Mert mindenkivel jobban járunk, mint a pampogival, aki mindenkinek megmondja mit kellene csinálnia. Diktátoréknál mindenki jobb. Pedig az MSZP se egy túl jó alternatíva.
Szerintem bármelyik fityeszes 133 bátor gombnyomogato droidot kenterbe verne ! Azok már csak vannak ,gondolkodniuk nem szabad és már nem is tudnak , képességük annyi mint egy papagajnak !
Nem tudni mit hagynak hátra. Először is nem biztos még hogy hátra hagyják, hanem folytatják, ahol most vannak. Hajdúnánáson azt látni, hogy nyáron a fürdőnél akkora parkoló hely mennyiség van tele a legújabb autókkal, hogy egy kisebb Tesla gyárnak is elég lenne annyi. A gyermek egészségügyi központban a legújabb autókkal hordják a gyerekeket, a szépen felújított épületbe, ami régen tüdőgondozó volt, valami úri épület lehetett fénykorában. Minden szépen rendben van. Épül a sok új ház, napelem mindenhol. Ránézésre nem nagyon látszik az, hogy annyira változtatni akarnának ezen a lakosok. Épül az új moto GP pálya sok hotel fejlesztés beindulva, persze lehet minden városba nem jutt ennyi stadionpénz, tudja a szösz. Ezt a listát lehetne sorolni tovább, egy jó kis riportot lehetne forgatni is a rendszer fényes oldaláról. Attól függetlenül, ha a rossz-csúnya állambácsi el is vesz sok ÁFA és egyéb adót, de a maradékkal az sok tehetséges ember azt csinál, amit akar, igazándiból a nép tehetségén sokkal több múlik, minst amit a kormányzat mindig elcsesz hülyeségekre.
Azert azt ne feledd el, hogy Hajdunanas egy kopesre van Nyiregyhazatol es Debrecentol.... Azon a reszen az emberek joval gazdagabbak, sok a jol fizeto munka is. De ha elmesz borsodba, bekesbe, csongrad megyebe , akkor azert nem ezt fogod latni. Ettol fuggetlenul szerintem tudatos, okos gazdasagpolitikat csinaltak, bar a jarvany sajnos elegge betett nekunk es most tulzottan eladosodik az allam, ami kesobb visszaut....
Jó ez most olyan volt mint amikor azt mondja valaki hogy hogy lenne már szar a helyzet amikor tele a Balaton meg a bevásárlóközpontok. Senkisem mondja hogy az emberek 100% nyomorog. Van felső 10 ezer. Akiket 20-30 millas kocsikkal látsz azok nem az átlag bérért dolgozó emberek.
Biztos, hogy a bányász a legmegfelelőbb ember gazdasági kérdésekben? Kiráz a hideg ha arra gondolok, ennek lehet bármi beleszólása is gazdasági kérdésekbe. Ezért nincs semmi esélye gyurcsanyéknak.
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 bizonyos szakmák diplomához vannak kötve. Ezért csinálod te is az a segédmunkát és ezért vagy egy csoró senki. Néz körbe egy pillanatra. Értéktelen az életed. Anyádék büszkék lennének rád? Biztos nem. Keress egy kötelet s menj le a tároloba.
@@TheAntinop Neked egészen pontosan milyen diplomád is van? Megjegyzem, Varju Lászlónak van..... Hagyd a diplomát, hasznos, és jó, feltétlenül ajánlom, de nem mindenkinek feltétlenül szükséges. Attól, hogy valaki lebolondozott Téged, még nem kell ilyeneket beszélni. Bárki is Ő, Nálad többre vitte, mert Te itt bántod az interneten keresztül, ez zaklatás. Próbálod megszégyeníteni, lerombolni az önbizalmát. De nem sikerül. Természetesen, a Fidesz a legalja párt, de hát higyj, amit csak akarsz. A hozzászólásaidat természetesen bejelentettem, valamint értesítettem is az illetékeseket. 🙂 További jó trollkodást! 🙂
„Amikor egy konfabulációban szenvedő személy fantáziája akarja összerakni saját élményei képét, nem tudja megtenni, hiszen emlékezete folyamatosan megtéveszti.“
Jól van ez így. Láttuk mikor nálatok szárnyaltunk (Varjú, éérted), na abból még egyszer nem kérek. Vakvarjúcska. Sok pozitív kommentet nem kaptok, szerintem ez elárul valamit rólatok.
„Magyarország úgy zárta a tavalyi évet, hogy mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolta, tehát a befektetők a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban” De ti biztosan jobban tudjátok..🤣
@@feketeberkenyearoniahungar4226 De ha esetleg kételyeid vannak,csak nézz körül!Minden áruház tele,az utakon,parkolókba nem férnek az autők!De a tehetetlen ember,mindíg nyavajogni fog.
@@andrasnagy5543 ... és minden devizahitelesnek igazságot (mit nem beszélek?), pontosabban legalább jogot szolgáltat(hat)tak (volna), az a több mint 15000 család aki utcára került azt meg már rég a szőnyeg alá sepertük és fogjuk is (na nem Afrikában, hanem itt az EU-ban is?), mert a túlnyomó többsége még csak most jön!
Nekem - nyugdíjhoz közeledve- talán már mindegy, hogy kiben és miért bízom. A gyermekeim pontosan tudják, hogy mit miért tettem, - és miben mi okból szökkentek akadályok elém. Az Önök gyermekei majd megértéssel fogadják, hogy a szüleik kiszolgáltak egy ilyen emberellenes rezsimet? Esetleg eleve úgy nevelik őket, hogy a "gazda" okos (?) kiszolgálói legyenek?
@@FisDragon ne magyaráz ! Te fityeszes vagy és úgyis gondolokodol ? Tudod hány bátor 133 gombnyomogato droidnak nincs a helye a parlamentben ? És ennek ellenére még azok is a gombot nyomogatjak akik ellen hamarosan bírósági eljárás indul ? Mit gondolsz ha Völner körül csend lesz nem fog ő is gombot nyomogatni ? 6 év alatt többször is volt nemzetbiztonsági átvilágításon ,gondolod nem tudták mitt csinál ? Azokra biznam a sorsát akiket a közre működésével tönkre tettek és az utcára kerültek ! Nem sok minden maradna belőle !
Szerencsétlen Varju is a cseh 2-t nézi…
Vagy neked hajint a szemed ,nem látsz !
Ja a tesco parkoloba meg nincs hely .ez az ember beteg.
Te sem jársz jobban az m1-el.
Brutális szellemi színvonal zuhanásban a DK
Varju ismét nem mondta el, hogy miért járnánk jobban velük. :D
@@maxvalbircahang Milyen módon jutna sorosnak több pénz? :D
@@maxvalbircahang Ugye csak poénkodsz??! :D
@@maxvalbircahang És hogyan milyen módon adja oda a pénzt sorosnak?? És milyen pénzt?
@@maxvalbircahang Az ország pénzét?? Mennyi pénze van az országnak? Ok azt értettem csak azt nem értem hogy síbolja át.
Mert mindenkivel jobban járunk, mint a pampogival, aki mindenkinek megmondja mit kellene csinálnia. Diktátoréknál mindenki jobb. Pedig az MSZP se egy túl jó alternatíva.
Semmi probléma majd MZP ezt is megoldja mint a többit hiszen mi az neki.
Egy varju mit csinál ?
Károg, nem ért semmihez.
Szerintem bármelyik fityeszes 133 bátor gombnyomogato droidot kenterbe verne ! Azok már csak vannak ,gondolkodniuk nem szabad és már nem is tudnak , képességük annyi mint egy papagajnak !
a Varju l szerint lekene fekudni a padlora , hogy lassak, masok is, h milyen lent van minden
Csak nehogy ugy jarj mint a jakab
Ennek a Varjunak meg hisz valki?
kár kár kár... mondta a varjú.
Nem tudni mit hagynak hátra. Először is nem biztos még hogy hátra hagyják, hanem folytatják, ahol most vannak.
Hajdúnánáson azt látni, hogy nyáron a fürdőnél akkora parkoló hely mennyiség van tele a legújabb autókkal, hogy egy kisebb Tesla gyárnak is elég lenne annyi.
A gyermek egészségügyi központban a legújabb autókkal hordják a gyerekeket, a szépen felújított épületbe, ami régen tüdőgondozó volt, valami úri épület lehetett fénykorában.
Minden szépen rendben van. Épül a sok új ház, napelem mindenhol. Ránézésre nem nagyon látszik az, hogy annyira változtatni akarnának ezen a lakosok. Épül az új moto GP pálya sok hotel fejlesztés beindulva, persze lehet minden városba nem jutt ennyi stadionpénz, tudja a szösz. Ezt a listát lehetne sorolni tovább, egy jó kis riportot lehetne forgatni is a rendszer fényes oldaláról.
Attól függetlenül, ha a rossz-csúnya állambácsi el is vesz sok ÁFA és egyéb adót, de a maradékkal az sok tehetséges ember azt csinál, amit akar, igazándiból a nép tehetségén sokkal több múlik, minst amit a kormányzat mindig elcsesz hülyeségekre.
Azert azt ne feledd el, hogy Hajdunanas egy kopesre van Nyiregyhazatol es Debrecentol.... Azon a reszen az emberek joval gazdagabbak, sok a jol fizeto munka is. De ha elmesz borsodba, bekesbe, csongrad megyebe , akkor azert nem ezt fogod latni. Ettol fuggetlenul szerintem tudatos, okos gazdasagpolitikat csinaltak, bar a jarvany sajnos elegge betett nekunk es most tulzottan eladosodik az allam, ami kesobb visszaut....
"Állambácsi" ? és "rossz-csúnya" ? Eltévedtél? Ez nem a "Lémusbácsi meséi"
oldal. Nem tudnád esetleg átírni felnőtt változatba?
Varjú mondja Kár .Hess madár !🦅🦅🦅
@@pirosszirom8998 Remusz bacsi..
nem jol tudom?
Jó ez most olyan volt mint amikor azt mondja valaki hogy hogy lenne már szar a helyzet amikor tele a Balaton meg a bevásárlóközpontok. Senkisem mondja hogy az emberek 100% nyomorog. Van felső 10 ezer. Akiket 20-30 millas kocsikkal látsz azok nem az átlag bérért dolgozó emberek.
Biztos, hogy a bányász a legmegfelelőbb ember gazdasági kérdésekben? Kiráz a hideg ha arra gondolok, ennek lehet bármi beleszólása is gazdasági kérdésekbe. Ezért nincs semmi esélye gyurcsanyéknak.
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 bizonyos szakmák diplomához vannak kötve. Ezért csinálod te is az a segédmunkát és ezért vagy egy csoró senki. Néz körbe egy pillanatra. Értéktelen az életed. Anyádék büszkék lennének rád? Biztos nem. Keress egy kötelet s menj le a tároloba.
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 hidegrázásotok majd nektek lesz ha vegre vissza kell másznotok megint 4 évre a csatornába.
@@TheAntinop Neked egészen pontosan milyen diplomád is van? Megjegyzem, Varju Lászlónak van..... Hagyd a diplomát, hasznos, és jó, feltétlenül ajánlom, de nem mindenkinek feltétlenül szükséges. Attól, hogy valaki lebolondozott Téged, még nem kell ilyeneket beszélni. Bárki is Ő, Nálad többre vitte, mert Te itt bántod az interneten keresztül, ez zaklatás. Próbálod megszégyeníteni, lerombolni az önbizalmát. De nem sikerül. Természetesen, a Fidesz a legalja párt, de hát higyj, amit csak akarsz. A hozzászólásaidat természetesen bejelentettem, valamint értesítettem is az illetékeseket. 🙂 További jó trollkodást! 🙂
@@zencor4zencorn24 kár, hogy törölték a hozzászólásomat pedig nagyon kimért voltam, te házmesterek gyöngye.
@@TheAntinop 😆😆😆😆😆
„Amikor egy konfabulációban szenvedő személy fantáziája akarja összerakni saját élményei képét, nem tudja megtenni, hiszen emlékezete folyamatosan megtéveszti.“
„Nem tudatosan teszi mindezt, nem direkt akar megtéveszteni másokat, hiszen ő is elhiszi azt, amit kitalál.“
Okosba megoldja a Varju ! Kar kar kar ... Marki vezetesevel ! 🥳
Te készítsd a brifkodat , támadik a fityeszt már az eszkimok is ! A sárga csekket megkaptatok ? Tejelj bírka , nem eleget nyúltak még le !
Jól van ez így. Láttuk mikor nálatok szárnyaltunk (Varjú, éérted), na abból még egyszer nem kérek. Vakvarjúcska. Sok pozitív kommentet nem kaptok, szerintem ez elárul valamit rólatok.
1 kérdésre sem tudja választ ha a megoldásról kérdezik..... Majdnem olyan ügyes mint a kapitány!!!🤣🤣🤣
Varjú, mint gazdasági szakértő. OK...
„Magyarország úgy zárta a tavalyi évet, hogy mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolta, tehát a befektetők a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban” De ti biztosan jobban tudjátok..🤣
Meg a lehmanst is
@@feketeberkenyearoniahungar4226 De ha esetleg kételyeid vannak,csak nézz körül!Minden áruház tele,az utakon,parkolókba nem férnek az autők!De a tehetetlen ember,mindíg nyavajogni fog.
@@andrasnagy5543 ... és minden devizahitelesnek igazságot (mit nem beszélek?), pontosabban legalább jogot szolgáltat(hat)tak (volna), az a több mint 15000 család aki utcára került azt meg már rég a szőnyeg alá sepertük és fogjuk is (na nem Afrikában, hanem itt az EU-ban is?), mert a túlnyomó többsége még csak most jön!
@@kft.e-tech3576 Ha van munka lehet fizetni a hiteleket.Most van,a többi legyen az ő dolguk.
@@andrasnagy5543 A tisztességtelenül, csalással felszorzott felvett összeg négyszeresét? Akkor csak fizesd! Gratulálok ehhez a hozzáálláshoz!
megvan az eredménye növekedés a végtelenségig. És ha nincs növekedés akkor mi lesz ? Mert nem lesz
Agyarország jól teljesít
Ilyen jol meg sohasem éltek a magyarok !!!!!!!!!!1
Hát hogy máshogy, kevesebb áramot, kevesebb gázt, kevesebb vizet kell használni, sokkal drágábban. Nem kell emelni a béreket, ugye VARNYÚ?
Csak felfelé Kapitány! Repülj te is felfelé Varnyú! „A kényszeres hazudozók nem saját érdekükben mondanak nagyot, találnak ki történeteket.“
A baloldalnak víziói vannak, nem csoda hisz egy messiás a jelöltjük! Az út végén a kereszt, aztán a feltámadás?
félelmetes látni hogy a műsorvezetőt csak a bulvárkattintás érdekli
Van madár amelyik előre károg és van aki pl. irányított ciklon alá fújja a szamarat? De kié lessz a sajt nagy görcs a madaraknál???
Azt hiszem ez a legegyszerubb dolog, ha több a pénz, kevesebb a termék nő infi, ha több a termék akkor csökken
Istenem a varjú már megint károg!?
Nekem - nyugdíjhoz közeledve- talán már mindegy, hogy kiben és miért bízom. A gyermekeim pontosan tudják, hogy mit miért tettem, - és miben mi okból szökkentek akadályok elém. Az Önök gyermekei majd megértéssel fogadják, hogy a szüleik kiszolgáltak egy ilyen emberellenes rezsimet? Esetleg eleve úgy nevelik őket, hogy a "gazda" okos (?) kiszolgálói legyenek?
Ki a gazda?
Ez a nő mikor tanul meg végre beszélni?
Elimia Meg mindig gyonyoru
Te Varnyú!
Mi van a csillebérci simliddel?
Brutális zuhanásban a baloldal és ezek azok is???
Tüttö Kata lovacskázására remélem nagyon büszkék vagytok
Ez tényleg országos probléma...
🎵Piros lesz a paradicsom, nem sárga
elmehet az Orbán gazda a náthásba...🎶😆
Nem tudtam, hogy mit akar ez jelenteni aztán kiderült, hogy egy cigány dal 😩 mit is vártam Orbántól
@@csabahuber3846 Orbán is az nem vetted észre?? 😂😂 a ti indulatok lett te idióta ti Fideszesek éneklitek
@@csabahuber3846 Piros volt a paradicsom nem sárga
Bukik a Csaba a kukacra !
@@zoltanivanyos2896 ___22- fityeszre nix X, nix ugribugri, de lesz tippli a kipcsakok közé jurtaban kumiszt vedelni, urget fogni vacsorára !____
Szeva kis ! Vers matek nem megy olyan jol ! Igy mar ertem miert kell az osszefogas . Senki nem ert semmihez .
Szánalmas
Varjú mondja : kár ! ,kár , kár !
De láttunk mi már karón varjút !!!
Meg éjjeliőrt nappal meghalni.
Nem mersz birkózni securytisokkal a köztévében!? Varju Laci... fogd meg a söröm!
Kicsi borz a volt bányász 5 bukott rendőr is megizaztott !! Nem nyugdíjas öreglannyal volt dolguk !
@@westunion5481 pontosan ahogy mondod! egy kocsmában megállja a helyét de a parlamentbe ne engedjék be többé!
@@FisDragon ne magyaráz ! Te fityeszes vagy és úgyis gondolokodol ? Tudod hány bátor 133 gombnyomogato droidnak nincs a helye a parlamentben ? És ennek ellenére még azok is a gombot nyomogatjak akik ellen hamarosan bírósági eljárás indul ? Mit gondolsz ha Völner körül csend lesz nem fog ő is gombot nyomogatni ? 6 év alatt többször is volt nemzetbiztonsági átvilágításon ,gondolod nem tudták mitt csinál ? Azokra biznam a sorsát akiket a közre működésével tönkre tettek és az utcára kerültek ! Nem sok minden maradna belőle !
@@westunion5481 tipikus törzsi gondolkodás! Sajnállak…
@@FisDragon sajnos tévedsz. Egy rendes kocsmából 5 perc után kihajtják a többiek az ilyent a vendégek. A AAAAAAAAAAAAAAATéVé-ben megállja a helyét!
Btutàlis
De nincs romokban az ország áh
Vegtelenul Kar erte hogy a tehetseget ilyesfajta vendegkorre Kell pazarolni