Kolbászkrém hideg szendvicskrém minden alkalomra @Szoky konyhája
HTML-код
- Опубликовано: 10 фев 2025
- Kolbászkrém szendvicskrém melyet sok helyzetben tudtok használni a napszak bármely étkezésénél , kirándulásokra és akár majdan az iskolába elcsomagolható finom szendvicskrém. Elkészítése nagyon egyszerű és az ízek még saját magatok ízlésére is formálhatok úgy hogy nem kell a hőkezeléssel sem foglalkozni.A krém akár füstölt sonkából , tarjából is elkészíthető akkor egy kiváló sonkakrémet kaptok.Tarthatósága mindenképpen csak a hűtőbe lehetséges, arra érdemes odafigyelni hogy a még nem felhasznált krémbe morzsa ne kerüljön az el indíthatja a krém idő előtti megromlását.Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! Zoli Hozzávalók:25 dkg füstölt kolbász, 10 dkg teavaj, 1 nagy evőkanál tejföl,1 evőkanál mustár 5 dkg, 3 nagyobb gerezd fokhagyma, 1 db újhagyma, vagy ami neked szimpatikus , só, őrölt fekete bors, őrölt kömény, édes nemes őrölt pirospaprika .A kis szendvicsek kevés vajjal voltak megkenve, rajtuk egy kevés sajt és kígyóuborka volt erre került a kolbászkrém.
Az eddigi videókat recepteket itt tudjátok megtekinteni: www.youtube.co...
Lejátszási listák: www.youtube.co...
Névjegy csatorna támogatás: www.youtube.co...
www.paypal.me/....
Instagram: www.instagram....
#Szokykonyhája
Hozzávalók: 25 dkg füstölt kolbász, 10 dkg teavaj, 1 nagy evőkanál tejföl,1 evőkanál mustár 5 dkg, 3 nagyobb gerezd fokhagyma, 1 db újhagyma, vagy ami neked szimpatikus , só, őrölt fekete bors, őrölt kömény, édes nemes őrölt pirospaprika .A kis szendvicsek kevés vajjal voltak megkenve, rajtuk egy kevés sajt és kígyóuborka volt erre került a kolbászkrém.Kolbászkrém szendvicskrém melyet sok helyzetben tudtok használni a napszak bármely étkezésénél , kirándulásokra és akár majdan az iskolába elcsomagolható finom szendvicskrém. Elkészítése nagyon egyszerű és az ízek még saját magatok ízlésére is formálhatok úgy hogy nem kell a hőkezeléssel sem foglalkozni.A krém akár füstölt sonkából , tarjából is elkészíthető akkor egy kiváló sonkakrémet kaptok.Tarthatósága mindenképpen csak a hűtőbe lehetséges, arra érdemes odafigyelni hogy a még nem felhasznált krémbe morzsa ne kerüljön az el indíthatja a krém idő előtti megromlását.Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! Zoli
Nagyon jol elmagyarazod.!
Koszonjuk szepen.
Maradjunk egeszsegesek.
Udv.
@@mariatischler3476 Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Sok szeretettel Zoli
Megcsináltam, isteni! :) Saját készítésű házikolbászunk van, disznóölésből, de csak úgy natúr már unalmas. Feldobtad jó ötlettel, köszi.
Szia ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre , és háziból még jobb ! Üdvözlettel Zoli
Áhh nagyon jó és a többi recept is! Komolyan imádom a csatornád!! 👍❤️ Üdv geröly Dominik Szombathelyről! 🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉
Szuper 👋👋👋👍🙏❤️mint minden amit készìtessz 😊
Szuper lett . Kiprobalom 👍. Szep napot Zoltan 🇹🇯🇹🇯🇹🇯
Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Üdvözlettel Zoli😊👍
Mnyami nagyon gusztusos, ki lesz próbálva, köszi a receptet.. Gyönyörű a kifli is 👏👏👏👏
Köszi a receptet Szoky, elkészítettem a kaját, fasza lett, mindenki dícsérte. Habár meg kell jegyezzem hogy mindenből dupla adagot használtam (tehát pl. 50 dkg kolbász), de így már nem lett elég krémes a 20 dkg teavaj, 2 evőkanál bő tejföl és 2 evőkanál bő mustár mellett sem. Bár lehet hogy kolbásza válogatja...Mindegy, pótoltam, megoldottam, szóval frankó...Sőt Király!
Szia Gyula ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett a kolbászkrém és igen a növeled a mennyiséget annak arányával menned is kell utána ez fontos ! Aztán abban is van igazság hogy milyen a kolbász zsírtartalma stb .Baráti üdvözlettel Zoli
Jo reggelt Zolikàm!!!!
Ezt is koszonjuk neked Angliàból.
Szep napot nektek Es vigyazzatok magatokra
Udvozlettel Kovàcs Kàroly
Szia Karcsikám ! Nagyon szívesen és ha gondoljátok próbáljátok ki ti is amihez jó étvágyat kívánok !
Minden jót és vigyázzatok magatokra !
Baráti üdvözlettel Zoli
Bingo ... És emellett más alkalmazásokat is látok. Corona vagy sem, Zoli, ha nem sport gyakorlatokat végezünk, akkor problémák merülnek fel .... A rántott májod .... Une vraie tuerie (igazi ölés... de Franciaul, kajának, meg felel....)! Hamarosan remélem, hogy végre visszatérhetek és "szerencsére" annyi munka lesz a kertben, hogy a jó ötleteid segíteni fognak. Köszönöm, üdvözlet neked és családodnak!
Szia Joseph ! Kellenek a gyakorlatok én is végzem őket és örülök neki hogy a máj is bejött neked is !
Abban biztos lehetsz hogy a kertben csak gyűlik a munka és az meg fog várni :-) Nektek is minden jót kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli
Igen ezért gazdag hogy ilyen sok joval áldota meg az ISTEH!köszönjük a finom receoteket és ötleteket jönnek a lányomék és sok minden t el fogok késziteni SZOKY receptjeiből sok egészséget Gizella vagyok Kolozsvárról
Szia kedves Gizi ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is !
Minden jót kívánunk és legyen szép a vasárnapotok ! Zoli 🧡
Szoky Ur, én kérdeztem a maradék sonkàért. Örvendek ennek a receptnek nagyon. Vasàrnapra Mind a kettöt elkészitem, csak több paprikàt kell tegyek bele, az erdélyi füstölt kolbàsz nem paprikàs. Vàrom a vegi receptet, kivàncsi vagyok reà. Üdvözlöm Juliane
Szia kedves Juliane ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Jövünk még több féle szendvicskrémmel is ! Sok szeretettel Zoli
Szép napot Sok sikert kívánok Barátom
Köszi Zolikám ! Neked is minden jót kívánok ! Üdv Zoli
Szerintem is gazdag vagy, mert sokat tudsz és akarsz adni abból, amid van:):):)
Köszi szépen , lehet veszek még egy darálót :-) :-)
Köszönöm a receptet! Eddig a telken zsír, só, fokhagyma, pirospaprika keverékét fogyasztotta a család, a nagyapám receptje alapján. A Te recepted felséges, csak az a bajom vele, hogy kézi darálóm tekerése közben elzsibbadtak a kolosszus izmaim. De valamit valamiért. Még egyszer köszönöm, további sok sikert!
Szia István ! Örülök hogy tetszett a recept és az a jó pár mozdulat hidd el mindenért kárpótol majd :-) Jó étvágyat kívánok nektek is hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli
Nagyon tetszik az elektromos daralo. Nekunk is van, de utaljuk. Ha a hust daralunk vele, allandoan feltekerednek ra az inak. mire egy kilo hust megdaralunk 5szor kell szetszedni. Mar rendeltunk bele uj kest, gondolvan eletlen. Azzal is ezt csinalja. Nagyon finom lehet a kolbaszkrem. Kiprobaljuk. Koszonkuk szepen! Aruld el a daralo markajat!
Szia kedves Judit ! Nincs abba a darálóba fordítva bele téve a kés ?? és a szorító gyűrűt is nagyon erősen meg kel húzni , szerintem így rendben lesz az ! A késnek az élei kifele kell hogy nézzenek ! Ha kipróbáltad írj majd vissza ! Zoli
Maximális tiszteletem!
Újfent egy pipec recept, gratula és köszönet!
Kissé más : említetted, hogy gazdagnak tart vki az elektromos daráló miatt. Lereagáltad, OK.
Wüsthof pengék sorakoznak a késtartódon. A legalja(WH) hámozókés 60 Eur.
A magam részéről a konyhában egy Güde(szintén Solingen) Chai Dao olive-t és egy Tojiro Shippu Black Santokut használok.
E 2 kés együttes ára több, mint 400 Eur. Igaz, elmebeteg vagyok, mert a késgyűjtés a hobbim és már beleöltem kb 5000 Eurt az utóbbi 2 év alatt.
Tehát : szintén zakkant pengemániás vagy(bár minőségi termék csak minőségi eszközzel állítható elő), vagy jók a szponzoraid....
Ha igazán tudnám, ki vagy, nem cseszegetnélek ilyen hozzászólásokkal.
Szia Balázs ! Köszi , örülök hogy tetszett !
És igen a jó munkához elengedhetetlen a jó szerszám is , ezekbe az ember belefektet ez a minimum !
Az ember arra költi a pénzét szerintem amire csak akarja főleg ha azok egy családod is kiszolgálnak .
Holnap megyek egy darálóért !
A kifli nagyon finam volt ezt is kiprobálom kösz szépen .
Szia Robi ! Örülök hogy ízlett a kifli ez is szuper kis finomság ! Üdvözlettel Zoli
Szervusz MESTER szakács ! Látva ezt a finomságot is , igen megéheztem. Köszönöm és gratulálok. Miklós
Szia Miki ! Köszönjük szépen és ha lesz kedved hozzá próbáld ki ! Üdvözlettel Zoli
ismét egy profi dolgot láttam-tanultam. Biztos megpróbálom magam is. köszönöm ismét!
Szia Jani ! Örülök hogy tetszett kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli
Zsoltárok
I.
Boldog ember ki az Isten útját járja.
Láthatatlan angyal az utazó társa.
Kő között se botlik, homályba se téved.
Az ilyen embernek a halál is élet.
Boldogtalan ember, ki nem néz az Égre
Széltől fújt ballangó az élete képe:
virágos mezőn is akadékot talál.
Az ilyen embernek az élet is halál.
Szia Zoli! Én még csak most néztem meg a videót, és meghökkentem a beszóláson ezért raktam be ezta Gárdonyi verset, mert jól jellemzi a beszólogatókat. Ti dolgozzatok tovább sokan szurkolunk nektek. További szép napot!
Szia Józsikám ! Nem ismertem de főleg a második versszak az mennyire is igaz ! Köszönjük szépen a szavaidat és nektek is minden jót kívánok! A mai finomság : ruclips.net/video/bhA3Y0-hQL8/видео.html Baráti üdvözlettel Zoli
Köszönöm a receptet. ❤❤❤❤
Nagyon finom recepttel gazdagodtam a reszetekrol aminek nagyon orulok.Koszonom es tovabi jo fozest es ujjabb sikereket kivanok!
Nagyon szívesen kedves Gabi és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli
Na megcsináltuk a kolbászkrémet, miután megnéztük a videót! Nekünk itthon nincs darálónk, de késes betétű aprítóval ugyanolyan jól meg lehet csinálni a kolbászt. Nagyon finom lett, köszönjük a receptet! További sikereket kívánok itt a RUclips-on! Üdv: Viktor és Dóri
Sziasztok kedves Dóri és Viktor ! Szuper , és nagyon örülök hogy nektek is ízlett a kolbász szendvicskrém ! Nagyon jól megoldottátok az aprítóval , ügyesek vagytok ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Üdvözlettel Zoli
Szia drága Zolikám! Aki a sok-sok év alatti munkálkodásod során "összegyűjtött" gépeket tartja a Te gazdagságodnak .... hát annak a lelkületéről ne is beszéljünk! A gazdagságodat az a hatalmas szívjóság adja, ami a lényeged!
No, de nem /csak/ erről szól ez a bemutató anyag, hanem egy jóságos és viszonylag egyszerűen összeállítható finomságról! Hálás köszönet a tanácsaidért! Ja, és a kiflik is mesések, holnap fogom a 3. alkalommal elkészíteni, a paprikás fantasztikus, verhetetlen :)
Nagyon kellemes, szép estét kívánok nektek, sok szeretettel puszillak benneteket! M.
Szia Marcsikám ! Minden szavad igaz én nem is foglalkozom vele .Tudnék még mesélni de nem éri meg a szavakat sem ! Próbáld majd ki te is ezt az egyszerű de nagyon finom krémet és váljon kedves egészségetekre ! Minden jót neked és kedves családodnak is ! Puszillak Zoli
@@szokykonyhaja Köszönöm drága Zolikám, nagyon aranyos vagy!
Ezt a jóságos remeket is természetesen ki kell próbálnom majd alkalomadtán, ha ez a "mizéria" lecseng és el tud jönni a kamionos gyerekem a párjával :)
Köszönöm a jókívánságaidat is, derűs szép napot nektek is! Sokszor puszillak benneteket!M.
@@marcsiszabone Reméljük minél hamarabb el fog pucolni és lehessen szabadon jönni menni biztonságosan !
Sok puszi és majd jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli
@@szokykonyhaja Nagyon egyet értünk drága Zolikám!
Az étvággyal nem lesz semmi hiba :D
Éppen most sült ki a mai paprikás kiflim, egy kicsit elszaladt a délután, de most már pihi jön! :)
Nyugodalmas szép jóéjszakát kívánok nektek! Puszi!M.
@@marcsiszabone 🧡😍🖐😘Nagyon kellemes estét neked is kedves Marcsikám ! Puszi Zoli
Kedves Szoky, külön köszönet a különféle tálalási módok bemutatásáért! Fantasztikus recept ❤
Újabb finomság! Köszönet érte!
Nagyon szívesen kedves Olga ! Sok szeretettel Zoli
Tisztelt Szoky Úr ! Megint csak ámulok bámulok .Újra egy csodálatos étel különlegességet varázsoltál nekünk. Nagyon köszönöm , hogy vagy nekem , nekünk . Nekem is kézi darálom van . Biztos vagyok benne , hogy ugyan olyan finom ízletes krémet lehet készíteni mint az elektromos masinával . Rossz májú megjegyzéseket ne is vedd figyelembe . Várjuk a sok sok finomságot . Tisztelettel Era !
Szia kedves Era ! Nagyon szívesen és igen kézi darálóval is el tudod készíteni a krémet , ha nagyobb lukú a tárcsa akkor kétszer daráld majd át .Persze mindig vannak akiknek semmi nem jó de ez van , csak kibújik néha az emberből :-) Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli
Tisztelt Zoltan Nagy figyelemmel nézem a videóit , nagyon lenyügöz. Önnek arany keze van , nagyon ügyesen és precizen sűt és főz. Érthetően magyarázza a készítés foyamatát. Sok mindent lehet a videóból tanulni. További sok sikert , újabb felvételeket és hálás nézőket. Irén néni, Kijevből.
Szia kedves Irén néni ! Nagyon szépen köszönjük a kedve szavaidat és a jövőben is érezd otthon magad nálunk !
Folyamatosan hozzuk a finom recepteket mindig nagy szeretettel várunk vissza !
Minden jót Zoli🧡
A recept isteni mint mindig. Viszont most hogy tudom hogy gazdag vagyok ( van darálóm ! ) még a napom is szebb lett!
Szia Lacikám ! Na akkor egy táborban vagyunk , holnap megyek egy újabbért :-) Jó étvágyat hozzá nektek is ! Zoli
Gratulálok! Nagyon guszta ezt ki kell próbálnom majd!
Köszi Anti és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá !Üdvözlettel Zoli
Szia Kedves Zolikám!!
Kifogom próbálni!!
Zseniális Vagy!!
Puszillak Benneteket
A vajas Pánkódat most sütöm!! Mivel ugye a múltkor írtam, hogy, de kellene Nekem is ilyen szuper gèp!!
Na hát megleptem Magam Vele!!
Már csak ezt használom szinte mindenhez, aranygaluska, Pizza, lángos stb.
Puszillak Benneteket!!
Jó Egèszsèget Kívánok a Kedves CSALÁDODNAK!
A jó Isten Áldja meg azt a jóságos Szívedet!💗💗💗
Szia kedves Anna ! Fogyasszátok el majd nagyon jó egészséggel !
Sok puszi és vigyázzatok magatokra !
Zoli🧡🧡🧡🧡
Jó reggelt Szoky bácsi!Ez isteni lesz!Éjszakás vagyok úgyhogy este már viszem is!
Köszi!Üdv:Z.
Szia Zoli ! Jó étvágyat hozzá nektek is és könnyű műszakot kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli
SZIA zolikam nagyon jó néz ki ma elkészítem nagyon jó sikerült nagyon szépen köszönöm izlet családnak szép napot nektek sziasztok és jó egészségest
Szia kedves Nóri ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Üdv Zoli
Szoky, ez /is/ csodálatos ❤
Köszi és sok puszi érte 👍👌👏😙
nagyon szívesen kedves Emerencia és nektek i jó étvágyat majd hozzá !👍🖐😎
Sok puszi Zoli🧡🧡🧡
Szia kedves Zoli ! Nagyon finom ez a recept is és nagyon jól néz ki.
Valóban finom vacsi is lehet . Köszönöm ezt a fincsi receptet.******************-
Szép napokat kívánok Nektek . Puszi ...Klau
Szia kedves Klau ! Nagyon szívesen és ha megkívántad próbáld ki te is szuper finom kis szendvicskrém !
Legyen szép az estétek ! Sok puszi Zoli
Köszönöm a receptet,fantasztikussan finom lett!!!😊👍🌼👌😋
Köszönöm Zoli a gyerekeknek nagyon jó ötlet!
Szia kedves Ilona ! Nagyon szívesen , próbáljátok ki majd ti is ! Sok szeretettel Zoli
Köszi Zoli! Kipróbálom 😊😊😊
Szia kedves Bogi ! Jóságos kis krém ! Küldöm a mai sütit : ruclips.net/video/B2r1uLrGZo4/видео.html Szép vasárnapot kívánok ! Zoli😊👍👌
Máris nézem, köszönöm
@@boglarkamatrai4152 👍👍👍
Pazar a recept.elkészitettem a saját gyártású kolbaszból.ajánlom és köszönöm
Szia kedves Kati ! Örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli
Kedves Zoli! Gyermekkorom naaaaagy kedvence volt a “fogkrémes” tubusos KOLBÁSZKRÉM! Apuval imadtuk, elengedhetetlen kelléke volt a nyári kempingezéseknek! Alig várom, hogy Neked köszönhetően ismét időutazásban lehessen részünk! Szuper Vagy! Nagy tesztelő-tisztelőd: Andi
Szia kedves Andi ! Nagyon örülök hogy tetszett és igen majd ha megkóstoljátok akkor vissza fogsz repülni az időben :-) Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is és ha gondolod próbáld ki a retro melegszendvicset is ruclips.net/video/308j00_Gy04/видео.html az is hatalmas a múltat idéző kis finomság ! Sok szeretettel Zoli🧡
Szuper!!!!!!!! Nagyon köszi!!!!
Szia Peti ! Nagyon szívesen , jó étvágyat hozzá nektek is ! Üdv Zoli
😍Szeretem, le a kalappal, reggel korán friss kifli, stb... Fantasztikus kolbászkrém. Köszi ezt is. ❤️🌷
Próbáld majd ki te is csalódásmentes kis finomság !😊🧡😍Puszi Zoli
Remen sőrkorcsolya! Kipróbálom,köszönöm a receptet.
Szia Endre ! Sör , bor korcsolya mellé is tökéletes ! Üdvözlettel Zoli
Kedves Zoli! Nagyon szeretem a receptjeit. Olyan nincs,hogy a recepjét meg ne nézzem.Sokat el is készitettem és finom lett.További sok jó főzést kivánok.Jó egészséget kivánok.
Szia kedves Éva ! Ennek nagyon örülök és még sok érdekes és finom recepttel jövünk amik lehet hogy a kedvenceid is lesznek ! Sok szeretettel Zoli🧡👍😍
Nagyon finom lehet. Ezt is kipróbálom. Köszönöm.
nagyon szívesen Évikém ! Jó étvágyat hozzá nektek is ! Zoli
Megint egy szuper recept,mint mindig. Köszönöm,nagyon finom.
Szia kedves Ági ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli🧡
Szia,
ez egyszerű és nagyon jól néz ki! A "burzsuj daráló" eszméletlen, remélem nem gondolták komolyan.
Köszi szépen örülök hogy tetszett próbáld majd ki ! Sajnos komoly volt , de nem számít ! Üdv Zoli
Nagyon köszönöm az ötletet... Nem fogod elhinni, de éppen a napokban tanakodtam azon, hogy hogyan tudnám megmenteni a nagy rúd - piacon vett szalámit, amit a termelő, nagyon de nagyon elsózott, és száraz a belseje. Na nem kellemesen száraz, hanem elrontva.... Hát most már tudom, hogy mi a megoldás.. hála neked... jó, hogy vagy nekünk...
Szia kedves Csilla ! Igen ezzel a recepttel fel tudod használni a sóra figyelj mert az szerintem nem is kell majd nagyon használnod ! Jó étvágyat kívánok hozzá és legyen nagyon szép a napotok ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Zoli
Nagyon szépen köszönöm ezt a finom receptet
Nagyon szívesen Jani! Üdv Zoli
Köszönöm szépen Zoli, újfent ! Csorog a nyálam...
Nagyon szívesen kedves Józsikám ! Üdvözlettel Zoli
Szoky konyhája ❤️
@@jozsef0612 👍🖐😎🍺
😎🍺
@@jozsef0612 🖐🖐🖐🖐
Szia Zoli!
Szuper a recept, van hozzá jóságos házi füstölt kolbászom, egyik nap megcsinálom!
A daráló végett tettek be a Forbes magazin 100 leggazdagabb magyar közé mi?! Ha ha ha ha
Szép napot nektek!
Szia Kristóf ! Jó étvágyat hozzá és lehet a darálós Zoliként emlegetnek majd 🤣🤣🤣🤣🤣
Vigyázz magadra és minden jót nektek ! Zoli
Köszönöm!!
Nagyon szívesen kedves Eszter ! Üdv Zoli
A melegszendvicskrémes videó óta majd’ minden reggel olyat eszek. Természetesen variálgatva. Ez is remek. 👍🏻
Szia András ! Örülök hogy neked is bejött , hamarosan jövők a húsossal is , az is nagyon finom ! Baráti üdvözlettel Zoli
Pazar recept. Minden elismerésem! Imádom a kolbászkrémet, gyerekkorom menzáját idézi, uzsonnára kaptuk ezt sokszor a napköziben (vagyis ennek a lebutított verzióját). A kolbászról jut eszembe, esetleg egy csevapcsicsa,és a többi...balkáni kolbászkákat tervez felrakni? Minden jót kívánok, csak így tovább. Üdv.
Szia Ádám ! Nagyon örülök hogy tetszett a recept és igen ha majd megkóstolod akkor azok az ízek fognak visszaköszönni mint régen :-) tervezek sok mindent még csak kicsit el vagyok úszva még sok dolog van előtte de ezek is lesznek ! Baráti üdvözlettel Zoli
No erre jól rá éreztem hogy itt kell lennem-már tudom is mit készítek.-Szuper ízek hozzá valók..Köszönöm.))
Szia ! Jó étvágyat kívánok majd hozzá neked is , szerethető kis készítmény amiben nem igen fogsz csalódni ! Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
Zoli megint jó receptet hoztál megint csuda finom lehet. Puszi érte.😍😘❤
Nagyon szívesen és ha lesz kedvetek próbáljatok ki ezt a kis finomságot ! Sok puszi Zoli🧡😍😘
Szia Zolikank♥️koszonom szepen a receptet. Mi ezt nagyon szeretjuk es biztos hogy gyakran fogjuk elkesziteni.orulunk hogy vagy😘😘😘♥️udvozlunk benneteket Manchester bol.👍👍😘
Szia kedves Évikém ! Nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá nektek is ! 🖐👍😊Vigyázzatok magatokra, minden jót nektek ! Sok szeretettel Zoli🧡
Szia, Zoli! Azt hiszem ez is bekerül a kedvencek közé! :) Azokkal, akik meg folyamatosan beszólnak, ne foglalkozz!
Szia kedves Bea ! Szeretni fogod nagyon kellemes kis krém :-) persze hogy nem foglalkozok csak néha kiugrik belőlem a történés :-) Sok puszi vigyázz magadra ! Zoli
Tudod mit Szoky? Vállald fel, hogy gazdag vagy! Van egy szép családod, egészséges vagy, tehetséges vagy. Mi ez, ha nem gazdagság?! Csak így tovább, köszönjük a sok sok nagyszerű receptet, jó tanácsot!!!
Kedves Zoli! Csak gratulálni tudok! Csúcsszupi, hogy rád találtam! Igazi költeményeket osztasz meg velünk folyamatosan! Már több receptedet el is készítettem és sikerrel jártam.
A kedvencem a rántott tejbegríz. Várom további remekműveidet!
Üdv : Évi
Szia Évikém ! Akkor csak az i / y választ el minket mármint névileg :-) :-) nagyon örülök hogy megtaláltad a csatornát ahol érezd otthon magad a jövőben is ! Boldog vagyok hogy készíted a recepteket , hozok még sok finomságot ! Sok szeretettel Zoli
Tehát a vezetékneved ugyanaz, mint az enyém, csak ipszilonnal írod? 🙂A felmenőim is ipszilonosok, még apukám is.Kiváncsian várom a következő remekművedet!
Jó egészséget kívánok és maradj ilyen pozitív! Üdv : Lelkes rajongód🙂🌼🙂🌼
@@evaszokolai4624 Szia ! Igen és Békés megye az eredetünk 😊😊😊😊Jövünk hamarosan vigyázz magadra és minden jót nektek ! Sok szeretettel Zoli🖐👍😍
Szia kedves Zolikam. Nagyon jo reggelt kivanok. Super a kolbasz krem. En sutottem nehany napja olyan kifliket amit te sutottel. Nagyon jol sikerult. Ez a klassz kolbasz krem pontosan hozza illik. Koszi szepen a csodalatos receptet es a sok jo tanacsot . Biztosan kiprobalom ezt is. Kellemes napot es jo egeszseget nektek. Vigyazzatok magatokra. Sok szeretettel puszi ildi.♥️♥️♥️🥐🌭🌭🌷🌷😘😘😊😊👍👍👍
Szia kedves Ildikém! Neked is nagyon szépe napot kívánok és gratulálok a kiflikhez is ! És igaz az is egy ilyen kis finomság meg korona a kiflikre 👍🖐😘Jó étvágyat majd hozzá ! Szép napot és vigyázzatok magatokra továbbra is ! Sok puszi Zoli😍🧡😘
@@szokykonyhaja szia kedves Zolikam. Koszonom szepen a kedves szavaidat es a gratulaciodat a kiflikhez. A te klassz kifli recepted nelkul nem sikerult volna. Koszi szepen . Sok szeretettel sok puszi ildi.♥️♥️♥️🥐🥐😘😘😊😊👍👍
Szia kedves Ildikém ! Nagyon szívesen mindent és örülök hogy minden szuperül sikerül ! 🥐🥐🥐🥐Sok puszi hamarosan ismét találkozunk ! Zoli😎😍🧡
Rákattantam a videóidra, ráadásul úgy, hogy csak a rakott zöldbabot készítettük el ami isteni lett. (Azóta szinte minden videód megnéztem) Hasznos tartalmak/receptek, csak így tovább, ha másért nem is ezért érdemes feljönni a youtube-ra. Ne hagyd abba! ;)
Üdv: Zsolti
Szia Zsolti ! Nagyon örülök hogy ízlett a rakott zöldbab csúcs étel én is nagyon szeretetem ! Ha gondolod próbáljatok még ki sok finom ételt amik megtetszenek ! Holnap egy nagyon finom húsos melegszendviccsel érkezünk ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Baráti üdvözlettel Zoli
Minden receptedet igyekszem kipróbálni, nagyon finomak! Imádom!
Szia ! Ennek nagyon örülök és ehhez is jó étvágyat kívánok ! Sok szeretettel Zoli
KÖszi!!!!!
Jó reggelt Zolikám! Még korán van, de nagyon éhes lettem. Nagyon szuper finomság hoztál megint. Meg fogom csinálni. Köszi. Szép napot kívánok nektek.
Jó reggelt kedves Ildikém ! Hát ez reggelire is bevágható amivel jól indul a nap :-) jó étvágyat kívánok hozzá nektek is:-) Zoli
Szia Zoli! Ismételten egy osztályon felüli recept,mindig tudsz valami újat mutatni.Már jó rég óta ha nem tudom,hogy mit főzzek másnap, előző este nézem a videóidat és választok.A darálóról annyit,hogy egy konyhából sem hiányozhat! Javasolt minden húst egészben kérni és otthon ledarálni.
Szia Tomi ! Örülök hogy tetszett a recept és igen én is mindent itthon darálok ez nálam már nagyon régen természetes ! Vigyázz magadra és minden jót kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli
Kérek egy kis kóstolót! Ez nagyon finom....
Bárcsak küldhettem volna :-) Próbáljátok ki ! Sok szeretettel Zoli
@@szokykonyhaja Biztosan ki fogom próbálni!
@@erzsebetszegeditothlaszlon9425 Nem fogsz benne csalódni ! Zoli
@@szokykonyhaja Biztosan nem, mert eddig bármelyik receptedet megcsináltam, mindig nagyon finom volt. Csodálatos ember vagy! Olyan nagyszerű dolgokat tudsz. Láttam több nyelven is beszélsz. Köszönet amiért mindezt csinálod. Büszke lehetsz, és a családod is nagyon büszke lehet Rád. Üdvözletem Mindenkinek: Erzsi
@@erzsebettothlaszlone Köszönöm szépen kedves Erzsike és nagyon örülök hogy neked is minden jól sikerült eddig és ízlettek az ételek ! Nagyon szívesen mindent és érezd a továbbiakban is otthon magad nálunk és nektek is minden jót kívánok ! Sok szeretettel Zoli🧡
Спасибо за очень вкусный рецепт!
Viktor ! Очень приветствую, желаю вам хорошего аппетита!
Szia Zoli.
Tenyleg “ gazdag” vagy!
Hiszen Te tudsz ingyen adni!! 🤣🤣🤣
Koszonjuk a Tudast!
🌟🌟🌟🌟🌟
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️
🍺🍺🍺🍺🍺
Köszi Béla ! És mindig nagyon szívesen !!! 😊👍🖐😎
Legyen szép az estétek ! Zoli🍺🍺🍺🍺
Szoky kedves,, Jó reggelt kívánok, nagyon remek kolbász krémet készítettél, így reggelire meg is kívántam hamarosan el fogom készíteni! Nekem csak kézi darálóm van de nem baj :) helyszúke miatt nem is veszek áramosat! Köszi a finom recepteket már ha csak nézem a videót azzal is jól lakok!
Szia kedves Irea ! Örülök hogy neked is tetszett a recept és alkalomadtán próbáld ki , igazán ízletes és sok finom szendvicsbe rakható kis krém ! Sok szeretettel Zoli
Csodalatos Zolikam! En annyit fogok hozza tenni, hogy csapcsappolok bele nemi habanero t. Udv a feri.
Szia Ferikém ! Hát az nagyot emel majd rajta ! Üdvözlettel Zoli
Olyan nosztalgiát idéztél fel, ami a fiatalságomra emlékeztet. Készen lehetett kapni KOLBÁSZKRÉMET, tubusban (mint a fogkrém) I M Á D T A M . Egy kissé sós íze volt, de vajas kenyérre kenve, most is érzem a számban. - Alig várom, hogy alkalmam legyen a "SZOKY FÉLE KRÉM ELKÉSZÍTÉSÉRE. - Üdvözöllek!
Szia Jani ! Nagyon hasonló érzésed lesz amikor kipróbálod majd ezt a krémet , igen és is nyomattam még fiatal koromban .Friss kenyérre , kiflire téve fantasztikus élmény ! Jó étvágyat kívánok majd hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli
Jaj de jó, hogy van itt aki erre emlékszik és leírja (a békebeli tubusos kolbászkrémre gondolok) az az igazság, hogy én is annak a hatására fogom ezt elkészíteni, de biztosan ez sokkal klasszabb, mint az a hajdanvolt gyári 😋
@@edithedit924 Szia kedves Edith ! Készítsd el nem fogsz csalódni benne nagyon finom kolbászkrémet fogsz kapni ! Sok szeretettel Zoli🧡
Nagyon gusztusos
Köszi szépen ha lesz kedved próbáld majd ki ! Sok szeretettel Zoli
Szia Zoli,
Először is, nem olyan rég óta követem a videóid, de nagyon szimpatikus, hogy tényleg mindenki által elérhető, és beszerezhető alapanyagokból főzöl nagyon finom ételeket. Másodszor pedig tippet szeretnék kérni. Tarja... Sütöttem fokhagymásan, pácolva, sütőben, serpenyőben, mindenhogy. A kedvenc húsom, de adhatnál valami ötletet arra, hogyan lehet esetleg másképp elkészíteni mint a szokott módon. Azt sem bánom, ha ezt egy videóban mutatod meg. Nagyon köszönöm, és csak így tovább!
Szia István ! Örülök hogy megtaláltad a csatornát ahol érezd nagyon jól magad a jövőben is ! Sok tarjás recept van fent akár egyben megsütve , akár göngyölve és sok módon meg tudod tekinteni őket ! Üsd be a youtube keresőbe csak annyit hogy : szoky tarja és ki fog adni jó pár receptet ! Baráti üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Köszönöm szépen, már rajta vagyok a témán 🙂 Biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam. Lentebb olvastam olyan hozzászólást, hogy bemutathatnád a késeidet, kedvenc késed. Támogatom én is az ötletet! 🙂
@@ragovicsistvan Szia István ! Igen idővel el fogok készíteni egy ilyen típusú videót is , de előbb még jó pár receptet terveztem be ! Baráti üdvözlettel Zoli😎😊👍🍺
SZOKY 5*. SZÉP NAPOT 🌞👍👌
Köszi Laci ! Jó étvágyat nektek is hozzá ! Üdv Zoli😊👍🖐
@@szokykonyhaja Köszönöm SZÉPEN SZOKY,SZÉP NAPOT.🌞🌞🌞
@@lacisanyi551 Köszi szépen Lacikám ! Üdv Zoli👍👍👍
JÓ REGGELT ZOLIKÁM.👍🏽👍🏽NAGYON JÓL NÉZKI MEGPROBÁLOM KÖSZI💯💯SZÉP VIRUSMENTES NAPOT CSALÁDODNAKIS😍😍😍💋
Jó reggelt kedves Marika ! Nagyon szívesen nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Üdv Zoli🧡😍👍
Szia. Annyira gusztán tálalsz . Olyan éhes lettem😂😂😂 Nagyon guszta ezt meg kell csinálnom.
Szia Zoli ! Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is 😊😊😊😊😊Szép estét nektek ! Üdv Zoli
Bot daraloval is lehet? Nagyon finomnak tunik. Koszi a receptet
Szia ! Igen azzal is el tudod készíteni a krémet ! Üdvözlettel Zoli
Szoky konyhája koszi szepen . Nem a lustasag miatt hanem a kezem beteg es nem birok sok dolgot kezzel csinalni. Feltetlenul megcsinalom. A baratnom csinal hazi kolbaszt mert ugy-e itt sajna Magyar dolgokat nem nagyon lehet kapni (Ausztralia) es rettentoen hianyoznak az igazi Magyar izek. Igy a recepteddel biztos vagyok hogy elerem amit otthon gyerekkoromban megszoktam. Udvozlet
@@erikaontab004 Szia ! Biztos vagyok benne hogy neked is nagyon finomra fog sikerülni és vissza fognak jönni a múlt ízei !
Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli
Utálom a másik zsebében turkálást. De a recept király, jön a próba.
Szia Tündikém ! Én is ezt mondom de látod van ilyen is :-):-) Üdv Zoli
Szia Zoli, most akadtam erre a videóra és nagyon finomak tűnik.
Kérdésem hogy a bőrt le kell szedni a kolbászrol? Mivel tán eldugulna a luk a darálón?
Köszi a videoid.
Szia Zoli! Tetszik ez a recept is, úgyhogy el fogom készíteni😉👍! Volna egy kérdésem! Lehet, hogy az elején nem figyeltem, de milyen kolbász kell ehhez? Gyulai? Csabai? Vagy mindegy, csak füstölt legyen?
Mostmár én is veszek egy darálót magamnak, mert látom, hogy sokszor kell! (Legalább meglátom, hogy milyen gazdagnak lenni😆!)
Alika most is profi👏😉!
Üdv, Balázs.
Szia Balázs ! Igen akár Gyulai vagy Csabai vagy éppen bármely jóféle füstölt kolbászból is el tudod készíteni a receptet .Vegyél te is darálót és a gazdagok közé tartozhatsz 😂😂😂😂😂Ali köszöni szépen !!!! Baráti üdvözlettel Zoli
Nagyon tetszik. Egy kérdés ,az újhagymát miért nem daráltad le ?
Mert a gépek nem vehetik el teljesen a munkámat :-) :-) Örülök hogy tetszett a recept ! Zoli
Szia Zolikám,nagyon finomnak nézz ki ,a kolbászt nem nagyon szeretem,vagyis úgy mondom nem nagyon ehetem
Köszönöm szépen
Szia kedves Katikám ! Értem de ha egyszer mégis akkor itt a recept :-)
Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
Hello Zoli! Nagyon jól néz ki! Házi kolbásszal is ajánlod ?
Szia Dávid ! Házi kolbásszal is tökéletes a szendvicskrém ! Üdv Zoli
No, hát sok idő nem telt el a meglátni és elkészíteni között... Istenem..! Olyan finom lett, hogy ott is befordultunk tőle, ahol nincs sarok! 😋😋😋 Leültünk és ettük hegyekben a kolbászkrémes szendvicseket hagymával, uborkával, erős paprikával. Ilyenkor szokták mondani, hogy Jóisten gyere le? 😁 Zoli olyan gusztusosan süt, főz, hogy gyakorlatilag rá vagyok kattanva a videóira 😉🥰
Szia kedves Edit ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! 😊👍😉Próbáld majd ki a régi retro melegszendvicskrémet is az is nagyon ott van : ruclips.net/video/308j00_Gy04/видео.html Örülök hogy jól érzed magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli🧡🥰😘😘😘
Szia Szoky 🙂
A napokban elkészítettük ezt az ételt. Nagyon finom lett. Arra gondoltunk, hogy vaj helyett kipróbálnánk mascarponéval, hogy kenhetőbb legyen. Mit gondolsz? Nagyon elvinné az ízét?
Válaszodat előre is köszönöm!
Ü.: Noémi
Szia kedves Noémi ! Bátram kipróbálhatod vele hiszen az egy natúr ízvilág tehát sok mindenbe elfér én úgy gondolom hogy azzal is igen finom lehet .Sok szertetettel Zoli
@@szokykonyhaja rendben 😊 Köszönöm!
@@noemiarvai7869 Nagyon szívesen ! 😉👍
Nagyon jól néz ki, összefut a nyál a számban, biztosan ki fogom, egyszer próbálni! :)
Egy kérdés ami mindig is érdekelt: Melyik fiad szokott lenni az "operatőr"? Az Alex vagy a Márk, vagy ez mindig változik? :)
Szia ! Örülök hogy tetszett a recept és nektek is jó étvágyat hozzá !
Alex és a kedves feleségem szokott kamerázni :-) de főleg Alex a mágus :-) Üdv Zoli
Szia Zoli! Ne törődj a keserű, beszólogató emberekkel, bár biztos vagyok benne, hogy rosszul esik... Sajnos az online jelenléthez ez is hozzá tartozik. Ahogy szokták mondani, van annak aki el nem issza 😉 Szerencsére a többség nem ilyen, csorgó nyállal nézzük a videókat, és várjuk az újakat. Szép napot!
Szia kedves Szilvikém ! Persze hogy nem csak tudod néha kicsúszik az emberből 😊👍ne de nem érdekes az egész ! Nagyon örülök neked is és ha meghoztam a kedved próbáld ki te is ezt a kis finomságot ! Rég láttalak 😊👍🖐
Sok szeretettel Zoli
@@szokykonyhaja Itt vagyok mindig, csak nem mindig van időm kommentelni, mert sokat dolgozom. De itt vagyok, figyelek. 😊
@@szilviasiklosi295 örülök neki ! Vigyázz magadra és pihenj sokat , hamarosan ismét találkozunk 😊😊😊😊Sok szeretettel Zoli
Üdvözöllek! Azt megkérdezhetem, hogy milyen típusú darálód van?
Szia Szabolcs ! KENWOOD pro 1600 .Üdvözlettel Zoli
Mosojog az áru 😀 legyen szép napod 🇭🇺🇫🇷🍺🍺👍🍻
Szia Tibikém ! Már megint csak így lett 😂😂😂😂Vigyázz magadra ! Üdv Zoli
bár lehetne ilyen kifliket kapni :)
Süss egy pár kört , nagyon egyszerű és tuti finom :ruclips.net/video/ECxdNEcROU8/видео.html
Megint isteni receptet kaptunk, köszönöm szépen. :) Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted, ha a sonkakrémbe kevernék egy kis tejszínes-ecetes tormát, az jót tenne neki és esetleg kihagynám a tejfölt, csak vaj menne hozzá? A második kérdésem pedig az, hogy nem kell lehúzni a kolbász bőrét darálás előtt? (Ja és gratulálok, hogy ennyire gazdag vagy, hogy még darálód is van.) :D :D :D Előre is köszönöm a válaszod. Kellemes napot kívánok Nektek! :)
Szia kedves Éva ! Igen keverhetsz bele tejszínes tormát csak akkor minél előbb legyen elfogyasztva a krém mert ugye hőkezelés nélkül kerül bele tejszín ! A bőrt nem kell lehúzni róla hiszen ez ehető és darálás után meg nem mondod hogy az rajta volt , nem észrevehető , nem zavaró.Köszi a gratulációt :-) holnap megyek egy új darálóért :-) Puszi Zoli
@@szokykonyhaja Szia Zoli! Köszönöm a választ. Imádom a humorodat!!! :) Daráló nagymester. :D Én olyan tejszínes tormára gondoltam, amit a boltban lehet megvenni, üveges, nem én csinálnám. Ezeknek általában elég hosszú a szavatossága, de gondolhatok sima ecetes tormára is, ha úgy tovább eláll. Mi a véleményed? Szerinted jó íze lenne a krémnek? (Nem szeretnék selejtet gyártani.) Puszi Nektek :)
@@horváthéva777 Szia Évikém ! Igen értem és tehetsz bele persze azzal igen tovább eláll .Nálam mindig az a cél hogy keveset készítek mindenből de sűrűbben .Vigyázz magadra és minden jót kívánok ! Hamarosan ismét találkozunk ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
Szia Szoky. Noha nem épp a receptbe vágó a kérdésem, és nem néztem át a videóid, de ha épp lesz egy pici időd, akkor szívesen megnéznék egy kisfilmet tőled, ahol kitérsz a késeidre. (Gondolok itt márkára, típusra, kedvenc kés, tapasztalatok stb....) Ha esetleg van már ilyen videód akkor előre is elnézést. :) Nálunk nagy kedvencek a filmeid és receptjeid. :)
Szia ! Több videóban is beszéltem már ezekről a dolgokról de majd egyszer csak egy ilyen témát készítek ! Amúgy főleg Wüsthof Solingen késekkel dolgozok de van Victorinox és Dick késem , acélom is ! Ezekkel mind maximálisan elégedett vagyok ! Üdvözlettel Zoli
@@szokykonyhaja Remek! Köszönöm a válaszod. :)
@@kalamatyi19 Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
Kedves Zoli! Szeretném megkérdezni hogy méjhütőben lehete tárólni a szendvics krémeket? Előre is köszönöm a választ.
Szia kedves Évikém ! Én nem vagyok a híve a krémek a lefagyasztásának , de ez több napig eláll a hűtőben ! Sok szeretettel Zoli
Kedves Zoli.Mindenkèppen kell tejföl a krèmbe? Előre is köszönöm a választ.
Kedves Évi .Azzal van lazítva a krém így kenhetőbb és lágyabb lesz! Nagyon szívesen ! Zoli
Ment a like a daráló milliomosnak! 😆
😂😂😂😂😂Ja igen ezt is megkaptam 😊😊😊👍Köszi , legyen szép a napod ! Üdv Zoli
Szia Zoli! Szeretnék ötleteket kérni Tőled. :) Unjuk már az elszigeteltséget a vírus miatt, így úgy döntöttem hogy áthívom, megvendégelem a barátaimat, kis összejövetel... Szeretnék valami ételt készíteni de semmi ötletem. Milyen vendégváró ételeket tudnál ajánlani Nekem? Legutóbb készítettem egy mindent bele Jókait, mindenféle földi jóval megpakolva :) Ezt nem szeretném ismételni, nem akarom ugyanazt újra eléjük tenni, de viszont semmi sem jut eszembe ami nagyon frappáns és alkalomhoz illő.
Szia Zoli ! Hát erre aztán nagyon nehéz válaszolni mert nem ismerem a csapatot ! Ha körbe nézel tömérdek recept alkalmas erre a célra a melegszendvicsektől kezdve a frissensültek , egytálételek és a sütemények nagy mennyiségét találod ! De ott a tatár vagy éppen töltött tojás , kaszinó tojás és sok egyéb ! Üdv Zoli
@@szokykonyhaja Köszönöm szépen!
@@zolisztana1084 Nagyon szívesen Zoli ! Üdv Zoli
Jo reggelt Zoli. Van egy kerdesem. A kiflit megkened valamivel vagy csak ugy szűzen teszed ra az uborka szeleteket es kolbasz kremet?
Szia jó reggelt ! Igen sós vaj , kígyó ubi , sajt , és a krém de ezt úgy variálhatod ahogy csak szeretnéd .Ha lett volna mini koktél paradicsom akkor a tetejére ment volna egy kis karddal átszúrva azt .Üdv Zoli
Nagyon guszta es fincsi,meg mondom anyunak,hogy keszitse el. Koszonom szepen. Udv nektek Szabadkàrol 😘
Szia. Megcsináltam a tegnap, hát a gyerekek csak hümmögtek evés közben.Úgy nyelték mint kacsa a nokedlit. Mára pedig még finomabb lett de el is fogyott, úgy hogy megyek kolbászt venni mert vacsira is ez a kívánság. Köszönöm szépen.
Szia kedves Éva ! Nagyon örülök hogy elkészítetted és hogy mindenkinek ízlett kedves egészségetekre ! Jövök még hasonló finomsággal hamarosan ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli🧡
@@szokykonyhaja Hát gyakori látogatód vagyok , már sok mindent elkészítettem a tanításod alapján és mondhatom mindnek sikere volt.
@@evakertesz2918 Nekem az öröm és te is nagyon ügyes vagy , van érzéked hozzá ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
Jo dolga van a csaladjanak
Igen ezt tudják :-) :-) és szeretik a helyzetet is :-) Üdv Zoli
SZIA SZOKY NEKEM ZÖLDSÉG ELEKTROMOS ŐRLŐ GÉPEM VAN AMIN RAJTA VAN A HÚS EMBLÉMA IS AZZAL IS LELEHET DARÁLNI ?
Szia kedves ági ! Ha rajta van akkor valószínű alkalmas erre a funkcióra is és tudod vele aprítani ! Üdvözlettel Zoli