Sziasztok ! Szendrei Gyula vagyok. Nekem is mindenem a lakóautózás. Sokáig gondolkodtam azon, hogy lakókocsit vagy lakóautót vegyek, végül is lakókocsi mellett döntöttem, jó is szuper is, de azt nem tudtam, hogy pl Debrecenben tilos a nem túl nagy ( 3,5 m-es) tartani, miközben az én Lakó auutomnál lényegesen, nagyobb, hosszabb kishaszonjárművékkel gond nélkül lehet. Minden tovább lehet. Attól tartok ez a parkolási gond külföldön is gondot fog okozni. Ráadásul én szeretnék a legérdekesebb, vadregènyes helyeken eltölteni😊 néhány napot. Szerencsére van egy kis telkem a Balatonon, ahol van víz és áram, sőt egy kis emeletes faház is. Itt tartom a lakókocsit. Vagy építek, vagy építettek egy ilyen kis furgont. Ha megadod a telefon számod, vagy más elérhetőséget, akár már a nyáron üdülhettek nálam…
egy megjegyzés: ez nem L2H2, hanem L3H2, tehát a hosszú verzió. A 6 méteres hosszból és a vezetőfülke utáni "extra" panelból lehe tudni. A L2 közepes hossznál nincs extra panel. Az éppen 6 méter alatti hossz azért van, mert a 6 méter feletti járművekre sok europai országban az autópálya és más egyéb díj magasabb, mint a 6 méter alattiakra!
Nagyon jol vagytok:) Pont egy ilyen autom van csak az extra magas kivitel aminek uvegszal tetelye van. Jelenleg meg fuvarozok vele de 10 eve az enyem es 1,4M km van benne szoval Ő mar csaladtag es sosem lesz eladva de elobb utobb nyugdijba vonul:) Nekem is ez a tervem bar kicsit mas elrendezessel es otletekkel! Valoszinuleg ha eljon az ideje kernek Toletek segitseget es tanacsot. En is ezermester vagyok, szakmam szerint autoszerelo de sok mast is megcsinalok.De azert ez egy kihivas barkinek szerintem:)Elismeresem a mesternek:) Ha ugy alakul szivesen vennek egy kozvetlenebb elerhetoseget Hozzatok. Elore is koszonom. Tovabbi minden jot es elmenyt az autohoz. Sziasztok Mezo Gabor
Szia Gábor! Nagyon szívesen segítünk majd ötletekkel és tanácsokkal, ha ott tartasz, persze! Valóban nagy kihívás egy ilyen autó megépítése, de annál nagyobb öröm, amikor készen van :) Nagyon köszönjük az elismerést! Reméljük, hamarosan Te is neki tudsz állni az építésednek és aztán a kalandozásnak az autóddal!
Köszi a videót, szuperek vagytok! Mi is építésben vagyun, de még az elején... Kérdésem, hogy a külső-belső hőmérsékletkülönbség miatt volt-e problémátok a fém felületen lecsapódó kondenzvízzel?( A plafon szigetelés közben (fűtünk benn, mert hideg van) csöpög a víz a plafonról...) Köszi!
Fantasztikusak vagytok. Gratulálok. Szuper az autó, elképesztően jó ötletek, pláne az asztal... Jó a videó is nagyon! Használjátok egészséggel!
Sziasztok !
Szendrei Gyula vagyok. Nekem is mindenem a lakóautózás. Sokáig gondolkodtam azon, hogy lakókocsit vagy lakóautót vegyek, végül is lakókocsi mellett döntöttem, jó is szuper is, de azt nem tudtam, hogy pl Debrecenben tilos a nem túl nagy ( 3,5 m-es) tartani, miközben az én Lakó auutomnál lényegesen, nagyobb, hosszabb kishaszonjárművékkel gond nélkül lehet. Minden tovább lehet.
Attól tartok ez a parkolási gond külföldön is gondot fog okozni. Ráadásul én szeretnék a legérdekesebb, vadregènyes helyeken eltölteni😊 néhány napot. Szerencsére van egy kis telkem a Balatonon, ahol van víz és áram, sőt egy kis emeletes faház is. Itt tartom a lakókocsit. Vagy építek, vagy építettek egy ilyen kis furgont. Ha megadod a telefon számod, vagy más elérhetőséget, akár már a nyáron üdülhettek nálam…
Tetszik.
Láttam már pár hasonló videót, ez tetszik.
egy megjegyzés: ez nem L2H2, hanem L3H2, tehát a hosszú verzió. A 6 méteres hosszból és a vezetőfülke utáni "extra" panelból lehe tudni. A L2 közepes hossznál nincs extra panel. Az éppen 6 méter alatti hossz azért van, mert a 6 méter feletti járművekre sok europai országban az autópálya és más egyéb díj magasabb, mint a 6 méter alattiakra!
Remek videó örülök hogy van ilyen, sok hasznos ötlet érdekes perspektíva!
Olyan ügyesek vagytok! Nagyon tetszik :)
Nagyon jol vagytok:)
Pont egy ilyen autom van csak az extra magas kivitel aminek uvegszal tetelye van.
Jelenleg meg fuvarozok vele de 10 eve az enyem es 1,4M km van benne szoval Ő mar csaladtag es sosem lesz eladva de elobb utobb nyugdijba vonul:)
Nekem is ez a tervem bar kicsit mas elrendezessel es otletekkel!
Valoszinuleg ha eljon az ideje kernek Toletek segitseget es tanacsot.
En is ezermester vagyok, szakmam szerint autoszerelo de sok mast is megcsinalok.De azert ez egy kihivas barkinek szerintem:)Elismeresem a mesternek:)
Ha ugy alakul szivesen vennek egy kozvetlenebb elerhetoseget Hozzatok.
Elore is koszonom.
Tovabbi minden jot es elmenyt az autohoz.
Sziasztok
Mezo Gabor
Szia Gábor! Nagyon szívesen segítünk majd ötletekkel és tanácsokkal, ha ott tartasz, persze! Valóban nagy kihívás egy ilyen autó megépítése, de annál nagyobb öröm, amikor készen van :) Nagyon köszönjük az elismerést! Reméljük, hamarosan Te is neki tudsz állni az építésednek és aztán a kalandozásnak az autóddal!
Szimpatikus pár
Köszi a videót, szuperek vagytok! Mi is építésben vagyun, de még az elején... Kérdésem, hogy a külső-belső hőmérsékletkülönbség miatt volt-e problémátok a fém felületen lecsapódó kondenzvízzel?( A plafon szigetelés közben (fűtünk benn, mert hideg van) csöpög a víz a plafonról...) Köszi!
Nagyon ugyes megoldasok👍
Sziasztok! Hú nekem ez az álmom a lakóautózás! 😀
Nagyon jó a kocsi és a videó 👍
Nagyon szuper
Gratulálok
Sziasztok hány cm magasan van az ágy?
Olyan 55 cm-re tippelem.Egy àtlag szék 45 cm magas ,ahhoz képest kicsit magasabban van a matrac.
üdv! tgk?
Nem, hivatalosan át lett papírozva személyautó/lakóautónak.