Kedves Lotti! Ez egy gyönyörű, nagyon mély kirakás volt. Aki végig járta csak az tudja ezt átérezni. Eljutni a sok fájdalom után oda, mikor nem számít, hogy nem teljesült be, mikor nem számít mi volt, mit tett, vagy mi lesz. Mikor nem számít semmi, csak két dolog maradt a végtelen hála Istennek, Neki és a feltétel nélküli szeretet, hogy általa megtaláltam önmagam és hazaértem a lelkemben. És a hit, hogy jön az az ajándék, mikor valaki megadja mindazt, amit belül megtetemtettem a szent kegyelem által! ❤️🙏😇
Ez csodálatos! Mintha minket olvastál volna?! Én sosem mertem ezt kimondani ikerláng, de akkor ezek szerint az. Amit az elején mondtál, pont így érzek, még most is. És igen, pokoli egy hónap volt, de érzem amiket a végén mondtál (érzéseit) Tudom, hogy így kellett lépnem, azt is, hogy ezt fentről irányították, pedig nagyon nehéz még most is. Azt is érzem, nincs vége😊 köszönöm 💙
Kedves Lotti. Nagyon szep szep mely kirakas. Gyonyoru szep munka ezt csak az tudja ertekeli ki vegig jarta mar ezt az utat a fajdalom elenere is. Szia es kelemes szep napot kivanok teneked ❤❤❤❤❤❤❤
Kedves Lotti,Hálás szívvel köszönöm ❤.Te is ajándék vagy Nekünk,és ez a kirakás is az volt. Értelmet adtál az utunknak ,és a fájdalmainknak .Remélem Te is megkapod ezért az ajándékodat🙏
Köszönöm🙏 Minden tökéletesen fedi a valóságot. Minden így volt és van. Ő vízöntő én kos/ skorpió. Fél éve nincs kapcsolat. Minden így történt!!!Várom a boldog beteljesülést! Vajon hogy fog folytatódni életünk legnagyobb története?😯🙏
Kedves Lotti igen a lélek társam. De ő mással van jelenleg. Igen más volt mint a többi. Most is sírok ahogy hallgatom és csinálom a melót. És 50 évesen már szeretnék egy nekem normális kölcsönös szereteten alapuló kapcsolatot. Eddig nem volt. Köszönöm szépen.
❤Drága Lotti! Sírva hallgattam....én sem tudtam volna szebben elmondani ezt a csodálatos érzést, amit tőle kaptam. Nem vagyok fiatal, és egy csodaként került az életembe , munkahely során, ő lett a főnököm .Nem reszletezem, ezt csak az tudja, aki megtapasztalja hogy milyen ez a kapcsolat. Ahogy mondtad- nem szerelem érzése ez- hanem attól több. Neki családja van, és én igyekeztem normális mederbe terelni a dolgokat, nem akartam hogy valami hatással legyen a családra. Ő többet szeretett volna, akár kockáztatni is, én nem akartam ezt. Ettől lett vége, mert hogy hátat fordítottam neki... Öt hónapja, és nem tudom elengedni. Miért érzem azt, hogy tudja hogy hiányzik, várom és visszajön?? A lelkem fele nála van, és tudom hogy ő is így érez. Várom a csodát!!! ❤❤
Ez az egész egy csodálatos mese, de egy percig sem tortént meg velem. Semmi!! A mai napig sem tudom, hogy kicsoda. Nem vagyok egy adható, cserélhető marionett baba, velem sohasem tehette volna még a sok hazugságot.
Köszönömszépenezt az olvasàst! Maximálisan rezonált!23 év után kaptam vissza,és igen, ajándéknak veszem,hogy van nekemhálás vagyok,hogy visszaküldték az életembe!❤❤❤❤❤
Szeretettel köszöntelek Lotti. Hálás és őszinte szívvel köszönöm minden egyes szavaidat ami nagyon jólesik számomra Tőled.. Kitűnő volt számomra. Ez teljesen így volt így igaz ez volt a folyamat. Nem jó így szeretni, mert nem értékeltek. Én lezártam már. 10evig voltunk élettarsak többször megbocsatottam vissza mentem hozzá. Már nem kell többé. Legyen boldog azzal akvel van. Én pozitív irányba haladást szeretettel vártam és tettem is érte, már új irányba haladok. Ismerkedek. Bízok Istenben, hogy most jön az ajándék számomra. Köszönettel és hála, hogy volt életem része 10evig. 😊❤ Csodálatos szép napot kívánok, szeretettel ölellek sok puszi Neked Márta ❤😊 A vége is teljesen így van így igaz így történt. 😊 Gyógyulást kívánok neki szeretettel. Viszont számomra már nem kell. ❤
Kedves Lotti.Nagyon igaz ,amit mondtál,megismertem egy olyan érzést,amit soha senki iránt nem éreztem.Nagyon szeretem,most még sajnos nem lehetünk együtt,de azon van, hogy minél előbb együtt lehessünk 🙏🙏♥️
Hálásan köszönöm minden szavad! Ez videó nekem szól érzem 16 hónap ez hosszú idö ennyi ideje vagy unk külön!Ennyi ideje várok rá ! Égben kötetett szerelem a milyénk ! Akit a jóisten egymásnak teremtett azt senki és semmi nem választhatja szét! Szép estét ❤
Drága Lotti végig mosolyogva hallgattam amit mondtál.Szòròl szòra igy történt velem.Soha férfitòl annyi gyengédséget figyelmet kedvességet nem kaptam mint tőle.Nem vagyunk együtt,nem is lehetünk.De én magamban hordozom mindörökre.Voltak nagyon nehéz időszakok,akkor jöttél Te,általad felülkerekedtem magamon és erős vagyok ,és azokra emlékzem minden áldott òrára percre amit tőle kaptam.Hálás szîvvel köszönöm🙏🤍❤️🥰
Lotti drágám ez olyan tűpontos,ahogyan ezt leírtad,én meg megéltem,hogy csak felnézni tudok rád. Mindent elmondták ezalatt a pár perc alatt. Megtanította nekem,hogy újra nő legyek értékeljem magam. Egymástól tanultunk,főleg türelmet❤
Igen ez igy igaz ő az ikerlangom. Amiota fél éve ismerem őt azóta nőnek érzem magam . igen az elejétől azt mondta mennyire különleges nő vagyok .A munkámban is segített nekem gond nélkül. Mindig figyelt ram nem zavarta ,ha sokat beszélek. Általa értettem meg sok mindent .
8 месяцев назад
Drága Lotti! Köszönjük neked ezt a csodaszép kirakást.. ❤😊 🥰 Mindig olyan jól rá érzel ezekre 🥰🥰🥰🥰 🦄🦄🦄
Egész életemben a boldog, önfeledt Szerelemben bíztam! Ahol meg tudom élni a Szerelmet, boldogan, bűntudat nélkül! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Nem tudlak elengedni! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Házasságban gondolkodom! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! Még nincs kapcsolatunk a fizikai életben... Plátói Szerelem! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Az Égiek segítenek nekem, nekünk! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNJÜK! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊
Keves lotti ez a kártya elemzés ez egy kimondhatatlanul Gyönyörű szép volt 🙏 ❤ Lelkileg meg is érintett ❤Tiszta szívből gratulálok ❤ Gyönyörű szép napot kívánok neked is ❤️ 🤗 🙏 Sok szeretettel ❤️ 🙏 ❤️ 🙏 ❤️ 🙏
Kedves Lotti! Nagyon igazad van, hogy egy gyermek nem pótolhat egy igaz szerelmet. Én is így gondolom és érzem. Mert én olyan szerelmet és szeretetet nem kaptam senkitől😊😊❤❤❤❤
Nagyon igazz mert sokra rá mutatott amit nemtetszet mindent ugy tettem ahogy akarta de nagyon fiatal tölem megmondta hogy ha masként talalkoztunk volta hogy énis fiatalkoromban talalkoztunk volna együtt maradtunk volna aranyos volt kedves igen megtanitott sok mindenre mert fiatal és nemlehetünk együt de volt szerelemis volt köztünk igenis átsirtammagamat de megértem ötett és nem maszhatok eröszakkal irtam neki hogy sok boldogsagot kivanok neki sirt ő is kis ártatlan férfi ő mondta hogy sokroszat át élt a szülei miat latta hogy apa verte az anyát és a lelke szegény fértinek ösze van törve ő prezsbétel a templomban énis át éltem sok szenvedélyt de nemĺehetilyen idősen egy szép fiatal férfi életjét elrabolni ö olyan férfi aki komoly jó lelkü de amit mond maga mostan ez tiszta igaz mert most is sirok azö neve szép Tamás nagyon kitünő müvelt férfi igen minda ketten át szenvedtünk
❤ Köszönöm Szépen Csodàlatos 🌹 idézet volt Kívánok Àldott Bękés Nyugodalmas Szép estét Nyugodalmas ėjszakát Sok Boldogsàgot nektek Szeretettel küldök Egy Nagy Ölelést küldök neked Sok Sikert Szeretettel Puszillak Dràga titeket Zoltán Bízzom Benned Üdv Szeretettel!❤
Kedves Lotti! Végtelenül hálás vagyok ezért a csodálatos üzenetért! 😂😂😊😊❤❤😊😊Határtalanul boldog vagyok! ❤❤😂😂😊😊Meghallgattam a kártya vetésedet! 😊😊🎉🎉😂😂❤❤😊😊Csodálatos üzenetet! Sokat segített nekem! Az üzenet felém:Te vagy a mindenem! Téged akarlak! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊❤❤Tudom, hogy az Univerzum a legnagyobb jót hozza el számomra s ez így van! Átengedtem magamat az Égiek irányításának! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊😊13 éve özvegy vagyok. 8 éve várom a Páromat, a Szerelmemet! Romantikus vagyok! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Boldog vagyok a Mában! 😊😊Türelemmel várom az érkezését! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊! Boldog párkapcsolatban gondolkodom! ❤❤🎉🎉🎉🎉😊😊❤❤😊😊! Akivel szeretetben, Békében, harmóniában éljük az Életünket! Őszinte, igaz, viszonzott Szerelemben! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Ezt hiszem, ezt érzem, ezt tudom, hogy az Univerzum mind ezt megad ja nekem! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Amikor azt olvastad, hogy Te vagy a Mindenem, Téged akarlak! A hideg kirázott! Csodálatos érzés! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Légy Áldott ezért a tevénységért, amit csinálsz, végzel! Hálás szívvel köszönöm még egyszer ezért a csodálatos élményért! Titokban, egész életemben erre vártam! ❤❤😂😂🎉🎉😅😊😊Végtelenül hálás vagyok az ÁLDÁSOKÉRT! Végtelenül hálás vagyok az Univerzumnak ezért a CSODÁÉRT! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! HALLELUJA! HALLELUJA! HALLELUJA! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊! DICSŐSÉG ISTENNEK JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN! ❤❤😂😂🎉😊😊
Köszönöm szépen, ez most pontosan rólam szól. Ez ígaz Ő tanított meg nőnek lenni.Sok szépet ,és sok fájdalmat is okoz.😢😢Most megint a fájdalmas időt élem.😢😢
Szia, így van. Én mindig szolíd voltam. De ennek a fiúnak, megnyíltam. Most borzalmas nélküle. Ünnep volt, hogy belépett az életembe, és ünnep volt, amikor rá döbbentem,hogy van még hozzám hasonló ember a földön. Nem beszélünk perpillanat, de várom, hogy írjon... Viszont, már fáradok. - Nekem, Nem kell más
Kedves Lotti hálásan köszönöm önnek csodás vetés volt velem rezonalt minden szó várom már nagyon vissza
Kedves Lotti! Ez egy gyönyörű, nagyon mély kirakás volt. Aki végig járta csak az tudja ezt átérezni. Eljutni a sok fájdalom után oda, mikor nem számít, hogy nem teljesült be, mikor nem számít mi volt, mit tett, vagy mi lesz. Mikor nem számít semmi, csak két dolog maradt a végtelen hála Istennek, Neki és a feltétel nélküli szeretet, hogy általa megtaláltam önmagam és hazaértem a lelkemben. És a hit, hogy jön az az ajándék, mikor valaki megadja mindazt, amit belül megtetemtettem a szent kegyelem által! ❤️🙏😇
Így van, csodálatosan megfogalmaztad.
Nagyon meg érintett köszönet neked ❤❤❤@@keklotuszuzenetek
Hálásan köszönöm az értékes ajándékot!
😢😢
Igazad van én most abban a fázisban vagyok; i 16:32 hogy látom a fényt és most kővetkezik a nagy ajándékozás ! Istenem úgy legyen!Amen❤ Köszönöm
Kedves. Lotti. Ez egy gyönyörű mély kirakás volt. Teljesen magunkra ismertem benne. Végig rezonál velem. Köszönöm szépen. ❤❤
Tökéletesem megfejlődtem mindezt.Akàr személyemre szólna ez a kirakàs.Köszönöm.💝🌹
Kedves Lotti! Éreztem a lelkemben a szerelmet a szerelmes párom iránt. Jelenleg lábadozik.Marika. Köszönöm szépen.
Csodalatos vagy! Tökéletesen rezonált. Hálás szívvel köszönöm. ❤❤❤
Ez csodálatos! Mintha minket olvastál volna?! Én sosem mertem ezt kimondani ikerláng, de akkor ezek szerint az. Amit az elején mondtál, pont így érzek, még most is. És igen, pokoli egy hónap volt, de érzem amiket a végén mondtál (érzéseit) Tudom, hogy így kellett lépnem, azt is, hogy ezt fentről irányították, pedig nagyon nehéz még most is. Azt is érzem, nincs vége😊 köszönöm 💙
Köszönöm szépen!
Csodálatos vagy!
Minden szó szerint így történt!
Sok puszi Neked!
Köszönöm szépen a tanácsot és rábízom az istenre az életem.szia 😘
Köszönöm. Ez egy rögös út hát vágjunk neki,hátha sikerül.
Kedves Lotti. Nagyon szep szep mely kirakas. Gyonyoru szep munka ezt csak az tudja ertekeli ki vegig jarta mar ezt az utat a fajdalom elenere is. Szia es kelemes szep napot kivanok teneked ❤❤❤❤❤❤❤
Drága Lotti ez nagyon fájdalmas kapcsolat volt ,nagyon szépen köszönöm 🤗❤️🤩😍🥰😇🙏⚘️
Kedves Lotti,Hálás szívvel köszönöm ❤.Te is ajándék vagy Nekünk,és ez a kirakás is az volt. Értelmet adtál az utunknak ,és a fájdalmainknak .Remélem Te is megkapod ezért az ajándékodat🙏
Megkapom, köszönöm. Nagyon is. Kapom a fényt. 🤍
@@keklotuszuzenetek Jaj de jó nagyon örülök,sok - sok fényt,és áldást kívánok az életedben ❤️🙏
@@KingaKovács-l6i nagyon szépen köszönöm kedvességed
Hálásan köszönöm ezt a szép gyönyörű kirakást...... Gyönyörű Áldás így legyen Áldás Ámen Ámen ❤❤❤
Kedves Lotti! Köszönöm szépen 🥰 Minden rezonalt velem/velünk 😊
Köszönöm szépen a kirakást.
Ez egy különleges eset***számomra.
Bízom az Univerzumban,minden Èrintett számára Istenre hagyatkozom.🌺🌷🌹💐💕
Köszönöm szépen, most mindent megértettem, hogy mit és miért kellett átélnem. Áldás❤❤❤❤❤❤
Hálásan köszönöm ❤❤! Isten Áldása Legyen Rajta!
Köszönöm🙏 Minden tökéletesen fedi a valóságot. Minden így volt és van. Ő vízöntő én kos/ skorpió. Fél éve nincs kapcsolat. Minden így történt!!!Várom a boldog beteljesülést! Vajon hogy fog folytatódni életünk legnagyobb története?😯🙏
Kedves Lotti! Most tévedtem erre az oldalra. Köszönöm a tartalmas olvasást, nagyon érdekes és elgondolkodtató számomra. Köszönöm!
Szia, nagyon szépen köszönöm. Örülök,hogy itt vagy. Lotti. ✨☀️🌷
Ez a kirakás rendkívüli és felülmulhatatlan mint az én boldogságom amit érzek általa hálasan köszönöm neked❤❤❤❤❤
Kedves Lotti igen a lélek társam. De ő mással van jelenleg. Igen más volt mint a többi. Most is sírok ahogy hallgatom és csinálom a melót. És 50 évesen már szeretnék egy nekem normális kölcsönös szereteten alapuló kapcsolatot. Eddig nem volt. Köszönöm szépen.
Nálam is ugyan ez a helyzet. Megértelek!
❤Drága Lotti! Sírva hallgattam....én sem tudtam volna szebben elmondani ezt a csodálatos érzést, amit tőle kaptam. Nem vagyok fiatal, és egy csodaként került az életembe , munkahely során, ő lett a főnököm .Nem reszletezem, ezt csak az tudja, aki megtapasztalja hogy milyen ez a kapcsolat. Ahogy mondtad- nem szerelem érzése ez- hanem attól több. Neki családja van, és én igyekeztem normális mederbe terelni a dolgokat, nem akartam hogy valami hatással legyen a családra. Ő többet szeretett volna, akár kockáztatni is, én nem akartam ezt. Ettől lett vége, mert hogy hátat fordítottam neki... Öt hónapja, és nem tudom elengedni. Miért érzem azt, hogy tudja hogy hiányzik, várom és visszajön?? A lelkem fele nála van, és tudom hogy ő is így érez. Várom a csodát!!! ❤❤
Ez az egész egy csodálatos mese, de egy percig sem tortént meg velem. Semmi!! A mai napig sem tudom, hogy kicsoda.
Nem vagyok egy adható, cserélhető marionett baba, velem sohasem tehette volna még a sok hazugságot.
Köszönömszépenezt az olvasàst! Maximálisan rezonált!23 év után kaptam vissza,és igen, ajándéknak veszem,hogy van nekemhálás vagyok,hogy visszaküldték az életembe!❤❤❤❤❤
Csodálatos kirakás, tudom hogy figyel a neten, szinte várja mikor lesz a történetemben vers feltéve!💕
Kedves lotti! Minden szavad teljesen rám illik, belsőmet át járták szavaid! Nagyon köszönöm a kirakást!❤❤❤
Köszönöm szépen🕊 🙏❤
Minden szó igaz.Olyan érzelmi magasságokat és mélységeket éltem meg általa amit még sosem éreztem pedig nem vagyok huszonéves.❤
Szeretettel köszöntelek Lotti. Hálás és őszinte szívvel köszönöm minden egyes szavaidat ami nagyon jólesik számomra Tőled.. Kitűnő volt számomra. Ez teljesen így volt így igaz ez volt a folyamat. Nem jó így szeretni, mert nem értékeltek. Én lezártam már. 10evig voltunk élettarsak többször megbocsatottam vissza mentem hozzá. Már nem kell többé. Legyen boldog azzal akvel van. Én pozitív irányba haladást szeretettel vártam és tettem is érte, már új irányba haladok. Ismerkedek. Bízok Istenben, hogy most jön az ajándék számomra.
Köszönettel és hála, hogy volt életem része 10evig. 😊❤
Csodálatos szép napot kívánok, szeretettel ölellek sok puszi Neked Márta ❤😊
A vége is teljesen így van így igaz így történt. 😊
Gyógyulást kívánok neki szeretettel. Viszont számomra már nem kell. ❤
Kedves Lotti.Nagyon igaz ,amit mondtál,megismertem egy olyan érzést,amit soha senki iránt nem éreztem.Nagyon szeretem,most még sajnos nem lehetünk együtt,de azon van, hogy minél előbb együtt lehessünk 🙏🙏♥️
Hálásan köszönöm minden szavad! Ez videó nekem szól érzem 16 hónap ez hosszú idö ennyi ideje vagy unk külön!Ennyi ideje várok rá ! Égben kötetett szerelem a milyénk ! Akit a jóisten egymásnak teremtett azt senki és semmi nem választhatja szét! Szép estét ❤
Hálásan köszönöm, igaz minden szó! ❤❤❤❤❤❤
Hálásan köszönöm!
Ez a kirakás teljesen így van ahogy mondtad mert ez valóban így igaz hálásan köszönöm szépen! Szép napot kívánok! 😘❤️🌹🙏
Drága Lotti végig mosolyogva hallgattam amit mondtál.Szòròl szòra igy történt velem.Soha férfitòl annyi gyengédséget figyelmet kedvességet nem kaptam mint tőle.Nem vagyunk együtt,nem is lehetünk.De én magamban hordozom mindörökre.Voltak nagyon nehéz időszakok,akkor jöttél Te,általad felülkerekedtem magamon és erős vagyok ,és azokra emlékzem minden áldott òrára percre amit tőle kaptam.Hálás szîvvel köszönöm🙏🤍❤️🥰
Nagyon örülök,hogy segíthettem. ❤
@@keklotuszuzenetek ❤️❤️❤️
Csodás, és teljesen élethű kirakása. Teljesen atereutem, rezonalt velem. Nagyon köszönöm.
Szia Lotti!Köszönöm!A gyerek téma is betalált!Ő a gyerekre hivatkozik,hogy nem lép!Nagy Ölelés!🥰🙏
Nagyon szépen köszönöm, lelkem meghallotta❤,meghatódottan pityergek...
🤍
Drágám, nagyon szépen köszönöm,a szép üzenetet ❤ Hálásan köszönöm❤🙏❤🙏❤
En mindig is ilyen voltam az exferjemet is 25 evig szetettem mig egy szep na pon majus 23 an elhagyott.
Lotti drágám ez olyan tűpontos,ahogyan ezt leírtad,én meg megéltem,hogy csak felnézni tudok rád.
Mindent elmondták ezalatt a pár perc alatt.
Megtanította nekem,hogy újra nő legyek értékeljem magam.
Egymástól tanultunk,főleg türelmet❤
Nagyon szépen köszönöm
Igen ez igy igaz ő az ikerlangom. Amiota fél éve ismerem őt azóta nőnek érzem magam . igen az elejétől azt mondta mennyire különleges nő vagyok .A munkámban is segített nekem gond nélkül. Mindig figyelt ram nem zavarta ,ha sokat beszélek. Általa értettem meg sok mindent .
Drága Lotti! Köszönjük neked ezt a csodaszép kirakást.. ❤😊 🥰 Mindig olyan jól rá érzel ezekre 🥰🥰🥰🥰 🦄🦄🦄
Köszönöm Lacikám🤍
Köszönöm szépen.Halasan koszonom
Köszönöm! Tökéletes!♥️ szeretettel: Tímea
Nagyon szépen köszönöm ❤
Végig sírtam. Nagyon köszönöm!!! Minden szavad igaz!!! Ezt éltem meg vele, általa❤️
Egész életemben a boldog, önfeledt Szerelemben bíztam! Ahol meg tudom élni a Szerelmet, boldogan, bűntudat nélkül! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Nem tudlak elengedni! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Házasságban gondolkodom! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! Még nincs kapcsolatunk a fizikai életben...
Plátói Szerelem! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Az Égiek segítenek nekem, nekünk! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNJÜK! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊
Köszönöm. Nehéz út volt! De ez így van.. Ez a legnagyobb ajándék❤
Nagyon szépen köszönöm ez így igaz ❤️ meg ha nem nekem van kirakva ez teleg minden így szavak ❤❤🙏
Kedves Lotti ez egy nagyon tökéletes kirakás. Mert ez valóban így van. ❤😊
Keves lotti ez a kártya elemzés ez egy kimondhatatlanul Gyönyörű szép volt 🙏 ❤ Lelkileg meg is érintett ❤Tiszta szívből gratulálok ❤ Gyönyörű szép napot kívánok neked is ❤️ 🤗 🙏 Sok szeretettel ❤️ 🙏 ❤️ 🙏 ❤️ 🙏
Köszönöm szépen 🤍🤍
Köszönöm szépen
Minden igaz ❤️ köszönöm
Imádom ezt a videódat, jól esik hallgatni, minden igaz benne❤❤❤
Köszönöm 🤍
Hálás szivel köszönöm ❤
Hálásan köszönöm kedves Lotti.❤
❤Hálatelt szívvel köszönöm ❤❤❤
Szia Drága Lotti❤Kōszōnōm szépen🙏Csodás napot kívánok Neked❤😘⚘️⚘️⚘️🌷🌷🌷
Nagyon szuper kirakás Áldás Ámen így legyen ❤❤❤
Aldas❤❤❤❤❤❤❤❤
Teljesen rezonal.
Köszönöm !❤
Drága Lotti!Végig könnyeztem a szívhez szóló szavaid,nagyon köszönöm.❤🙏
Kedves Lotti! Nagyon igazad van, hogy egy gyermek nem pótolhat egy igaz szerelmet. Én is így gondolom és érzem. Mert én olyan szerelmet és szeretetet nem kaptam senkitől😊😊❤❤❤❤
Szia, köszönöm. Sietek hozzád.
@@keklotuszuzenetek köszönóm szépen, várlak❤️❤️❤️
Köszönöm szépen ❤
Akkor milyen elemzést vállalsz?
Àmen❤😇🥰🙏🙏🙏🙏
-nagyon szépén kószónóm ❤
Tudod annyi szenvedéstadott nekem a nyomorba döntött és mai napig abban vagyok és bármilyen ajándékot is ad ezt soha nem tudom megbocsátani teljesen
Nagyon igazz mert sokra rá mutatott amit nemtetszet mindent ugy tettem ahogy akarta de nagyon fiatal tölem megmondta hogy ha masként talalkoztunk volta hogy énis fiatalkoromban talalkoztunk volna együtt maradtunk volna aranyos volt kedves igen megtanitott sok mindenre mert fiatal és nemlehetünk együt de volt szerelemis volt köztünk igenis átsirtammagamat de megértem ötett és nem maszhatok eröszakkal irtam neki hogy sok boldogsagot kivanok neki sirt ő is kis ártatlan férfi ő mondta hogy sokroszat át élt a szülei miat latta hogy apa verte az anyát és a lelke szegény fértinek ösze van törve ő prezsbétel a templomban énis át éltem sok szenvedélyt de nemĺehetilyen idősen egy szép fiatal férfi életjét elrabolni ö olyan férfi aki komoly jó lelkü de amit mond maga mostan ez tiszta igaz mert most is sirok azö neve szép Tamás nagyon kitünő müvelt férfi igen minda ketten át szenvedtünk
Gyönyörű üzenet, nagyon rezonált. Egy gyönyörű szerelem. Örökké a szivemben lesz.❤❤
Ez ìgy van!Csak ő volt!Màr nincs remélem boldog.
Drága Lotti! Minden szavad igaz❤❤❤
Köszönöm szépen,nagyon sokmindenben rezonált velem főleg a vége!❤🙏
Lelkileg nagyon fáj,hogy így egyik napról a másikra eltűnt,meg a bátyja is sajnálja.❤
😢😢😢😢😢😢
Igen igen❤
Köszönöm szépen
Egy gyerek nem pótoja a szerelmet- folyton ezt mondom anyámnak...❤
❤ Köszönöm Szépen Csodàlatos 🌹 idézet volt Kívánok Àldott Bękés Nyugodalmas Szép estét Nyugodalmas ėjszakát Sok Boldogsàgot nektek Szeretettel küldök Egy Nagy Ölelést küldök neked Sok Sikert Szeretettel Puszillak Dràga titeket Zoltán Bízzom Benned Üdv Szeretettel!❤
Köszönöm így van
Ez teljes mértékben rezonált velünk patakokban ömlik a könnyem! Nem vagyunk
eggyütt!! De halálosan
Szeretem őt!!!!!
NAGYON szépen köszönöm!!!!
🤍🤍🤍
Kedves Lotti! Végtelenül hálás vagyok ezért a csodálatos üzenetért! 😂😂😊😊❤❤😊😊Határtalanul boldog vagyok! ❤❤😂😂😊😊Meghallgattam a kártya vetésedet! 😊😊🎉🎉😂😂❤❤😊😊Csodálatos üzenetet! Sokat segített nekem! Az üzenet felém:Te vagy a mindenem! Téged akarlak! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊❤❤Tudom, hogy az Univerzum a legnagyobb jót hozza el számomra s ez így van! Átengedtem magamat az Égiek irányításának! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊😊13 éve özvegy vagyok. 8 éve várom a Páromat, a Szerelmemet! Romantikus vagyok! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Boldog vagyok a Mában! 😊😊Türelemmel várom az érkezését! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊! Boldog párkapcsolatban gondolkodom! ❤❤🎉🎉🎉🎉😊😊❤❤😊😊! Akivel szeretetben, Békében, harmóniában éljük az Életünket! Őszinte, igaz, viszonzott Szerelemben! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Ezt hiszem, ezt érzem, ezt tudom, hogy az Univerzum mind ezt megad ja nekem! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Amikor azt olvastad, hogy Te vagy a Mindenem, Téged akarlak! A hideg kirázott! Csodálatos érzés! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊Légy Áldott ezért a tevénységért, amit csinálsz, végzel! Hálás szívvel köszönöm még egyszer ezért a csodálatos élményért! Titokban, egész életemben erre vártam! ❤❤😂😂🎉🎉😅😊😊Végtelenül hálás vagyok az ÁLDÁSOKÉRT! Végtelenül hálás vagyok az Univerzumnak ezért a CSODÁÉRT! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊HÁLA! ÁLDÁS! KÖSZÖNÖM!
HALLELUJA! HALLELUJA! HALLELUJA! ❤❤😂😂🎉🎉😊😊!
DICSŐSÉG ISTENNEK JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN! ❤❤😂😂🎉😊😊
Köszönöm szépen 🤍✨
Kedves Lotti ehez nem is tudok mit mondani,egyszerűen 💯💯💯🙏🫶😇❤️
Köszönöm szépen. 🤍
🙏❤️
Es ezek utan kap tam meg az iker langomat csodas volt en tanitotta m őt meg megvan.😊
Nagyon nagyon imádom a videóidat ❤ köszi szépen
Köszönöm szépen ❤
Vártam rá és közös házat vettünk volna,nem kellett neki maradjon alberletbe❤
❤❤❤❤❤nagyon-nagyon szép volt
Köszönöm
Köszönöm szépen, ez most pontosan rólam szól. Ez ígaz Ő tanított meg nőnek lenni.Sok szépet ,és sok fájdalmat is okoz.😢😢Most megint a fájdalmas időt élem.😢😢
Én hívő, vallásos vagyok.
Kedves Lotti! Mikor mehetek hozzád személyes elemzésre?
Nem vállalok személyes megjelenésű elemzést.
Akkor milyen elemzést válalsz?
Akkor milyen elemzést válalsz?
❤❤
❤❤❤😘
Igen es ő is igy volt, van 3 eve.
Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel dràga Loti 🙏♥️💋
Nagy lelkifajdalmat érzek,hogy úgy volt jön,és eltűnt.
Nagyon jó
Köszönöm
🤍🤍🤍
Inkább azt tanította meg,hogy soha többet ne segítsek előre senkinek❤
Total igaz ! ♐♑🦋🐢🧘♀️☯️