Mi emberek hajlamosak vagyunk mindenen problémázni....és akkor kell megnézni egy ilyen interjút. Hihetetlen, mit kellett kibírnia azoknak az embereknek, akik ezt túlélték. Sosem szabad elfelejteni, nem szabad, hogy hasonló újra megtörténjen, vallástól vagy akár etnikumtól függetlenül bárkivel...
Ezt gondolom én is szóról -szóra mint önök...ostoba es narcisztikus a riporternő csak a nézettséget látja a témában és a riportalanyában is sajnos 😢 ez nekem az első perctől átjött 😢
Sokkal részletesebb, mélyebb beszélgetést ki lehetett volna ebből hozni. Nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt. Kár volt Ágit ennyire siettetni. Sajnálom, ami vele történt, és mélyen tisztelem, amiért vállalta ezt a beszélgetést
Sok okos ember okosakat kérdez, már úgy a saját szintjén, mondta egy műsorában Hofi. Itt meg sok okos ember jobban tudja mi történt az odadeportált foglyokkal! A furcsa az érdekesség ott van, hogy az ilyen okoskák még a világon sem voltak. Aztán meg van olyan is aki olyan szuper agyú hogy úgy gondolja nem emlékszik egy néni aki ott volt arra amit mond. Én az óvodáskori emlékeimre is jól emlékszem még pedig akkoriban 5 - 6 éves lehettem. Úgyhogy nem kételkedni mesének kell értelmezni az itt elmondottakat. Mert a számítógépes világban megy a kommentelés De sok minden a valóságról szól, Ez nem az Elrabolva című filmről szól. És te aki kommentet írsz legalább áldjad sorsodat hogy neked s nekem nekem nekünk biztonságos világunk életünk lehet. A háború borzalmas dolog ma is vannak áldozatai és túlélői is. Miért kell ezen némely embernek okoskodni hitetlenkedni?
A Világ nem a rosszaktól rossz, a közömbösektől rossz. Nem bocsátom meg a náciknak, nem bocsátom meg a kiszolgáltatóknak sem, a világ a vacak emberek miatt rossz,
Egy 15 êves gyermek mindenre emlêkszik miêrt kell rossz indulatunak lenni sztem mindenki magâbòl indul ki én elhiszem minden szavãt hiszen tudjuk hogy a Zsidòk nagyon okos emberek
Minek ilyen riportot csinani ha nem lehet beszelni benne, nem fogja fel a kérdező,h mi lett mondva . A reagalasa olyan mintha egy bevasarlasrol beszélgetnenek. Hulye kérdések. Buta "riporter "
Nagyon durva dolgok történhettek akkor még csak hallgatni is rossz a Dédimék is egy ilyen táborban voltak , de csak csodálom azokat az embereket akik ezt túlélték és ilyen nyíltan tudnak ezekről mesélni.
Ha egy ilyen komoly témát ilyen pazán kezelünk, az gáz. És, ha nem tiszteljük meg a gazember magyar és német rendszer túlélőjét legakább azzal, hogy kellő időt szánjunk a történet elmondásához, az még nagyobb gáz kedves szerkesztőség!!!
@@sabaktani1IGAZAD VAN. Szerintem is nem az a szánalmas hogy vannak felvilágosultak is akik tagadják, hanem hogy olyanok ÁLLÍTJÁK, akik ott sem voltak, és akkor még meg sem születtek.
Annyian magyaráztok mintha ti anyira tudnátok hogy szegény mit élhetett át, valószínűleg azért hazudna hogy feltűnösködjön, ti meg haltatok volna ha benneteket visznek enyi rossz indulatu embert én még nem láttam elég szomorú ez
Egyet értek veled. Undorítóak.... Mindenki okoskodik mindenki annyira tudja mi történt regeteg olyan ember élte túl aki gyerek volt de sajos mindenki magából indul ki és ezért rossz indulatuak szem ellenzosek... De jo olvasni olyat aki nem szidja.
Borzasztó hallgatni ezt az egészet,de amikor a göndör hajú kislányt mesélte,és pláne főlleg a csecsemőkkel mi történt.......hát apaként,és férfiként is megrökönyödtem...és megrogytam...,hogy tud valaki ilyet tenni??? Milyen lelke van az ilyen embernek??
Hát nem szégyen el mondani hogy élte át,,az a szégyen hogy megtörtént.hogy ilyen meg történt!az emberiségre ez a nyomás mind végig meg marad és nem szabad semivé teni,,SÖT MINDIG MEGEMLÉKESZNI,ÉS EL NE FELEJTSÉK HOGY MI TÖRTÉNT HOGY NEM TUDTAK EMBERNEK MARADNI s töb milió ember,gyermek,,halálaért felelös,,,DE NE FELEJTYŪK EL AZ ELKÖVETÖK AZOK ELKÖVETÖK,,!S a le szármaszotak nem felelösek a szūlei,családtagjai,rémtetes gyilkolásaik é!!!1 bölcs idészet,,,1 nagyon rendes orvos által isten nyugtasa,,,,MEGBOCSÁJTANI MEG LEHET ,DE ELFELEDNI SOHA,,,MINDEN KIÉ KÁR 1 EMBER ÉLET FELÉR TÖB MILLIÓVAL,,1EMBERT MEG MENTEL A VILÁGOT MENTED MEG,,,.
Úgy tűnik kicsit fiatal ahhoz hogy túlélő lehessen..Mert ugye aki táborba került, és gyerek volt, (fiatal, nem tudott dolgozni,nem iker volt, vagy ilyesmi) azt rögtön legyilkolták ugye a mai tudat szerint..Csendben kérdezem, hogy élhette túl, a precíz náci gyilkosságokat?
@@andrasnyiran970 Miért is vagyok sötét?? Azért mert nyitott szemmel járok, és nem hiszek el mindent amit mondanak? Nem vagyok fiatal, sokat láttam tapasztaltam az életben..Gyerekkoromban volt egy szomszédom aki megjárt több tábort is, sokat mesélt..Hazajött, (igaz ő nem volt zsidó) de velük együtt élt ott.. Nos ő sok mindent nem egészen így mesélt el..Gondolom semmi oka nem volt hogy mentegesse a németeket, és hazudozzon.. Miért tette volna? Nem bántanálak meg, de gondolkozz, és nézz utána mindennek (kicsit kutass itt ott) aztán írj nekem ilyen választ, ha megnyugtatóan tisztáztad hogy igazad van..
Attila Kovalcsik szerinted csak a riportból kiindulva aminek az idejével sem voltal tisztában es igy hazugsagnak véled, ki az aki azt hazudja hogy a testvérét meg az anyját megölték?
@@andrasnyiran970 Nem állítottam olyant hogy hazudik..De értelmes választ sem kaptam, hogy élte ő túl, ha minden hozzá tartozóját legyilkolták?? Neked van rá magyarázatod? Mert ugye Te sem gondolod komolyan, hogy a nála erősebb, nagy valószínűséggel dolgozni is tudó rokonait legyilkolják, őt meg, akit etetni kell meg minden, élni hagyják? Csupán logikusan akarok gondolkozni..Igazad van, nem figyeltem eléggé mikori riport..De a lényegen nem változtat..
igen , egy kicsit nekem is gyanús........ egy kicsit olyan....mű, olyan.... betanult.. ( persze lehet hogy tévedek) sok riportot hallgattam végig ebben a témában és ez olyan megjátszottnak tűnik.
Így védekezik az elérzékenyülés ellen, mert nem akar sírvafakadni, bőgni a tv-ben. Nem akarja újra beleélni magát, átadni magát a fájnalomnak, csak mintha egy történetet mesélne. Én is ismerem ezt a magatartást, vagy higgadt pókerarc van, vagy sírógörcs. Sajnos az első babám halva született... Utána született testvére, és sokszor el kellett egészségügyi okokból mesélnem, hogy mi volt... És csak túl akartam gyors lenni rajta. Én is így faarcal mint a robot, nagyokat nyelve meséltem... Mert nem akartam hogy ki törjön belülről a fájdalom vulkán, idegenek elött...
willisboy68 Szóval még mindig rólam irogatsz , tele vagy érvekkel . 😀 Hazudnak a népszámlálások, az államok meg pláne a németek plane azok akiknek oda veszett a családja. Nem is annyi, nem is ott , nem is gázban. Hawaiion éldegélnek titokban akit nem etettek halálra kaviárral . Oké.
Személyesen mengele ? Na ez érdekes El kell olvasní Robert Merle könyve josef mengele mondja el életét , Mesterségem a halál címmel . Mengele egy tábort vezetett , nem katona volt , nem sokat foglalkozott a fogjokkal , más volt a dolga . Az időpontokat is pontosítani lehet , nem vagyok benne biztos hogy 44' nyarán még ott volt mert 3 táborban dolgozott mengele !
az említett könyv nem Mengele, hanem Rudolf Höss személyét állítja a középpontba, aki az auschwitzi haláltábor parancsnoka volt. és aki nem mondta el az életét senkinek, mert majdnem egy év bujkálás után elfogták, és a nürnbergi perben kötél általi halálra ítélték. a regény fiktív önéletrajz. Mengele az auschwitzi tábor orvosa volt. 1945. januárban szökött meg. természetes halált halt, sosem fogták el.
Lehetséges hogy találkoztak.Egyévként mengele igen is sokat foglalkozott a rabokkal a kusérletei miatt illetve a magyar elhunytak felét is ő küldte a halálba sajnos.Olvasd el Dr Nyiszli Miklós könyvét melynek címe:Dr.Mengel Boncoló orvosa voltam az Auschwitzi krematóriumban.Rengeteget ír mengeléről és a magyar deportáltakról is.Remek könyv ha lehet ilyet mondani csak ajánlani tudom
Ennyi badarságot nehéz lehetett összeszedni. Mengele személyesen vett részt a válogatásokon. Ott választotta ki a kísérleti alanyait is, meg a segítőit is. Például a magyar boncolóorvosát, aki könyvet írt róla. Nem regényből kell tájékozódni, ami mellesleg nem Mengeléről szól.
Nagyon szeretem hallgatni az ijen történeteket mesélnek de közben ez nagyon szomorú és szív szorító az amik történetek az emberekvel 😞😞❤️
Nagyon rővid volt ez az interjú nagyon sajnàlom azt a nőt meg mindenkit aki ott volt😢😢😢
😪😪😪😪😪😪😪❤❤❤❤
Mi emberek hajlamosak vagyunk mindenen problémázni....és akkor kell megnézni egy ilyen interjút. Hihetetlen, mit kellett kibírnia azoknak az embereknek, akik ezt túlélték.
Sosem szabad elfelejteni, nem szabad, hogy hasonló újra megtörténjen, vallástól vagy akár etnikumtól függetlenül bárkivel...
tényleg hihetetlen, amit előad :v
Nagyon rövid volt ez az interjú sajnos nem is hagyta beszélni mindig egyik kérdésből a másikban vágott !!!
Igen, konkretan idegesito az organuma is a riporternonek.
mert buta mint a föld szegény
Ezt gondolom én is szóról -szóra mint önök...ostoba es narcisztikus a riporternő csak a nézettséget látja a témában és a riportalanyában is sajnos 😢 ez nekem az első perctől átjött 😢
....mert semmi empátiát nem mutat sem a téma sem a hölgy iránt ami átjön a szóhasználatából es a hangszínéből hanglejtéséből is a riport alatt végig .
Nem is kell szégyellni!!!! Szegyeljek magukat azok akik ezt hagyták!
Sokkal részletesebb, mélyebb beszélgetést ki lehetett volna ebből hozni. Nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt. Kár volt Ágit ennyire siettetni. Sajnálom, ami vele történt, és mélyen tisztelem, amiért vállalta ezt a beszélgetést
rettenetesen sajnálom, hogy az elmondottakat Ágnesnek át kellett élnie, több millió sorstársával együtt.
Minden riporternek.
Az igaz hitet nemlehet elmondani, megmagyarázni.
Minden tiszteletem ezeknek az embereknek!❤
Ez nagyon rövid volt sajnos,és lassan 17eves felvétel?
Nagyon sajnâlom őt ez borzalmas mit csinâltak velük ês kisgyerekekkel is szőrnyü ºrök êletbe szenvednek tölle
Sok okos ember okosakat kérdez, már úgy a saját szintjén, mondta egy műsorában Hofi. Itt meg sok okos ember jobban tudja mi történt az odadeportált foglyokkal! A furcsa az érdekesség ott van, hogy az ilyen okoskák még a világon sem voltak. Aztán meg van olyan is aki olyan szuper agyú hogy úgy gondolja nem emlékszik egy néni aki ott volt arra amit mond. Én az óvodáskori emlékeimre is jól emlékszem még pedig akkoriban 5 - 6 éves lehettem. Úgyhogy nem kételkedni mesének kell értelmezni az itt elmondottakat. Mert a számítógépes világban megy a kommentelés De sok minden a valóságról szól, Ez nem az Elrabolva című filmről szól. És te aki kommentet írsz legalább áldjad sorsodat hogy neked s nekem nekem nekünk biztonságos világunk életünk lehet. A háború borzalmas dolog ma is vannak áldozatai és túlélői is. Miért kell ezen némely embernek okoskodni hitetlenkedni?
A Világ nem a rosszaktól rossz, a közömbösektől rossz. Nem bocsátom meg a náciknak, nem bocsátom meg a kiszolgáltatóknak sem, a világ a vacak emberek miatt rossz,
Egy 15 êves gyermek mindenre emlêkszik miêrt kell rossz indulatunak lenni sztem mindenki magâbòl indul ki én elhiszem minden szavãt hiszen tudjuk hogy a Zsidòk nagyon okos emberek
Minek ilyen riportot csinani ha nem lehet beszelni benne, nem fogja fel a kérdező,h mi lett mondva . A reagalasa olyan mintha egy bevasarlasrol beszélgetnenek. Hulye kérdések. Buta "riporter "
Nagyon durva dolgok történhettek akkor még csak hallgatni is rossz a Dédimék is egy ilyen táborban voltak , de csak csodálom azokat az embereket akik ezt túlélték és ilyen nyíltan tudnak ezekről mesélni.
Szegény riporter, nem ehhez a témához való.
libát legeltetni..arra jó..esetleg ha keményen tanul pár évet
Ha egy ilyen komoly témát ilyen pazán kezelünk, az gáz. És, ha nem tiszteljük meg a gazember magyar és német rendszer túlélőjét legakább azzal, hogy kellő időt szánjunk a történet elmondásához, az még nagyobb gáz kedves szerkesztőség!!!
Mert rendkivul kivancsi vagyok erre
😢😢😢
És az a szánalmas, hogy valakik ezt tagadják...
Te ott voltál?
@@sabaktani1 Maga történész? esetleg más?
Tagadja a fene........
@@sabaktani1IGAZAD VAN. Szerintem is nem az a szánalmas hogy vannak felvilágosultak is akik tagadják, hanem hogy olyanok ÁLLÍTJÁK, akik ott sem voltak, és akkor még meg sem születtek.
@@margitruszo3029 És Te talán történész vagy.??
💖💖💖
Nagyon szomorú történet.
🎉❤
26:03 Szégyen ez a kérdezőnő. Válasszon másik szakmát.😢
Ez a riporter szakmát tévesztett...
Szegények!!
Ilyen rossz riportert még nem láttam. Egy értelmes kérdése nem volt, rosszkor szólalt meg és a kérdést is úgy tette fel hogy benne volt a válasz.
😥😥😥😥
Azt mondja hogy az elhurcolt és "elpusztitott" nem is definiálhattad volna ennél szebben az elhunytakat!! Szánalmas
Annyian magyaráztok mintha ti anyira tudnátok hogy szegény mit élhetett át, valószínűleg azért hazudna hogy feltűnösködjön, ti meg haltatok volna ha benneteket visznek enyi rossz indulatu embert én még nem láttam elég szomorú ez
Egyet értek veled. Undorítóak.... Mindenki okoskodik mindenki annyira tudja mi történt regeteg olyan ember élte túl aki gyerek volt de sajos mindenki magából indul ki és ezért rossz indulatuak szem ellenzosek... De jo olvasni olyat aki nem szidja.
Jajj ez a riborter...
Borzalmas!
Borzasztó hallgatni ezt az egészet,de amikor a göndör hajú kislányt mesélte,és pláne főlleg a csecsemőkkel mi történt.......hát apaként,és férfiként is megrökönyödtem...és megrogytam...,hogy tud valaki ilyet tenni??? Milyen lelke van az ilyen embernek??
Ez kész horror kb. 2percig tudtam hallgatni .Éjjel nem alszok az biztos .
Hogyan is tudott ilyen borzalom megtörténni?😢😢
Hát nem szégyen el mondani hogy élte át,,az a szégyen hogy megtörtént.hogy ilyen meg történt!az emberiségre ez a nyomás mind végig meg marad és nem szabad semivé teni,,SÖT MINDIG MEGEMLÉKESZNI,ÉS EL NE FELEJTSÉK HOGY MI TÖRTÉNT HOGY NEM TUDTAK EMBERNEK MARADNI s töb milió ember,gyermek,,halálaért felelös,,,DE NE FELEJTYŪK EL AZ ELKÖVETÖK AZOK ELKÖVETÖK,,!S a le szármaszotak nem felelösek a szūlei,családtagjai,rémtetes gyilkolásaik é!!!1 bölcs idészet,,,1 nagyon rendes orvos által isten nyugtasa,,,,MEGBOCSÁJTANI MEG LEHET ,DE ELFELEDNI SOHA,,,MINDEN KIÉ KÁR 1 EMBER ÉLET FELÉR TÖB MILLIÓVAL,,1EMBERT MEG MENTEL A VILÁGOT MENTED MEG,,,.
📿🍫
Átélt borzalmak=dolgozni kellett
a biztosító sem fizet ha nem haltam meg
Takarodtok az oldalamrol es Magyarorszagrol! De sebesen! Senki nem hivott titeket!
🦬🐂
Úgy tűnik kicsit fiatal ahhoz hogy túlélő lehessen..Mert ugye aki táborba került, és gyerek volt, (fiatal, nem tudott dolgozni,nem iker volt, vagy ilyesmi) azt rögtön legyilkolták ugye a mai tudat szerint..Csendben kérdezem, hogy élhette túl, a precíz náci gyilkosságokat?
A felvétel 2003-ban készült!
Attila Kovalcsik milyen sötét vagy 😀
@@andrasnyiran970 Miért is vagyok sötét?? Azért mert nyitott szemmel járok, és nem hiszek el mindent amit mondanak? Nem vagyok fiatal, sokat láttam tapasztaltam az életben..Gyerekkoromban volt egy szomszédom aki megjárt több tábort is, sokat mesélt..Hazajött, (igaz ő nem volt zsidó) de velük együtt élt ott.. Nos ő sok mindent nem egészen így mesélt el..Gondolom semmi oka nem volt hogy mentegesse a németeket, és hazudozzon.. Miért tette volna? Nem bántanálak meg, de gondolkozz, és nézz utána mindennek (kicsit kutass itt ott) aztán írj nekem ilyen választ, ha megnyugtatóan tisztáztad hogy igazad van..
Attila Kovalcsik szerinted csak a riportból kiindulva aminek az idejével sem voltal tisztában es igy hazugsagnak véled, ki az aki azt hazudja hogy a testvérét meg az anyját megölték?
@@andrasnyiran970 Nem állítottam olyant hogy hazudik..De értelmes választ sem kaptam, hogy élte ő túl, ha minden hozzá tartozóját legyilkolták?? Neked van rá magyarázatod? Mert ugye Te sem gondolod komolyan, hogy a nála erősebb, nagy valószínűséggel dolgozni is tudó rokonait legyilkolják, őt meg, akit etetni kell meg minden, élni hagyják? Csupán logikusan akarok gondolkozni..Igazad van, nem figyeltem eléggé mikori riport..De a lényegen nem változtat..
Valami itt nem tiszta..
Az elméd!!
Mi nem tiszta??
Kiálltunk Ístenem Igazságszolgáltatásért...........Jézus......
Nekem mint riport alany túl érzéketlennek tűnik! Mikor a kishugáról beszél és az anyjáról mintha meg sem történt volna mindaz amit mesél!
igen , egy kicsit nekem is gyanús........ egy kicsit olyan....mű, olyan.... betanult.. ( persze lehet hogy tévedek) sok riportot hallgattam végig ebben a témában és ez olyan megjátszottnak tűnik.
Így védekezik az elérzékenyülés ellen, mert nem akar sírvafakadni, bőgni a tv-ben. Nem akarja újra beleélni magát, átadni magát a fájnalomnak, csak mintha egy történetet mesélne.
Én is ismerem ezt a magatartást, vagy higgadt pókerarc van, vagy sírógörcs. Sajnos az első babám halva született... Utána született testvére, és sokszor el kellett egészségügyi okokból mesélnem, hogy mi volt... És csak túl akartam gyors lenni rajta. Én is így faarcal mint a robot, nagyokat nyelve meséltem... Mert nem akartam hogy ki törjön belülről a fájdalom vulkán, idegenek elött...
Szamomra az az erdekes, hogy o akkor 15 eves kislany volt, de tudja/emlekszik , hogy mennyien voltak. 78-an a vagonban, 487-en a templomnal....
Olvass lejjebb a kommentekbe, nem vagyunk egyedül, akik hitetlenkednek.
O M kitalálta az egészet, templom se volt meg vagon se , az anyjáék meg havajoznak azóta is. Ugye ! 😃
@@andrasnyiran970 Kell ugye feltűnősködni kedves troll barátom..Inkább írj konkrét dolgokat, vagy olvass mindennek utána.
willisboy68 Szóval még mindig rólam irogatsz , tele vagy érvekkel . 😀 Hazudnak a népszámlálások, az államok meg pláne a németek plane azok akiknek oda veszett a családja. Nem is annyi, nem is ott , nem is gázban. Hawaiion éldegélnek titokban akit nem etettek halálra kaviárral . Oké.
Minden településen, városban volt akkor zsidó templom?
Olyan furán beszél a néni mintha nem is igaztörténet lenne hanem az interjú alatt találná ki.
Miért mi ? Mese? :) Ne viccelj már,ilyet miért tanulna/találna ki meg bárki is
csak annyit hogy 6millió zsidó egyetlen emberért aki. nem érti gondolkodjon
Ne légy ennyire ostoba ….
"Engem nem tetováltak." Ej, ezek a precíz németek 🤣
Hatalmas vagy Úram Kicsoda hatalmas Mint Te.
És hol volt akkor mikor ezek az emberek szenvedtek..?
@@kirukiru8948 ✌
@@kirukiru8948 hát ép ezaz hun volt 😕
@@kirukiru8948 Nem Istent kell hibàztatni, ez a sátán műve.
@@kirukiru8948 Isten nem volt ott Auschwitzben. Az EMBER volt ott.😓
Mese
Te egy igazi gyökér vagy..okosan pofázz erről a témáról…
...én már öreg vagyok a mesékben, nem hiszek....
Sajnálom ami történt, de ugye Àgi 80 fölött van, hasonlitsük össze egy Magyar 80 éves növel akinek az apját az otthonába a gyerekei elött agyonlötték.
Mi van? Maga meg van őrülve???
Személyesen mengele ? Na ez érdekes
El kell olvasní Robert Merle könyve josef mengele mondja el életét , Mesterségem a halál címmel . Mengele egy tábort vezetett , nem katona volt , nem sokat foglalkozott a fogjokkal , más volt a dolga . Az időpontokat is pontosítani lehet , nem vagyok benne biztos hogy 44' nyarán még ott volt mert 3 táborban dolgozott mengele !
az említett könyv nem Mengele, hanem Rudolf Höss személyét állítja a középpontba, aki az auschwitzi haláltábor parancsnoka volt. és aki nem mondta el az életét senkinek, mert majdnem egy év bujkálás után elfogták, és a nürnbergi perben kötél általi halálra ítélték. a regény fiktív önéletrajz. Mengele az auschwitzi tábor orvosa volt. 1945. januárban szökött meg. természetes halált halt, sosem fogták el.
Lehetséges hogy találkoztak.Egyévként mengele igen is sokat foglalkozott a rabokkal a kusérletei miatt illetve a magyar elhunytak felét is ő küldte a halálba sajnos.Olvasd el Dr Nyiszli Miklós könyvét melynek címe:Dr.Mengel Boncoló orvosa voltam az Auschwitzi krematóriumban.Rengeteget ír mengeléről és a magyar deportáltakról is.Remek könyv ha lehet ilyet mondani csak ajánlani tudom
Ennyi badarságot nehéz lehetett összeszedni. Mengele személyesen vett részt a válogatásokon. Ott választotta ki a kísérleti alanyait is, meg a segítőit is. Például a magyar boncolóorvosát, aki könyvet írt róla. Nem regényből kell tájékozódni, ami mellesleg nem Mengeléről szól.
@@laszlovszky1234 persze ,hogy nem sőt te el se olvastad ,ugye .
@@zsuzsakiss9042 Sőt de...