Nagy öröm, hogy ilyen gördülékenyen, profi módon történt a vizsgálat. Még nagyobb öröm, hogy Doktor úr tökéletesen egészségesnek bizonyult. Köszönöm szépen a helyi viszonyok ismertetését!
Gratulálok a kiváló vizsgálati eredményhez, további jó egészséget kívánok! A képeket elnézve sok magyar kórház szívesen elfogadná ezt a szervezettséget és a felszerelést egyaránt.
További jó egészséget kívánok! Ne foglalkozzon annyit a kinézettel. Magasságához képest nem is "dagadt". Mikor a 30-as éveimben jártam a volt férjem állandóan csúfolt, ha 52 kg voltam és nem 50 kg. A mostani férjem meg göbének (anya diszó) becéz . Telt vagyok, de nem kövér. Nekem már annyira elegem van , az állandó megfelelésből. Holott bagoly mondja verébnek a helyzet.
Magyarországon egyre vacakabbul működik. Két hete voltam fogászaton Jászapátin. A továbblépéshez röntgent kell csináltatni Szolnokon (50 km). Sok évvel ezelőtt ugyanebben a rendelőben a doki csinálta meg a röntgent, még csak ki sem kellett kelnem a székből. Szóval így fejlődik Magyarországon az egészségügy!
Super hírek Doki! Itthon a várakozási idők egyre nőnek, 2 hónap, 4 hónap, 6 hónap. Ha. Kap időpontot az ember az orvosok nagyon lelkiismeretesen végzik a vizsgálatokat, és a műszerek is egyre jobbak. Itt rendszer hiba van, és pénzhiány ennyi pénzből nem lehet működtetni egészségügyet. És az orvos és asszisztens hiány is egyre nagyobb méreteket ölt.
Először is szívből örülök, hogy ilyen remek lett a vizsgálat végeredménye! 👍 Másrészt ledöbbentem a hihetetlen rövid várakozási idők miatt! Jamuár közepén sikeresen "betalált" egy gerincből induló becsípődés, aminek következtében a jobb oldalam a lábujjaimtól csípőig "kőkemény" izomgörcsben volt. Se üllni-állni-feküdni nem igen bírtam a fájdalomtól. A háziorvos 1 hónapnyi próbálkozás után /mindent megtett, amire kompetenciája volt/ beutalt a reumatológiai szakrendelésre. A kapott időpont: március 19. 🙁 Ez időpontig kellett volna kibírnom a csillapíthatatlan fájdalmat, nem beszélve arról, hogy szinte nem is tudtam a jobb lábamon járni a merevsége miatt😣 Így kénytelen voltam magánrendelésre menni, ahol szerencsémre 2 nap után fogadott az orvos. Fizikóterápiás kezelésre adott beutalót, ahová ismét időpontot kellett kérni. Természetesen a szakrendelőben a legkorábbi időpont 3 hét múltán lett☹. Az igazi szerencsém az, hogy ma már, ha bicegve is, de rövid távon már önállóan tudok elmenni a közeli boltba, nem kell terhelnem senkit. Egyenlőre nincs "erőm", hogy a további gyógyulás reményében ismét járjam a rendelőket. Bocsánat, hogy kissé hosszabb lett a szokásosnál a posztom, de ez is csak "dióhéjban" mutatja a megpróbáltatásokat, melyek jellemzik az itteni eü. helyzetet. Köszönöm a türelmét és a videot is! További nagyon jó egészséget kívánok Önnek Doktor úr!🙏
Üdv! "Vigasztalásul", Újvidéken (Szerbia), sem jobb a helyzet. Engem már 8 éve orvos nem látott - mert elegem lett belőlük, magánrendelésre meg nincs pénzem, pedig hasonló cipőben járok mint ön! Jobbulást kívánok!
Gratulálok, doktor úr, maradjon is probléma-mentes mindig! Az ellátás tényleg szenzációs. Nálunk-fele esetleg a fizetős pácienssel bánnak így, ha biztosítottként megy az ember, van, mit járjon, meg várjon..
Szerintem sok ember belefeledkezne a seggzdibbadásba, ha ilyen jó hírrel szolgálnak. Örülök, hogy minden valóban rendben van Doktor Úrral. Így készíthet további preventív gyógymódokról készülő videókat, és a hatékonyságot még bizonyítja is 🙂
Köszönöm a megosztást kedves dr.úr. Szerintem korrekt kivizsgálást kaptál. Lehet,hogy Itt a magyar egészségügyben "akadályokba" ütköztél volna. További jó egészséget kívánok . Még sok bölcs tanácsot és információt szeretnék tőled hallani. ❤️
Köszönom a videót doktor úr. Örülök hogy a szíve rendbe van az orvosok szerint. Mi szerintünk is rendbe van, mert a szive a ,,helyén van". A kórház környezete is szép.
Nekem is nagyon tetszik mit a Dr Úr ma kedvesen megosztott velünk, és a,, szíve,, valóban a helyén van, hála égnek nincs semmi gyógyitasara szükség. Az étkezés, ahogy mondta a dr Úr megelőzés arra, hogy neis legyen szüksége orvosi segítségre.
A magyar egészségügy egyáltalán nem működik.Idopont 6,7,9 hónap de a műtét akár éves lehet.A nyaki veroer rel csak akkor van jogom további kezelési ha eleri 70 % plakkosodast. Itt az a jó ha feldobod a bakancsot,,sok a nyugdíjas,, nincs enyi emberre pénz , Örülök hogy ilyen jó egészségnek örvend!!!❤
Lenyűgöző az ellátáshoz jutás gyorsasága és annak részletei. Ez itthon ebben a kontextusban szinte ismeretlen. Gratulálok a jó eredményéhez, és további jó egészséget kívánok!
Kedves Doktor Úr! Örülök, és szívből gratulálok a szép kardiológiai eredményedhez! Isten adjon kitartást, hogy folytatni tudd, a megvaltozott életviteledet!
Járok kardiológiára de ott egy évben egyszer csinálnak ultrahangot . A nyaki erek vizsgálatán is voltam de hátul soha nem vizsgálta meg az eremet csak két oldalt .Nekem a mitrális billentyűm van megvastagodva . Örülök hogy nincs önnek semmi baja . Üdv.
Köszönöm szèpen a vidrót , hàla Istennek hogy semmi elváltozàs .A kajárara odafigydlés meg hoztt az eredményt .Magamról csak annyit , nekem is hadznált a három hetes lébőjt kura ,most telyese jól érzem magam .Jelenleg fokhagyma tinkturát szedek , hála Istennek semmi panaszom nincs.Sikerűlt pár kilót is le dobnom , mrg érte a munkát .
Szuper jo hir hogy nincs gond. Itt Angliában 1 év is lehet a várakozási idő állami egészségügyben ( teljesen romokban) így befoglaltam a következő hétre a medicovernel a nyugatinal, 20.e Ft egy csomagot, aztán a következő héten mégis volt időpont UKnan, így két uh lett csinálva. 🎉
Szia! Nagyon erdekes video, koszonom szepen az uj infokat! Nagy kedvencek az utazos videok..:) Nemcsak modernnek tunt a korhaz, hanem nagyon tisztanak is. Itt mar a higienia is alapproblema.. & Ki tudja, hany honapot kell az allamiban most varni egy CT-re, MRI-re v. sima laborra... & Nagyon kulturaltnak is tunt. Ha nem is futkosas (vmiert a futas soha nem volt a vilagom, de a harcmuveszetek annal inkabb. A zart termekben szerencsere nem kellett futni, volt rengeteg egyeb hasznos/jo gyakorlat futas nelkul is, az edzotaborokban sajna igen. Kicsit neztek is, h. a legvegen kb. gyors gyaloglasokra tellett csak reszemrol, ez van... A futast a mai napig nem szeretem, pedig gyalogolni/setalni nagyon is... Egy biztos, azert a rendszeres mozgas is nagyon hasznos, az is segit elkerulni mindenfele betegseget & endorfint is termel...
Saját példa: Állami intézményben, ha van kisebb "csókod" akkor 2 hét az MR - CT, amikor meghalt a kedves doktornő akihez jártam, a következő MR az 1.5 hónap, úgy hogy vállaltam az este 10:20 időpontot. A kórház maga zárva van, csak az MR megy közel 0-24. Anyukámnak 2-3 hónap az alap gerinc MR ami a Neurológusnak kellett majd mivel nem gerinc specialista, így tovább küldte szakorvoshoz, ami újabb CT-MR+Röntgen volt egy napon egyben. Anyuka 80 év felett. A lelet kiadás egy hétre rá. A probléma amivel elment orvoshoz és a gerincspecialistai szakvélemény, amíg meglett, így 9 hónap alatt lett meg + 2 hónap mire a Neurológushoz ismét sorra került, aki megnézte a szakvéleményt. Sok sima vizsgálat mint Urológus, Reumatológia, Ortopédia átlagosan 2 hónap, Neurológiára volt hogy 4 hónapot kellett várnom. Mindenre időpontot kell foglalni, + van amire beutaló kell + időpont foglalás. Ha időpontod van az nem jelenti azt hogy abban az időben sorra kerülsz, ahogy odarendeltek, lehet 30-60-90perc is simán a várakozás. Viszont gyógykezelésen, amit speciális géppel végeztek, ha üres volt a gép és előbb odaértem akkor már be is hívtak indították a gépet, az 10 másodperc azt más dolga nincs a személyzetnek. Tehát ilyen is van. De igen romló a tendencia, sajnos sokat járok orvoshoz, gyerek kórtól, elmúltam 55, látom a negatív változást. Dokik túlterheltek, idegesek, némelyik még igen modortalan is, nem nagyon érdekli a problémád és nem is nagyon rejti a véka alá. 25 éve lehet hogy a gépek nem voltak korszerűbbek, de aranyosabbak voltak a dokik, nővérek, empatikusabb volt a légkör. Ehhez képest amit Zsolt dokinál láttunk, mintha privát magán kórházba ment volna. Ezt a szintet mikor fogjuk utolérni azt nem tudom.
@@zsuffajudit8871 Igen , az is számít, ahová mondanám, hogy ne kerülj, azt már bezárták. Így hirtelen 6-8 kórház jut az eszembe ahol megfordultam mint páciens. A Déli felett a katonai Tiszti kórház volt eddig a legjobb 1990- környékén. Újpesten az Árpád kórház pedig a legalja minőségben, szolgáltatásban. Oda kellett némi orvosi ismeret. Viszont csupa szív aranyos főnővér, + 1 fiatal nővérke, + fiatal kezdő sebész doki, akit szívattak a kollégái, minden szar melót rásóztak. Sokak szerencséjére Árpád már bezárt. Rókus jó, János is, Kecskeméti katonai is. Na de hagyjuk, úgy utálom már a kórházakat, egészségügyet, én nem hobbiból járok oda, nincs szerencsém, ezt dobta félig meddig a sors, de van akiknek sokkal rosszabb, csak a mostani rendszerben ez még rosszabb ha be kell menni. Már zsigerből rossz ha menni kell. Addig jó amíg csak mást kell oda - vissza kísérgetni.
@@peltarlendori7027 Folytatva, regen nagyon jo volt a Kutvolgyi, gyerekorvoshoz oda jartunk, kiderult, h. egy baratom szinten a Kutvolgyibe jart gyerekkent, u.az volt a gyerekorvosunk, ezek a regi (kb.80-as evek) szep idok..:) A 90-es evekben, kamaszkent mar a BM korhazba voltunk hivatalosak, imadtam, nagyon szinvonalas volt, sajnos fideszeknek nem kellett, bezartak..:(( Regen, ha kellett meg ki is jott hazhoz az orvos, hat ma ez eselytelen.. Kis nosztalgiazas... Udv. & Jo ejt! Judit.
Ez jó hír, Doki, örülök, hogy rendben vagy! 🥰 Nem értem, miért mondod, hogy nem fogytál. A 20 kg súlyvesztés az minek számít? Szerintem nagyon is figyelemreméltó eredmény, és ha tartod a mostani életmódodat (esetleg még egy kis plusz mozgás is mellé jön) szép lassú ütemű további súlycsökkenés várható.
Hétvégén én is voltam kiszervezett kültéri egészség napon. A nyaki artériás vizsgálatra nem maradtam, mert nagyon hosszú volt a sor (meg azt se tudtam mire jó. most már tudom), de a koleszterin szintem jó lett. - Jó egészséget doki!
COVID után nekem is volt mélyvénás trombózisom, amit sikerült elmúlasztani 3 hónapig tartó vérhígító szedésével (Eliquis). Az orvos mondta, hogy elhagyhatom a kezelést - nagy örömömre, mert nagyon nem rajongók a gyógyszerszedésért, úgy általában.
Szép napot és jó egészséget kívánunk Önnek Dr Úr. Megtisztelő. Hogy beavat minket az új hazája egészségügyi működésebe. Megnyugtato, ha tudja a személy rutin vizsgálat után, hogy minden rendben van... Eddig is. Ez a tudatos törődés eredménye, és a fontos, alapvető dolgok betartasa után, mint mozgás és helyes étkezés. Peldamutatas ez, amit okos ember elfogad és megteszi a maga hasznára mindenki, ha érdekli saját egészsége.
Mivel 8-9-es a koleszterinem (senki nem érti, miért, mivel nem eszem szalonnát két szalonnával, biztosan genetikai), már kértem is egy ilyen nyaki ér-UH-t. Köszönöm a tippet. 🙏
Kedves Zsolt Doktor, visszajönne magyar embereket gyógyítani az,,Ormoshoz,, vagy a többi hasonlóhoz,ha hívnák és megfizetnék ?? Ennél jobban most semmi más nem érdekel. Köszönöm, ha válaszol❤
Kedves Doki Nekem nyakiUHn irták: mko bifurkatiotol ACIk bulbusara is raterjedo 1,5 cms enyhefoku atheromatosus plakk van, jobb ACEeredesere is raterjedve, érdemi szukulet mentesen. Ill: HASI AORTA NORM.TÁG, FALA KISSÉ MESZES. EZ MIT JELENT? ROSSZ? V SEMLEGES? Köszonettel üdv
A Magyar Egészségűgy Ugrásra kész😉👍 A várakozási Ídő különbözö vizsgálatokra 2-6 hónap 🤔 Mire sórra kerül meggyógyul 😂 🍀🍀🍀Ha szerencséje van😉 Vagy elmegy a beteg magánrendelésre és 🤑jó pénzért megvizsgálják Tokátol-Bokáig😂
Syncumart, majd Warfarint szedtem sokáig. Most apixaban tartalmú gyógyszert szedek, Indonéziában gyártott generikus gyógyszer, az eredetit Eliquis-nek hívják. Ezek kizárólag véralvadás gátlók, a további mélyvénás trombózis megelőzésére valók. Nincs közük az érfalak állapotához. Tessék visszaszólni, ha elolvasta, mert törölni fogom a bejegyzést - nem lehet gyógyszert "reklámozni"
Minden évben megyek nyaki ér ultrahangra, mert van az egyik oldalon plakk. Csak az első ereket nézik. 10 percet sem vagyok bent. Ja, és nem kardiológus nézi. A normál sztk ultrahangon vizsgálnak. Ha nem lát változást, copy space az előző évi leletről azt jól van.
Telített zsír mentes diéta, gyári tápokat kerülni, zöldségek, hagyma, fokhagyma (nem ami a kolbászban van) De ettől ne számítson arra, hogy visszafordítja. Esetleg lelassul. Itt már megelőzésről nem lehet beszélni. Ha olyan a helyzet, akkor agresszív (ismétlem agresszív) gyógyszeres kezelés kell, amit kardiológus tud megmondani.
Itthon sziv uh-ra 5-6 honapra van időpont... Nekem nagy sziv dobogasaim vannak.. viltam laboron meg ekg-n..ekg-ra is azz mondták nem látni semmit...persze ekg alatt pont nem csinálta ..lehet kellene 24 órás...De azert a biztonság kedvéért menjek el sziv uh-ra.... Kajára nagyjából oda figyelek, sport is azert van... Ugye azt nindjak ezaz extasystole vagy mi... Ja laborom is ok egyedül a pajzsmirigyem alacsony.... Na annak örülök, higy rendben vagy doki...de doki nagyon sok múlik a genetikán... Ja doki, errol a sziv uh meg nyaki uh csinálhatnál vmi kis videót 😉
Azért fosok a genetika miatt. Apámnak több infarktusa volt. A bátyja tüdőembóliában halt meg. Szóval, ha genetika, akkor én most rácáfoltam. És ez így van jól 😎 Az extrastystole fáradtság, koffein vagy pia miatt szokott lenni. Stressz is csinálhatja.
"Iszkémia" érelzáródástól van. Ha nincs érfali elváltozás, akkor érelzáródás se lehet. Az említett vizsgálat akkor szükséges, ha ultrahangon találnak valamit, vagy anginás fájdalmak vannak. Ezt hívják szívkatéterezésnek és műtétnek minősül. Szerencsére nincs rá szükség.
Önmagában nem, csak akkor ha tüdőembólia lesz belőle. Volt benne részem. "Szerencsére" igen fájdalmas és megdagad az egyik láb, ezt bármelyik orvos felismeri. De abban igaza van, hogy akinek akutan kialakul, annak azonnal orvoshoz kell fordulnia.
@keva528192 ebben is igaza van, elindulhat a tüdőbe a vérrög. Megvolt az is, szerencsére túléltem. Viszont azt nem tetszett meghallani a videóban, hogy több mint 20 éve volt ilyenem, azóta semmi. De mivel ez volt az egyetlen betegség az anamnézisben, ebben az irányban akartak vizsgálódni, teljesen feleslegesen.
Kedves doki, ön szerencsés ember! Az én anyám bizony belehalt! Péntek délben lett rosszul, mire én hívtam a háziorvos szolgálatot, de ők fütyültek kijönni...
Ha egy mondattal kellene jellemezni a magyar egészségügyi rendszert akkor ez lenne az: “Hét hete gyakorlatilag nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás Szegeden, szinte minden gyermeket másik városba küldenek”
Ha ilyen a harmadik országbeli egészségügy, milyen van itthon? Vas kori? Daganat gyanúval 6 hónap!!!! a mammográfiai vizsgálat!!!!!!! De, örülök, hogy jól vagy😉.
Magyarországon most az a helyzet, hogy van gép, még orvos is akadna a vizsgálatra, de meg van határozva mennyi vizsgálatot végezhetnek el havonta, mert többet nem fizet az állam a rendelőnek. Ezért van ilyen hosszú várólista.
Doktor úr, a nagy kórházban van MRI meg minden, nyugodjon békében, nem lesz semmi gond. 😁 Bocsánat, ez a labdát le kellett csapnom, nem hagyhattam itt pattogni, még lever valamit. Mint az arab orvos Magyarországon: - Hogy van a beteg, doktor úr? - A beteg állapota halal, halal, semmi gond! 😁
A doktor úr nem tudja véletlenül, hogy mi történik anatómiailag a piriformis izomnál, amitől minden reggel sokkal jobban nyomja az ülőideget, miután minden este már egészen rendbejön? Még kenem is éjjel Voltarennel, hogy biztosan békén hagyjon éjjel, a reggel mégis kínszenvedés, se állni, se ülni nem tudok. Szóval mi változik reggelre? Rosszul fekszem talán? (Féloldalt fekszem.) Ibustar-t (NSAID) is szednem kellene, nem elég a lokális diklofenák?
Nagy öröm, hogy ilyen gördülékenyen, profi módon történt a vizsgálat. Még nagyobb öröm, hogy Doktor úr tökéletesen egészségesnek bizonyult. Köszönöm szépen a helyi viszonyok ismertetését!
Őrülünk hogy minden rendben.A sok sok jó orvosi tanácsot nem csak elmondja..betartja..HITELES. Köszönjük szépen.
Gratulálok a kiváló vizsgálati eredményhez, további jó egészséget kívánok! A képeket elnézve sok magyar kórház szívesen elfogadná ezt a szervezettséget és a felszerelést egyaránt.
További jó egészséget kívánok!
Ne foglalkozzon annyit a kinézettel.
Magasságához képest nem is "dagadt".
Mikor a 30-as éveimben jártam a volt férjem állandóan csúfolt, ha 52 kg voltam és nem 50 kg.
A mostani férjem meg göbének (anya diszó) becéz . Telt vagyok, de nem kövér. Nekem már annyira elegem van , az állandó megfelelésből. Holott bagoly mondja verébnek a helyzet.
Hmmm. Nem tetszik a férje(i) viselkedése.
Magyarországon egyre vacakabbul működik. Két hete voltam fogászaton Jászapátin. A továbblépéshez röntgent kell csináltatni Szolnokon (50 km). Sok évvel ezelőtt ugyanebben a rendelőben a doki csinálta meg a röntgent, még csak ki sem kellett kelnem a székből. Szóval így fejlődik Magyarországon az egészségügy!
🤔
Köszönjük a videót doki! Ön ablak a világra! 😊
A thaiföldi videòkhoz kèpest látványos a fogyás, Doki☺️👏👏👏
Jó estét Doktor Úr!
Super hírek Doki! Itthon a várakozási idők egyre nőnek, 2 hónap, 4 hónap, 6 hónap. Ha. Kap időpontot az ember az orvosok nagyon lelkiismeretesen végzik a vizsgálatokat, és a műszerek is egyre jobbak. Itt rendszer hiba van, és pénzhiány ennyi pénzből nem lehet működtetni egészségügyet. És az orvos és asszisztens hiány is egyre nagyobb méreteket ölt.
Először is szívből örülök, hogy ilyen remek lett a vizsgálat végeredménye! 👍 Másrészt ledöbbentem a hihetetlen rövid várakozási idők miatt! Jamuár közepén sikeresen "betalált" egy gerincből induló becsípődés, aminek következtében a jobb oldalam a lábujjaimtól csípőig "kőkemény" izomgörcsben volt. Se üllni-állni-feküdni nem igen bírtam a fájdalomtól. A háziorvos 1 hónapnyi próbálkozás után /mindent megtett, amire kompetenciája volt/ beutalt a reumatológiai szakrendelésre. A kapott időpont: március 19. 🙁 Ez időpontig kellett volna kibírnom a csillapíthatatlan fájdalmat, nem beszélve arról, hogy szinte nem is tudtam a jobb lábamon járni a merevsége miatt😣 Így kénytelen voltam magánrendelésre menni, ahol szerencsémre 2 nap után fogadott az orvos. Fizikóterápiás kezelésre adott beutalót, ahová ismét időpontot kellett kérni. Természetesen a szakrendelőben a legkorábbi időpont 3 hét múltán lett☹. Az igazi szerencsém az, hogy ma már, ha bicegve is, de rövid távon már önállóan tudok elmenni a közeli boltba, nem kell terhelnem senkit. Egyenlőre nincs "erőm", hogy a további gyógyulás reményében ismét járjam a rendelőket.
Bocsánat, hogy kissé hosszabb lett a szokásosnál a posztom, de ez is csak "dióhéjban" mutatja a megpróbáltatásokat, melyek jellemzik az itteni eü. helyzetet. Köszönöm a türelmét és a videot is! További nagyon jó egészséget kívánok Önnek Doktor úr!🙏
Mielőbbi gyógyulást!
@@laszlonekoszar18 Nagyon köszönöm a kedvességét! 🙏
Üdv! "Vigasztalásul", Újvidéken (Szerbia), sem jobb a helyzet. Engem már 8 éve orvos nem látott - mert elegem lett belőlük, magánrendelésre meg nincs pénzem, pedig hasonló cipőben járok mint ön!
Jobbulást kívánok!
@@csillaszabadi-tw2pf Köszönöm szépen!🙏
Kedves Doki, örülök hogy minden rendben van, kívánom, hogy maradjon is így.
Csodálatos ez az ellátás.🤗♥️
20:13 Üdv! Szerencsés vagy! Jó ott az ellátás 😊
Gratulálok a jó eredményhez!
Gratulálok, doktor úr, maradjon is probléma-mentes mindig! Az ellátás tényleg szenzációs. Nálunk-fele esetleg a fizetős pácienssel bánnak így, ha biztosítottként megy az ember, van, mit járjon, meg várjon..
Szerintem sok ember belefeledkezne a seggzdibbadásba, ha ilyen jó hírrel szolgálnak. Örülök, hogy minden valóban rendben van Doktor Úrral. Így készíthet további preventív gyógymódokról készülő videókat, és a hatékonyságot még bizonyítja is 🙂
Köszönöm a megosztást kedves dr.úr. Szerintem korrekt kivizsgálást kaptál. Lehet,hogy Itt a magyar egészségügyben "akadályokba" ütköztél volna. További jó egészséget kívánok . Még sok bölcs tanácsot és információt szeretnék tőled hallani. ❤️
Köszönom a videót doktor úr. Örülök hogy a szíve rendbe van az orvosok szerint. Mi szerintünk is rendbe van, mert a szive a ,,helyén van". A kórház környezete is szép.
Nekem is nagyon tetszik mit a Dr Úr ma kedvesen megosztott velünk, és a,, szíve,, valóban a helyén van, hála égnek nincs semmi gyógyitasara szükség. Az étkezés, ahogy mondta a dr Úr megelőzés arra, hogy neis legyen szüksége orvosi segítségre.
A magyar egészségügy egyáltalán nem működik.Idopont 6,7,9 hónap de a műtét akár éves lehet.A nyaki veroer rel csak akkor van jogom további kezelési ha eleri 70 % plakkosodast.
Itt az a jó ha feldobod a bakancsot,,sok a nyugdíjas,, nincs enyi emberre pénz ,
Örülök hogy ilyen jó egészségnek örvend!!!❤
Lenyűgöző az ellátáshoz jutás gyorsasága és annak részletei. Ez itthon ebben a kontextusban szinte ismeretlen. Gratulálok a jó eredményéhez, és további jó egészséget kívánok!
Örülök hogy semmi gond!
További jó egészséget Doktorúr!!!
Örülök hogy jól van.Mi is szeretnénk oda járni vizsgálatra! A magyar tb -nek ez olcsóbb lenne ki adni nekik a munkát!oda.
Nagyon hamar volt időpont! A másik gratulálok, hogy kivizsgálás eredménye kitűnő! Köszönöm Doki ismét!
Ha ez nálunk így működne! De jó lenne!
Szia Doki! Köszi a bemutatót, örülök hogy minden rendben!
Jelen példád fényéveket ver rá amit mutattál, az utóbbi években itthon tapasztaltakra.
Üdv
Utazós videó megint jól sikerült
Emberek ideje ezt megnezni
Koszonjuk a videot
Köszönöm hogy írt
Nagyon szépen köszönöm a videót, jó éjszakát kívánok.🙏❤🙏👍👏☺️
Köszönöm szépen! Örülök neki, hogy nem találtak semmi problémát!
Jó látni, hogy a 270M főt lehet jobban kezelni mint a 8 milliót. Köszönöm ezt a tanúságos előadást!
Pont ezt nem láttuk.
Kedves Doktor Úr!
Örülök, és szívből gratulálok a szép kardiológiai eredményedhez!
Isten adjon kitartást, hogy folytatni tudd, a megvaltozott életviteledet!
Kedves doki! Örülök, hogy minden rendben van és nincs semmi gond! Csak így továbbra is, a fogyás is sikerült, gratulálok!
Itthon az időpontkéréshez is időpontot kell kérni😮
Hát valójában itt is az történt de legalább ment flottul.
Nagyon jól vigyáz magára ez nagyon nagy szerencse
Nagyon érdekes volt és egyben tanulságos is.
Köszönöm szépen a videót! Kellemes csalódás, mármint az ellátással kapcsolatban. Ehhez képest, nálunk amire sorra kerül az ember...szomorú!
Hàlla a jò ègnek ,,szeretjūk a jò hìreket,,...köszönjūk,hogy megosztottad.
Járok kardiológiára de ott egy évben egyszer csinálnak ultrahangot . A nyaki erek vizsgálatán is voltam de hátul soha nem vizsgálta meg az eremet csak két oldalt .Nekem a mitrális billentyűm van megvastagodva . Örülök hogy nincs önnek semmi baja . Üdv.
Szuper hogy minden rendben, nagyon örülök! 🤩😇🤩
Nagyon köszönöm
Jó egészséget kívánok❤
Nagyon orulok, hogy minden rendben van Veled. Tovabbi jo egeszseget kivanok es sok videot.
Köszönöm szépen!
Tiszteletem Dr.Úr.
Ázsia 💚 !!! Köszönöm szépen Doki!
Örülök hogy nincs baj ❤❤❤
Köszi Zsolt, érdekes volt.
Köszönöm szèpen a vidrót , hàla Istennek hogy semmi elváltozàs .A kajárara odafigydlés meg hoztt az eredményt .Magamról csak annyit , nekem is hadznált a három hetes lébőjt kura ,most telyese jól érzem magam .Jelenleg fokhagyma tinkturát szedek , hála Istennek semmi panaszom nincs.Sikerűlt pár kilót is le dobnom , mrg érte a munkát .
10 nap várakozás? De jó is lenne itthon is!
Ajajj, bizony! Nálunk (itt Újvidéken), pár éve a MR vizsgálatra - méghozzá mint sürgősségi eset!, 9 hónapra rá kaptam időpontot !
Szuper jo hir hogy nincs gond. Itt Angliában 1 év is lehet a várakozási idő állami egészségügyben ( teljesen romokban) így befoglaltam a következő hétre a medicovernel a nyugatinal, 20.e Ft egy csomagot, aztán a következő héten mégis volt időpont UKnan, így két uh lett csinálva. 🎉
De legalább jó lett?
De legalább ugyanaz lett mindkét vizsgálat eredménye? :)
Ez jó hir csak igy tovább.Megnyugtató.
Köszönöm a videót, máris bejelentkeztem nyaki UH-ra
Köszönöm!
Gratulálok!
Köszönöm.
Szia! Nagyon erdekes video, koszonom szepen az uj infokat! Nagy kedvencek az utazos videok..:) Nemcsak modernnek tunt a korhaz, hanem nagyon tisztanak is. Itt mar a higienia is alapproblema.. & Ki tudja, hany honapot kell az allamiban most varni egy CT-re, MRI-re v. sima laborra... & Nagyon kulturaltnak is tunt. Ha nem is futkosas (vmiert a futas soha nem volt a vilagom, de a harcmuveszetek annal inkabb. A zart termekben szerencsere nem kellett futni, volt rengeteg egyeb hasznos/jo gyakorlat futas nelkul is, az edzotaborokban sajna igen. Kicsit neztek is, h. a legvegen kb. gyors gyaloglasokra tellett csak reszemrol, ez van... A futast a mai napig nem szeretem, pedig gyalogolni/setalni nagyon is... Egy biztos, azert a rendszeres mozgas is nagyon hasznos, az is segit elkerulni mindenfele betegseget & endorfint is termel...
Saját példa: Állami intézményben, ha van kisebb "csókod" akkor 2 hét az MR - CT, amikor meghalt a kedves doktornő akihez jártam, a következő MR az 1.5 hónap, úgy hogy vállaltam az este 10:20 időpontot. A kórház maga zárva van,
csak az MR megy közel 0-24. Anyukámnak 2-3 hónap az alap gerinc MR ami a Neurológusnak kellett majd mivel nem gerinc specialista, így tovább küldte szakorvoshoz, ami újabb CT-MR+Röntgen volt egy napon egyben. Anyuka 80 év felett. A lelet kiadás egy hétre rá. A probléma amivel elment orvoshoz és a gerincspecialistai szakvélemény, amíg meglett, így 9 hónap alatt lett meg + 2 hónap mire a Neurológushoz ismét sorra került, aki megnézte a szakvéleményt.
Sok sima vizsgálat mint Urológus, Reumatológia, Ortopédia átlagosan 2 hónap, Neurológiára volt hogy 4 hónapot kellett várnom. Mindenre időpontot kell foglalni, + van amire beutaló kell + időpont foglalás. Ha időpontod van az nem jelenti azt hogy abban az időben sorra kerülsz, ahogy odarendeltek, lehet 30-60-90perc is simán a várakozás. Viszont gyógykezelésen, amit speciális géppel végeztek, ha üres volt a gép és előbb odaértem akkor már be is hívtak indították a gépet, az 10 másodperc azt más dolga nincs a személyzetnek. Tehát ilyen is van. De igen romló a tendencia, sajnos sokat járok orvoshoz, gyerek kórtól, elmúltam 55, látom a negatív változást. Dokik túlterheltek, idegesek, némelyik még igen modortalan is, nem nagyon érdekli a problémád és nem is nagyon rejti a véka alá. 25 éve lehet hogy a gépek nem voltak korszerűbbek, de aranyosabbak voltak a dokik, nővérek, empatikusabb volt a légkör. Ehhez képest amit Zsolt dokinál láttunk, mintha privát magán kórházba ment volna. Ezt a szintet mikor fogjuk utolérni azt nem tudom.
@@peltarlendori7027 Koszonom szepen az infokat! Jo esellyel korhazankent ez is valtozik, nyilvan vannak helyek, ahol minderre meg tobbet kell varni .
@@zsuffajudit8871 Igen , az is számít, ahová mondanám, hogy ne kerülj, azt már bezárták. Így hirtelen 6-8 kórház jut az eszembe ahol megfordultam mint páciens.
A Déli felett a katonai Tiszti kórház volt eddig a legjobb 1990- környékén. Újpesten az Árpád kórház pedig a legalja minőségben, szolgáltatásban. Oda kellett némi orvosi ismeret. Viszont csupa szív aranyos főnővér, + 1 fiatal nővérke, + fiatal kezdő sebész doki, akit szívattak a kollégái, minden szar melót rásóztak. Sokak szerencséjére Árpád már bezárt. Rókus jó, János is, Kecskeméti katonai is. Na de hagyjuk, úgy utálom már a kórházakat, egészségügyet, én nem hobbiból járok oda, nincs szerencsém, ezt dobta félig meddig a sors, de van akiknek sokkal rosszabb, csak a mostani rendszerben ez még rosszabb ha be kell menni. Már zsigerből rossz ha menni kell. Addig jó amíg csak mást kell oda - vissza kísérgetni.
@@peltarlendori7027 Folytatva, regen nagyon jo volt a Kutvolgyi, gyerekorvoshoz oda jartunk, kiderult, h. egy baratom szinten a Kutvolgyibe jart gyerekkent, u.az volt a gyerekorvosunk, ezek a regi (kb.80-as evek) szep idok..:) A 90-es evekben, kamaszkent mar a BM korhazba voltunk hivatalosak, imadtam, nagyon szinvonalas volt, sajnos fideszeknek nem kellett, bezartak..:(( Regen, ha kellett meg ki is jott hazhoz az orvos, hat ma ez eselytelen.. Kis nosztalgiazas... Udv. & Jo ejt! Judit.
Ez a videó is jó lett. 😊😊😊
kösyönöm
Ez jó hír, Doki, örülök, hogy rendben vagy! 🥰
Nem értem, miért mondod, hogy nem fogytál. A 20 kg súlyvesztés az minek számít? Szerintem nagyon is figyelemreméltó eredmény, és ha tartod a mostani életmódodat (esetleg még egy kis plusz mozgás is mellé jön) szép lassú ütemű további súlycsökkenés várható.
Hétvégén én is voltam kiszervezett kültéri egészség napon. A nyaki artériás vizsgálatra nem maradtam, mert nagyon hosszú volt a sor (meg azt se tudtam mire jó. most már tudom), de a koleszterin szintem jó lett. - Jó egészséget doki!
Köszönjük!
Köszönöm szépen
Jó lett a videó.😊
Magyarországon ehhez képest elég gyatra az állami egészségügy, Szerbia is hasonló cipőben jár.
COVID után nekem is volt mélyvénás trombózisom, amit sikerült elmúlasztani 3 hónapig tartó vérhígító szedésével (Eliquis). Az orvos mondta, hogy elhagyhatom a kezelést - nagy örömömre, mert nagyon nem rajongók a gyógyszerszedésért, úgy általában.
Na ez tök jó. Hogy nincs semmi.
🎉🎉🎉🎉❤
Szép napot és jó egészséget kívánunk Önnek Dr Úr. Megtisztelő. Hogy beavat minket az új hazája egészségügyi működésebe. Megnyugtato, ha tudja a személy rutin vizsgálat után, hogy minden rendben van... Eddig is. Ez a tudatos törődés eredménye, és a fontos, alapvető dolgok betartasa után, mint mozgás és helyes étkezés. Peldamutatas ez, amit okos ember elfogad és megteszi a maga hasznára mindenki, ha érdekli saját egészsége.
Haza csak egy van. Lakóhely lehet több is 😊
Mivel 8-9-es a koleszterinem (senki nem érti, miért, mivel nem eszem szalonnát két szalonnával, biztosan genetikai), már kértem is egy ilyen nyaki ér-UH-t. Köszönöm a tippet. 🙏
Én is most nézegetek valami “olcsóbb” vizsgálatokat nyárra Budapestre, mert itt UK ban csak akkor “szür” ha bajom van. 😅🥳💩
A medicover szuper én voltam otthon a Nyugatinal de van több helyszínen.
Jól néz ki Dr úr nekünk így jó
Továbbra is
Mit szív a kardiológus?
Kedves Zsolt Doktor, visszajönne magyar embereket gyógyítani az,,Ormoshoz,, vagy a többi hasonlóhoz,ha hívnák és megfizetnék ??
Ennél jobban most semmi más nem érdekel. Köszönöm, ha válaszol❤
Nem tudom, de nem is gondolkodtam rajta. 😊
Kedves Doki
Nekem nyakiUHn irták:
mko bifurkatiotol ACIk bulbusara is raterjedo 1,5 cms enyhefoku atheromatosus plakk van, jobb ACEeredesere is raterjedve, érdemi szukulet mentesen.
Ill: HASI AORTA NORM.TÁG, FALA KISSÉ MESZES.
EZ MIT JELENT? ROSSZ? V SEMLEGES? Köszonettel üdv
Tessék megbeszélni a kezelőorvossal
A Magyar Egészségűgy Ugrásra kész😉👍
A várakozási Ídő különbözö vizsgálatokra 2-6 hónap 🤔
Mire sórra kerül meggyógyul 😂
🍀🍀🍀Ha szerencséje van😉
Vagy elmegy a beteg magánrendelésre és 🤑jó pénzért megvizsgálják Tokátol-Bokáig😂
😂😂🤓
Kedves Doki, ha már a szívnél tartunk: megtennéd, hogy készítesz egy videót a pitvarfibrillációról és kezeléséről? Előre is megköszönném...
Komment ❤
Üdvözlöm, doktor úr!
Lehet tudni, hogy milyen gyógyszert szed, amitől, és a diétáktól ilyen jó eredmények születtek?
Syncumart, majd Warfarint szedtem sokáig.
Most apixaban tartalmú gyógyszert szedek, Indonéziában gyártott generikus gyógyszer, az eredetit Eliquis-nek hívják. Ezek kizárólag véralvadás gátlók, a további mélyvénás trombózis megelőzésére valók. Nincs közük az érfalak állapotához.
Tessék visszaszólni, ha elolvasta, mert törölni fogom a bejegyzést - nem lehet gyógyszert "reklámozni"
Ami jó nálunk, hogy az elektronikus rendszerben megjelenik a vizsgálati eredmény és jön róla email értesítés is.
Szerintem itt is van ilyen, mivel az eredményért csak akkor kell mennem, ha akarok magamnak egy példányt.
♥♥♥
Sajnos nalunk a birokratia el temet 6 holnap utan jonn rad sor es mehetsz vizsgaltatni a komputer tomografiara😢
Minden évben megyek nyaki ér ultrahangra, mert van az egyik oldalon plakk. Csak az első ereket nézik. 10 percet sem vagyok bent. Ja, és nem kardiológus nézi. A normál sztk ultrahangon vizsgálnak. Ha nem lát változást, copy space az előző évi leletről azt jól van.
Gyógyszert kap?
Koleszterin csökkentőt írtak fel. Nem volt magas, a határétéken mozgott, de lejebb vitték egy kicsit.
Kedves Zsolt! A már kialakult meszdsedéssel, plakkokkal mit lehet tenni? Valamilyen természetes megoldás érdekelne. Köszönettel, Viktor
Telített zsír mentes diéta, gyári tápokat kerülni, zöldségek, hagyma, fokhagyma (nem ami a kolbászban van)
De ettől ne számítson arra, hogy visszafordítja. Esetleg lelassul. Itt már megelőzésről nem lehet beszélni.
Ha olyan a helyzet, akkor agresszív (ismétlem agresszív) gyógyszeres kezelés kell, amit kardiológus tud megmondani.
Kőszönöm szépen .
Csersav oldja a zsírokat. 🙄
Taníts minket mester.
Most, ezek után, én azt kérdezem, hogy nekem miért nem nézi a kardiológus a nyaki ereimet, miután már volt infarktusom?
Hát talán azért mert már volt. De próbálja meg, hogy kéri a vizsgálatot. De nem tőlem hallotta. 😎
Hiába az orvos a legrosszabb páciens.😅
Itthon sziv uh-ra 5-6 honapra van időpont... Nekem nagy sziv dobogasaim vannak.. viltam laboron meg ekg-n..ekg-ra is azz mondták nem látni semmit...persze ekg alatt pont nem csinálta ..lehet kellene 24 órás...De azert a biztonság kedvéért menjek el sziv uh-ra.... Kajára nagyjából oda figyelek, sport is azert van... Ugye azt nindjak ezaz extasystole vagy mi... Ja laborom is ok egyedül a pajzsmirigyem alacsony.... Na annak örülök, higy rendben vagy doki...de doki nagyon sok múlik a genetikán... Ja doki, errol a sziv uh meg nyaki uh csinálhatnál vmi kis videót 😉
Azért fosok a genetika miatt. Apámnak több infarktusa volt. A bátyja tüdőembóliában halt meg. Szóval, ha genetika, akkor én most rácáfoltam. És ez így van jól 😎
Az extrastystole fáradtság, koffein vagy pia miatt szokott lenni. Stressz is csinálhatja.
...menjél a traumatológiára(sürgősségire) szivpanasszal es pár órán belül megcsinálják....
Arritmia ilyesmi ??
Az látszik EKG-n is.
Doki inkább azt nézesd meg hogy van e Izkémiád. Van egy izotópos modszer amit te biztosan jobban ismersz mint én.
"Iszkémia" érelzáródástól van. Ha nincs érfali elváltozás, akkor érelzáródás se lehet. Az említett vizsgálat akkor szükséges, ha ultrahangon találnak valamit, vagy anginás fájdalmak vannak. Ezt hívják szívkatéterezésnek és műtétnek minősül. Szerencsére nincs rá szükség.
Nálam ezt találták 7% iSzkémia. Azóta egy 1/2 bisoporlolt szedek. Valsartant (80mg) és néha 100mg Aszpirint. Már 10 éve.
A mélyvénás trombózis életveszélyes!
Önmagában nem, csak akkor ha tüdőembólia lesz belőle. Volt benne részem.
"Szerencsére" igen fájdalmas és megdagad az egyik láb, ezt bármelyik orvos felismeri.
De abban igaza van, hogy akinek akutan kialakul, annak azonnal orvoshoz kell fordulnia.
Sajnos a legkisebb mozgásra leszakadhat egy trombus! / 40 évig szülésznő és ápolónő voltam, sajnos találkoztam halálos kimenetelűvel is
@keva528192 ebben is igaza van, elindulhat a tüdőbe a vérrög. Megvolt az is, szerencsére túléltem.
Viszont azt nem tetszett meghallani a videóban, hogy több mint 20 éve volt ilyenem, azóta semmi. De mivel ez volt az egyetlen betegség az anamnézisben, ebben az irányban akartak vizsgálódni, teljesen feleslegesen.
Értettem, csak arra reagáltam, hogy nem életveszélyes. Önnek már remélhetőleg nem, valószínűleg antikoagulánst szed.
Kedves doki, ön szerencsés ember! Az én anyám bizony belehalt! Péntek délben lett rosszul, mire én hívtam a háziorvos szolgálatot, de ők fütyültek kijönni...
Köszönöm!
Gratulálok a kivizsgálás jó eredményéhez!
Jó lett a videó. ✌
Ha egy mondattal kellene jellemezni a magyar egészségügyi rendszert akkor ez lenne az: “Hét hete gyakorlatilag nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás Szegeden, szinte minden gyermeket másik városba küldenek”
Pedig egyetemi központ 🤔
Bizony, ez nagyon szomorú, és a kormány szégyene!
igen ... ez a legnagyobb szégyen az egészben
Ez itthon maszekban lenne ennyi idő. Nagyon lent van az egészségügy,csak a birkák nem látják sajnos.
Ha ilyen a harmadik országbeli egészségügy, milyen van itthon? Vas kori? Daganat gyanúval 6 hónap!!!! a mammográfiai vizsgálat!!!!!!! De, örülök, hogy jól vagy😉.
Magyarországon most az a helyzet, hogy van gép, még orvos is akadna a vizsgálatra, de meg van határozva mennyi vizsgálatot végezhetnek el havonta, mert többet nem fizet az állam a rendelőnek. Ezért van ilyen hosszú várólista.
Üdv! Szerbiában sürgősségi MR vizsgálat 9 hónap (tapasztaltam)
Hála Istennek nagyon örülök erőt egészséget kívánok vovabra is
Ismét láttunk egy kis világot. Köszi. 😊
Ilyenkor megmondod a dokiknak, hogy te is orvos vagy?
Megnézi a nővér az útlevelet és egyből kérdez. Mire megyek be, már tudja az egész rendelő 😎
Doktor úr, a nagy kórházban van MRI meg minden, nyugodjon békében, nem lesz semmi gond. 😁
Bocsánat, ez a labdát le kellett csapnom, nem hagyhattam itt pattogni, még lever valamit.
Mint az arab orvos Magyarországon:
- Hogy van a beteg, doktor úr?
- A beteg állapota halal, halal, semmi gond! 😁
Lesz majd az is, csak későbbre tervezem.
A doktor úr nem tudja véletlenül, hogy mi történik anatómiailag a piriformis izomnál, amitől minden reggel sokkal jobban nyomja az ülőideget, miután minden este már egészen rendbejön? Még kenem is éjjel Voltarennel, hogy biztosan békén hagyjon éjjel, a reggel mégis kínszenvedés, se állni, se ülni nem tudok.
Szóval mi változik reggelre? Rosszul fekszem talán? (Féloldalt fekszem.) Ibustar-t (NSAID) is szednem kellene, nem elég a lokális diklofenák?
👍
Köszönöm az érdekes videót. Minden jót kívánok Magának.
Köszönöm 😍