Én nem vagyok Fideszes sőt nagyon nagyon nem..! De nem értem mi értelme van szidni azért mert alacsony vagy meghízott!? Mi a jó isten köze van ennek a személyeskedésnek a politikai teljesítményhez intézkedésekhez kormányzáshoz!? Nektek mi a jó isten bajotok van!?
@@K_G_49 Egyáltalán nem olyan fontos és sürgős a személyes interjú. azt hiszem van mit csinálni. Az ilyen jellegű interjúk, amik kimondottan személyesek, utolsó prioritásként szerepelnek egy munkából ki sem látszó ember számára. Nekem választóként is az a fontos, hogy az ország ügyeit intézze. Ha lesz rá idő, örömmel hallgatnék egy ehhez hgasonló személyes beszélgetést, de egyáltalán nem sürgős. Ennyi. Nem kell etz túlgondolni.
Orbán Viktor a politika professzora, igen a magyaroknak ilyen ember kell , soha nem mocskolódott senkivel, bátran, nyugodtan, tisztelettel beszélt amikor szükség volt rá, még Brüsszelben is.
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen határozott, a Magyar nép érdekeit szem előtt tartó miniszterelnökunk van. Neki koszonhetjuk a béke melletti kitartást, a rezsi csökkentést, a családok segiteset, a 13. Havi nyugdíjakat, valamint inflaciokovetesenek megtartását. ❤❤❤❤❤❤❤ A kezdettől Fidesz partiak vagyunk a férjemmel együtt
@@nektar1n810 vajon miért? Talán mert megalapította az elszigetelt köpcös az EP harmadik legnagyobb frakcióját és van kilátás egy jövőbeli fordulatra? Egy olyan fordulatra ahol nem birodalmat akarnak csinálni, hanem hagyják élni az egyes nemzeteket úgy ahogy akarnak. Ha a Főni úgy látja hogy van erre esély próbálja meg, ha nem, akkor lépjen ki a picsába. Bármelyiket támogatom 😘
8:40 nél azt kérdezi a miniszterelnök hogy 88-ban hány éves voltál? Azt mondja Péter 70-ben születtem akkor 13 éves voltam... 🤭🤭🤭 Akkor jól van na... 👍
@@erzsebetdihen8202 Ha megengeded én mesélek: Tudod mi a különbség a tragédia és a baj között? Ha a Fidesz-KDMP nem nyert volna kétharmaddal, az baj. Hogy az ellenzéki massza csúfosan lebőgött, az (valakiknek) tragédia. De nekünk nem baj.
Én 2010-ben egy verset írtam Orbán Viktornak, hogy ő lesz királyunk,( átvitt értelemben.) Nem tévedtem. Még sokáig így legyen. Gratulálok a 2022-es fenomenális győzelemhez.
Isten ments hogy ő király legyen... Minek képzeli magát ez a dagadt disznó ? Hogy ő a kibsztt 21. századi Horthy Miklós ? Na ne nevettes az ország kishíján a csőd szélén emberek szegényednek el és királynak meritek nevezni ez több mint nonszensz !
8:30 Ezt figyeltétek? Mondja Orbán: 88-ban alakítottuk a Fideszt. Te akkor hány éves voltál? ( Kérdezi Orbán Hajdú Pétertől) Erre Hajdú Péter ezt válaszolja: 70-be születtem, tehát 13. Kicsit elszámolta magát, cirka 5 évet tévedett, illetve mondta rosszul. Hajdú, azt se tudja mikor született. Amúgy 1975-ben született. : hu.wikipedia.org/wiki/Hajd%C3%BA_P%C3%A9ter_(m%C5%B1sorvezet%C5%91)
Nem hinném, hogy bárkinek érdekfeszítő lehet, hogy Hajdú mikor született, a beszélgetés lényege nem ez, kvázi szándékosan nem vallja be, mikor született.
@@domonkosbalazs2265 Az öccse született '77-ben nem ő. Ő azért mondta, hogy 1975-ben született, mert nem akarta megmondani, hogy valójában mikor (1963).
@@tamasnehornyak5711 az államadósság köszöni szépen europában az alacsonyabbak kőzé tartozik. A jogállamisági mechanizmussal inkább egy vicc műsorhoz kommentelj, a többi meg értelmezhetetlen. Javaslom a telex es 444 kívül más sajtó orgánumot is olvass mert erre magyarországon nem sokan kiváncsiak
Az aki nem tud tiszteletteljesen véleményt alkotni a milliók által megválasztott miniszterelnökről csak magát minősíti, hallgatott volna bölcs maradt volna.
0:25 Petikem, komolyan gondoltad volna, hogy Magyarorszag Miniszterelnoke menjen helybe neked? Ma'r akkor nagyon el voltal borulva magadtol, Ki'ccsikooo 😂😂
Ez nem európai identitás! Halálra van ítélve Európánkban. István Királyunk az államalapításkor Európára esküdött! Az ortodox nem a mi világunk! Ruszkik haza! A gazdaságilag fejlett Európai Egyesült Államok majd biztos befogadja a háború után legyöngült oroszokat! A világrend az ősi nagy Európát indítványozza!
Hát ma is ez megy szinte naponta hoznak törvényt , határozatot, valamilyen rendeletet stb, már számolni sem birja az ember de ezt már nehéz ésszel felfogni, és alkalmazkodni ezekhez lassan képtelenség☝️
@@KSpany Azt mondtad, hogy nem beszélget senkivel. Miközben az Orbán-kormány vezette be a Kormányinfót és a Budapest infót. Hozzáteszem, a Budapestinfót Karácsonyék azonnal el is törölték, amint hatalomra kerültek. Ha valakit vádolni lehet azzal, hogy nem áll le másokkal beszélgetni, akkor azok az ellenzéki seggfejek.
@@benusmiklos5374 mutasd már meg nekem kedves barátom Gyurcsány hány stadiont épített? Jaa, egyet se? Érdekes. Egy stadion nagyszerű befektetés, hosszú évtizedeken keresztül fix bevételt hoz, cirkuszt ad a népnek, ráadásul a testmozgás könnyen nevezhető az egészségügy egy részének. Na ez nem zárja ki azt hogy más egészségügyi fejlesztéseket is tegyenek, jó lenne, de ami késik nem múlik.
Mennyivel fiatalabb volt az orbán, az arca még sokkal keskenyebb, nincs még úgy feldagadva a feje, és nincs még olyan csúnyán elhízva sem, mint manapság. Elképesztő, hogy 12 év alatt hogy megzuhant a pali.
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Parlament: Magyar Orszaggyules: Magyar Politika: Orban Viktor 1963.-2024. 60.-61. Eves: Magyarorszag Miniszterelnoke es Kormanyfoje Fidelitas, Fidesz-KDNP, Jobb Oldal Budapest 2024.........😊😊😊😊😊🎉🎉🎉🎉🎉😊😊😊😊😊
En sem tudnam tegezni. Meg a nagynenimet sem tegezem, pedig mar tobbszor felajanlotta, de ugy erzem az nem lenne annyira tiszteletteljes, mint amit O megerdemel tolem.
@@krisztarostas8077 hahahahaha nekem HA lenne szavazati jogom SEM szavaznèk mert UGY is az van amit ôk akarnak(màr èvek ota,sajnos!) èn le lèptem onnan 96ba baràtom ,mikor mèg hitegettèk hogy milyen joo lesz nekûnk a nyugat a felzàrkozàs ès stb.ugye?! NA èn nem vàrtam meg amig felzàrkozunk, mert làtod mèg ma SEM vagyunk(tok) felzàrkozva,sôtt! Mèg szarabb IS a helyzet azota 10X kb...Akkor miirôl beszèlsz nekem! Hidd el èn làtom 2 redszer kôzt a kûlônbsèget ès hidd el Padre hogy olyan szinten vagytok hûlyènek nèzve hogy el sem hiszed! Csak hàt nektek az van ,az a normàlis ,az van megszokva,abba vagytok beleerôltetve ès honna IS tudnàtok milyen IS lehetne?! èrted?! Mert ha tudnàtok akkor igen IS azt akarnàtok ès nem adnàtok alàbb! Errôl ennyit,padre! ideje lenne kinyitni a szemeteket nem rosszbol! Akkor ennyi!Aaaaa duma AAZ van ,meg volt mindig IS DE csak annyi EZ a gond! Azt irhatsz nekem akàr mit Ti vagytok szrban OTT ès nem èn ITT!NEM engem nèznek hûlyènek èvek ota,ugye?!Tovàbbi szèp estèt,dràga!
Jeszy Ági LIvotil Rossz az ertelmezese a mondatomnak én saját magam batyujara gondoltam,mert ismétlem én ezt bizony nem szeretném megélni Szép estét kívánok
@@zoltanbabos4295 a stroman duma ballibsi rágalom. Ami az apját illeti 60eves kemény munkával szerezte! Nem lopta, mint Gyurcsány meg dobrev a vagyonát!
Mindenki maga másszon ki a saját árkából. A kötél, vagy a létra biztosítva van. Jaa, ha valaki nem akar kimászni, csak óbégat, azon nem lehet segíteni.
@@adamnagy3643 Sejthettem volna, hogy a kötélbe belefog "kapaszkodni" Én nem személyeskedtem, de ha magára vette nem az én hibám. Ami meg apolitikusokat illeti, én semmi pénzért nem cserélnék velük. A gazdaság állapotát meg rábízom a kormányra. Nekem a Fidesz-KDMP kormány tevékenysége megfelel.
@@zsuzsabalazs3530 Egészségügyi kérdés is az elhízás! hogy az esztétikai megjelenést ne is említsük...-Bizony nagyon lekéne fogyni! Kb.25kg.-t saccolok.. Hajrá!
@@andrealegendi9000 A külseje legyen az ő gondja, (nem hiszem, hogy az ellenzék által istenített nyugati országoknak ez lenne a kabinet kérdés) És annak sem, aki értékelni tudja amit tett az országért. Az egészségére bizonyára vigyáznak az arra illetékesek.
~{( :-))))))))Most 2024-ben nézve ennek a beszélgetésnek minden szava nevetséges ~{( :-))))))És egyben végtelenül szomorú ,amilyen helyzetbe juttatták a magyarokat , a földünket,a közvagyont stb.!!!!!
Itt még egy fokkal normálisabb volt, de sokszor ellent mondott a mostani önmagának. Igaz, itt sem néztem a pofáját, de a mostani nyelvkiesős zsebre rakott kéz, (mert remeg) kényszermozgásos stb egyszerűen elképeszt, hogy egy beteg ember a miniszterelnökötök.
Én nem vagyok Fideszes sőt nagyon nagyon nem..! De nem értem mi értelme van szidni azért mert alacsony vagy meghízott!? Mi a jó isten köze van ennek a személyeskedésnek a politikai teljesítményhez intézkedésekhez kormányzáshoz!? Nektek mi a jó isten bajotok van!?
Mert vicces hogy pont olyan mint a Döbrögi. Kívül belül
@@Gabor5777 őőő ok 🤦♀️
@@kviktoria6194 Az egèsz orszàg VICC ugy ahogy van ezzel a majomal az èlen!
Ha nem talalnak semmit az intezkedeseiben,akkor belekotnek az alakjaba...
@@denespeter3928 végülis korrupció az valóban "semmi" meg a hintapolitika :D
Egy ilyesmi friss személyes beszélgetést szívesen meghallgatnék!
Jó lenne azok helyett az unalmas szrok helyett amikor kb helyette válaszol a musorvezeto a rádióban.
Pontosan 0% esély van erre. Még a TV2-be sem megy el Orbán, nemhogy máshova.
@@K_G_49 Egyáltalán nem olyan fontos és sürgős a személyes interjú. azt hiszem van mit csinálni. Az ilyen jellegű interjúk, amik kimondottan személyesek, utolsó prioritásként szerepelnek egy munkából ki sem látszó ember számára. Nekem választóként is az a fontos, hogy az ország ügyeit intézze. Ha lesz rá idő, örömmel hallgatnék egy ehhez hgasonló személyes beszélgetést, de egyáltalán nem sürgős. Ennyi. Nem kell etz túlgondolni.
@@freeisaura8725 “…van mit csinálni.” :D édes istenem, te megvezetett birka :D
@@freeisaura8725 olyan szépen írsz,miért nem írsz neki hogy szabadítson ki,ő nagyon szeret bajbajutott embereken segíteni!!!😭
"A fiadnak is komoly barátnője van, ugye?" 🤣🤣🤣
Meghallgatnék most is egy hasonló beszélgetést.
@@eriktolli2 Élveznéd, hogy agyoncsócsáljátok minden szavát ! Na, abból nem esztek senkiházi hiénák !!!
Orbán Viktor a politika professzora, igen a magyaroknak ilyen ember kell , soha nem mocskolódott senkivel, bátran, nyugodtan, tisztelettel beszélt amikor szükség volt rá, még Brüsszelben is.
Csatlakozom!
Csak Boldog Karacsonyt kivant a “csicska” ellenzekenek egy parlamenti vitaban.
Vicc😂😂😂
🤦♀️😂
Jogos amit mondasz
Volt egy jó miniszterelnökünk, akit elvitt a maffia kormányzás és a korrupció egy visszafordíthatatlan irányba, sajnálom!
@@adamdiosi5735 Van ez igy ! Vesziteni tudni kell ! De egy életen át ezen keseregni kár ! Rövid az élet !
@@adamdiosi5735 Sajnálhatod, hogy nem érted, a jó kormányzó csak a barátaiban hisz és nem bízik a rosszakaróira semmilyen beruházást !
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen határozott, a Magyar nép érdekeit szem előtt tartó miniszterelnökunk van. Neki koszonhetjuk a béke melletti kitartást, a rezsi csökkentést, a családok segiteset, a 13. Havi nyugdíjakat, valamint inflaciokovetesenek megtartását. ❤❤❤❤❤❤❤ A kezdettől Fidesz partiak vagyunk a férjemmel együtt
Immáron nem csak a felesége hozza szóba, hogy nem erről volt szó...
Itt még Brüsszel nem volt Moszkva. :D
Sokat fordult a világ. Mostmár napi 400 millióba fáj a Brüsszeli rezsim
@@fuggetlenobjektiv2833 be kellene tartani a szabályokat. 26 tagállamnak sikerül.
@@mosalah8773 tehát be kéne engednünk a migránsokat, hogy a mi jövőnket is tönkre tegyük ezzel. Hát bármennyit megér, hogy ezt elkerüljük.
@@fuggetlenobjektiv2833 Ki lehet lépni. De valamiért mégsem lépnek ki... 🙂
@@nektar1n810 vajon miért? Talán mert megalapította az elszigetelt köpcös az EP harmadik legnagyobb frakcióját és van kilátás egy jövőbeli fordulatra? Egy olyan fordulatra ahol nem birodalmat akarnak csinálni, hanem hagyják élni az egyes nemzeteket úgy ahogy akarnak. Ha a Főni úgy látja hogy van erre esély próbálja meg, ha nem, akkor lépjen ki a picsába. Bármelyiket támogatom 😘
Kedves Anikó asszony!
Gyönyörűek a porcelánok, tiszta szívből örülök hogy az interjú végéig kibírták. Nagyszerű család büszkeség mindenki.
Gratulálok a szép nagy családjához,es a szép unokákhoz, erőt egészséget, még 30-evig vezetőnk ként.
@@ildikoviranyi9772 Macront láttad már kabaréban, esetleg Webwrt, Ursulát ? Na, még azután sem fog Orbán Viktor a kedvedért sem Hajdúval bohóckodni !
@@ildikoviranyi9772 Gúnyolódni nagyon tudtok, de nálunk nem ér el semmit ez a műfaj ! Ez a ti stilusotok, ezt is ismerjük már, unalmas , erőltetett !
Èn büszke vagyok Orbán Viktorra a legjobb elnöke Magyarországnak !
Mert?
Kire vagy büszke? 😅😅😅😅😅
Egyrészt miniszterelnöke, nem pedig elnöke. Másrészt meg a szakadék szélére sodorta az országot.
8:40 nél azt kérdezi a miniszterelnök hogy 88-ban hány éves voltál? Azt mondja Péter 70-ben születtem akkor 13 éves voltam... 🤭🤭🤭 Akkor jól van na... 👍
😂😂
75-ben született Péter. Csak egy kicsit nehez kivehető.
Akkor úgy rendben van, csak először furcsa volt hallani 🤭👍
Érdekesen nyilatkozott a fiáról.
Szerintem már akkor tudta hogy meleg!
@@9999gringo Lehetséges.
Mivé lettél Viktor?!
Imádom Orbán Viktort a leg szuperebb miniszterelnok
Biztos milliárdos vagy. 😆😆😆
@@erzsebetdihen8202 Nem nagyon egyszerű nő vagyok De Orbán Viktor egy csodálatos miniszter elnök 😍
Mesélj.
Szuperül kapd be neki
@@erzsebetdihen8202
Ha megengeded én mesélek:
Tudod mi a különbség a tragédia és a baj között?
Ha a Fidesz-KDMP nem nyert volna kétharmaddal,
az baj. Hogy az ellenzéki massza csúfosan
lebőgött, az (valakiknek) tragédia. De nekünk nem baj.
kivalo egy interö csodalatos
Szép beszélgetés volt!
Én 2010-ben egy verset írtam Orbán Viktornak, hogy ő lesz királyunk,( átvitt értelemben.) Nem tévedtem. Még sokáig így legyen. Gratulálok a 2022-es fenomenális győzelemhez.
Isten ments hogy ő király legyen... Minek képzeli magát ez a dagadt disznó ? Hogy ő a kibsztt 21. századi Horthy Miklós ? Na ne nevettes az ország kishíján a csőd szélén emberek szegényednek el és királynak meritek nevezni ez több mint nonszensz !
Elmebeteg
Éljen a Vezér💪🙏🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Heil Orbán Diktàtor!
Miniszterelnök Úr! Ugye 2026-ban is megalakítja a 6. Orbán-Kabinetet!? Szerintem biztosan!
@@thetruthtester5169 Van hozzá bizodalmam, hogy téged provokátor gc!
Nagy szègyen lenne,IGY is az hogy idèn hagytàtok nyerni!
@@thetruthtester5169
Aljas ember vagy te. Ja, nem. Ellenzéki! Ez a helyes kifejezés.
@@crasoverride7294
Nem hagytuk nyerni. Nyert. Érted-e a különbséget? Nem? Nem baj.
Kisebbségi Rostás ,megint megmondta a frankot.😅😅😅😅😅😅
8:30 Ezt figyeltétek? Mondja Orbán: 88-ban alakítottuk a Fideszt. Te akkor hány éves voltál? ( Kérdezi Orbán Hajdú Pétertől) Erre Hajdú Péter ezt válaszolja: 70-be születtem, tehát 13. Kicsit elszámolta magát, cirka 5 évet tévedett, illetve mondta rosszul. Hajdú, azt se tudja mikor született. Amúgy 1975-ben született. : hu.wikipedia.org/wiki/Hajd%C3%BA_P%C3%A9ter_(m%C5%B1sorvezet%C5%91)
azt is mondja, hogy " '75-ben születtem"... amúgy kíváncsi vagyok HP véleményét a mai Orbánról.
Nem hinném, hogy bárkinek érdekfeszítő lehet, hogy Hajdú mikor született, a beszélgetés lényege nem ez, kvázi szándékosan nem vallja be, mikor született.
@@zoli011Nyalja a seggét erősen
@@bear544De bevallja, ha elszámolta vna Viktor elég fura is lett vna, de nem számolta el
@@domonkosbalazs2265 Az öccse született '77-ben nem ő. Ő azért mondta, hogy 1975-ben született, mert nem akarta megmondani, hogy valójában mikor (1963).
11 evvel kesobb! Nagyon jol nezunk ki!
Az államadósságra gondol? A jogállamisági mechanizmusra? Vagy talán az elvesztett területekre, a háború bukására?
@@tamasnehornyak5711 az államadósság köszöni szépen europában az alacsonyabbak kőzé tartozik. A jogállamisági mechanizmussal inkább egy vicc műsorhoz kommentelj, a többi meg értelmezhetetlen. Javaslom a telex es 444 kívül más sajtó orgánumot is olvass mert erre magyarországon nem sokan kiváncsiak
@@tamasnehornyak5711 Hat mindenki arra amit a vezetojetol kap. Gondolom ön is gyurcsanyra gondolt amikor a kerdeseit feltette, ugye?
Az aki nem tud tiszteletteljesen véleményt alkotni a milliók által megválasztott miniszterelnökről csak magát minősíti, hallgatott volna bölcs maradt volna.
0:25 Petikem, komolyan gondoltad volna, hogy Magyarorszag Miniszterelnoke menjen helybe neked? Ma'r akkor nagyon el voltal borulva magadtol, Ki'ccsikooo 😂😂
Ma van a szülinapom! Április 11 ken.,! 😘☕🐣🐣🤗🤗💓❣️❣️👍🏻🎀💋💋
Boldog Születésnapot!
Ma van az édesanyám születésnapja is 😃🎂
@@janesmith5607 isten eltesse
@@felszatyorr.3293
Köszönöm szépen 😊💗
Jó éjszakát szep estet angyalok szálljon hozzád szep álmokat kívánok
Jó éjt. Szep bekes estet kivanok angyal szál parnadra szep álmokat súg a füledbe! 🙋♀️💓💞💞💕💕🌹❤️🎀🎀💝💝😘😘💋💋💋😉😉😉💗💗💞💓💓🙋♀️🙋♀️👨❤️👨💘☺️🤔🤔😊🙄😏💖😢🕊️🕊️🕊️ 🕊️🕊️.
4:31 Itt szólta el magát a doktorminiszterelnökúr, hogy gyakorlatilag új rendszert épít.
❤❤Éljen a Fidesz és KDNP
Grazie presidente
HAJRÁ ORBÁN VIKTOR ÚR.🇭🇺💒🇭🇺❤❤❤❤🌾🌾🕊🌾🌾🌾🌞🦠🦠🦠🦠☘☘☘☘☘☘❤❤❤❤🖤🖤🖤💒💒🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Ez nem európai identitás! Halálra van ítélve Európánkban. István Királyunk az államalapításkor Európára esküdött! Az ortodox nem a mi világunk! Ruszkik haza! A gazdaságilag fejlett Európai Egyesült Államok majd biztos befogadja a háború után legyöngült oroszokat! A világrend az ősi nagy Európát indítványozza!
🤮
A legtöbb fideszesnek ennyi az érve, hogy ÉLJEN, meg a szivecske, meg a magyar zászló. Gratulálok.
Sok mindem már nem így van........
Nagyon nagy szerencsénk van,hogy ö a miniszterelnökünk
🤦♀️😂
🧡
💖
1970 ben akkor 18 éves volt 1988 ban Hajdú Péter én 1972 ben az 1988 03 30 án ekkor alakult a Fidesz 15 és fél
😳
@@andrewleslie2786 Mit akar ezzel mondani , jóember ?
Orbán Viktor a legjobb
Hát ma is ez megy szinte naponta hoznak törvényt , határozatot, valamilyen rendeletet stb, már számolni sem birja az ember de ezt már nehéz ésszel felfogni, és alkalmazkodni ezekhez lassan képtelenség☝️
@@endrelevai2081 Nem könnyű, pláne annak, aki azt sem tudja merre az előre !!
O1G mostanság nem nagyon mer ki ülni beszélgetni kb senkivel 😂 a mi utcai harcosunk 😂😂😂😂😂
👆😀😀😁😂😂😂😂😂🤣🤣👆
Nem tudom, feltűnt-e, de most volt nemzetközi sajtótájékoztató.
@@disobey47 azta 😂😂😂 most hanyatt kell baszni magát mindenkinek vagy mi ? 🤣🤣
@@KSpany Azt mondtad, hogy nem beszélget senkivel. Miközben az Orbán-kormány vezette be a Kormányinfót és a Budapest infót. Hozzáteszem, a Budapestinfót Karácsonyék azonnal el is törölték, amint hatalomra kerültek. Ha valakit vádolni lehet azzal, hogy nem áll le másokkal beszélgetni, akkor azok az ellenzéki seggfejek.
Ki ülni???
Úgyérted kiülni te iskolázatlan proli. 😃
!!! JÓL LÁTHATÓ HOGY A MEGSZORÍTÁSOK NEM VEZETNEK SEHOVA!!!!!!!!!!!!!!
Igen ezt a gyurcsany korszakból tudjuk!
Talán még Mészáros urat pápává tudja választatni. Ez a tudás, magyar tudatosság.
Kac-kac.
@@guellpark Drága barátom, kellene még pár stadion is, egy beteg elme kiteljesüléséhez. Akkor sokkal jobban haladna országunk.
@@benusmiklos5374 Egyetértek. Sok stadion kéne még.
@@benusmiklos5374 mutasd már meg nekem kedves barátom Gyurcsány hány stadiont épített? Jaa, egyet se? Érdekes. Egy stadion nagyszerű befektetés, hosszú évtizedeken keresztül fix bevételt hoz, cirkuszt ad a népnek, ráadásul a testmozgás könnyen nevezhető az egészségügy egy részének. Na ez nem zárja ki azt hogy más egészségügyi fejlesztéseket is tegyenek, jó lenne, de ami késik nem múlik.
Isten áldja,óvja Elnök úr!!❤
10 év kellett csak h rájöjjünk, Brüsszel se különb mint Moszkva (bár egyeseknek ennyi se kellett).
Narancsbolsevik
@@zalichad
Hihihihi!👎
Fáj a 2/3, ugye, nazy?
@@krisztarostas8077 remélem krumplitól elrakosodik a gyomrod
@@krisztarostas8077 Hát még nektek hogy fog fájni jövőre 😀
De most valahogy mégis Moszkva imádása zajlik.
Mennyivel fiatalabb volt az orbán, az arca még sokkal keskenyebb, nincs még úgy feldagadva a feje, és nincs még olyan csúnyán elhízva sem, mint manapság. Elképesztő, hogy 12 év alatt hogy megzuhant a pali.
Kényszer bánat evés. Vagy ki tudja. Lehet lelki dolog is. Vagy a kor.
@@butorrestauralasesfaszobraszat igen Graz😂😂
Egyszerű igénytelenség
De legalább jól vezeti az országot !
Pont ezt figyeltem en is. Itt meg apoltnak es frissnek tunik.. most meg…
Meg egy ilyen nincs a vilagon. Hihetetlenul szerencsesek vagyunk. 🙏
Idióta
Mégegy ilyen tolvaj, valóban nincs is!
@@1267V4Nanana, okosan! 😂
Szerencsés?😅😅😅😅😅😅
@@editmeszaros3718 Mi magyarok igen, neked meg ott van Netanjáhú. Menj a helyedre!
8:25-nél van azért egy matematikai bukfenc mimdkettőnél 😅
OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Parlament: Magyar Orszaggyules: Magyar Politika: Orban Viktor 1963.-2024. 60.-61. Eves: Magyarorszag Miniszterelnoke es Kormanyfoje Fidelitas, Fidesz-KDNP, Jobb Oldal Budapest 2024.........😊😊😊😊😊🎉🎉🎉🎉🎉😊😊😊😊😊
🇭🇺🤴🏻🍀 Ő a legnagyobb Magyar!🇭🇺
Itt még normális volt ma próbálj vele interjút készíteni .ma már nagyon nem szimpatikus és nem is hiteles mint pl Toroczkai
Na toroczkai egyáltalán nem hiteles, sőt!
@@R1ch8rd csak arra várnak, hogy kiforgassák a szavait, ki akarna igy interjúba állni ? Nincs szüksége rá !
Ciki hogy Hajdu tegezi.
Tisztelet a Főninek. 🧡
Viktor ajánlotta még fel neki 2008-ban a tegeződést....
Bibor Folyok, ne csorgedezz! Nyilvan nem itt kezdo"dott a tegezo"des.
DE: - es mi ez a "Főni" ? Ez nem ciki, Biborka libuska?
Én is tegezem ha találkozunk,pedig maximálisan tisztelem,ez egy bizalmi kapcsolat része,semmi rosszat nem látok benne
En sem tudnam tegezni. Meg a nagynenimet sem tegezem, pedig mar tobbszor felajanlotta, de ugy erzem az nem lenne annyira tiszteletteljes, mint amit O megerdemel tolem.
Mi az, hogy Főni?! Talán neked nem kellene így fogalmazni. Ez a szokásos liberális lenéző duma! 😠
Gratulàlok Miniszter ELNÖ Úr győzelméhez!!☘️
gratulàlhatsz.....iiistenem...
@@crasoverride7294
Neked van itt Magyarországon szavazati jogod? Ha nincs, akkor ennyi volt, ha van, akkor ennyi vagy.
@@krisztarostas8077 hahahahaha nekem HA lenne szavazati jogom SEM szavaznèk mert UGY is az van amit ôk akarnak(màr èvek ota,sajnos!) èn le lèptem onnan 96ba baràtom ,mikor mèg hitegettèk hogy milyen joo lesz nekûnk a nyugat a felzàrkozàs ès stb.ugye?! NA èn nem vàrtam meg amig felzàrkozunk, mert làtod mèg ma SEM vagyunk(tok) felzàrkozva,sôtt! Mèg szarabb IS a helyzet azota 10X kb...Akkor miirôl beszèlsz nekem! Hidd el èn làtom 2 redszer kôzt a kûlônbsèget ès hidd el Padre hogy olyan szinten vagytok hûlyènek nèzve hogy el sem hiszed! Csak hàt nektek az van ,az a normàlis ,az van megszokva,abba vagytok beleerôltetve ès honna IS tudnàtok milyen IS lehetne?! èrted?! Mert ha tudnàtok akkor igen IS azt akarnàtok ès nem adnàtok alàbb! Errôl ennyit,padre! ideje lenne kinyitni a szemeteket nem rosszbol! Akkor ennyi!Aaaaa duma AAZ van ,meg volt mindig IS DE csak annyi EZ a gond! Azt irhatsz nekem akàr mit Ti vagytok szrban OTT ès nem èn ITT!NEM engem nèznek hûlyènek èvek ota,ugye?!Tovàbbi szèp estèt,dràga!
@@crasoverride7294
Tehát nincs hozzánk közöd. Beszéled a nyelvet, és gondolsz rólunk ezt-azt, és azt itt megírod. Ennyi.
Legyen szép napod!
@@krisztarostas8077 Aaaa vaknak hiàba mondod hogy virrad,dràga...
Történelem tanárnőm a gimiben azt mondta:"4-5 év alatt nem lehet komoly változásokat előidézni egy kormánynak sem."
1988 fidesz alapitas es 1970 ujsagiro születés = 18 az ujsagiro 18 éves volt nem 13
Jeszy Ági
Bizony Bizony el kéne gondolkodni azon hol jobb lakni?
Otthonunkban vagy egy kis batyuval
Jönni menni ide oda?
Szép estét mindenkinek
...meg az az 1- 2 ingatlant autót miegymást itthon amit azóta mellé vett a batyunak aki ide oda mászkál azt ne tessék elfeledni...:)
Jeszy Ági
LIvotil
Rossz az ertelmezese a mondatomnak én saját magam batyujara gondoltam,mert ismétlem én ezt bizony nem szeretném megélni
Szép estét kívánok
Elképesztően megöregedett ehhez képest, sajnos.
17:07 - itt tulajdonképpen a papa ia elismeri....
Szerencse hogy a mai napig ő kormányoz.
Olyasmi van nála, ami az ENYÉM.
Egy lánynak az apja mellett van a helye ... :-(
És most milett
De azóta is van telek! Hatvanpuszta, Tokajhegyalja, dolomit bányák , Sanyol birtokok, lölö birodalom , stb !! Egyszer mindenki elszámol!! ☝️
Amit felsorolsz egy sem az övé, te szerencsétlen!
@@lajosnehuvos1360 Hanem a stumanjaié , meg a retye -rutyájáé 😀 Te "szerencsétlen" 😀
@@zoltanbabos4295 a stroman duma ballibsi rágalom. Ami az apját illeti 60eves kemény munkával szerezte! Nem lopta, mint Gyurcsány meg dobrev a vagyonát!
Jajjjj, nem az övé!!!! :-(
@@lajosnehuvos1360 Akkor kié te szerencsétlen? A tiéd? Vagy az enyém? Annyira hülye vagy istenem... 😀
Most is az árokban tartózkodunk:)
Mindenki maga másszon ki a saját árkából.
A kötél, vagy a létra biztosítva van. Jaa, ha valaki
nem akar kimászni, csak óbégat, azon nem lehet
segíteni.
@@adamnagy3643
Sejthettem volna, hogy a kötélbe belefog "kapaszkodni"
Én nem személyeskedtem, de ha magára vette nem az
én hibám.
Ami meg apolitikusokat illeti, én semmi pénzért nem
cserélnék velük.
A gazdaság állapotát meg rábízom a kormányra.
Nekem a Fidesz-KDMP kormány tevékenysége megfelel.
Akkor nehogy kimássz belőle...
@@angelaracz7164 ne hülyéskedjen Angéla! Mindannyian ott ülünk!
@@angelaracz7164
Ádám meggyőzhetetlen, nagyon rosszul akarja magát érezni.
Tele van pesszimizmussal, és vissza hallom a "bukott" ellenzék
retorikáját.
Árad a Tisza viktorkám.
@@zolikapolini1483 az áradáskor meghúzzák a vészharangot és várják az apadást !
lekéne fogyni mester.
A kor és a stressz hizlal. Különben soha ne legyen más kifogás, nyafogás Orbán Viktorral
szemben, mint, hogy meghízott.
@@zsuzsabalazs3530 meg egyes gyógyszerek is!
@@zsuzsabalazs3530 Egészségügyi kérdés is az elhízás! hogy az esztétikai megjelenést ne is említsük...-Bizony nagyon lekéne fogyni! Kb.25kg.-t saccolok.. Hajrá!
@@andrealegendi9000
A külseje legyen az ő gondja, (nem hiszem, hogy az ellenzék által istenített
nyugati országoknak ez lenne a kabinet kérdés) És annak sem, aki értékelni
tudja amit tett az országért.
Az egészségére bizonyára vigyáznak az arra illetékesek.
ZlatanV ! És "megkéne" tanulni helyesen irni az anyanyelvünkön ... -ugyebár? 😉
itt meg nem volt bulvár kedves pèter? de mikor rogán antalról kéne beszélni varga judittal akkor bulvár?
Magyarország két legnagyobb kisembere, dehogy Orbán még a Hajdúnál is alacsonyabb nem semmi😲😃 Ezt hívják Napóleon szindrómának?!🤔🤫🙂
Maga meg szép! (Hofi Géza után szabadon)
A magas szeműveges emberekkel milyen sokra vitéttek! :)
@@albundy0124
Szegénységi bizonyítvány, ha valaki egy politikust nem a teljesítménye, hanem a külseje után ítél meg.
Jellemző az Orbán fóbiásokra.
A popsinyalás szerelmes dallal aláfestve :D 2010 előtt Feri popsija izlett neki, de érdekes :D
😂
~{( :-))))))))Most 2024-ben nézve ennek a beszélgetésnek minden szava nevetséges ~{( :-))))))És egyben végtelenül szomorú ,amilyen helyzetbe juttatták a magyarokat , a földünket,a közvagyont stb.!!!!!
Két hernyó
ÖNNEK CSAK GRATULÁLNI TUDOK MINISZTERELNÖK ÚR!
EZT A SUTTYÓT! Hát mert itt lakom ... Szégyen ... :-(
Kóstolta miniszterelnök úr Hajdú Péter mikrós virsiljét?
Te sem,
🤮🤮🤮🤮
Itt még egy fokkal normálisabb volt, de sokszor ellent mondott a mostani önmagának. Igaz, itt sem néztem a pofáját, de a mostani nyelvkiesős zsebre rakott kéz, (mert remeg) kényszermozgásos stb egyszerűen elképeszt, hogy egy beteg ember a miniszterelnökötök.
Ez a Hajdu Peter nagyon nagyon szep sexi ferfi.Magyarorszag eggyik legjobb musorvezeto.gratula👑👑👑❤
1 nagy pöcs lett belőle
Értelmesebb lett volna 1 malaccal beszélgetni, hajdúnak. Ja az nem fizet.
👍🏻
Veled?
Baszki, mennyire durván félrebeszélt már itt is, 11 éve, már a legelső kérdésnél is... hihetetlen.
Költözz el
Blaise! Neked legalább feltűnt, másoknak sajnos nem.
@@vtamaslaszlo9111 hozzád tanyára? :)
2 ekkora patkányt még nem láttam 1 asztalnál
2002be buktál most 2022 van és az év lesz a bukás éve ujra hajrá ellenzék 😉
Valóban ? 😀😅😂
Győzelem!
2022- ben is!
@@klararozsa4590 szopd le a csicska rendszered 😁
Hah
Egyetértek veled de látod ő kell az országnak hihetetlen
Viktor kb. A 3. Percnél rájöttem; mára csak 1báb lettél! Deutsch a főnököd?
Igen az. Kb.: 1000 éve. Jóreggelt!
Dogolnel meg a csaladoddal egyutt miniputyin
O1G-egy Genius!!!!!!!!!!.Tisztelet,Isten éltesse sokáig,meg20 évig legyen a vezetonk.😍
Te bolond vagy most nézd már meg
@@peterhagymassy1257 Bolond a te jó felmenőd,te tahó, válazd a hugyos Gyurcsányt az való neked
*****************M.P.+Gy.F.==2 Gi.********************
🧡