Milliós adósságban úsztak a Fiesta sztárjai, Csordás Tibi őszintén - Ilyenek voltunk I Blikk

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 4 янв 2024
  • A Fiesta egykori frontembere, Csordás Tibi volt az Ilyenek voltunk vendége a Blikk stúdiójában. A szívtipró énekes sosem hallott titkokat árult el a rajongott zenekar történetéből, többek között azt is, hogy a kezdetekkor milliós adósságban úsztak.
    Bár rockzenésznek készült, Csordás Tibi végül a magyar popzene történetébe véste be a nevét, méghozzá aranybetűkkel. Az énekes a Fiesta frontembereként három platina, és egy aranylemez büszke tulajdonosa lett zenésztársával, Knapik Tamással közösen.
    Bár a két latin szívtipró közel egy évtizeden keresztül csábította el a magyar nőket fülbemászó dalaival, közös projektjüknek balhés vége szakadt.
    Tibi most a Blikk Ilyenek voltunk című műsorában mesélte el, hogy annak idején, hogyan futottak be a Dáridónak köszönhetően, mennyire imádták őket a csajok, de szerelmével közös álomesküvőjéről is sosem hallott részleteket árult el, ahogy arról is, hogy már a Fiesta énekeseként milliós adóssággal kellett megküzdenie, miközben százezer forintja sem volt.
    Kövessen minket a közösségi médiában:
    Facebook ► / blikkhu
    Instagram ► / blikkhu
    Feliratkozás a Blikk.hu RUclips csatornájára ►
    ruclips.net/user/BlikkTV?...
    Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
    #Blikk #Ilyenekvoltunk #CsordásTibi #Fiesta
  • РазвлеченияРазвлечения

Комментарии • 76

  • @mariaszeker6704
    @mariaszeker6704 5 месяцев назад +3

    Örülök hogy hallok a NAGY KEDVENC Zenekaromról! Felejthetetlenek, zenéjükre akaratlanul is táncra kell perdülni! ma is IMÁDOM a zenéjüket! /akik elmegy az ugye hazaér/

  • @airlady
    @airlady 6 месяцев назад +7

    Szerettem tízenéves koromban a Fiestát (2000), még koncerten is voltam. Kár, hogy anno megszűntek.

  • @Jack-Carver
    @Jack-Carver 6 месяцев назад +12

    Nagyon jo volt végig hallgatni. Érdekes volt, bírom a fickót 👍👏

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 6 месяцев назад +11

    Örülök ennek az "Ilyenek voltunk" sorozatnak, a 2000-es években voltam tizenéves, szuper nosztalgia ez nekem. ^^ Kíváncsian várom, a régebbi előadókat is! :) Nővéremmel nagy Fiesta rajongók voltunk, kevés előadónak adtunk pénzt az eredeti kazettájáért, de a Fiesta kazikat mindig megvettük. :D Nagyon bírom Tibit, és őszintén: nekünk mindig ő volt a nagy kedvenc. :) Jó volt Tibit újra látni, hallani. Sajnálom, hogy feloszlottak, de további sok sikert kívánok nekik, külön-külön is. :)

    • @gaborszabo7765
      @gaborszabo7765 5 месяцев назад

      Akkor még nagyon gyerek lehetsz ha a '20 években voltál tizenéves 🤣😂 istenem besírok ezektől a hozzászólásoktól.

    • @gaborszabo7765
      @gaborszabo7765 5 месяцев назад

      De ha ilyen béna "embereket" imádtatok akkor nem is kívanok többet nektek Szép Napot! 🤣😂😁👊🤦🫨😵‍💫🤢🤮

    • @mariaszeker6704
      @mariaszeker6704 5 месяцев назад +1

      @@gaborszabo7765 A tetováltakat én is utállom de becsukom a szemem--csak a zeneére koncentrálok--AMi szuper!!!

  • @valeriaczegeny1480
    @valeriaczegeny1480 6 месяцев назад +4

    Sziasztok! Én is Tibi miatt kattintottam ide, nagyon bírom őt is, és a számaikat is...❤

  • @parkanyimrezsolt9274
    @parkanyimrezsolt9274 6 месяцев назад +7

    Hajrá Tibi😊

  • @Sabeeucb
    @Sabeeucb 6 месяцев назад +20

    Steven Tyler és Fatima interjúztat mondom ezt megnézem;)

    • @gyulaszucs796
      @gyulaszucs796 2 месяца назад

      Én is így keveredtem ide! 😂

  • @agneskupovics9566
    @agneskupovics9566 6 месяцев назад +3

    Tibi miatt kattintottam ide,anno a Daridoban meglattam es hat...😍😍😍
    megvettem a kazettakat es a konyvet is, a könyv azota is a polcon van mindkettojuk alairasaval.❤

  • @magdalenamihalyiova8295
    @magdalenamihalyiova8295 4 месяца назад

    ❤szeretem minden dalukat❤

  • @jutkaszekely3927
    @jutkaszekely3927 6 месяцев назад +1

    Mindig nagyon szerettem, a Gondolj a tegnapra volt a csengőhangom. :)

  • @user-td5yc2zq3y
    @user-td5yc2zq3y 5 месяцев назад +1

    Mintha be lenne állva!!! Valamikor szerettem..

  • @vargazoltan5952
    @vargazoltan5952 6 месяцев назад +19

    Riporter lány nagyon nem jó. Rosszkor kérdez rosszakat. De Tibi nagyon jó, nem öregszik.

    • @gaborszabo7765
      @gaborszabo7765 5 месяцев назад

      A faszikám legalább annyival tisztelhette volna meg a kamerát, hogy azt a béna 500-Ft-os piaci napszemüveget levegye 🤦🤷👊

  • @rudolfkatai4802
    @rudolfkatai4802 6 месяцев назад +3

    Sziasztok!
    Nagyon jó volt, imádom a fiestát.
    Nagyon szivesen megnéznék egy ugyan ilyen riportot nótár mary-vel. Kiváncsi lennék hogy hogyan lett az aki.
    🤟✌️

    • @BlikkTV
      @BlikkTV  6 месяцев назад +1

      Itt ilyesmiről is beszél: "A családomért eldobnám a karrierem!" - Nótár Mary Ruszó Tibivel járt a Címlapsztoriban I Blikk
      ruclips.net/video/GQyEHfZ9mNw/видео.html

    • @rudolfkatai4802
      @rudolfkatai4802 6 месяцев назад +1

      @@BlikkTV
      Ez sem rossz, viszont én olyanra gondoltam, mint amilyen a Csordás Tibivel volt.
      Mindegy majd talán egyszer. 🙂

    • @peterkerezsi4642
      @peterkerezsi4642 4 месяца назад

      A lakatos Leventènek van egy riportja amiben sok mindent meg lehet tudni

  • @katalinsziva8728
    @katalinsziva8728 6 месяцев назад +4

    Csordás Tibi jó , a többieket hagyjuk 😮.

    • @gaborszabo7765
      @gaborszabo7765 5 месяцев назад

      Szar mind ahogy az összes hazai. Itt tehetség nincs nem is volt csak a koppintsuk le a külföldi fos dallamokat és krákogjak valamit aztán a vidéki nyomorékok meg majd imádnak. Ez itt a szint. Valószínűleg senki sem hallgat épkézláb zenészeket idehaza ez is bizonyítja mennyi birka van...

  • @siddcandy
    @siddcandy 3 месяца назад +1

    Tibi jó arc. Simán mesélhetne napokig😂
    Mondjuk tök igaza van abban, h ezekbe az ostoba kétbites celeb műsorokba nem akar menni.

  • @zysimo
    @zysimo 5 месяцев назад +1

    Azért a csaj nem véletlen kérdezett rá az emlékezőképességre. főleg, hogy a könyv is ott volt. Abban ugyanis vannak utalások szerhasználatra. Mondom ezt legnagyobb Fiesta-rajongóként.

  • @tibor5969
    @tibor5969 5 месяцев назад +1

    Kiralyok vagytok kiralyok vagytok kiralyok vagytok kiralyok vagytok koralyok vagytok legjob magyar csapat kiralyok vagytok legjob diszko zenek legjob diszko zenek legjob diszko zenek legjob diszko zenek

  • @hazizene
    @hazizene 6 месяцев назад +4

    Nyugdíjas korára visszatér majd ez a korszak....

  • @otpont
    @otpont 3 месяца назад +2

    Hirtelen azt hittem, hogy ez is egy Magyar Péter interjú. 😀

  • @8justbecause
    @8justbecause 6 месяцев назад

    Bevették a fogalmazásgátlót.

  • @InfernusGT
    @InfernusGT 6 месяцев назад +34

    Nem kéne ennyire sokszor az alany szavába vágni. Többször is tök érdekes dolgokat kezdett el mondani, és végül nem derült ki a vége…

    • @bingbrothers
      @bingbrothers 6 месяцев назад +5

      Ez a blikk, mit vársz ezektől?

    • @InfernusGT
      @InfernusGT 6 месяцев назад +1

      @@bingbrothers jogos :D

    • @Davemester
      @Davemester 6 месяцев назад +15

      A lány rettenetes ütemben kérdez. Minden hozzászólása inkább akasztotta a beszélgetést, mint hogy előre vigye.

    • @gaborszabo7765
      @gaborszabo7765 5 месяцев назад

      ​@@bingbrothersazt pont amiért sok dilettáns ezeket "alanynak" hívja. Sima munkanélküliek nektek ez jár prolik! 😂🤣🤷

  • @honoriaguzmics1545
    @honoriaguzmics1545 2 месяца назад

    Köszönöm ezt az Interjút is.Csatlakozom az elöttem szólókhoz,a napszemüveg bunkóság,ha egy interjú alatt fent van.A Riporternö szörnyen nyomulós és elöre meg kellett volna a kérdéseket beszélni .Szetencséje hogy Tibi lazán kezelte és Öszinte válaszokat adott.Ebböl tanulni lehetne Kedves Hölgyem.Sok Sikert a továbbiakban.

  • @nagysanyivulki
    @nagysanyivulki 5 месяцев назад +1

    sok csajt felszedtem fiesta zenékre xD

  • @c.argyelan
    @c.argyelan 4 месяца назад

    a riporter Havas John :D

  • @katalin7833
    @katalin7833 6 месяцев назад +4

    Semmit nem öregszik

  • @istvanlakatos2744
    @istvanlakatos2744 6 месяцев назад +11

    Műsorvezetők egy forintott nem érnek!

  • @balintmarko5068
    @balintmarko5068 6 месяцев назад

    Azt sem tudja hogy melyik bolygón van 52évesen🙃😅🤣

  • @RustyRustie
    @RustyRustie 6 месяцев назад +1

    Szét van kokainozva a maradék agya 😂

  • @jozsefszabolcsjakab1656
    @jozsefszabolcsjakab1656 6 месяцев назад +21

    Elég bunkó dolog napszemüvegben ülni a stúdióban. Nem a strandon van.

    • @TundeHegelsberger
      @TundeHegelsberger 6 месяцев назад +1

      Villanyszerelő....😂😂😂

    • @egcozinon
      @egcozinon 6 месяцев назад +7

      zavarja a fény... miért lenne az bunkó dolog??

    • @Gaborovicss
      @Gaborovicss 6 месяцев назад +8

      Sok ember szemműtét után nem birja az erős fényeket. De gondolkozni mindig nehezebb tudom. Könnyebb valami "okosat" írni.

    • @blablanka4853
      @blablanka4853 6 месяцев назад +3

      Ez a napszemüveg szerintem még hagyján, mert ez csak színezett lencse, azért látszik mögötte a szeme, tudják vele tartani így is a szemkontaktust, nem olyan, mint egy full koromfekete lencse...

    • @borosmusic78
      @borosmusic78 6 месяцев назад +3

      Demjén Ferenc is évek óta napszemüvegben van,mert fényérzékeny a szeme.Lehet hogy nála is hasonló dolog van.

  • @Jack-Carver
    @Jack-Carver 6 месяцев назад +8

    4:42 Régen nem lehetett ingyen hozzá jutni a zenékhez. Csak ha megvetted. Ma pedig nem csinálnak új zenéket a zenekarok mert senki nem fizet érte. Ingyen van a RUclips-on és a Torrent oldalon. Elég szomorú ez 😡😕

    • @AttilaCrazy777
      @AttilaCrazy777 6 месяцев назад

      Pont hogy most jön vissza hogy érdemes zenét csinálni... streaming

    • @Jack-Carver
      @Jack-Carver 6 месяцев назад +2

      @@AttilaCrazy777 Hát nem úgy látom. Pénzért sem raknak fel zenéket a netre, mert utána ingyen fent lenne minden oldalon. A youtube-os reklám bevételt ne nevezzük pénz szerzésnek mert az nem hoz annyit, hogy érdemes legyen új zenéket készíteni. És a zenekarok azzal magyarázzák, hogy nincs idejük a fellépések mellett zenét készíteni. Ez csak hülye kifogás. Nincs pénz nekik belőle ilyen egyszerű.

    • @AttilaCrazy777
      @AttilaCrazy777 6 месяцев назад

      @@Jack-Carver látom vágod a pitét... jah nem...

    • @Jack-Carver
      @Jack-Carver 6 месяцев назад

      @@AttilaCrazy777 A Spotify, Tidal ilyenekre gondolsz? Abból kevés bevételük van a zenészeknek

    • @AttilaCrazy777
      @AttilaCrazy777 6 месяцев назад +1

      @@Jack-Carver figyu, én benne dolgozok 24 éve, hidd el, geci sok zsé van a streaming eladásokban, amikor egy magyar előadónak egy zenéjét 6 milliószor jàtszák le, egy tracket, lehet számolgatni, €0,4 cent 1 lejátszás, ha tudsz számolni...

  • @gabortoth5088
    @gabortoth5088 5 месяцев назад +2

    Ejakulálnék a tőgyre.

  • @zoltanbogdandy3142
    @zoltanbogdandy3142 2 месяца назад

    Ezeket a bugyuta nótákat a 90-es években már akkor is de főleg ma,szégyellni kellene nem büszkének lenni rá…

    • @honoriaguzmics1545
      @honoriaguzmics1545 2 месяца назад +1

      Kedves Uram,75-ös vagyok,éjjel-nappal buli volt.Nem a szöveg értelme volt a lényeg!Csak a fölösleges Energiáinkat ráztuk le-ki.Nem is volt ennyi kövér ember!Szuper volt!Éltünk,Élveztük!Ennyi.❤.❤❤❤

    • @zoltanbogdandy3142
      @zoltanbogdandy3142 2 месяца назад

      @@honoriaguzmics1545 Ja.Csak alkoholisták lettünk már 30 évesen,hogy ezt elviseljük…

    • @honoriaguzmics1545
      @honoriaguzmics1545 2 месяца назад

      Csak kötekedsz.saj álom.ha ennyire szar volt,miért nézted meg.bocsika.