Van benne valaki - Vágó Istvánék külkeres kalandjai (Borvendég és Schiffer újratöltve)
HTML-код
- Опубликовано: 9 фев 2025
- Borvendég Zsuzsanna talán a legbátrabb történész, Schiffer András meg a legelfogadottabb ellenzéki politikus. Nagyot szóló első beszélgetésünket folytatva a második részben az átmentett hálózatról és a külkeresekről beszélgettünk. Azokról, akik simán üzleteltek a legvállalhatatlanabb nácikkal. Arról a jól behatárolható körről, amely vezető szerepet játszott hazánk kifosztásában és eladósításában. Szóba került Eörsi Mátyás (SZDSZ, most DK), aki Schiffer szerint menthetetlen, hiszen vidáman alkalmazta korábbi komplexes főnökét, az ÁVH-s Bauer Miklóst. De beszélgettünk Vágó Istvánról is (a kvízmesterből lett DK-s), akiről kiderítettük, hogy külkeres volt, sokat utazott és titkos úti jelentéseket minimum készített. Vágó ál-naív, önimádó visszaemlékezésein együtt nevetgéltünk , de átbeszéltük apja életútját is. Utóbbi olyan területeken dolgozott, amely a szovjet titkosszolgálat (KGB) felügyelete alá tartoztak. Ekkor került szóba, hogy a hálózati átörökítés tulajdonképpen fontosabb volt mint az esetleges beszervezés keményen, tabuk nélkül, ahogy szoktuk.
2021.04.09.
Jó volt mint mindig
Soha nem tudtam.megmondani miért éreztem ezzel az emberrel szemben valami megmagyarázhatatlan ellenérzést.
Abban az időben még jónak számitott egy ilyen.műsor, ami növelte az ember
"Inteligencia szintjét"..de mindig ott volt bennem az a furcsa ellenérzés...így meghallgatva a műsort...már tudom.
Köszönöm szépen.
Mert ez egy szemét ember volt!
Az ÁVH 8o százaléka zsidó volt!
Tényleg tudod? :-D Pedig a beszélgetésben elhangzott állítások és sejtetések túlnyomó része nem igaz, csak tippelgetésként vagy gyalázkodásként értelmezhető. Én évtizedekig dolgoztam külkeresként, és pontosan tudtuk, kik a beépített ("hálózati") emberek, mert ezek mindig felsőbb ajánlással érkeztek, rögtön vezetői pozícióba, és rendszeresen utaztak, de soha nem tudtuk, milyen ügyben. Vágó nem ilyen volt, ő valóban szakmai vonalra érkezett, és a nyelvtudása miatt vették fel (a nyelvtudás ugyanis fontosabb volt, mint a külkeres szakmai tudás).
@@Botond99 Ja, persze, aztán meg véletlenül a médiában landolt a nagy külkereskedő. Kit akarsz hülyének nézni? A faterját is a komcsi hálózat küldte külföldre, azt is tök véletlenül, ugye?
Kulfoldon elokent van egy erzesem hogy ezek nem fognak a jelenlegi hatalom korebe tartozo emberekrol riportot csinalni.....pedig lehetne
Elképesztő Fekete János már akkori ténykedése is, a későbbi meg irtózatos károkat okozott az országnak.
Okozott annyi kárt, mint ma a gátlástalan Orbán horda?
Annyi kárt soha nem tudott okozni Fekete János, mint ma regnáló Orbán klán közismert maffia tevékenysége. Aki évente kb. 1000 milliárddal gazdagodnak a lopott közpénzből, elsíbolt közvagyonból.
A hetvenes évek elején a jancsi (szándékos és a tiszteletem jele a kisbetű) felvetetett vele egy hatalmas összegű kölcsönt. A felvétel oka, hogy jancsi félt, hogy nálunk a '68-as Prágai tavaszhoz hasonlóan megismétlődnek a volt '56-os események.
@@ferencgiczi9230 A jancsi akkora hitelt vett fel, hogy 2010-re már elérte a kb. 20 ezer milliárdos értéket az államadósság. Ám Don Csórleone ( a skizifrén viktorka) ezt 14 év alatt feltornázta 250%-os szintre, kb 50 ezer milliárdra. Mikozben a hozzá közelálló NER bitangok piszkosul meggazdagodtak az állami támogatások, megbízások segítségével . Orbánc 1.számú strómanja, a gügye Lőrke vagyona ma kb. 900 milliárd!
@@ferencgiczi9230 Maradjunk annyiban, hogy Kádár és Fekete viszonya inkább volt Kádár felé alárendelt.
Ahol a B. Zsuzsanna van, ott mindig az igazság van.
Zseniális a történészi tudás!
😊😊@@nagylajosnecsilla3507
@@nagylajosnecsilla3507 Agyalágyult, közpénzből leszedált libaállatok.
Hát persze…
Ahol a borász van, ott megjelenik a csüngőhasú köpcös tróger diktátor silány goebbelsi propagandája. A brutális mennyiségű közpénz ellopása.
KÖSZÖNÖM, hogy Schiffer András véleményét hallhattam.Mindenben rendkivüli precíz ,igazságos ítéletei vannak Jàmbor ERzsèbet.
vágó 88 ban 8 milláért vett házat a fodor utcában a fele telket azonnal eladta 8 milláért egy japánnak amikor én 3500 ft ot kerestem egy hónapban ma milyen arányok lehetnek
Nem tudom hol dolgozott, ha ilyen keveset keresett, mert én 40.000 ezret kerestem havonta bedolgozóként (varrás).
@@Zs-fd5kd aki egy picit is nyitott szemmel választotta meg az átkosban a munkahelyet az tudta kevés kereset oda be kell lépni mert sok a mellékes kis barkaszon még melléjött kb havi 80 e kis okossággal
@@istvanjordan3858 Láttam nagybátyámnál egy munkakönyvet és egy munkaszerződést! 1975-ben a Velencei-tavi éttermének pincére 600 azaz hatszáz forintot keresett havonta. A munkaszerződés szerint csak kétheti szabadnap, a forgalom utáni esetleges korlátlan, fizetetlen túlóra, amit a hiányzó szabadnapokkal október elsejétől vehetett ki.
Engem a gyapotföldeken dolgozó rabszolgákra emlékeztetett.
Talán ezért is kellettek a határőrök, hiszen a polgárháború előtt amerikában a rabszolgák sem kóborolhattak el.
@@Zs-fd5kd 88-ban még biztos, hogy nem keresett varrással havi 40 ezret, a vágó 8 millás háza viszont durva.
@@audioslave4604 Akkor érdeklődj egy kicsit az ismerőseid között, ha volt olyan, aki butikosoknak varrt. Lengyelbe vitték a kötött gyereksapkákat a lengyel seftelők, akik irhabundát, kristályt, ágyneműket stb. hoztak ide. 1988-ban annyit kerestem, hogy a tetőtéri fürdőszobát a Klúdi bemutatótermében rendeltem meg (bide 8000, beige wc tető 2000 ft volt, fehéret 200 ft-ért lehetett venni).1989-ben az én fizetésemből vásároltunk be Bécsben karácsonyra: mikró, gyerekeknek walk men, Commodore számítógép stb., a férjem fizetéséből meg bútoroztuk be az elkészült tetőteret. A igaz, hogy hét napból hetet dolgoztam, meg meg kellett venni az interlookot, fedőzőt, de egy-másfél havi keresetből elérhető volt. Fingotok nincs arról, hogy hogyan éltünk, de osztjátok a hülyeségeiteket, mint ahogy az1980-ban született Mező Gábor is. Kiváncsi lennék az ő szülei mivel foglalkoztak ebben az időben! .
A minden külföldre kiküldött rádió és tévétudósítónak is kellett jelentést írnia, pl. az ottani sajtót figyelnie, és arról beszámolnia, ami az országról megjelent, de ezen sztem nem lepődik meg senki.
Sőt, ennél lazább esetben is jelenteniük kellett. Én 1983-ban, egy kollégám betegsége miatt, a szakszervezet révén, Lvov-Kijev-Odessza kb 10 napos kiránduláson vettem részt, bagóért. A vezetőnk a végén megkérdezte a csoportot, mi a véleményünk. Volt aki viccesen vmi hülyeséget mondott, mire megjegyezte, de nekem erről jelentést kell írnom.
Köszönöm a tanulságos beszélgetést, már nincs kérdésem semmiről.
Andrássy út 60.
Sajnos dráma volt pár évesen ha visszaemlékszem.. anno...
Most látva, hallva a HÁLÓZATOT felelevenedett...
Micsoda véletlen, hogy azok akik kifosztották kádárral, fekete jánossal az országot szdsz esek, dk-sok lettek. Bauer, vitrai, vágó, stb
Bayer, Vitray, Vágó nem fosztották ki az országot, egyszerű ügyintézőként dolgoztak olyan cégeknél vagy intézményeknél, amelyeket most rájuk lehet kenni. Az országot MOST fosztják ki, 2010 óta.
@@Botond99 1947-2010 között 250 milliárd dollárt sikerült kihordani hazánkból az Apró/Dobrev maffiaklánnak az impexesekkel közös mutyiban.
@@Botond99 Te sem leszel már hülyébb! Anno politikai alapon gyilkoltak meg embereket. A Bayer amúgy Bauer, a nevét sem tudod, de állítod, hogy egyszerű ügyintézőként dolgozott, Vitray esetében meg egyenesen nevetséges ez a kamu. A 90-es évek privatizációs szabad rablását is a fidesz csinálta, igaz?
@@Botond99 Az országot 1948-tól folyamatosan fosztják. 1970-2010. között 242 milliárd dollárt loptak ki az országból külföldi források szerint is, ami ugye a jelenlegi árfolyamon mintegy 85.000 MILLIÁRD ft. 2010-től is lopnak rendesen,de már ha megfeszülnek is, annyit nem tudnak ellopni.
@@balamber11 Hát te vagy nagyon nem tudsz számolni, vagy notorius kretén hazudozó vagy. 1990-óta az államadóság kb. az 5X-ösére nőtt , akár forintba, akár dollárban számolva. Különösen 2010-óta ugrott meg a hiány, az mocskos Orbánc qrmány esztelen pénzszórása, fosztogatása nyomán. A 2010-es 20 ezer milliárdról, ami kb. 50 év sara, a 14 év alatt 50 ezer milliárd fölé jutott az államadósság.
KOSZONOM SZEPEN AZ INFORMACIOKAT ❤!
Színház az egész világ. És színész benne minden férfi, és nő.
Ez a ptsa. különösen.
@@istvansebestyen5016 Kedves Sebike! Jobb lenne neked úgymond a zárt osztályon.
A szuper okos mindent is tudó Vágó. Érdekes háttérrel! Mindig volt benne valami unszimpatikus.
Emlék összeállítás Vágó István emlékére
nehézsorsú vájár volt szegény
Vágó István, eddig nem értettem, hogy miért keresi az Apró família kegyeit! A Bauer meg mit keresett a a rendszerváltás után az országgyűlésben az SZDSZ színeiben?
Bauer Tamás, a hírhedt "körmös" Bauer fia.
Tisztelt Mező úr ! Nagyra értékelem a kutató munkàját .Ahogy feltárja a legvidámabb barakk. ….valódi sötét arcát !
A vendégeitől is értékes információhoz jutottunk . Nagyon színvonalas műsor volt!
Az embernek még az élettől is elmegy a kedve.
Hát ezt a fajta történelmet nem tanítják az iskolákban. A hollywoodi filmek sem erről szólnak. Viszont sok érthetetlen és látszólag összefüggéstelen dologra világít rá. A sza..os pelenkát jobb kibontani és tisztába tenni, mert különben súlyos sebeket okoz. Ez van, fel a fejjel 🙃
Három kiváló ember arról beszél,amit több mint 30 évvel ezelòtt tisztába kellett volna tenni,a lusztráció elmaradt,a hálózat ma is müködik,ugy hivják,hogy NER.
Valamit be tetszett nézni. A Ner a remény mert ellenhálózat... anélkül esélytelen minden és mindenki kommcsi hálózat ellen... sajnos túl sok idejük volt sok millió kart növeszteni... ez már nem polip, hanem valami millió karú szörny ami mindig mások javaival táplálkozik.Ma is itt vannak mindenhol az embereik akik a suttogó propagandával mérgezik sokak lelkét. A tanulatlanság pedig hiszékennyé, de az ellenoldallal szemben gyűlölködővé teszi őket. Rendkívül aljas munkát végeznek. Szóval valaki felismerte a helyzetet és nem átall ellenhálózatot építeni... sárkány ellen, sárkányfű!
Egyfelől nagyon sok iratot a kommunisták megsemmisítettek a rendszerváltáskor. A másik fele pedig, ne az Orbán-kormányon kérjük már számon azt, amit az Antall-kormány nem tudott megtenni.
Érdemes elolvasni Szakasits Árpád dédunokájának (Sch. A.) CV-jét a wikipedia-n. "Egy brancs maguk!..."
Nagyon halas vagyok, hogy Krassó Gyorgy Baratomra meg van, aki emlékszik. Az összes szerelmemet megizelte, nem mondhatnám, hogy döntetlen volt, de igyekeztem. Londonból jövet mindig nálam lakott a Taraszovics helyett, be nem állt a szája, igyekeztem ebben is "lépést"tartani reménytelenül, es most. Gyuri szívem emlékezünk rad es boldogsagodra, amikor Agival a gyerek megszületett, amit soha nem akartal.
Mi a nyitány zene címe? Gyerek koromban hallottam útóljára😁
ruclips.net/video/ao7IcUHkTVU/видео.html
A legendás Szabó elvtárs kék fény című műsorának volt a zenéje.....
@@akoshoffmann1161 ez volt a címe?
A címét nem tudom megadni de itt van a You Tube-on a kék fény szavakra bejön (Talán a Big band játszotta?)
A pufajka persze jól mutatott egy "magyar" miniszterelnökön, ha már jogosan fel van emlegetve a másik kamu oldal...
Hàla a Teremtőnek ezt a témakört nyugat európában is vizsgàljàk,pl:a Collini nem beszél című mozi Franko Neroval.🙂👍⭐🌞
T. Mező Gábor! A Chemolimpex külker vállalatot nem Csemolimpexnek, hanem Kemolimpexnek ejtjük.
Mit vársz tőle?
Ez idegen nyel vizsga....de csak területek el a lényeget!
Micsoda probléma 🤔.A riport témái el is törpülnek mellette?
Igen.😂😂😂😂😂😂😂
tök mind 1
Nem szabad engedni, hogy ezek átírják a történelemkönyveket. Nem us fogják, mert lassacskán mennek a levesbe.
Meg ne lepodj, ha 2026 ban a Magyar fele brancs megy majd a levesbe. Gyurcsany es a tobbiek mar ott vannak.
Az említett katonai titkosszolgálati aktákról bárki, bármit tud? Mármint nem a beltartalomról, hanem hol vannak, ki őrzi, ki nem engedi ezeket feloldani és még 3tucat laikus kérdés...
A katonai titkosszolgálati iratok mai napig titkosak.
A polgári nemzetbiztonsági iratok egy része nyilvános.
horst tapper-derrick 😄😄😄
És Fritz Wepper.
Schiffer András nagyon jó dolgokat mond, érdemes figyelni rá.
Most meg az egesz orszag siratja😂😂 vicc
boldizsar...na nem az egesz orszag! Pl: én nem!
Kiváncsi lennék, hogy a gyermekeink idején mik derülnek majd ki pl a Schifferről?!
Aze
ez és a hasonló műsorok többnyire halott v. nagyon öreg személyekről szólnak... 68 éves vagyok, bele-bele nézek-hallgatok, de ugyanolyan fölöslegesnek tartom mint a "holokauszt"-ról szóló izéket...🤔🤨🙄nagyon egyedül vagyok ezzel...???...😟🥺😧
Biztosan nem, hiszen a pribékek családtagjai nem értik, hogy most hogyan derülhetnek ki az eltitkolt mocskos ügyek.
Nem
Ezt a szemforgató kettős mércét... Ne keverjük össze az egyszerű ügynököt a rendszer üzemeltetőivel, de Vágót azért sározzuk egy kicsit, bár nem tudunk róla semmit, de "nyilván" ez meg az meg amaz volt. Félelmetesen gusztustalan műsor.
Nem hinném. Ha valaki akkoriban labdába rúghatott, az akkoriban benne volt a zenekarban.A korabeli mondást idézve.:-)Így van ha konkrétan nem bizonyítható akkor is.
@@frigyesvarga3726 Szóval mindenki. Aha. Akkor meg az a nyilvánvaló, hogy ebből a mindenkiből célirányosan azokat kell elővenni, akik most nem viselnek narancsos szemellenzőt.
@@laszlovszky1234 Nem mindenki rúghatott labdába.Ahogy ismert volt tűrt ,támogatott és tiltott.Hofi,hogy mondta: -Ki kell tenni a vörös ötszöget akkor nem mennek neked!:-)Jó,hogy a szöveg Komlóstól van valószínű.:-)De idézhetek az István a királyból is.Lent is meg fent is mindenkinek helyzete van.Most is így van apró pitiáner előnyökért képesek sokan sok mindenre.A többséghez tartozás biztonságérzetet ad.Más kérdés ,hogy a hatalom által mindenki át van verve a közömbösek és a szimpatizánsok is.:-)
@@frigyesvarga3726 Ezen kár is rugózni. A tudományban nincs olyan, hogy bizonyíték, vagy akár csak bármilyen alátámasztás nélkül dobálózzunk rágalmakkal, ráadásul élő emberekkel szemben. Ez nem történettudomány, hanem adomázás és találgatás. Pont.
@@laszlovszky1234 Amíg vannak titkosított nem hozzáférhető akták addig nincs az ilyen ügyekre megnyugtatóan pontot tenni.Amúgy Vágó egyébként is kiment a divatból.A tv-ben Vitrai tette naggyá akinek viszont bizonyított múltja.Rátermett volt a műsor vezetői szerepre de kellett hozzá a Vitrai,hogy ö legyen az aki lett.