Pintér Béla - Reménység Esték, Live CD (Teljes album)

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 31 май 2024
  • Pintér Béla válogatásalbuma, melyen a Reménység Estéken elhangzott legszebb dalok találhatók.
    Pintér Béla rendszeresen velünk van az online Ez az a nap! Reménység Estéken, melyek azzal a céllal jöttek létre, hogy bátorítást és erőt nyújtsanak a járványhelyzet okozta bizonytalanságban. A legtöbbször az A38 Hajóról jelentkező közvetítések során a fellépő dicsőítésvezetők igyekeznek olyan dalokat választani, melyek a remény üzenetét hirdetik és rámutatnak arra, hogy megváltó Istenünk méltó a dicséretre minden élethelyzetben.
    A Reménység Estéken elhangzott énekekből már kiadtunk két válogatásalbumot teret adva a fellépő előadók széles körének. A harmadik lemez ezúttal Pintér Béla dalaira fókuszál, hiszen nagyon sok szívhez szóló dallam hangzott el tőle az esték során, melyek közül bőven tudtunk válogatni. Hallgassátok őket ti is! Bízunk benne, hogy nagy áldás lesz számotokra!
    Az album elérhető az ismert online zenelejátszós platformokon: Spotify, RUclips, Apple Music, Deezer, Tidal, iTunes Store, Bandcamp. Természetesen rádiónkban is rendszeresen játsszuk a dalokat!
    1. Átölel jelenléted 0:00
    2. A mi Istenünk 4:02
    3. Rejts most el 10:28
    4. A szeretet nem fogy el sosem 13:32
    5. Te erőt adsz 17:08
    6. Odaadom neked mindenemet 20:07
    7. Uram, tehozzád futok 24:21
    8. Örökké téged imádlak 27:36
    9. Úr Jézus, Megváltóm 32:21
    10. Mikor még semmi nem létezett 36:20
    11. Tüzed, Uram, Jézus 40:16
    12. Hazamegy a vándor 44:24
    #pintérbéla #reménységesték #ezazanap
    Mix/Master - Nemes Dávid
    ----- » ----- » ----- » ----- » -----
    Az Ez az a nap! egy felekezetközi keresztény alapítvány, amely elsősorban zenés dicsőítő rendezvényeket szervez. Szolgálatainkat figyelemmel kísérheted az alábbi online felületeinken:
    - HONLAP » www.ezazanap.hu
    - MAGAZIN » magazin.ezazanap.hu
    - SHOP » shop.ezazanap.hu
    - RÁDIÓ » radio.ezazanap.hu
    - KOTTATÁR » kotta.ezazanap.hu
    - MOZDULJ! » mozdulj.ezazanap.hu
    - HÍRLEVÉL » eepurl.com/cN03FH
    - KÉRÜGMA » kerugma.hu
    Kövess bennünket közösségi média oldalainkon is:
    - FACEBOOK » / ezazanap.hu
    - CSOPORT » / ezazanap
    - INSTAGRAM » / ezazanap
    - TWITTER » / ezazanap
    - TIKTOK » / ezazanap
    - SPOTIFY » sptfy.com/ezazanap
    - BANDCAMP » ezazanap.bandcamp.com
    - SOUNDCLOUD » / ezazanap
    RUclips-csatornánkra folyamatosan töltünk fel keresztény dicsőítő énekeket! Iratkozz fel és állítsd be az értesítéseket, hogy ne maradj le az újdonságokról!
    - FELIRATKOZÁS: ruclips.net/user/ezazanap?sub_...
    Az Ez az a nap! ti vagytok! Légy aktív tagja te is közösségünknek! Mondd el véleményed videóink alatt, válaszolj mások hozzászólásaira, lájkolj és oszd meg tartalmainkat közösségi média oldalaidon! Köszönjük!
  • ВидеоклипыВидеоклипы

Комментарии • 175

  • @xbox11xbox27
    @xbox11xbox27 9 месяцев назад +49

    Én egy 12 éves fiú vagyok és ez csodás amen

    • @marikapalosne2974
      @marikapalosne2974 7 месяцев назад +8

      Drága vagy, igazad van !!! Legyél mindig boldog 🙏💖

    • @marikapalosne2974
      @marikapalosne2974 7 месяцев назад +4

    • @nagyakos643
      @nagyakos643 5 месяцев назад +4

      Nekem is tetszik, próbáld ki milyen ha énekelsz is mellette

    • @bukirichard7910
      @bukirichard7910 4 месяца назад +3

      Kis barátom
      Áldott életét neked! Szolgáld az Urat és érezd annek áldásait,hogy jó úton jársz

    • @NagyMargit70
      @NagyMargit70 2 месяца назад +1

      Nagyon örülök hogy tetszik Neked is!❤ Jézus az Igaz Barátunk, Vele élhetünk teljes életet! Isten áldjon meg Téged életednek minden egyes napján!❤❤❤

  • @zsuzsannatorok4859
    @zsuzsannatorok4859 11 месяцев назад +12

    Hàlàs vagyok, hogy meghalgathattam. Csodálatos dícsőítések. Megunhatatlan . Szívem megnyugtatta. Szükségem volt erre nagyon.Isten áldása legyen veled Jézus Szent Nevében. Hallelúja. Ámen❤❤❤

    • @jozsefrancz2968
      @jozsefrancz2968 6 месяцев назад +2

      Nagyon szeretem ezeket adatokat A jó isten éltessen sokáig erőben egészsében

    • @user-pt2mi6op3y
      @user-pt2mi6op3y Месяц назад +1

      ❤Hálásan köszönöm szépen Istenem hogy vagy nekünk és segítettél a bajból ki labalni. Nagyon hálás vagyok érte sok sok szeretettel puszillak benneteket legyen csodálatos szép napotok és Ámen ❤❤❤

  • @arankabotos3921
    @arankabotos3921 Год назад +3

    Köszönöm istenem .nagyon szép.isten álďása.szetetlek uram jézus .legyen áldott szent neved órökké
    .

  • @kozetmandics6103
    @kozetmandics6103 Год назад +9

    Köszönöm drága Jézusom hogy te vagy a szeretet

  • @szabinaramonaradics4193
    @szabinaramonaradics4193 Год назад +5

    Gyönyörű szép az összes ének ❤️ de engem ami meg érintett 06- 08 ének nagyon szépen köszönöm,🥰 neked és Jehova Istenek hogy vannak ilyen csodálatos követői akik által szól hozzánk az úr ! Legyünk hálásak és csodáljuk az urat hogy a követői lehetünk és hogy hűséggel szeret minket a fia Jézus közben járásával ♥️

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 10 месяцев назад +5

    Dicsoseg az urnak.amen csak az urnak nagykegyelme hogy meg N incsen vegunk amen❤

  • @csabanecserkuti1068
    @csabanecserkuti1068 9 месяцев назад +3

    Köszönöm

  • @juditszabo3535
    @juditszabo3535 2 года назад +40

    Megint hallgatom!!!!!!Függővé váltam, annyira csodálatos Dicséretek!!!!!Köszönöm szépen. Ámen.

    • @klara74
      @klara74 2 года назад +8

      Én is Pintér Béla függő vagyok! Isten áldjon! 🙏🏼🙏🏼🙏🏼🙏🏼

    • @gyongyihajgato2323
      @gyongyihajgato2323 2 года назад +4

      @@klara74 r

    • @klara74
      @klara74 2 года назад +1

      🙏🏼🙏🏼🙏🏼🙏🏼

    • @rozaliakarczagova6229
      @rozaliakarczagova6229 Год назад

      Isteni Dcseretek kószónom szépen 🙏

    • @julika9810
      @julika9810 Год назад +1

      Ámen

  • @user-qi7wf2ts7p
    @user-qi7wf2ts7p 5 месяцев назад

    Halleluja! Az ÚR Jézus Krisztusnak a dicsöség, neki a minden hódolat. Klassz hangod van testvér és jó érzékkel énekelsz. Nyissál csatornát a svájci TeleGuardban. Szwemélyes adatok nélkül. Ezt svájci tesvéreink menedzselik. Az ÚR Jézus Krisztus áldjon titeket!

  • @erzsebetszilagyi306
    @erzsebetszilagyi306 Год назад +6

    Àldot legyen a Te neved Iezus Krisztus most is mindörökké ♥️🙏Haleluia IEZUS. SZERETLEK!ÀMEN

    • @gyulaerdei3180
      @gyulaerdei3180 2 месяца назад

      Ne tudd meg a - "hallelújah" jelentését .....
      .....

  • @laszlobuliska963
    @laszlobuliska963 11 дней назад

    Csodálatos dicsèretek!Ezek csak Isten szelleme által jöhettek lètre,az ő dicsősègère!

  • @elenapilinska3839
    @elenapilinska3839 Год назад +5

    Minden dicsöség a tiéd Úr Jézusom, és köszönöm hogy ujja születem,és acz eröt menni a te utadjain.Szeretlek drága Úr Jézusom.🙏❤️

  • @agnesgubasoczi5271
    @agnesgubasoczi5271 Год назад +10

    Hálás szívvel köszönetet mondok minden dalért 🙏

  • @csaladbodrogi4246
    @csaladbodrogi4246 5 месяцев назад +5

    Olyan jó volt.Jó volt hogy amiket mindig hallgatok rock és pop annyira kelemes volt.❤Jézus amen

  • @bernadetthalasz4049
    @bernadetthalasz4049 Год назад +21

    Köszönöm. Nekem most nagyon sokat segítenek ezek a csodálatos dalok. 🙂❤️

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life 8 месяцев назад

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +4

    Aldgyon meg téged az Úr ezekért a dicsoitesekert

  • @jozsefnemandoki9245
    @jozsefnemandoki9245 9 дней назад

    ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏
    URAM JÉZUSOM DRÁGA JÓ ÉDES ISTENEM, szívemből hálásan köszönöm szépen!
    ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏ÁMEN!❤️🙏

  • @39simonka
    @39simonka Год назад +9

    Az Úr Áldása és Kegyelme legyen és maradjon mindannyiunkal !

  • @marianemeth5117
    @marianemeth5117 12 дней назад

    Köszönöm szépen ! Dicsőség az Úrnak!

  • @Gizko52
    @Gizko52 8 месяцев назад +7

    Csodálatos dalok Isten dicsőségére!❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +5

    ❤gyunnyuruek ezek a dicsőítő enekek

  • @orsolyatimar8834
    @orsolyatimar8834 2 года назад +12

    Péntér Béla a kedvenc hívő énekesem❤❤❤❤❤❤

  • @user-bw7zo1en9m
    @user-bw7zo1en9m 11 месяцев назад +2

    Dicsőség istennek köszönöm hogy velem vagy mindig Ámen Hálleluja Jézus nevében 🙏🙏🙏💕😇

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +4

    ❤ez a dicsőítő ének is szép

  • @laszlo6049
    @laszlo6049 Год назад +3

    Hála,és köszönet, dicsőség a mennyben a teremtő Jó Istennek a názáreti Úr Jézus nevében mindörökké Ámen

  • @marialeba1972
    @marialeba1972 2 года назад +6

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat sokszor hallgatom ,megható megnyugtató részemre.

  • @ilonakiss100
    @ilonakiss100 2 года назад +12

    Köszönöm neked az Isten szeretetèt hirderő ènekeidet, àldott, bèkès boldog ůjesztendőt kivànok neked ès csalàdodnak, kedves szūleidnek. Kiss Tibornè CSIKOS ICA.

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 10 месяцев назад +2

    Haleluja dicsoseg az urnak amen.

  • @horvathrebeka5647
    @horvathrebeka5647 Год назад +5

    Nagyon szeretem az ènekeket Dicsösèg az Urnak❤❤❤

  • @williammaddox5739
    @williammaddox5739 2 года назад +8

    Köszönöm szépen a gyönyörű dicsőitő dalokat. Boldogság halgatni téged. Dicsőség az Úrnak. Amen. ❤❤❤

    • @palneplavecz4426
      @palneplavecz4426 2 года назад

      dicsőitő gyöngyörü énekek boldogság hallgatni.pálné plavecz kesztölc

    • @katalinkissne896
      @katalinkissne896 Год назад +2

      Csodálatos minden dal, Felemelő, köszönöm szépen 🙏

  • @erzsebetszoke4134
    @erzsebetszoke4134 Год назад +3

    ❤ nagyon gyönyörű dicsőség az úrnak ámen legyen áldott az ő neve köszönöm szépen

  • @evaszabo3289
    @evaszabo3289 6 месяцев назад +2

    Csodálatos dalok!Minden nap meg hallgatom őket! ❤

  • @marikapalosne2974
    @marikapalosne2974 Год назад +9

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat ! Köszönöm hogy eljutott hozzám is ,csodálatos !!! 🙏♥️
    Nem unom meg soha,szólhat egész nap ,akkor sem unom meg SOHA ! Ámen 🙏♥️

    • @varvarafrentescu8591
      @varvarafrentescu8591 Год назад +1

      Mit mondhatnek nincsenek szavak nagyon szepek. Koszonom szepen.

  • @csokiskifli
    @csokiskifli Год назад +32

    Csodálatosak ezek a dalok! Mennyei, ahogy mindegyik az Urat dicsőíti! Áldottak vagyunk, mert hallhatjuk! 🙏😇

  • @marialeba1972
    @marialeba1972 2 года назад +12

    Szoktam a reménység estéket is nézni sokat láttam már,nagyon szép .

    • @csokiskifli
      @csokiskifli Год назад

      Hol lehet azt nézni? Tv vagy csak interneten keresztül? Köszi a választ.

  • @marikapalosne2974
    @marikapalosne2974 Год назад +13

    Én is gyakran bekapcsolom,nagyon szeretem ezeket a dalokat !
    Az előadó is szívből énekel,imádom ♥️🙏

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life 8 месяцев назад +1

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

    • @mariamarki142
      @mariamarki142 3 месяца назад

      Dicsőség az Úrnak Ámen!

    • @mariamarki142
      @mariamarki142 3 месяца назад

      Hálás köszönet a csodálatos dalokèrt Ámen

  • @mariahortobagyi741
    @mariahortobagyi741 2 года назад +13

    Csodálatos dícséretek! Nagyon szépen köszönöm! Dicsőség Istennek! Az Úr áldjon meg benneteket!

  • @magdainapautze8929
    @magdainapautze8929 4 месяца назад +1

    Reggeltől estig tudnám hallgatni!
    Isten áldjon mindenkit!
    ❤🙏❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +3

    Szépek amiket énekeltek dicsőítő enekek

  • @csillahorvath8341
    @csillahorvath8341 Год назад +5

    💝💝💝Hálát adok az Úrnak Pintér Béláért Istenek fantasztikus embere az Úr dicsőségére 🙏

  • @katalinkiss7989
    @katalinkiss7989 2 года назад +6

    A meg váltó Jézus Krisztus ✝️ 💖

  • @editkral3482
    @editkral3482 11 месяцев назад +3

    Nagyon csodálatosak ezek a dalok

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +3

    ❤ téged ald

  • @jozsefnetoth8293
    @jozsefnetoth8293 Год назад +3

    Vigasztaló , Felemelő M agasztalo nagyon jó hallgatni

  • @agneskadar7129
    @agneskadar7129 11 месяцев назад +4

    Felemelő tíszta szív és lélek!❤

  • @user-pt2mi6op3y
    @user-pt2mi6op3y Месяц назад +1

    🎉❤Hálásan köszönöm szépen Uram Jézus Krisztusomnak és nektek is hogy át kutetek a filmet puszillak benneteket sok szeretettel Zsuzsa Mama Ámen-t legyen csodálatos szép estetek és jó éjszakát kívánok mindenkinek és szép álmokat jó éjszakát és szép álmokat Zsuzsa Mama Ámen-t ❤❤❤🎉

    • @ottoforizs6563
      @ottoforizs6563 Месяц назад

      🎉❤❤❤❤

    • @ottoforizs6563
      @ottoforizs6563 Месяц назад

      Hálásan köszönöm istenem hogy mindig velünk vagy szeretünk uram dicsèrjünk a drága nevedet uram 🙏 🥹 ❤❤ámen ♥️🙏

  • @krisztinamoor8907
    @krisztinamoor8907 2 года назад +6

    Koszonom. Tetszik nagyon az osszeallitas!

  • @mihalynekertesz7940
    @mihalynekertesz7940 10 месяцев назад +3

    szép zene

  • @mariadorko594
    @mariadorko594 2 года назад +6

    Csodálatosak egytől egyig! Nagyon szeretem hallgatni! 🙏🙏 Áldalak és Dicsérlek! 🙏💖🌹

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +5

    Annyira csodálatosak ezek a dicsoitesek mindig fogom halgatni ❤

  • @ionaragalyilona3259
    @ionaragalyilona3259 Год назад +4

    Szépek a dicsőítő enekek

  •  10 месяцев назад +3

    Nagyon tetszenek ezek a dalok !

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life 8 месяцев назад

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @csaszarzsoltika2648
    @csaszarzsoltika2648 Год назад +3

    Ámen🔥

  • @user-qb3yh5pn2z
    @user-qb3yh5pn2z 5 месяцев назад +1

    Szent áldását adja rád, Kisdedével Szűzanyánk!

  • @juditszabo3535
    @juditszabo3535 2 года назад +10

    Csodálatos Dicséretek!!!!Nem bírtam megállani, hogy még egyszer ne hallgassák meg!!!Köszönöm szépen. Legyetek áldottak az Úrban!!!

  • @agnesjakab2876
    @agnesjakab2876 Год назад +2

    ❤hala aldas amen.

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 Год назад +6

    Álgyon az Úr! Köszönöm szépen.

  • @julika9810
    @julika9810 Год назад +4

    Csodálatos dicsőités

  • @rottenhofferrottenhoffer7614
    @rottenhofferrottenhoffer7614 2 года назад +13

    Hűség, igazság, szentség árad rám. Rólad szóljon minden új ének, Jézus. Igédben bízom én.

  • @MagdolnaUjhazi-bw8fs
    @MagdolnaUjhazi-bw8fs 5 месяцев назад +1

    Fejből tudom már ezeket a falokat örökké tudnám hallgatni oda wissza. Kellemes ünnepeket kíwánok

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 3 месяца назад

    Kiváló Énekesek adják elö Isten áldja meg öket ❤❤❤❤

  • @mariadorko594
    @mariadorko594 2 года назад +12

    Áldott Karácsonyt kívánok az egész családnak!! Csodálatos dalok a karácsonyi ünnepekre!!🙏🙏🌹👏

    • @mariahortobagyi741
      @mariahortobagyi741 2 года назад +1

      Csodálatos dícséretek! Köszönöm szépen, az Úr áldjon meg benneteket! 🙏🙏💖

    • @mariahortobagyi741
      @mariahortobagyi741 2 года назад

      @@ildikoszabady1305 köszönöm szépen! Ámen!

    • @JesusChrist-Gives-Eternal-Life
      @JesusChrist-Gives-Eternal-Life 8 месяцев назад

      Tudod, hogy Isten szeret téged? Jézus Krisztus Isten, és az egyetlen út Istenhez és a mennybe. Jézus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, örökké élhessenek a mennyben. Higgy Jézus Krisztusban és üdvözülsz. János 6:47

  • @mariannotott-kovacs3629
    @mariannotott-kovacs3629 3 месяца назад

    ❤❤❤dicsőség az Úrnak

  • @somogyimari
    @somogyimari 2 года назад +8

    Köszönöm szépen dalaidat. Áldott Karácsonyt, Boldog , Békés Újévet, Jó egészséget kívánok! Szeretettel Marika néni

    • @ilonagyovaine2451
      @ilonagyovaine2451 Год назад

      1Nagyon szép estét kívánok mindenkinek jó Eszakat és Nagyon szép Köszönöm szépen

    • @ilonagyovaine2451
      @ilonagyovaine2451 Год назад

      Nagyon szép hangja van fiatalembernek Nagyon érdemes őket sajnálom még egyszer

  • @agilaszlone8756
    @agilaszlone8756 4 месяца назад

    Nagyon szeretem ezeket a dalokat mert erőt ad nekem a jó Isten vigyázzon az egèsz zenekara

  • @user-mq7bi5sd5o
    @user-mq7bi5sd5o 2 месяца назад

    Ámen szeretem jezust

  • @richardfarkas5611
    @richardfarkas5611 2 года назад +5

    Ez a egyik legnagyobb dal

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Год назад +7

    Dicsőség az Úrnak

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 3 месяца назад

    Haleluja.

  • @laszlonekatona3673
    @laszlonekatona3673 2 года назад +10

    Hálás szívvel köszönöm. Áldott karácsonyi ünnepeket, kívánok szeretettel az egész családnak.!!!

  • @ibolyagiber2852
    @ibolyagiber2852 2 года назад +8

    Áldott Békés Karácsonyt kìvánok .

    • @annakallai8391
      @annakallai8391 2 года назад +3

      Ez csodálatos áldott karácsonyt!

    • @mariaarmbruszt6265
      @mariaarmbruszt6265 2 года назад +1

      Nagyon szeretem hallgatni dicsőítő dalaidat. Áldjon meg érte az Úr amíg csak élsz,

  • @carolnagy8201
    @carolnagy8201 2 месяца назад

    Csodálatos Dicséretek köszönöm szépen.

  • @evanagy3560
    @evanagy3560 Год назад +7

    Nagyon szép keresztény énekek! Köszönjük szépen!!💥

  • @monikaligorovics5883
    @monikaligorovics5883 6 месяцев назад

    HALLELUJA ❤❤❤❤.,😢😢😢😮.😢.😢.😢.

  • @user-ny6om2tp8u
    @user-ny6om2tp8u 6 месяцев назад

    Szép zene

  • @marianemeth5117
    @marianemeth5117 Месяц назад

    Dicsőség az Úrnak!

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 3 месяца назад

    Nagyon szép számok istennek 🎉🎉❤❤❤😢🎉❤😊😊

  • @user-lu8bu2jn2v
    @user-lu8bu2jn2v 19 дней назад

    Gyonyoru haleluja

  • @magdainapautze8929
    @magdainapautze8929 2 месяца назад

    Istennek legyen hála a
    ❤❤❤

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Год назад +5

    Dicsőség az Úrnak mindörökké ámen

  • @tundekolcsi8048
    @tundekolcsi8048 2 месяца назад

    Nagyon szép dalok megnyugtató

  • @zsoltsebestyen85
    @zsoltsebestyen85 6 месяцев назад +2

    Gyönyörű ❤🙏

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 3 месяца назад

    Pintér béla nagy tehet ség ❤❤❤❤

  • @erzsebetszilagyi306
    @erzsebetszilagyi306 Год назад +6

    Àldjon meg az Úr téged 🙏♥️

  • @tivadarattilanekotmajer1703
    @tivadarattilanekotmajer1703 3 месяца назад

    Hálás vagyok érte❤😢😢😊😊

  • @deborarzmuves3638
    @deborarzmuves3638 5 месяцев назад

    Csodálatos Dalok❤

  • @csillaschmidinger1147
    @csillaschmidinger1147 2 года назад +10

    Igazi ünnepi! Köszönöm! Áldásokban bővelkedő Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
    🙏🤩😇

  • @simonhegyi9439
    @simonhegyi9439 7 месяцев назад +1

    ❤❤❤Im@dom ezeket A dicsereteket

  • @jozsefnecsippa8840
    @jozsefnecsippa8840 6 месяцев назад

    Nagyon sokszor hallgatom!

  • @zsuzsaittzes1071
    @zsuzsaittzes1071 2 года назад +4

    ❤️

  • @danozolikarajmi6866
    @danozolikarajmi6866 2 года назад +5

    ❤️❤️❤️

  • @jozsefnetoth4370
    @jozsefnetoth4370 Год назад +4

    A Dicséretek. CSODA AZ ELETEMBEN

  • @erzsebetmajor3504
    @erzsebetmajor3504 2 года назад +8

    Ha az ő közelében vagyunk, szeretet,biztonság és öröm vár ránk. Köszœnjük Istenünk, hogy ennyire szeretsz bennūnket! Csodálatos,. Istent dicsőítő énekek. Mi is énekelünk az énekkarunkkal néhányat. Boldog vagyok, hogy Öntől is hallgattam. Istené a dicsőség!♥️

    • @klara74
      @klara74 2 года назад +1

      Pintér Béla az egyik legnagyobb kedvencem! Az összes dala csodálatos ės öröm hallgatni! Dicsőség az Úrnak és Pintér Bélának,hogy ilyen nagyszerű dalokat tud írni és énekelni! Isten áldjon mindenkit! Imádlak Jézus! Ámen! ❤🙏🏼❤🙏🏼❤🙏🏼❤🙏🏼

    • @csokiskifli
      @csokiskifli Год назад +1

      @@klara74 Látszik, hogy az Úr vezeti Szent Szelleme által! Mennyei dicsőítés! Ámen!

    • @klara74
      @klara74 11 месяцев назад +1

      @@csokiskifli Köszönöm szépen! Dicsőség az Úrnak és Pintér Bélának! Ámen!

  • @elemerbalazs2114
    @elemerbalazs2114 Год назад +4

    Dicsőség az 3

  • @juliannabarta4237
    @juliannabarta4237 5 месяцев назад

    Áldott új esztendőt!

  • @1972rockland
    @1972rockland 2 года назад +5

    😇😍🙏🌎

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 2 месяца назад

    Amen.

  • @ilonabari4913
    @ilonabari4913 3 месяца назад

    De gyonyoru ez adicsoito.

  • @irinakormos6123
    @irinakormos6123 2 года назад +4

    😇❤️❤️❤️❤️❤️❤️😇

  • @rozsatausz5353
    @rozsatausz5353 2 года назад +3

    CD-n is megjelent? Szívesen megvenném