01 Год назад +4

    Nem sok minden változott a 2000 óta. 7 évet laktam ott ( sajnos) Pedig akkor úgy nyomták azt, hogy rendbe teszik a környéket😂

    • @enmagam5447
      @enmagam5447 Год назад

      Nagyon "sok minden változott 2000 óta."..

    • @tokejanos01
      @tokejanos01 Год назад +2

      @@enmagam5447Olyan sok minden azért nem. Vagy talán a Magdolna utca Váci utca szintre lépett? 😃 2004-ig laktam a Koszorú utcában, és ugyanolyan putris mint volt. 😃

  • @DavidGabor0828
    @DavidGabor0828 Месяц назад

    Drogosok.... Ja az alkohol nem az... 😅

  • @tiborlevai9951
    @tiborlevai9951 2 месяца назад

    A kutya is jó dógába veszik meg! Ez van ma

  • @juanfernandezespinosa7524
    @juanfernandezespinosa7524 Год назад +4

    En a Luiza utca 21 - ben eltem 6 evet!!! AZ egyik szomszedom kurva volt,a ferje volt a stricie!!!!! Semmit sem valtozott!!!! Melinda.España.( Bocs, a Spanyol ABC - vel irok,nincsenek ekezetek!!!)

    • @sztellaracz
      @sztellaracz 11 месяцев назад

      Megis ezt nezed a fasza Eszpányádból 😂😂

  • @kisbetmen
    @kisbetmen 11 месяцев назад

    Csak retardáltakat találtak az interjúkhoz ? 😅

  • @kristofmolnar2782
    @kristofmolnar2782 11 месяцев назад

    hat sajnos nem sikerult olyan embereket talalni akik ertelmezheto valaszokat adnak

  • @tusrobi7797
    @tusrobi7797 Год назад

    🤣😆 a jóKörnyék lakói meg lettek intejuvozva 😝 az a baj az innen elszakadók,ha jobb lakóközösségbe mennek,valami véletlen folyamán,akkor ott nem tudnak beilleszkedni viselkedni,egy egész házba elég egy ilyen és vége a rendnek.

    • @basadake
      @basadake 11 месяцев назад

      Ez igy van. A mi udvarunkba bekoltozott egy patkany csalad. A sima beszelgetesuk hangosabb,mint ahogy mas ordibal. El is kell koltoznom,mert pont en nyertem meg falszomszednak oket,es kezd tonkremenni az egeszsegem a stressztol.

  • @BPinkTattoo
    @BPinkTattoo Год назад +1

    Azt mondja a ratymák:”szánalmasok”😂

  • @Blackkarma666
    @Blackkarma666 Год назад +1

    Ugyan olyan magyarnak? Huzzàl el dolgozni ès akkor talàn!

  • @Tengufaikong
    @Tengufaikong Год назад +1

    Nincs "jo" ,"rossz" nelkul,tanulni jottunk a foldre,es a szenvedest is meg kell elni,lehet ezek lelkek ebben a fazisban vannak,de mindenkinek lehetne jobb elete aki igazan akar elerni vmit az beleáll és küzd,ha jol csinalod a munkad szukseg lesz rad.
    Annyi tehetsegtelen ember van pozicioban,mert nem talalnak jobbat helyette,szal lehetoseg van!csak a rossz hozzaallassal es a lustasaggal van itt a baj.
    Sztem cukik voltak,de siman ki lehet torni,csak a stiluson kene valtoztatni!
    Ne bantsuk egymast,hanem segitsuk!ratyi vagy drogos,nem lenyeg,csak ne karositson meg masokat..
    ❤😊

  • @smitya
    @smitya Год назад +1

    Ennyi fotykos...

  • @andrejkoandrejko3311
    @andrejkoandrejko3311 Год назад

    Kriptaszökevények😂

  • @vakbela2677
    @vakbela2677 Год назад +3

    Majd kitakarítják ezeket is vidékre, mint a corvin negyedeseket ... a normális magyar emberek közé.

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 Год назад +3

      Normális? Jártál-e vidéken?

    • @vakbela2677
      @vakbela2677 Год назад

      @@AdamJurewicz91 Namé? Kálvária Tér környékén kellene járnom? Vagy Pesterzsébeten? Esetleg Soroksáron a papucsos oláhcigányok között? Neked kellene többet járnod vidékre.. non nem a fajtáddal belakott, tönkretett Borsodi Szabolcsi falvakban... hanem ott, ahol még magyar emberek élnek

    • @InimicusTuus
      @InimicusTuus Год назад +3

      ​@@AdamJurewicz91 és te jártál már a Budapest környéki agglomerációs településeken ahova a 8. kerületi meg a Hős utcai c kategóriásokat rakták ki?

    • @AdamJurewicz91
      @AdamJurewicz91 Год назад +2

      @@InimicusTuus 8. kerületben él egy ismerősöm, vagyis barát, idősebb nyugdíjas kolléga.... valamikor balett táncos volt, aztán színész lett, majd lektor lett.... szóval elég gyakran járok oda... hős utca környékén is láttam 1-es villamossal, mikor dolgom volt a város másik oldalán.... talán 1-2 beszólást ért.... de voltak roma származású osztálytársaim például általános és középiskolában is..... sőt felsőfokú szakképzésen is...

    • @InimicusTuus
      @InimicusTuus Год назад

      ​@@AdamJurewicz91 és? más meg nem volt ilyen szerencsés, és meg lett lopva, ki lett rabolva, meg lett verve. az meg hogy ismersz rendes romákat nem változtat azon, hogy legalább a 75%-uk dologtalan, élősködő vagy bűnöző.
      nem mindegy hogy mikor jártál ott, mert a 8. kerületből a fidesz 2010 után kirakott sok cigányt. a Hős utcát tavaly pucolták ki. majd ha a 90-es években jártál volna a 8. kerület mélyén sötétedés után akkor máshogy fogalmaznál...

  • @beegby1
    @beegby1 Год назад +3

    Komolyabb József városi szóba nem állna a verébbel 🙈🙉🙊
    Lásd riport alanyok, .

  • @marcikakucs2278
    @marcikakucs2278 Год назад +9

    Micsoda riport alanyok 😂😂😂😂

  • @johnnybravo3370
    @johnnybravo3370 Год назад +1

    1987 - ben éltem South Brooklynban. Pár utcával lentebb volt Red Hook.
    Érdemes megnézni milyen egy getto. Ez amit itt látunk egy szolid kispolgári környék 😂
    ruclips.net/video/f15gBVoHiNM/видео.htmlsi=n5z0-NdkxKZYZqzA

  • @aureliusmarcus1790
    @aureliusmarcus1790 Год назад

    Szerelmes Szandi 😂😂😂😂