Ha mindenhol Tóth Máté és Giró-Szász András lenne a jobboldal hangja és Schiffer András Hegyi Gyulával a baloldalé, sokkal-sokkal jobb hely lenne a világ.
Inteligens emberek, inteligens eszmefuttatását hallgathattuk, ami igazán üdítő. Remek példát mutattak arra, hogy a másik ember födbe döngölése nélkül is elmondhatja valaki a véleményét.
Ahogy mondod, nekünk, a félrevezetett, becsapottaknak, mert a WHO-t kiszolgáló, álnemzeti kormány, és a 2021-ben kitüntetet kovidkurvával házaló vargánépéterrel nem megyünk semmire, legfeljebb csöbörből vödörbe!
A Bill és Melinda Gates kézivezérelte who-nak biztosan megvan a parancs már régen, hogy adott időben mi (lesz) a feladata a "kb. 8milliárdból kb. 500ezer" projekt megvalósításában ... Természetesen ez is konteó, de miután büszkén vállalták a maguk által számszerűsített limitet, miért pont az eszközökben válogatnának ?
Fondorlatos Uschi, megúszta ( egyenlőre) a felelősségre vonàst,…… és úgy tesz, mint,ha nem is történt volna semmi az USA politikàjàban! Remélem, hogy nem mindenki nyeli le ezt az arcàtlansàgot!
Az ukrán háborúban nagyon sajnálatos módon több százezer ember halt már eddig is meg. Viszont hány milló ember halt meg már eddig is a lezárások miatt elmaradt orvosi ellátás hiányában? Az alternatív gyógymódok betiltásának következményeként? Az oltások mellékhatásaiban elhaltakról már nem is beszélve. A VHO egy eszköz amit bármire lehet használni. Kés nélkül nem létezhetne emberi civilizáció, viszont kés különböző változataival ölték meg a legtöbb embert a történelem során.
Ahogy mondod, nekünk, a félrevezetett, becsapottaknak, mert a WHO-t kiszolgáló, álnemzeti kormány, és a 2021-ben kitüntetet kovidkurvával házaló vargánépéterrel nem megyünk semmire, legfeljebb csöbörből vödörbe!
Azért nem érzi senki elég tragikusnak, hogy MO kormànya alàrta a WHO [ elő]szerződést?!?!?!?!?!? .. és hallgatott róla, és talàn most is alàirnà!? Ez csak engem zavar ennyire??.???????????????
Az tényleg botranyos volt. Inkább fel se hozná többet a covidot a fidesz. De Magyar Petit sem tudják kezelni, szóval nem lepődök meg ezen a fiaskón sem
@mihaibalint5403 EGY NEGATÍV TÖLTÉSŰ OLYAN EMBERTŐL , AKINEK NINCS MIVEL TÁMADNI , NEM LEHET MÁST VÁRNI !!! URSULA V.LEYYEBBET ÉS AZ UNIÓT BEZZEG NEM EMLÍTI MEG , NOHA ŐK KÖTELEZTÉK ERRE MAGYARORSZÁGOT , EURÓPÁT!!!
nagyon helyesen tette, nekunk is ki kell lepnunk belole. emberek tizmillioit oktek meg a mocskos oktasaikkal es ha rajtuk allt volna, mar kotelezove tettek volna
nagyszerű 5-ös / négyes csapat. Máté megbolondult az a " haj,- "hát rosszul vagyok ha látom ,egy ilyen értelmes lélek, igy elcsúfitja magát -kár érte. hallgatom őt, de nem nézem,mert felmegy a pumba bennem.
Ha mindenhol Tóth Máté és Giró-Szász András lenne a jobboldal hangja és Schiffer András Hegyi Gyulával a baloldalé, sokkal-sokkal jobb hely lenne a világ.
tudom sokan írták már, de én is írom:
ezt a négyest S O H A ne cseréljék le!
Ez a mostani adás is zseniálisra sikerült. Szellemes, konkluzív, őszinte.
egyetértek
Azt mondják, amit mondani kell!
Ezért kapják a fidesztől a pénzt!
Téma?
Csatlakozom.
@@MVcs567
Már jobb, ha a józanul gondolkodók véleményét hallgatjuk meg, mint a "szakertőkét".
Inteligens emberek, inteligens eszmefuttatását hallgathattuk, ami igazán üdítő. Remek példát mutattak arra, hogy a másik ember födbe döngölése nélkül is elmondhatja valaki a véleményét.
Nagyszerű, tanulságos beszélgetés volt. A fiatal Tóth Máté felkészültsége, tudása lenyűgöző nem mellékesen a frizurája is csodálni való!!!
A frizura, az fontos 😉😄 Neeem, nem fontos, de valóban felkészült szakember.
Ide írok,de baromi ferfias lett a varkocstol Tóth Máté!
TM az egyik legfelkészültebb közszereplő itthon, de az a frizura kissé gyerekes. :-)
@ Elsore meghokkento volt,de karaktereben nezve bizony maszkulin jelensegge teszi a kedves szakertot
@@TeBeA849 Röhejes a frizurája, a hülyegyerekek viselnek csak ilyet. Olyan, mint ha egy döglött mókus lenne a kopasz fején. Méghogy maszkulin!
Ki kell lépni a VHO-bol sürgősen, minket is felrevezettek a Covid alatt. Sokan meghaltak es meg fognak e miatt!
Neppirtossdi
Kilépünk!
Jó volt a magyar Orbán féle kezelés...sumákban jó pár kisebb nagyobb bedőlt szálloda, wellness borászat stb Mészáros névre került 💩💩💩🤮🤮
Nekünk is ki kéne lépni a WHO-ból.
Ahogy mondod, nekünk, a félrevezetett, becsapottaknak, mert a WHO-t kiszolgáló, álnemzeti kormány, és a 2021-ben kitüntetet kovidkurvával házaló vargánépéterrel nem megyünk semmire, legfeljebb csöbörből vödörbe!
Ki kell! Ki fogunk lépni! Kilépünk!
A Bill és Melinda Gates kézivezérelte who-nak biztosan megvan a parancs már régen, hogy adott időben mi (lesz) a feladata a "kb. 8milliárdból kb. 500ezer" projekt megvalósításában ...
Természetesen ez is konteó, de miután büszkén vállalták a maguk által számszerűsített limitet, miért pont az eszközökben válogatnának ?
A következő beszélgetés az oltás károsultakról legyen.
Tartok tőle, hogy ezt álnemzeti kormányunk nem engedi.
Maffia zrt nem fogja @@IstvanBeres-cp4nl
…hàt ilyen nàlunk nem is volt!!! … és ràadàsul el vàrjàk tőlünk azt is, elhiggyük,ünnepeljük Őket!😱🤮🤢😠🙂↔️🤯🤯🤯🤯
Arra jópáran kíváncsiak lennénk 🙄
Fondorlatos Uschi, megúszta ( egyenlőre) a felelősségre vonàst,…… és úgy tesz, mint,ha nem is történt volna semmi az USA politikàjàban! Remélem, hogy nem mindenki nyeli le ezt az arcàtlansàgot!
Remek beszélgetés volt! Köszönet
Ez igen kérem ! Köszönjük !
Az ukrán háborúban nagyon sajnálatos módon több százezer ember halt már eddig is meg. Viszont hány milló ember halt meg már eddig is a lezárások miatt elmaradt orvosi ellátás hiányában? Az alternatív gyógymódok betiltásának következményeként? Az oltások mellékhatásaiban elhaltakról már nem is beszélve. A VHO egy eszköz amit bármire lehet használni. Kés nélkül nem létezhetne emberi civilizáció, viszont kés különböző változataival ölték meg a legtöbb embert a történelem során.
Amikor a konteo-ból valóság lesz.
Ja, mindig valóság volt - de igen.
Méghozzá előre tervezett! valóság ...
A konteó a valóság, jó reggelt!
B@z+! Nem a pénz a lényeg, bár abszolút jatszik! AZ EMBEREK ÉLETÉRŐL VAN SZÓ !
Milyen igaz!
Trump Covid előtt is kilépett az egészségügyi világszervezetből első elnöksége alatt! 5:35
MOST KENNEDY JR. REDEZI AZ Ő ÉS URSULA V.LEYYEBB SORSÁT IS , NEM FOGJA MEGÚSZNI A PFIZER VAKCINÁS ALJASSÁGÁT !!!
Igen így van! Mivel làtta, hogy kinek az érdekeit képviselik!
Nekunk is kellene lepni
Ahogy mondod, nekünk, a félrevezetett, becsapottaknak, mert a WHO-t kiszolgáló, álnemzeti kormány, és a 2021-ben kitüntetet kovidkurvával házaló vargánépéterrel nem megyünk semmire, legfeljebb csöbörből vödörbe!
Kilépünk!
Trump szembeszáll a globalizmussal, vagy csak egy új arca annak? Ez lehetne egy új kérdés.
@@peterujfalussy1323 LÁTHSTÓ , HOGY NEM KÍSÉRTE VÉGIG A KAMPÁNYBESZÉDEIT ÉS NEM KÖVETI AZ EÜ. - ÉRT FELELŐS KENNEDY JR. SEM !!! ENNYI ‼️
A globalizmus új arca...szerintem.
Máté haja kemény
Á, az csak a zselé
@gyuriguti9359 a copf?
A Vho fizesse vissza a karosultaknak!
Európa parlamenti páholypapi nélkül,nem lenne hiányérzetem......
A mételyes eu-ból való kilépssel nekem sem lenne hiányérzetem azügyben...!
hajrá Schiffer !!!!
Azért nem érzi senki elég tragikusnak, hogy MO kormànya alàrta a WHO [ elő]szerződést?!?!?!?!?!? .. és hallgatott róla, és talàn most is alàirnà!? Ez csak engem zavar ennyire??.???????????????
Nem csak téged zavar, én szintén fennakadtam rajta.
Az a tragikus, hogy a WHO-ból a sok tájékozatlan ki akar lépni.
@@kornelszabo4514miért baj ha kilepunk egy terrorista szervezetből? A WHO vezetője egy közönséges terrorista!
Halalmereg
urszula fonder lájing
Bar lajing in do grejv lenne
ursula von der lügen
Ursula von Binder Layen.
Európai országokban a kisebbségeket ki védi meg ? Spanyol, francia , olasz, osztrák ,Magyar ..?!
Dutyiba a cilivel, bitófára a faucival!!!
@@viktike A DUTYIBA URSULA V.LEYYEBBET KELLENNE TENNI A VAKCINÁK EURÓPÁRA VALÓ RÁERŐSZAKOKÁSÁÉRT !!! 😡
Ami a who tömeggyilkosságért ment pénz csak a befektetés, nem adomány. Annak nagyon sokszorosa jött, jön ki
Jó témák voltak.
A botrányos Orbán videót csak sikerült kihagyni....
A NEOMARXISTÁK MILLIÓNYI BOTRÁNYÁRA NEM KÍVÁNCSI , VAN BŐVEN ??!!!
Az tényleg botranyos volt. Inkább fel se hozná többet a covidot a fidesz. De Magyar Petit sem tudják kezelni, szóval nem lepődök meg ezen a fiaskón sem
Miért volt botrányos?
@mihaibalint5403 EGY NEGATÍV TÖLTÉSŰ OLYAN EMBERTŐL , AKINEK NINCS MIVEL TÁMADNI , NEM LEHET MÁST VÁRNI !!! URSULA V.LEYYEBBET ÉS AZ UNIÓT BEZZEG NEM EMLÍTI MEG , NOHA ŐK KÖTELEZTÉK ERRE MAGYARORSZÁGOT , EURÓPÁT!!!
Végül csak sikerült levenni az asztalról azt, amit a politika itthon bemutatott a kovid idején. Mintha minden csak Ursulának volna felróható.
Nálunk is a hivatalbol elkövetett bűncselekményt sógor koma jobarat elvan tusolva.
Talán a kocsmát is összetöri, hiszen igazi cowboy. (Mellesleg egy képviselö a küldö pártot is képviseli és jellemezheti.)
A t.k.m tele van schiffer bolsevik demagógiájával.
Tényleg a hazai gyalázatos covid-kezelés miért nem merült fel témaként?🤷♂️
Témához,eközben Magyarország..ruclips.net/video/wzw99Tez9ro/видео.htmlsi=9oQQu9OTbq_Wg0CM
Tóth Máténak mi lóg ki hátul a fejéből???? Noooooooormális? 😮
Máté -azt a copfodat!!!????...
Betyár...
Legközelebb a hangmérnök keverje LE a KÖHÖGÉSEKET-KRÁKOGÁSOKAT mert K.rvára idegesítő!!!!!!!!!! 😡 Köszönöm
@Attila - 1re
🙈 A köhögés hírtelen, váratlanul spontán jön. Mire a hangmérnök "lekeverné" már vége is van. 🤓
@@sunny1693 Ez a az adás tegnap este volt az M5 csatornán. Ma töltötték ide fel a hangmérnöknek lett volna ideje kivágni ha akarta volna.
mi ez a fulladozas a musorban
Vakcinasérülés. 27:40
ruclips.net/video/BoeIZ1QxF74/видео.htmlsi=QvrvRqdC3K8bRRIF
Okosnak később, kihült hullát éleszteni. Jön az ujabb próba. Ráadásul ilyet mondani pl hogy marhaság oltottnak lenni,rögtönbíroság.
Összetört a tükröd ?
Te magyar vagy, csillagom?
Sztem fuss neki mégegyszer...
@69julcsa ok lehet, nem bírtam végighalgatni
ursulat le kell ultetni
Felmerül a kérdés : kinek hiányzott Fodor Gábor 😅?
nagyon helyesen tette, nekunk is ki kell lepnunk belole. emberek tizmillioit oktek meg a mocskos oktasaikkal es ha rajtuk allt volna, mar kotelezove tettek volna
Hiába cenzúráztok attól még az igazság igazság marad!
Min.den.hszemet torlik