Az hogy ugy öltözik mint Alex attól ő nem Alex nem is hasonlit rá sem a kinézete sem a hangja!!!Majd akkor én veszek olyan ruhát mint ami Beyoncén van azt én leszek Beyoncè enyierővel!!!!
Azt csak egy tájékozatlan állíthatja, hogy BAYALEX soha nem mond ilyet , pontosan fordítva SOHA nem elégedett magával !!! Pedig lehetne , egyéni stílusra , szöveg írói tehetségére , stb .
Lehet lejjebb süllyedni , a TE szintedre !! Mindenki csak azokat a negatívumokat tudja a másik emberről a saját Orszagarol , stb ami benne halmozottan megvan. !!!
második blinkre se tudom eldönteni ki szánalmasabb, az aki ezt a fiút énekesnek nevezi vagy az, aki byealexnek nézte. a kislányokon napszemcsibe ájfonnal és luivuton táskával mindenesetre jót mosolyogtam. és, ha már az eredetiségnél tartunk, byealex hangjára, megjelenésére lehet jót is meg rosszat mondani, ízlés szerint, de az biztos, hogy egyedi és legalább van személyisége, nem egy kitalált, tömeggyártott sztár, akit 2 felejthető nyári sláger után lehúz a magyar popipar a wc-n.
Próbáltam rávilágítani, hogy aki az eurovizión elindul az egy termék, semmi több. Byealex maga is bevallja, hogy rockot vagy metált vagy mit hallgat, távol áll tőle amit csinál. Ha utánanézel, hogy ki menedzseli, ki adja ki a lemezét, kiket képvisel még a kiadó, akkor azt hiszem közelebb leszel az igazsághoz, mivel érdekes módon a tavalyi euroviziós induló is ugyanannál a kiadónál, menedzsernél dolgozik. Szóval a "nem egy kitalált, tömeggyártott sztár" kijelentésed nagy tévedés.
"Hát-tal nem kezdünk mondatot", de mégis kezdenek azzal. Főleg a fiatal kiscsaj, minden mondata azzal kezdődik o.O De annak örülök, hogy az idős úr rájött, hogy valami nincs rendjén :)
Úgy értem nincs időd méregetni, h ez tényleg ő-e vagy sem. Ugyan akkor igazad van mert tényleg gáz a dolog, de mondom!: sok, celebekkel súlytott országban még ennél is durvább a helyzet! Utólag pedig(nekem is) könnyű okosnak lenni.
Jaaaj :D Azért még ha a kinézetéről nem is - mert tényleg eléggé hasonlít - ahogy énekli, abból egyből fel lehet ismerni hogy nem ő... :D Full más a hangszíne a csávónak
én örülök hogy ennyien ismerik alexiát. mainstream lett egy hipster, ami csak kicsit durvább mint nullával osztani. hangja nincs énekesként nem csinál semmit a jövőben ez fix, mostmár hipsterkedni se tud, hátha leműtteti a sapkáját és a szemüvegét az arcáról és hasznos tagja lehet még a társadalomnak mint böllér vagy új mávszignál
Háát. Ez nagyon ízléstelen volt. Azért mert ByeAlex nem így nézki a feje nagyon nagyon más. Az ízlését hagyjuk... Az a lényeg akik ott voltak szem vizsgálatra elmehettek volna mert, hogy egy cseppet sem hasonlít az biztos.
ez egy kiváló példája annak, h hogy lehet emberekből hülyét csinálni egy kamera és egy ,,mikrofon'' segítségével. Persze kell hozzá a fickó is aki hasonlít az adott személyre, de az a meglepő, hogy nem elengedhetetlen! Nézétek meg az egyik kész átverés videót ahol ,,az egyszerű falusi embertől'' kérdezték meg,...
A sok szánalmas barom... ennyit a magyar közízlésről és zenei kultúráról, ami már lejjebb nem is süllyedhet! Egy igazi világsztárt biztosan nem ismernének fel, ha az orruk előtt állna is. Egy ilyen nulla semmi produkciót meg istenítenek, de észre sem veszik, hogy ez nem is az, amit beszoptak a gennymédia által. Hova süllyedt Bartók, Liszt és Kodály zeneileg élenjáró országának népe???
kedves genadams! Igazad is van meg nem is. Nem velünk MAGYAROKKAL van a baj! Elég szomorú, ha azt iszed h ugyan ezt bármelyik másik országban nem vennék be. Ahogy írtam lejjebb is ez a 22es csapdája. Ebből nem tudsz jól kijönni, mert ha eléd áll egy hasonforma ember, mint ez az Alex(andra) lehet hogy nem veszel tőlene DNS-t, mert zavarban vagy. De nem azért mert magyar vagy, hanem azért mert ember.
Az hogy ugy öltözik mint Alex attól ő nem Alex nem is hasonlit rá sem a kinézete sem a hangja!!!Majd akkor én veszek olyan ruhát mint ami Beyoncén van azt én leszek Beyoncè enyierővel!!!!
Agnes Horvath hat kb
igazad van egyértelmű .....
ez a srác nem ott a 1-2 villamos vonalában lévő nonstopban dolgozik az aradi és a széchényi között? :D
Azt csak egy tájékozatlan állíthatja, hogy BAYALEX soha nem mond ilyet , pontosan fordítva SOHA nem elégedett magával !!! Pedig lehetne , egyéni stílusra , szöveg írói tehetségére , stb .
egyáltaán nem hasonlít ra ennek nagyobt baz orra
Az igazi bye alex rondább
az a sok birkanép XD én egyből levágtam hogy nem ő az....
Ez a csávó olyan valamivel bír, amivel Alex nem.... Neki van HANGJA! :D
Lehet lejjebb süllyedni , a TE szintedre !! Mindenki csak azokat a negatívumokat tudja a másik emberről a saját Orszagarol , stb ami benne halmozottan megvan. !!!
Nem is igy nez ki már...a hangja sem ilyen . Az idos bacsi legalabb ugyi volt 😊
Byegúnár. XD
Looooooool
Igen, mert ő tud énekelni, a ByeAlex meg nem...
második blinkre se tudom eldönteni ki szánalmasabb, az aki ezt a fiút énekesnek nevezi vagy az, aki byealexnek nézte. a kislányokon napszemcsibe ájfonnal és luivuton táskával mindenesetre jót mosolyogtam. és, ha már az eredetiségnél tartunk, byealex hangjára, megjelenésére lehet jót is meg rosszat mondani, ízlés szerint, de az biztos, hogy egyedi és legalább van személyisége, nem egy kitalált, tömeggyártott sztár, akit 2 felejthető nyári sláger után lehúz a magyar popipar a wc-n.
Csodálatos meglátás!!! Nekem is UGYANEZ tűnt fel!:D
Próbáltam rávilágítani, hogy aki az eurovizión elindul az egy termék, semmi több. Byealex maga is bevallja, hogy rockot vagy metált vagy mit hallgat, távol áll tőle amit csinál. Ha utánanézel, hogy ki menedzseli, ki adja ki a lemezét, kiket képvisel még a kiadó, akkor azt hiszem közelebb leszel az igazsághoz, mivel érdekes módon a tavalyi euroviziós induló is ugyanannál a kiadónál, menedzsernél dolgozik. Szóval a "nem egy kitalált, tömeggyártott sztár" kijelentésed nagy tévedés.
Hát az a helyzet, hogy ez a srác az Alexhez képest kiválóan énekel! :)
Nagyon jó, van miért feljönni a RUclips-ra. Rég találkoztam ilyen igényes tartalommal.
"Hát-tal nem kezdünk mondatot", de mégis kezdenek azzal. Főleg a fiatal kiscsaj, minden mondata azzal kezdődik o.O
De annak örülök, hogy az idős úr rájött, hogy valami nincs rendjén :)
Dehogynem! A komplett Irigy Hónaljmirigyet is több mint 20 éve üldözi a rendőrség... :)
Ez nagyon jó. Idős bácsi hogy kiszúrja.:D
Ha rajtam múlna, ez lenne a leglike-oltabb hozzászólás... Baromira igaz.....
ennek a hangja sokkal faszabb
Úgy értem nincs időd méregetni, h ez tényleg ő-e vagy sem. Ugyan akkor igazad van mert tényleg gáz a dolog, de mondom!: sok, celebekkel súlytott országban még ennél is durvább a helyzet! Utólag pedig(nekem is) könnyű okosnak lenni.
Jaaaj :D Azért még ha a kinézetéről nem is - mert tényleg eléggé hasonlít - ahogy énekli, abból egyből fel lehet ismerni hogy nem ő... :D Full más a hangszíne a csávónak
Tóth Jonathan az X-Faktorban volt (egy ideig) énekelt
De pont az öreg veszi észre :D :D :ASD
Ezen szerintem Alex is jót nevet :D
Komolyan mondom, mióta nincs tv-m nem zavar, hogy lemaradok az ilyenekről : )
nem, őt biztos nem, végül is az eurovízió eléggé underground dolog
én örülök hogy ennyien ismerik alexiát. mainstream lett egy hipster, ami csak kicsit durvább mint nullával osztani. hangja nincs énekesként nem csinál semmit a jövőben ez fix, mostmár hipsterkedni se tud, hátha leműtteti a sapkáját és a szemüvegét az arcáról és hasznos tagja lehet még a társadalomnak mint böllér vagy új mávszignál
Háát. Ez nagyon ízléstelen volt. Azért mert ByeAlex nem így nézki a feje nagyon nagyon más. Az ízlését hagyjuk... Az a lényeg akik ott voltak szem vizsgálatra elmehettek volna mert, hogy egy cseppet sem hasonlít az biztos.
Ez nem Bye Alex
Ez egy hangyafasznyit talán még szánalmasabb,
mint az eredendő :P :D
Ez az akció jogilag nem büntethető? Megszemélyesíteni médiaszemélyiséget?!
Hát igen, ebben is van igazság... :D
ez egy kiváló példája annak, h hogy lehet emberekből hülyét csinálni egy kamera és egy ,,mikrofon'' segítségével. Persze kell hozzá a fickó is aki hasonlít az adott személyre, de az a meglepő, hogy nem elengedhetetlen! Nézétek meg az egyik kész átverés videót ahol ,,az egyszerű falusi embertől'' kérdezték meg,...
Kár, hogy az elején lelőttétek a poént!
És főleg az más, hogy ez TISZTA ÉNEK...:D Az a legmásabb
02:33 Keanu Reeves 15 éve.
A sok szánalmas barom... ennyit a magyar közízlésről és zenei kultúráról, ami már lejjebb nem is süllyedhet! Egy igazi világsztárt biztosan nem ismernének fel, ha az orruk előtt állna is. Egy ilyen nulla semmi produkciót meg istenítenek, de észre sem veszik, hogy ez nem is az, amit beszoptak a gennymédia által. Hova süllyedt Bartók, Liszt és Kodály zeneileg élenjáró országának népe???
Hogy te mekkorát tévedsz!
Nem is hasonlít 😏 bye alex sokkal helyesebb😂😂😍😍😍
kedves genadams! Igazad is van meg nem is.
Nem velünk MAGYAROKKAL van a baj! Elég szomorú, ha azt iszed h ugyan ezt bármelyik másik országban nem vennék be. Ahogy írtam lejjebb is ez a 22es csapdája. Ebből nem tudsz jól kijönni, mert ha eléd áll egy hasonforma ember, mint ez az Alex(andra) lehet hogy nem veszel tőlene DNS-t, mert zavarban vagy. De nem azért mert magyar vagy, hanem azért mert ember.
😮nagyon nem az gyenge a hangja és az arcvonasai sem és igen Alex magasabb
egyáltalán nem hasonlít :D
ÁHHHHHH Bazdmeg...... Már bocsi.
milyen szar nev? bbyealex, inkabb bi-alex-nek hasonlit :)
ott a pont :)
Ugyan kérlek
Bye Bye..... ALEX az az ..... Márta Alex xD én azt hiszem ezt mondja az öreg xd 0:16
te is ott voltál azt benézted, mi? azé vetted ennyire magadra. :) :DDDDDDD
Paraszt xDDDDDDDD szakadok xDDDDDD
XD