Nagyon nagy kàr, hogy az Ő zenéje nem lett klasszikus Magyarországon. Imádom a P Mobilt ès a Piramist, de ez a zene is megérdemelné, hogy a legnagyobbak között emlegessék.
Én is Béla erősitőjén volt egy korsó rum és a koncert közepére már el is fogyott alig tudott állni a szinpadon. Egyire tisztelte ''kapitány'' a közönségét. Az idő azért hogy meg tud mindent szépiteni
Volt szerencsém ezt a koncertet élőben, az első sorból élvezni, majdnem 5 órás volt. Ugyanezen a napon délelőtt volt a Radics Béla életnagyságú szobrának avatása az egykori lakhelyénél, ahol pár éve utcát is elneveztek róla. Azóta már több Team Rock Band koncerten voltam, kiváló zenészek és kedves emberek. Zseniálisan tudják játszani a régi magyar rock slágereket és akár Deep Purple, Led Zeppelin dalokat is.
Anno ott voltam a PeCsában ezen az emlékkoncerten, nem bántam meg, hogy felutaztam Sopronból. Jól összeállított műsor, kitűnő előadók és egy felkészült kisérőzenekar.
1. Lazítás 2. Napfényes napok 3. Csodálatos utazás 4. A bika jegyében 5. A lány, akire szerelemmel nézhetek 6. Gonosz asszony 7. Tovább 8. Válaszra várva 9. Emberi szóval 10. Lángszívű lány 11. Megátkozott ember 12. Szólíts meg vándor 13. A kőfalak leomlanak 14. Anyám, vígasztalj engem 15. Anyám, vígasztalj engem ismétlés a közönséggel 16. Zöld csillag 17. Zöld, bíbor és a fekete
@@csababiro9482Régen úgy mondták: "a csapos közbeszól"! A csapos, aki valójában nem ért semmihez, tanulatlan percemberke, de a kocsmában ő méri a sört. Öt testesítí meg kommentelőnk, aki beszóltál Radicsról. Nos nagyjából hoztad ezt a szintet. Alkoholista volt, magára vessen, méltatlan arra, hogy beszélünk egy "ilyenről". Vegyünk egy két példát: Musszorgszkíj, Van Gogh, Goya, Munch! Igen súlyos alkoholisták voltak, és a kapuzárás náluk is igen kegyetlen volt. No de senki se beszél róluk emiatt, legfeljebb az életrajzírójuk. Persze arról senki se beszél, hogy miérrt lett Radics alkoholista, és arról se, hogy miért nem segített neki senki. Demjén Rózsi ugyanezen az úton járt, de neki segített Bergendy Pista! És Radicsnak beszól egy rettenetes tudatlanságról, tájékozatlanságról, érzéketlenségről tanúbizonyságot tevő "csapos"! Mindig elfelejtem: Magyarországon élünk! A "csaposok országában"!
@@csababiro9482saját korában ki volt jobb tőle? Különösen magyar viszonylatban.. nagyon senki. Amúgy Hendrix 27 évesen halt meg, Béla 9 évvel tovább élt. És Hendrix úgy itta halálba magát, hogy a hányásába fulladt. Érdekes módon őt mégis elismerik...
1. Lazítás: TEAM + Török Ádám 2. Napfényes Napok: TEAM + Török Ádám 3. Csodálatos utazás: TEAM 4. A bika jegyében: TEAM + Zeffer András 5. A lány, akire szerelemmel nézhetek: TEAM + Zeffer András + Török Ádám 6. Gonosz asszony: TEAM + Takáts Tamás 7. Tovább: TEAM + Takáts Tamás 8. Válaszra várva: TEAM + Zeffer András + Fischer László 9. Emberi szóval: TEAM 10. Lángszívű lány: TEAM + Vikidál Gyula 11. Megátkozott ember: TEAM + Vikidál Gyula 12. Szólíts meg vándor: TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László 13. A kőfalak leomlanak: TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László + Varga Miklós + Zeffer András 14. Anyám, vígasztalj engem: TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László + Varga Miklós + Zeffer András 15. Anyám, vígasztalj engem ismétlés a közönséggel + Répássy Gábor + Török Ádám + Csomós Péter 16. Zöld csillag : TEAM + Závodi János + Fischer László + Zeffer András + Török Ádám 17. Zöld, bíbor és a fekete : Mindenki. TEAM: Kósa Zsolt ének, Bajzát Ferenc gitár, Bajzát Zsolt billentyű, Csikós Csaba dob, Erdélyi Csaba basszusgitár Az anyám vígasztalj második felében feltűnik a két szervező: Hegedűs István és Czapp József is.
Az utolsó számban még Répássy Gábor mellet feltűnik Tóth Csaba basszusgitáros is, aki az emlékműsort megelőző produkcióban Závodi Janóval Cream nótákat játszott.
Som Lajos például ott volt. Ott ült egy karnyújtásnyira tőlem, a színpadra vezető lépcsőnél. Akkor épp nem volt valami jó állapotban, de a koncertkörút több állomásán is beszállt játszani.
Letünt kor letünt zenéje!!! Az egész hard rock egyszerüen leáldoztt,sajnos múzeumba került!!! A mai embereknek erre nincs igényük,még a metal úgy ahogy túléli,de ez teljesen meghalt!!!
Figyu Csaba Biro! Ha neked ez nem tetszik, kurvára nem kell se nézned se hallgatnod! De tök fölösleges ilyen lefikázó bunkó kommentet ideírnod! A"múzeumban" rengetegen kíváncsiak ezekre a valódi zenészekre és valódi zenékre. Te meg menj és hallgasd a mai korok műanyag zenéjét!
@@sandorszollosi6501 na de kedves Sándor nem hiszem,hogy illyen hangnemben kell irni de mindegy is! Én 52 múltam klasszikus metalt hallgatok,ha így folytatódik az én zenèm is 15 év mulva megy a múzeumba! Azért mert az ember leírja a valóságot és az fáj,még nem kell örjöngeni!! Nézd meg hova került blues,dixi,jazz stb mind egy igen szűk réteg múzeumi zenéje lett!!!/tetszik nem tetszik ez van/
@@csababiro9482 Igazad van de csak azért mert a média nem áll mögöttük. Nincs egy minimális fóruma sem a régi igényes zenéknek. És nem az a baj hogy van száz szennycsatorna média hanem az hogy nincs egy ami foglalkozna mondjuk a progresszív rock zenékkel. Amúgy én még mindig Uriah Heepet, Grand Funkot, Black Oak Arkansast hallgatok mert nem számít mi a trend inkább az hogy mi érint meg. Ha már a metált említetted egy teljesen agyatlan műfaj ha a maiakkal példálozunk. A mai metál bandák sárkányokról varázslókrol meg mindenféle gyermekded baromságokrol énekelnek és ezt nem bántó szándékkal írom. A régi metál bandák pl. Saxon, Judas Priest, Grave Digger legalább aktuális problémákról énekeltek nem úgy mint a maiak.
@@laszlokovacs4883 dehogy a média hiány miatt! Emlékezz anno a zenecsatornák tele voltak metállal/87-93/,rájuk unt a jónép ez az igazság! Ugy ahogy utána a techno zenére is ráunt/Scooter és társai/ez a világ rendje,nehéz elfogadni de ez van! Bach és Mozart is ment a múzeumba és a Pokolgépnek is az lesz a vége😂!!! Tanulság:élvezzük amíg lehet,és ne keseregjünk a megváltozhatatlanon!
Azért furcsa, hogy Feco dalait nem ő játsza. Póka aki Radiccsal együtt játszott szintén nincs itt. Viszont Fischer Laci úgy gitározott, mint a ''kapitány'' soha Ez a másik a gitáros viszont nagyon amatőr primitiv gitározást ad elő talán ő képviseli a kapitányt Szegény ''dalos'' nehéz róla elképzelni, hogy egykor világ szinten is a legjobb hangok egyike volt. Nem kellett volna eladni a lelkét az ördögnek. Ha ennek a korszaknak volt nagy ma napig ható dalszerzője és gitárosa az nem Radics volt hanem Bencsik Samú. Egy napon nem lehet ezt a két gitárost összehasonlitani Samú javára
Nagyon nagy kàr, hogy az Ő zenéje nem lett klasszikus Magyarországon. Imádom a P Mobilt ès a Piramist, de ez a zene is megérdemelné, hogy a legnagyobbak között emlegessék.
Gyönyörű csodás müvészek. Tetszik
Nagyon tetszik a csodálatos gitáros és a többi művész is.
Még Tűzkerékre is jártam Csepelre a Radnótiba. SZUPER volt!!!
Én is Béla erősitőjén volt egy korsó rum és a koncert közepére már el is fogyott alig tudott állni a szinpadon.
Egyire tisztelte ''kapitány'' a közönségét.
Az idő azért hogy meg tud mindent szépiteni
Kitűnő nóták, kitűnő előadásban. Méltó megemlékezés a Kapitányról, köszönet érte!
dzerrzze
Minden idők legjobb Magyar ROCK zenekara a taurus !!!Ez tény !! Még az omega 10000 lépés lp zenéje ami egy szinten van .
Azért aTunyogi a P.MOBILAL JÓBB VOLT
Volt szerencsém ezt a koncertet élőben, az első sorból élvezni, majdnem 5 órás volt.
Ugyanezen a napon délelőtt volt a Radics Béla életnagyságú szobrának avatása az egykori lakhelyénél, ahol pár éve utcát is elneveztek róla. Azóta már több Team Rock Band koncerten voltam, kiváló zenészek és kedves emberek. Zseniálisan tudják játszani a régi magyar rock slágereket és akár Deep Purple, Led Zeppelin dalokat is.
Megtisztelő amit írsz rólunk. A többiek nevében is kösz!
A SZOBORAVATON ÉN IS OTT VOLTAM ÚGYIS MINT ANGYALFÖLDI SRÁC 22 ÉVIG LAKTAM AZON A KÖRNYÉKEN A VOLT KILIÁN GYÖRGY MOST NÖVÉR UTCÁBAN
Szegény Vikidál Gyula majdnem elsírta magát ❤
Zseniális tetszik
Anno ott voltam a PeCsában ezen az emlékkoncerten, nem bántam meg, hogy felutaztam Sopronból. Jól összeállított műsor, kitűnő előadók és egy felkészült kisérőzenekar.
Hatalmas élmény és megtiszteltetés volt együtt zenélni ezekkel az előadókkal.
@@cscsabiCsatlakozom! Azt hiszem, minanyiunknak életre szóló élmény volt. Így 18 év távltából is olyan, mintha tegnap lett volna.
Great players in this band
A jazz rock király Török bácsi
Élmény volt végignézni.
Ez nem jóóóó, ez brutál jóóóóó
a Tunyogi hangja! eszméletlen!!!!!!
Ez hogy jön ide? Tunyó nem szerepelt ezen a koncerten.
Zseniális koncert!
Takács Tamás tök jó
Magyar gitár leg 1980 május 1 járt tapolcán élenjáró ünnepen a járókelök nagy része nem is tudta hogy. Fehér öltönyben életre szóló élmény volt.
egy siroki motoros fesztivalon lattam ezt a bandat-jol nyomtak ott is-az egyik kedvencemet is-Santana-open invitation
Az nekem is a kedvencem!
ruclips.net/video/iysV2HQwwTI/видео.html
Negyvenedik like.Hatalmas ez a Team Rock Band:)
nagyon jo.kosz
1. Lazítás
2. Napfényes napok
3. Csodálatos utazás
4. A bika jegyében
5. A lány, akire szerelemmel nézhetek
6. Gonosz asszony
7. Tovább
8. Válaszra várva
9. Emberi szóval
10. Lángszívű lány
11. Megátkozott ember
12. Szólíts meg vándor
13. A kőfalak leomlanak
14. Anyám, vígasztalj engem
15. Anyám, vígasztalj engem ismétlés a közönséggel
16. Zöld csillag
17. Zöld, bíbor és a fekete
Nagyon tetszik gyertek mohácsra is
Méltó tehetségek nékem zsenik
Méltó megemlékezés. Legyen nyugodt az álma.
Köszönjük!
Köszi
Varga Miklós a Legjobb
ebben a bandában
szép ferfy
Ki énekli a "Lazítás"-t? Baromi jó.
Kósa. Zsolti dalnok
Kósa Zsolt, a Team Rock Band akkori frontembere, ma musicalszínész.
RADICS BÉLA EMLÉKKONCERT HELYETT RADICS BÉLA KONCERT KÉNE HOGY LEGYEN ÉS LEHETNE IS 73 ÉVES LENNE
Nincs új a nap alatt, akik megalkudtak meg lapítottak most emlékkoncerten parádéznak (ez is pénzt hoz) tisztelet a kivételnek...
Talán nem kellett volna halálba inni magát,azért nehogymár hőst faragjanak belőle!!!! Meg világ legjobb gitárosa, aha hát persze!!!
@@csababiro9482mit is mondhat neked az életed, üres silány embernek látszó valami lehetsz 😁
@@csababiro9482Régen úgy mondták: "a csapos közbeszól"!
A csapos, aki valójában nem ért semmihez, tanulatlan percemberke, de a kocsmában ő méri a sört.
Öt testesítí meg kommentelőnk, aki beszóltál Radicsról.
Nos nagyjából hoztad ezt a szintet.
Alkoholista volt, magára vessen, méltatlan arra, hogy beszélünk egy "ilyenről".
Vegyünk egy két példát: Musszorgszkíj, Van Gogh, Goya, Munch! Igen súlyos alkoholisták voltak, és a kapuzárás náluk is igen kegyetlen volt. No de senki se beszél róluk emiatt, legfeljebb az életrajzírójuk.
Persze arról senki se beszél, hogy miérrt lett Radics alkoholista, és arról se, hogy miért nem segített neki senki. Demjén Rózsi ugyanezen az úton járt, de neki segített Bergendy Pista!
És Radicsnak beszól egy rettenetes tudatlanságról, tájékozatlanságról, érzéketlenségről tanúbizonyságot tevő "csapos"!
Mindig elfelejtem: Magyarországon élünk!
A "csaposok országában"!
@@csababiro9482saját korában ki volt jobb tőle? Különösen magyar viszonylatban.. nagyon senki. Amúgy Hendrix 27 évesen halt meg, Béla 9 évvel tovább élt. És Hendrix úgy itta halálba magát, hogy a hányásába fulladt. Érdekes módon őt mégis elismerik...
Egy ugyanezen a koncerten készült felvétel, ami a Béla által játszott feldolgozások között hangzott el:: ruclips.net/video/0J3UFneNcN8/видео.html
Nagyon jó! Valaki fel tudná sorolni a fellépőket? Sajnos nem ismerek fel mindenkit.
1. Lazítás: TEAM + Török Ádám
2. Napfényes Napok: TEAM + Török Ádám
3. Csodálatos utazás: TEAM
4. A bika jegyében: TEAM + Zeffer András
5. A lány, akire szerelemmel nézhetek: TEAM + Zeffer András + Török Ádám
6. Gonosz asszony: TEAM + Takáts Tamás
7. Tovább: TEAM + Takáts Tamás
8. Válaszra várva: TEAM + Zeffer András + Fischer László
9. Emberi szóval: TEAM
10. Lángszívű lány: TEAM + Vikidál Gyula
11. Megátkozott ember: TEAM + Vikidál Gyula
12. Szólíts meg vándor:
TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László
13. A kőfalak leomlanak: TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László + Varga Miklós + Zeffer András
14. Anyám, vígasztalj engem: TEAM + Vikidál Gyula + Fischer László + Varga Miklós + Zeffer András
15. Anyám, vígasztalj engem ismétlés a közönséggel
+ Répássy Gábor + Török Ádám + Csomós Péter
16. Zöld csillag : TEAM + Závodi János + Fischer László + Zeffer András + Török Ádám
17. Zöld, bíbor és a fekete
: Mindenki.
TEAM: Kósa Zsolt ének, Bajzát Ferenc gitár, Bajzát Zsolt billentyű, Csikós Csaba dob, Erdélyi Csaba basszusgitár
Az anyám vígasztalj második felében feltűnik a két szervező: Hegedűs István és Czapp József is.
@@BetaSound01 Köszi!
Az utolsó számban még Répássy Gábor mellet feltűnik Tóth Csaba basszusgitáros is, aki az emlékműsort megelőző produkcióban Závodi Janóval Cream nótákat játszott.
Kontinens gitárkirály michael shenker csak második lehet. Hogy is mondta ayrton senna ha második vagy az a legjobb vesztes.
A Fecó miért nem volt ott? Som Lajos? Brunner? Tudom ez nem ilyen egyszerű, de miért is??
Som Lajos például ott volt. Ott ült egy karnyújtásnyira tőlem, a színpadra vezető lépcsőnél. Akkor épp nem volt valami jó állapotban, de a koncertkörút több állomásán is beszállt játszani.
Fecó nagy kedvencem, de azért Zefi is "nemsemmi"!
Ezek a FIÚK tudták....
Mekkora banda...kik a zenészek ...
Egy régebbi hozzászólásnál részlezesen leírtam kik az előadók.
Besúgó Gyula is odatolta a vastagbőr képét.
Letünt kor letünt zenéje!!! Az egész hard rock egyszerüen leáldoztt,sajnos múzeumba került!!! A mai embereknek erre nincs igényük,még a metal úgy ahogy túléli,de ez teljesen meghalt!!!
Figyu Csaba Biro! Ha neked ez nem tetszik, kurvára nem kell se nézned se hallgatnod! De tök fölösleges ilyen lefikázó bunkó kommentet ideírnod! A"múzeumban" rengetegen kíváncsiak ezekre a valódi zenészekre és valódi zenékre. Te meg menj és hallgasd a mai korok műanyag zenéjét!
Te egy nyomorult vagy. Menj haza és vágd magad csecsemő pózba.
@@sandorszollosi6501 na de kedves Sándor nem hiszem,hogy illyen hangnemben kell irni de mindegy is! Én 52 múltam klasszikus metalt hallgatok,ha így folytatódik az én zenèm is 15 év mulva megy a múzeumba! Azért mert az ember leírja a valóságot és az fáj,még nem kell örjöngeni!! Nézd meg hova került blues,dixi,jazz stb mind egy igen szűk réteg múzeumi zenéje lett!!!/tetszik nem tetszik ez van/
@@csababiro9482 Igazad van de csak azért mert a média nem áll mögöttük. Nincs egy minimális fóruma sem a régi igényes zenéknek. És nem az a baj hogy van száz szennycsatorna média hanem az hogy nincs egy ami foglalkozna mondjuk a progresszív rock zenékkel. Amúgy én még mindig Uriah Heepet, Grand Funkot, Black Oak Arkansast hallgatok mert nem számít mi a trend inkább az hogy mi érint meg. Ha már a metált említetted egy teljesen agyatlan műfaj ha a maiakkal példálozunk. A mai metál bandák sárkányokról varázslókrol meg mindenféle gyermekded baromságokrol énekelnek és ezt nem bántó szándékkal írom. A régi metál bandák pl. Saxon, Judas Priest, Grave Digger legalább aktuális problémákról énekeltek nem úgy mint a maiak.
@@laszlokovacs4883 dehogy a média hiány miatt! Emlékezz anno a zenecsatornák tele voltak metállal/87-93/,rájuk unt a jónép ez az igazság! Ugy ahogy utána a techno zenére is ráunt/Scooter és társai/ez a világ rendje,nehéz elfogadni de ez van! Bach és Mozart is ment a múzeumba és a Pokolgépnek is az lesz a vége😂!!! Tanulság:élvezzük amíg lehet,és ne keseregjünk a megváltozhatatlanon!
Micsoda torka van Takács Tamásnak!
Bocsánat de .... aki ide is reklámot tesz
Egyszer mohácsrais gyertek el
Azért furcsa, hogy Feco dalait nem ő játsza.
Póka aki Radiccsal együtt játszott szintén nincs itt.
Viszont Fischer Laci úgy gitározott, mint a ''kapitány'' soha
Ez a másik a gitáros viszont nagyon amatőr primitiv gitározást ad elő talán ő képviseli a kapitányt
Szegény ''dalos'' nehéz róla elképzelni, hogy egykor világ szinten is a legjobb hangok egyike volt. Nem kellett volna eladni a lelkét az ördögnek.
Ha ennek a korszaknak volt nagy ma napig ható dalszerzője és gitárosa az nem Radics volt hanem Bencsik Samú. Egy napon nem lehet ezt a két gitárost összehasonlitani Samú javára
S akkor mit mond az ember Závodi 'sosemtudtamgitározni' János teljesítményére...
Legalább ezt az egy szólót megtanulta volna...
Vikidál NULLA
Vikidál Nyula