Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója a néppárti vita után - ECHO TV
HTML-код
- Опубликовано: 29 сен 2024
- Izgalmasnak és tanulságosnak nevezte a néppárti vitát Orbán Viktor. A miniszterelnök Brüsszelben az EPP politikai gyűlése utáni nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy azt szeretné, hogy a Néppárt maradjon az európai politika legerősebb pártja. Elmondta, hogy kompromisszumként egy korábbi osztrák forgatókönyvet vettek elő, azaz a Néppárt felkért három bölcs embert, akik jelentést tesznek le az EP-választás után a párt asztalára, és az alapján el lehet dönteni, hogy mi lesz a Néppárt és a Fidesz kapcsolatának a jövője. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni - jelentette ki a kormányfő.
Kövessenek minket közösségi felületeinken!
► Facebookon: / echotelevizio
► a honlapunkon: www.echotv.hu
► és Instagramon: / echotv_official
Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték.
A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.
Örkény István
Találó!
Magamat kizáratom, ha kell!
De hogy más tegye, azt nem tűröm el!
Balázs Szabó orban egy szörny. pszichotikus.
Nem értek semit .mint intézett semit sehovà
Az a rész miért nincs benne, amikor Orbánt kiröhögték az újságírók? Az a legjobb rész :)
Csak azt vagtak ki, amikor a faterod beismeri, hogy rendszetesen megrontott 3 éves korod óta!
@@Tyler-Durden123 az nem semmi teljesítmeny....nem gondoltam volna, hogy nekró vagy.....
O1G
"A fekete lovag mindig győz!
...na jó, egyezzünk ki döntetlenben!"
Gyaloggalopp
Ez akkor is hazudik ha alszik:(
Ez a sok mellébeszélés úgy megborított, hogy hazafele menet a buszmegállóban vártam a vonatot villamos jeggyel és hajó jött.
Indokolt, idoszeru ott a repulot varni, berlettel.
Nap kommentje xdddd
Ismétli magát a történelem......bolsevik fordulat a Néppártban, azaz a kisebbség ki akarja zárni a többséget...
Ez egyszerűen fantasztikus és egy gordiuszi megoldás volt. Orbán felülmúlta magát, mint mindig.
❤
Orbán be van sz.-va és ide-oda kapkod.Undorító!
Lászlóné Ziegler be van szarva... igen. Azert konfrontalod a vegletekig mert egy beszari. Te idiota te...
@@gkh9305 konfrontálóDIK talán...te lenni nem magyar? :-) Egyébként pedig kutyaszorítóban van, erre úgy tesz, mintha neki lenne itt döntési lehetősége. Ez olyan, mintha a férj fenyegetőzne, hogy kirúgja az asszonyt, mire az asszony "elegánsan" lelép, mielőtt kitennék a szűrét.
@@1gykakukk
Ne írj ilyen hülyeséget!
Az EPP- n kívül is van élet, de a szoclibbantak szekerét mégsem lehet tolni.
O1G
Danke Ungarn
Amúgy mit köszönsz, hogy a te adódból Mészáros Lőrinc földeket vásárol meg szállodákat, meg a Bahamákra, meg Bora-Borára jár nyaralni? Nagyon szívesen!
@@Zalanoid Amúgy nem-e feltünt hogy lehet nem magyar te ostoba!? 😂 Maradnál csendben. 😂
@@enekelek7186 Lényegtelen, van google fordító
Wofür ?
@@Zalanoid irigy ember mindig a hiányra gondol.... azt a célt éred el, amire figyelsz futás közben :) :) válts szerintem a nézőpontodon :) :) ott beton fal van.....
Zseniális lépés volt Orbán Viktor! Melletted vagyunk! Politikából jeles!
@lászló palkovics rossz válasz fiam, ülj le, egyes! .... nem csak politákából, Magyarból is :) :)és azért mert a hátsó padban ülsz, nem kell beszélgetni!
MÉSZÁROS MARA 😂😂😂
Én azon derültem, h. jól odamondott a jogállamiságra, a soros is sorra került, hallhatta ország világ!!!! - " VÉGRE 3 EMBER KÍVÁNCSI LESZ A TÉNYEKRE!" - Félelmetesen jó politikus, nagyon tud focizni, v. sakkozni. SZUPERRRR! JOGÁLLAMISÁGBAN EGY FIKARCNYIT SE VAGYUNK HÁTRÁBB, MINT A NÉMETEK, STB..." Jól beolvasott! :D
@@O1G73 lennék, nem vitás :) :) de te meg ne irigykedj és ne légy ilyen együgyű! Gondolom fizetett trollja vagy valamelyik lyobbik vagy lmp szarságnak, akik a nagy új egyesült világrendért dolgoznak.... én inkább azokat tolom, akik a Magyarság megmaradásáért és ingyen, mert Magyar vagyok !
@@O1G73 Ahogy elnézem az értelmi képességed te viszont hála Istennek nem szavazhatsz :) :)
Ahogy sejthető volt, Orbán Viktor egy úriember. A Néppárt a választásokig egységes marad. A választásokat követően viszont már nincs kompromisszum. A Fidesz tábor nem alkuszik!!
És mit csinál akkor a fidesztábor? Úriemberkedéssel már teli padlás (lásd még: Antall), ráadásul folyton mi szívjuk meg.
@@1gykakukk Nyugi, ki fogunk lépni a néppártból. Átlépett rajtuk a történelem. Májusban lesznek a választások:).
a fidesz tábor senkit sem fog érdekelni, mert az úriembert és pártját felfüggesztették:D hiába szavazol rá, a Néppárt kirendelt bizottságán múlik, hogy maradhatnak-e a Néppárban, nem a magyar szavazókon :D
@@1gykakukk Te lehet, hogy szívsz néhány péniszt vagy cigit, de eddig mindig diktáltak nyugatról, Gyurcsány még az anyját is odadobta volna.Ideje kicsit játszani a sok senkiházi gyengeelméjűvel.Persze a pénzt Soros gyurkáék adják az EP-nek és így a tehetségtelenség még játékban lehet.
@@lessik28 Ennek a sok "senkiházi, gyegeelméjűnek" az országában sokkal jobb körülmények közt élnek az emberek nem véletlenül mennek ki a magyarok oda dolgozni.Soros pedig oda adja a pénzét ahova akarja, az ő pénze.
Profi párt, profi munka, köszönjük, de nekünk 26-án szavaznunk kell!
Hajrá magyarok!
Hajrá magyarok!!!!
Hajrá rugjátok ki a hazugokat!
Gyönyörű taktikai húzás volt! Le a kalappal!
Mi volt ebben a gyönyörű? szégyent hozott az országra! a zárt ajtók mögött meg kapta a pofonokat!
Kedves Franky Smish! A politika nem való mindenkinek, ha nem érted, azzal sincs semmi baj. Ahogy én látom - hacsak nem változnak hirtelen meg az erőviszonyok - akkor ez egy win-win helyzet lehet a magyar kormányzó pártok számára. Dehogy hozott szégyent az országra. Értsük meg, politikai játszmák mennek folyamatosan a háttérben. A lépéssel például nemcsak Soros-szervezete és Sargetiniék szenvedtek el csapást (nyilván nem véglegeset, vagy rogyasztót), de Macronék is. Ne azt nézze ami az orrunk előtt zajlik, hanem ami a tétje Európának.
Mindjart taktikusan tökön baszom magam!
@@domokosturu9382 mától elkezdek sakkozni! Remélem egyszer olyan okos leszek mint a Sertéskirály!
@@AbcdEfg-oj6gyAz neked magas lenne. Maradj inkább a pöttyös labda pattogtatásánál.
Üdvözlet Miniszterelnök Úr. Gondoltam elmondom, Önökkel vagyunk, bárhogy is döntsenek.
Ez de nagy duma: Húsz év múlva én fogok vizsgálni jogállami ügyeket mondjuk a svédeket és egyéb skandináv liberálisokat. :)
Feltéve ha lesz még Svédország 20 év múlva. Bár amilyen tempóban szennyezzük a földet, az is kétséges, hogy ember lesz 20 év múlva.
Úgy legyen!
Ezzel kimondta, hogy készuljenek, mert vizsgálat után ok kovetkeznek! Nem húsz év múlva!
Ezek a barmok azt sem tudják, hogy mit szavaztak meg.😅
@@johannal.3487 szerintem Orbán felmérte a terepet, ki lehet takarítani, és csatlakozhatnak a tobbiek.
@@martat4405 Utolsók vagyunk minden tekintetben az eu-s tagállamok között. Max utolsó előttiek. Nulla a gazdaságunk, az iparunk, a területünk. Nulla a katonaságunk. A népességünk is lassan. Technikailag is meglepően elavultak vagyunk. (nem mészárosnak kellene nyomni a manit) Olyannyira senkik vagyunk, hogyha nem nyomnák belénk a rengeteg pénzt, akkor abban a pillanatban gazdaságilag összeomlanánk. Orbán tisztában van ezzel, azért ragaszkodik az eu-hoz. Teljesen függünk az eu-tól. Semmit nem tudunk felmutatni csak a nagy szájkaratét. Mennyire lehet félelmetes Orbán fenyegetőzése pl. egy stabil és gazdag Németországnak? Svédországnak? Finnországnak? .. akik a lista elején vannak, mi meg a huszonixedik helyről rázzuk az öklünket és szólogatunk be nekik. Kábé körberöhögnek.
Ez korrekt !!!!!
Na, ilyen egy igazi DEMOKRATA !!!!!
Köszönet, miniszterelnök ú! Öngólt rúgott a 13 ballibes párt!
Ne felejtsd el megtörölni a szád!
Lászlóné Ziegler mondja egy gecimenetes:-)
Sajnálom , hogy távol került a valóságtól.
@@gkh9305 Nem én a seggnyalásra gondoltam Évikének nagyon megy.
@@TheKisChan te sosem voltál ott....
Isten áldja Orbán Viktort, csapatát, és minden magyart, akinek a szíve az országáért dobog!!!
❤💚👍
Dicsőség Istennek. Jézus Urunk nevében mindörökké. Ámen.
Istent Orbán Viktornak hívják, te istenkáromló!
Kedves ggp,
Egyetértek Önnek, Isten áldjon minden embert, akinek a szíve az országért dobog !
A pápa őszentsége az Ő földi helytartója, egyetértünk ? Mit gondol az olyan emberről, aki őszentségét idióta szenilis baromnak titulálja ?
@@zsoltkiss5036 Te mit gondolsz arról hogy a drága benedek pápa szerint Európának be kellene fogadnia a migránsokat, de olyasmi sose hagyja el a száját hogy szülőhazája Argentína is befogadhatna pár százezret?
Orbán Viktor vagyona 350 millió Euró. Éljen jól!
Hajrá Fidesz! Májusban elkezdjük a munkát. :D
Épp ideje lenne elkezdeni.
Csak azt ne!
@@TheKisChan :D
Lesz még nemzeti ünnep ez a győzelem!
annyira jó hogy egy halom senki hozzászól….miközben egyetlen normális vezetőjük nincs a bal oldalon….
Bal oldalon? Legalább írni tanulj meg, büdös bunkó.
Ne is legyen.
Marc 15 Gyurcsany azt mondja hogy nyugodtan koltozzenek ne magyarok be hozzank!
🙄
A szabadsagharcunk unnepen.
Ilyet?!
Taktikázik az nyilvánvaló de az EPP--ből már a Sargentini jelentésnél ki kellett volna lépni. Ott ki kellett volna állniuk Magyarország mellett.
@@MegaCseleCsak hogy senkit nem érdekel kint Magyarország. Ezt nyugodtan elhiheted, csak a hatalmi viszonyok érdeklik őket. Ha az ellenzék nyerni akar, akkor magának kell felépítenie magát
@@mberni9162 Fogadhatunk hogy összeáll egy új jobbos többség az EP-ben és abban Orbánnak lesz a legnagyobb szerepe.
Hú de ronda.....
Bravó Orbán Viktor, Éljen a Fidesz 🇭🇺👍🇭🇺
Hajrá Viktor!
Viktor Orban az E.U megmentöje!
Osten óvja meg az EU-t egy állszenttöl!
Ha nem is az EU megmentője de Európáé biztosan.
@@MegaCsele europàt töle kell megmenteni
@@belagabanyi6036 Az sem baj ha Európa nem ezt akarja?
@@MegaCsele ezek szerint mi nem tartozunk europàhoz? Èrdekes!
Ez a havasi 20 kilóval maga alatt van. Az agya is.
Az Európai Néppárt élete: Vajúdtak a hegyek és szültek egy egeret.
Hova lettek a plakátok miniszterelnök úr?
O 1 G -niusz, J 1 P -niszkusz
uploads.disquscdn.com/images/cba69288032200fb034ffe2c6c01fce3436f7490fbef2b9c8f4c483130709ab0.jpg
Próbálok nagyobb távolságról rálátni az EU-ra, s megdöbbenek! A döntést hozók között is muszáj "pártosdit-gittegyletesdit" játszani? Hát milyen idióta bolygóra érkeztem?
Ilyen a képviseleti demokrácia.
A MAGYAR NEMZET MEGRÁZÓ FIGYELMEZTETÉSE ÉS ÍTÉLETE !
ruclips.net/video/rWTQvjPq2o4/видео.html
drive.google.com/file/d/1YVJ8EAW5xbHeLO-b_ajwjpseOZXeKoL6/view
Nyilas Bánt megszopatták
Es lebe orban ❤
Magyarország szégyenminiszterét hallhattuk. Köszönjük!
Nézd meg még egyszer. Ezen a videón nem a Fletó van.
Sárga banda nem néppárt.
Let's make Europe great again! Mr. Orbán is the best ===>🇭🇺2030!Fidesz!🇭🇺
Hányan is vagyunk?
Hajra Viktor Veled vagyunk :)
Orbán 1 Géniusz, Gentleman.
👍👍❤
Pro Orban
Csak a mellébeszélés megy....
Szégyellem, hogy ez a csávó a miniszterelnökünk. Remélem már nem sokáig.
Sajnos, túl sok még a hithű csútifan. A vakhit pedig távol áll a józan belátástól, pláne logikus gondolkodástól.
sokáig lesz még ne aggódj. :-) ezekből mindig erősebben jön ki. Bár fogalmam sincs hogy csinálja. :-)
Szégyellem,hogy Ön Pénzhatalmi Világelitnek nevezi magát. Hány embert tett tönkre a hatalmával?
@@sandorneeszterhai8767 Természetesen csak jó keresztény magyarokat teszek tönkre és csakis keresztény szűz lányok vérét iszom.
@@Dave-gi8pc Álmodozás az élet megrontója. Nem mindenkit lehet pénzel meg vesztegetni. Csak is olyanokat mint Ön lehet.
HAA HAA
Tisztelt Orbàn Viktor Miniszter elnök úr csak égyptien Saône BRÀVO Hajrà MAGYAROK.
Remélem a választások után a Néppárt meggyengül és a Fidesz egy megerősödött szövetségbe ülhet át.
Ez valami olyasmi, hogy nem engem rugtak ki, hanem én mondtam fel? Esetleg nemm te rúgtál ki, hanem én hagytalak el? Amúgy meg lényegtelen, hiszen csak színjáték az egész adok-kapok.
Igen, szerintem semmi zseniális nincs benne, egyszerű hiúsági kérdés, óvodás szinten. Ráadásul másolják az osztrákokat, ez mitől nagy húzás?
@@1gykakukk Az akkor kicsit másabb helyzet volt, hisz bő félévvel voltunk a legutóbbi (1999. június) és 4,5 évvel a következő (2004. június) EP választás előtt. Most pedig alig 2 hónap van a megmérettetésig, és először nem több, hanem kevesebb tagállam állampolgárai fognak a választásokon részt venni. A várható eredményeket tekintve az EPP 181, míg az S&D 135 fővel alakíthatna frakciót. De, amennyiben a Fideszt kizárnák, akkor ez a 181 fő alapból 167-168 főre csökkenne. Amiből még további leválások lennének, hisz a horvátok és a szlovének már jelezték, hogy a Fidesszel tartanának. Az ő esetükben a várható mandátum szám 6, ill. 2 fő, ami azt jelentené, hogy 159-160 fő, és még arról nem is írtam semmit, hogy az RMDSZ és várhatóan a Forza Italia is követné a magyarokat, akkor pedig ez további 2, ill. 8 mandátum elvesztésével járna minimum. Ez így összesen a megmaradó maximum létszám 149-150 fő, és kérdéses, hogy mennyien követnék Macron elképzelését egy újabb jobboldali képviselőcsoport létrehozásával kapcsolatban. Egyszer s mint az EPP önmaga és Macron a háttérből egy dominó effektust váltana ki, ami akár az EPP jelenlegi többségét veszélyeztetné az EP-n belül. Emiatt sem várható, hogy a Fideszt kizárnák. Arról nem is beszélve, hogy sem a CDU, sem a CSU, sem pedig az ÖVP nem egységes ebben a kérdésben, és itt a legnagyobb mérleg a CDU lenne, akiknek önmagukban 30 képviselőjük van (és várhatóan a német széttagoltság ellenére ez a létszám maradni is fog), ami mellé jön még 4 CSU-s képviselő (ez a létszám is várhatóan maradni fog).
Néppárt mostantól kezdve leamortizálódik mind a magyar jobbik.
Igen le hogy a Fideszt kiiktatták :D kevesebb EU-s pénz megy majd el korrupt módon itthon :D
@@norbertgacsal2953 Hogy megy el korrupt módon eu-s pénz?
@@boogeyman3298 Kérdezd meg Lőrincéket meg a Tiborcz gyereket :D
@@norbertgacsal2953 Ennyi? Te is lopsz. Ennyi.
@@boogeyman3298 ne magadból indulj ki
Teljesen megérdemli ez magyarság amit kap.... jót, rosszat egyaránt.... Rosszból lényegesen több jut, de a birka magyarság észre sem veszi... és ez már így van jól... Huzzuk az igát, a fizetés felét mindenki leadózza úgy, hogy mi már tudjuk, soha sem leszünk nyugdíjasok.... Reménykedjünk, hogy a mi gyermekeink már okosabbak lesznek majd mint most a "többség" és olyan vezetőket választanak majd, akik többet adnak az embereknek mint amennyit a saját zsebükbe pakolnak...
meg szerencse hogy mindenki birka csak Te nem
@@Isi7859 ne is mond...
Ne foglalkozz te a magyarokkal, tudjuk mit csinálunk. de csak nyugodtan birkázz mindenkit így választás előtt. :-) Aztán meg sírhatsz, hogy megint a fidesz győz. Csak így tovább. :-)
@@MegaCsele Az a baj, hogy mindíg csak ilyen válaszokat kapok... soha senki nem tudja megmagyarázni, miért írja azt amit... pontosabban ez miért jó az embereknek... Alkotmányra hivatkozva nem engedik be az ügyészséget az országba? Hát persze mert akkor kiderülne hány ezer milliárd forintot vettek ki mindenki zsebéből... Itt nem azt kritizálom hogy baj az hogy kiállnak az oirszágért, ez igy jó... csak a lopás az ami zavar ill. az hogy titeketr nem...
@@szabolcsmolnar583 Ne is törődj velük. Te csak birkázz tovább.;-)
Orbinak egyre szűkebb a köpenye.Itt nem olyan dacosan pöffeszkednek,mint a kisajàtìtott honi parlamentben.
Én csak a röhögős részért jöttem, az hol van? :D
Jaj srácok, nagyon fáj, hogy felfüggesztették a boss-t? 😂😂😂😂
Flórián Szekeres olvastam én is. De ez várható volt 😂 a sok debil meg beveszi
Debil...mondod te, mikor a kopaszpöcsű flórika a hype-olód?
Ez nektek mag lesz fiúk!
Szoljatok a muttinak adjon lóvét cukorkara, aztán tünés a suliba!
@@Gabor5777 ez mit jelent? Idiont?
@Flórián Szekeres "The EPP Presidency and FIDESZ jointly agree that FIDESZ suspends its membership in the EPP until the report of the evaluation committee is ready. ...". (THAT FIDESZ SUSPENDS ITS MEMBERSHIP IN THE EPP)
forrás: www.epp.eu/papers/proposal-of-the-epp-presidency-to-the-political-assembly-regarding-the-epp-membership-of-fidesz/
Nesze kretén, okulj!
nem :) nincs jelentosege hogy melyik part csaladban politizalnak
🙂👍
Te Viktor! Most őszintén.: Szerinted jó amit csinálsz?
Szerinted kiszól neked a videó végén hogy igen?
Egyébként ezen már én is gondolkodtam és megkérdeztem a barátaimat erről, és végül arra jutottunk, hogy igen, Viktor feltehetőleg valóban hisz abban, hogy jó az, amit csinál, főleg hosszú távon. Ez végülis ha úgy vesszük azt is jelenti, hogy alapvetően jó szándékú, legfeljebb túlságosan buta, hogy szépen fogalmazzak. Azokkal azonban más a helyzet körülötte, akik kizárólag az egyéni haszonszerzés reményében hazudoznak, na az ő lelkiismeretükkel nem tudom, hogyan számolnak el...ezt csinálták a szocik, tehát nekem is lehet?? Ki tudja...
@@Zalanoid hidd el nagyon bölcs lépés volt.
Ugyanezt gondolták a kommunisták, sőt feljogosítva érezték magukat arra, hogy mindent államosítsanak, az ellenfeleiket pedig bebörtönözzék (jobb esetben). Ha mindez nem lett volna még talán egyet is értenék, de okulva a történelemből sajnos nem értek egyet. Az amikor egy embert ennyire felmagasztalnak, vagy egy rendszert egy pártot....ennek csak rossz vége lehet.
@@Zalanoid És te lennél az okos? 😂
Kit érdekel? Lépjünk ki az Eu-ból, Mészáros Lőrincnek úgyis van már annyi pénze, hogy egy egész falu lakossága ötezer évig megél úgy, hogy nem kell dolgoznia
Az a gyurcsány dobrev páros.
Igazad van, ők meg a Mészáros vagyona akkor másfél falu...
A lényeg, hogy nem kell nekünk az EU, van elég gazdag ember, akik svájcba járathatják iskolába a gyereküket, macskáikat amerikába orvoshoz, Bora-Borára nyaralni. Legyen csak Huxit!
@@Zalanoid - Igazi ostoba és irigy proli vagy...
@@Zalanoid marx, lenin büszkék lennének rád.
Taktikailag inkább főbe lőttük magunkat a golyó általi halál előtt. Nekem mindegy ki kormányozza az országot, amíg azt a magyar emberek érdekében teszi. Ez nem az, amit most a FIDESZ és OV csinál. Volt úgy ezer éve egy Vajk nevű fiú, aki azt álmodta, hogy a magyarság Európa része lesz. Senkinek nincs joga ezt felülírni, még ha csak részben sem !!!
Mert úgy érzed ki léptünk az eu-ból? Esetleg Európából léptünk ki?
Ja,csakhát az az ezer ével ezelőti Európa nem gender,migráns és liberál aberrált Európa volt hanem egy keresztény,nemzetekből álló Európa.Ha még most is olyan lenne akkor Orbán és a hozzá hasonlók munkanélküli politikusok lennének.Dehát jól tudjuk hogy miért jutottak idáig az Euro szkeptikus pártok.
@@boogeyman3298
Kedve BM, amennyiben a legtöbb képviselőt delegáló párt nem vesz részt az európai ügyek tárgyalásában, nem szól bele az esetleg MO-t is érintő kérdésekbe, azt Te hogy értékeled ? Része vagyunk a folyamatnak vagy sem ?
Az a Vajk nevű fiú lemészárolta a saját népének felét és elpusztította az ősi kultúránkat.
@@neerdekeljen603
Igazad van, más értékrenden alapult az akkori világ. Sokkal több szakralitás és lovagiasság jellemezte. Nekem sem tetszenek az aberrált nézetek és talán homofób is vagyok, de nem tartom jó útnak a mostanit, nem ez a megoldás szerintem, hogy inkább felrúgunk mindent.
A "mi magunk is felfüggesztjük magunkat" nevetséges. Ez maszatolás, arra jó, hogy a magyar fideszes szavazók előtt elkendőzze az "igazgatói intőt".
Inkabb csak frusztralt vagy.
Felfüggesztették magukat, a Néppárt meg 190:3 arányban megszavazta. NER-es logika. :)
@@nemorbannakvalovidek6266 Kozos megegyezes alapjan a vizsgalat lezartaig. Mit nem ertesz ezen te nagy logika?
@@jandanter Ne várj tőle logikát. Az egybites ballib agy csak gépies ismételgetésre alkalmas. Holnap a ballib médiát fogjuk tőle/tőlük olvasni.
aki így tud hazudni pókerarccal az mehetne a wsop-ba….tőle tanulnának
A Brüsszel - Felcsút FC mérkőzés végeredménye 190 : 3 lett.
Szép tót neved van
Örülök, hogy az elmondottak alapján ilyen kristálytiszta és kulturált ítéletet sikerült alkotnod! (Primitív, minden értelmet nélkülöző)
Nem a Viktor fujja a Passzát szelet!!!???
@traveling Mire gondolsz barátom??
A Viktor a szelet nem fújja, hanem befogja a vitorláiba, ezért ő a legnagyobb!
De!!! Majd csak figyelj...
@@janosposta9945 A zátony nem látható sajnos .Nem ő a kapitány !!!!
@traveling Ennyi a te szellemi kapacitásod ??Zárójel bezárva!!!
Hüje trollok.
Erős szekunder szégyenem van...
Tőled nekem primer szegyenem van!
Viktor ma vesztettél !! Ismerd be!!
Írd már le mit vesztett.
@@boogeyman3298 nem mindegy? marci féléknek már az illúzió is merevedést okoz.
@@jugoslavsubotic4776 😁
@@jugoslavsubotic4776 ez hatalmas volt! :) :)
@@jugoslavsubotic4776 👍🤣
Európa szégyenei lettünk! köszi viki csak igy tovább! majd EP választások után kibaszák!😄
@traveling Yesss!
Te vagy az Bangóné!!!??? Vagy egy tüntiző?? Szrtájkolgatunk-szrtájkolgatunk?
@traveling ne fáraszd magad! biztos kellemetlen ez neked, de a vézéred becsicskult! Bruhahaha😀
@@enekelek7186 Nem, én az vagyok aki megszoptat! Bruhahaha😀😀😀
@traveling Ő semmit nem szeretne,én szeretném már ásni a gödrödet,ha úgyis halott vagy,Te nyomorult. :)
AKASSZÁK A HÓHÉRT !!! LASSÚ VÍZ PARTOT MOS !!! STB STB 😂😂😂❤️❤️❤️ O1G meg az összes kamu párt
Orbán izomból a falnak rohant,hogy ne verjék be a fejét.Most vérző fejjel a földön fekszik vigyorogva és azt mondja.ÉN VOLTAM XD
akkor májusban szavazz rá. ;-)
Az úgynevezett "osztrák modellt" már a múlt héten javasolta Annegret Kramp-Karrenbauer (CDU) és Sebastian Kurz (ÖVP). Orbán úgy adja elő, mintha az ő ötlete lenne.
Nem úgy adta elő, többes számban mondta.
@@boogeyman3298
Igen, a többes szám első személy a fideszes delegációra utal.
@@kristofrechtenwald2189 néppárton belülre utal.
Ami úgymond fideszes plusz, hogy ők is megneveztek három személyt, aki majd letesz egy jelentést az asztalra. Maga az alapvető javaslat a nem baloldali/liberális AKK-tól, a szintén nem baloldali/liberális Markus Södertől (CSU-elnök) és a picit sem baloldali/liberális Kurztól származik. A T/3 lett volna a találó, s nem a T/1.
Kristóf! Légyszí írd meg nekem, hol, olvasható, nézhető meg a fenti állításod. Nagyon érdekelne!
Kar..