Ha letermett a málna, nem szabad magára hagyni a következő évi termés biztosítása érdekében. Sok mindent érdemes elvégeznünk, ebből a videóból ezt mind megtudhatod!
Sok baj van a meztelen csigákkal, főleg a csapadékosabb időben. Nálam ami bevált a folyamatos szedésük. Deszkalapokat, kukoricacsutkát, dinnyehéjat teszek ki, kora reggel megnézem és egy edénybe lekaparom, amiben egy evőkanál káliszappannal kevert víz van. Lassú, de eredményes, ma már nem sok kárt okoznak
Sok videót néztem az utóbbi időben, több nyelven is, málna félékről, érésről, metszésről, viszont az öné az egyik, ha nem a legjobban értelmezhető ismeretterjesztés. Köszönöm mindenki nevében!
Köszönöm szépen , hasznos volt számomra a málna ápolása , ugyanis most kezdtem csak a málna telepitését a kertemben , immáron 2 éve , de a metszése az kérdőjel volt számomra .
Köszönöm szépen az információkat, nagyon hasznos, épp átjött hozzánk egy halom málna a szomszédból, pedig 50cm kavics van leszórva, mégis szeret itt lenni :) Akkor éljen, segítjük :)
Köszönöm a hasznos információkat a kétszertermő málnáról. Remélem, hogy nem lesz probléma, ha netán nekem idén háromszor fog teremni a kétszer termő málna ?!? Térjünk erre vissza októberben. Tisztelettel: István
Folytontermő málnafajtának árulják a faiskolákban, de általában inkább csak 2-szer terem. A szőlőtermesztésnél is előfordul, hogy a késői virágok miatt a másodtermés, sőt a feljegyzések szerint volt olyan év is, hogy háromszor szüreteltek. Ezeknek azonban sem a minősége, sem a mennyisége nem olyan, mint az első szüreté. Ezért simán lehet, hogy a málna nem kétszer, hanem háromszor terem egy tenyészidőszakban, csak legyen szép őszünk!
Nagyon köszönöm a hasznos videót! Az előző évtől egy újabb kártevőt figyeltem meg a málnásomban: a pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) nagy arányban teszi bele a petéjét az érőfélben lévő gyümölcsbe. Tud esetleg valami hasznos tanácsot adni ellene?
Sajnos ez is egy újabb kártevő, veszélyesebb, mint a szokott kis muslicánk, hiszen a friss gyümölcsöt támadja. Egyelőre nincs rá biokertben is használható megoldás, gyéríteni viszont lehet muslicacsapdák kihelyezésével. Pet palackokat kell kifüggeszteni a málna közelében 1,5 m magasan, a palack felső részén 2-3 mm-es lyukakat fúrunk. Az alján almaecet, vörösbor keveréke a csalogatóanyag. Vegyszeres védekezési mód sincs még kidolgozva, mert a tojásokat a gyümölcs belsejébe helyezi el, így nem éri el a vegyszer sem. Még csak rövid ideje található meg nálunk, szerintem a későbbiekben fognak találni megfelelő megoldást a védekezésre.
Köszönjük a videót! Nekem a foltos szárnyú muslica okoz problémát a kertben, elvileg pár éve jelent meg csak, sajnos a termés vége felé elszaporodott és kukacos lett :( Erre valami tanács, tipp, ötlet?
Sajnos nem sok lehetőség van, de azért gyéríteni tudjuk csapdázással és a mostanában már vitatott sárga ragacslapokkal. A ragacslapokat 1-1,5 m magasan helyezzük ki, de ha látjuk, hogy több hasznos rovart fog be, mint kártevőt, nem érdemes folytatni. A másik célzottabb lehetőség a PET palackból készített csapda, szintén ebben a magasságban kihelyezve. A palack felső harmadán kell készíteni néhány mm átmérőjű lyukakat, az aljára pedig 2 dl almaecettel kevert szörpöt, vagy vörösbort önteni. A nagyüzemekben sem nagyon lehet ellenük védekezni, még vegyszerekkel sem, amit mi nem is használhatunk, mert ált. érési időben jelennek meg, ekkor már a permetszerek várakozási ideje magasabb, mint a megengedett.
szuper video, Ha a málnatövön látunk már oldalhajtásokat amin termett málna akkor az azt jelenti hogy az 2x termő málna és az a vesszőnek az utolsó éve, tehát ki kell vágni tőből? Ezt azért kérdem mert nem tudom melyik tő 2x termő és melyik csak 1x termő... köszönöm
A kétszer termő málnám szépen kivirágzik, de a termést nem érleli be, hanem a száraival együtt lefeketedve elszáradnak. Mi okozhatja? Évek óta foglalkozom vele, de még ezt nem tapasztaltam.
Ha tavaly kérdezte volna, akkor azt mondom, hogy a szárazság miatt nem tudja kinevelni a termést, de idén ez nem mondható el. Jó lenne alaposan megnézni, hogy a vesszőkön, vagy a leveleken látszik-e valami rendellenesség. Okozhatja a nem megfelelő talaj is, a talaj felső rétegében helyezkednek el a gyökerek, így onnan hamar kifogy mind a víz, mind a tápanyag. Lehet, hogy túl tömörödött a talaj, ilyenkor azonban a levelek is kifakulnak, sárgulnak, csak az erek maradnak zölden. Ha tud néhány fotót készíteni, akkor szívesen megnézném. Ha van Facebook, ott a Biokiskert csoport az enyém, oda fel lehet tölteni.
Nagyon szépen koszonom a vídeót❤️ Csak egy málna bokrom van,az is még csak 2 éves… De folyamatosan beérik rajta egy pár málna,amit turelmesen lefagyasztgatok,hogy ha ossze gyulik legalább fél liternyi,megcsinálom belole az elso bio málna szorpomet 🤩 Pici kertem van,de nagy az orom minden saját kitermelt gyumolcs-zoldségbol… Udvozlom és erot,egészséget kívánok❤️ Zsuzsi Rozsnyóról
Köszönöm szépen én is, végre egy jól elmagyarázott gondozási tanács! Több dologra is megoldást kaptam, köztük az egyik, hogy már most elrontottam a metszést, ugyanis egyszer termő málnánk van, de már most pár napja a teljesen elszáradt szárak mellett visszavágtam a következő termőket is, majdnem a feléig... Rájöttem, hogy mik voltak azok a gubicsok is a szárakon, itt mondjuk eltávolítottam azokat, azonban bedobtam a komposztba, ez lehet nem volt jó ötlet... Még egy kérdés, ami lehet, hogy egy betegség: a jövőre termő szárak teljesen bebarnultak, olyan mintha elkezdett volna kiszáradni. Ez betegség vagy természetes jelenség!?
Ha barnák a szárak és a leveéek szárazok rajta, az azt jelenti, hogy elhalt a szár valami miatt. Ha végignézi alaposan az ember, akkor általában megtalálja, hogy mi okozta. Lehet a didimellás vesszőfoltosság, vagy a málna gubacsszúnyog az ok
Az átültetésre az őszi, vagy a tavaszi időszak a legjobb, de ha sürgős, akkor jól visszavágva a hűvösebb időszak is megfelelő lehet. Érdemes jól betrágyázni a területet, ahova kerül, mert sok tápanyagot igényel.
Szeretném megkérdezni, hogyha át szeretném ültetni a töveket máshova, kissé árnyékosabb helyre, akkor mikor alkalmas az idő erre?Az előző lakók hagyták a kertben, de oda szinte egész nap tűz a nap.Két tő van, amin még most is van virág és pár szemet minden nap lehet szedni róla.Köszönöm a segítségét!
Nagyon alapos előadást hallottunk. Köszönjük!
Én is köszönöm!
Köszönjük a tanácsokat. Nálunk a meztelen csigák okoznak gondot a málna tövénél.
Sok baj van a meztelen csigákkal, főleg a csapadékosabb időben. Nálam ami bevált a folyamatos szedésük. Deszkalapokat, kukoricacsutkát, dinnyehéjat teszek ki, kora reggel megnézem és egy edénybe lekaparom, amiben egy evőkanál káliszappannal kevert víz van. Lassú, de eredményes, ma már nem sok kárt okoznak
@@biokertesz-tanfolyam köszönöm. 🌺
Nagyon köszönöm,ezt érdekfeszítő előadását,minden szavát ittam.
Én is köszönöm szépen!
Izgalmas, érdekes volt és csak a lényeg. Köszönöm!
Sok videót néztem az utóbbi időben, több nyelven is, málna félékről, érésről, metszésről, viszont az öné az egyik, ha nem a legjobban értelmezhető ismeretterjesztés. Köszönöm mindenki nevében!
Hát ez nagyon jól esett, nagyon köszönöm!
Jobban,én sem tudtam volna megfogalmazni😊
Kószönöm
Köszönjük.
Köszönöm. Nagyon érdekes volt.👍
Köszönöm szépen , hasznos volt számomra a málna ápolása , ugyanis most kezdtem csak a málna telepitését a kertemben , immáron 2 éve , de a metszése az kérdőjel volt számomra .
Köszönöm szépen az információkat, nagyon hasznos, épp átjött hozzánk egy halom málna a szomszédból, pedig 50cm kavics van leszórva, mégis szeret itt lenni :)
Akkor éljen, segítjük :)
Érdemes foglalkozni vele, bár van ezzel is munka, de megéri!
Köszönöm a videot.most gondoltam màlna telepitèsre ❤
Szerintem nagyon megéri, ha van rá helyünk, mert megvenni egyre drágább lesz, ma már a piacokon többnyire behozott málnával találkozunk
Nagyon sokat tanulok öntől. Köszönöm szépen
Köszönöm a kedvességét!
Köszönöm, hasznos tanácsok!
Jutka mama te vagy a legjobb ❤
KÖSZÖNJÜK!
❤😊❤Köszönöm szeretettel
Köszönöm szépen
Köszönöm a hasznos információkat a kétszertermő málnáról. Remélem, hogy nem lesz probléma, ha netán nekem idén háromszor fog teremni a kétszer termő málna ?!? Térjünk erre vissza októberben.
Tisztelettel: István
Folytontermő málnafajtának árulják a faiskolákban, de általában inkább csak 2-szer terem. A szőlőtermesztésnél is előfordul, hogy a késői virágok miatt a másodtermés, sőt a feljegyzések szerint volt olyan év is, hogy háromszor szüreteltek. Ezeknek azonban sem a minősége, sem a mennyisége nem olyan, mint az első szüreté. Ezért simán lehet, hogy a málna nem kétszer, hanem háromszor terem egy tenyészidőszakban, csak legyen szép őszünk!
Nagyon köszönöm a hasznos videót! Az előző évtől egy újabb kártevőt figyeltem meg a málnásomban: a pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) nagy arányban teszi bele a petéjét az érőfélben lévő gyümölcsbe. Tud esetleg valami hasznos tanácsot adni ellene?
Sajnos ez is egy újabb kártevő, veszélyesebb, mint a szokott kis muslicánk, hiszen a friss gyümölcsöt támadja. Egyelőre nincs rá biokertben is használható megoldás, gyéríteni viszont lehet muslicacsapdák kihelyezésével. Pet palackokat kell kifüggeszteni a málna közelében 1,5 m magasan, a palack felső részén 2-3 mm-es lyukakat fúrunk. Az alján almaecet, vörösbor keveréke a csalogatóanyag. Vegyszeres védekezési mód sincs még kidolgozva, mert a tojásokat a gyümölcs belsejébe helyezi el, így nem éri el a vegyszer sem. Még csak rövid ideje található meg nálunk, szerintem a későbbiekben fognak találni megfelelő megoldást a védekezésre.
@@biokertesz-tanfolyam Köszönöm a választ!
Én semmit sem csinálok a málna "bokorral" csak annyit hogy leszedem a termést, 🫣😄 sok, gyönyörű, finom nagy a termése.
és csak úgy gyűlnek a vesszők vagy azért kivágod a letermetteket?
Gratulálok!
@@biokertesz-tanfolyam .....gondolom mert szerencsém van! Köszönöm a videóját!
Köszönjük a videót! Nekem a foltos szárnyú muslica okoz problémát a kertben, elvileg pár éve jelent meg csak, sajnos a termés vége felé elszaporodott és kukacos lett :( Erre valami tanács, tipp, ötlet?
Sajnos nem sok lehetőség van, de azért gyéríteni tudjuk csapdázással és a mostanában már vitatott sárga ragacslapokkal. A ragacslapokat 1-1,5 m magasan helyezzük ki, de ha látjuk, hogy több hasznos rovart fog be, mint kártevőt, nem érdemes folytatni. A másik célzottabb lehetőség a PET palackból készített csapda, szintén ebben a magasságban kihelyezve. A palack felső harmadán kell készíteni néhány mm átmérőjű lyukakat, az aljára pedig 2 dl almaecettel kevert szörpöt, vagy vörösbort önteni. A nagyüzemekben sem nagyon lehet ellenük védekezni, még vegyszerekkel sem, amit mi nem is használhatunk, mert ált. érési időben jelennek meg, ekkor már a permetszerek várakozási ideje magasabb, mint a megengedett.
szuper video, Ha a málnatövön látunk már oldalhajtásokat amin termett málna akkor az azt jelenti hogy az 2x termő málna és az a vesszőnek az utolsó éve, tehát ki kell vágni tőből? Ezt azért kérdem mert nem tudom melyik tő 2x termő és melyik csak 1x termő... köszönöm
Ha ősszel is érik a málna, akkor az biztosan kétszertermő. Ilyenkor a vessző felső harmadában hozza a termést. A leérés után tőből ki kell vágni.
❤
❤❤❤🎉🎉🎉
Nagyon msze van a mikrofontol es nemhalszik !!!
Sajnálom, az igazság az, hogy egy mikroport sokat segítene a hangminőségen, majd igyekszem egyet beszerezni.
Kedves Hölgyem! Imádom a stílusát és a lényegretörő, szép beszédét is
Íme az elrettentő példa: ruclips.net/video/Ubhq3JO6l6I/видео.html
Szeretem a foglalkozásomat és azt is, ha másnak átadhatok valamit abból, amit 60 év alatt tanultam. Köszönöm a kedves szavait.
@@Marcikutya88888
😊Nagyon szépen köszönöm a hasznos tanácsokat
Mi az a patron?
Köszönöm szépen igazán élvezetes és nagyon érdekes előadás volt.Imádom a lelkesedését!❤
Nagyon szépen köszönöm!
Köszönöm szépen a tanácsot
Nagyon szépen köszönöm a tanacsot❤
Nagyon hasznos videó, mindog szívesen hallgatom🥰
Köszönöm szépen!
A kétszer termő málnám szépen kivirágzik, de a termést nem érleli be, hanem a száraival együtt lefeketedve elszáradnak. Mi okozhatja? Évek óta foglalkozom vele, de még ezt nem tapasztaltam.
Ha tavaly kérdezte volna, akkor azt mondom, hogy a szárazság miatt nem tudja kinevelni a termést, de idén ez nem mondható el. Jó lenne alaposan megnézni, hogy a vesszőkön, vagy a leveleken látszik-e valami rendellenesség. Okozhatja a nem megfelelő talaj is, a talaj felső rétegében helyezkednek el a gyökerek, így onnan hamar kifogy mind a víz, mind a tápanyag. Lehet, hogy túl tömörödött a talaj, ilyenkor azonban a levelek is kifakulnak, sárgulnak, csak az erek maradnak zölden. Ha tud néhány fotót készíteni, akkor szívesen megnézném. Ha van Facebook, ott a Biokiskert csoport az enyém, oda fel lehet tölteni.
Nagyon szépen koszonom a vídeót❤️
Csak egy málna bokrom van,az is még csak 2 éves…
De folyamatosan beérik rajta egy pár málna,amit turelmesen lefagyasztgatok,hogy ha ossze gyulik legalább fél liternyi,megcsinálom belole az elso bio málna szorpomet 🤩
Pici kertem van,de nagy az orom minden saját kitermelt gyumolcs-zoldségbol…
Udvozlom és erot,egészséget kívánok❤️
Zsuzsi Rozsnyóról
Köszönöm Zsuzsi, nagyon sok örömöt kívánok a kertedben, na és persze az élet más területén is!
❤️
Nagyon szép köszönöm a jó tanácsokat felvidékről danyine.
Örülök, ha tetszett
A tanfolyam linkjét nem lehet megnyitni!
Elküldené kérem!
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen,,jó egészséget kívánok,és szeretettel várom a következő előadását.
Ribizlivel kapcsolatban is adna hasonló tanácsokat?
Már van fent egy régebbi videóm: ruclips.net/video/EH1Vfi21sSw/видео.html
Ha van még kérdése, várom szeretettel
Nagyon szépen koszonom🫶
Ma is sokat tanúltam🤩
Köszönöm szépen én is, végre egy jól elmagyarázott gondozási tanács! Több dologra is megoldást kaptam, köztük az egyik, hogy már most elrontottam a metszést, ugyanis egyszer termő málnánk van, de már most pár napja a teljesen elszáradt szárak mellett visszavágtam a következő termőket is, majdnem a feléig...
Rájöttem, hogy mik voltak azok a gubicsok is a szárakon, itt mondjuk eltávolítottam azokat, azonban bedobtam a komposztba, ez lehet nem volt jó ötlet...
Még egy kérdés, ami lehet, hogy egy betegség: a jövőre termő szárak teljesen bebarnultak, olyan mintha elkezdett volna kiszáradni. Ez betegség vagy természetes jelenség!?
Ha barnák a szárak és a leveéek szárazok rajta, az azt jelenti, hogy elhalt a szár valami miatt. Ha végignézi alaposan az ember, akkor általában megtalálja, hogy mi okozta. Lehet a didimellás vesszőfoltosság, vagy a málna gubacsszúnyog az ok
Én atuktetnibszeretnem a málnát kb fel méterrel arrébb 1 sorban... Ezt mikor szabad elvegeznem?
Az átültetésre az őszi, vagy a tavaszi időszak a legjobb, de ha sürgős, akkor jól visszavágva a hűvösebb időszak is megfelelő lehet. Érdemes jól betrágyázni a területet, ahova kerül, mert sok tápanyagot igényel.
Köszönöm, jó video nagyon. Hol vette a kötényt?
Saját készítés, nagyon egyszerű megcsinálni, egy a lényeg, hogy nagyon erős vászonból készüljön, hogy a metszőolló ne szúrja ki.
A rezes lemosóval nem kell várni amíg lehullik a levele?
Jobb akkor csinálni, mert akkor nem használunk a levelekre fölöslegesen permetszert.
Szeretném megkérdezni, hogyha át szeretném ültetni a töveket máshova, kissé árnyékosabb helyre, akkor mikor alkalmas az idő erre?Az előző lakók hagyták a kertben, de oda szinte egész nap tűz a nap.Két tő van, amin még most is van virág és pár szemet minden nap lehet szedni róla.Köszönöm a segítségét!
Legjobb ősszel, vagy tavasszal átültetni. Gondoskodni kell a jó tápanyagellátásról az ültetés előtt, érdemes betrágyázni az új területet.
@@biokertesz-tanfolyam köszönöm a választ!
Minden tisztelem ezert a hatalmas tudasert!
Köszönöm szépen!
Köszönöm,érthető és lényegretörő