Az egyik legszebb dala a mai műsornak, kicsit csalódott vagyok, hogy a közönségtöl ilyen kevés pontot kapott. Szövege és dallama is nagyon egyedi, de még is teljesen át tudja érezni minden ember.
Szerintem nagyon jól adta elö ezt a dalt,én Kökény Attila után töle a legszebben elöadni,de a zsüritöl 40 pontot ez igy 36-tal 76 pont és igy ha én jol jegyeztem meg 4.helyezése van a 10 dalból.❤❤❤❤❤❤❤❤
Ezzel vitatkozom. Tamás ezerszer jobban át tudja adni az érzelmesebb dalokat, mint a bátyja. Ez a produkció abszolút verte a többit tegnap este mind zeneileg, mind színpadilag. Méltó előadása volt ennek a dalnak.
Engem egyébként meglepett, hogy milyen rettenetes előadások voltak - köztük Vastag Csabáé, Pély Barnáé is -, illetve szegény Lovi Csillag vagy fecskéje és Ocho Macho Jó nekeme is szörnyűre sikeredett.
A Szerelem az mindig győz, és most ezt a dalt szavazom az Első helyre, a mai nap ❤️💥
Az egyik legszebb dala a mai műsornak, kicsit csalódott vagyok, hogy a közönségtöl ilyen kevés pontot kapott. Szövege és dallama is nagyon egyedi, de még is teljesen át tudja érezni minden ember.
CSodás, nálam ez a győztes dal.
Szerintem nagyon jól adta elö ezt a dalt,én Kökény Attila után töle a legszebben elöadni,de a zsüritöl 40 pontot ez igy 36-tal 76 pont és igy ha én jol jegyeztem meg 4.helyezése van a 10 dalból.❤❤❤❤❤❤❤❤
Gyönyörű!
Gyönyörű dal❤😢
Valódi csodát éltünk meg, köszönjük az élményt.
Ez gyönyörű!
❤
🎤🎯🙌
❤❤❤
... ❤
Most lettem Vastag Tamás fan…
Helyes válasz??? M🤡
A dal jó...de Tamás nem tudta belevinni az érzelmeit....szakmailag hurkabőr volt
Ezzel vitatkozom. Tamás ezerszer jobban át tudja adni az érzelmesebb dalokat, mint a bátyja. Ez a produkció abszolút verte a többit tegnap este mind zeneileg, mind színpadilag. Méltó előadása volt ennek a dalnak.
Engem egyébként meglepett, hogy milyen rettenetes előadások voltak - köztük Vastag Csabáé, Pély Barnáé is -, illetve szegény Lovi Csillag vagy fecskéje és Ocho Macho Jó nekeme is szörnyűre sikeredett.
@@KPatrik100 még szerencse hogy nem az előadót pontozzák....
❤