2 éves voltam, mikor sláger volt. A földből még ki sem látszottam, de elmondások szerint (és halványan még én is emlékszem rá) ez volt a kedvenc dalom, és állandóan énekeltem. :)
Érdekes látni ezt a klippet. 1985-ben születtem, ebben az évben. Fura látni, hogy akkor milyenek voltak az utcák, milyenek voltak az emberek, a divat, szóval minden. Talán ezekben a napokban, mikor ezt forgatták, anyum is elsétált terhesen azon az utcán. Megható....
85 ben születtem én is,és most a kislanyommal hallgatom spanyolorszagban ezt a számot,amit akkor hallgattam anyukammal mikor kislány voltam. Felülmulhatatlan büszkeség
@@clau-dia2938 Kétéves voltam, amikor ez a szám megjelent. Óvodás koromban már ismertem és torkom szakadtából fújtam a refrént. Úgy érzem tehát, jogomban áll kijelenteni, hogy kicsit többet jelent számomra a dal, mint egy autóbusz. De nem is értem, miért kell egyetlen mondatomból ilyen messzemenő következtetést levonni.
Gyönyörű régi zene, nosztalgikus, a legszebb fiatalkori emlékeket juttatja eszembe, vagyis ez tette még szebbé azt a kort. Az ember újból fiatalnak érzi magát tőle. Köszönöm, Robi. Tökéletesen visszaadja az érzést amit a legjobb barátom iránt érzek. Nagyon jól kijöttünk egymással, évődtünk. Most egyedül vagyok. Egyedül, egyedül hogy mondjam el Neked... Néha nem vettelek komolyan, sajnálom. Csak magamra haragszom, reád nem tudok, nem lehet. De tanultam hibámból és téged megkereslek. Nagyon szeretlek.
jo nezni 16-15 eves voltam vagy meg fiatalabb R-GO FAN voltam_)))es igyvolt a hajam es igy oltoztem!!!es utana 17-evesen hagytam ell Magyar orszagot:(((((((
Nagyon szeretném ebből az időből kivenni a részem, de sajnos már késő. 14 évesen tértem rá a klasszikus slágerekre. Ezeknek a ZENEKNEK történetük van, és amikor hallgatom csodálatos érzések töltenek el, pedig én akkor nem léteztem. 16 évesen szörnyen szégyellem, a korosztalyom, igyekszem iskolán kívűl nem vegyülni velük. Ezek a zenék nem fognak elkopni, és amikor tudom, akkor igyekszek meghallgatni egy-egy R-GO művet. :)
Ein wunderschönes ungarisches Lied aus den 80- ern! GEIL!
Danke Schön! Köszönjük szépen. Like a Nena and 99 Luftballons. ;) Komm sziget festival, or balaton lake. :)
Du hast Recht. So ist es.
16 évesen ezt halgatom😍😍
Itt ugyan ez
Ezt a számot egyszerűen nem lehet megunni. Örökzöld melódia.
2 éves voltam, mikor sláger volt. A földből még ki sem látszottam, de elmondások szerint (és halványan még én is emlékszem rá) ez volt a kedvenc dalom, és állandóan énekeltem. :)
2021? Megkerülhetetlen zenéje a 80as magyar popkultúrájának!
Igy van!
2023 ban is 💖💖💖🥰🥰🥰
Érdekes látni ezt a klippet. 1985-ben születtem, ebben az évben. Fura látni, hogy akkor milyenek voltak az utcák, milyenek voltak az emberek, a divat, szóval minden. Talán ezekben a napokban, mikor ezt forgatták, anyum is elsétált terhesen azon az utcán. Megható....
85 ben születtem én is,és most a kislanyommal hallgatom spanyolorszagban ezt a számot,amit akkor hallgattam anyukammal mikor kislány voltam. Felülmulhatatlan büszkeség
Nem volt ez a mostani rohanó világ.
Harika bir sarki, 20 li yaslarda dinlerdim. Şu an 50 li yaslardayim hala cok guzel. Seni seviyorum, sevmiyorum.
Epp az évben, abban a divatban diplomáztam és voltam őrülten - viszonzott - szerelmes.....Ez nekem nagy nóta.
Ez a szam sosem megy ki a divatbol,mindig jo meghallgatni.Sok emlek fuz hozza.
És még ma is, 2021 😄❤️❤️❤️❤️❤️❤️👍👍👍👍
Szeretem ezt a számot❤❤❤
Hatalmas szám! Imádom! Legjobb R-go szám
Évek óta formáljuk egymást..😄😄most már joooo lett a formánk
Hogy forma bontó legyek, jóformán már a legjobb formában lehettek 😀 Forma-forma vagytok kb. ? 😅 De csak formálisan kérdezem.
Most boldog vagyok !!! Isten Ald meg a Magyart!!!!!
With much ❤❤❤ Szikora Robi! Excellent audio!
Ez nagyon szép zene a kedvencem😘😍😍
2020?😂
Naná
Szerintem ez örök lesz. Elsős voltam már szerelemes, ezt fújtuk, de szép emlék marad mindig
Igen
2021.........❤❤❤👍👍👍👍😃😃😃
Sőt 2021. 02. 03.
az első nyolc ütemnyi szinti intró az valami zseniális
N Gabor meg a szájharmónika a refrénben
Ez a legjob magyar szám ,zeneileg, egyedi ,SZENZÁCIÓS!
Robi Robi Szikora Robi! 👑
Nagyon várom az Aréna koncertet! 2022.május.21.-én!
ott lesz ő is??😍😍
@@gellenroxana6224 hát nyilván ott lesz Robi, ha R-GO 40 éves jubileumi koncert lesz. 😄
2024 Puskasban is ott volt a szeren!
De szép zene ez a kedvencem
Más:igazán "megnyugtató" dolog látni, hogy azok a BKV-buszok, amelyek ebben a klipben már szerepeltek, még mindig "köztünk élnek". :)
Azt jelenti jó buszok
Ez maradt meg benned az egészből?! A buszok?!
Ó boy...szar lehet neked!😉
@@evanyerges-horvath2906Ezt a nyelvet sajnos nem beszélem.
@@clau-dia2938 Kétéves voltam, amikor ez a szám megjelent. Óvodás koromban már ismertem és torkom szakadtából fújtam a refrént. Úgy érzem tehát, jogomban áll kijelenteni, hogy kicsit többet jelent számomra a dal, mint egy autóbusz. De nem is értem, miért kell egyetlen mondatomból ilyen messzemenő következtetést levonni.
@@SzZsoel1 bocsi a gyerek megkaparintotta a telót😅
Köszönöm! Csodálatos szép dalt. ❤
2021 ..-ben is halgtom ❤❤❤
Köszönet ezért az összeállításért. Sokkal könnyebb főzni, takarítani, ha ilyen kellemes nosztalgiás zenét hallgat az ember közben...
Legnagyobb hős
Moni neni, mi lesz az ebed?
Gyönyörű régi zene, nosztalgikus, a legszebb fiatalkori emlékeket juttatja eszembe, vagyis ez tette még szebbé azt a kort. Az ember újból fiatalnak érzi magát tőle. Köszönöm, Robi.
Tökéletesen visszaadja az érzést amit a legjobb barátom iránt érzek. Nagyon jól kijöttünk egymással, évődtünk. Most egyedül vagyok. Egyedül, egyedül hogy mondjam el Neked... Néha nem vettelek komolyan, sajnálom. Csak magamra haragszom, reád nem tudok, nem lehet. De tanultam hibámból és téged megkereslek. Nagyon szeretlek.
😊
Istenem, de jó korban voltam gyerek 🥰imádom a mai napig
nagyon szeretem ez dalt, szép emlékem fűződik hozzá.
Gyönyörü dal. Imádom halgatni.
A mi számunk....nem tudtam aludni....sokat gondoltam a csajra.....szép emlékek....ERGÔ
2019? :P
Meg most is imadom!
nagyon szép,még mindig és orokké!!SZLOVAKIA
Ez a leg szep zene mert ez az én nótám ♥️😘♥️😘♥️😘
egyszeruen hibatlan !
Ez a legszebb daluk szerintem.
Szerintem is
Ez igen szep tőlük
Nem hallottam ezt szamot ezer eve, jo volt hallani ujra :)
Nagyon szép dal.Köszönöm a feltöltést.
Csodálatos szám!!!
Imádom ❤️
Imádom ezt a számot, megunhatatlan
Középiskolás voltam, amikor ez a dal sláger lett. A barátnőmmel állandóan ezt énekeltük. :) De régen volt...
Bizony szuper volt!Várom már az agárdi koncertet 2012-ben.
CSIKI-DAM!
imádom
Szeretlek is meg nem is.... 😍
😍😍😍💃💓💖🤩
Köszi ! Soha nem unom meg!
a zene hatalmas még mindig,,,
a stilus hatalmas visítás.
💚💜✌️😎
Ma is Őt szeretem...
imádom nagyon
nagyon szeretem,gyonyoru
kedvenc dalom dudolom mindig!!
Brilliant music! Historic page in the development of eastern european contemporary culture! Thanks from Romania!
2021? 😊
Jeeeessss👍👍👍💓💓💓2021
Ez igen szep zene az én kedvencem.
még mindig szupi ez a dal :-)
Imádom ezt a számot!💓
😁mintha 1 paródia lenne egy nárcisztikus homokos jajgatása ... mégis hatalmas klasszik. A Robi igy alkotott maradandót, imádom ezt a számot.
Nagyon szeretem!!
óriási zene
nagyon szép.
❤❤❤SZUPER❤❤❤
NAGYON SZERETEM
Nagyon szeretlek is ... Nagyváradradrol !
De super dal !!😘
Imádom!!!!!!!
de imádtam ezt, pedig kicsi voltam :)
jó dal, nagyon. szeretlek is nem is.
Imádom!
jo nezni 16-15 eves voltam vagy meg fiatalabb R-GO FAN voltam_)))es igyvolt a hajam es igy oltoztem!!!es utana 17-evesen hagytam ell Magyar orszagot:(((((((
Miért mentél el?
serelmes letem es ell hagytam a csaladom mert mentem utana:((((amit en megbantam nagyon sokszor!!!
@@idao9342 Egyidősek vagyunk. Én itt maradtam :-)
9 éves vagyok de ez nagyon szép szám de anyuk
á
Tolles Lied. Lob für diese Zusammenstellung
2019 ♥️
Szép hangja van chris
Ha vágod, hogy az a kerti szék többet nyom mint a Robi, akkor jó évjárat vagy 😍
Viszont hallásra Béla
És ma is halgatom....❤👍
Az R-GO 3. albumának legnagyobb slágere.
szeretem!!!
2021 🥰❤️
Naaaagyon szeretem!
Imádom:)))
én is imádom:))
Kedvenc R-GO dalom. :)
Csodás
R-GO dal! JÓ
Igen,nagyon szeb .Meg husz ev mulva is lehet halanie.Üdvözöllök Magyarorszag.
vola sa Jarka miloval som ju milovali sme sa pri tejto pesničke pred 22 rokmi ktovie či žije
Én is csőnaciban és szimattatyival nyomtam, de azért ilyeneket is hallgattam :) :) de ettől függetlenül EDDA FOREVER!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon szeretném ebből az időből kivenni a részem, de sajnos már késő. 14 évesen tértem rá a klasszikus slágerekre. Ezeknek a ZENEKNEK történetük van, és amikor hallgatom csodálatos érzések töltenek el, pedig én akkor nem léteztem. 16 évesen szörnyen szégyellem, a korosztalyom, igyekszem iskolán kívűl nem vegyülni velük. Ezek a zenék nem fognak elkopni, és amikor tudom, akkor igyekszek meghallgatni egy-egy R-GO művet. :)
Nagyon jó
2021?😂💪🏼💪🏼
2017... és még mindig k.... nagy szám
2021
Első perctől kezdve. Elsős voltam akkor, sokat énekeltük. Szerelmesen is.
Ha a szájharmobika ne volna benne akkor a szám fele már hiányozna nagyon jól esik hallani :-D
hatalmas synthipop sláger......forever
Én éppen ezt a számot tanulom dobon
{StormSX} Geometry Dash és mások és megtanultad ? 😃
nagyon jó ^^
Isten éltesse sokáig Szikora Művész urat!
nagyon jó szám és én sem tudom épp hogy szeretem-e azt a személyt vagy nem ezért szeretem is meg nem is :D
Igen neha szeretünk meg nem is:))) mint a se veled-se nelküled:))))