Ilyenkor látszik, milyen felkészült és rutinos riporter Endre. Az ilyen nyögvenyelős, döcögős, kellemetlen beszélgetéseket is képes működésben tartani. Sajnos az író úr olyan volt, mint a tábortűznek 10 vödör hideg víz.
Kedves Endre, köszönöm ezt a beszélgetést. Fanni egy egészen rendkívüli hölgy, a kitartása és az élethez való hozzáállása nagyon tiszteletre méltó. Márton jó író, valószínű, hogy elolvasom a könyvét még egyszer, bár nehéz beszélgetőpartner volt, ha az emberi oldalát vizsgáljuk, teljesen érthető, hogy nehezen beszél(ünk) a gyermekkori vagy felnőttkori traumákról, bármi is volt az.
Az emberi nagyságot abban is le szoktam mérni, mennyire képes és hajlandó egy ember valójában odafigyelni a másik emberre. Mindhármukról elmondható. Igen. 👏
Megélesítette tekintetét, és képessé tette, hogy keresztüllásson a nagy szavakon, amelyek az emberek keblét dagasztják, föltárta előtte az emberek lelkét, és föltárta a saját lelkét is, tisztán látóvá tette, és megmutatta neki a világ belsejét és mindazt, ami végső soron a szavak és tettek mögött rejlik. Amit pedig Tonio látott, ennyi volt: nevetség és hitványság - nevetség és hitványság. Tonio Kröger
Kedves Endre, minden héten számolom a napokat, mikor hallgathatom a következő beszélgetést. Nehéz lehet tiszteletben tartani azt, amikor nem akar valaki beszélni valamiről, de úgy érzem mindig sikerül. Ezért sosem bulvár, mindig mély.
Fanni te egy nagyon szép fiatal hölgy vagy, köszönöm a beszélgetést jó volt nézni halgatni téged, szerintem sok ember erőt merített a te pozitív hozzáálásodból. További sok sikert kívánok neked😍🌹❤️
Martonnak azert sikerult hoznia az altala emlitett barmot az interju vegere. Endre nem azert fog dijat kapni, merr szimpatikus a baloldalnak, hanem azert mert az egyik, ha nem a legjobb, magyar riporter.
Az írókat olvasni kell elsősorban.. Márton nem az a cukimuki interjúalany aki csak úgy megnyílik egy ismeretlennek és kielégíti a youtu közönséget a folyamatos mosolygással és a semmiről beszéléssel egy órán keresztül. Itt nekem az ment. És bár meg fognak itt kövezni, Kadarkaitól valamiért a hideg ráz.. a folyamatos vigyorgásától, az agyon jegyzetelt, szerkesztett , kérdéseitől,stb. én ezt a hidegrázást és a "fuu bmeg , mi a tökömet keresek én itt"-et láttam Gerlóczyn is..
Ó ne! Úgy hirtelen ne feledkezzünk meg D Tóth Krisztáról, Rangos Katalinról, Gulyás Mártonról. Úgy hirtelen. Inkább Bóta Gáborhoz hasonlítanám, elnagyoltan és fiatalabb kiadásban.
Nem feledkezunk meg a tobbiekrol sem. Ok is nagyon jok. Az ertekeles nyilvan szubjektiv, en szeretem Endre musorait, sokkal inkabb, mint a tobbi fent emlitett riportert.
Önértékelésünk átgondolásához nagyon jó az interjú, de kellemetlen volt az író magánéletének erőltetése. :( Kínos kérdések, kínos gondolatok. Nehéz hallgatni, de ilyenekről beszélni kell!!! 😇 Köszönöm😘💕
Már csak Endre felvidéki származása miatt is érdekes lenne meghívni azokat a magyar müvészeket, akik Szlovákiában vagy Csehországban váltak általánosan ismertté, mint például Tóbiás Szidi és Kassai Csongor. Azt hiszem, hogy a magyarországi hallgatóságot is tudná érdekelni, az ö személyiségük is. Kassai Csongort, Kerekes Vicát, Borbély Alexandrát már láthattuk a cseh Jan Kraus müsorában, érdekes lenne összehozni egy párost, ahol az egyik Magyarországon s a másik cseh vagy szlovák nyelvi közegben lett ismert müvész.
Hú, az író fiatalember nagyon befeléforduló és nehéz neki a nagy nyilvánosság előtt beszélni ilyen mélyen ezekről a dolgokról. Le a kalappal, hogy ezt vállalta mindenesetre, bár lehet, hogy nem eléggé megfelelő még ez az időpont, mert nincsenek feldolgozva a történtek, nagyon mélyen benne van még. Endre viszont ezt nem igazán vette figyelembe, illetve a fiatalember nem kész még ilyen beszélgetésekre.
szerintem az eddigi legnehezebb(najo...masodik) riportszitu volt ez Endrenek.. Az elgondolas meg jo is lehetett volna..de mivel mindket riportalany negativ elojelu "elmenyalapanyagbol" gazdalkodik,, ezert eleg borus lett ..Endre megdolgozott a tervezett musorido kitoltese ugyeben.
OK, szóval Endre nem azért fog kapni dijat/ dijakat mert 'kedves' mindenkivel és 'sokan ismerik', hanem mert rendkívül tehetséges és felkészült, szorgalmas kérdező es riporter. Valamint, igen, egy újságíró riporter nem kell jól írjon irodalmi jellegű anyagot. Fannitol es szüleitől pedig csak tanulhatunk...a szeretet erejét 🤗
Nyilvánvaló, hogy Márton miért ment írónak és nem interjúalanynak 😬 Fannit receptre fel lehetne írni a mai sértődésre oly kész, elégedetlen, hisztis társadalomnak, melybe önmagamat is beleértem, hisz ha csak egyetlen példát akarnék felhozni: épp tegnap nyafogtam, hogy kétszer kellett fordulnom kocsival a 12 percre lévő iskolához/tól… 🤦♀️ ő pedig hálás, hogy nincs két lába… köszönet ismét Endrének! Megjegyzés: Endrénk nem azért fog egyszer díjat kapni, mert remekül dörgölőzik, vagy mert helyes, kedves fiú, hanem mert durva tehetséges. Pont.
“A felülemelkedés mesterpéldája mindkettő! Csoda” ez írta az előttem szolgáló, mellyel teljes mértékben egyetértek, de hozza tenném, hogy a kérdező felkészültsége és stílusa előtt meg a kalapom emelem👏😍
Az elvonultan élő lordot megkérdezik, hogy miért nem vesz részt az életben? A kérdés megrendíti.Visszakérdez,dehát mi is az élet? Hát társaság, estélyek, lóverseny, klubbok, politika, fogadások, stb Ó, ha ez az élet, ezt az inasom elintézi majd helyettem Sok ember közt vagy a leginkább egyedül
Mindig új életek és mindig új érzések. Amúgy az interjúidból baromi sokat lehet tanulni illetve a személyiséget megváltoztatja ha arra fogékony az ember. Fanni orvosa aki megpróbálta lebeszélni az anyukáját,nem biztos hogy rosszat akart, minden csak nézőpont kérdése. Szerintem a családnak nem akart fájdalmat vagy terhet, mert egy mélyen sérült gyermeket világra hozni,őt nevelni évekig,az a szülőnek érzelmileg és bárhogyan is egy megterhelő dolog. És ugye ez fokozottan nehezebb ha szellemileg is sérült a pici, amit nem is biztos hogy kiderül akár 1-2 éves koráig. Nem jó amit javasolt nyilván,de nem feltétlen akart rosszat. Köszönöm a videót, élmény volt.
2. ...folytatás: Mert dehogyis jó fogyatékosnak lenni! Egy másik Univerzumban az lenne jó,ha senki sem születne betegnek,vagy fogyatékosnak,ha mindenki egyforma esélyeket kaphatna a sorstól etéren. Igen,bizonyos súlyosság felett lehet mindent megtenni,teljes életet élni, de teli van a világ gyerekekkel,es felnőttekkel,akik másokra szorulnak,akik szívesen kipróbálnák,milyen táncolni,jól beszélni,egyedül enni,vagy nem pelenkára szorulni! NEM,nem mindig elég az akaraterő,vagy az optimizmus! Nekünk még a bajon belül szerencsénk van,bár én igenis végig rettegtem a kamaszkoromat,hogy lesz-e szerelmem,társam, családom,lesz-e épmozgású fiú,aki elfogad. Nem lett,elhagyott,mert nem tudott mégsem felvállalni a világ ellenében. Lett hivatásom,gyerekeim, szerencsére, élem az életem,de ha volna következő élet,biztosan lemondanék az ingyen parkolásról,egy ép életért. Mert szerintem ez az érthető. S Fannitól is elvett az élet, ez egy objektív tény. Elvette mindazt,ami egy két lábbal születő embernek magától értetődő lehetőség. AzTELJESEN MÁS kérdés,hogy a küzdeni akarása bámulatos.
Nem éreztem egy nagy egymásra hangolódást a két alany között, és nem Fanni miatt. Endrének pedig azt tanácsolnám, ha olvassa a kommenteket, hogy ne csak kellemetlen, vájkálós kérdéseket tegyen fel. Mostanában úgy érzem, hogy ilyen irányban megy el sokszor a beszélgetés.
Na megyek, megveszem az összes Gerlóczy- könyvet! Az Igazolt hiányzást félbehagytam, rossz szerintem is. Most már kíváncsi vagyok, mit írt azóta. Márton szerintem is előszedte a régi házibulis bunkózását, viszont Endre tudta a helyen kezelni. Amúgy bár imádom Kadarkait, itt ezt most megérdemelte, kicsit sokat kapargatta Marci apa-sebét, nekem már sok volt. Szóval kiegyensúlyozott volt a beszelgetes. Fannit is imádtam. Szerintem is kap majd Endre díjat a tehetségéért, de van igazság abban, amit Marci mondott, hogy a díjakhoz jófejkedni is kell.
Jó riport volt. Nagyokat nevettem Gerlóczy Márton megszólalásain az interjú vége felé. Illés Fanni egy szuper ember, gratulálok neki mindenhez. Nagyon jók ezek a beszélgetések. Néha nekem is hiányzik az ilyesmi. De itt kiélem magam, az külön jó, hogyha az embernek nincs ideje, akkor akár két három részletben is végig tud hallgatni egy ilyen youtube - os műsort.
Mozgássérült vagyok,és gyógypedagógus. Minden tiszteletem Fannié,természetesen. De két dolgot nagyon másképp gondolok: 1.Csak az tud sajnálni,aki empatikus,vagyis a sajnálat az empátia egy formája. A hozzánk közellépő épmozgású ember végig gondolja, hogy mennyi nehézségünk lehet,és egyúttal örül,teljesen érthetően,hogy ő ép. Ezért,ha én pénzt kapnék az utcán,nem utaditanám el,mert jószívvel adják,hanem TOVÁBBADNÁM EGY HAJLÉKTALANNAK,vagy mas rászorulónak. 2.Tanulmányaim, és a magam véleménye szerint is,nem jó, ha azt kezdi mondogatni egy fogyatékos ember,hogy nagyszerű,hogy nem ép,mert mennyi előnye van.Ez fura mód azt jelzi,hogy nem látja reálisan, a látszat ellenére nem fogadja el a helyzetét.
Hu.Nem az Apam aztan ő az Apam aztan megsem,aztan szegyenlem de azert ebbol irok konyvet,aztan tobb konyvet,Sőt csak ebbol irok.Nevet valtoztoztatok aztan megint…Nagyon kaosz nekem ez a pasas….Azert van ennel nagyobb trauma is az eletben….
Gorombaság megkísérelni az említett trauma bagatellizálását. Vajon mi elbírnánk-e ezt a traumát? Igen, traumát, szeretet leckét... Nekünk nézőknek pedig marad a legmagasabb szintű együttérzés gyakorlásának lehetősége. Tiszteletre méltó, hogy nevet változtat, férfiasan beleáll... (mibe is?) a sorsába. Miután többször is "összedőlt minden". Gerlóczy Márton anyukája sem tudta biztosan, hosszú ideig, ez sem kis dolog. 37 évesen újabb "kanyar". Örüljünk minden olyan jelenségnek, ami belül ennyire megmozgat minket... 🤔 ✨
Nem az a trauma, hogy meg kell szokni az új nevet, hanem a vele járó körítés. Csak elég elképzelni az anya-gyermek közötti párbeszédet. Vagy a gyermek érzéseit, azonosulását az "új" apával, majd amikor kiderül, hogy még sem tőle hozta azt a macsó természetét, s újból keresnie kell ki is ő igazán. Nagyon ciki szövegnek gondolom a "gondolj belét", de érdemes megpróbálni!
Endre, ha olvassa: Sandornak az Onnel valo interjuban igaza volt. Ket embert egyszerre nem tud interjuvolni. Ujdonsag, de nem mukodik. Valaki, aki nagyon sok interjut meghallgatott Ontol. Nem egy kettos interju alapjan mondom, amit.
Ilyenkor látszik, milyen felkészült és rutinos riporter Endre. Az ilyen nyögvenyelős, döcögős, kellemetlen beszélgetéseket is képes működésben tartani. Sajnos az író úr olyan volt, mint a tábortűznek 10 vödör hideg víz.
Endre valóban csúcs!
Minden napi "nyafogőnak " meg kellen nézni ezt az interjút Illés Fanni fantasztikus
Miért gondolod, hogy más problémája jelentéktelenebb?
Kedves Endre, köszönöm ezt a beszélgetést. Fanni egy egészen rendkívüli hölgy, a kitartása és az élethez való hozzáállása nagyon tiszteletre méltó. Márton jó író, valószínű, hogy elolvasom a könyvét még egyszer, bár nehéz beszélgetőpartner volt, ha az emberi oldalát vizsgáljuk, teljesen érthető, hogy nehezen beszél(ünk) a gyermekkori vagy felnőttkori traumákról, bármi is volt az.
Az emberi nagyságot abban is le szoktam mérni, mennyire képes és hajlandó egy ember valójában odafigyelni a másik emberre. Mindhármukról elmondható. Igen. 👏
Megélesítette tekintetét, és képessé tette, hogy keresztüllásson a nagy szavakon, amelyek az emberek keblét dagasztják, föltárta előtte az emberek lelkét, és föltárta a saját lelkét is, tisztán látóvá tette, és megmutatta neki a világ belsejét és mindazt, ami végső soron a szavak és tettek mögött rejlik. Amit pedig Tonio látott, ennyi volt: nevetség és hitványság - nevetség és hitványság.
Tonio Kröger
ruclips.net/video/nQfg-zQuDoM/видео.html
Kedves Endre, minden héten számolom a napokat, mikor hallgathatom a következő beszélgetést. Nehéz lehet tiszteletben tartani azt, amikor nem akar valaki beszélni valamiről, de úgy érzem mindig sikerül. Ezért sosem bulvár, mindig mély.
Egyetértek. 🥰
Endre:
“És hogy múlik el az emberből a baromság?”
-zseniális! 🤣
Öröm volt hallgatni, csodálatos emberek!
Fanni te egy nagyon szép fiatal hölgy vagy, köszönöm a beszélgetést jó volt nézni halgatni téged, szerintem sok ember erőt merített a te pozitív hozzáálásodból. További sok sikert kívánok neked😍🌹❤️
Fanni csodálátos! Bár nekem lenne ilyen lányom
Hajrá Fanni! Fantasztikus vagy, te vagy a legjobb!!!
Martonnak azert sikerult hoznia az altala emlitett barmot az interju vegere. Endre nem azert fog dijat kapni, merr szimpatikus a baloldalnak, hanem azert mert az egyik, ha nem a legjobb, magyar riporter.
Az írókat olvasni kell elsősorban.. Márton nem az a cukimuki interjúalany aki csak úgy megnyílik egy ismeretlennek és kielégíti a youtu közönséget a folyamatos mosolygással és a semmiről beszéléssel egy órán keresztül. Itt nekem az ment. És bár meg fognak itt kövezni, Kadarkaitól valamiért a hideg ráz.. a folyamatos vigyorgásától, az agyon jegyzetelt, szerkesztett , kérdéseitől,stb. én ezt a hidegrázást és a "fuu bmeg , mi a tökömet keresek én itt"-et láttam Gerlóczyn is..
Ó ne! Úgy hirtelen ne feledkezzünk meg D Tóth Krisztáról, Rangos Katalinról, Gulyás Mártonról. Úgy hirtelen. Inkább Bóta Gáborhoz hasonlítanám, elnagyoltan és fiatalabb kiadásban.
Nem feledkezunk meg a tobbiekrol sem. Ok is nagyon jok. Az ertekeles nyilvan szubjektiv, en szeretem Endre musorait, sokkal inkabb, mint a tobbi fent emlitett riportert.
. A Csoda volt, a Csoda van, a Csoda lesz. Köszönöm szépen. Ölellek benneteket.
Önértékelésünk átgondolásához nagyon jó az interjú, de kellemetlen volt az író magánéletének erőltetése. :(
Kínos kérdések, kínos gondolatok. Nehéz hallgatni, de ilyenekről beszélni kell!!! 😇 Köszönöm😘💕
Már csak Endre felvidéki származása miatt is érdekes lenne meghívni azokat a magyar müvészeket, akik Szlovákiában vagy Csehországban váltak általánosan ismertté, mint például Tóbiás Szidi és Kassai Csongor. Azt hiszem, hogy a magyarországi hallgatóságot is tudná érdekelni, az ö személyiségük is. Kassai Csongort, Kerekes Vicát, Borbély Alexandrát már láthattuk a cseh Jan Kraus müsorában, érdekes lenne összehozni egy párost, ahol az egyik Magyarországon s a másik cseh vagy szlovák nyelvi közegben lett ismert müvész.
Hú, az író fiatalember nagyon befeléforduló és nehéz neki a nagy nyilvánosság előtt beszélni ilyen mélyen ezekről a dolgokról. Le a kalappal, hogy ezt vállalta mindenesetre, bár lehet, hogy nem eléggé megfelelő még ez az időpont, mert nincsenek feldolgozva a történtek, nagyon mélyen benne van még. Endre viszont ezt nem igazán vette figyelembe, illetve a fiatalember nem kész még ilyen beszélgetésekre.
Mar a klubradióban meghallgattam,Csodálatos emberek
Hát igen. “Minden okkal történik” - emberek, akik próbáljàk vigasztalni magukat, próbálnak ebbe kapaszkodni.
Pedig minden csak szerencse kérdése. 🙂
Nagyszerű emberek, különleges adás. Csak nekem tűnik úgy, hogy ebben a részben Endre inkább az egyik vendéget, Márton kérdezte? :)
itt nem tudottugralni a szereplok kozott..mivel mindenki "burokban" ult...jaratni kellett az eppen beinditott motort..mert lefulladt volna..
Oriasi volt!!! Marton irj egy konyvet Fannirol csak ne add ki mert 100% hogy sok dij lesz.
szerintem az eddigi legnehezebb(najo...masodik)
riportszitu volt ez Endrenek..
Az elgondolas meg jo is lehetett volna..de mivel mindket riportalany negativ elojelu "elmenyalapanyagbol" gazdalkodik,, ezert eleg borus lett ..Endre megdolgozott a tervezett musorido kitoltese ugyeben.
Nincs véletlen😲
OK, szóval Endre nem azért fog kapni dijat/ dijakat mert 'kedves' mindenkivel és 'sokan ismerik', hanem mert rendkívül tehetséges és felkészült, szorgalmas kérdező es riporter. Valamint, igen, egy újságíró riporter nem kell jól írjon irodalmi jellegű anyagot. Fannitol es szüleitől pedig csak tanulhatunk...a szeretet erejét 🤗
❤
Köszönöm szépen!❤️
Illés Fanni lehetne gyógyszer depresszió ellen, olyan ereje van.
Hatalmas példakép🙏
Igen, egy szuper csaj.
Itt a megszokott kadarkai ellentét nem Fanni és Márton személyisége közt van, hanem a szüleik hozzáállása közt.
Törékeny lelkek, jó beszélgetés!
Nyilvánvaló, hogy Márton miért ment írónak és nem interjúalanynak 😬
Fannit receptre fel lehetne írni a mai sértődésre oly kész, elégedetlen, hisztis társadalomnak, melybe önmagamat is beleértem, hisz ha csak egyetlen példát akarnék felhozni: épp tegnap nyafogtam, hogy kétszer kellett fordulnom kocsival a 12 percre lévő iskolához/tól… 🤦♀️ ő pedig hálás, hogy nincs két lába… köszönet ismét Endrének!
Megjegyzés: Endrénk nem azért fog egyszer díjat kapni, mert remekül dörgölőzik, vagy mert helyes, kedves fiú, hanem mert durva tehetséges. Pont.
“A felülemelkedés mesterpéldája mindkettő! Csoda” ez írta az előttem szolgáló, mellyel teljes mértékben egyetértek, de hozza tenném, hogy a kérdező felkészültsége és stílusa előtt meg a kalapom emelem👏😍
A felülemelkedès mesterpèldaja mindkettő. Csoda
. Ti i.. I.. I. U. U
Az elvonultan élő lordot megkérdezik, hogy miért nem vesz részt az életben? A kérdés megrendíti.Visszakérdez,dehát mi is az élet? Hát társaság, estélyek, lóverseny, klubbok, politika, fogadások, stb
Ó, ha ez az élet, ezt az inasom elintézi majd helyettem
Sok ember közt vagy a leginkább egyedül
Mindig új életek és mindig új érzések. Amúgy az interjúidból baromi sokat lehet tanulni illetve a személyiséget megváltoztatja ha arra fogékony az ember. Fanni orvosa aki megpróbálta lebeszélni az anyukáját,nem biztos hogy rosszat akart, minden csak nézőpont kérdése. Szerintem a családnak nem akart fájdalmat vagy terhet, mert egy mélyen sérült gyermeket világra hozni,őt nevelni évekig,az a szülőnek érzelmileg és bárhogyan is egy megterhelő dolog. És ugye ez fokozottan nehezebb ha szellemileg is sérült a pici, amit nem is biztos hogy kiderül akár 1-2 éves koráig. Nem jó amit javasolt nyilván,de nem feltétlen akart rosszat. Köszönöm a videót, élmény volt.
Nagyon tetszett a beszélgetés. GRATULÁLOK két nagyszerű embernek.
Fanni kívül és belül is gyönyörű! Gratulálok a műsorhoz.
Az “igazolt hiányzás” is tetszett… ❤️
A medencés hasonlat Mártontól nagyon találó 46 percnél.
Kövér László - Lady Dömper páros mikor lesz?
Wow ! micsoda ket ertekes ember. Nagyon tetszik, ahogy Endre tapintatosan "feszegeti" az alanyokat. Koszonom!
Valószínűleg képtelenül eltúlozzuk mindannak jelentőségét, ami velünk történik
Mi ez a kitűnő zene az elején? Kérem, írja meg valaki! Annyira jó ez a kezdés.
🤗Üdv!
Az igazság az igazság!!! Mindig minden körülmények közül kiderül...elöbb -utóbb!!!Én mondom mint VÍZÖTŐ!Így kell lennie!!!!!!!
Nekem eddig ez a beszélgetés tetszett a legjobban!
2.
...folytatás:
Mert dehogyis jó fogyatékosnak lenni! Egy másik Univerzumban az lenne jó,ha senki sem születne betegnek,vagy fogyatékosnak,ha mindenki egyforma esélyeket kaphatna a sorstól etéren.
Igen,bizonyos súlyosság felett lehet mindent megtenni,teljes életet élni, de teli van a világ gyerekekkel,es felnőttekkel,akik másokra szorulnak,akik szívesen kipróbálnák,milyen táncolni,jól beszélni,egyedül enni,vagy nem pelenkára szorulni!
NEM,nem mindig elég az akaraterő,vagy az optimizmus!
Nekünk még a bajon belül szerencsénk van,bár én igenis végig rettegtem a kamaszkoromat,hogy lesz-e szerelmem,társam, családom,lesz-e épmozgású fiú,aki elfogad.
Nem lett,elhagyott,mert nem tudott mégsem felvállalni a világ ellenében.
Lett hivatásom,gyerekeim, szerencsére, élem az életem,de ha volna következő élet,biztosan lemondanék az ingyen parkolásról,egy ép életért.
Mert szerintem ez az érthető.
S Fannitól is elvett az élet, ez egy objektív tény.
Elvette mindazt,ami egy két lábbal születő embernek magától értetődő lehetőség.
AzTELJESEN MÁS kérdés,hogy a küzdeni akarása bámulatos.
De jó csaj. 👌👍
Nem éreztem egy nagy egymásra hangolódást a két alany között, és nem Fanni miatt. Endrének pedig azt tanácsolnám, ha olvassa a kommenteket, hogy ne csak kellemetlen, vájkálós kérdéseket tegyen fel. Mostanában úgy érzem, hogy ilyen irányban megy el sokszor a beszélgetés.
Nem volt összhang, döcögős útat jártatok be, most itt hárman, (ahogy Endre szokta mondani, "meglátjuk, mire megyünk itt hárman".)
Nagyon mély, magvas beszélgetés. Biztosan meghallgatom még többször. Köszönöm, nagyon nagyon értékes beszélgetés volt! Gratulálok
Na megyek, megveszem az összes Gerlóczy- könyvet! Az Igazolt hiányzást félbehagytam, rossz szerintem is. Most már kíváncsi vagyok, mit írt azóta. Márton szerintem is előszedte a régi házibulis bunkózását, viszont Endre tudta a helyen kezelni. Amúgy bár imádom Kadarkait, itt ezt most megérdemelte, kicsit sokat kapargatta Marci apa-sebét, nekem már sok volt. Szóval kiegyensúlyozott volt a beszelgetes. Fannit is imádtam. Szerintem is kap majd Endre díjat a tehetségéért, de van igazság abban, amit Marci mondott, hogy a díjakhoz jófejkedni is kell.
A kamerák fókuszát, kérem Endre az arcokra irányítsák, ne a mikrofonokra. Minden adásban így van!!
Jó riport volt. Nagyokat nevettem Gerlóczy Márton megszólalásain az interjú vége felé. Illés Fanni egy szuper ember, gratulálok neki mindenhez. Nagyon jók ezek a beszélgetések. Néha nekem is hiányzik az ilyesmi. De itt kiélem magam, az külön jó, hogyha az embernek nincs ideje, akkor akár két három részletben is végig tud hallgatni egy ilyen youtube - os műsort.
Mint mindig,nagyon jòl vezeti a. rendkìvül sèrülèkeny emberi lelket!
szuper jó párosítás volt, igazán érdekes beszélgetések, gratulálok ! :)
Mozgássérült vagyok,és gyógypedagógus.
Minden tiszteletem Fannié,természetesen.
De két dolgot nagyon másképp gondolok:
1.Csak az tud sajnálni,aki empatikus,vagyis a sajnálat az empátia egy formája.
A hozzánk közellépő épmozgású ember végig gondolja, hogy mennyi nehézségünk lehet,és egyúttal örül,teljesen érthetően,hogy ő ép.
Ezért,ha én pénzt kapnék az utcán,nem utaditanám el,mert jószívvel adják,hanem TOVÁBBADNÁM EGY HAJLÉKTALANNAK,vagy mas rászorulónak.
2.Tanulmányaim, és a magam véleménye szerint is,nem jó, ha azt kezdi mondogatni egy fogyatékos ember,hogy nagyszerű,hogy nem ép,mert mennyi előnye van.Ez fura mód azt jelzi,hogy nem látja reálisan, a látszat ellenére
nem fogadja el a helyzetét.
Tisztelettel.Endre interjú végén mi volt ez a szomorú elköszönés?
Bocs előttem szólalót akartam írni, csak a gépem megviccelt 🙏🏻😄
Jó volt.DE!!ENDRE FANTASZTIKUS!!!!!
Fanni nagyszerű ember gratulálok Neki!
Fanni csodálatos ember. Sok sikert neki!!
nagyon szép kislány
Csodálatos volt ! Köszönöm
Meghallgattam, megnéztem! Köszönöm az élményt!
Túl sok a vágás.
NAGYON MELY DE NAGYON JO
Eszméletlen
Köszönöm szépen!😍
Hu.Nem az Apam aztan ő az Apam aztan megsem,aztan szegyenlem de azert ebbol irok konyvet,aztan tobb konyvet,Sőt csak ebbol irok.Nevet valtoztoztatok aztan megint…Nagyon kaosz nekem ez a pasas….Azert van ennel nagyobb trauma is az eletben….
Gorombaság megkísérelni az említett trauma bagatellizálását. Vajon mi elbírnánk-e ezt a traumát? Igen, traumát, szeretet leckét... Nekünk nézőknek pedig marad a legmagasabb szintű együttérzés gyakorlásának lehetősége. Tiszteletre méltó, hogy nevet változtat, férfiasan beleáll... (mibe is?) a sorsába. Miután többször is "összedőlt minden". Gerlóczy Márton anyukája sem tudta biztosan, hosszú ideig, ez sem kis dolog. 37 évesen újabb "kanyar". Örüljünk minden olyan jelenségnek, ami belül ennyire megmozgat minket... 🤔 ✨
Nem az a trauma, hogy meg kell szokni az új nevet, hanem a vele járó körítés. Csak elég elképzelni az anya-gyermek közötti párbeszédet. Vagy a gyermek érzéseit, azonosulását az "új" apával, majd amikor kiderül, hogy még sem tőle hozta azt a macsó természetét, s újból keresnie kell ki is ő igazán. Nagyon ciki szövegnek gondolom a "gondolj belét", de érdemes megpróbálni!
Endre, ha olvassa: Sandornak az Onnel valo interjuban igaza volt. Ket embert egyszerre nem tud interjuvolni. Ujdonsag, de nem mukodik.
Valaki, aki nagyon sok interjut meghallgatott Ontol. Nem egy kettos interju alapjan mondom, amit.