Egyelőre bejön ez a formátum, ahol Ádám úgy is mint operatőr, úgy is mint hangulatfelelős néha közbeszól, oldja az előadó gátlásait a maga fanyar humorával, így szerintem minden meghívott vendégnek könnyebb, mintha egy szónoklatot kellene előadnia, azt is szigorúan a tökéletességre törekedve. Szándékosan benn maradnak a hibák, a nevetések, az újra ismételt jelenetek, szerintem ez jó kiindulási alap, de gondolom januárban a parkban nem a pocsolyában fogtok üldögélni. :)
@@Solaris_Trollinonem értetted a hozzászolást végét, a videó a városligetben készült, ahol télen nem lesz ilyen szép háttér, és hideg is lesz egy ilyen videóhoz, viccesen jegyezte ezt meg a kommentelö, nem volt ebben rossz szándék!
Nagyszerű ötlet volt belevágni ebbe a csatornába, sok sikert kívánunk hozzá! Ha bármiben tudunk segíteni űrutazás, űrkutatás tekintetében, nyugodtan keressetek minket, szívesen állunk rendelkezésetekre akár háttérinfó tekintetében is. Hajrá Team Science 😎
Ez elég király volt. Ha elfogadtok egy tippet: A videók alatt mindig soroljátok fel a megemlített tudományos kísérletek, vagy eredmények forrásait. Pl. bebizonyították ezt meg azt az egerekről, stb... Pontosan kik és mikor? Ez az, ami hiányzik az áltudományos kóklerek anyagaiból és ezzel sztem ki tudnátok tűnni közülük. Plusz, aki kételkedni akar, annak így ott az anyag. Olvassa el és aztán pofázzon ha még akar :) Edit: Ha esetleg valaki más is olyan vak, mint én vagyok, akkor a források ott vannak a videó alatt 😅
Szerintem abban ott a "veszély", hogy szárazabbá válik. Nem szakmai gondolkodóként kevésbé fontos tudni az adott kísérlet száraz anyagát. + az áltudományok igenis előszeretettel dobálóznak nevekkel, évszámokkal, legjobb tapasztalatom erre az a retek noni juice. Volt olyan szórólapjuk, amin 4 már halott orvos, mikrobiológus neve is ott volt. Forognak a sírjukban azóta is
@@polyaerno7087 Speed és kokain majdnem ugyan az, a semmiről beszélsz napokig. Az ekitől túlmozgásos ölelgető hippi leszel. Egyiktől sem leszel produktívabb. A kokain hatásos, ezért használják vezető-felsővezető pozikban, mert szövegben gátlástalanabb leszel, de nem leszel produktívabb mondjuk gyártásban.
Úgy hogy nekik ez nem hobbi, hanem megélhetés. Tehát ami időt Te munkára fordítász, azt ők videózásra. Nem kell ide teljesítményfokozó. (Az utolsó nem Neled szólt)
Szuper! Végre egy tudományokkal foglalkozó csatorna! Hála érte mindenkinek! Mióta könyörgöm az orvos ismerőseimnek, hogy csináljanak már valami ilyesmit, mert annyi mindent tudnak amit érdemes lenne elmondani a világnak, hogy az nemigaz! Tízezrek néznék. Ezt is fogják annyian, biztos vagyok benne. Annyi érdekességet hall és tanul az ember nap mint ezektől a tudást birtokló emberektől, hogy az félelmetes. Nekem Ádám apukája pont ilyen, rettentő mennyiségű tudás, ezzel szemben minimális képernyő-jelenség. Valahogy pont ezt látom. Nem szívesen állnak a kamera elé. Pedig mi mindent taníthatnának, oh boy! Szóval eddig nagyon szuper, DE (pár építő kritika, amitől lehetne jobb a tartalom) Állandó vesszőparipám, hogy oké, oké, de ki ez. Ne haragudjatok, az összes olyan tartalmat megnéztem amit Ádám a youtube-re gyártott evör, de a kommentek közül kellett kihasználnom, hogy a csajt, aki hozzám beszél Julcsinak hívják. Nem ilyen rosszindulatú módon röfögöm, hogy "ez meg ki", de egy kisebb bemutatkozás nem volna rossz. Vagy ha az nem illik bele a videoba, legalább a leírásba szerepelhetne, vagy a képernyőn megjelenítve, hogy ő xy, itt végzett, ilyet tudományos fokozata van, ezt csinálja, stb. és azért hallgasd őt mert hat phd-ja van biológiából, vagy mittomén. Aztán... láttam az introban, vagy még a fókuszos videoban -ami előzménye/beharangozója volt ennek a csatornának- egy vágóképen egy jegyzetben Csányi Vilmos nevét. Nem tudom pl. a nézők tudják-e mi az az etológia és ki az a Csányi Vilmos, de szvsz rá lehetett volna kötni ezt arra, hogy mi a szerepe az egész állati viselkedés-kutatásnak az emberekhez. Szerintem őt például meg lehetett volna említeni, mint forrást, inspirációt. Julcsi kicsit sokszor említette a "nem tudom, hogy tudtátok-e" frázist, de látszott, hogy nagyon izgult. Menni fog ez, szerintem ha rendszeres visszatérője lesz a csatornának, a második videónál már ennek a kezdeti botladozásnak nyoma sem lesz. A videó címébe, mint témamegjelölést beleírhatnátok majd, hogy mégis milyen témaköröket érintetek a videoban, az is szuper lenne. pl. #biológia, #etológia... na meg az "előadó" nevét. :) Egyébként lehengerlő a like/megtekintés arány. 4750/820. Cool!
Szanaszét adom!!! Zseniális, hogy az eléréseiteket ilyen edukatív módon is kamatoztatjátok és külön BIGUP, hogy forrásmegjelölés is van linkelve. Uramisten milyen szórakoztató lesz így a komment a szekció. 🎉
Tetszik ,hogy Ádám a "laikus nézőt" megszemélyesítve néha bele-bele kérdez valamit ami valószínűleg a nézőkben is megfogalmazódik. Tetszik ez az asszimetrikus kamerabeállítás is .Segít perspektívába helyezni a témát és jobban átlátni ha néha le-le tér Julcsi a fő témáról. Jó a felépítése is, hogy a videó első felében lefekteti az alapokat, a másodikban pedig érdekességeket és példákat mond. Ennek ugyan kicsit ellent mond, de szerintem kicsit hosszú lett. Mivel a téma elég vaskos, szerintem két, 17 perces vidóban talán jobban emészthető lenne. Jó az élő háttér, jó a vágás.
Nagyon nagyon remélem, hogy az én generációm (harmincasok) és a nálam fiatalabb generáció(k) hoz magával valamilyen változást és mi már hajlandóak vagyunk/leszünk gondolkodni. Ez a videó azért megadta nekem a reményt ❤
Informatív a videód, de akadnak benne tévedések. A hosszú távú tervezés az állatvilágban sok fajnál előfordul. Az összes olyan állatfajra jellemző, amik élelmet raktároznak el télire (pl. mókusok, szajkók, rókák, mormoták, stb). A tudás átörökítése, tanítása közvetlen tapasztalás nélkül megfigyelhető a varjúféléknél is: egy varjúpárt egy bizonyos maszkban "zaklató" kutatót a későbbiekben a kolónia egésze ellenségnek tekintette, míg más maszkban lévőket figyelmen kívül hagytak.
Én nagyon szerettem ezt is. Szeretném, ha sokakhoz eljutna, amit itt csináltok, mert baromi érdekes és Julcsi jó tanár hozzá szerintem. Amitől tartok, hogy ez túl hosszú, ezért kevesen fogják megnézni ilyen témában. Fejezetenként külön videóban talán jobban bemegy az infó. És kicsit érdemes megalapozni, miért pont ő beszél erről, a hitelesség fontos. És miért fontos, hogy tudjuk ezeket a dolgokat a világról. Illetve később akár valami aktuális témához kötni. De értem, hogy most az alapozás történik és nekem így is tetszik.
Az igényesség és a hiteles informálás nem okozott meglepetést.Julcsi előadásmódja közvetlen,kellemes és érthető.Ebben a csatornában (is) van potenciál.Reszkessen Nessaj és a VR,ha egyszer komolyan gamelésre adjátok a fejeteket..xd..Gratulálok és további jó munkát!
00:03:36 Nekem volt imádkozó sáskám. Kettő is, egy nagy terráriumban sok mindennel együtt. Hogy adsz neki muslicát enni? Az enyémek szöcskét, sáskát, tücsköt ettek ami kb 100szor nagyobb mint egy muslica. A légy is kb 10szer nagyobb mint egy muslica, de még mindig eltörpül az imádkozó sáska mellett és azt se tudta elkapni. Volt olyan imádkozóm, aki elkapott egy gyíkot a terrárumban és azt falatozta be. A muslica nem préda nekik. Olyan mint King-Kongnak a papír repülő.
Nem akarok túl hosszan írni, röviden ezt az új csatornát egy nagyon jó ötletnek tartom, várom a folytatásokat, a magyar youtube-on tényleg nagyon kevés ehez hasonló tartalom van, valószínüleg részről részre követni fogom, és azt, hogy jól ki vannak emelve a források azt nagyon fontosnak tartom, sok videóban dobáloznak mindenféle számmal, semmi forrásmegjelölés nélkül, és azokat sehogyan sem tudom komolyan venni
Nagyon érdekes és hasznos videó volt ez is ! A babák árulkodnak rész kifejezetten tetszett nekem ! A videó záró mondatai és jelenetei igazán meghattok engem! Csodálatos a gondolkodásod az életről való elképzelésed Julcsi! Köszönöm !
Ez nagyon jó! Kell bele Ádám, vagy a későbbiekben valaki , hogy néha bele-belekérdezzen, így végig leköti a figyelmet. Gratulálok nektek, tényleg fontos egy ilyen csatorna, és főleg fiataloktól, hogy az egyelőre nem annyira érdeklődő többi fiatalt is bevonzza. Feliratkoztam (bár már középvén vagyok)- erre is.
Sziasztok! Nagyon jó ötletnek tartom a csatornát, jó dolog tanítani az embereket. Viszont az nagyon szomorú, hogy a többsége az információknak benne van a biológia könyvekbe. Én biosz faktos voltam gimiben, és az információk legnagyobb részét már azokból az ismeretekből tudom. Ezért gondolom azt, hogy szomorú sajnos, hogy itt tart az oktatás, hogy 10. És 11. Osztályos biológiát kell tanítani a neten, mert az emberek nagy része nem tanulja meg az iskolában, vagy nincs is rá lehetősége megtanulni. Végtelenül szomorú.
A különbség az emberek és az állatok között elsősorban a nyelv és a haláltudat. A nyelvnek köszönhetjük, hogy könnyen szerveződünk és hatalmas civilizációkat vagyunk képesek létrehozni.
Ez biztos nem, mert tele van hibával és marhasággal. Inkább ezt nézd meg : Hogyan működik? Röviden tömören ruclips.net/video/06VZgWUmacA/видео.htmlsi=l2dl6fCVTnnX7--D
Nálam is megfigyelhető egy evolúciós maradvány.Egyrészt tudom mozgatni a fülem .ű8tdutommal ez annak számít)Másrészt, van amikor ha hirtelen éles zajt hallok, akkor az adott oldalon lévő fülem megmozdul mint némelyik állatnak . :D
szuper lesz ez a csatorna :D mellékesen... én sosem értettem hogy az ember miért gondolja magát annnnyira különbnek/überebb lénynek az állatoknál, talán emiatt is távolodtunk el annyira a természettöl és egyre kevésbé tiszteljük azt 😥
Kifejezetten tetszik nekem ez az új formátum. Szerintem már nagyon régóta hiányzott egy ilyen tartalom a hazai youtubera. Emellett Ádám jelenléte szokásosan elég szórakoztató. Emellett nosztalgikus érzéseket váltott ki belőlem ez az egész téma mivel annó Walrus hasonló témában csinált videót. Éppen ezért úgy érzem hogy esetlegesen plusz animációkkal kifejezetten jól fel lehetne dobni ezt a formátumot.
Nagyon erdekes video volt, es nekem kifejezetten tetszett ez parbeszedes forma. Igy valtozatosabb volt, es nem engedte hogy "tul tomeny"-nye valjon. Gratulalok! Csak igy tovabb"
Ez nagyon jó.És gondolat ébresztő.Azen én is szoktam filozofálni magamban ,hogy vajon mi különböztet meg minket vitathatatlanul az állatoktól. Az esetleg lehetséges, hogy amíg mi tudunk magunkról ,addig egy kutya nem tudja magáról ,hogy kutya? 29:00 Lehetséges, hogy a kutyáknak már a DNS-ében van az emberhez való kötödés ?
Hiánypótló csatornának tűnik, mert bár gondolom van pár hasonló témájú csatorna, Ádámék elérésével sokkal könnyebben terjed majd az ilyen jellegű content.
bazz... biológus vagyok egy hazai intézményben. 15 éves korom óta nézek jutubot, és azt hiszem, a mai napig erre a videóra/ csatira vártam. MI TARTOTT EDDIG?????
Boldog szülinapot Julcsi! :) Tök jó videót csináltatok, és bár kicsit csapongó volt, kicsit olyan volt mint sok nagyon lazán kapcsolódó kis érdekesség morzsa, Én véig fgyelni tudtam így is. Nem volt olyan hogy telítődök és egyből kapok a telefonomhoz a Jólvanezígy alatt, amint a srácok kimondják azt hogy gévéemm. Na jó egyszer telefonoztam de csak azért mert az ugrott be hogy nincs fiú meg lány féreg és osztódással szaporodnak akkor meg kellet állítsam.. Wikipédia szerint is Neked van igazad. :D :D Szóval nem kell izgulni aranyosan érdekesen és értetően elmondtál mindent. Várom a kövi vdeót és Ádámnak is köszi hogy csináltok egy ilyen csatornát, én tuti hogy nézni fogom. :)
Nagyon vártam ezt a csatornát, és értem, hogy ez még kimozogja magát, és egyre jobb lesz. És pont ezért írom: 1.) Mi volt a cél? Elmeséli Julcsi vagy 20 kutatás abstract-ját egymás után. Nem értem, hogy a legyek ivarsajtjeiből, hogy következik, hogy nincs junk DNS, stb stb. Eszméletlen mennyiségű info mindenféle relevancia nélkül. 2.) Pontatlan és félrevezető. Sajnos érezni, hogy 3 nap alatt felkészült, megértette a cikket, de ez nem állt össze egy egésszé. (pl.: evolúció: nem azért kicsi a füle, hogy kevés hőt adjon le, hanem azoknak az egyedek szaporodási esélyeik voltak nagyobbak (szelektálódtak ki) akiknek kisebb volt a füle. Látszólag ugyanaz, de rengeteg félreértés származik az ilyen hibákból, vagy az emberi-növényi sejt különbsége: tényleg nincs klorofill az emberi/állati sejtben, de nem ez a lényeg, nem ez, az ami elkülöníti a két sejtet), vagy a kutya homoszexuális viselkedése és a dominancia: ha a kutya a gazdi lábát kezdi el meghágni akkor az is homoszexualis viselkedés? vagy domimnancia? mi felett dominál? vagy attól hogy kitágult a pupillánk, attól miért lenne örökölt a félelem a pókoktól?) belekap rengeteg iszonyú jó témába (ez a válogatás a témák között amúgy egy nagy előnye a videónak), de egyik sem érthető, és így frusztráló nekem. 3. Miért elvárás Julcsinak magával szemben, hogy mindenhez értsen? Ennyi témában releváns tudással rendelkezni szerintem nem lehet (és akkor még az érdekes előadásmódról nem is beszéltünk). Én szívesebben hallgatnám Julcsit a saját kutatási területéről ilyen hosszúságban. Vagy legyenek rövidebb de fókuszáltabb videók (pl.: Ádám kérdéseiből tökre lehetne csinálni ilyeneket: miért maradnak olyan sokáig velünk muslicák?, honnan jött az élet?) szóval hajrá, de ez így még nagyon szétszórt és felszínes
Nelkem pont ezért jó. A felületes, ámde túlpörgős információözön és a tudományos konferenciák szárazsága közé belőtt eszmefuttatás, ami nem szakértőkhöz szól. A környezet/háttér választás tökéletes az "innen kezdjük" érzéshez, az egész a maga tisztaságával tökéletes kedvcsináló. Lehet érdeklődni! A rókák után a magas növésűeknél volt hangsúlyozva, hogy élelemhez jut> túlél> szaporodik,tehát előbbinél a szóhasználat nem volt szerencsés, de a lényeg megvolt.
@@csekeamal7788 Érdekes, amit írsz. Nekem fontos az ilyen témájú videókban, hogy tanuljak belőle valamit. De itt a nagyon jó téma választás mellett nincs érdemleges infó, csak valamilyen tény, ami nem kaocsolódik semmihez, nem következik belőle szinte semmi. Így nem értem, milyen céllal hangzott el. Pont az veszik el belőle, hogy az adott tény miért lenne érdekes. Evolúcióról mesélni szelekció nélkül szerintem furcsa (és értem, hogy körbeírta, meg másodjára helyesen fogalmazott, de pont ezért gondolom, hogy pontatlan és felületes)
@@kisst1990 Nem tudom, hogy a csatorna merre indul, itt a kezdő lépést láttuk, amiről nem tudni, hogy minek a bevezetője. A pontatlanság valóban hiba, ha már ez a vezérfonal. Már többször leírtam, hogy én a fiatalok (nekem azok) gondolkodására vagyok kíváncsi, ezért bocsánatos egy-egy izgalomtól, felindultságból elkövetett baki vagy tévedés. 😁 Ugyanezen okból a formátumot alkalmasnak találom arra, hogy a fiatalokban a tényszerű képletek után felkeltse az érdeklődést valami iránt, ami eddig egy félelmetes, megfoghatatlan, értelmezhetetlen katyvasz volt. No, és a hasonló konyhanyelv Mari néninek is segíthet megérteni, hogy a "színkeverék" virágmagjából pár év után miért csak rózsaszín nyílik!? Még egyszer, nem tudom merre tart, de ez a rész pihentető és aranyos volt. Mellékes, hogy nekem adott-e új információt, ha azt érzem, hogy másoknak igen. Az unokámnak pld,, akivel tudom tovább részletezni, mert esetleg megnézte, és kérdése van.
Hé egy dologban amúgy az ember is top! (A medve erős, meg a sas messzire lát részhez fűzöm) Mégpedig a futás! Oké oké, egy sima házi macska gyorsabb, mint a leggyorsabb ember, ez gáz. De mizu a táv futással? Egy ló is képes lefutnj egy maratont, de sosem önszántából! Ha egy lovat elengedünk a vakvilágnak, akkor fut esetleg pár kilométert, de aztán meg fog állni, hogy egyéb ló dolgokat csináljon. Szóval nincs még egy állatfaj, aki önként futna ennyit, és szerintem ez menő! 😎 Amúgy gratulálok az új csatornához! Csak így tovább!
[Kis kiegészítés, érdekességek] Örülök, hogy elindult, elsőre teljesen jó :) - Onnan tudható nagy bizonyossággal, hogy van egy közös ős sejt, hogy minden földi élőlénynek az alap sejtműködési folyamatai megegyeznek. Ugyanaz a kód kódolja ugyanazt az aminosavat. Ha egy vírus más kódrendszert használna, nem sokra menne egy sejttel, amibe beviszi a saját örökítő kódját. Az annyira lenne hatékony, mint ha egy floppy-t betennél egy CD meghajtóba. Szóval ha lemegyünk az élet alapvető folyamataira, ugyanazt látjuk molekuláris szinten egy baktériumnál, egy gombánál, egy légynél és az embernél is. - Az evolúció nem feltétlenül kukáz ki felesleges dolgokat, ugyanis ott nincs szelekciós nyomás. Vagy legalábbis jóval gyengébb. Előfordulhat, hogy eltűnik vmi, vagy csökevényesedik, ha felesleges. Ilyen pl a farokcsontunk, vagy a szörzetünk. A kreacionista ellenérveknél is van egy csomó olyan példa, ami ilyen evolúciós csökevényt említ állatokban, amik ma már feleslegesek, mégis ott vannak. Ez így ugye jól cáfolja, hogy itt minden tökéletesre lett volna tervezve, hiszen felesleges dolgokat nem tenne bele egy intelligens tervező a művébe. Most sorolnám őket, ha fejből megjegyeztem volna párat :D De mindenre én sem emlékszem. - [Állatok eszköz használata] Van egy érdekesség, az “éntudat”. Ebben azt nézik, hogy melyik állat mit kezd a tükörrel. Egy darabig a gyerekek sem jönnek rá - mert az agyuk nem képes még rá -, hogy felismerjék magukat a tükörben. Bizonyos állatok sosem képesek rá, bizonyos állatok igen. De ami még érdekesebb, hogy bizonyos majmok bár tudják a tükröt eszközként használni, “értik a működést” - pl ha egy csemege egy tükör segítségével látható, tudják, hogy hol kell keresni valójában -, de nem jönnek rá, hogy önmagukat látják a tükörben. A TV-ben volt erről egy műsor régen, aztán így megragadt a fejemben.
8:22 Én pont úgy hallodtam, de ez is csak heresay hogy a lila írisz szemszím és az egyre macskásabban vágott pupilla nagy valószinűséggel a közeljövőben elő fog bukkanni az emberiségben.
Annó 2014 ben genetika és sejtbiológia sőt biokémia órán is előjött, hogy nem random ez a kialakulás, vannnak kémiai és fizikai szabályok amik alapján mindenképpen megtörténik szóval az evolúciót sokkal messzebbről is nézhetjük így az élet sem véletlen alakult ki hanem teljesen biztos, hogy kialakul adott körülmények között. Marha érdekes téma.
Érdekesség ami kár h kimaradt, evolúció egyik legjobb bizonyítéka. Több mint 100 fizikai evolúciós maradvány van az embernek, nem csak ösztönösek vannak. pl a c vitamin termelés az emberben is elindul de az utolsó lépésnél abbamarad. De ott vannak kígyók bálnák lábcsontmaradékokkal stb stb.
Julcsi tök jó, a videó informatív, de nagyon kevésnek érzem az effortot hozzátok képest. (nem Julcsi részéről) Szerintem a tudományos témák sokkal jobban kívánják a komolyabb illusztrációkat, itt viszont csak néha pár stock videó, meg film jelenet jelenik meg. Ez így nekem kevés és sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle azzal a tudással és tapasztalati szinttel ami nektek van. Erősen megúszósnak érzem, de majd alakul.
A babás, újszülöttes példánál mikor leutánozza a grimaszokat, amiket az előbb látott, az a tükörneuronoknak köszönhető, ha nem tévedek. Csak gondoltam fun fact-ként megemlítem :)
Már az átvezetésnél is rázott a hideg, az intro is epic és a rész is nagyon tetszett. Először féltem, hogy kicsit unalmas lesz, de hoztátok a formátokat és érdekesek voltak a témák is. Külön örültem az ember és a többi állat összehasonlításának. Mikor nyomom az "aGrEsZíV vEgÁn PrÓpAgAnDáT," gyakran érvelek azzal, hogy mi is csak állatok vagyunk, mennyi hasonlóság van köztünk és ennek éppen elégnek kellene lennie, hogy ne használjuk ki és ne öljük meg őket. ^^ Ja és boldog szülinapot Julcsi! :D
Jó az ötlet, minden király, de teljesen feleslegesnek tartom Ádámot bevágni 1-2 másodpercre. Semmit nem ad hozzá. És nem is szokás ilyet csinálni - mert értelmetlen. Ez a része számomra kicsit öncélú. Csak akkor lenne érdemes berakni, ha épp megszólal. Az is határeset, de elférne.
Julcsi 💙 Én amúgy állandóan fel🤬 az agyam, hogy még az alapvetően jó szándékú, mentsük meg a környezetet kampányokban is az az érzésem sokszor, hogy teljesen el vagyunk távolítva, szeparálva minden más élő, létező lénytől ezen a Földgolyón, holott mi is a részei vagyunk! Amúgy a magyar nyelv ilyen szempontból külön fura, mert mi azt mondjuk környezet, tehát már a kifejezés is egy kicsit ilyen meeehh. De mivel külföldön is ez a helyzet, ezért nem feltétlen van köze a nyelvnek ehhez. Nem tudom, hogy alakult ki, talán vallási alapon? Ádám ezt szeretni fogja, én elolvastam Wicca könyveket 🧙♀ még serdülő koromban, pl. a pogány vallásoknál ilyen szempontból sokkal inkább egy körforgás része az ember, maguk az ünnepek is inkább így voltak kialakítva. De amúgy kíváncsi lennék, hogy alakult ez ki pontosan, hogy ennyire eltávolítottuk magunkat...
00:05:31 értem, hogy ez a műsor a szellemi alsóharmadra lő, tök szép misszió, de itt talán meglehetett volna említeni hogy a LUCA az a Last Universal Common Ancestor-t jelenti. Nem pedig azért Luca mert az egy szép női név...
Egyelőre bejön ez a formátum, ahol Ádám úgy is mint operatőr, úgy is mint hangulatfelelős néha közbeszól, oldja az előadó gátlásait a maga fanyar humorával, így szerintem minden meghívott vendégnek könnyebb, mintha egy szónoklatot kellene előadnia, azt is szigorúan a tökéletességre törekedve. Szándékosan benn maradnak a hibák, a nevetések, az újra ismételt jelenetek, szerintem ez jó kiindulási alap, de gondolom januárban a parkban nem a pocsolyában fogtok üldögélni. :)
Nyugi, Túri, abban biztos lehetsz, hogy ők nem a posványban fognak üldögélni év(tized)eken át, mint egyesek. ;)
@@Solaris_TrollinoMost mi a bajod Tamással? Kell ide ez a passzív agresszió? Vissza kéne venni és csak lazán faszán hozzá állni a dolgokhoz.
@@Solaris_Trollinonem értetted a hozzászolást végét, a videó a városligetben készült, ahol télen nem lesz ilyen szép háttér, és hideg is lesz egy ilyen videóhoz, viccesen jegyezte ezt meg a kommentelö, nem volt ebben rossz szándék!
hete túri innál egy hideg sört?
@@maimonidesz5507az egy csüdvözlendő hír lenne
Nagyszerű ötlet volt belevágni ebbe a csatornába, sok sikert kívánunk hozzá! Ha bármiben tudunk segíteni űrutazás, űrkutatás tekintetében, nyugodtan keressetek minket, szívesen állunk rendelkezésetekre akár háttérinfó tekintetében is. Hajrá Team Science 😎
Ez elég király volt. Ha elfogadtok egy tippet: A videók alatt mindig soroljátok fel a megemlített tudományos kísérletek, vagy eredmények forrásait. Pl. bebizonyították ezt meg azt az egerekről, stb... Pontosan kik és mikor? Ez az, ami hiányzik az áltudományos kóklerek anyagaiból és ezzel sztem ki tudnátok tűnni közülük. Plusz, aki kételkedni akar, annak így ott az anyag. Olvassa el és aztán pofázzon ha még akar :)
Edit: Ha esetleg valaki más is olyan vak, mint én vagyok, akkor a források ott vannak a videó alatt 😅
Hát de ott van leírásba, amit kérsz!🙂
Ott van. Ott egy link, amiben benne van (szerintem) mindegyik link amire hivatkoztak☺️
Szerintem abban ott a "veszély", hogy szárazabbá válik. Nem szakmai gondolkodóként kevésbé fontos tudni az adott kísérlet száraz anyagát. + az áltudományok igenis előszeretettel dobálóznak nevekkel, évszámokkal, legjobb tapasztalatom erre az a retek noni juice. Volt olyan szórólapjuk, amin 4 már halott orvos, mikrobiológus neve is ott volt. Forognak a sírjukban azóta is
Ádámnak, hogy van energiája és ideje ennyi csatornára (AMI MÉG JÓ IS) RESPECT!
Speed ecstasy és kokain meg társai ez tud energiát adni
@@polyaerno7087 Speed és kokain majdnem ugyan az, a semmiről beszélsz napokig. Az ekitől túlmozgásos ölelgető hippi leszel. Egyiktől sem leszel produktívabb. A kokain hatásos, ezért használják vezető-felsővezető pozikban, mert szövegben gátlástalanabb leszel, de nem leszel produktívabb mondjuk gyártásban.
@@polyaerno7087 A kérdés nem rád vonatkozott:D kivéve, ha Ádám vagy
Úgy hogy nekik ez nem hobbi, hanem megélhetés. Tehát ami időt Te munkára fordítász, azt ők videózásra. Nem kell ide teljesítményfokozó. (Az utolsó nem Neled szólt)
Szuper! Végre egy tudományokkal foglalkozó csatorna! Hála érte mindenkinek! Mióta könyörgöm az orvos ismerőseimnek, hogy csináljanak már valami ilyesmit, mert annyi mindent tudnak amit érdemes lenne elmondani a világnak, hogy az nemigaz! Tízezrek néznék. Ezt is fogják annyian, biztos vagyok benne.
Annyi érdekességet hall és tanul az ember nap mint ezektől a tudást birtokló emberektől, hogy az félelmetes. Nekem Ádám apukája pont ilyen, rettentő mennyiségű tudás, ezzel szemben minimális képernyő-jelenség. Valahogy pont ezt látom. Nem szívesen állnak a kamera elé. Pedig mi mindent taníthatnának, oh boy!
Szóval eddig nagyon szuper, DE (pár építő kritika, amitől lehetne jobb a tartalom)
Állandó vesszőparipám, hogy oké, oké, de ki ez. Ne haragudjatok, az összes olyan tartalmat megnéztem amit Ádám a youtube-re gyártott evör, de a kommentek közül kellett kihasználnom, hogy a csajt, aki hozzám beszél Julcsinak hívják. Nem ilyen rosszindulatú módon röfögöm, hogy "ez meg ki", de egy kisebb bemutatkozás nem volna rossz. Vagy ha az nem illik bele a videoba, legalább a leírásba szerepelhetne, vagy a képernyőn megjelenítve, hogy ő xy, itt végzett, ilyet tudományos fokozata van, ezt csinálja, stb. és azért hallgasd őt mert hat phd-ja van biológiából, vagy mittomén.
Aztán... láttam az introban, vagy még a fókuszos videoban -ami előzménye/beharangozója volt ennek a csatornának- egy vágóképen egy jegyzetben Csányi Vilmos nevét. Nem tudom pl. a nézők tudják-e mi az az etológia és ki az a Csányi Vilmos, de szvsz rá lehetett volna kötni ezt arra, hogy mi a szerepe az egész állati viselkedés-kutatásnak az emberekhez. Szerintem őt például meg lehetett volna említeni, mint forrást, inspirációt.
Julcsi kicsit sokszor említette a "nem tudom, hogy tudtátok-e" frázist, de látszott, hogy nagyon izgult. Menni fog ez, szerintem ha rendszeres visszatérője lesz a csatornának, a második videónál már ennek a kezdeti botladozásnak nyoma sem lesz.
A videó címébe, mint témamegjelölést beleírhatnátok majd, hogy mégis milyen témaköröket érintetek a videoban, az is szuper lenne. pl. #biológia, #etológia... na meg az "előadó" nevét. :)
Egyébként lehengerlő a like/megtekintés arány. 4750/820. Cool!
Jövőre kell faktot választanom, és ha eddig voltak kétségeim a biológia felé, akkor azok most eltűntek.
Alig várom a következő videót!
Szanaszét adom!!! Zseniális, hogy az eléréseiteket ilyen edukatív módon is kamatoztatjátok és külön BIGUP, hogy forrásmegjelölés is van linkelve. Uramisten milyen szórakoztató lesz így a komment a szekció. 🎉
Tetszik ,hogy Ádám a "laikus nézőt" megszemélyesítve néha bele-bele kérdez valamit ami valószínűleg a nézőkben is megfogalmazódik. Tetszik ez az asszimetrikus kamerabeállítás is .Segít perspektívába helyezni a témát és jobban átlátni ha néha le-le tér Julcsi a fő témáról. Jó a felépítése is, hogy a videó első felében lefekteti az alapokat, a másodikban pedig érdekességeket és példákat mond. Ennek ugyan kicsit ellent mond, de szerintem kicsit hosszú lett. Mivel a téma elég vaskos, szerintem két, 17 perces vidóban talán jobban emészthető lenne. Jó az élő háttér, jó a vágás.
Imádni fogom ezt a csatornát! Hajrá Julcsi, csak így tovább! ;)
Nagyon nagyon remélem, hogy az én generációm (harmincasok) és a nálam fiatalabb generáció(k) hoz magával valamilyen változást és mi már hajlandóak vagyunk/leszünk gondolkodni. Ez a videó azért megadta nekem a reményt ❤
Informatív a videód, de akadnak benne tévedések. A hosszú távú tervezés az állatvilágban sok fajnál előfordul. Az összes olyan állatfajra jellemző, amik élelmet raktároznak el télire (pl. mókusok, szajkók, rókák, mormoták, stb). A tudás átörökítése, tanítása közvetlen tapasztalás nélkül megfigyelhető a varjúféléknél is: egy varjúpárt egy bizonyos maszkban "zaklató" kutatót a későbbiekben a kolónia egésze ellenségnek tekintette, míg más maszkban lévőket figyelmen kívül hagytak.
Nagyon nagyon jó ez a csatorna, jól csináljátok. Remélem, hogy el tudja érni a célját, nagyon szurkolok. Nyomod!
Én hallgatnám még Julcsit. Jó volt beülni egy baráti csevejre. Köszi a megívást 🤩😉 jövök máskor is.
Okos és kedves és humoros és szép .... a végén a befejezés hidegrázós volt.. kösziii
Nagyon jó az ötlet. Remélem lesznek a jövőben specifikusabb témakörök is. Órákig lehet hallgatni. Köszönet érte.
Én nagyon szerettem ezt is. Szeretném, ha sokakhoz eljutna, amit itt csináltok, mert baromi érdekes és Julcsi jó tanár hozzá szerintem. Amitől tartok, hogy ez túl hosszú, ezért kevesen fogják megnézni ilyen témában. Fejezetenként külön videóban talán jobban bemegy az infó. És kicsit érdemes megalapozni, miért pont ő beszél erről, a hitelesség fontos. És miért fontos, hogy tudjuk ezeket a dolgokat a világról. Illetve később akár valami aktuális témához kötni. De értem, hogy most az alapozás történik és nekem így is tetszik.
Szerintem, nagyon jó lett így elsőre. Legalább annyi sikert Nektek ehhez, mint a többi csatornátokhoz
Az igényesség és a hiteles informálás nem okozott meglepetést.Julcsi előadásmódja közvetlen,kellemes és érthető.Ebben a csatornában (is) van potenciál.Reszkessen Nessaj és a VR,ha egyszer komolyan gamelésre adjátok a fejeteket..xd..Gratulálok és további jó munkát!
00:03:36
Nekem volt imádkozó sáskám. Kettő is, egy nagy terráriumban sok mindennel együtt. Hogy adsz neki muslicát enni? Az enyémek szöcskét, sáskát, tücsköt ettek ami kb 100szor nagyobb mint egy muslica. A légy is kb 10szer nagyobb mint egy muslica, de még mindig eltörpül az imádkozó sáska mellett és azt se tudta elkapni. Volt olyan imádkozóm, aki elkapott egy gyíkot a terrárumban és azt falatozta be. A muslica nem préda nekik. Olyan mint King-Kongnak a papír repülő.
Nem akarok túl hosszan írni, röviden ezt az új csatornát egy nagyon jó ötletnek tartom, várom a folytatásokat, a magyar youtube-on tényleg nagyon kevés ehez hasonló tartalom van, valószínüleg részről részre követni fogom, és azt, hogy jól ki vannak emelve a források azt nagyon fontosnak tartom, sok videóban dobáloznak mindenféle számmal, semmi forrásmegjelölés nélkül, és azokat sehogyan sem tudom komolyan venni
Szívemből szóltál!! 🙏
Ott van a leirasban a forrasmegjeloles! 😊
@@harasztizsuzsi3211 igen, pont ezt emeltem ki, hogy ez tetszik benne
@@attilakedves6127 jaj ne haragudj, felreolvastam😅
Nagyon érdekes és hasznos videó volt ez is ! A babák árulkodnak rész kifejezetten tetszett nekem ! A videó záró mondatai és jelenetei igazán meghattok engem! Csodálatos a gondolkodásod az életről való elképzelésed Julcsi! Köszönöm !
Ez nagyon jó! Kell bele Ádám, vagy a későbbiekben valaki , hogy néha bele-belekérdezzen, így végig leköti a figyelmet. Gratulálok nektek, tényleg fontos egy ilyen csatorna, és főleg fiataloktól, hogy az egyelőre nem annyira érdeklődő többi fiatalt is bevonzza. Feliratkoztam (bár már középvén vagyok)- erre is.
Megérte a belefektetett munka! Remek anyag volt, várom a következőt!
Welcome on board, Leeloo Dallas VILÁGJEGY! 👩🏻🦰
IVÓS JÁTÉK: húzz le egy felest, amikor elhangzik a "nem tudom, hogy tudtátok-e" :D amúgy imádom qrva jó ez a kötetlen beszélgetős stílus 🥰
7. perc... részeg vagyok, mint a csap. :D
Még egy pozitívum, ahogy a képi illusztráció be van vetítve, így egyszerre látszik az előadóval. 👌
Sziasztok! Nagyon jó ötletnek tartom a csatornát, jó dolog tanítani az embereket. Viszont az nagyon szomorú, hogy a többsége az információknak benne van a biológia könyvekbe. Én biosz faktos voltam gimiben, és az információk legnagyobb részét már azokból az ismeretekből tudom. Ezért gondolom azt, hogy szomorú sajnos, hogy itt tart az oktatás, hogy 10. És 11. Osztályos biológiát kell tanítani a neten, mert az emberek nagy része nem tanulja meg az iskolában, vagy nincs is rá lehetősége megtanulni. Végtelenül szomorú.
Nekem például nem volt rá lehetőségem, mert el kellett mennem dolgozni suli helyett :( Ezért jó lesz ez a csatorna :)
A különbség az emberek és az állatok között elsősorban a nyelv és a haláltudat.
A nyelvnek köszönhetjük, hogy könnyen szerveződünk és hatalmas civilizációkat vagyunk képesek létrehozni.
Kicsit messziről lett indítva, aztán kiderült hogy az eleje egy sima "banán-kezdés"... 😂
Ez az eddigi legjobb videó ezen az új csatornán, és ez így van jól! #jolvanezigy
Bazkii, még csak most fedeztem ezt fel! Köszi, Julcsi, köszi, Ádám! Pompás tartalom! 👏👏👏
Nagyon jó irányvonal ez a minőségi ismeretterjesztés!!
Ez biztos nem, mert tele van hibával és marhasággal. Inkább ezt nézd meg :
Hogyan működik? Röviden tömören ruclips.net/video/06VZgWUmacA/видео.htmlsi=l2dl6fCVTnnX7--D
Ez nagyon jóóóó, csak így tovább. Ügyes vagy kicsi lány.
Nagyon érdekes és izgalmas adás volt, köszönjük szépen 🥰
már most imádom az új csatornát! nagyon sokáig tudnám hallgatni Julcsit 😊
Ritkan szoktam kommentelni, de most megteszem! Köszönöm szépen a videót, hajrá az új csatornával!
Nálam is megfigyelhető egy evolúciós maradvány.Egyrészt tudom mozgatni a fülem .ű8tdutommal ez annak számít)Másrészt, van amikor ha hirtelen éles zajt hallok, akkor az adott oldalon lévő fülem megmozdul mint némelyik állatnak . :D
Hajrá! Én itt leszek. És köszönjük! Ja és persze röf röf.
szuper lesz ez a csatorna :D
mellékesen... én sosem értettem hogy az ember miért gondolja magát annnnyira különbnek/überebb lénynek az állatoknál, talán emiatt is távolodtunk el annyira a természettöl és egyre kevésbé tiszteljük azt 😥
Julcsi a legjobb! Nagyon érdekes volt szuper lesz ez a csatorna :)
Elég epikus volt ez az átvezetés, tetszik a csatorna ötlete.
Rettenet ügyes voltál! Gratula! :)
Ja és laza
Kifejezetten tetszik nekem ez az új formátum. Szerintem már nagyon régóta hiányzott egy ilyen tartalom a hazai youtubera. Emellett Ádám jelenléte szokásosan elég szórakoztató.
Emellett nosztalgikus érzéseket váltott ki belőlem ez az egész téma mivel annó Walrus hasonló témában csinált videót. Éppen ezért úgy érzem hogy esetlegesen plusz animációkkal kifejezetten jól fel lehetne dobni ezt a formátumot.
Boldog szülinapot, Julcsi!
Nagyon kedvelem a lányt, ugyanolyan klímaszorongásunk van, csak neki még van evolúciós is
Nagyon erdekes video volt, es nekem kifejezetten tetszett ez parbeszedes forma. Igy valtozatosabb volt, es nem engedte hogy "tul tomeny"-nye valjon.
Gratulalok! Csak igy tovabb"
Nagyon igéretes,remélem nem csak heti 1 rész lesz belőle!
Kicsit megcsúsztam, de tegnaphoz képest csak ideértem :D Julcsinak Nagyon Boldog Szülinapot így utólag is! És ment a feliratkozás! 😁
Boldog szülinapot Julcsi!!!🎉❤
Köszönöm szépen julcsi!
Ez nagyon jó.És gondolat ébresztő.Azen én is szoktam filozofálni magamban ,hogy vajon mi különböztet meg minket vitathatatlanul az állatoktól. Az esetleg lehetséges, hogy amíg mi tudunk magunkról ,addig egy kutya nem tudja magáról ,hogy kutya? 29:00 Lehetséges, hogy a kutyáknak már a DNS-ében van az emberhez való kötödés ?
Hiánypótló csatornának tűnik, mert bár gondolom van pár hasonló témájú csatorna, Ádámék elérésével sokkal könnyebben terjed majd az ilyen jellegű content.
Az a kurva hiánypótlás, azt ne kéne állandóan csinálni, mint 1 kibaszott raktárban
@@healharm9210 Egyrészt nem muszáj megnézni, ha nem érdekel. Másrészt, pont azok szorulnának rá az ilyen videókra leginkább, akiket nem érdekel... 😅
@@healharm9210 el is takarodhatsz, nem hiányoznál. Neked a laposföld való
@@balint290 jujj, meg még a faszom sem hiányzik a szádból, mert neked meg az való
Végre! Köszi srácok!
Zállatorvos lesz valamikor ezen a csatornán? (tudom lehet, hogy ez hülye kérdés)
Imádom már most. Ez a csatorna is nekem való mint a többi. Ellensúlyozni kell a sok faszságot interneten.
Na ez egész tanító és kulturális cucc volt....sok hasonló dolgot ❤
bazz... biológus vagyok egy hazai intézményben. 15 éves korom óta nézek jutubot, és azt hiszem, a mai napig erre a videóra/ csatira vártam. MI TARTOTT EDDIG?????
Boldog szülinapot Julcsi! :) Tök jó videót csináltatok, és bár kicsit csapongó volt, kicsit olyan volt mint sok nagyon lazán kapcsolódó kis érdekesség morzsa, Én véig fgyelni tudtam így is. Nem volt olyan hogy telítődök és egyből kapok a telefonomhoz a Jólvanezígy alatt, amint a srácok kimondják azt hogy gévéemm. Na jó egyszer telefonoztam de csak azért mert az ugrott be hogy nincs fiú meg lány féreg és osztódással szaporodnak akkor meg kellet állítsam.. Wikipédia szerint is Neked van igazad. :D :D Szóval nem kell izgulni aranyosan érdekesen és értetően elmondtál mindent. Várom a kövi vdeót és Ádámnak is köszi hogy csináltok egy ilyen csatornát, én tuti hogy nézni fogom. :)
Az evolúciót 4 részes sorozatban remekül elmagyarázza a Zállatorvos.
Mindekniek csak ajánlani tudom akit érdekel.
Nagyon jó lett érdekes és mindemellett szórakoztatóan oktat! Csak gratulálni tudok!👍🏻👍🏻👍🏻
Nagyon jó lesz ez!
Nagyon vártam ezt a csatornát, és értem, hogy ez még kimozogja magát, és egyre jobb lesz. És pont ezért írom:
1.) Mi volt a cél? Elmeséli Julcsi vagy 20 kutatás abstract-ját egymás után. Nem értem, hogy a legyek ivarsajtjeiből, hogy következik, hogy nincs junk DNS, stb stb. Eszméletlen mennyiségű info mindenféle relevancia nélkül.
2.) Pontatlan és félrevezető. Sajnos érezni, hogy 3 nap alatt felkészült, megértette a cikket, de ez nem állt össze egy egésszé. (pl.: evolúció: nem azért kicsi a füle, hogy kevés hőt adjon le, hanem azoknak az egyedek szaporodási esélyeik voltak nagyobbak (szelektálódtak ki) akiknek kisebb volt a füle. Látszólag ugyanaz, de rengeteg félreértés származik az ilyen hibákból, vagy az emberi-növényi sejt különbsége: tényleg nincs klorofill az emberi/állati sejtben, de nem ez a lényeg, nem ez, az ami elkülöníti a két sejtet), vagy a kutya homoszexuális viselkedése és a dominancia: ha a kutya a gazdi lábát kezdi el meghágni akkor az is homoszexualis viselkedés? vagy domimnancia? mi felett dominál? vagy attól hogy kitágult a pupillánk, attól miért lenne örökölt a félelem a pókoktól?) belekap rengeteg iszonyú jó témába (ez a válogatás a témák között amúgy egy nagy előnye a videónak), de egyik sem érthető, és így frusztráló nekem.
3. Miért elvárás Julcsinak magával szemben, hogy mindenhez értsen? Ennyi témában releváns tudással rendelkezni szerintem nem lehet (és akkor még az érdekes előadásmódról nem is beszéltünk). Én szívesebben hallgatnám Julcsit a saját kutatási területéről ilyen hosszúságban. Vagy legyenek rövidebb de fókuszáltabb videók (pl.: Ádám kérdéseiből tökre lehetne csinálni ilyeneket: miért maradnak olyan sokáig velünk muslicák?, honnan jött az élet?)
szóval hajrá, de ez így még nagyon szétszórt és felszínes
Nelkem pont ezért jó. A felületes, ámde túlpörgős információözön és a tudományos konferenciák szárazsága közé belőtt eszmefuttatás, ami nem szakértőkhöz szól. A környezet/háttér választás tökéletes az "innen kezdjük" érzéshez, az egész a maga tisztaságával tökéletes kedvcsináló. Lehet érdeklődni!
A rókák után a magas növésűeknél volt hangsúlyozva, hogy élelemhez jut> túlél> szaporodik,tehát előbbinél a szóhasználat nem volt szerencsés, de a lényeg megvolt.
@@csekeamal7788 Érdekes, amit írsz. Nekem fontos az ilyen témájú videókban, hogy tanuljak belőle valamit. De itt a nagyon jó téma választás mellett nincs érdemleges infó, csak valamilyen tény, ami nem kaocsolódik semmihez, nem következik belőle szinte semmi. Így nem értem, milyen céllal hangzott el. Pont az veszik el belőle, hogy az adott tény miért lenne érdekes.
Evolúcióról mesélni szelekció nélkül szerintem furcsa (és értem, hogy körbeírta, meg másodjára helyesen fogalmazott, de pont ezért gondolom, hogy pontatlan és felületes)
@@kisst1990 Nem tudom, hogy a csatorna merre indul, itt a kezdő lépést láttuk, amiről nem tudni, hogy minek a bevezetője. A pontatlanság valóban hiba, ha már ez a vezérfonal.
Már többször leírtam, hogy én a fiatalok (nekem azok) gondolkodására vagyok kíváncsi, ezért bocsánatos egy-egy izgalomtól, felindultságból elkövetett baki vagy tévedés. 😁
Ugyanezen okból a formátumot alkalmasnak találom arra, hogy a fiatalokban a tényszerű képletek után felkeltse az érdeklődést valami iránt, ami eddig egy félelmetes, megfoghatatlan, értelmezhetetlen katyvasz volt.
No, és a hasonló konyhanyelv Mari néninek is segíthet megérteni, hogy a "színkeverék" virágmagjából pár év után miért csak rózsaszín nyílik!?
Még egyszer, nem tudom merre tart, de ez a rész pihentető és aranyos volt. Mellékes, hogy nekem adott-e új információt, ha azt érzem, hogy másoknak igen. Az unokámnak pld,, akivel tudom tovább részletezni, mert esetleg megnézte, és kérdése van.
Én nem szurkolnék annak, hogy ilyen kutyaütő ostobák okítsanak a biológiára vagy bármilyen tudományra.
Nagyon tetszik a formátum és a téma. De jó lenne, ha ez a műfaj jobban elterjedne a RUclipson! :)
Hé egy dologban amúgy az ember is top! (A medve erős, meg a sas messzire lát részhez fűzöm)
Mégpedig a futás! Oké oké, egy sima házi macska gyorsabb, mint a leggyorsabb ember, ez gáz. De mizu a táv futással? Egy ló is képes lefutnj egy maratont, de sosem önszántából! Ha egy lovat elengedünk a vakvilágnak, akkor fut esetleg pár kilométert, de aztán meg fog állni, hogy egyéb ló dolgokat csináljon. Szóval nincs még egy állatfaj, aki önként futna ennyit, és szerintem ez menő! 😎
Amúgy gratulálok az új csatornához! Csak így tovább!
Nagyon jó tartalom lett, nagyon jó gondolatokkal és információkkal. Várjuk a folytatást :)
Nagyon jó! ❤
Baromi jó ez a szürreális lebegő tábla a park közepén😃
Én itt leszek! ❤
Király volt, köszi!
Nagyon jó!
De jó lenne kollab az Űrkutatás Magyarul csatornával is :)
[Kis kiegészítés, érdekességek] Örülök, hogy elindult, elsőre teljesen jó :)
- Onnan tudható nagy bizonyossággal, hogy van egy közös ős sejt, hogy minden földi élőlénynek az alap sejtműködési folyamatai megegyeznek. Ugyanaz a kód kódolja ugyanazt az aminosavat. Ha egy vírus más kódrendszert használna, nem sokra menne egy sejttel, amibe beviszi a saját örökítő kódját. Az annyira lenne hatékony, mint ha egy floppy-t betennél egy CD meghajtóba. Szóval ha lemegyünk az élet alapvető folyamataira, ugyanazt látjuk molekuláris szinten egy baktériumnál, egy gombánál, egy légynél és az embernél is.
- Az evolúció nem feltétlenül kukáz ki felesleges dolgokat, ugyanis ott nincs szelekciós nyomás. Vagy legalábbis jóval gyengébb. Előfordulhat, hogy eltűnik vmi, vagy csökevényesedik, ha felesleges. Ilyen pl a farokcsontunk, vagy a szörzetünk. A kreacionista ellenérveknél is van egy csomó olyan példa, ami ilyen evolúciós csökevényt említ állatokban, amik ma már feleslegesek, mégis ott vannak. Ez így ugye jól cáfolja, hogy itt minden tökéletesre lett volna tervezve, hiszen felesleges dolgokat nem tenne bele egy intelligens tervező a művébe. Most sorolnám őket, ha fejből megjegyeztem volna párat :D De mindenre én sem emlékszem.
- [Állatok eszköz használata] Van egy érdekesség, az “éntudat”. Ebben azt nézik, hogy melyik állat mit kezd a tükörrel. Egy darabig a gyerekek sem jönnek rá - mert az agyuk nem képes még rá -, hogy felismerjék magukat a tükörben. Bizonyos állatok sosem képesek rá, bizonyos állatok igen. De ami még érdekesebb, hogy bizonyos majmok bár tudják a tükröt eszközként használni, “értik a működést” - pl ha egy csemege egy tükör segítségével látható, tudják, hogy hol kell keresni valójában -, de nem jönnek rá, hogy önmagukat látják a tükörben. A TV-ben volt erről egy műsor régen, aztán így megragadt a fejemben.
8:22 Én pont úgy hallodtam, de ez is csak heresay hogy a lila írisz szemszím és az egyre macskásabban vágott pupilla nagy valószinűséggel a közeljövőben elő fog bukkanni az emberiségben.
Szuper csati, király vidi! :)
Egy jó algoritmus komment
Annó 2014 ben genetika és sejtbiológia sőt biokémia órán is előjött, hogy nem random ez a kialakulás, vannnak kémiai és fizikai szabályok amik alapján mindenképpen megtörténik szóval az evolúciót sokkal messzebbről is nézhetjük így az élet sem véletlen alakult ki hanem teljesen biztos, hogy kialakul adott körülmények között. Marha érdekes téma.
Az utsó 3perc 10es.
A csati neve lehetne világvége.
A szerintem meg a kötőmondat legyen kevesebb.
Érdekesség ami kár h kimaradt, evolúció egyik legjobb bizonyítéka. Több mint 100 fizikai evolúciós maradvány van az embernek, nem csak ösztönösek vannak. pl a c vitamin termelés az emberben is elindul de az utolsó lépésnél abbamarad.
De ott vannak kígyók bálnák lábcsontmaradékokkal stb stb.
Julcsi tök jó, a videó informatív, de nagyon kevésnek érzem az effortot hozzátok képest. (nem Julcsi részéről) Szerintem a tudományos témák sokkal jobban kívánják a komolyabb illusztrációkat, itt viszont csak néha pár stock videó, meg film jelenet jelenik meg. Ez így nekem kevés és sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle azzal a tudással és tapasztalati szinttel ami nektek van. Erősen megúszósnak érzem, de majd alakul.
Nagyon jó a csaj. Jó a videó.
A lezárás nagyon szép volt 🙂👍
Nagyszerű videó volt ez is! :) Egy halom olyan témával amit nem is tudtam! Már csak egy kérdésem maradt: A transz-nők nők?
Érdekes téma ez Darvin meg a biblia szerintem ez a állatos dolog is jó téma empátia érzelem vagy vannak altatótok akik nagyon jó hallásuk vagy.
Kíváncsian várom a folytatást, illetve TÖBB HENRY CAVILL-t!
Köszönjük!
A babás, újszülöttes példánál mikor leutánozza a grimaszokat, amiket az előbb látott, az a tükörneuronoknak köszönhető, ha nem tévedek. Csak gondoltam fun fact-ként megemlítem :)
Fő párzási időszak február 14 XD.
Már az átvezetésnél is rázott a hideg, az intro is epic és a rész is nagyon tetszett.
Először féltem, hogy kicsit unalmas lesz, de hoztátok a formátokat és érdekesek voltak a témák is.
Külön örültem az ember és a többi állat összehasonlításának. Mikor nyomom az "aGrEsZíV vEgÁn PrÓpAgAnDáT," gyakran érvelek azzal, hogy mi is csak állatok vagyunk, mennyi hasonlóság van köztünk és ennek éppen elégnek kellene lennie, hogy ne használjuk ki és ne öljük meg őket. ^^
Ja és boldog szülinapot Julcsi! :D
Nagyon jó volt a videó, laza és vicces csak így tovább! Lilu Dallas vilagjegy xd😅
Jó az ötlet, minden király, de teljesen feleslegesnek tartom Ádámot bevágni 1-2 másodpercre. Semmit nem ad hozzá. És nem is szokás ilyet csinálni - mert értelmetlen. Ez a része számomra kicsit öncélú. Csak akkor lenne érdemes berakni, ha épp megszólal. Az is határeset, de elférne.
😎😎👌👌👌👌
Julcsi 💙 Én amúgy állandóan fel🤬 az agyam, hogy még az alapvetően jó szándékú, mentsük meg a környezetet kampányokban is az az érzésem sokszor, hogy teljesen el vagyunk távolítva, szeparálva minden más élő, létező lénytől ezen a Földgolyón, holott mi is a részei vagyunk! Amúgy a magyar nyelv ilyen szempontból külön fura, mert mi azt mondjuk környezet, tehát már a kifejezés is egy kicsit ilyen meeehh. De mivel külföldön is ez a helyzet, ezért nem feltétlen van köze a nyelvnek ehhez. Nem tudom, hogy alakult ki, talán vallási alapon? Ádám ezt szeretni fogja, én elolvastam Wicca könyveket 🧙♀ még serdülő koromban, pl. a pogány vallásoknál ilyen szempontból sokkal inkább egy körforgás része az ember, maguk az ünnepek is inkább így voltak kialakítva. De amúgy kíváncsi lennék, hogy alakult ez ki pontosan, hogy ennyire eltávolítottuk magunkat...
Jó lett. Hajrá!
A szőke hajú és kék szemű sosem fog eltűnni, mert mindig lesz rá kereslet. :)
00:05:31 értem, hogy ez a műsor a szellemi alsóharmadra lő, tök szép misszió, de itt talán meglehetett volna említeni hogy a LUCA az a Last Universal Common Ancestor-t jelenti. Nem pedig azért Luca mert az egy szép női név...
Meglepoen jo volt! Koszi
Nekem tetszik ez a videó (edit: különösen tetszik, hogy van forrás)! Imádom a bioszt (és magát a tudományt).
Mind meghalunk! \o/
A leírásban vannak források; úgy érted, a videóban magában kellene beszélni a forrásokról?
@@andraslantos2325Oh. Elkerülte a figyelmem. Köszi, editelem. (edit: nekem egyébként mindegy, hogy hol jelölnek meg forrást, csak legyen.)
14:20. Sok mókus a jövőre tervezve dug el dolgokat ősszel. zavaszra. Sztem terveznek, vélemény?
Tudja valaki,hogy ki volt ez a leány?
Gratula!