🔥Nagyszerű beszéd .Köszönjük !! Krisztus Szelleme lakozzék bennünk gazdagon Isten akaratából . A régi embert teljesen átváltoztatja úgy lelkileg , mint testileg . Ez a beszéd hiánypotló a léleknek . ISTENNEK HÁLA !
Istenemtől mindig is hitet és megértést kértem e világ bajai ellen de mindig van mit tanulni Isten létezik a gonosz be akarja csapni az embert, hogy pokolra jusson és mindent meg tesz ennek érdekében nagyon nehéz a harc ezért van szükség a tudatosságra, hogy ellen lehessen állni mert a gonosz már itt van az emberek színe előtt vigyázni kell nagyon, hogy mint a rossz fa ne vetessünk tűzre ámen.
Ámen! Dicsőség az Úrnak.Pont a Szent Szellem re gondoltam hivatalos voltam Erdélyben,ès a Szellemről beszéltem az egyik testvér azt mondta nekem, hogy távol legyen tőle hogy a Szellemhez imádkozèk ő nem ismeri el a Szellemet csak a Szent Lelket.Azt mondta hogy a Biblia a Lèlekről ír azzal az igèvel támasztotta alá.Jobb.4.15.Valami szellem suhant el előttem s testemnek szőre felborzolodèk.Többen vannak akik nem ismerik el.Sajnos sok helyeken nincsen ezekről tanitás tudatlanságban vannak sokan azok is akik sok ève járnak gyülekezetben Az Úr irgalmazon le mentettem ezt a videót hogy el küldjem nekik de sajnos nem lehet öket meg gyözni a valóságról.Isten áldja meg önt gazdagon.
🔥Nagyszerű beszéd .Köszönjük !!
Krisztus Szelleme lakozzék bennünk gazdagon Isten akaratából . A régi embert teljesen átváltoztatja úgy lelkileg , mint testileg . Ez a beszéd hiánypotló a léleknek .
ISTENNEK HÁLA !
Ámen ! Dicsőség Istennek !
Köszönöm szépen Uram ezt az üzenetet lelki szellemi és tasti meg nyugvast adott mind azok számára akik nyitott szívvel hallgattuk az igét Ámen Ámen
További
Köszönjük!
Hallgatom amen.
Ábrahám áldása legyen rajtatok örökké Ámen⚘
Megértettem és hálasan köszönöm. Légy áldott Jézus Krisztus nevében.
Istenemtől mindig is hitet és megértést kértem e világ bajai ellen de mindig van mit tanulni Isten létezik a gonosz be akarja csapni az embert, hogy pokolra jusson és mindent meg tesz ennek érdekében nagyon nehéz a harc ezért van szükség a tudatosságra, hogy ellen lehessen állni mert a gonosz már itt van az emberek színe előtt vigyázni kell nagyon, hogy mint a rossz fa ne vetessünk tűzre ámen.
Ámen! Dicsőség az Úrnak.Pont a Szent Szellem re gondoltam hivatalos voltam Erdélyben,ès a Szellemről beszéltem az egyik testvér azt mondta nekem, hogy távol legyen tőle hogy a Szellemhez imádkozèk ő nem ismeri el a Szellemet csak a Szent Lelket.Azt mondta hogy a Biblia a Lèlekről ír azzal az igèvel támasztotta alá.Jobb.4.15.Valami szellem suhant el előttem s testemnek szőre felborzolodèk.Többen vannak akik nem ismerik el.Sajnos sok helyeken nincsen ezekről tanitás tudatlanságban vannak sokan azok is akik sok ève járnak gyülekezetben Az Úr irgalmazon le mentettem ezt a videót hogy el küldjem nekik de sajnos nem lehet öket meg gyözni a valóságról.Isten áldja meg önt gazdagon.
Fantasztikus! Köszönöm!
Ámen 🙏💕😇
Koszonom tetszett amen.
Annyira tiszta tanítás,felemelő ,felszabadító! Köszönöm.
Amej