Akit csak a lényeg érdekel: Megvan a fürdő, aztán megy be Pista a szobába.. Pesta most mutatja meg a csíz börgeöört.. Sült krumpli és csíz börgeöör, és monten drájv.. Óriási a csíz börgeöör, legalább egy kiló (hát itt még mindig gondok vannak a mértékegységekkel, de legalább most nem négyzetméterben számolt, mint a pizzáknál).. Pista délután már megivott egy 2 literes kólát, másfelest (most akkor 2 literes, vagy másfeles volt?).. Itt van a monten drájv, minden játszik.. Most a monten drájvot akarja közbehívni (őőő, jelentsen ez bármit is).. Dupla húsos beöörger, dupla húsos, dupla húsos, paradicsom teteje grillezett, tegnap KEPAP tengerek (mondjuk abból semmit nem láttunk, de oké).. Pesta mondta a csávónak, hogy tegyen bele KECSÖPÖT, de nem tett bele (remélem azért Pestánk nem küldi rá a legkomolyabb embereit).. Van egy fontos téma (ezt 13x elmondja, de még nem kezdett bele).. Van VITAMINOZOTT vize, ez is nagyon komoly.. Pesta kifejti, hogy a fűrész 10 végének megértéséhez intelligencia kell.. Itt a sok kaja, nagyon komoly.. Pesta szerint meg kell érteni, hogy ha te a parkban mész és szédülsz és a nőnek a gyerekét megrúgod, akkor az azért van, mert mérgezést kaptál, vagy valami (őőő.. szerintem ezt inkább szkippeljük).. Pista elmagyarázza, hogy ha a padon, vagy a kapualjban csövezel, akkor te nem hajléktalan vagy, csak sokat utaztál (teljesen logikus).. A 170 eurós telefon, ami egy vagyon, az vakít.. A mai világban 200 euróért nem adnak egy olyan telefont, amit lehet használni (mondjuk az előbb még 170 volt, de mindegy).. A napszemüveg elengedhetetlen ősszel egy hotel szobában, különben hősünket nem vennék komolyan.. Pesta kifejti, hogy soha ne a látványra menj, hanem arra, amit az ember mond (mondjuk ez Pesta esetében eléggé megkérdőjelezhető).. Pesta elmondja, hogy egy igazi gengszter az nem fog reppelni, hanem elmegy rabolni, betörni.. A vízben van cink a spermára.. Szívesen.
Bojler Pista az életvitelednél már csak a "zenéidet" imádom jobban. Mindig eltalálod az ütemet, tele van rímmel, van hangod, stílusod, és hiteles (max banki) vagy!!! És most a gengszter rapról papolsz... Tényleg veszélyes vagy! 😂 Még neki "körtisz" mutat utatt... Lehet egy kérdésem? Te életedben, mennyi könyvet olvastál ki??? A "kötelezőkön" kívül... Már, ha volt neked olyan... Ja, amúgy téged bármelyik fűrész "játékba" beneveznélek.
Komoly szinteken jársz Isti,köszi hogy bemutatod ezt az élet stílust. Próbálom követni is a cordon bleu-t sikerült is kiprobálni és ez által rájöttem hogy jó az izlése Istinek,jó egészséget és várjuk a videókat Köröskényi gádzsó!✌️
Mondjuk egy jó burgert na hasonlítsd egy mekishez vagy egy talponállós street kajához. Ettem frankó burgert és baszott drága és jó volt. Nem egészségtenebb mint más. Abban is hús volt és zöldségek csak két zsemle közt nem krumplival. Bárányburgert is ettem elég jó áron mérték.
Amikor unatkozom es jo kedvem van oriasikat tudok nevetni olyan szanalmas, de egy ledolgozott nap utan vagy amikor kicsit lehangolt vagyok csak nyomasztonak erzem , hogy a csavo kb. megragadt egy 13 eves ember szintjen. Ugy eszik mint egy ovodas
@@MCIstiKalandjai A 60 milliós lakásból meg az 5 milliós kocsiból nagyon irigykedek az 1500 forintos kebabodra te csatornapatkány 😂😂nem élek gazdagságban, ez egy középosztálybeli életszínvonal, de ettől te valóban több százezer kilométerre vagy 😂😂
Lehet szegény öregember ezért nézte drága főhősünket mert nem számított rá hogy kimegy reggel és (jabba) fogja várni a ház előtt. ordibalva Mellesleg azt elvárni valakitől hogy látásból megjósolja hogy neked éppen milyen bajod van az adott szituációban az kb olyan minthogy ha elvarnad tolle hogy találja el a lottó 5 öst és ahelyett hogy leszarnad mások véleményét nem te felhuzod magad és feltoltod videó formájában egy nagy katyvaszt mert csapsz egyik történetből a másikba aminek alapból semmi értelme
Már úton vagyunk kifelé hozzád miskolcon is beszélni akartunk veled de ott bőgtél a szobába...azt hazudod hogy elszaladtunk. Nem szaladtunk el nem mertél le jönni, de úgyis hamarosan találkozunk és megbeszéljük hova lett az a sok pénz, amit küldtünk, hogy kapjunk minőségi tartalmat...
Tudod Pityuka az utazast tervezni szoktak, es ez nem veletlen. Ha megtervezned az utazasaidat akkor nem kellene soha zart hotelekkel szembesulnod...stb
Akit csak a lényeg érdekel: Megvan a fürdő, aztán megy be Pista a szobába.. Pesta most mutatja meg a csíz börgeöört.. Sült krumpli és csíz börgeöör, és monten drájv.. Óriási a csíz börgeöör, legalább egy kiló (hát itt még mindig gondok vannak a mértékegységekkel, de legalább most nem négyzetméterben számolt, mint a pizzáknál).. Pista délután már megivott egy 2 literes kólát, másfelest (most akkor 2 literes, vagy másfeles volt?).. Itt van a monten drájv, minden játszik.. Most a monten drájvot akarja közbehívni (őőő, jelentsen ez bármit is).. Dupla húsos beöörger, dupla húsos, dupla húsos, paradicsom teteje grillezett, tegnap KEPAP tengerek (mondjuk abból semmit nem láttunk, de oké).. Pesta mondta a csávónak, hogy tegyen bele KECSÖPÖT, de nem tett bele (remélem azért Pestánk nem küldi rá a legkomolyabb embereit).. Van egy fontos téma (ezt 13x elmondja, de még nem kezdett bele).. Van VITAMINOZOTT vize, ez is nagyon komoly.. Pesta kifejti, hogy a fűrész 10 végének megértéséhez intelligencia kell.. Itt a sok kaja, nagyon komoly.. Pesta szerint meg kell érteni, hogy ha te a parkban mész és szédülsz és a nőnek a gyerekét megrúgod, akkor az azért van, mert mérgezést kaptál, vagy valami (őőő.. szerintem ezt inkább szkippeljük).. Pista elmagyarázza, hogy ha a padon, vagy a kapualjban csövezel, akkor te nem hajléktalan vagy, csak sokat utaztál (teljesen logikus).. A 170 eurós telefon, ami egy vagyon, az vakít.. A mai világban 200 euróért nem adnak egy olyan telefont, amit lehet használni (mondjuk az előbb még 170 volt, de mindegy).. A napszemüveg elengedhetetlen ősszel egy hotel szobában, különben hősünket nem vennék komolyan.. Pesta kifejti, hogy soha ne a látványra menj, hanem arra, amit az ember mond (mondjuk ez Pesta esetében eléggé megkérdőjelezhető).. Pesta elmondja, hogy egy igazi gengszter az nem fog reppelni, hanem elmegy rabolni, betörni.. A vízben van cink a spermára.. Szívesen.
❤❤😂
Kimaradt a csukott szájjal kell enni..
Még megy a rongyrázás😁
🏔️🚗
Te kis troll🤣🤣🤣
Csízbörlgber , Montendrájv, Tony Hilfilter 😂😂 Pistike aranyköpések
Álisz Básszit kihagytad....
(Al is busy )
😂😂😂😂
xddd@@pusztaygabor1394
tomi hilfinger
- 32 négyzetméteres pizza
- 100 ezer kilométerre vagyok Magyarországtól
Nagyon nagy okfejtések és mégnagyobb életigazságok.
Minden téren példakép a mester💪
A zenei "munkássága" miatt még külön is!
Bojler Pista az életvitelednél már csak a "zenéidet" imádom jobban. Mindig eltalálod az ütemet, tele van rímmel, van hangod, stílusod, és hiteles (max banki) vagy!!! És most a gengszter rapról papolsz... Tényleg veszélyes vagy! 😂 Még neki "körtisz" mutat utatt... Lehet egy kérdésem? Te életedben, mennyi könyvet olvastál ki??? A "kötelezőkön" kívül... Már, ha volt neked olyan... Ja, amúgy téged bármelyik fűrész "játékba" beneveznélek.
Könyv? Gondolod ismeri, hogy mi az?
ÁÁÁ ez a legkomolyabb életmód.
Zeus a milliomos naponta nézi a videóidat
csak hogy naprakész legyen.
“Monten drájv”
Hát ez beszarás🤣🤣🤣
1 kilós csízbörgler😂
Legkomolyabb neméhezés
Micsoda hegyi vezetéseket iszol csövikém
Ilyen komoly csízbörgeört sose láttam még. Szerintem ez átverés.
Szeretném ha kihívnád rugós bekét egy leszámolásra !
legkomolyabb kecsap bele nem tevések
Komoly szinteken jársz Isti,köszi hogy bemutatod ezt az élet stílust. Próbálom követni is a cordon bleu-t sikerült is kiprobálni és ez által rájöttem hogy jó az izlése Istinek,jó egészséget és várjuk a videókat Köröskényi gádzsó!✌️
A bő napraforgóolajban kisütött mirelit fos egyenes út a gyomorrákhoz 😂
@@AltairBernard teljes mértékben egyetértek😂 (nem gondoltam komolyan a cordon bleu-s részt,eszem ágában sincs ezt az életvitelt utánozni)
1 köbméteres burger,
Tengernyi kóla
Jó étvágyat! Yumyum rendelek is egyet ,kajak megéheztem...😂🎉😅
Isti bàttya, jó étvágyat te vagy a példaképem! Nekem komolyabb vagy mint Chuck Norris volt💪,ne hagyd abba ideje elfogadni, hogy MC Isti a király!!!
kóla + hamburger= legócskább gyorskaja.... színtiszta egészség😉
Aha leggolcsobb aha ti csak fizetés napon esztek ilyet
Mondjuk egy jó burgert na hasonlítsd egy mekishez vagy egy talponállós street kajához. Ettem frankó burgert és baszott drága és jó volt. Nem egészségtenebb mint más. Abban is hús volt és zöldségek csak két zsemle közt nem krumplival. Bárányburgert is ettem elég jó áron mérték.
Csivava husi?
A stu ilyen mountain driveot nem iszik
jóétvágyat István! Ěnis ennék Burgrt! meg innék mountain driveot! Jó egészséget!
Én is szeretem a mountain drive a kedvencem! Jól néz ki pista egészségedre!🙏💪🍔
Mountain dew 😂😂😂😂
az mountain drive!@@kingtomato4028
Soha nem fogom megérteni hogy ha ránéz valaki az miért kötekedés.
Legkomolyabb közösségi internetek
mi az a mounter drive kutya áruld már el :D
Nem tudom mit kutyázol mikor te sose iszol meg eszel ilyeneket lehet az fáj mi ? te kurtya
@@MCIstiKalandjaiA szakács sok majonézt tett bele Pityuka? Jól telegecizte. 😂😂😂
EZT IS ANYÁD VETTE PITYESZ?
Muttikàd torkàt szoktàk,a sarki italkimèrèsben,pàr deci koccintòsèrt,fèlnòtàs...
@@MCIstiKalandjai Igen István. Mi Magyarok sosem iszunk ilyet. Magyarországon nincs is ilyen. Irigyek vagyunk rád nagyon.
Legnagyobb flexelések csízbörger mántín djú minden játszik😂😂 így él Kőröskenyi István a papa
Nem tudom hogy mi az idegesítőbb; az,hogy egy 1bites barom választékosan próbál beszélni (komoly témáról) vagy az hogy nézem….
Isti nem rosszból mondom de kutya nem fog nézni ha a legkisseb dolgokért tiltva vannak tiktokon.
Nem vagyok tiktokon, de láttam egy best of -ot.... a magából kikelve , orditva qva anyázás....böségesen van ilyen.
A PAPA!🙏💪👑🍔🚬
32 m²-es pizza, 10.000 mg wattos powerbank és egy kilós csiszbörgör xD
Ráestél egy kislányra és az anyukának nem tetszett?
Jó kis burgeer. Én is ennék. Mi ujság Isti?
Hol dolgozol Pityesz?
Brave statement
Amikor én ezt ugyanezt kérdezem a sok retkes, naplopó, munkakerülő, ingyenélő insta-ribanctól, akkor mindig letiltanak, meg törlik a kérdésemet...
Addig beszélt a komoly cheesburgerrol hogy teljesen kihűllt mire megkóstolta
Látom nagyon bejön neked ez a -5 csillagos nem 2, nem3, nem4, hanem EGY azaz EGY ágyas szobában való csövezés.
Mirelit?
Napszemcsi minek a szobaba? Erős a neon?😅😅😅😅igazi fasz😅😅
Amikor unatkozom es jo kedvem van oriasikat tudok nevetni olyan szanalmas, de egy ledolgozott nap utan vagy amikor kicsit lehangolt vagyok csak nyomasztonak erzem , hogy a csavo kb. megragadt egy 13 eves ember szintjen. Ugy eszik mint egy ovodas
Hogy lehet úgy enni mint egy ovodás ?? Értelmetlen dolgokat írsz az irigység be
@@MCIstiKalandjaine ugass istike
Fogad sincs es utcan alszol anyadat kozbe meg basszak miskolcon az a pesti gengszter vagy ki aki egy csovesszallon elt
@@MCIstiKalandjai Nagyon irigyek vagyunk a gengszter életmódodra István. Te egy igazi példaképe vagy a Magyaroknak. Mindenki egy szeretne élni.
@@MCIstiKalandjai A 60 milliós lakásból meg az 5 milliós kocsiból nagyon irigykedek az 1500 forintos kebabodra te csatornapatkány 😂😂nem élek gazdagságban, ez egy középosztálybeli életszínvonal, de ettől te valóban több százezer kilométerre vagy 😂😂
A környezetével egyszerű anyagcserét végző papucsállatka.
Hallod pityesz kukazstad vagy le szopal érte legyelbe valakit?
Mc Isti minden elismeresem a tied latjatok hogy el mint a kiralyok es nem tori a magyart hiaba el kinnt peldat statual ❤😂
Monten Drive😂😂😂 0:38
nem kell 1-2 hét és újra könyörögni fog pénzért. polos pénze úgy se tart sokáig...
Èn tuti nem bírnák enni a kamera elott.Az emberek bamuljak a csamcsogast.
Szóval így élnek a sztárok??😮
A fűrész 10 et nem az rendezte aki az 1 et!
Jo benne a hagyma 😂😂😂
Legkomolyabb monten bájkok
Megittam egy 1.5 l Coca colat délután olyan kimerült voltam...😂🤣😅🐷😂🤣😅🐷😂🤣😅🐷... igénytelen paraszt...🐷
Isti! Tudnál még többet keresni, ha csatlakoznál a fideszhez!
Isti te vagy a leg komolyabb
Te jó isten !!!!!! És ez azt hiszi magáról hogy az élet CSÁSZÁRA!!!!
hamburger,kebab,kóla....egyszerű utcai kaja te majom! igazi gyökér vagy
Akkor te most mérgezést kaptál és szédülsz pesta??😂😂😅
Lehet szegény öregember ezért nézte drága főhősünket mert nem számított rá hogy kimegy reggel és (jabba) fogja várni a ház előtt. ordibalva
Mellesleg azt elvárni valakitől hogy látásból megjósolja hogy neked éppen milyen bajod van az adott szituációban az kb olyan minthogy ha elvarnad tolle hogy találja el a lottó 5 öst és ahelyett hogy leszarnad mások véleményét nem te felhuzod magad és feltoltod videó formájában egy nagy katyvaszt mert csapsz egyik történetből a másikba aminek alapból semmi értelme
Vércukrot nézzél néha pityek!
Azt se tudja mi az
Csízbúlger, montan drive, hambulger🤣 börger, soha senki nem evett ilyet, csak neki gyártják egyedileg.😂😂😂😂
csöveskényi neked ez a munkásszálló 5 csillagos szálloda ?????
🤘🍔🍟 Jó adag az a burger.Minőségi👍
Ez az 🎉
Neked mindenki kotekedik, aki nez? Te gyoker… meg fogsz fagyni Tenerifen, te csoves.
hogy kerülne oda, repülőn vagy hajón nem nagyon lehet bliccelni 😂😂😂
ez nem nyíregyháza, mert ott nincs ekkora burgör
Már kell egy csatorna hogy asmr isti
Te soha nem voltál meg nem is leszel normális.Hamarosan vége(d) lesz Pityuka.Sokan keresnek.Valaki biztosan megtalál.
ez az elet tesom csapasd
Jó étvágyat Hozzá 😎
És törli a kommenteket a kutya xd
Kit szoptál le azért a hambiért faterom ??
Te aki ezt írod neked vanak ilyen hajlamaid magad bol indulsz ki azért írod ezt le ide
@@MCIstiKalandjaiPityuka milyen érzés lesz szűzen megdögleni? 😂😂😂😂
vénembereket elégít ki apróért a pityesz 😂
Megkaptad Facebookon a kakás hegyeket? Finom étvágyfokozók ugye Pityuka? 😅
A tartalom simán versenyképes a közmédia és kereskedelmi adókéval,annxi hogy nem politizál.
Mutasd a távirányítós Tv-t
170€ ert mien telefon van ? 😂😂 biztos minoseg
Legkomolyabb csízbőűrger 😅😅😅
Nálunk ijen nincs de tényleg😅
Istenem ez mekkora egy fa..lada😅
a 29-es legkomolyabb miskolci busz
Zsirdiszno ❤
Csííźbúrgeŕr ? Mosoj burger(csííz)😅
Nem rossz gyerek ő amúgy, csak nem túl okos 😂, de lényegében nincs vele gond emberileg. Végülis vanak tőle sokal rosszabbak it yt.n meg tiktokon
Pityuka! Alisz Basszi hogy van?😂😂😂
Az mirelit
Ennek is van szavazati joga .....
Már úton vagyunk kifelé hozzád miskolcon is beszélni akartunk veled de ott bőgtél a szobába...azt hazudod hogy elszaladtunk. Nem szaladtunk el nem mertél le jönni, de úgyis hamarosan találkozunk és megbeszéljük hova lett az a sok pénz, amit küldtünk, hogy kapjunk minőségi tartalmat...
Grillezett hamburger ducika!!!
Monten drive 🦼💀
Csízbörgr... ☝️😉😁
Van benne cink a spermara😂😂😂
Ez nagyon komoly téma.Komoly a cheesburger.a cheesburger.Komoly a téma ,a téma.
Tudod Pityuka az utazast tervezni szoktak, es ez nem veletlen. Ha megtervezned az utazasaidat akkor nem kellene soha zart hotelekkel szembesulnod...stb
Monten drájv!😂😂😂😂
a papa nem sokáig húzza, ha ennyi szemetet eszik
monten drive
Monten drávj 😆 🤣 te barom 😆😆
Monten Drájv😅
A legkomolyabb fűrdőt használni is szabad a szálloda vendégeként!!
Torli a kommenteket wc istike
Ilyen mikor a méhlepényt nevelik fel a gyerek helyett.
Aza haj 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍😂😂😂😂
Spermára ??? :D :D :D