Ha lenne itthon normális filmművészet, akár mint a régi, akár mint a nyugati (lehetne francia, angol vagy amcsi modell is, tökmind1, mindegyik 1000fényévvel van előttünk), akkor itthon Janklovics egy John Malkovich/Ben Stiller szintű és reputációjú színész lehetne rá szabott filmekkel... ehhez képest neki marad ez, meg némi irtó gagyi sorozat, mint a "mi kis falunk".
Pusztán attól is élvezhető és elgondolkodtatóan vicces, hogy Ti mondjátok ki ugyanazokat a velős, professzionálisan szerkesztett, mély-magyar érdekek köré magyar szívvel alapos gonddal fogalmazott szövegeket, amelyeket kedves és szerény vezetőink is naponta elmondanak. Várom azt az időt, amikor Nektek kell majd poénokat kitalálnotok! 🫂👍✌️❤️
Srácok, az Ervint meddig kellett ütni hogy ezt be vállalja?😆 Neem,vicceltem,Szeretjük Ervint , jó volt,simán mehetne riporternek.. Köszi,skacok,jót derültem a nyomorunkon,dehát ez van,lényeg a humor..
Egyik szemem sír a másik nevet. Kár hogy ez a valóság. Egyébként csak nekem tűnik úgy hogy Lengyel Tamás fele annyira sincs megbecsülve mint amilyen jó színész?
Mikor haldoklott a nagymamája a szinkáz igazgató nem engedte el elbúcsúzni..mert próba volt Eszenyi Enikő volt az De szerintem a szinházas résznél nem viccelt
@@ferenchegedus4152 Enikőről csak annyit: Mindenki hallgassa meg a Nemzeti Dalt az ő előadásában és tegye fel a kérdést vajon miért istenítjük annyira? Mert végtelenül közönséges vagy mert olyan erőszakos hogy senki nem merte megmondani neki hogy igazából nem tehetséges?
@@gaborlenart8244 Meghalgattam azt a 2010 ben előadott borzalmat már Kritikán aluli En sem ertettem soha miert vannak oda tőle Dobó Kata a másik ilyen katassztrófa de ő legalabb nrm arogáns
Jó látni,hogy országos respekttel ,ismertséggel bíró emberek egyre többen vállalják fel,adnak neki hangot,hogy elég már ebből a kutyakomédiából kormányzás,rezsiharc,Putyi bà',Völner,Soros,stbstbstb. .... néven!!!!
Őszinte leszek, és nem népszerű. A videó eleje kifogástalan, és *zarrá röhögtem magam rajta. A vége, az viszont iszonyatos! Én értem a koncepciót, de ha humorral kombináljuk a politikát, akkor iszonyatosan nagy csattanó jár a végére, nem egy "Z" osztáyú (valakik által humorosnak vélt) kínkődés. (a kiadott feladat, a színészi teljesítményt is rommá tette, és szekunder szégyenérzet volt az, amit éreztem az utóbbi nézésekor) Csalódtam, de bízom benne, hogy figyelembe veszik a feljebb jelzett problémákat! Imádnivaló az összes szereplő, de ne ezek a mondatok, és ne így kerüljenek ki tőlük, mint a végén. Úgy jó lesz! Ez így "5 csillagból 3,5."
Az a szomorú, hogy ez a tükör nem görbe.
Hanem törött
2010 előtt egy ilyen műsor bármikor lement volna a közmédiában!
Ez legalább annyira volt hiteles, mint amennyire hiteltelen az eredeti. Imádtam, köszönöm!
...és fordítva is igaz...
Janklovics mester még mindig messze a legjobb. A Sziget reklám óta töretlenül.
Ha lenne itthon normális filmművészet, akár mint a régi, akár mint a nyugati (lehetne francia, angol vagy amcsi modell is, tökmind1, mindegyik 1000fényévvel van előttünk), akkor itthon Janklovics egy John Malkovich/Ben Stiller szintű és reputációjú színész lehetne rá szabott filmekkel... ehhez képest neki marad ez, meg némi irtó gagyi sorozat, mint a "mi kis falunk".
Bödőcs szerintem jobb, de ez most óriasi volt. 😁
De örülök, hogy rátok találtam. :) Szuperek vagytok. Ezentúl "csak" (?) a ti híreiteket hallgatom. :D
Pusztán attól is élvezhető és elgondolkodtatóan vicces, hogy Ti mondjátok ki ugyanazokat a velős, professzionálisan szerkesztett, mély-magyar érdekek köré magyar szívvel alapos gonddal fogalmazott szövegeket, amelyeket kedves és szerény vezetőink is naponta elmondanak. Várom azt az időt, amikor Nektek kell majd poénokat kitalálnotok! 🫂👍✌️❤️
Jó kis összefoglaló az elmúlt 2 hétről
Örülök, h Nagy Ervin is csatlakozott hozzátok! 😍😍😊😊 Fájóan hiteles, mint mindig....
"Stratégiai uralomra van szükség!" :D
Én már egy kis 'stratégiai unalmat' szeretnék ebben az országban 😊
Tû pontos. gratulálok.
Ez nagyon jó volt!2x megnéztem!😀
Lengyel Tamás a szerintem a szinházas résznél nem viccelt
Minden szava igaz lehet 🤣🙏
Ez a rész is nagyon jó volt 👌
Ez óriási volt kitűnő mindenki remekül csinálta szakadtam a röhögéstől köszönöm
Szia uram! I live in Orbanistan póló érdekel...
Nem tudom, hogy sírjak (a tények miatt) vagy nevessek (amiért ilyen jól előadjátok)... na jó nevetek :)... de aztán majd sírok
Szuper! Imadtam!
Szerintem a szaporodás ügyi miniszterasszony volt a legjobb.
Ja, azon besirtam.
Eszméletlen jo lett.
Szomorú, mert tükör, de kurv@jó lett. 👌 És kössz, hogy vállaljátok 💪
Csókoltatom a művésznőt ! Imádom ,hogy a rendőrakadémia Zedje :) Bob Goldthwait
Az a vicc, hogy ez nem vicc... Ez a kis magyar valóság.
Sajnos ez mindig így is lesz...sokan azt gondoljàk jaj de jó lesz ha egy másik szar pàrt fogja vezetni az orszàgot. ☹️
" egy evőkanál kacsazsíron megpároljuk...." :D :D
Ervin, nagy vagy!!! 😁😁🤣🤣🙈🙈🙈🎀
Ebben a videóban nem volt semmi irónia,intrika,vagy "képzelgésen alapuló cselszövés".
Ez a valóság.
Bármelyik megafonos szerepében Nagy Ervin.🤣
A Himnusznál fetrengtem a röhögéstől. 🤣
Baromi jó a Lengyel Tamás pólója, vajon hol lehet ilyet kapni?
Ez engem is érdekelne szivesen mennék benne szavazni👏
én egyelőre csak redbubblen láttam angol fontban, de szerintem pár nap és felkerül valamelyik hazai pólós oldalra is :)
@@robertfarkas5907 nem nagyon szeretem a pólót, de ebben én is mennék szavazni. 😂 Csak meg ne pofozzon valami narancsködös nyugger... 😱😂
Polónyomtatás-akárhol..Viszed a grafikát,meg a pólót is ha akarod...Plázák bárhol,de Pesten mindenhol...
@@smogcityrockers Igen már készül a póló 🤛
Nagy Rébusz :DDDDDDDDDDD
Csak hallgattam mert dolgoztam, és azt hittem hogy a hírek.
Ez is jó lett. Köszi!!!
A Tamas polojat be lehet szerezni valahonnan?
kommentben várjuk a linket
Tökéletes!
Ez zseniális, még több ilyet!
Komoly lett! Köszi
HATALMAS, SZUPER, ZSENIÁLIS STB........... KÜLDJÉTEK TOVÁBB!!!
Based on true story :D
🙈🙈
Hoztad a formádat, Peti! 😁😁😁🤪🤣🤣🤣🤣👌👌
Tisztelt Bodri György!
Semmi különös nincs a rengeteg díjban és elismerésben, hiszen még az autója is narancs színű! ;)
annyira szakadok! :DDDD ERIVIN :'DDD Zseni
Hogy ez nekem miért maradt idáig ki 😱😱😱❤️❤️❤️❤️❤️
Az pont olyan elmebaj volt ott, mint itt is van , meg mindenütt ebben az operettországban. Bárcsak felébrednénk már és vége lenne !
ruclips.net/video/RqAVxzrqizY/видео.html
Mikor lesz az új híradó?
Veszélyhelyzet van ismét.
Hitelesek vagytok mint az origo! :D De legalább minőségibb, mint az M1 ;)
Viszont ezen röhögni kell, azon meg csak sírni lehet. 😉
Magyar címeres holland kokárdákat hol lehet beszerezni?
Qr.a nagyok vagytok feliratkoztam,visszamenőlegesen fogom megnézni.
Ütött! :)
A háttérben pedig "Agyarország Ármánya" :D Vagy rosszul látom esetleg?
Zseniális! 🏆
A durva az, hogy ezt viccnek szánják, de ez a szür-realitás... Sírjak vagy nevessek?
Megnéztem háromszor. Legszívesebben azt mondanàm, hogy legyen pozitívabb, de az kb. lehetetlen.
Mintha csak az M1 híradót nézném.
hol tudok szerezni olyan polot ami lengyel tamason volt
Örömmel üdvözöljük a Rogán miniszter úrról elnevezett "Anti korrupciós hivatal"-t!
Srácok, az Ervint meddig kellett ütni hogy ezt be vállalja?😆
Neem,vicceltem,Szeretjük Ervint , jó volt,simán mehetne riporternek..
Köszi,skacok,jót derültem a nyomorunkon,dehát ez van,lényeg a humor..
RiportErvin
A csaj is nagyon jó. Hogy hívják?
Szomorú! De nagyon jóra sikerült🤣! :)
Zseniális. :)
Rainer-Micsinyei Nóra olyan, mint egy eredeti és vicces Amy Schumer.
persze..........
Ervin hatalmas!😂
Best
8:30 hol a bajusz?
Egyik szemem sír a másik nevet. Kár hogy ez a valóság. Egyébként csak nekem tűnik úgy hogy Lengyel Tamás fele annyira sincs megbecsülve mint amilyen jó színész?
Mikor haldoklott a nagymamája a szinkáz igazgató nem engedte el elbúcsúzni..mert próba volt
Eszenyi Enikő volt az
De szerintem a szinházas résznél nem viccelt
@@ferenchegedus4152 Enikőről csak annyit: Mindenki hallgassa meg a Nemzeti Dalt az ő előadásában és tegye fel a kérdést vajon miért istenítjük annyira? Mert végtelenül közönséges vagy mert olyan erőszakos hogy senki nem merte megmondani neki hogy igazából nem tehetséges?
@@gaborlenart8244
Meghalgattam azt a 2010 ben előadott borzalmat már
Kritikán aluli
En sem ertettem soha miert vannak oda tőle
Dobó Kata a másik ilyen katassztrófa de ő legalabb nrm arogáns
Ez annyira valósághű!
K... jó!
Nagy kedvencem Nagy Ervin, Litkai Gergely és Lengyel Tamás és a hölgy
😎👌
Nagyok vagytok!
Ez humortalan, erőltetett.
Na. Mi az? Túlságosan valóság szagú?
Remek lett. 😀
ha adhatnák liket bármikor bármeddig :)
amíg nem törlik addig nagyon jó :)
ide már csak a színészek selejtje jut?
Csináljatok egy tv2-set is!
Imádlak titeket!🤣🤣🤣
Ők is ugyanezt nyomják, csak azon nem tudok nevetni! A Tiéteken igen! :)
Szerintem Én is vagyok ilyen jó! 😊
Imádom ezt a szurkadönpiget!!!! K…. jó!
Taktikai komment
Zsenik vagytok! Imádom!
oh yeah!
Szenzációs volt. 😀
Szétröhögtem magam, ez annyira abszurd.
"egy evokanalnyi kacsazsiron..."
kesz, kiegtem! :)
Ezen TomPapa most tényleg Besza-Behu....a hátán fetrengve röhög és könnyei a tarkóján a feje tetejére folyik 😃 😃 😃
Az a poló :D i live in Orbanisztan :D
Jó látni,hogy országos respekttel ,ismertséggel bíró emberek egyre többen vállalják fel,adnak neki hangot,hogy elég már ebből a kutyakomédiából kormányzás,rezsiharc,Putyi bà',Völner,Soros,stbstbstb. .... néven!!!!
A Nóriról hiányzott a kokárda fülbevaló😄😜
Sajnos ez a realitás, milyen jó lenne, ha ez csak vicc lenne.
Tetszik h a greenscreen miatt a kokárda zöld része kék..kissé ironikus XD
Ennél több kokárda már nem is fért volna fel :D 😂
🤣🤣🤣
Jók vagytok
Durva jó.
Megkérem a megafonközpont munkatársait ne itt rongyalkodjanak
Hogy is mondta egyszer Nagy Ervin csak így szerényen..."szellemi elit"...Látom...
Őszinte leszek, és nem népszerű. A videó eleje kifogástalan, és *zarrá röhögtem magam rajta. A vége, az viszont iszonyatos! Én értem a koncepciót, de ha humorral kombináljuk a politikát, akkor iszonyatosan nagy csattanó jár a végére, nem egy "Z" osztáyú (valakik által humorosnak vélt) kínkődés. (a kiadott feladat, a színészi teljesítményt is rommá tette, és szekunder szégyenérzet volt az, amit éreztem az utóbbi nézésekor) Csalódtam, de bízom benne, hogy figyelembe veszik a feljebb jelzett problémákat! Imádnivaló az összes szereplő, de ne ezek a mondatok, és ne így kerüljenek ki tőlük, mint a végén. Úgy jó lesz! Ez így "5 csillagból 3,5."
A nagy ervin nagyobb lett. :D
Kedvelem Janklovics Pétert, de ez szánalmas!
🤣🤣🤣🤣 a szőke csaj ki volt? Mintha nem ismerném, de az ő szereplése talán még jobban tetszett, mint Péteré. Sírva röhögök, annyira telitalálat... 🤣🤣🤣🤣
Engem is teljesen lenyügözött.
Ritka, hogy egy nö ennyire el tudja vinni a "primet".
Nagyon tetszett az egész 😊
Nóri legnagyobb 😅
Az a Lengyel Tamás kvázi ki lenne? Köszönöm a válaszokat.
Én. Kvázi. Szívesen.
Hol lehet ilyen pólót kapni? Hordanám
az a tisztelgés 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣