Szoboszlai Dominik: Az édesapám nélkül nem tartanék itt!

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 13 сен 2024
  • A Nemzeti Sport és a Képes Sport stábja kilátogatott a Red Bull Salzburg-Chelsea felkészülési mérkőzésre, melyet az angol csapat nyert meg 5-3-ra. Sikerült interjút készítenünk az ifjú magyar futballcsillaggal, Szoboszlai Dominikkel (akiről a Képes Sport szerdán megjelenő számában további érdekességeket olvashat). Szoboszlait több csapattal is szóba hozták a nyáron, ami nem meglepő, hisz a futballvilág egyik legígéretesebb fiatal tehetségeként tartják számon. Beszélgettünk vele többek között a salzburgi mindennapokról, örömökről, nehézségekről. Ahogy a korábbi, úgy az új edzőjével is kiváló a kapcsolata. Ő végzi el a csapat szabadrúgásait és szögleteit, s az ő arcképével hirdették a Chelsea elleni összecsapást is. Megtudtuk, hogy mennyi áldozatot követelt az ide vezető út, beszélgettünk vele a közelgő Eb-selejtezőkről és arról, hogy Marek Hamsíkkal még van egy elintézetlen ügye. És persze szó esett a céljairól, jövőjéről, álmairól is.
    Riporter: Babják Bence (Nemzeti Sport), Kovács Gergely (Képes Sport)
    Szerkesztő: Szabóky Zsolt
    Narrátor: Veres Viktor
  • СпортСпорт

Комментарии • 194

  • @kirimiandras
    @kirimiandras 5 лет назад +278

    "mondta,hogy nem ismer, de most meg fog! :)" Úgy legyen!

  • @ferenckoncz6706
    @ferenckoncz6706 5 лет назад +191

    Imádom ahogy nyilatkozik ez a srác!És remélem nagyon jól fog teljesíteni a következő Szezonban.És Hamsik megismeri majd😂

  • @Seejay1885
    @Seejay1885 5 лет назад +93

    Annyi butaságot kérdez tőle a riporter, hogy az valami hihetetlen, de az igazi sötétség az itt lent a komment szekcióban van párak fejében. Talán nem őt kéne csesztetni, milyen legyen a haja, milyen tempóban beszéljen, aztán ha a kepetekbe nyomnának egy mikrofont egy kamerával, csak néznétek mint hal a szatyorban. Hajrá Dominik!

    • @nexttime39
      @nexttime39 5 лет назад +3

      Hat meg hogy nem is beszél minden nap annyit magyarul mint mi és igy kicsit nehezebb szerintem

  • @andreameszar963
    @andreameszar963 Год назад +4

    De jó ezt 4 évvel később, Dominik liverpooli debütálása után olvasni! A meccs embere lett, zseniális volt! Minden álmod, célod váljon valóra kölyök!

  • @karolyfodor3328
    @karolyfodor3328 5 лет назад +21

    Bírom, hogy van töke, s nagyon értelmes. Sok sikert a pályafutásához!

  • @benedekczapp2020
    @benedekczapp2020 5 лет назад +34

    Szerintem magyarorszagon o lehet a mostani generacionak egy igazi peldakepe! Sok sikert a tovabbiakban!

  • @Erobs11
    @Erobs11 5 лет назад +67

    A vége kva jó! Nem beszari, tetszik! Sok sikert kölyök! :) Hajrá Magyarország!🔥🇭🇺🔥

    • @gergo3313
      @gergo3313 5 лет назад +1

      @@TM-yy6rl Testvérem te kiről beszélsz?

    • @TM-yy6rl
      @TM-yy6rl 5 лет назад

      @@gergo3313 testvér?? mit nem értesz öcsi?

    • @gergo3313
      @gergo3313 5 лет назад

      @@TM-yy6rl Szoboszlai nem nagyképű egyáltalán, ha Zsótérról lenne szó akkor lenne igaz amit írtál

    • @TM-yy6rl
      @TM-yy6rl 5 лет назад

      @@gergo3313 de az.. szerenyebben kelllene viselkednie egy ilyen kisgyereknek. Zsoter szimplan csak butus... de ezt a gyereket media is nyomja egyenlore alaptalanul..mert köpni mar jo nagyot tud a palyan meg van tetkoja ...aztan ennyi a srác.

    • @gergo3313
      @gergo3313 5 лет назад +1

      @@TM-yy6rl Ennyi? Látom nem nagyon nézegeted mit csinál a pályán, igaz nem látunk minden nagyobb megmozdulást tőle, de attól függetlenül tehetséges, feleslegesen nem fog egy nagyobb csapat se olyan fiatal játékost nézegetni és felirní egy olyan listára ahova csak azok kerülnek akik tudnak is csinálni valamit nem csak azért lesz neve mert megveszi őt egy klubb Pl.: De Jong... A pali semmit nem tud amit a középszerű középpályás ne tudna, Szoboszlai viszont a magyar futball egyik legnagyobb tehetsége.

  • @FeroxX_Gosu
    @FeroxX_Gosu 5 лет назад +4

    Hajrá Dominik! Nagy királyság, hogy 18 évesen szerepelhetsz egy BL szereplő csapatban, ez hatalmas dolog! Respect! Sok sikert a jövőben is!
    Reméljük magyar amatőr és profi focista srácok sokaságának leszel példakép :)

  • @krisztinatamas1711
    @krisztinatamas1711 5 лет назад +63

    Dominik nem az az átlagos 18 éves fiú. Egyrészt nagyon értelmes, másrészt becsülendő a sok munka amit ebbe a sportba fektetett, és még most is.

    • @tereziaerdei3321
      @tereziaerdei3321 5 лет назад

      👍👍👍

    • @kuule.6057
      @kuule.6057 5 лет назад +3

      Nem volt benne az hogy izé a Modric ellen kell játszanom.
      Csak játszottam aztán kész

  • @8tg2
    @8tg2 5 лет назад +13

    Szoboszlai "úgymond" Dominik 🤘🏻

  • @eztmostnemmondodkomolyan
    @eztmostnemmondodkomolyan 5 лет назад +163

    A mai társadalomban ha már lassabban beszélsz mint az átlag, akkor te biztos be vagy tépve. Személyiségtípusokról hallottatok?

    • @deamon_7847
      @deamon_7847 5 лет назад +42

      Azthiszem, ha Salzburgban él, sokat tesz a beszédéhez az is, hogy más nyelven beszél nap, mint nap a boltban például. Ez a srác a pályán egy zseni, ti meg legyetek boldogok, hogy szavalóversenyen elvernétek. Akinek nem inge...😊

    • @robertboros5678
      @robertboros5678 5 лет назад +4

      csak ne kallódj el... sok sikert

  • @zsoltmolnar7815
    @zsoltmolnar7815 5 лет назад +68

    Nem tudom miért kell csesztetni. Eddig vergődtetek azért mert nem volt normális játékosunk, most van és akkor beleköttök abba hogy hogyan beszél? 18 éves, alig van eddig pár nyilatkozata jó hogy izgul , plusz alig beszél magyarul mert nem magyar közegben él. Simán benne van ilyenkor hogy az ember kicsit nehezebben kezd el beszélni magyarul és 1-2 szót nem úgy mond mint mikor itthon élt.

  • @gorugh1
    @gorugh1 5 лет назад +6

    Nagyon sok sikert . Egy szlovak is itt volt : )

  • @counteryyy
    @counteryyy 5 лет назад +21

    Nagyon kivagytok ezen a beszédstíluson. Inkább arra figyeljetek hogy játszik, és nem ül fel annak amit cikkeznek róla. Bizonyítani akar, és nem eladni magát egy kínai klubnak, ahogy szokták néhányan. Örülni kéne, hogy van 1 db ilyen fiatal játékosunk.

    • @gabormiseta5562
      @gabormiseta5562 5 лет назад +2

      csak irigyek, azért kötnek abba bele, nem találnak fogást

  • @sebastianbojkovic3367
    @sebastianbojkovic3367 4 года назад

    Hajrá Dominik, csak így tovább! Sok Sikert Kívánok Neked!

  • @robertsebok8757
    @robertsebok8757 5 лет назад

    Kívánom hogy maradj mindig ilyen!!a háttered Hal istennek még van hozzá hogy a földön maradj..szugsege van a Magyar focinak rád,és ez hatalmas felelősség!!!élj a lehetőséggel,és ne visszaelj vele!!sok sikert!!!

  • @csabaloska7250
    @csabaloska7250 5 лет назад +16

    Az “úgymond” az új “asszem mindenféleképpen” 😀

  • @kuule.6057
    @kuule.6057 5 лет назад +9

    Hatalmas forma! Tetszik a játéka remélem sikerül elérnie amit szeretne. Ha ezen az úton halad akkor nem csak Hamsik fogja megismerni,hanem az egész világ.
    Még nem kell eligazolnia. Maradjon 1-2évet és utána.
    Majd valamelyik csapat klasszist csinál belőle.
    Hajrá Dominik!

    • @laszlovas9028
      @laszlovas9028 Год назад

      Mekkora rálátásod volt. Most majd tényleg megismeri az egész világ. Gratulálok!

  • @slaszlo9088
    @slaszlo9088 5 лет назад +9

    Dominik ! Te maradj egyszerűen Dominik. Az tol előre 10 G -vel

  • @erikbartal1033
    @erikbartal1033 5 лет назад +5

    A remény 🙏🇭🇺❤️

  • @nrbt0994
    @nrbt0994 5 лет назад +6

    Nagy forma a pali 😂🔥💪

  • @abelkiss8150
    @abelkiss8150 5 лет назад +74

    Ha eddig nem ittál Red Bullt akkor ez után se, te szárnyalsz anélkül is😁

  • @matyasnagy585
    @matyasnagy585 5 лет назад +36

    Nem tudom javítsátok ki ha tévedtem dee szerintem azért beszél így mert már 2éve kint van és ott főleg németül kell beszélnie

    • @robi9108
      @robi9108 5 лет назад +2

      Szerintem is

    • @NemzetiSportOnline
      @NemzetiSportOnline  5 лет назад +7

      Angolul és németül is remelkül megtanult beszélni két év alatt.

    • @whatdoyoumeanbtw
      @whatdoyoumeanbtw 5 лет назад +2

      @@NemzetiSportOnline kérdés valószínűleg a beszédstílusára irányult, hogy miért beszél így.

  • @matekohut102
    @matekohut102 5 лет назад +20

    Ő a kedvenc focistám Nagy Ádám mellett

  • @tiborhorvath7003
    @tiborhorvath7003 5 лет назад +16

    Nyilatkozatai alapján Zlatan remelem a tudása is hasonló lesz 😊

  • @fioninquo
    @fioninquo 4 года назад

    úgymond nagyon szimpatikus ez a srác úgymond :P
    Hajrá Domi!

  • @horvathkristof1089
    @horvathkristof1089 5 лет назад +6

    Én sajnos 1 hónapja vesztettem el apukámat 😞😞es engem minden matchemen ez az 1 dolog motivál hogy figyel engem 😭😭

    • @fioninquo
      @fioninquo 4 года назад +3

      Kitartás Zoli!
      Charles Leclerc még Forma2-es pilóta volt, mikor elhunyt az édesapja, és másnap egy rossz helyzetből megnyerte a futamot. Bianchi pedig a keresztapja volt. Nagyon nagy erőt adnak ők neki fentről, és biztos vagyok benne, hogy téged is segít apukád az égből, és nagyon büszke lesz rád!

  • @attilatoth853
    @attilatoth853 5 лет назад

    Csak gratulálni tudok neked ! Szimpatikus a hozzáállásod a dolgokhoz ! Csak így tovább ! Barcelonaig vagy Liverpoolig meg se állj ! Sok sikert :-)

    • @laszlovas9028
      @laszlovas9028 Год назад +1

      Ezt nagyon betaláltad. Honnan tudtad 3 évvel ezelőtt a Liverpoolt? Nyilván idő utazó vagy de jár a gratuláció!

    • @attilatoth853
      @attilatoth853 Год назад +1

      @@laszlovas9028 Megérzés 🙂Ennek a srácnak a legjobbak között a helye! 🙂

    • @laszlovas9028
      @laszlovas9028 Год назад

      @@attilatoth853 Így van! Sajnos még mindig lehet olvasni sok magyar károgót, de angliában is kicsit szkeptikusan fogadták az átigazolást, mert nem ismerik. Amikor majd adja a jobbnál jobb gólpasszokat (mert képes rá) akkor meg fogja kapni az elismerést. Így legyen.

  • @Axlgunner11
    @Axlgunner11 5 лет назад +2

    Úgymond, szóval 😜👍 Drukkolunk srác!!!!

  • @hunorrepa3134
    @hunorrepa3134 5 лет назад +2

    Ez egy rendkivül megfontolt és komoly témákat feszegető
    szofisztikált nyilatkozat!! :D

  • @valentinhorvath8459
    @valentinhorvath8459 5 лет назад +5

    Példakép!😀⚽️

  • @kenrichf.4098
    @kenrichf.4098 5 лет назад +4

    Jó lesz a srác, és nem baj, ha reklámozza, csak NE IGYON abból a méregből!! Tönkreteszi a gyomrát, és onnantól vége!

  • @maximmayer4180
    @maximmayer4180 5 лет назад +1

    Ein krasser Spieler!!!

  • @boldiii4220
    @boldiii4220 5 лет назад +20

    Ebből a gyerekből egy De bruryne lesz!

    • @mettyu7911
      @mettyu7911 5 лет назад +29

      Ebből a gyerekből egy Szoboszlai Dominik lesz

    • @attilamajoros5383
      @attilamajoros5383 5 лет назад +2

      Engem nem érdekel csak qrja be a szlovákoknak ;)

    • @NullPvP
      @NullPvP 5 лет назад +2

      @@attilamajoros5383 miattad megtette

    • @takethel182
      @takethel182 Год назад +1

      És igazad lett, 3 év elteltével a liverpool jáékosa

  • @laszlorapatyi3192
    @laszlorapatyi3192 5 лет назад

    Fertig!

  • @deakeva1549
    @deakeva1549 5 лет назад +3

    Dominik hangjából és abbol a redbullból a kezében ítélve elég korán kaptátok el szegényt😂😂

    • @Patrickindahouse
      @Patrickindahouse 5 лет назад

      Deák Máté, a Red Bull a fő szponzora a csapatának! :)

    • @deakeva1549
      @deakeva1549 5 лет назад

      @@Patrickindahouse ezt valahogy már leesett 😉😉

  • @andrasnagy6799
    @andrasnagy6799 5 лет назад +10

    Miért úgy beszél mintha belenne szívva? Amúgy nagyon szorítok neked legalább egy Wolfsburg vagy Milan szintre jusson el alapemberkent.

  • @boldiii4220
    @boldiii4220 5 лет назад +3

    Nekem a bl himnusztól borsózik a hátam

  • @bordavid9043
    @bordavid9043 5 лет назад

    Mondta hogy nem ismer de most meg fog! És hát mindenki emlékszik a szabadrugás goljára! 🤣

  • @gusztavogeronimo2935
    @gusztavogeronimo2935 5 лет назад

    Úgymond

  • @davidczako9891
    @davidczako9891 5 лет назад

    Hol tudok ilyen pólót venni?

  • @tranceformeeer
    @tranceformeeer 5 лет назад +5

    Nem kulonosebben szeretem a focit, igy arrol nem tudok nyilatkozni, viszont szerintem egy tok ertelmes srac! Szerintem egyaltalan nem beszel se nem rosszul magyarul, se nem szoismetelve.
    A tetko meg kit izgat? Ugy irja itt sok ember, mintha csak a focistaknak lenne 18 eves korukban tetovalasa...

  • @leventevarga263
    @leventevarga263 5 лет назад

    Szép datejust

  • @cibi9566
    @cibi9566 5 лет назад

    Kéne úgy mondd számláló

  • @danielblanar6915
    @danielblanar6915 5 лет назад +15

    Mert kivagy te, hogy Hamšiknak ismernie kellene téged? Egy fiatal tehetség ezt nem vitatom de ő nagyon sokmindent letett az asztalra és közel sem vagytok egy szinten😉Kívánom neked, hogy eljuss odáig ameddig ő. De addig azért nefeledd el barátom, hogy egy Top klubban sztár tudott lenni rekordokat döntve. Addig neked mostmég verekedned kell, hogy egy középszerű gyenge ligában levő csapatban kezdő maradj. Talán ezért nemtudja, hogy kivagy.

    • @bencekollar3652
      @bencekollar3652 5 лет назад +21

      Öreg te miről beszélsz?? A srác 18 éves, az a hülye szlovák hol volt 18 évesen?? Különben mit kell megvedeni?

    • @foldesibenedek9939
      @foldesibenedek9939 5 лет назад +2

      @@bencekollar3652 te véded itt egyedül főnök!

    • @Gabord002
      @Gabord002 5 лет назад +12

      ez csak egy ártatlan poén volt mért kell ennek ilyen hangot adni. Kicsit szemtelen, de jól áll neki és amíg ez nem csap át nagyképűségbe addig jó ez. Az is igaz hogy igen, Hamsik 18 évesen nem volt nagyobb szinten mint most Dominik. És úgy ahogy írtad reméljük belőle is lesz egy olyan jó és ismert játékos mint Hamsik-ból.

    • @balintjuhasz6274
      @balintjuhasz6274 5 лет назад +7

      @@bencekollar3652 az a hülye szlovák világklasszis középpályás . Miért kell a környező népeket gyűlölni, lenézni. Akkor ugyan olyan leszel mint ők , én több akarok lenni mint ők. Az ilyen parasztok mint te csak olaj a tűzre.......

    • @tereziaerdei3321
      @tereziaerdei3321 5 лет назад

      A Salzburg egy BL csoportkörös gárda és ennek a csapatnak a tagja Dominik!

  • @matee1909
    @matee1909 4 года назад +1

    Úgymond számláló : 2568

  • @AgroManR
    @AgroManR 5 лет назад +4

    Ez a gyerek azt sem tudja mi van ebben a putri országban. Ne is tudja, ne is jöjjön haza.

  • @vynixcico4355
    @vynixcico4355 4 года назад +1

    ebbol az emberbol egy isten lesz

  • @szekilevi
    @szekilevi 5 лет назад +1

    :)))))) bszarok

  • @lengyelmarcell8891
    @lengyelmarcell8891 5 лет назад

    Valaki számolja meg hányszor mondta, hogy úgymond és szóval

  • @akoswerb1220
    @akoswerb1220 Год назад

    Liverpool!

  • @danielorsos8203
    @danielorsos8203 5 лет назад

    elképeztően jol focizik ez a srác

  • @hungarya12
    @hungarya12 5 лет назад +2

    Az osszes “focista csillag” vagy beszedhibas vagy fogalmazni nem tud vagy mindketto de riporttal egyikkel sem szabadna kesziteni😂

    • @MsPizza46
      @MsPizza46 5 лет назад +7

      A legtöbb focista az egész életét a focira teszi fel, ezért nem mindegyik járja végig az iskola padokat, illetve nem feltétlen a lexikális tudásán dolgozik ennek ez az oka. Máskülönben hallgass meg egy Pikue-t akinek a Harvardrol van diplomája ;)

    • @Sky-tu5rj
      @Sky-tu5rj 5 лет назад +2

      @@MsPizza46 vagy csak beszelj 2 evig vegig angolul vagy nemetul..

    • @eliam1998
      @eliam1998 5 лет назад +1

      Nemetul beszel mindenkivel,es tudod mindenkinek van saját személyisége

  • @dimmykarras9287
    @dimmykarras9287 5 лет назад +2

    Nem értem, miért kell az alkarját kivarratnia egy 18 éves gyereknek. Lassan minden futballista teste barlangrajz. Pont a kivétel marad egyéniség.
    Csak azt kívánom, ne legyen egy újabb Filkor.

  • @thegws7272
    @thegws7272 5 лет назад

    Vereb XD

  • @ferencaros9456
    @ferencaros9456 5 лет назад

    Kő profi a gyerek

  • @retekmese285
    @retekmese285 5 лет назад +4

    tetovállás felnyírott haj karóra vissza taszító beképzelt kisugárzás, mint amit a pályán is mutat, szabálytalankodik káromkodik.
    nem egy alázatos játékos ,
    ja és iratkozzatok fel a mese csatornámra

  • @peterjakab6415
    @peterjakab6415 5 лет назад

    Aztmondja riporter cselZi 🤦‍♂️🤦‍♂️🤦‍♂️

  • @deakferenc5869
    @deakferenc5869 5 лет назад +4

    Mindenki isteniti meg minden, de még egy golt se rugott, már unalmas

    • @danielmolnar5322
      @danielmolnar5322 5 лет назад

      18 éves 4 meccse volt.

    • @benedekszogyeni3146
      @benedekszogyeni3146 5 лет назад +5

      Egy KTKnak nem a gólszerzés az elsődleges feladata, viszont a Salzburgbam így is rúgott párat

    • @deakferenc5869
      @deakferenc5869 5 лет назад

      Itthon szerezen golt, ne salzburgban!!

    • @adrianvegh902
      @adrianvegh902 5 лет назад +4

      Te egy hulye vagy😂👏

    • @eliam1998
      @eliam1998 5 лет назад +1

      @@danielmolnar5322 Joao Felix 26 meccs 15 gol 18 eves(mostmar 19 lett de ezeket a golokat 18 evesen szerezte

  • @misikesedlac3983
    @misikesedlac3983 5 лет назад +1

    Teszi a nagyot azt fotbalozni nem tud :)))) meghogy csillag :))))))) hahahahahahaha

    • @szabolcskis8668
      @szabolcskis8668 5 лет назад +3

      Kár hogy nem te vagy a kamera másik oldalán 🖕🏿🤦‍♀️

    • @szakacsmarton1575
      @szakacsmarton1575 5 лет назад

      @@szabolcskis8668 jaja igazad van

    • @laszlovas9028
      @laszlovas9028 Год назад

      Jár a f@sz vagy elismerés. Gratula!

    • @takethel182
      @takethel182 Год назад

      Nem tud fotbalozni??Szerintem a liverpool nem így gondolja

  • @db-fl7vh
    @db-fl7vh 2 года назад

    Most meg sehol sári

  • @xxthatpookieeditsxx
    @xxthatpookieeditsxx 4 года назад

    Mit iszik az a srac? Koran kezdi. Energia ital. Na, azert tart itt a Magyar Football. Igyon jofajta sort. Farkas Jancsinak is jo volt.