FLUORID - EGY PILLANAT 2004. - JÓ MINŐSÉG
HTML-код
- Опубликовано: 17 ноя 2018
- A napokban lesz 14 éve annak, hogy megjelent életem első videoklipje, amit az Animal Cannibals tehetségkutatójának győzteseként kaptam. Akkoriban eléggé más volt a világ, nemhogy kamerázni nem lehetett telefonokkal, még annak is örültünk, ha színes kijelzőt láttunk. A stúdióba jutás, a klipforgatás egy nehezen elérhető, drága és távoli dolog volt és mondok egy megrázót: A RUclips a klip születése után évekkel érkezett csak meg és nemhogy Facebook, még Iwiw sem volt. Emlékszem, hogy gyűjtöttem össze 5 ezer forintot, hogy ültem izgulva a távolsági járaton és mennyire akartam, hogy végre legyen egy olyan dalom, amibe mindent beleteszek. Végül összejött és most a Fluor szólóval valahogy ugyanoda lyukadok ki, ahonnan indultam, és ez kurvajó! Az egész lemezt Joekerrel csináljuk, de erről majd később. A 14. évforduló örömére felraktam a netre az „Egy pillanat” című dalt, hogy végre az akkori, de lehető legjobb minőségben legyen fenn a saját csatornámon. Nem HD, de akkor még azt sem tudtuk, mi az.
Видеоклипы
Abban az időben teljesen más volt minden, de ezek a zenék voltak a legjobbak. Kár, hogy mennyire megváltozott a zenei világ azóta. De persze haladni kell a korral, semmi sem lehet már a régi.
Haladni kell a korral? És mégis hová? Van ami nem lesz jobb attól, hogy változik. Nem kell mindent megújítani. Van ami úgy jó ahogy van.😁
@@GS-jn1bq
És melyik korszakban volt a zene pont úgy jó, ahogy volt? Csak mert a 2004-es években ugyanezt mondták az idősebbek, hogy bezzeg az ő idejükben még jó volt a zene, most viszont már nem...
Úristen! Nosztalgikus volt újra hallgatni! 😊
Ezek sokkal jobban tetszettek mint a mostaniak.
Szólóban ezzel a stílussal szerintem erőset ütnél :D
Én a mai napig hallgatom a számaidat! Megunhatatlan és imádom hallgatni! Engem nyugtat!
IGEN!!!! MEGVAN!
Imádlak!!!
eddigg isss hallgattaamm, imadommm😍❤
Imádom még mindig ❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Megkönnyeztem, annyi sok szép emlék jutott eszembe erről az időszakról! :') Köszönöm ♥
A régi Underground Fluor... :) De szerettük. De amit ma csinálsz, az is zseniális a maga nemében, csak teljesen más stílus, szóval nem azért jöttem ide, hogy nyavalyogjak, hogy régen mennyivel jobb volt. Senki sem marad ugyanolyan több, mint egy évtized alatt. Úgyhogy nincs is ezzel semmi baj :) Jó volt egyet nosztalgiázni, köszi! És hogy új Flour szólólemez?! :O Na, arra meg aztán pláne nagyon kíváncsi leszek!
Minden zenédet imádom. Most hogy ezt is meghallgattam rájöttem hogy szerintem neked van a legjobb legmegnyugtatóbb hangod a világon és látszik a fejlődés is. :) Csak így tovább a Wellhelloban Diazzal!
Hatalmas még mindig!!!
Ezek voltak az idők
Nagyon jó!😍
Nagyon jó !👑
Adja, adja... kéne még ilyen! 😁
Vissza a régihez sokkal jobban állna, vagy szólban ilyenek nyomas, like aki egyetèrt
Meg mindig ut! 🔥
Ez nagyon kakas :D Mai napig hallgatom
jeeee!!!
Emlékszem, mennyit hallgattam ezt a számot még általános iskola végén, középsuli elején, a G*ci gránatot és a többi "klasszikust". Én még így ismertelek és szerettelek meg. Aztán volt egy kisebb lecsúszás, de a Wellhello-val visszatértél. ☺️
Jajj Istenem!!! DE KIS cuki fiu ez a Tomika!!!!!! NAGYON ismeros Nekem is!!!!!! :-)
Azzal . H eltévedt...
❤️
💛💛💛💛
Nekem ez a zene rengeteget jelent emlékszem annó azthiszem viva tv-én láttam mondom ez a srác multi tálentum mai napig igy gondolom már 28 vagyok flour filigran nem tudod mennyi erőt adtál köszönöm ez a zene időkapszula🤝🙏🏼
Ez a F.Tomi Amit szeredtem és szeretném ha lenne 2021 Benn is. Szia Dodi from Pilsen 👊🧠🎧👂👏💣👌
fasza lenne a Fluor szólón ez a flow
Gyerekkorunkban rongyosra hallgattuk ezt a számot és most jöttem rá ,hogy ez Fluor Tomi 🤣🤣🤘🤘🤘
Ez még nagyon király volt, aztán egy érthetetlen kilengés és tévedéses időszak (SP, Mizu stb) majd megint magára talált a fiú, ismét jól tolja.
Fluor töltsd légyszi fel a régi trekkjeid spotify-ra ha lehet, nagyon szívesen hallgatnám őket gyakrabban.
legjobb név jederzeit
2020?
Jó öreg Fehérvári országalma
🤗
UP!
Tüzel 😎🤣♥️
Rég volt. Még akkor tudtál zenét csinálni
Még Sub Bassnél is meg6ározóbb volt ez nekem anno 13 évesen
Nem viccelek ha talunk 1x ezt v elnyomod nekem v agyonverlek!!
Ez kazin Akai magnón mennyekbe vitt a putriból és máig 6ása van rám
Ig3n gyűlölöm a WHs fost amit rádioba hallok
Mi az ehhez képest ember???
Ez MEGSZÜLETETT újak meg csak ki vannak fosva
Sőt . Tegnap lett KUKÁZOTT JBLm ha szól ez lesz az 1. Amit bömböltetek mint 20 kibaszott éve
Nagyon haraxom rád fluorID!! a mizus tomika énedre
Régi szép idők mikor a kazeta még pörgöt de már meg jelentek a cd-ék de jó is volt walkman meg discman pörögtek a cd másolások apám nagy örömére persze eredeti zene lemezröl csak álmodni tudtam maradt a kalozkodás az is jó volt mikor meg lett az első felnyithatós telefonunk aztán egész nap pörgöt a pentium négyen a zene konvertálás hogy rá férjen és a formátuma is stimeljen hogy le is játsza régi szép idők most meg youtube music aztán mindent lehet halgatni.
héhé, 2004-ben bőven volt már iwiw! :D és következő évben indult már a lyutub.
Jó öreg JAK :) itt még szép volt a vakolat 😅
Update: 7 milliard ember :)
2024 helllllo
2021?
Óóó igen a régi Fluorid... Most jöhet Fluor Filigran is.. Kezdetnek tökéletes lenne tőle a GECIGRÁNÁT című nóta.:D Utána többi is....:D
Itt még tudtál tesó 😟
Ezt a szamot de birtam... es most kellett rajojjek hogy fluorid es fluor tomi az uaz... mikor a kislanyomnak mondtam hogy "ha azt mondom o a baratom akkor uzletfel... ha a baratunk akkor csaladtag..." vagy csak az en mp3aimban voltak bevagva donniebrascos kommentek?:D
Maradtál volna ennél a műfajnál. 😔
Itt még jó zenét csináltál papa..nosztalgia flash
Pacsi Fehérvárról!!
fram es chriz festenek meg?
Itt még értél valamit teso 😕🤷🏼♂️✌🏻❤️
Nem tudom hogy bírtad ezt így végig vinni én már meghaltam volna töténet az történet marad mindig is✊🏼
Ez hol volt eddig , vagy én hol voltam ??? 😳😳😀👌👌
Jó hogy feltetted te már ekkor is odatetted a szöveget
De azért maradjon meg a régi klipp Fluorkám
A mai napig pörög...
Libabőr: ON
Rengeteg emléket hoz vissza.
Mizu
Nem tegnapi... :D
Fluor micsoda akkor hogy ha mindenki azzal dobálózik, hogy Kanye West, Drake stb. mekkora “lyrical genius”-ok? Kár hogy nem maradt ilyen…
Ottvoltam a tegnapi koncerteteken! Hatalmas volt😁sajnks én nem kaptam el egy 470000ftost😕
Én Csengerben voltam koncerten és én elkaptam a 47k forintot ami sárga és rakparos XD
DORINA KUCSMA ezt most muszáj volt elmondan😂😂már így is teljesössze vagyok törve hogy egy gyereknek volt vagy 10 és nem adotg belőle😂😂😂😂😂😂#100%ig igazi könnyek😂
Itt még 6 milliárd ember volt😂
Most meg majdnem 8 nem baj szaporudunk
Eslo
No végre én ezt a Fluor.T jobban szerettem mind a WH.
Meg Fluor es SP od jobb volt.
Sokaig kerestem e számot toled de nemtaláltam sehol csak ugyanazt de mástol es 2007 bol - ruclips.net/video/jaQ9fI-N_Fo/видео.html de a tiéd jobb. Muktkor fel akartam rakni a Facebook omra de nem jó a minoseg de má 19.11.2018 felrakom a tiedet.
Szia Dodi.
(19.11.2018/Pilsen)
Se k*rvák,se kocsik. Egy nyugis hely,egy nyugis alap, és egy álom rapper! Ez ami igazán értékelhető!. Ja🤔Senkit nem érdekel🙃😘 hogy melyik📆 évben👂🎧hallgatod vagy 👀nézed vagy té vagy e az Elsö! Élvezd💗 és csak az a fontos. Ez a FT amit szeredtem. ♥️
Szia Dodi from Pilsen 🇨🇿 #tomi #fluor #rap 29.1.2021 #pilsen #plzen 🎧💣👌👊🧠👂
mint klipp elég budget, mind technikailag, mind látványra :(
2003-ban 50cent ln the club !!!
Ez MO nem amerika NYC... + a ZENE a lényeg
Most kajak elvárod 1 fehwrvári 17 évestoől h diftiszentezzen??
tehetséges lenne rap zenéhez!!! kár érte...
nem véletlen gyözött anno csak most az mellett áll ki amivel régen szembe ment!!!!!
Első
Elso osztalyos
Nem tudlak megnyugtatni ha Isten sem tud akkor En sem.....ugyis tudod h mit erzek es gondolok...anelkul h irnek barmit is......jobban tudod te mint barki mas a vilagon!!!! Nem??? DEIGEN!!!
Es pont ezert vagyok ilysn nyugodt most mert Nincsenek mar titkok elottem haha
Azért látszik a fejlődés,ha a mostanit látjuk .én a Wellhellos Tomit jobban birom.😊
Ásd el magad 😅😅😅