Holoda Attila: Már harmadáron lehet gázt venni a tavalyihoz képest | 24.hu

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 фев 2025
  • Az októbertől induló új gázévre az árak a tavalyi felére-harmadára zuhannak, a januárban induló áramévre pedig még ennél is olcsóbban tudnak új ajánlatot kapni a vállalkozások - mondja a Dellában piaci tapasztalatai alapján Holoda Attila energetikai szakértő, volt helyettes államtitkár. Szerződni továbbra is leginkább egy évre lehet, és szerinte a világpiaci árak változékonysága miatt érdemes fixáras kontraktusban gondolkodni. A lakossági fogyasztóknál maradni fog a kéttarifás rezsirendszer, a gáznál gazdasági alapon tartósan 20 euró alatti világpiaci ár mellett tudná fontolóra venni a visszatérést a kormány az egytarifás rendszerhez (jelenleg 50 euró körül kereskednek a gázzal), viszont nem zárja ki, hogy politikai okokból a magasabb fogyasztás díját csökkentik a jövő év folyamán, ami jól eladható a kampányban a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás előtt. S aminek ugyanakkor nem lenne érdemi hatása a fogyasztókra, mert egy újabb enyhe tél esetén kevesek fogyasztása lépné át a küszöböt. Ami biztos: ahogy az előző, úgy az idei tél során is biztosított a lakossági fogyasztók ellátása gázból, a tárolókban felhalmozott 6,4 milliárd köbméter bőségesen fedezné az évnek ebben a szakaszában jelentkező 3,6 milliárd köbméteres igényt, ha egy molekulányi gáz sem érkezne be a csöveken az országba. Problémának tartja ugyanakkor, hogy az árak felszökésekor erőre kapó lakossági energiatudatosság gyengül az árak mérséklődésével. „Mindig szeretünk elkényelmesedni” - mondja erről Holoda Attila.
    Az üzemanyagárak szerinte nem ragadnak bent tartósan a 600-650 forint közötti tartományban, a kőolaj világpiaci ára a közel-keleti konfliktus eszkalálódása esetén tovább fog emelkedni, ami miatt a MOL - a jelenlegi gyakorlattal ellentétben - egy ponton túl már nem tudja a kormányzati elvárásokhoz igazítani az árképzését.
    Iratkozz fel, és ne maradj le további videóinkról sem 👉 bit.ly/2HWKkJo
    Olvasd a legfrissebb sztorijainkat 👉 24.hu/
    Kövess minket Facebookon 👉 / 24ponthu
    Kövess minket Instagramon 👉 / 24ponthu
    Kövess minket TikTokon 👉 / 24ponthu
    Értesülj az elmúlt 24 óra legfontosabb híreiről és olvasd a legjobb cikkeinket hetente összegyűjtve 👉 24.hu/hirlevel...
    Töltsd le a 24.hu appot:
    Androidra 📲 play.google.co...
    iOS-re 📲 apps.apple.com...
    A 24.hu Magyarország egyik legolvasottabb híroldala. Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás. Az a lényeg, hogy kérdezzünk, hogy megmutassuk, hogy ott legyünk, hogy segítsünk, elgondolkoztassunk, szórakoztassunk, és ha kell, leleplezzünk. Értetek: az olvasók, a nézők, a hallgatók miatt.
    Legyél te is 24.hu támogató 👉 24.hu/tamogatas/
    #24ponthu #della #podcast #holodaattila #gazdaság #földgáz #gázolaj #gázárak #mol #kormány #24hu

Комментарии • 69

  • @viktormolnar4882
    @viktormolnar4882 Год назад +13

    Holoda a legjobban tudja elmagyarázni ezt a témát!
    Kitűnő szakértő!

    • @alonsobruni8131
      @alonsobruni8131 10 месяцев назад

      Remélem minden hozzád hasonló balos féreg 6 kabátban alszik egy tömegszállason 😂😂😂😂 szavakkal leírhatatlan mennyire mocsadékok vagytok

  • @tamasburzuk4931
    @tamasburzuk4931 Год назад +27

    Miért nem tud mindenki ilyen érthetően és világosan beszélni? Szerintem mindenki a tiszta beszédből ért.

    • @zoltan2728
      @zoltan2728 Год назад

      Tévedsz! A narancsbirkákat a tények nem érdeklik. Dedós módon tényekkel alátámasztva a szájukba rágsz valamit, és nem fogják fel, mert az M1-en mást mondtak és minden, ami nem kormánypropaganda az hazugság nekik…

  • @andrasnetornaycsomor5478
    @andrasnetornaycsomor5478 Год назад +21

    Jol választott téma volt, az előadó magas es érthető szinvonalu volt.

  • @gusztavneszabo9318
    @gusztavneszabo9318 Год назад +2

    Úgye? A gyűlölködés, /mely jól
    fizet/ mocskolódások helyett, megoldásokra
    váró feladatokra kellene figyelni! Van bőven! Íme a hazájukat és a benne
    élőket szolgálják ATTILLÁÉK! Ezért
    Tisztettel megköszönjük az értékeket szerető emberek nevében!❤❤❤❤

  • @joepataki9659
    @joepataki9659 Год назад +6

    Jó, hogy televannak a tárolók, sokkal magasabb áron!

    • @laszlo4919
      @laszlo4919 Год назад

      azért alacsonyak az árak, mert minden tároló televan te nagyeszű
      persze az egyszerű húgyagyú ballib az ilyet nem éti

    • @polgár8353
      @polgár8353 Год назад +2

      @@laszlo4919 "egyszerű húgyagyú fideszes"! A kolléga arra célzott, hogy nem akkor kellett volna megtölteni a tárolókat, amikor a legdrágább volt! Persze ez egy "rezsivédett" panelprolinak mindegy, mert ahhoz is h... vagy, hogy megértsd, akkor is te fizetsz, ha azt hiszed téged megvédtek!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 Год назад +2

      @@laszlo4919 Anyád vajon miért xrt titokban az árokpartra? Szégyellt?

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 Год назад +1

      ​@@laszlo4919jól megtöltött minden tárolót a fidesz a csúcs áron, ezért drága most is nálunk, még a Holdról is látszik

  • @extolka
    @extolka Год назад +2

    Ha olcsóbban vette a kormány az energiahordozót mint amennyiért nekünk eladja rezsicsökkentett áron , akkor miért veszteséges a költségvetés számára ez az üzlet?

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 Год назад

      Lehetetlen kb h veszteséges legyen az államnak, mert olcsóbban sosem adja, ezt mondta is és ráteszi az áfát, az meg tiszta nyeresége.

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 Год назад +1

      Mert nem olcsóbban vette, a korábban fidesz által hangoztatott 1/5 ár kamu lehetett.

  • @ferencnemes3461
    @ferencnemes3461 Год назад +3

    Viktor be is vallotta, hogy azért nem tudják olcsóbban adni, mert rengeteget betároltak kb a csúcs ár idején.
    Kinek mit intézett a kormánya.

  • @gaborfodor3671
    @gaborfodor3671 Год назад +7

    A vicc az egészbe az, hogy a cégeknek kiszámlázott számlák értéke fedezi az
    "állam" által a lakosságnak vásárolt mennyiség értékét. Ami titok persze mennyiért is. . . .
    Ergó a többi már zsebre megy amit 750-ért számláznak ki!
    😅😂😂

    • @zoltan2728
      @zoltan2728 Год назад +1

      Sokaknak nem tűnt még fel, hogy a fityesz csak úgy ad, hogy közben másoktól elvesz… Ad a “népnek”, a cégektől elveszi (mert ők nem mennek tüntetni meg amúgy is kevesebben vannak) utána meg a cégek áremelésben visszaveszik a “néptől” a nép meg boldog mert e rezsi olcsó, az ármelés meg a kapzsi szemét cégek miatt van, nem a kormány miatt. Annyira könnyű vezetni a birkákat…😮

    • @polgár8353
      @polgár8353 Год назад +5

      Könnyen előfordulhat, hogy a helyzet fordított, és nehogy kiderüljön, hogy a lakosság finanszírozza egyes cégek piaci ár alatti számláját!

    • @dakotaenyveskezu9165
      @dakotaenyveskezu9165 Год назад +3

      Kell a pénz hatvan pusztán még nincs űrállomás

    • @ferencnemes3461
      @ferencnemes3461 Год назад +1

      ​@@dakotaenyveskezu9165ha az us meglesz, akkor a fityisz leáll a lopással? :D

    • @izabellaruzsom9608
      @izabellaruzsom9608 Год назад

      11 ft és a fölötti MJ/nettó áron láttam szamlán 17 ft fölötti MJ/nettó áron és az új szerződéseket 20Ft/MJ/nettó áron kötik
      😔😔😔😔

  • @laszloigaz8353
    @laszloigaz8353 Год назад

    Európában a legolcsóbb tehát 102 Ft a lakóssági gáz ára, és ez a lényeg!

  • @peterbagdi3295
    @peterbagdi3295 Год назад +2

    A hazai tárolók 98-99%-on vannak. Ok. Mi a helyzet a bértárolókkal(más ország, más kereskedő., stb.), akik itt tárolják/tároltatják(fizetnek érte!)? Kérdés: Mennyi az itt tárolt/tároltatott(más ország, más kereskedő., stb.)gáz %-ban és milyen feltételekkel feltéve, hogy nincs titkosítva??? ?

  • @BelaTakacs-eh7fo
    @BelaTakacs-eh7fo Год назад +28

    Valóban jól döntött a kormány amikor egy átlagos árat vezetett be.Butaság lenne mindig követni a piac változásait. Mindig magasan kell tartani az árakat és hirdetni a rezsicsökkentést. Ezzel megvédjük a magyar családokat. Ez működik 13-éve.

    • @belagabanyi6036
      @belagabanyi6036 Год назад +7

      Téked csak sajnálni lehet,

    • @polgár8353
      @polgár8353 Год назад +15

      Nem láttam az irónia jelet, bízom benne, hogy ezt nem gondoltad komolyan, mer ha igen, az súlyos problémákat jelez!

    • @mrkts4811
      @mrkts4811 Год назад +1

      @@polgár8353 nem arról van szó, hogy komolyan gondolta, hanem arról, hogy ez már megtörtént. Korábban évekig olcsóbb volt a gáz ára mind a világpiacon mind a rebesgetett orosz szerződés alapján, de a jónép meg benyelte, hogy rezsicsökkentett áron kapja. Nem rövid ideig, hosszú évekig. Most ugyanez a helyzet és ugyanúgy benyalja az ostoba nagy többség. Ez nem rezsicsökkentés valójában hanem egy rögzített ár, ami nem követi a változásokat. Az árszint elég magasan van meghúzva, tehát bizony általában többet fizet a jónép. A számlán meg egy fiktív megtakarítást mutogatnak, a korábbi, már rég nem aktuális árhoz képest.

    • @joepataki9659
      @joepataki9659 Год назад +3

      Béla takacs, azt te fizeted meg, mert a differenciát rád fogják hárítani, nem is tudod, hol és hogyan, mert csoda nincs!

    • @laszlonekollar1994
      @laszlonekollar1994 Год назад +1

      ​@@polgár8353 A súlyos probléma szerintem, nem @BelaTakacs-eh7fo-nál lehet, ha valaki nem látja a "jelet". Tételezzük fel, hogy tudatosan fogalmazott úgy, ahogy. Ha nem, az egy másik eset, de a bejegyzésben az szerepel, ami. Akkor pedig egyértelmű a szarkazmus. Ha szellemesnek is gondoljuk, akkor nevezhetjük akár iróniának is.

  • @j.f.2913
    @j.f.2913 Год назад +1

    A propaganda minisztérium nem perelhető, félretájékoztatásért, ha 200-250 EUR/kWh nagyker piaci gázár mellett ugyanúgy számolja a rezsi csökkenésen keresztül megvalósuló támogatást, mint 40-50 EUR/kWh esetén?

  • @dakotaenyveskezu9165
    @dakotaenyveskezu9165 Год назад

    Intéztem még krumplit is Poór népnek

  • @gaborrajnai6213
    @gaborrajnai6213 Год назад +6

    Igazán nem értem kisgulyást. Egyrészt mi az a kamu, hogy azért magas a gázár, mert magas áron tárazták be. Egyrészt, már miért lenne magasabb az ár augusztusban, mint decemberben, de tegyyük fel, hogy így van, akkor miért nem az olcsó vezetékes gázt küldöd a piacra, és hagyod a betárazottat a gáztározóban.

    • @polgár8353
      @polgár8353 Год назад +3

      Ezt simán megcsinálhatták volna, hogy a max áron betárolt gázt "hígíthatták" volna az aktuálisan "olcsóbb" vezetékes gázzal, csak mivel nem ismerjük az orosz gázszerződést, nem tudhatjuk mit szólt volna hozzá Vlagyimir! Gyanítom ügyelniük kell arra, hogy a lekötött gázmennyiséget mindenképpen el kell hozni, és az ár "kimaxolására" is törekedni kell. Máskülönben még jobban tördelhette volna a kezét a főni!

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 Год назад

      Jo, azért, akármitis hazudik Orbán apánk nemcsak Vlagyimirtól tudunk vásárolni. A régi gázszerződésünkben az volt, hogy a lekötött mennyiséget nem volt kötelező el is vinni. Lölő hajójába kell a benya, a peonok meg fizetik, ez a legjobb tippem.@@polgár8353

    • @polgár8353
      @polgár8353 Год назад +9

      @@gaborrajnai6213 A lényeg, hogy ezeknek azt sem lehet elhinni amit kérdeznek! Ami biztos, hogy a sor végén a számlát mi fizetjük, a legmagasabb áfával, adókkal, leépített közszolgáltatásokkal!

    • @gaborrajnai6213
      @gaborrajnai6213 Год назад

      Hát ugyebár vejkóé a MET és azon keresztül ő veszi és adja el, úgyhogy állati nagyot kaszálhat rajta.@@polgár8353

    • @SLeslie
      @SLeslie Год назад +4

      Jajjmán, dehát azt nem lehet, hogy ott álljon a drágán vett gáz és ne tudják annak az árát is ellopni.

  • @nyugatinarancsvidek7272
    @nyugatinarancsvidek7272 Год назад +1

    Úgy látom a propaganda éppen ráugrott erre az interjúra :( Éppen egy kiragadott félmondatot (Origos meg Mandineres kiragadás alapján) fújogat az egész Megafon, a HírTV, meg ilyesmi.... Sajnos...

  • @torma993
    @torma993 Год назад

    👍

  • @gaborrajnai6213
    @gaborrajnai6213 Год назад +2

    Ja, az olajcégek utálják a gázt. Az olajhoz képest szar az ára, és állati veszélyes fúrni.

  • @huiwei2190
    @huiwei2190 Год назад

    EZ AZ velemeny mintasueru...de azert hagyjuk KI a politikai befolyast

  • @gykg3202
    @gykg3202 Год назад +1

    Nekem nem tetszik a “minden a penz korul mozog” szlogen. A musor egyebkent jo

  • @LiSmith518
    @LiSmith518 Год назад

    Hatasvadasz cim
    Azt sejteti h a magyar allam a tavalyi aron veszi 🤯🤷🏼‍♂️

  • @leventeribar3560
    @leventeribar3560 Год назад

    AZÉRT MER EGESEK HAZUDNAK ,NAGON NEHÉZ A GÁZ SZÁLLÍTÁS A ALAGÁZ TÖBBSZÖRÖS ÁRON KERL A NMETEKHEZ!!

    • @istvansebestyen5016
      @istvansebestyen5016 Год назад +2

      Ostoba jobbágy! A németek annyira igénylik a földgázt, hogy már új házat nem engednek építeni, ha legalább nincs biztosítva legalább kétharmados arányban biztosítva a megújuló forrású fűtés.

  • @katalinszalbot357
    @katalinszalbot357 Год назад +2

    Ez az ember úgy hülye ahogy van!!😂😅

  • @laszlozsebe5110
    @laszlozsebe5110 Год назад +2

    Ez az alak tényleg ennyire hülye?