Petra sokszor nehéz helyzetben van, amikor a menthetetlent kellene mentegetni. Nyugat-Európában nem ilyen árak vannak? Drága Petra a bérek sem magyarországiak!
Ja ezt érdekes hogy nem tette hozzá, hogy a bérek is haromszorosak, és a rezsibe beleszáll a kormány nyogaton tulajdonképpen mindenhol. Csak itt nem mert hát itthon ugye akkora jólét van ..
petrának figyelmeztetnie kellene a vitapartnerét, hogy szánalmas demagóg fröcsögés az nem vitapont nyugat-európában is van szegénység és bizony van akinek problémát okoz a rezsi és nem fizet ki mindent az állam, dehogy fizet és nekünk ráadáasul többszöröse annyi prolink van, mint nekik
@@mariasebestyenneantal3612 erre az antalnéra ne hallgassatok, bolond szektás az ura már számtalanszór rászólt, de hiába antallné csak nyomja nyomja és nyomja
Nem az a kérdés hogy itt demokrácia van e vagy sem hanem az a probléma hogy a nálam eggyel későbbi korosztály nem látja át hogy minden fölösleges költést mi melósok fizetünk meg
nem te melósként a nyuggereket fizeted. amúgy meg melósnak jó lenni leginkább egy építőipari trógernek, akik úgy el vannak pofátlanodva, hogy ideje lenne őket helyretenni
Tök jól elbeszéltek egymás mellett, a magas tinicigány szülési arány és a növekvő Magyarországi átlag első szülési életév NEM ütik egymást. Az előbbi cigány adat, az utóbbi magyar adat. Ugye mennyire nehéz bármire jutni ha nem meritek, vagy tilos a dolgokat a nevükön nevezni?
Az átlag első szülési életév országos adat (nem etnikai alapon mért magyar) Az etniokai magyar adat valószínúleg magasabb is lenne, a korán szülő cigánylányok adata húzza le egy kicsit. Persze a Botond rasszista agymenése a témában elfoogadhatatlan.
01:04:20 Magyarországon a házasságok kb 50%-ban válással végződnek, ezek a válások kb 70%-ban a nő kezdeményezésére indulnak (KSH). Amerikában egy friss tanulmány szerint a házasságok 60%-a végződik válással, ahol a nők 80%-ban mondják ki a boldogító nemet (a diplomás amerikai nők esetében 90%). Nem gondolnám, hogy ennyire magas a "rossz férfiak" aránya. Itt egy szociológiai kérdés, ami valóban szociológiai és nem mesterségesen kreált.
Nem feltétlenül a férfiak rosszak, hanem két ember döntése. Csak a környezetemben látom, hogy nagyon sokan házasodnak és vállalnak gyereket úgy, hogy az első beszélgetésből le lehet szűrni, hogy az adott pár nincs kibékülve saját magával. Régen nem váltak el, ezek azok a nagyszüleink, akiktől egyetlen szép szót nem hallottunk a másik felé.
Schiffernek tanítani kellene, iskolát alapítani. Nagyon jól nyomja! Bármiről beszél fel tudja kelteni és fenn tudja tartani az érdeklődést a téma iránt ráadásul szórakoztatóan.
Alap probléma, hogy 40-50 éves korig nem tud tapasztalatilag bölccsé válni az élet egy területén sem az ember, sem magánéletileg, sem szakmailag Hogy lehet bárhol vezető elemző egy 30-as ember????? Felháborîtó, hogy egyre több huszonéves, esetleg harmincas személy van magas szintű vezető pozîciókban, és osztják az észt.
@@krisztina2419 Kedves Kriszta! Ők ha jól emlékszem - de itt a kocsmapult mellett lehet, hogy összekeverem a dolgokat -, KÖLTŐK voltak, Petőfi aktîv HAZAFI is, nem ugrik be, hogy bármelyikük tanácsadói pozîciót kapott volna, sőtt, nyomorogtak. És baromira ne hasonlîtsd össze a letűnt korok húszéveseit a maiakkal. Anno egy huszonéves férfi családot tartott el sok sok esetben, egy nő pedig már anya volt Úgy hogy sajnos ja, az a hajó tényleg elment és te sem voltál rajta. 😂
46:30 -.... PONTOSAN így! Nem csak nálatok,.Érden dettó.:-((( Állítólag az építési hatósági jogkört megvonták a településektől és ez nem helyben dől el! Itt is tele társasházazták a korábbi 1 családiházas telkeket, tényleg faltól-falig, több emelettel...Aztán csodálkoznak, h nincs infrastrukturális+közszolgáltatási kapacitás....Bárki lakáshoz jutása IS reménytelen, ha nem örököl.
Mondjuk nem muszáj mindenkinek kizárólag az ország legfrekventáltabb helyeire kívánkozni.😉 Vagy, ha ez a mánia akkor nem kell csodálkozni a kereslet-kínálat vastörvényén.
@@mariasebestyenneantal3612Kérdés, hogy hol...egy bivalyb.nádi cigányfaluban lévő vályog kádárkocka esetében az "örökség" az kizárólag szószerint értendő.
7:45 pedig nyugaton pont annyira szabad a sajtó, mint Oroszországban, Észak-Koreában és Kínában. Itt nálunk nem csak mainstream narratíva jelenik meg, hanem van lehetőség a másik vélemény megjelenésére.
S.András az, akinek még van kapcsolata valósággal, realitással, objektivitással, stb.. Akár 1etért,akár kritizál, értelmesen meg tudja indokolni. Sajna még sem lehet(ett) más a politika...
Talán az egyetlen "politikus", aki következetesen, nyíltan a saját értékrendjének megfelelően elemzi kendőzetlenül a helyzetet. Ez az értékrend nem populista, de nagyonis emberi, követhető.
Pont nem igaz nagyon is kezdi elvesziteni a valosaggal valo kapcsoaltwt vagy soha nem is volt.. ez esetben pedig.megvezetett minket mikor egyetertett a Novak Eloddel es Toroczkaival korabban
@@laszlokovacs7693 Ide vehetjük azt a véleményét, amikor is a lakhatással kapcsolatosan nem gondolja, hogy a kormánynak bele kellene avatkoznia a PIAC-ba. Aha: rezsics., ársapkák, felvásárlások..
A Schiffernek csak egy mondást idéznék: "Az a baj a világunkkal, hogy az intelligens emberek tele vannak kételyekkel, míg az ostoba emberek tele vannak önbizalommal." - Charles Bukowski
1:01:21 - Ne is, ne is, főleg Kínán keresztül ne, mert halálraröhögöm / összerókázom magam. Kína a kínai szaporulatot tette generációkra előre tönkre és helyrehozhatatlanná, és most konkrétan írtja a kisebbségeket és mindenki játsza a vakot vagy tisztán elfogadja.
A lakhatás problémáot valóban sürgősen meg kéne oldani, erőteljes állami beavatkozást mondjuk nem feltétlenül tartom jó ötletnek, de könnyíthetnének a dolgon.
Petra első ránézésre szimpatikus hölgy. Nem ért egyet állításokkal, ez idáig rendben van. Egyik érve az, hogy Svédországban mik történtek. Ennek mi köze ahhoz, hogy szólásszabadság van-e Magyarországon? Ez egy tipikus lejárató stratégia, amit a Fidesz nagyon szeret alkalmazni. "Svédországban történtek dolgok, ezért biztosan nincs igazuk." Ilyenkor kezd hányingerem lenni egy embertől. Vannak érvek amellett, hogy szólásszabadság van Magyarországon, de a véleményét kimondót miért kell sárral dobálni? Ez nagyon aljas stratégia.
Svédországban azért történik több lövöldöző bűnügy, mert minden országban, ahol teljesen liberalizált a fegyverhasználat könnyebb embert ölni, hiszen a fegyverrel elkerüli a személyes kontakt veszélyét az elkövető.Ezenkívül Svédország egy keresztényi ország, mindig nagyon sok menekültet fogadott a világ minden országából évtizedeken keresztül, ezért természetes, hogy a különböző népek közt sokkal több konfliktus alakul ki, akár a helyi lakosság, akár a bevándorló csoportok közt.Az is természetes, hogy a bevándorlók szociálisan rosszabb helyzetben vannak, nem sikerül egy-két nemzedéken belül utolérni azt a társadalmi lemaradást, amellyel a kibocsájtó országukból jöttek, pedig a svéd oktatás sokkal jobban igyekszik kiegyenlíteni a társadalmi hátrányokat, mint a magyar, amely 2010 óta nemhogy csökkenti, hanem még növeli is a gyerekek egymáshoz viszonyított lemaradását.
Az az aljas, hogy olyan helyről jön a kritika ahol ellentétes véleménynek még a lehetőségét is meggátolják! Csak progresszív véleménynek van helye ellenkező esetben a legutolsó kisembert is ellehetetleníti!
@@krisztina2419 Ezt most nem teljesen értem. Én csak annyit mondtam, hogy valakinek lehet az a véleménye, hogy Magyarországon szólásszabadság van. De azzal nem lehet indokolni, hogy Svédországban mi van. Annak semmi köze a magyar helyzethez. "ellentétes véleménynek még a lehetőségét is meggátolják" - ezt sem értem. Itt volt aki amellett volt, hogy szólásszabadság van, van aki ellene. Milyen ellentétes vélemény van még?
Ez az elhangzott két idézet a magyar politikai életben 1980 ig a kormány hivatalos álláspontja volt. Pozsgai volt az első aki ha gyengén is de másról kezdett beszélni. De nem tudom honnan jön ez,hogy Putyin " megrendelésére" készült ez a történelemkönyv? Pont erre van gondja? Szerintem először lövése nem volt miről volt szó. Ha megrendel egy történelem könyvet,azt elősször sokkal inkább Lengyeország tekintetében tenné,ott igazán van mit történelemhamisítani.
Mi értelme ilyen embereket meghívni, mint a jobb oldalon helyet foglaló 2 gyerek? pl. 43:00 -nál ilyet mond lány, hogy "piacgazdaság van, az államnak nincs beleszólása" (ingatlan árak növekedése kapcsán) ?????????????
schiffer andrás mit szív, amikor azt mondja, hogy alapítványi vagyonra nem szabadna végrehajtást adni? akkor gondolja, hogy lenne bárki, aki hajlandó hitelezni onnantól bármilyen alapítványt? ezzel együtt kiválóan megválaszolja, hogy miért jobbak az egyházi iskolák, mint az alapítványiak mert az alapítványi működés nagyon esetleges
@@attilatoth8393 vicces ezt egy virtigli parazita kommunistától olvasni mennyi ideje létezik az egyház magyarországon? 1000 éve? ti kommunisták 30 év alatt leszerepeltetek
@@laszlo4919Az egyház túl van tömve, mert Orbán hízlalja, holott szerencsére úgy pedzegetik, hogy az derült ki a legutóbbi népszámlálás adataiból, hogy tovább csökkent a vallásosok száma, S ezért ki kell találni Orbinak, hogyan állítsák továbbra is azt a hazugságot, hogy a magyar társadalom qrvára keresztény, s ezért azt akarja, hogy mindent leuraljon a vallás.
@@danielmlinar4892Már rég visszakapták, sőt többet is, mint ami járna nekik, S szerencsére Magyarország Orbán és az egyházak erőlködése ellenére egyre szekulárisabb.
5:55 venezulla... meg ilyesmi szintjén van a demokráccia meg pár alap jog... hogy tudsz akkor ott megint csak beszélni? és akkor hogy van az hogy a 22 es választásokon a balosok és a nemzet közi szavazat számlálók 20 000 fős létszámban voltak és azt mondták minden rendbe van? tehát tiszta a választás de még se az. oké... köszi
Egyáltalán nem mondták, hogy minden rendben van, se a 14-es, se a 18-as, se a 22-es választások után.Nagyon sok pontban leírták már az előző választásokon is, hogy a magyar kormány változtassa meg a rendkívüli aránytalan választási törvényeit, a média egyoldalúságát, de a magyar kormány 1 azaz 1 pontban sem.tett eleget az ajánlásoknak, hogy a következő választások, már szabályosak és legitimek legyenek.
@@erikagazdag6180 20 000 megfigyelő mondta hogy nem történt csalás... pont most látható amit sokszor észreveszek a baloldalon. Ha balosok mondanak valamit ami nem illik bele amit gondolnak akkor hazugság/nem is úgy volt/nem számít... és ez mindig érvényes. A választó rendszer legitim. Ha nem értesz velem egyet konkrétumot mondj ne ilyen használhatatlan bárki által leírható mondatot... Edit: a médián csak a balosok tudnak változtatni hisz a kezükben van. Amikor bullshitet kérsz a kormánytól nem fogja teljesíteni... egyébként nem aránytalan az. Egy kicsit kedvez a fidesznek de nem nagyon. Ez összesen 4 mandátumot adhatott a fidesznek kb szóval gondolkozz el ezen amit írsz. Vagy pedig fejtsd ki.
@@mariasebestyenneantal3612 a hely tényleg klassz, de ma már minden magyar iskolában van állampolgáriismeretek tantárgy a nyolcadiknak, a tananyag fenn van a neten (bár én magamtól tanítom), másrészt nem egypárt rendszer van...
@@pircsimozes586 Formálisan valóban nem egypárti rendszer van. Ám az alkotmányt egy párt fércelte össze, minden vezető gazdasági pozíciót, ellenőrző posztot, sport szakszövetséget fideszes alak tölt be. Az állami számvevőszék, a legfőbb ügyész is volt fideszes parlamenti képviselő. A gazdaságnak nincs olyan szelete, ahol ne ők vinnék a prímet. Övék a kaszinók, volt állami földek, az köz-pártmédia, a rádiófrekvenciák, a stadionok, TAO milliárdok, fideszes alapítványként működő egyetemek, autópálya üzemeltetési koncessziók.
Mészáros Lölő 27 milliárd forintos yachtjának árát egy magyar átlagnyugdíjasnak 11 ezer évig tartana összekuporgatni, ha feltételezzük hogy nem eszik, nem fizet lakbért és nem költ semmire 11 ezer évig (kb. ennyi idő telt el a jégkorszak óta)...
A szemüveges hölgy az élő bizonyítéka a párhuzamos világok létezésére. Én nem vagyok Fidesz fanatikus, látom a gondokat, de a demokrácia ami itt van az nekem tökéletesen megfelel. A német demokráciából viszont nem kérek. Pont nem a demokrácia itt a baj nálunk.
Hát igen, a fene megette már hazánkban a demokráciát, vagy orbánék falták fel a Ner-es bandájukkal ! Árulja már el nekem valaki, milyen demokrácia lehet az, ahol a minielnök halálig feszít az ország élén? Adók tömkelege, 27%-os Áfa, Sztrájk törvények, Szakszervezetek formális létezése, Oktatás, Egészségügy, Szociális - intézmények amik a magyar társadalom jobb életét biztosítaná azt teljesen leszarják, leépítik! Bezzeg a stadionok, hatvanpuszták, akkugyárak, pénztáros lőrincék 27 milliárdos csónakjára telik a közpénzből és még kérdés hazánkban a demokrácia? Ez egy rohadt vicc?
@@adamreiner Nem értem ezeket, gondolnak néha a gyerekeikre, unokáikra? Mert, hogy ők szeretik ezt a jobbágy sorsot, meg a szétlopott gyönyörű országunkat, még talán örülnek is, hogy visszafelé haladunk az időben? (vármegyék, ispánok, döbrögik, Hatvanpuszták, strómanok - már csak a Lúdas Matyik hiányoznak a rendszerből) és mindezek után, nem sül le a pofájukról a bőr,hogy süllyednének el a mai magyar politikusokkal együtt! Erkölcstelen, rohadt társaság az egész.
@@juditkiss7491 Mintha nem ebben az országban élnél. Az itt élők szűk többsége irigy, elhízott, kicsinyes és rosszindulatú, morog mindenért, aztán négyévente elmennek és leszavaz az aktuális hatalomra (most épp a fideszre, régebben a szocikra), mert választás előtt kapott egy keveset, ha más nem is, a testsúly legalább gyarapodott egy kicsit. 😆😆
26:04 haló csillapodjunk. oké tényleg nem jó az oktatás és a kormány dolga változtatni amit eddig elmulasztott a rendszeren. de azért nem nulla forrás volt az iskolákban ezt onnan tudom hogy 2 volt sulimat és elég jól felújították. az egyik kapott egy teljesen új torna termet ami azért elég fejlett... az egézségügyre meg 1700 milliárdot pakoltak pluszba ami 75% növekedés elvileg (én magam nem számoltam ki). oké hogy keveset foglalkozik vele ebben egyetértek de azért nem semmit
ki ez a szerencsétlen??? 5 évet éltél nyugaton és nem ilyenek az árak? hát baszod a fizetések sem... ezt egy valamire való elemző a nettó bér és a lakbér arányával feszegeti nem mással
Jaj, de jó, hogy sikerült találni egy ilyen Petrát! Úgy hiányzott egy újabb s.ggnyaló a képernyőkről, mint egy falat kenyér! Teljesen mindegy neki, hogy mit csinál a Fidesz, megvédi vasmellvértben minden áron. FairRight Ádám effektus. :D
Hány és hány család vagy akár egyedülálló él hónapról hónapra! Kifizeti az albérletet, rezsit, stb., aztán a fizetés előtti napokban már számolgat, nagyon is számolgat... Vagy kölcsön kér. Szomorú. Ja és még valami!! Magyarország lakossága, 1980: 10,71 millió, 2023: 9,6 millió. Tíz év múlva?
@@janostasi2256:Az az egyetlen amelyik mindegyik felett uralkodik. Az amelyik a "demokráciát" is kitalálta és hogyan kell annak müködni. Az szerint is müködik az. AZ amelyik már a hetvenes évek óta kezdte szervezni a "mószerváltást" "gengszterváltást",akárminek is nevezzük "váltást".Ugyanaz amelyik az EU-be való belépést is egyengette,stb.stb.
Nem kötelező erről népszavazást tartani. Pontosan tudható, hogyha népszavazást tartottak volna az orosz propaganda rárepült volna a témára. Az is tudható, hogy putyin agressziója megfordította a semlegespárti közvéleményt Svédországban és Finnországban is.
Már az elején széthazudott mindent a Petra nevű kormánypropagandista.A Klub rádiót és az összes saját híreket mondó rádió frekvenciáját elvette a fideszes NMHH, a Nêpszabadságot Orbán vásároltatta meg egy osztrák bűnöző strómannal, s azzal záratta be.A kapcsolatot újságírók kimutatták az osztrák ember és a Fidesz között. A NER diktatúra, hiszen embereket és közösségeket zsarol meg, mint a maffia bandák. Én a NER rablórendszerét és diktatúráját utasítom vissza Schiffer, s ne terjeszd ki az ellenzékre a te kormány nyalizásodat, mi nem gondoljuk, hogy az Orbán kormány egyelő Magyarországgal, vagyis engem és az ellenzéket nem sértett meg Svédország.
Iskolaigazgató ismerősöm elmondta, hogy a saját iskolájában a tanárok egyharmada tüntet, egyharmada csendben van, félti az egzisztenciáját és van egy harmad aki bizony egyetért az orbáni diktatúrával.
Nekem rengeteg tanar ismerosom van, mivel a gimis evfolyambol az osszes, aki silany volt orvosnak, mernoknek vagy kozgaszdasznak, elment a megfelelo tanarszakra. Rengeteg beremelest kaptak mar, meg eletpalya modell, meg mifene. Az egyik legjobb he;yzetben vannak. Ismerem a fizeteseiket is. Amiert fel kene haborodniuk, az az, hogy kivettek a kezukbol a fegyelmezest, as a szulo-gyerek paros kb. az ellenseguk. En meg azt hallotttam otthon, hogy tiszteljem a tanart. Korosztalyom azt fujja a koloknek otthon, hogy ez a hulye tanar...
Tud valaki linket Gulyás Márton svéd videójához? Nem találok sehol linket magához a videóhoz, csak a reakcióvideókkal találom mindig szemben magam. Pedig megnéztem volna, hogy miből áll ez a "büzös propagandabeszéd, amivel szegény svéd diákok agyát mossák". Az ilyen reakcióvideóktól meg kifordul a gyomrom...
@@jenomadarka6564 Hogyhogy eltünik? Kitörli a feltöltő? Amúgy valahol vicces, hogy arról megy a vita, hogy jutott be Gulyás Gergely egy másik ország köztévéjébe (mert a mienkbe aztán biztos nem fog), de még ezt se nagyon tudjuk megnézni.
@@krisztina2419 Kedves Krisztina, sajnálom, ha neked attól fordul ki a gyomrod, hogy valaki tudni akarja, hogy most éppen miért van kiakadva valakire Szeretett Kormányunk. Azért elmondanám, hogy fordított esetben én ezt egy méltányolható igénynek tartanám. Az nem lenne olyan nagy baj, hogy a tényszerüséget kettőnk közül csak én értékelem, az már igen, hogy ez a tény automatikusan ellenszenvet vált ki belőled. Pedig lehet, hogy ha megtudtam volna nézni a videót, annyit most elismernék, hogy "Hát, ez a Gergely gyerek most egy kicsit tényleg messzire ment". Az viszont, hogy az ilyen reakcióvideókból próbáljak bármilyen következtetést levonni, veszett fejsze. Szép, gyülölködéstől mentes napot kívánok mindenkinek!
16:46 az indroktrinációt kell betiltani. sokszor ilyenkor etetik a hülyeséggel az embereket. amerikában ezt tették. ha igazi kutatás lenne a felől akkor azt mondjom jó, nem is hogy jó hanem szuper beadok egy 1000 est a közösbe havonta (csóró vagyok) csak kutassák.
A századvéges pontagyúnak üzenem, hogy a vasmű sem állami, mégis 10 hónapja az állam fizeti a dolgozók bérét, és a költségeket is. Szóval vagy legyél tárgyilagos, vagy nagyon maradj csendben!
Az a normális, ha 40 éves koruk után alapítanak családot az emberek és 40 éves koruk után szülnek. Intellektuális és anyagi önsorsrontás 40 év alatt ilyesmivel foglalkozni. De a 40 is a 40-es évek közepe legyen inkább.
@@lupus4977 Az orvosokat covid óta inkább hagyjuk... maradjunk a józan észnél, meg hogy a természet valószínűleg azért erőlteti annyira a dolgot olyan korán, mert az lenne a természetes.
6:22 1: semmnyien módon nem csak youtubeon de semmilyen módon nincs korlátozva sőt vissza jöhetett a hazaáruló magyarországra és nem bántják 2: ez nem jó hanem probléma hogy a hatályos jogszabályokat nem köteles a youtube betartani. ez rossz nem jó...
@@danielmlinar4892 A hazaszeretetnek szívből kell hogy jöjjön. Nagy magyar meg az, aki emberfeletti teljesítményt ért el. Nem az aki veri a mellét, közben meg hitvány.
Mindig becsülöm az egy szem odaültetett kormánypártit, de szerintem talán még érdekesebb lenne a vita ha nem 4:1 lenne az ellenzéki-kormánypárti arány hanem mondjuk 3:3. Szerintetek?
Itt inkább az a cél szerintem, hogy legyen egy erősen jobboldali, egy mérsékelt jobbos (aki általában fideszes), egy mérsékelt és egy erősen baloldali és nem szűkítik le az egészet a kormánypárti-ellenzéki vitára.
Ha van műsor, ami használ a közéletnek, ez egyértelműen olyan. Ha Schermann Fruzsina és Kónyi-Kiss Botond is része tud lenni ugyanannak a konstruktív beszélgetésnek, már megéri. Viszont ahogy Halkó Petra előadja az állam szerepét a Qualitas ügyében, az nagyon szép, de nem egészen tényszerű. A 2011. évi CXC. törvény 34. § szerint a kormányhivatalnak legalább kétévente kell(ene) törvényességi ellenőrzést végeznie a magánintézményeknél. Ha ez így van, akkor miért tanév közben, tanítási időben kellett kizavarni a diákokat a gimnáziumból egy 10+ éves tartozás miatt? Még mindig nincs megoldva az a méltatlan állapot, hogy Soroksár egyetlen gimnáziuma ott áll kihasználatlanul, a diákok felett pedig Damoklész kardjaként lebeg a bizonytalanság. Egyáltalán miért fizetünk adót egy olyan államnak, ami nem akar felelősséget vállalni? A felvetés, hogy mi miért szólnánk bele, hogy egy másik államban mit tanítanak a minket érintő történelmi eseményekről, egészen hajmeresztő. Főleg, ha a minket körülvevő népek történelemoktatásra gondolunk az I. világháború előtt. Meg is lett a következménye...
Én nem tudom ki tartozik kinek annál az iskolánál,nem is érdekel. De felhívom a figyelmet,hogy a gyerekeknek is van méltóságuk,vagy ma már inkább csak nekik. Milyen világ az,hogy a tanítás kellős közepén,odamegy egy ilyen arrogáns barom,és kizavarja őket az iskolàból. Nekik ebből semmit nem lenne szabad érezni. Oldják meg másként.
Először is az iskola tulajdonosa üzemeltetője az adós... másodszor az iskola üzemeltetőjét évekóta figyelmeztették... TUDTA, hogy eljárs indult ellene TUDTA, hogy tartozik TUDTA, hogy végrehajtást fognak kezdeményezni! Még is GERINCTELEN MÓDON NEM ÉRTESÍTETTE SE A SZÜLŐKET SEM A DIÁKOKAT! Más kérdés, hogy etikus és jogilag megalapozott volt e így a végrehajtás, de ezt András tökéletesen elmondta. Viszont az sem működik, hogy a gerinctelen módon a diákok mögébúlyva próbálják megakadályozni évekóta a végrehajtást, ennyi erővel ha eladod a házad és a vevő nem fizet ki akkor soha ne lakoltassuk ki, mert nem etikus...
Szerintem igenis problémát jelentenek azok is akiknek csak 2-3 ingatlanjuk van, és azt adják ki. Általában pofátlanul magas áron teszik ezt, hozzáteszem a fenntartásra egy fityinget se akar költeni, sőt előfordul, hogy felé se néz a lakásnak (ez a lakónak bizonyos szempontból jó), mert nem érdekli, hiszen neki az a 150-200 ezer vagy esetleg nagyobb összeg aprópénz, csak ha már minden ennyi, akkor az ő aprópénze is legyen annyi. Ez már önmagában rossz, de jó, ne írigykedjünk, ne szitkozódjunk, fogadjuk el, hogy ez így van és kész, de még adót se fizetnek az egész után!
Fizetnek adót, egyébként meg tessék felnyomni a kínálatot és alacsonyabb lesz az ár meg egyszerűen meg kell szüntetni a nagyvárosba vándorlást, mert amíg az megy addig minden mindegy.
A többségük ebből él 2-3 lakás, nem dolgozik. A 15%-os SZJA-t sem fizetik be a tulajdonosok vagy a haszonélvezők. Az is igaz, hogy a bérlők milliós károkat okoznak 1-2 év alatt a bérbeadóknak.💣Ha nincs közjegyzőnél hitelesített szerződésük akár évekig is ott lakik és nem fizet se bérleti díjat, se rezsit. Csak Bírósági végzés után lehet valamit tenni, de az évekig is elhúzódhat. NEM véletlenül kérnek 3-6 havi kauciót. 🗞 Buta bérbeadó az, aki 2 havonta nem ellenőrzi a rendeltetés szerű használatot.⏰
5 ingatlanom van. Mind lakás egy településen. 2012-ben mindegyik teljes felújításon esett át, pl teljes vezeték (villany, gáz, víz) csere. Új ablak, redőny, szúnyogháló, és kettőben klíma is, mert tizedik emeleti. Emellett teljesen frlszetelt konyha, mosó és szárítógép. 50%-al olcsóbban adtam ki,.mint a piacon a többiek, mert s célom az volt, hogy tartós, stabil bérlőim legyenek, akikkel nem kell bajlódni, és a lakással sem kb 10 évig. Szerinted mi lett a naivitásomból? Egy vagyon a kilalkoktatási jogi ügyekre, és a nyakmba szakadt a rezsihatralék, plusz kb mindent kiszereltek. És behajthatatlan!!!! Kettőt eladtam, abból felújítottam a többit, és piaci áron adom ki , közjegyzői szerződéssel, és horror kaucuóval. Nem érdekel a rinya, hogy még van szorulva, keressenek más hülyét. És agyvérzést kapnál, ha tudnád, mennyi adót kell fizetni ingatlan kiadása után, pláne ha több ingatlanod van.
@@szmiabgÉs abban mi hülyeség?! Uramatyám nektek a környezetvédelem az "álprobléma" ahogy libsiknek a migráció. (egyébkent a 2 probléma erősen összefügg) ui: Biztosan hallucináltam/hallucinálom, hogy anyám kiskertjében a szeder teljesen a málna nagyrészt kipusztult, az amúgy dísznövényként vett fügén-kivin már 4. éve szüretelünk, kislányomat 2500méternél magasabb hegyre kellett vinnem, hogy meg tudja mi az a hó.
27:34 mondjuk Petruskám te abban sem látod a problémát, amikor az állam a saját intézményeit szervezi ki olyan alapítványoknak, amikhez nincs saját magának joga, hogy ellenőrizze, számonkérje, de legalább még 100 milliárdos nagyságrendben ad oda ezeknek az (ex állami)intézményeknek állami tulajdonú értékpapírokat. :D.
@@krisztina2419 Van. Csak olyan jogkörökkel látta el az alapítványokat, hogy pl. az anyagi, a gazdálkodási része átláthatatlan és sem közbeszerzési-, sem összeférhetetlenségi törvényeknek nem kell megfeleljenek. Ergó, a számukra biztosított állami pénzek kezelésének ellenőrizhetőségéről és szabályozásáról az az állam mondott le önként, akiezt a vagyont odaadta nekik, majd rendes bolsevik módjára, kinevezte a saját maga kádéereit ezen kutaróiumok élére. Nagyon "jogállami". Sőr, már-már liberális.
Kedves Petra! A Lőtéri kutyát sem érdekli, hogy mivel értesz vagy sem egyet. Kicsit még gyűjts tapasztalatot, aztán amikor a tojáshéj leesik, mond véleményt...köszike.
Tanárként a fizetés problémája mellett azt is gondnak látom, hogy egy személyiségben összemosnak többféle társadalmi elvárást, feladatot. Egyrészt legyek szolgáltató, aki piacképes, versenyképes tudást ad a gyermeknek állami büdzséből, ami eleve nonszensz: az iparnak termelünk ki munkaerőt, annak az iparnak, amely komoly hasznot vág zsebre, mégis közpénzből képezteti ki magának a munkásait. Én ennek a rendszernek a része vagyok, de ez csak az egyik "funkcióm". A másik, hogy neveljem meg a gyereket, akire a szülőknek otthon se idejük, se energiájuk, de elvárás, hogy az iskolából "szalonképes" egyedek kerüljenek ki a nagyvilágba. A mai oktatási rendszert úgy alakították ki, sztem már a rendszerváltást megelőzően is (!), hogy arra ösztönözze a társadalom többi szereplőjét: hogy ne akarják kivenni a részüket a társadalom újratermeléséből, legalább is, ami a minőségi reprodukciót illeti. A mindenkori kormányok, beleértve a mostanit is, határozottan az ő oldalukra álltak. Jelenleg a Fidesz-kormány is összekacsint a csaldokkal és az iparvállalatokkal, nyugodtan lőcsöljük ezeket a fent említett funkciókat az iskolákra. A szülőknek csak a gyermeknemzés és szülés a dolguk, aztán irány gürizni a munkába, ne legyen gond nekik, hogy alig láthatják a gyereküket. Annál inkább zúdítsák teljesen jogos elvárásaikat az iskolákra. A vállalatok pedig nyugodtan várják el, hogy magas szinten képzett szakembereket bocsássanak ki az oktatók a munka világába, anélkül, hogy komolyan hozzájárulnának bármihez. Ki akarna résztvevője lenni ennek a kulimunkának? Van, aki igen, aki így is, de borítékolhatóan egyre kevesebben.
16:27 - Nincs olyan hogy társadalom tudomány!!! Pontosabban ezek nem tudományok, ezt meg kell végre mindenkinek értenie. Ezek maximum vélemények lehetnek. Ezek nem egzakt diszciplínák, és bizony ebbe beletartozik a "jogtudomány" is. Az is legfeljebb vélemény lehet. Richard Feynman fogalmazta meg ez jól: "Ami nem matematizálható, az nem tekinthető tudománynak". Sorry, ez van...
5:39 hogy ért egyet vele ha elvannak nyomva? XD. ha ezt olvassa akkor ettől mental breakdownja lenne... csajszi. ha igaz ami van abban a videóban akkor te hogy ülhetsz itt? esetleg 60 éve ordítani lehetett az utcán hogy diktatúra van? nem... ha most igen akkor az van? nem. egy jó kis ön ellent mondás minden napra ez a mottó?
KEDVES BOTOND , ANDRÁS NE HIVATKOZZUNK ISKOLÁKRA , KEDVES SZEMÜVEGES KISLÁNY ELMONDTA A KATTINTÁS TANIT : MINEK OKTATÁS , EGYETÉRTEK AZOKKAL AKIK MA DIKITÁLIS OKTATÁST VÁLASZTJÁK
43:00 :) Bécsben kizel 200.000 ezer bérlakás van szociális bérlakás :) mondjuk 350 milliárdból az atlétikai csarnok helyett lehetett colna 1-2 bérlakást építeni a rozsda övezetbe nem ??? Meg sorolhatnám ….. piacgazdaság ….. egy hatosagi arstopp és benzin arstopp után :) micsoda kutató intézet ez komolyan :)
Az apja Halkó Pál, fidesz-kdnp-s önkormányzati képviselő Szegeden. Jól megél a Halkó család a kapcsolataiból, ezt a gnóm Petrát is benyomták egy jól fizető fingreszelős elemzői állásba.
@@Estephan371 te megint összekevered donáth annácskával, akinek az apja a részeges agresszív szektás pap, a donáth atya jól megél a donáth család abból, hogy a nagyfater a magyar történelem egyik legvéresebb figurája volt
És akkor mi van? Mindegyik szereplő képvisel vmit, szíve joga. Én utálom, ha egy véleményműsorban nincs, aki pl. akár egy kormány irányvonal mellett mond véleményt, miközben arról van szó. Így látunk tisztábban.
adom-os kishölgynek tudni illene, hogy 12. évfolyamon létezik heti 1 órában az állampolgári ismeretek tantárgy. hát nem tudja. talán kicsit szerényebben kellene diákszervezetet vezetni, s utánanézni annak, amiről tudatlanul beszél.
Azokat a mély gyökereket nem érintve, hogy miért jutott el erre a szintre Hazánk és Európa, nincs sok értelme a beszélgetéseknek! De azért Botond jól látja a helyzetet, András is tálal igazakat!
Igen, ez nálam is kiverte a biztosítékot. Az ilyen propagandás diktatúra-toposzok azért is károsak, mert bagatelizálják a valódi diktatúrákat. Pl. Venezuela.
Az átkos lakáspolitikájához képest ez a lakàspolitika nulla! Albèrletbe nem lehet gyermeket vállalni! Ez bizony az állam felelősége, s nem a piacé!!! Különösképpen a népesedés helyzete miatt.
Igen, 2.háború- és komcsiverte Kádár-érában nem egész 20 év alatt megépült kb. 1miilió bérlakás országszerte.+ 2 metróvonal...Sajnos látjuk, h 20+ év alatt jelentős kohéziós pénzekkel mire voltunk képesek. EZ siralmas...
@@hollofeher1172 Igen, hitelből nyugalomban, békeidőben sok mindent fel lehet építeni. Aztán megörököltük a rendszerváltás után az államadósságot (A GDP 80 %-a volt), és azóta is nyögjük.
@@istvantoth3924 Milyen nyugalomban? Hidegháborús fegyverkezési hajsza, olajválság, aszályok,stb. közepette..Hiába volt vasfüggöny, ide minden xar "begyűrűzött" már akkor is, -ha vki emléxik még erre a kifejezésre.Persze eladósodtunk, de mert akkor a szovjet fosztogatotta az országot; a relatív jólétet mégis finanszírozták.Bőven volt időnk kifizetni azóta,(sajnos ki is fizettük már rég,pedig szintem nem kellett vna!) Nyilván már más olyan hiteleket nyögünk, melyek nem a lakosság épülését szolgálják.
27:15 azért az meg van hogy mindigis drágább lerombolni valamit majd újjá csinálni? amúgy nagyon sok sulit az alapoktól kell újra kezdeni ugyanis a kommunisták nem voltak a helyzet magaslatán csak mondom... voltam már olyan suliban azt tényleg az alapoktól kell újra kezdeni.
MIlyen kommunisták te gomba 😃😃A most országot vezető fideszesek még a Kádár rendszer iskolájából jutottak egyetemre, s tudtak érdemtelenül országvezetők lenni.A mai oktatásból sokkal kevesebb esélye van egy vidéki, vagy városi hátrányos helyzetű gyereknek továbbtanulni és szakmát, vagy felsőfokú végzettséget szerezni, mint amilyen a Kádár rendszer vége felé volt.
20:20 kisasszony !!! Fordítsa le ugyan ezt a mondatát a svéd videóra amit a saját társadalom órájuk on vetítenek le oktatás címen !!!! Maga meg is bele akar szólni és kikéri magának !!!! Ennyire hülye nem lehet hogy ilyen hamar ellent mondjon magának !!! 😮😂😂😅😅
@@krisztina2419 pont azok eroskodnek akik eddig vígan eltek a napjaikat 2019 tol kezdve amikor is ez a videó megjelent de mist hajajj mennyire magyar ellenes a svéd állam :) de azért a grippenek kellenek :)
Ha mindaz igaz, amit Schiffer a jogállam leépítéséről mond (Igaz!) akkor bizony itt diktatúra van. Régebben is voltak ezzek kapcsolatos kritikák,,de az EU-nak nem voltak eszközei a szankciókra. Senki nem gondolta ugyanis, hogy az orosz ölelésből szabaduló országok valamelyike majd fasiszta diktatúrát épít ki.
@@emberho3426 Magyarországról írt az illető, s igaza van, náciknak emelnek szobrokat vidéki városokban, Pesten nincs már csak köztéren náciknak szobra.
@@erikagazdag6180Horthy szobor, aztán fasiszta katolikus papnak is van már szobra, sőt a fehér terrorista Prónai Pálnak is, aki egy tömeggyilkos volt. .
A "fizessenek a gazdagok" szlogen a baloldal tálalásában minden esetben a középosztály megtakarításaiból lumpenproli szavazatok vásárlását jelentette. Ameddig tart a lopott pénz, addig tart a baloldali kánaán. Utána megint jön egy 2010 jellegű hatalomváltás.
Petra sokszor nehéz helyzetben van, amikor a menthetetlent kellene mentegetni. Nyugat-Európában nem ilyen árak vannak? Drága Petra a bérek sem magyarországiak!
Ja ezt érdekes hogy nem tette hozzá, hogy a bérek is haromszorosak, és a rezsibe beleszáll a kormány nyogaton tulajdonképpen mindenhol. Csak itt nem mert hát itthon ugye akkora jólét van ..
petrának figyelmeztetnie kellene a vitapartnerét, hogy szánalmas demagóg fröcsögés az nem vitapont
nyugat-európában is van szegénység és bizony van akinek problémát okoz a rezsi
és nem fizet ki mindent az állam, dehogy fizet
és nekünk ráadáasul többszöröse annyi prolink van, mint nekik
Petra ezt nem igazán érzi, mert egy állami (fideSS-es) pénzmosoda-kifizetőhely jól fizetett munkatársa.
@@mariasebestyenneantal3612 erre az antalnéra ne hallgassatok, bolond szektás
az ura már számtalanszór rászólt, de hiába
antallné csak nyomja nyomja és nyomja
@@laszlo4919 Kapjál be csicska valamit hamar, pl.egy Xanaxot! Csak vízzel, teával!
Remek műsor! Érdemi, konstruktív vita, minden tiszteletem!
Az ingatlanmaffiáról pedig még nem is beszéltünk!!!
Meg a szilva maffia.
Nem az a kérdés hogy itt demokrácia van e vagy sem hanem az a probléma hogy a nálam eggyel későbbi korosztály nem látja át hogy minden fölösleges költést mi melósok fizetünk meg
Pénz ide vagy oda, demokrácia nélkül beteg a társadalom.
@@mariasebestyenneantal3612 jelenleg áll demokrácia van, amit néha megtör egy nem áldemokratikus vezetés, akit aztán gyorsan leépitenek.
Jó a komment👍
@@mariasebestyenneantal3612 Ez IGAZ volt 2010-ig!😉
nem te melósként a nyuggereket fizeted. amúgy meg melósnak jó lenni leginkább egy építőipari trógernek, akik úgy el vannak pofátlanodva, hogy ideje lenne őket helyretenni
Tök jól elbeszéltek egymás mellett, a magas tinicigány szülési arány és a növekvő Magyarországi átlag első szülési életév NEM ütik egymást. Az előbbi cigány adat, az utóbbi magyar adat. Ugye mennyire nehéz bármire jutni ha nem meritek, vagy tilos a dolgokat a nevükön nevezni?
Hat, sajnos en egyre tobb cigot latok, bevandorlot annyira nem, Mo-n
Az átlag első szülési életév országos adat (nem etnikai alapon mért magyar) Az etniokai magyar adat valószínúleg magasabb is lenne, a korán szülő cigánylányok adata húzza le egy kicsit. Persze a Botond rasszista agymenése a témában elfoogadhatatlan.
@@emberho3426 Ha impotensek a legények, el veszik a magyar.
@@laszlokovacs7693 Nem talaltam benne semmi rasszistat.
Milyen rasszista? Szövegértés???😀@@laszlokovacs7693
01:04:20 Magyarországon a házasságok kb 50%-ban válással végződnek, ezek a válások kb 70%-ban a nő kezdeményezésére indulnak (KSH). Amerikában egy friss tanulmány szerint a házasságok 60%-a végződik válással, ahol a nők 80%-ban mondják ki a boldogító nemet (a diplomás amerikai nők esetében 90%). Nem gondolnám, hogy ennyire magas a "rossz férfiak" aránya. Itt egy szociológiai kérdés, ami valóban szociológiai és nem mesterségesen kreált.
Nem feltétlenül a férfiak rosszak, hanem két ember döntése. Csak a környezetemben látom, hogy nagyon sokan házasodnak és vállalnak gyereket úgy, hogy az első beszélgetésből le lehet szűrni, hogy az adott pár nincs kibékülve saját magával. Régen nem váltak el, ezek azok a nagyszüleink, akiktől egyetlen szép szót nem hallottunk a másik felé.
Schiffernek tanítani kellene, iskolát alapítani. Nagyon jól nyomja! Bármiről beszél fel tudja kelteni és fenn tudja tartani az érdeklődést a téma iránt ráadásul szórakoztatóan.
a bolondok házában??.. ja az klassz lenne...
Hisztis alkat sajnos.Igazából senkivel nem jönki. Pénzért mregjelenik pár stúdióban,ez a napi teljesítménye.
Meg van a NYÓC csont né😀lkül?@@deloinalain7864
@@deloinalain7864 Kire figyeljek, ki jobb Schiffernél?
@@mariasebestyenneantal3612 Schiffer egy GÉNIUSZ, nem lehet könnyű vele átlagembereknek, de amit, ahogy beszél az hibátlan.....
Alap probléma, hogy 40-50 éves korig nem tud tapasztalatilag bölccsé válni az élet egy területén sem az ember, sem magánéletileg, sem szakmailag Hogy lehet bárhol vezető elemző egy 30-as ember????? Felháborîtó, hogy egyre több huszonéves, esetleg harmincas személy van magas szintű vezető pozîciókban, és osztják az észt.
Petőfi, József A. húszévesek voltak! Ők tanultak te meg a kocsmapultot támasztottad! Ez a hajó már elment.😆
@@krisztina2419 Kedves Kriszta! Ők ha jól emlékszem - de itt a kocsmapult mellett lehet, hogy összekeverem a dolgokat -, KÖLTŐK voltak, Petőfi aktîv HAZAFI is, nem ugrik be, hogy bármelyikük tanácsadói pozîciót kapott volna, sőtt, nyomorogtak. És baromira ne hasonlîtsd össze a letűnt korok húszéveseit a maiakkal. Anno egy huszonéves férfi családot tartott el sok sok esetben, egy nő pedig már anya volt Úgy hogy sajnos ja, az a hajó tényleg elment és te sem voltál rajta. 😂
46:30 -.... PONTOSAN így! Nem csak nálatok,.Érden dettó.:-((( Állítólag az építési hatósági jogkört megvonták a településektől és ez nem helyben dől el! Itt is tele társasházazták a korábbi 1 családiházas telkeket, tényleg faltól-falig, több emelettel...Aztán csodálkoznak, h nincs infrastrukturális+közszolgáltatási kapacitás....Bárki lakáshoz jutása IS reménytelen, ha nem örököl.
Mivel többen halnak meg, mint ahányan születnek, így majd mindenki örököl.
Mondjuk nem muszáj mindenkinek kizárólag az ország legfrekventáltabb helyeire kívánkozni.😉 Vagy, ha ez a mánia akkor nem kell csodálkozni a kereslet-kínálat vastörvényén.
@@mariasebestyenneantal3612Kérdés, hogy hol...egy bivalyb.nádi cigányfaluban lévő vályog kádárkocka esetében az "örökség" az kizárólag szószerint értendő.
Ez a Schermann az egyike annak aki részt vesz abban a csoportban hogy "Dúró Dóra k..solj már".Mindent elmondtam róla...
Igazi támadó libernyák tekintete van.
Ne bàntsd felekezetünk, és kibucunk Hebron Rózsáját!
"Egy csomagban megkapják az egész betűlevest...." zseniális
7:45 pedig nyugaton pont annyira szabad a sajtó, mint Oroszországban, Észak-Koreában és Kínában. Itt nálunk nem csak mainstream narratíva jelenik meg, hanem van lehetőség a másik vélemény megjelenésére.
András és Botond tűpontosan látja a lényeget.
Meg én is.
Schiffer Andras vitte a palmat. Nagyon tetszik az ervelese, stilusa, intelligenciaja.
S.András az, akinek még van kapcsolata valósággal, realitással, objektivitással, stb.. Akár 1etért,akár kritizál, értelmesen meg tudja indokolni. Sajna még sem lehet(ett) más a politika...
Talán az egyetlen "politikus", aki következetesen, nyíltan a saját értékrendjének megfelelően elemzi kendőzetlenül a helyzetet. Ez az értékrend nem populista, de nagyonis emberi, követhető.
Pont nem igaz nagyon is kezdi elvesziteni a valosaggal valo kapcsoaltwt vagy soha nem is volt.. ez esetben pedig.megvezetett minket mikor egyetertett a Novak Eloddel es Toroczkaival korabban
38:28 Szemüveges lány tényleg nem érti.
20:17 Hol van ..felhatalmazásunk, hogy megszabjuk egy adott ország mit ír/tanít (rólunk)??
DE EZEK A SVÉDEK!!! Ezek...
A svédek is azt írnak rólunk amit akarnak, meg az oroszok is. Meg mi is masról. Szerintem is magánügy. Egyik sem lehetne téma. Se a svéd se az orosz.
😂😅
Igen, hamar zavar támadt a mátrixban!
@@laszlokovacs7693 Ide vehetjük azt a véleményét, amikor is a lakhatással kapcsolatosan nem gondolja, hogy a kormánynak bele kellene avatkoznia a PIAC-ba. Aha: rezsics., ársapkák, felvásárlások..
@@joeichi7950 Akkor NE kérjenek, NE akarjanak egy szövetségben lenni velünk! Lrgyen bennük kurázsi!
A Schiffernek csak egy mondást idéznék:
"Az a baj a világunkkal, hogy az intelligens emberek tele vannak kételyekkel, míg az ostoba emberek tele vannak önbizalommal." - Charles Bukowski
Ha Torockaira vetítem, akkor ez 100%-ban igaz.
Bukowskit irónia nélkül idézni jó nagy baromság.
Egyébként Schiffer meg tényleg el van ragaszkodva a valóságtól, nagyjából, mint egy Pestitől várnám.
@@bb3683 Gondolom,te vagy a falu esze.
Jó beszélgetés
1:01:21 - Ne is, ne is, főleg Kínán keresztül ne, mert halálraröhögöm / összerókázom magam. Kína a kínai szaporulatot tette generációkra előre tönkre és helyrehozhatatlanná, és most konkrétan írtja a kisebbségeket és mindenki játsza a vakot vagy tisztán elfogadja.
A lakhatás problémáot valóban sürgősen meg kéne oldani, erőteljes állami beavatkozást mondjuk nem feltétlenül tartom jó ötletnek, de könnyíthetnének a dolgon.
Ingyen telkeket kell adni fiataloknak építkezésre!!!
Petra első ránézésre szimpatikus hölgy. Nem ért egyet állításokkal, ez idáig rendben van. Egyik érve az, hogy Svédországban mik történtek. Ennek mi köze ahhoz, hogy szólásszabadság van-e Magyarországon? Ez egy tipikus lejárató stratégia, amit a Fidesz nagyon szeret alkalmazni. "Svédországban történtek dolgok, ezért biztosan nincs igazuk." Ilyenkor kezd hányingerem lenni egy embertől.
Vannak érvek amellett, hogy szólásszabadság van Magyarországon, de a véleményét kimondót miért kell sárral dobálni? Ez nagyon aljas stratégia.
Svédországban azért történik több lövöldöző bűnügy, mert minden országban, ahol teljesen liberalizált a fegyverhasználat könnyebb embert ölni, hiszen a fegyverrel elkerüli a személyes kontakt veszélyét az elkövető.Ezenkívül Svédország egy keresztényi ország, mindig nagyon sok menekültet fogadott a világ minden országából évtizedeken keresztül, ezért természetes, hogy a különböző népek közt sokkal több konfliktus alakul ki, akár a helyi lakosság, akár a bevándorló csoportok közt.Az is természetes, hogy a bevándorlók szociálisan rosszabb helyzetben vannak, nem sikerül egy-két nemzedéken belül utolérni azt a társadalmi lemaradást, amellyel a kibocsájtó országukból jöttek, pedig a svéd oktatás sokkal jobban igyekszik kiegyenlíteni a társadalmi hátrányokat, mint a magyar, amely 2010 óta nemhogy csökkenti, hanem még növeli is a gyerekek egymáshoz viszonyított lemaradását.
Az az aljas, hogy olyan helyről jön a kritika ahol ellentétes véleménynek még a lehetőségét is meggátolják! Csak progresszív véleménynek van helye ellenkező esetben a legutolsó kisembert is ellehetetleníti!
@@krisztina2419 Ezt most nem teljesen értem. Én csak annyit mondtam, hogy valakinek lehet az a véleménye, hogy Magyarországon szólásszabadság van. De azzal nem lehet indokolni, hogy Svédországban mi van. Annak semmi köze a magyar helyzethez.
"ellentétes véleménynek még a lehetőségét is meggátolják" - ezt sem értem. Itt volt aki amellett volt, hogy szólásszabadság van, van aki ellene. Milyen ellentétes vélemény van még?
Ez az elhangzott két idézet a magyar politikai életben 1980 ig a kormány hivatalos álláspontja volt. Pozsgai volt az első aki ha gyengén is de másról kezdett beszélni. De nem tudom honnan jön ez,hogy Putyin
" megrendelésére" készült ez a történelemkönyv? Pont erre van gondja? Szerintem először lövése nem volt miről volt szó. Ha megrendel egy történelem könyvet,azt elősször sokkal inkább Lengyeország tekintetében tenné,ott igazán van mit történelemhamisítani.
Hát a komcsik már csak ilyenek! Lásd Vásárhelyi Mariska!
Mi értelme ilyen embereket meghívni, mint a jobb oldalon helyet foglaló 2 gyerek?
pl. 43:00 -nál ilyet mond lány, hogy "piacgazdaság van, az államnak nincs beleszólása" (ingatlan árak növekedése kapcsán) ?????????????
Libsii elvtársnő kommentel, DE minek!😃
schiffer andrás mit szív, amikor azt mondja, hogy alapítványi vagyonra nem szabadna végrehajtást adni?
akkor gondolja, hogy lenne bárki, aki hajlandó hitelezni onnantól bármilyen alapítványt?
ezzel együtt kiválóan megválaszolja, hogy miért jobbak az egyházi iskolák, mint az alapítványiak
mert az alapítványi működés nagyon esetleges
@@attilatoth8393 vicces ezt egy virtigli parazita kommunistától olvasni
mennyi ideje létezik az egyház magyarországon? 1000 éve?
ti kommunisták 30 év alatt leszerepeltetek
@@attilatoth8393
Jó akkor adjuk vissza az egyházi földeket meg vagyont amit az elvtársaid 45 után elvettek;)
@@laszlo4919Az egyház túl van tömve, mert Orbán hízlalja, holott szerencsére úgy pedzegetik, hogy az derült ki a legutóbbi népszámlálás adataiból, hogy tovább csökkent a vallásosok száma, S ezért ki kell találni Orbinak, hogyan állítsák továbbra is azt a hazugságot, hogy a magyar társadalom qrvára keresztény, s ezért azt akarja, hogy mindent leuraljon a vallás.
@@danielmlinar4892Már rég visszakapták, sőt többet is, mint ami járna nekik, S szerencsére Magyarország Orbán és az egyházak erőlködése ellenére egyre szekulárisabb.
@@ErikaGazdag
Kapták a nagy lótúrót ne tessék hazudni! Vagy talán összeszámolta🤣
5:55 venezulla... meg ilyesmi szintjén van a demokráccia meg pár alap jog... hogy tudsz akkor ott megint csak beszélni? és akkor hogy van az hogy a 22 es választásokon a balosok és a nemzet közi szavazat számlálók 20 000 fős létszámban voltak és azt mondták minden rendbe van? tehát tiszta a választás de még se az. oké... köszi
Egyáltalán nem mondták, hogy minden rendben van, se a 14-es, se a 18-as, se a 22-es választások után.Nagyon sok pontban leírták már az előző választásokon is, hogy a magyar kormány változtassa meg a rendkívüli aránytalan választási törvényeit, a média egyoldalúságát, de a magyar kormány 1 azaz 1 pontban sem.tett eleget az ajánlásoknak, hogy a következő választások, már szabályosak és legitimek legyenek.
@@erikagazdag6180 20 000 megfigyelő mondta hogy nem történt csalás... pont most látható amit sokszor észreveszek a baloldalon. Ha balosok mondanak valamit ami nem illik bele amit gondolnak akkor hazugság/nem is úgy volt/nem számít... és ez mindig érvényes. A választó rendszer legitim. Ha nem értesz velem egyet konkrétumot mondj ne ilyen használhatatlan bárki által leírható mondatot...
Edit: a médián csak a balosok tudnak változtatni hisz a kezükben van. Amikor bullshitet kérsz a kormánytól nem fogja teljesíteni... egyébként nem aránytalan az. Egy kicsit kedvez a fidesznek de nem nagyon. Ez összesen 4 mandátumot adhatott a fidesznek kb szóval gondolkozz el ezen amit írsz. Vagy pedig fejtsd ki.
“Álljanak be mögénk az ügyek”. Itt a baj
nálunk van állampolgári ismeretek tantárgy 8. osztályban (nem a történelem része) ahol tanítjuk a demokráciát is.....
Hát ez hol van?
@@mariasebestyenneantal3612 Nyársapát
@@pircsimozes586 Klassz hely lehet. De ki írta meg a demokráciáról szóló tananyagot, az egypárti demokráciában?
@@mariasebestyenneantal3612 a hely tényleg klassz, de ma már minden magyar iskolában van állampolgáriismeretek tantárgy a nyolcadiknak, a tananyag fenn van a neten (bár én magamtól tanítom), másrészt nem egypárt rendszer van...
@@pircsimozes586 Formálisan valóban nem egypárti rendszer van. Ám az alkotmányt egy párt fércelte össze, minden vezető gazdasági pozíciót, ellenőrző posztot, sport szakszövetséget fideszes alak tölt be. Az állami számvevőszék, a legfőbb ügyész is volt fideszes parlamenti képviselő. A gazdaságnak nincs olyan szelete, ahol ne ők vinnék a prímet. Övék a kaszinók, volt állami földek, az köz-pártmédia, a rádiófrekvenciák, a stadionok, TAO milliárdok, fideszes alapítványként működő egyetemek, autópálya üzemeltetési koncessziók.
Forgatókönyv: Schiffer András beszél, mindenki bólogat.
Schiffernek igaza van! Nincs méltó vitapartnere.
Mészáros Lölő 27 milliárd forintos yachtjának árát egy magyar átlagnyugdíjasnak 11 ezer évig tartana összekuporgatni, ha feltételezzük hogy nem eszik, nem fizet lakbért és nem költ semmire 11 ezer évig (kb. ennyi idő telt el a jégkorszak óta)...
Már megint ez a fa..om yacht. Milliárdos bameg. Van rá pénze.
De miből? Az adófizetők pénzének "elcsatornázásából" !@@joeichi7950
"Nincs hálózat" hányszor látom ezt bemásolva még ezen a héten?
@@joeichi7950Közpénz milliárdos strómanja Orbánnak, egy kicsit elkölthet Orbán vagyonából
@@ErikaGazdag BÉRELTE!
Ki ez a papaszemes aktivista😂
Egy kis pénisz feszültség levezető eszköz.
@@joeichi7950lehet még szuz...
Aktivista anarchista!😃
A szemüveges hölgy az élő bizonyítéka a párhuzamos világok létezésére. Én nem vagyok Fidesz fanatikus, látom a gondokat, de a demokrácia ami itt van az nekem tökéletesen megfelel. A német demokráciából viszont nem kérek. Pont nem a demokrácia itt a baj nálunk.
Hát igen, a fene megette már hazánkban a demokráciát, vagy orbánék falták fel a Ner-es bandájukkal ! Árulja már el nekem valaki, milyen demokrácia lehet az, ahol a minielnök halálig feszít az ország élén? Adók tömkelege, 27%-os Áfa, Sztrájk törvények, Szakszervezetek formális létezése, Oktatás, Egészségügy, Szociális - intézmények amik a magyar társadalom jobb életét biztosítaná azt teljesen leszarják, leépítik! Bezzeg a stadionok, hatvanpuszták, akkugyárak, pénztáros lőrincék 27 milliárdos csónakjára telik a közpénzből és még kérdés hazánkban a demokrácia? Ez egy rohadt vicc?
@@juditkiss7491 Jobbágydemokrácia. 😁Mint fentebb is megírták, ők ezt szeretik.😅😅
@@adamreiner Nem értem ezeket, gondolnak néha a gyerekeikre, unokáikra? Mert, hogy ők szeretik ezt a jobbágy sorsot, meg a szétlopott gyönyörű országunkat, még talán örülnek is, hogy visszafelé haladunk az időben? (vármegyék, ispánok, döbrögik, Hatvanpuszták, strómanok - már csak a Lúdas Matyik hiányoznak a rendszerből) és mindezek után, nem sül le a pofájukról a bőr,hogy süllyednének el a mai magyar politikusokkal együtt! Erkölcstelen, rohadt társaság az egész.
Mondjuk a másik hölgy sem kutya.
@@juditkiss7491 Mintha nem ebben az országban élnél. Az itt élők szűk többsége irigy, elhízott, kicsinyes és rosszindulatú, morog mindenért, aztán négyévente elmennek és leszavaz az aktuális hatalomra (most épp a fideszre, régebben a szocikra), mert választás előtt kapott egy keveset, ha más nem is, a testsúly legalább gyarapodott egy kicsit. 😆😆
26:04 haló csillapodjunk. oké tényleg nem jó az oktatás és a kormány dolga változtatni amit eddig elmulasztott a rendszeren. de azért nem nulla forrás volt az iskolákban ezt onnan tudom hogy 2 volt sulimat és elég jól felújították. az egyik kapott egy teljesen új torna termet ami azért elég fejlett... az egézségügyre meg 1700 milliárdot pakoltak pluszba ami 75% növekedés elvileg (én magam nem számoltam ki). oké hogy keveset foglalkozik vele ebben egyetértek de azért nem semmit
ki ez a szerencsétlen???
5 évet éltél nyugaton és nem ilyenek az árak?
hát baszod a fizetések sem... ezt egy valamire való elemző a nettó bér és a lakbér arányával feszegeti nem mással
IGEN azért lakik hat náció egy lakásban?😄
@@krisztina2419 nem, 12...
Jaj, de jó, hogy sikerült találni egy ilyen Petrát! Úgy hiányzott egy újabb s.ggnyaló a képernyőkről, mint egy falat kenyér! Teljesen mindegy neki, hogy mit csinál a Fidesz, megvédi vasmellvértben minden áron. FairRight Ádám effektus. :D
JÓ KUTYA NEM UGAT A SZOMSZÉDBA
Elnyomás nincs. Meg az elektronikában soros kapcsolás sincs.
Fruzsika kicsit gyengus…..
Ha életbe lépne az ingatlan sarc,Ungár Petya komoly bajban lenne?
Hány és hány család vagy akár egyedülálló él hónapról hónapra! Kifizeti az albérletet, rezsit, stb., aztán a fizetés előtti napokban már számolgat, nagyon is számolgat... Vagy kölcsön kér. Szomorú. Ja és még valami!! Magyarország lakossága, 1980: 10,71 millió, 2023: 9,6 millió. Tíz év múlva?
Megoldjuk!😊
@@krisztina2419 Meg - jóval kevesebbet prognosztizálnak 2050-re. 9,2 milliót.
Én is szeretnék részt venni ebben a műsorában, viszont van egy kikötésem: csak a Tikviczki Dóra legyen ott velem.
Rendben. De a műsor után Schiffer jön....
Ha ennyiere be vagy indulva rá,hívd meg egy kávéra.....Nem biztos,hogy minket érdekel.
@@arpadsoros6898 akkor egyáltalán miért válaszolsz, ha nem érdekel?
@@eardwaith6888 ennyire tetszik a Schiffer? :))
@@Fedor911😂😂😂😂
Nem emléxxem, mi volt a svédországi NATO népszavazás eredménye, a belépéspártiak mennyivel győztek?
😅😅😅Én emlékszem ,demokratikusan megszavazta magának, a PÁRT!!!!
@@Mrbach26 Melyik párt?
@@janostasi2256:Az az egyetlen amelyik mindegyik felett uralkodik. Az amelyik a "demokráciát" is kitalálta és hogyan kell annak müködni. Az szerint is müködik az.
AZ amelyik már a hetvenes évek óta kezdte szervezni a "mószerváltást" "gengszterváltást",akárminek is nevezzük "váltást".Ugyanaz amelyik az EU-be való belépést is egyengette,stb.stb.
Nem kötelező erről népszavazást tartani. Pontosan tudható, hogyha népszavazást tartottak volna az orosz propaganda rárepült volna a témára. Az is tudható, hogy putyin agressziója megfordította a semlegespárti közvéleményt Svédországban és Finnországban is.
@@laszlokovacs7693 Erre mondaná egy nálam kevésbé cizellált modorú honpolgár, hogy meg a jó **** picsája, az!
Csípem ezt a bezzeg-Finnország kislányt! Hol tanulta a leckét?
Brüsszelben a szerencsétlen!😃
Halkó Perta mindig nagyon jól érvel, okos,tàjékozott , remek vitapartner.
Mindig jól érvel? Minden állítását üti a következő állítása.
Vitapartner? A Fidesz propaganda egyik szócsövének hangja!
Már az elején széthazudott mindent a Petra nevű kormánypropagandista.A Klub rádiót és az összes saját híreket mondó rádió frekvenciáját elvette a fideszes NMHH, a Nêpszabadságot Orbán vásároltatta meg egy osztrák bűnöző strómannal, s azzal záratta be.A kapcsolatot újságírók kimutatták az osztrák ember és a Fidesz között.
A NER diktatúra, hiszen embereket és közösségeket zsarol meg, mint a maffia bandák.
Én a NER rablórendszerét és diktatúráját utasítom vissza Schiffer, s ne terjeszd ki az ellenzékre a te kormány nyalizásodat, mi nem gondoljuk, hogy az Orbán kormány egyelő Magyarországgal, vagyis engem és az ellenzéket nem sértett meg Svédország.
@@varzsha2 Libsi elvtárs???😄
@@krisztina2419 Működik a propaganda! 1bites gondolkodás!
1:04:36 azért ez fordítva is van... van hogy a nő hagyja el.
Iskolaigazgató ismerősöm elmondta, hogy a saját iskolájában a tanárok egyharmada tüntet, egyharmada csendben van, félti az egzisztenciáját és van egy harmad aki bizony egyetért az orbáni diktatúrával.
Nekem rengeteg tanar ismerosom van, mivel a gimis evfolyambol az osszes, aki silany volt orvosnak, mernoknek vagy kozgaszdasznak, elment a megfelelo tanarszakra. Rengeteg beremelest kaptak mar, meg eletpalya modell, meg mifene. Az egyik legjobb he;yzetben vannak. Ismerem a fizeteseiket is. Amiert fel kene haborodniuk, az az, hogy kivettek a kezukbol a fegyelmezest, as a szulo-gyerek paros kb. az ellenseguk. En meg azt hallotttam otthon, hogy tiszteljem a tanart. Korosztalyom azt fujja a koloknek otthon, hogy ez a hulye tanar...
Diktatúrában nem írhatnál ilyen marhaságot!😄
Adja a jóisten, hogy végre diktatúra legyen. Vinnék családostúl az agymosott, ostoba fajtádat.
Tud valaki linket Gulyás Márton svéd videójához? Nem találok sehol linket magához a videóhoz, csak a reakcióvideókkal találom mindig szemben magam. Pedig megnéztem volna, hogy miből áll ez a "büzös propagandabeszéd, amivel szegény svéd diákok agyát mossák". Az ilyen reakcióvideóktól meg kifordul a gyomrom...
Már 2x felraktam, de eltűnik....
A mienk is tőled! Ez van!
@@jenomadarka6564 Hogyhogy eltünik? Kitörli a feltöltő? Amúgy valahol vicces, hogy arról megy a vita, hogy jutott be Gulyás Gergely egy másik ország köztévéjébe (mert a mienkbe aztán biztos nem fog), de még ezt se nagyon tudjuk megnézni.
@@krisztina2419 Kedves Krisztina, sajnálom, ha neked attól fordul ki a gyomrod, hogy valaki tudni akarja, hogy most éppen miért van kiakadva valakire Szeretett Kormányunk. Azért elmondanám, hogy fordított esetben én ezt egy méltányolható igénynek tartanám. Az nem lenne olyan nagy baj, hogy a tényszerüséget kettőnk közül csak én értékelem, az már igen, hogy ez a tény automatikusan ellenszenvet vált ki belőled. Pedig lehet, hogy ha megtudtam volna nézni a videót, annyit most elismernék, hogy "Hát, ez a Gergely gyerek most egy kicsit tényleg messzire ment". Az viszont, hogy az ilyen reakcióvideókból próbáljak bármilyen következtetést levonni, veszett fejsze. Szép, gyülölködéstől mentes napot kívánok mindenkinek!
@@blubmuz Nem tudom. A tegnapi Öt-ben az utolsó 5-10 percben beszélnek róla.
Állami önkormányzati lakások kellenek határozatlan bérleti jog szerzés ami orokolheto
?????
16:46 az indroktrinációt kell betiltani. sokszor ilyenkor etetik a hülyeséggel az embereket. amerikában ezt tették. ha igazi kutatás lenne a felől akkor azt mondjom jó, nem is hogy jó hanem szuper beadok egy 1000 est a közösbe havonta (csóró vagyok) csak kutassák.
Egy vitát erről ha lehetne : ruclips.net/video/5ICAiqDnx6I/видео.html
A századvéges pontagyúnak üzenem, hogy a vasmű sem állami, mégis 10 hónapja az állam fizeti a dolgozók bérét, és a költségeket is. Szóval vagy legyél tárgyilagos, vagy nagyon maradj csendben!
😂😂😂
Az a normális, ha 40 éves koruk után alapítanak családot az emberek és 40 éves koruk után szülnek. Intellektuális és anyagi önsorsrontás 40 év alatt ilyesmivel foglalkozni. De a 40 is a 40-es évek közepe legyen inkább.
Erről kérdezze már meg az orvosokat!!!
A lakhatás és a megélhetés könyörgöm alap ahhoz, hogy családot lehessen felelősséggel vállalni! M i az, hogy az állam oldjon meg mindent?
@@lupus4977 Az orvosokat covid óta inkább hagyjuk... maradjunk a józan észnél, meg hogy a természet valószínűleg azért erőlteti annyira a dolgot olyan korán, mert az lenne a természetes.
mire 20 éves lessz a gyereked te 65 , túlsok lessz a generációs külömbség MINDEN téren (ha megéled persze a 65-öt)
Sok előnye lehet, de egészségügyileg csak hátrányai vannak.
A 36,5 milliárdért 2005-ben eladott repteret 1500 milliárdét sikerül visszavenni?
Reklamálj a fecónál!😃
Petra kiváló.
fizetett majom
Hát, valamire biztos kíváló...😅
Igazad van!👍
Seggnyalásban profi.
@@Estephan371még jó, hogy ti kéritek számon a szólásszabadságot!
6:22 1: semmnyien módon nem csak youtubeon de semmilyen módon nincs korlátozva sőt vissza jöhetett a hazaáruló magyarországra és nem bántják 2: ez nem jó hanem probléma hogy a hatályos jogszabályokat nem köteles a youtube betartani. ez rossz nem jó...
Jó lenne, ha valaki kihúzná végre Schiffer mikrofonját, mert már botrányosan sokat pofázik.
Sajnálom ezt a szélsőjobbost, hogy neki tanulni kellett a hazaszeretet. Vagy abban hisz ezt meg lehet tanulni.
Ő meg biztosan téged sajnál szélsőbaloska!
Szélsőjobb mint terminus alaból nem létezik! Nem tud szélsőséges lenni a jobboldal!
Tök mindegy mit mondasz, neki van a svédeknek meg nincs, ennyi.
Amúgy meg nyilván hogy tanult dolog senki nem úgy születik:D
@@Phicsaszaj de, sajnos van aki nem tanul a múltból. Vannak szélsőjobbosok, meg szélső balosok is sajnos. Vagy már Toroczkai ezt sem meri felvállalni?
@@danielmlinar4892 A hazaszeretetnek szívből kell hogy jöjjön. Nagy magyar meg az, aki emberfeletti teljesítményt ért el. Nem az aki veri a mellét, közben meg hitvány.
kommentszaporítókomment
Schiffert Köztársasági Elnöknek Vonát Kormányfőnek!
Vonát??? :D
Vona nagyon okos. Számomra csak az a kérdés, ki a hátszele?
😂
Orbámt? Torockai egy sámán mint Orbán, Vona vele kapcsolatban egy evilági lény.
A SEGGEDBE MEG UBORKÁT 😂🥒🥒🥒🥒🥒
Mindig becsülöm az egy szem odaültetett kormánypártit, de szerintem talán még érdekesebb lenne a vita ha nem 4:1 lenne az ellenzéki-kormánypárti arány hanem mondjuk 3:3. Szerintetek?
Itt mindenki tudja mi a kormány véleménye és bőven van kapcsolódási pont az ellenzékkel, hiszen állandó kapcsolatban vannak.
Itt inkább az a cél szerintem, hogy legyen egy erősen jobboldali, egy mérsékelt jobbos (aki általában fideszes), egy mérsékelt és egy erősen baloldali és nem szűkítik le az egészet a kormánypárti-ellenzéki vitára.
Egy is sok belőletek.
Ha van műsor, ami használ a közéletnek, ez egyértelműen olyan. Ha Schermann Fruzsina és Kónyi-Kiss Botond is része tud lenni ugyanannak a konstruktív beszélgetésnek, már megéri.
Viszont ahogy Halkó Petra előadja az állam szerepét a Qualitas ügyében, az nagyon szép, de nem egészen tényszerű. A 2011. évi CXC. törvény 34. § szerint a kormányhivatalnak legalább kétévente kell(ene) törvényességi ellenőrzést végeznie a magánintézményeknél. Ha ez így van, akkor miért tanév közben, tanítási időben kellett kizavarni a diákokat a gimnáziumból egy 10+ éves tartozás miatt? Még mindig nincs megoldva az a méltatlan állapot, hogy Soroksár egyetlen gimnáziuma ott áll kihasználatlanul, a diákok felett pedig Damoklész kardjaként lebeg a bizonytalanság. Egyáltalán miért fizetünk adót egy olyan államnak, ami nem akar felelősséget vállalni?
A felvetés, hogy mi miért szólnánk bele, hogy egy másik államban mit tanítanak a minket érintő történelmi eseményekről, egészen hajmeresztő. Főleg, ha a minket körülvevő népek történelemoktatásra gondolunk az I. világháború előtt. Meg is lett a következménye...
Én nem tudom ki tartozik kinek annál az iskolánál,nem is érdekel. De felhívom a figyelmet,hogy a gyerekeknek is van méltóságuk,vagy ma már inkább csak nekik. Milyen világ az,hogy a tanítás kellős közepén,odamegy egy ilyen arrogáns barom,és kizavarja őket az iskolàból. Nekik ebből semmit nem lenne szabad érezni. Oldják meg másként.
Amúgy sem az iskola az adós, hanem az előző tulajdonos.
Először is az iskola tulajdonosa üzemeltetője az adós... másodszor az iskola üzemeltetőjét évekóta figyelmeztették... TUDTA, hogy eljárs indult ellene TUDTA, hogy tartozik TUDTA, hogy végrehajtást fognak kezdeményezni! Még is GERINCTELEN MÓDON NEM ÉRTESÍTETTE SE A SZÜLŐKET SEM A DIÁKOKAT! Más kérdés, hogy etikus és jogilag megalapozott volt e így a végrehajtás, de ezt András tökéletesen elmondta. Viszont az sem működik, hogy a gerinctelen módon a diákok mögébúlyva próbálják megakadályozni évekóta a végrehajtást, ennyi erővel ha eladod a házad és a vevő nem fizet ki akkor soha ne lakoltassuk ki, mert nem etikus...
@@bb3683 Aki egy és ugyanaz!😀
Szerintem igenis problémát jelentenek azok is akiknek csak 2-3 ingatlanjuk van, és azt adják ki. Általában pofátlanul magas áron teszik ezt, hozzáteszem a fenntartásra egy fityinget se akar költeni, sőt előfordul, hogy felé se néz a lakásnak (ez a lakónak bizonyos szempontból jó), mert nem érdekli, hiszen neki az a 150-200 ezer vagy esetleg nagyobb összeg aprópénz, csak ha már minden ennyi, akkor az ő aprópénze is legyen annyi. Ez már önmagában rossz, de jó, ne írigykedjünk, ne szitkozódjunk, fogadjuk el, hogy ez így van és kész, de még adót se fizetnek az egész után!
Pl. Puzsér.
Fizetnek adót, egyébként meg tessék felnyomni a kínálatot és alacsonyabb lesz az ár meg egyszerűen meg kell szüntetni a nagyvárosba vándorlást, mert amíg az megy addig minden mindegy.
A többségük ebből él 2-3 lakás, nem dolgozik. A 15%-os SZJA-t sem fizetik be a tulajdonosok vagy a haszonélvezők. Az is igaz, hogy a bérlők milliós károkat okoznak 1-2 év alatt a bérbeadóknak.💣Ha nincs közjegyzőnél hitelesített szerződésük akár évekig is ott lakik és nem fizet se bérleti díjat, se rezsit. Csak Bírósági végzés után lehet valamit tenni, de az évekig is elhúzódhat. NEM véletlenül kérnek 3-6 havi kauciót. 🗞 Buta bérbeadó az, aki 2 havonta nem ellenőrzi a rendeltetés szerű használatot.⏰
5 ingatlanom van. Mind lakás egy településen. 2012-ben mindegyik teljes felújításon esett át, pl teljes vezeték (villany, gáz, víz) csere. Új ablak, redőny, szúnyogháló, és kettőben klíma is, mert tizedik emeleti. Emellett teljesen frlszetelt konyha, mosó és szárítógép. 50%-al olcsóbban adtam ki,.mint a piacon a többiek, mert s célom az volt, hogy tartós, stabil bérlőim legyenek, akikkel nem kell bajlódni, és a lakással sem kb 10 évig. Szerinted mi lett a naivitásomból? Egy vagyon a kilalkoktatási jogi ügyekre, és a nyakmba szakadt a rezsihatralék, plusz kb mindent kiszereltek. És behajthatatlan!!!! Kettőt eladtam, abból felújítottam a többit, és piaci áron adom ki , közjegyzői szerződéssel, és horror kaucuóval. Nem érdekel a rinya, hogy még van szorulva, keressenek más hülyét. És agyvérzést kapnál, ha tudnád, mennyi adót kell fizetni ingatlan kiadása után, pláne ha több ingatlanod van.
András és Botond nagyszerűen látja hogy mi folyik a világban.A szemüveges kislány nem tudom mit keres itt.
Meg blokkolnám azért na.
@@joeichi7950 Csúnya a csaj és másik is,a műsor vezető csaj néz ki úgy ahogy.
Schiffer Andras vitte a palmat. Nagyon tetszik az ervelese, stilusa, intelligenciaja.
@@emberho3426 Ő is mondott hülyeségeket mint anno az lmpben, ami napig semmit nem csinált még politikailag,csak ugat mint a kutya párt !!
na neee. nem kicsit latom benne van a "buliban". csak ki kell hozni belole...@@nagyadam8813
Schiffer szokás szerint 🔥🔥🔥 Botond is jól szerepelt ebben az adásban
Tobbnyire, de a klima hulyesegeit el kellene felejtenie...
Én szélsőjobbról szívesebben venném Tyirityán Zsoltot.
@@lindakovacs6862 Valami kocsmában esetleg.
@@szmiabgÉs abban mi hülyeség?! Uramatyám nektek a környezetvédelem az "álprobléma" ahogy libsiknek a migráció. (egyébkent a 2 probléma erősen összefügg) ui: Biztosan hallucináltam/hallucinálom, hogy anyám kiskertjében a szeder teljesen a málna nagyrészt kipusztult, az amúgy dísznövényként vett fügén-kivin már 4. éve szüretelünk, kislányomat 2500méternél magasabb hegyre kellett vinnem, hogy meg tudja mi az a hó.
Botond egy rubeljobboldalos piránja.
27:34 mondjuk Petruskám te abban sem látod a problémát, amikor az állam a saját intézményeit szervezi ki olyan alapítványoknak, amikhez nincs saját magának joga, hogy ellenőrizze, számonkérje, de legalább még 100 milliárdos nagyságrendben ad oda ezeknek az (ex állami)intézményeknek állami tulajdonú értékpapírokat. :D.
VAN joga!!!
@@krisztina2419 Van. Csak olyan jogkörökkel látta el az alapítványokat, hogy pl. az anyagi, a gazdálkodási része átláthatatlan és sem közbeszerzési-, sem összeférhetetlenségi törvényeknek nem kell megfeleljenek. Ergó, a számukra biztosított állami pénzek kezelésének ellenőrizhetőségéről és szabályozásáról az az állam mondott le önként, akiezt a vagyont odaadta nekik, majd rendes bolsevik módjára, kinevezte a saját maga kádéereit ezen kutaróiumok élére. Nagyon "jogállami". Sőr, már-már liberális.
😂
Komolyan, Fruzsina beszél buborékról? 🤣🤣🤣
xxi. század intézet vezető elemző... hát ezért is xar, amit ezek csinálnak. Petrácska nagyon butácska a magyar valóságra..
Bezzeg TEEEEEE!😃
Kedves Petra! A Lőtéri kutyát sem érdekli, hogy mivel értesz vagy sem egyet. Kicsit még gyűjts tapasztalatot, aztán amikor a tojáshéj leesik, mond véleményt...köszike.
Inkább magaddal légy kritikus, ez a hōlgyike intelligens ebben a témába!
Magadra is vonnatkoztasd!😃
Tanárként a fizetés problémája mellett azt is gondnak látom, hogy egy személyiségben összemosnak többféle társadalmi elvárást, feladatot. Egyrészt legyek szolgáltató, aki piacképes, versenyképes tudást ad a gyermeknek állami büdzséből, ami eleve nonszensz: az iparnak termelünk ki munkaerőt, annak az iparnak, amely komoly hasznot vág zsebre, mégis közpénzből képezteti ki magának a munkásait. Én ennek a rendszernek a része vagyok, de ez csak az egyik "funkcióm". A másik, hogy neveljem meg a gyereket, akire a szülőknek otthon se idejük, se energiájuk, de elvárás, hogy az iskolából "szalonképes" egyedek kerüljenek ki a nagyvilágba. A mai oktatási rendszert úgy alakították ki, sztem már a rendszerváltást megelőzően is (!), hogy arra ösztönözze a társadalom többi szereplőjét: hogy ne akarják kivenni a részüket a társadalom újratermeléséből, legalább is, ami a minőségi reprodukciót illeti. A mindenkori kormányok, beleértve a mostanit is, határozottan az ő oldalukra álltak. Jelenleg a Fidesz-kormány is összekacsint a csaldokkal és az iparvállalatokkal, nyugodtan lőcsöljük ezeket a fent említett funkciókat az iskolákra. A szülőknek csak a gyermeknemzés és szülés a dolguk, aztán irány gürizni a munkába, ne legyen gond nekik, hogy alig láthatják a gyereküket. Annál inkább zúdítsák teljesen jogos elvárásaikat az iskolákra. A vállalatok pedig nyugodtan várják el, hogy magas szinten képzett szakembereket bocsássanak ki az oktatók a munka világába, anélkül, hogy komolyan hozzájárulnának bármihez. Ki akarna résztvevője lenni ennek a kulimunkának? Van, aki igen, aki így is, de borítékolhatóan egyre kevesebben.
9:53 Schiffer a legnagyobb!
16:27 - Nincs olyan hogy társadalom tudomány!!! Pontosabban ezek nem tudományok, ezt meg kell végre mindenkinek értenie. Ezek maximum vélemények lehetnek. Ezek nem egzakt diszciplínák, és bizony ebbe beletartozik a "jogtudomány" is. Az is legfeljebb vélemény lehet. Richard Feynman fogalmazta meg ez jól: "Ami nem matematizálható, az nem tekinthető tudománynak". Sorry, ez van...
5:39 hogy ért egyet vele ha elvannak nyomva? XD. ha ezt olvassa akkor ettől mental breakdownja lenne... csajszi. ha igaz ami van abban a videóban akkor te hogy ülhetsz itt? esetleg 60 éve ordítani lehetett az utcán hogy diktatúra van? nem... ha most igen akkor az van? nem. egy jó kis ön ellent mondás minden napra ez a mottó?
KEDVES BOTOND , ANDRÁS NE HIVATKOZZUNK ISKOLÁKRA , KEDVES SZEMÜVEGES KISLÁNY ELMONDTA A KATTINTÁS TANIT : MINEK OKTATÁS , EGYETÉRTEK AZOKKAL AKIK MA DIKITÁLIS OKTATÁST VÁLASZTJÁK
43:00 :) Bécsben kizel 200.000 ezer bérlakás van szociális bérlakás :) mondjuk 350 milliárdból az atlétikai csarnok helyett lehetett colna 1-2 bérlakást építeni a rozsda övezetbe nem ??? Meg sorolhatnám ….. piacgazdaság ….. egy hatosagi arstopp és benzin arstopp után :) micsoda kutató intézet ez komolyan :)
A zsidó olimpia 33 milliárd forintját is mellé csapnám.
Bécsben szinte CSAK bérlakás van!
Sok a nulla.
Schiffer a tanár!❤
Sokan járnának az órájára, iskolájába!
A szemeveges làny borzasztòan demegòg.
A Petrácska igen , igen kormányhű narratívát nyomja !
Az apja Halkó Pál, fidesz-kdnp-s önkormányzati képviselő Szegeden. Jól megél a Halkó család a kapcsolataiból, ezt a gnóm Petrát is benyomták egy jól fizető fingreszelős elemzői állásba.
@@Estephan371 te megint összekevered donáth annácskával, akinek az apja a részeges agresszív szektás pap, a donáth atya
jól megél a donáth család abból, hogy a nagyfater a magyar történelem egyik legvéresebb figurája volt
Miért mit nyomjon,a pöcegödör ellenzék mantráit? Amúgy a Századvégnél dolgozii,ami a kormányhoz van bekötve.
És akkor mi van? Mindegyik szereplő képvisel vmit, szíve joga. Én utálom, ha egy véleményműsorban nincs, aki pl. akár egy kormány irányvonal mellett mond véleményt, miközben arról van szó. Így látunk tisztábban.
@@Estephan371 Még szerencse,hogy te nem vagy gnóm!
#magyarjelen #nyíltsisak #podcast #kónyikissbotond #schifferandrás #tikvickidóra
adom-os kishölgynek tudni illene, hogy 12. évfolyamon létezik heti 1 órában az állampolgári ismeretek tantárgy. hát nem tudja. talán kicsit szerényebben kellene diákszervezetet vezetni, s utánanézni annak, amiről tudatlanul beszél.
Reménytelen!
5:59 kritikus gondolkodás... nem ezt akartad? nem ezt akarja mindenki? az hogy a svédeknél nettó mindent elhisznek az birkaság nem jó dolog.
Fruzsina is jól beszélt a végén, összességében jó műsor volt!
😄😄😄
Azokat a mély gyökereket nem érintve, hogy miért jutott el erre a szintre Hazánk és Európa, nincs sok értelme a beszélgetéseknek! De azért Botond jól látja a helyzetet, András is tálal igazakat!
9:42 - 9:52 ... fajgyűlölet szak persze nem indul! :D
20:01 igen a szövegértés néha nagy gond.
Magyarorszag=Venezuela!!!
Mi most ott a helyzet, Jozef? Kérdezem helyszíni tudósítónkat!
Mocsok orbán!!
Igen, ez nálam is kiverte a biztosítékot. Az ilyen propagandás diktatúra-toposzok azért is károsak, mert bagatelizálják a valódi diktatúrákat. Pl. Venezuela.
Ez volt a maximum IGAZ? 😆😆😆
1:01:26 - Kevésbé designer szemüveg kell akkor, és sokkal inkább szakértő által elkészített.
Színvonal, jövőre?
Az átkos lakáspolitikájához képest ez a lakàspolitika nulla! Albèrletbe nem lehet gyermeket vállalni! Ez bizony az állam felelősége, s nem a piacé!!! Különösképpen a népesedés helyzete miatt.
Tudod, hogy az átkosban hányan alapítottak családot albérletben, sőt társbérletben, többszörös társbérletben?
Igen, 2.háború- és komcsiverte Kádár-érában nem egész 20 év alatt megépült kb. 1miilió bérlakás országszerte.+ 2 metróvonal...Sajnos látjuk, h 20+ év alatt jelentős kohéziós pénzekkel mire voltunk képesek. EZ siralmas...
@@hollofeher1172 Igen, hitelből nyugalomban, békeidőben sok mindent fel lehet építeni. Aztán megörököltük a rendszerváltás után az államadósságot (A GDP 80 %-a volt), és azóta is nyögjük.
@@istvantoth3924 Milyen nyugalomban? Hidegháborús fegyverkezési hajsza, olajválság, aszályok,stb. közepette..Hiába volt vasfüggöny, ide minden xar "begyűrűzött" már akkor is, -ha vki emléxik még erre a kifejezésre.Persze eladósodtunk, de mert akkor a szovjet fosztogatotta az országot; a relatív jólétet mégis finanszírozták.Bőven volt időnk kifizetni azóta,(sajnos ki is fizettük már rég,pedig szintem nem kellett vna!) Nyilván már más olyan hiteleket nyögünk, melyek nem a lakosság épülését szolgálják.
JA! És nem mellékesen volt nemrégiben min. 10 év konjunktúra.
27:15 azért az meg van hogy mindigis drágább lerombolni valamit majd újjá csinálni? amúgy nagyon sok sulit az alapoktól kell újra kezdeni ugyanis a kommunisták nem voltak a helyzet magaslatán csak mondom... voltam már olyan suliban azt tényleg az alapoktól kell újra kezdeni.
MIlyen kommunisták te gomba 😃😃A most országot vezető fideszesek még a Kádár rendszer iskolájából jutottak egyetemre, s tudtak érdemtelenül országvezetők lenni.A mai oktatásból sokkal kevesebb esélye van egy vidéki, vagy városi hátrányos helyzetű gyereknek továbbtanulni és szakmát, vagy felsőfokú végzettséget szerezni, mint amilyen a Kádár rendszer vége felé volt.
,,buborékban élő fideszesek"🤣Ezt komolyan egy belpesti szociológus mondta?
EZEK ilyenek!
Siffi ádáz harca a nyugat mumus ellen...
A magyar egyszemélyi rezsim 13. évében! 😁
Ő okos te meg nem!😀
@@krisztina2419 A kommented alapján te meg nagyon nem. 🙄
Ha akkora demokrácia van itthon akkor valaki mondja el kérem normálisan, hogy mit kerestek a kidobók a NVI-ban 2016-ban!
Lehet egy elveszett tangát.
Hogy hívták azt a szégyen nőt, aki a nevét adta, ahhoz a gyalázathoz, amit ott műveltek?
TÉGED!😄
20:20 kisasszony !!! Fordítsa le ugyan ezt a mondatát a svéd videóra amit a saját társadalom órájuk on vetítenek le oktatás címen !!!! Maga meg is bele akar szólni és kikéri magának !!!! Ennyire hülye nem lehet hogy ilyen hamar ellent mondjon magának !!! 😮😂😂😅😅
Szövegértési problémád van? Szánunk!😀
@@krisztina2419 pont azok eroskodnek akik eddig vígan eltek a napjaikat 2019 tol kezdve amikor is ez a videó megjelent de mist hajajj mennyire magyar ellenes a svéd állam :) de azért a grippenek kellenek :)
Ha mindaz igaz, amit Schiffer a jogállam leépítéséről mond (Igaz!) akkor bizony itt diktatúra van.
Régebben is voltak ezzek kapcsolatos kritikák,,de az EU-nak nem voltak eszközei a szankciókra. Senki nem gondolta ugyanis, hogy az orosz ölelésből szabaduló országok valamelyike majd fasiszta diktatúrát épít ki.
Ukrajnarol tetszett irni?
@@emberho3426 Magyarországról írt az illető, s igaza van, náciknak emelnek szobrokat vidéki városokban, Pesten nincs már csak köztéren náciknak szobra.
@@erikagazdag6180
Ez szintén Ukrajnára igaz...
@@erikagazdag6180Horthy szobor, aztán fasiszta katolikus papnak is van már szobra, sőt a fehér terrorista Prónai Pálnak is, aki egy tömeggyilkos volt.
.
Normális vagy? ORVOS látot már?
15:02 a németek szólnak le minket, amikor ők az USA protektorátusa.
mi is azok vagyunk, csak itt a lakosságnak ez nem tetszik. erről szól orbán kamuszabadságharca.
1:04:17 Kérd el Sorostól a pénzét Magyarország számára, és akkor majd megengedhető állapot lesz.
A "fizessenek a gazdagok" szlogen a baloldal tálalásában minden esetben a középosztály megtakarításaiból lumpenproli szavazatok vásárlását jelentette. Ameddig tart a lopott pénz, addig tart a baloldali kánaán. Utána megint jön egy 2010 jellegű hatalomváltás.
Gyurcsány legutóbbi agymenésében már utalt a vagyonok "újraelosztására..." Nyilván nem önmagát értette ez alatt.
A progresszív adózásra utalt, nem a kövéreket kell tovább hízlalni közpénzen.
Tökéletes összefoglalás!
Imadom a Schiffert!❤😂 es kesz😄
Sport?
Nyugdíj!
Gerontokrácia van. Azt a prioritás.
mert töketlen az ifjuság meg mélyhülye.
@@istvanomaszta4007 Ezt a töketlen ifjúságot a kádári prolik nevelték, mit vársz tőlük?
Dóra szingli? mert ha igen akkor rámegyek facén.