Egyetértek a filmre, Vitrayra és Friderikuszra záporozó, hálálkodó elismerésekkel. De elsősorban a felháborodásomat hangoztatom. Azért, mert Nádor Magdának nem egy szociális otthonba kellene bejárni segíteni és a szeretetét ráteríteni az öregekre, hanem rangos helyen és magas szinten zenét tanítani. De a mai magyar kulturális elitnek és az egyetemnek nincs szüksége rá. Mellőzik, ami szégyen. És egyértelmű bizonyítéka annak is, hogy mi, büszke magyarok, milyen hülyék vagyunk. A kormányunk is, és mi is, hogy ilyen kezekbe tettük a sorsunkat. Ennek a filmnek a köztelevízióban lett volna a helye, ismétlő vetítésekkel. Vitrayt nem most, kilencvenegy évesen, hanem korábban kellett volna a képernyőre visszakövetelni, de akkoriban senki sem mozdult érte. Azt hiszem, hogy ezzel a filmmel a Mester még egyszer meg akarta mutatni magát, hogy érzelmeket és gondolatokat ébresszen bennünk. Sikerült. És lehet, hogy a szintén méltánytalan korábbi mellőzéseiért törleszteni is akarhatott egy kicsit. De ebben nem vagyok biztos. Hálás vagyok neki, és persze Friderikusznak is, akit - Vitray után - mindig is a legnagyobb tévésünknek tartottam.
Hát igen, Vitray munkája más dimenzióban pengeti a lelkünk húrjait. Régi iskola, de van mit tanulni, mesterséges intelligencia ide, youtuberek oda. Kérdezés művészete. Gyakorlatilag végig párás szemmel és tátott szájjal néztem ezt az alkotást. Nem tudom, hogy ezek a kommentek odaérnek-e Vitray Úrhoz, de kérem/kérjük, adjon még nekünk a tudásának értékeiből, amennyire kedve és ereje engedi, nagy szükség lenne rá🙏
A film a maga végtelen, időtlen egyszerűségében fog marokra...Kér figyelmet és döbbent meg. Magda csevegő stílusban rémségeket, szomorúságokat, kettétört életet mutat nekünk. És azt, hogyan lehet a darabokból, szertehullott mozaikokból egy másik képet összerakni. Egy újat, más színösszeállításban, ahol végül is minden darabnak megvan a helye…És Vitray Tamás, bombasztikus effektek nélkül, csöndesen figyelve a kamera mögül, tűpontos szerkesztéssel mutatta meg be ezt a bátor embert, MAGDÁT. Vitray Tamás nem csak legenda szerencsére! Itt van velünk, nekünk, annak a nézőseregnek, akit nem lehet megvenni, elvakítani, elbutítani. Vitray az EMBER-kutató és ábrázoló 90 évesen is nagyszerűt alkotott. Ezt nem tudja senki utána csinálni. Fejet hajtok Tanár Úr és köszönöm. E.K.E
Sokadjára próbálok megfogalmazni legalább egyetlen épkézláb mondatot... De sehogy sem sikerül... Drága Magda, ölellek Téged és hálásan köszönöm, hogy beavattál életed legkeservesebb és leggyönyörűbb, káprázatos pillanataiba. Drága Tamás, Tanár Úr! Mély tisztelettel, hálásan köszönöm Neked és alkotó társaidnak a FILMET! Sándor, nagy-nagy hála Neked és köszönet, hogy eljuttattad hozzánk ezt a csodálatos filmet. Nem mellékesen hatalmas köszönet a teljes podcastod minden egyes percéért. Seregi László
Kedves Alkotók! Mindketten összeszorult torokkal, könnyekkel hallgattuk végig ezt a csodás történetet. Nagyon hálásak vagyunk, hogy megismerhettük a Művésznő életét. Nagyon köszönjük Vitray Tamásnak, hogy ilyen megindító élelút tanúi lehettünk. Sok erőt, boldogságot, egészséget kívánunk Magdának! Anita és Árpád 😘
@@riapeto7666 Ja, kérem, vagy az idejével, vagy a pénzével fizet. Én premium csomagra fizettem elő. Nem kéne elvárni, hogy ingyen legyen mások munkája! Vagy legalábbis nem szemrehányást tenni! Vegye tudomásul, hogy az alkotók ezzel is DOLGOZTAK!
Csodálatos az emberi lélek, az élteti, amit adni tud. Arany János írta Széchenyiről, de Nádor Magdára is találó"Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja múl'"
Folynak á könnyeim ennyi fajdalom es jóság láttán. Magda minden szeretetet és elismerést megérdemel. Művészete és embersége reven Kossuth Dijat érdemel!!! Teljes szívemmel ölelés Magdának. ❤ Köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak, hogy megismerhettuk Magda elettortenetet. Mindhárman csodalatos EMBEREK.
Azt hiszem ez a film volt a legszebb húsvéti ajándékom. Köszönöm Nádor Magdának aki nagyot tanít a szeretetről. Köszönöm Vitray Tamásnak, akiről még mindig felsőfokban lehet beszélni, és köszönöm Friderikusz Sándornak, aki Fridihez méltóan láttatja más tehetségét is, pedig neki is bőven kijutott belőle.
A kedvenc musoraim egyike a Fiderikus podcast nagyon koszonom ezeket a szinvonalas ertekes programokat.Kulon koszonom Vitray Tamasnak ezt az ertekes alkotast.
Kedves Friderikusz Sándor! Örömmel konstatálom, hogy Ön rengeteget változott. Egyre több értèk halmozódik itt föl.Köszönöm szèpen! És sok sikert kívánok a további munkájához!
@@agneskocsis2019 Bocsánat, de ezt Vitray Tamás készítette.
Год назад+273
Immáron 17 éve tanítok, de 2010 óta, mikor is a Zeneakadémián a tanàrom lett egy új fejezet vette kezdetét! A mai napig az ő tanítási módszereit is alkalmazom a tanítvásomban, valamint a saját előadásaimban is. Sosem ismertem a kezdeteket, bár rengetek történetét hallottam/megismertem az 5 év alatt, de ezt a ripotot így végignézni számomra traumatikus és felemelő volt egyben. Az ő tehetsége és tudása, a xx. század egyik legkiemelkedőbb alakjává tette, mégha nem is kapott sosem akkora megbecsülést itthon, mint ami járt volna neki, mert bőséggel megérdemelte/megérdemli! Bár sajnos a mai napig a szakma betegsége, hogy nem azok vannak értékelve vagy piedesztára emelve, akik szakmailag és emberileg is méltóak rá, hanem akik jókor voltal jó helyen. Tisztelet a kevés kivételnek! Hálás vagyok a sorsnak, hogy úgy hozta az élet, hogy nála is tanulhattam! Köszönöm tanàrnő! ❤❤❤❤
Kérem szépen ! Kedves Csóka Anita Ez a rendkívűli EMBER, - NÁDOR MAGDA kivételes tehetségű operaénekes, ISTEN végtelen kegyelméből KÉT nagyon fontos ajándékot kapott ! Az ÉLETÉT kapta vissza, néhány napos korában, - és KIVÉTELES TEHETSÉGET KAPOTT, hogy életét, jövőjét maga irányíthassa ! - - Sok, rengeteg megpróbáltatáson ment át, de Isten és az őrangyala, mindig vele voltak ! Kőkeményen megtanulta, a talponmaradást ! - Külföldön IGAZI MSGYARKÉNT ismerték, és szerették meg ŐT ! Nagyon sajnálom, hogy hazai "pályán" csak szűk, főleg szakmai körökben válhatott ismerté ! Nagyon szeretem az oparákat, a komoly zenét, a jó, és szép zenét ! Személyes tragédiája derékbatörte a világsiker lehetőségét ! Kérem írásában írja le NÁDOR MAGDA nevét ! - - 2023. 04. 26. 0:26 óra - Az orvos unokám Születésnapja van, Angliában ! - ISTEN ÁLDÁSA, SZERETETE, VÉDELME LEGYEN VELE, VELÜNK ! ÚGY LEGYEN ! ÁLÁS !
Год назад+2
@@terihutasteri1642 nem értem a kommentjének mi célja van felém…
Ismét egy letaglozó, és egyben felemelő lélek libikókára kaptam jegyet Vitray Tamástól. Most még feldolgozás alatt állok, szólni sem tudok. Ami a torkomat és az elmémet is szétrobbantja a harag és a gyűlölet érzése Magda szülőanja iránt. Talán kicsit jobban érezném magam, ha tudnám, hogy az a némber végül tudomást szerzett Magda csodás tehetségéről és ha tudnám, hogy a lelkiismerete hamar a másvilágra repítette! Bocsánat az érzékenységemért és az őszinteségemért! Persze, a történetnek az a mondanivalója számomra, hogy az EMBER hegyeket tud megmozdítani a legborzasztóbb élethelyzetben is. Én azt is gondolom, hogy talán Isten, vagy az univerzum, vagy a szerencse segítségével! Számtalan hasonló élethelyzeten mennek keresztül némely emberek, amikről sohasem fogunk tudni. Mindenképpen őszintén köszönöm Magdának, hogy megismerhettem a történetét és további sok erőt, kitartást kívánok! Vitray Tamás, hálás vagyok a filmért, addig sem gondolkodtam a saját tragédiámon és lesz még pár nap, amikor eszembe fog jutni Magda. 🙏♥️🙋♀️
Magda az egyetlen világhírű művésznő, akit bármelyik hétköznapi ember megölelhetne egy buszmegállóban akár. Minden kétséget kizáróan bebizonyítja nekünk, hogy adni jobb, mint kapni, és ezt annyira magától értetődően tárja elénk a maga makulátlan személyiségével, hogy elszégyelljük magunkat, amiért ez ilyen egyszerű és nem csak mondani könnyű, hiszen Ő így él. Most nagyon sokan szeretjük, remélem, valahogy eljut hozzá és a köszönet, amiért valamennyire jobb emberré válhatunk általa.
Uramatyam .... annyira atolelnem Magdat es mondam, minden ugy jo ahogy van. Csodas no, csodas lelekkel es maga a csoda. Koszonom, hogy lathattam , hogy megismerhettem a riporton keresztul. Es most mar tudom meg egy dragakovel ekeskedhetunk. Halas vagyok Vitray Tamasnak ezert. ❤
Hálás köszönet ! Könnyekkel küszködve néztem ,hallgattam végig ezt a csodálatos élettörténetet. Azt gondolom, hogy Magdát a mai este mindannyian a szívünkbe zártuk.Nagyszerü lélek,EMBER ! Köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak!🙏❤
Zseniálisan felépített riport, "vitrays" feszültséggel.Hálás vagyok Friderikusz Sándornak!Az igazi nagyoknak nincs félni valójuk egymástól.Egy összefogás amiből mindenki épül, leginkább a hallgató.Köszönjük!😊
Tudom, egyszer már hozzászóltam, de mégegyszer megnéztem és csak annyit mondanék, hogy nemcsak a Magda egy csoda, de azok a tanárok akik segítettek neki az elején…….nekik is hála!!!!!!🙏🏻💐
Egyelőre elnémultam, nincsenek szavak, ami kifejezné, amit érzek így a film megtekintése után 2 perccel.. Magda, Vitray Tamás és Friderikusz Sándor: hálásan köszönök minden másodpercet. Példaképek. Óriási élmény. Köszönöm!
Drága Vitray Tamás...Drága Nádor Magda. Bizalom, nyíltság, bátorság emlékezni, sírni és örülni. Magda ezt mutatta többek között. Erről beszélt, ezt képviselte. És Vitray Tamás ebből az anyagból építette fel a filmet. Egy igazi, valódi, utánozhatatlan Vitray riportfilmet...Köszönet Drága Tanár Úr! Egy régi tanítványa Schweizból
Mondhatok valamit? Drága Magda, kívánom, hogy még sokáig tudja adni és fogadni a szeretetet! ❤Köszönöm a készítőknek, hogy láthattam ezt a csodálatos embert!
Kedves Sándor és Vitray úr! Nagyon színvonalas riport, köszönjük szépen, hogy bemutatták! Mondom ezt a magam és a félig brazíl félig olasz származású kollégám nevében is, akivel éppen dolgoztunk, mikor futott a premier, és 5-10 percenként megállítottam a preniert és fordítottam neki a történetet. Kicsit elblicceltük a műszakot 🤭. A film után és közben meséltem neki Vitray Tamás munkásságáról, és önről is Sándor. Tátott szájjal hallgatta Magda történetét, aminek jómagam is a hatása alatt vagyok még ma reggel is. Köszönöm szépen, hogy levetítették, bízom benne, hogy Vitray úr kedvet kap és lesz folytatás. Kollégám is kérdezte, hogy mikor lesz a következő rész. Nagyon jó érzés, hogy más nemzetiségű emberek is, itt Londonban, milyen érdeklődve hallgatják amit a podcastokról mesélni szoktam nekik, a tartalmak nem csak Magyarországról és nem csak magyar szemmel nézve érdekesek. Engem büszkévé tesz, hogy mesélhetek nekik a bemutatott személyekről, történetekről, eddig élvezettel hallgatták. Ilyenkor érzem, hogy jó magyarnak lenni. Köszönöm!
Hálás köszönet Nádor Magdának, köszönet Vitray Tamásnak és köszönet Friderikusz Sándornak, hogy megosztották velünk ezt a megható, hiteles történetet művészetről, tapasztalásról, emberi sorsról és nagyságról! A tavaszi szélnél én már zokogtam… Drága Magda! Valóban: ön nem olyan erős, amilyennek kinéz - hanem sokkal erősebb, emberileg óriás és másoknak is erőt ad!
Magda Kedves,mindaz a borzalom amin átment ,szeretet és biztonságos gyermekkor nélkül,én úgy gondolom az idegen emberek kik segitették ,mind mind angyalok voltak.Senki nem vigyázta lépteit,senki nem ölelte át ha fájt a lelke,ezért Isten megajándékozta a csodás hangjával ,Ön bizonyára egy sokadik életét éli és már nagyon magas szinten jár a Lelke.Kivánom,hogy kapja vissza végre azt a sok jót amit adott másoknak.Megérdemli nagyon.Köszönöm ,hogy elesélte nekünk az Életét!Felkavaró és felemelő.
Most sírok, nem szégyellem. Micsoda csodálatos asszony! Micsoda csodálatos riporter! Lenyűgöző, magával ragadó, megindító… Köszönöm, hogy megosztották velünk, gyönyörű ajándékot kaptunk, mi nézők.
Köszönjük szépen, Vitray Tamás! Köszönjük szépen, Friderikusz Sándor! Minőség és valós tartalom! .... támogassák egymást, legyen még ilyen adás! Köszönjük!
Drága Magda! Az jutott Önről eszembe, hogy az őstehetség nem marad rejtve, a felszínre tör és szárnyal széllel szemben is! Nagyon sok szeretettel kívánok jó egészséget, sok boldogságot! A film létrejöttéért örök hála az alkotónak! Külön köszönet Friderikusz úrnak, hogy itt láthattuk a filmet! ❤❤❤
Magda lelke, személyisége gyönyörű, magával ragadó! Ritka kincs :) köszönöm, hogy bepillanthattam ebbe a magánéleti megpróbáltatásokkal és szakmai sikerekkel teli életútba. A film alatt hol sírtam, hol mosolyogtam. Jó egészséget kívánok mind Magdának, mind Vitray Tamásnak!
Mestermű! Briliáns technika, lenyűgöző rendezés! Innen Párizsból csak szuperlativuszban tudok beszélni erről a himnikus alkotásról.Gyönyörű húsvéti ajándék nekünk itt élő magyaroknak. Köszönjük drága Vitrai Tamás!🙏
Nagy kincs egy ilyen Világsztár, aki a maga termeszetességével éli a már önmagával kibékült sorsát, aki nem felejtette el azt az igényét, hogy szeressék. És ezért dolgozik születése óta, Fantasztikus EMBER! Én ismeretlenül üzenem, hogy a riport nélkül is nagy családja van! Nagyon sokan lehetnek hálásak hogy ismerhetik és szerethetik Nádor Magdát! (nem csak a palacsinta okán ;-) ) Végül köszönöm Vitray Tamásnak, hogy még mindig ül és mesél!
Nagyon megható történet, végig könnyeztem az egészet. Hihetetlen milyen sorsú emberek élnek köztünk. Minden tiszteletem Magdáé! Isten àldotta tehetség! Köszönjük, hogy megismerhettünk egy csodás embert.
Megrendítő és lélekemelő volt egyszerre ez a film. Köszönöm Vitray Tamásnak, hogy nem felejtette el egykori riportalanyát és elkészítettem ezt a filmet. Köszönöm Nádor Magda művésznő ék, hogy betekintést engedett az életébe. Végül köszönöm Friderikusz Sándornak, higy bemutatta a filmet.
Keresgélem a megfelelő szavakat,de egyik sem alkalmas arra, hogy kifejezze, mit is érzek, mit is kaptam ezzel a riportfilmmel. Köszönöm Vitray Tamásnak ezt a katartikus élményt. Meghajlok a készítők és a főhős Nádor Magda előtt! Torokszorító történet, végszó: "mindent nem kaphat meg az ember....." Elismerés a csatornának is, hogy lehetőséget biztosít saját, magas színvonalú műsorai mellett további értékek bemutatására.Köszönöm!
Micsoda életút! Milyen csodálatos ember Magda! Az a valamikori kislány a jóságával, tehetségével kapott egy másik életet, ami olyan, mint a legszebb mese! .Én végig sírtam az elejét, és a végét tátott szájjal ámultam, hogy vannak a földön valóságos angyalok, vagyis vannak még csodák!! Köszönöm Vitray Tamásnak ezt a filmet!!!!!!
Csodálatos, hogy ekkora szeretet és emberség él a művésznő szívében a sok szenvedés és hatalmas siker ellenére is. Biztos vagyok benne, hogy Isten kipótolja mindazt a hiányt, ami nem adatott meg az életében... Vitray Tamásnak pedig még sok erőt és életet kívánok a tovabbi példaértékű riportok készítéséhez:)
Mélyen megrázó és egyúttal felemelő Magda története. Hálás köszönet az utánozhatatlanul profi Vitray Tamásnak, hogy ilyen lelki mélységekben megismerhettük Magda életútját. Nagyon jó egészséget kívánok mindkettőjüknek és Friderikusz Sándornak is.
Meghallottam Vitray Tamás hangját, és máris könnyes lett a szemem... Gyermekkori emlékek...Telefere, Közvetítések, minőségi műsorok! ... minél idősebb leszel,egyre többször tudsz sirni, és már nem szégyenled.....❤️
Restellem, h most ismertem meg csupán a művésznőt, az Elviszlek magammal beszélgetést hallva Vitray Tamással. Végig könnyezve néztem ezt a végtelenül megrendítő ugyanakkor hatalmas sikereket megélt életutat. Mi régen ezekhez a magas színvonalú műsorokhoz voltunk szokva. Ma ez eltűnni látszik, teljesen. Hálás köszönet a szereplőknek!🌲🥰🌲
Köszönöm ezt a riportot 🙏❤️ az elejétől a végéig lekötött. Elképesztő milyen nehéz életútja volt gyerekként is és mégis milyen tisztaszívű ember Magda. 🙏🙏
Együtt énekeltem Magdával a Tavaszi szél dalt és könnyek szöktek a szemembe közben Tanár Úr!!! Köszönöm hogy ilyen megható történettel ajándékozott meg minket. Várom a folytatást 💝🙏
Életem egyik legjobb filmje, amit láttam. Mérhetetlenül tetszik, hogy a főszereplő beszél, mesél és nem a “ riporter” kérdez. Vitray Tamás visszafogottan és csak a szükséges és elégséges módon és mennyiségben van jelen. Ezzel megtisztelve a partnerét , az ő történetét. Én azt gondolom, erre Vitray Tamáson kívül nem sokan képesek. Köszönöm!
Nagyon szép életmese volt. Csodálatos a Magda, örömmel néztem meg, nagyon nehéz élettörténetét. Az élet, senkinek sem könnyű, de Ő mindent arannyá változtatott, hiteles, őszinte, egyszerű, igaz ember!
Fantasztikus hölgy Magda. Fájdalmas élettörténetét és csodálatos operaénekesi karrierjét látva bizonyossá vált, hogy Ő egy utánozhatatlan, páratlan, csodálatos személyiség. Példaértékű látni, amilyen hatalmas, türelmes, alázatos szeretettel fordul az idősek felé. Szívből köszönjük, hogy megosztotta velünk szívfacsaró élettörténetét. Vitray Tamásnak szeretettel gratulálok, hogy nem felejtette el Magdát és leforgatta Vele ezt a csodaszép kisfilmet. Köszönjük szépen a feledhetetlen élményt. 🙏❤
Köszönöm hogy láthattam ezt a csodálatos filmet! Nem csak erőt ad a hétköznapok forgatagában,de enyhülést is az ember lelkében. Miközben a filmet néztem éppen,a lányom hívott. Legnagyobb meglepetésemre közölte,hogy megrendelte a könyvet,amit Nádor Magda művésznő írt, a hamarosan közelgő születésnapom alkalmából. Végtelenül hálás vagyok hogy ilyen kitűnő remek riportot láthattam, az egyik legszebb Húsvéti ajándék a Friderikusz Produkciótól. Köszönet Vitray Tamásnak ,aki még így 90 évesen is megmutatta,hogy érdemes képernyő elé ülni,még ha azt RUclips Podcastnak is hívják. Boldog Húsvétot mindenkinek,és további szép napot kívánok!
Újra és újra visszatérek, de egyre inkább az az érzésem, hogy valamiféle szégyen, hogy nem ismertük Nádor Magdát. Kifejezetten az énekesnőre gondolok. Rendben, hogy külföldön énekelt és csak keveset idehaza, de mégis csak a magyar zenei oktatás tanítványa ő, itt kapta az alapokat, innen indult és divatos szóval élve vált ő is sztárrá általunk jól ismert (világ)sztárok mellett. Nincs ez a riport még leírni is szörnyű, azt sem tudnánk ki ő. Borzasztó nagy szégyen, hogy ilyen embereket egy ország, művészeti ág teljesen mindegy mire hivatkozunk nem becsül meg és vajon hányan lehetnek, akár film, zene, festészet. Múlik az idő, fejlődik a technika, más a 'trend', megértem, de úgy nőnek fel generációk fogalmuk nincs (ahogyan bevallom nekem sem volt majd 40 éves fejjel), hogy a magyar operának van egy Nádor Magdája. Amellett, hogy mestermű ez a riport annál sokkal, de sokkal több! Köszönöm szépen, hogy láthattam!
Nagyon jól összefoglalta ami bennem is megfogalmazódott. Hol van a többi őstehetség, akikről vajmi keveset tudunk? Miért nem képes a saját szakmai köre felemelni őket a megérdemelt helyükre, hogy mindenki lássa élvezhesse ezeknek az "eltitkolt" művészeknek a nagyságát? Miért tartunk még mindig ott, hogy "nem lehetnek próféták a saját hazájukban"!?! Csodálatos riport volt egy őstehetségről, köszönöm, hogy megismerhettem Magdát. Őszintén sajnálom, hogy senki nem tudta őt a szeretet és elfogadás magaslataiba emelni. 😢 ❤ Minden jót kívánok Magdának amit csak lehet, és köszönöm, hogy így megnyílt. Szívfacsaró... 💔❤️💝❤️
Egyetértek. Jómagam tanultam zenét, persze nem profi szinten, de éveken át. Énekeltem kórusban, rendszeres koncert és opera látogató voltam, de Nádor Magdáról soha senkitől egy szót sem hallottam. Ez szégyen. Rám nézve is de azokra is, akik oktattak, vezettek engem. Igazán sajnálom .
Ez csodàlatos volt. Nagyon jò hogy elkèszûlt . Köszönet èrte. Ennek a csodàlatos asszonynak ki kellene hasznàlni a tudàsàt, adni akaràsàt. Sajnos èn sem hallottam role koràbban. Ez is egy fontos magyar tulajdonnsàg. Igy fecsèreljük el a tehetsègeinket. Nagyon jò egèszseget ès ook örömet kìvanok Magdànak ès a film kèszìtőinek.
Vitray Tamás megalkotta ezt a csodálatos filmet erről a varázslatos emberről, akinek élettőrténete ikonná vált számomra! Ahogy felépítette a történetet, az egy nem mindennapi katarzissá nemesült! Már tudom, hogy állandó nézője, hallgatója lettem ennek a filmnek!Sírtam, amikor sírt és nevettem amikor nevetett! Roppant büszke és boldog voltam a sikerei hallatán, fantasztikus operaénekesnő volt, ahogy fantasztikus ember és tanár! "Mondhatok valamit"?: kedves Magda:IMÁDLAK! ❤
Ilyen csodálatos emberi magasságot eddig csak a képzeletemben láttam.Talán azért mert hasonlóképpen indult az életünk.Ha más pályán is,de érzelmileg hasonlóan folytatódott.Amikor az ember felismeri az odaadás boldogságát,olyan szépséges lesz a lelke,ami már nem is való erre a Földre.Ha csak egy picit át tudott adni ebből a tanítványainak,az élete küldetését teljesítette!A tehetsége azért ilyen kimagasló,mert a lelke támogatta!Gratulálok hogy ilyen mélységekbe lenyúlva ismerhettünk meg egy hatalmas lélek-énekművészt!
Köszönöm, hogy láthattam ezt a csodálatos filmet Magdáról, akinek személyisége, hangja lenyűgözött és meghatott. Örülök hogy ismét láthattam Vitray Tamás riportfilmjét! Jó egészséget kívánok neki remélve, hogy még meglep bennünket emberi történetekkel.😊
Lenyűgöző és felejthetetlen életút, és riport. Nemcsak világhírű énekes, de különlegesen jól mesélő. Egy percre sem lankad a figyelem. Élmény volt hallgatni. Köszönöm! ❤❤
Könnyezve hallgattam-néztem végig Nádor Magda páratlan, szívszorító, ugyanakkor csodálatos élettörténetét. Hálás köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak, hogy ez megjelenhetett!
Köszönöm ezt a remek riportfilmet, amely az érzelmi skála minden hangján játszott! Rengeteg minden kavarog bennem amit még mondhatnék, biztos pár napig velem is marad az élmény és gondolkozni fogok rajta. Egy költői kérdés nem hagy csak nyugodni, hogy miért nem az ilyen nagyszerű művészek, mint Nádor Magda kapnak inkább Kossuth-díjat….
Csodálatos! Köszönöm az élményt, hogy ilyen értékes ajándékot kaptam! A profizmus lenyűgöző egyszerűsége minden erőszakos, magamutogató "tukmálás" nélkül sodorja magával a nézőt, szakmailag és emberileg is méltó módon megmutatva az interjúalany és a film készítőinek nagyságát. Köszönet érte!
Köszönjük ezt a remek filmet. Hosszú évek óta nem nézek a televízióban semmit, olyan, mint az állatkertben a majomház. Annyira jó ilyen tartalmas beszélgetéseket, filmeket újra látni. Nagyon megérintett.
Csodálatos. Minden elismerés. Az utôbbi évtizedek legjobb interjúja, ahogy mindig is példamutató volt Vitray Tamás munkássága. Nem szabad feledni a televíziózás igazi, őszinte, emberi alapjait s alkotòit. Én megölelném Mártát, szeretettel, mert méltò a szeretetre. Kívánom, hogy megkapja azt a szeretetet, amelyre vágyik.
Minden másodperce a filmnek, minden mondata, minden szava Magdának egyszerűen felemelő. Ahonnan jött és ahová érkezett a sors ajándéka (is) volt. Öröm volt hallgatni, köszönet az alkotóknak!
1 napja, hogy láttam, de most is összeszorul a szívem és könnyes a szemem, ha erre a történetre és erre a filmre gondolok. Magda: mindent átható, legyőző emberszeretete, ezzel vezérelt életútja és Vitray zseniális, sallangmentes filmje: nagyszerűek. ERRE valók (lennének) a média csatornái. Hálás köszönet minden alkotónak és a Podcast-nak.
Magda személyében egy igazán csodálatos EMBERT ismerhettem meg. Köszönöm szépen ezt az élményt Önnek Vitray Tanár Úr és mind Önnek Friderikusz Úr, de elsősorban leginkább Nádor Magdának köszönöm, hogy betekintést engedett az életébe. Nagyszerű lélek, bár Ő azt mondja magáról, hogy nem érzi erősnek magát, én mégis azt mondom, hogy igenis az. Az egész élete, hogy felül bírt kerekedni a gyerekkori rossz történéseken, a gyermeke elvesztésén, a betegségén, és másoknak segít önzetlenül, ezt mondja el róla. Ölelésemet küldöm neki így virtuálisan is.❤❤❤ Sok erőt, kitartást és nagyon jó egészséget kívánok mindannyiuknak.
Hát ezt nem lehet sírás nélkül végignézni! Gyötrelmes, mégis gyönyörű emberi sors! Végtelenül természetes és egyszerű ember maradt. Őszintén csodálom!!!! Köszönöm ezt a gyönyörű dokumentumfilmet mindhárom embernek: Nádor Magdának az egyszerűségért és őszinteségért, és hogy minden megpróbáltatás ellenére jó ember tudott maradni! Vitrai Tamásnak a nagyon jól megalkotott filmért , Friderikusz Sándornak, aki teret adott ennek az egész történetnek.
Gyönyörű keretes szerkezet..gratulálok! Az igazi MESTER: VITRAI TAMÁS!!! Ilyen minőségű tartalmakat szeretnénk még. Mert az érték, maga az EMBER! Nem kellenek a sallangok, a kevesebb több. KÖSZÖNÖM!
Mi gazdagabbak lettünk ezzel a csodálatos portréval, de a Magyar televízió azzal, hogy nem kell a Tanár Úr, nem kell Friderikusz Sándor, sokkal, sokkal szegényebb!! Szívből gratulálok mindhármuknak, Magdának, hogy ilyen gyöngyszem elettörtenetét megismerhettük! ❤️ Fájdalmasan értékes életut az övé szívében hatalmas szeretettel. Minden percét áhítattal hallgattam. Jó egészséget mindannyiuknak!
Magda személyisége csodálatos. A film pedig lélekemelő. A legszebb gondolatokat - melyekkel én is egyetertek - Magdáról, Vitrayról, Friderikuszról, már leírták az előző kommentekben. Nekem csak annyi maradt: Köszönöm.
Annyira szerethető ember Magda, hogy megszakad a szívem érte. Legyen nagyon szép az élete. Csak ezt kívánom Neki. Köszönöm Vitray Tamásnak, hogy bemutatta Őt nekünk. Nagyon jó, hogy újra láthatjuk a színvonalas munkáját.
Nagyon rögös és szívbemarkoló életutat járt be a Magda. Sok egészséget és annál is több szeretetet kívánok neki. És köszönöm hogy ezt megosztotta és láthattam. 🙂
Köszönjük a riportot! Csodálatos embert ismerhettünk meg Nádor Magdában. Büszkék vagyunk rá, hogy a tehetsége kiemelte a Nagyok közé. Bárcsak Nagynénikémékhez, a Schweitzer A.Református Szeretotthonba is eljönne! Fényt és boldogságot hozna oda is. ❤ Csodálatos amit csinál.
Sírtam….., aztán elszégyelltem magam…mit nyavalygok apróságokon….mi minden fér egy emberi sorsba, mit el nem visel az ember….csodálatos Magda…köszönöm!!!!!!❤💐🙏🏻
Nagy kár lett volna kihagyni ezt a filmet, fantasztikus élmény volt. Csak spontán feljött egy másik video után, amit húsvéti készülődés közben hallgattunk…az első pár perc után az egész család leült nézni, annyira magával ragadott. Köszönjük szépen. ❤
Nagyon szépen köszönöm , Vitray Tamásnak , ahogy újra megajándékoz bennünket profizmusához híven egy nagyszerü müvészember életének bemutatásával ! Isten áldja mindkettöjüket !
Ha lehetne a tetszés gombot többszörösen nyomogatni, akkor a tetszésnyilvánításnak ezt a formáját választanám! Csakis szuperlatívuszokban lehet magát a riportot, a művésznő életútját, és az alkotók munkáját dicsérni! Érzelmi cunami volt minden értelemben! Köszönöm!
Az Ilyen riport az élet igazságáról felbecsülhetettlen vigaszt add mindenkinek aki valamelyest átélt ha nem pont ilyen ,de ehhez hasonló életet. Hálás köszönet még mindig a két legnagyobb embernek VITRAY és FRIDERIKUSZ uraknak.
Nem tudom leírni mit érzek,csodálatos élmény volt látni ezt az életutat, felkavaró ugyanakkor lenyűgöző. Köszönöm és minden jót kívánok Magdának,hosszú életet,hogy minél több szeretetet tudjon átadni ott az idősek otthonában.
Egyetértek a filmre, Vitrayra és Friderikuszra záporozó, hálálkodó elismerésekkel. De elsősorban a felháborodásomat hangoztatom. Azért, mert Nádor Magdának nem egy szociális otthonba kellene bejárni segíteni és a szeretetét ráteríteni az öregekre, hanem rangos helyen és magas szinten zenét tanítani. De a mai magyar kulturális elitnek és az egyetemnek nincs szüksége rá. Mellőzik, ami szégyen. És egyértelmű bizonyítéka annak is, hogy mi, büszke magyarok, milyen hülyék vagyunk. A kormányunk is, és mi is, hogy ilyen kezekbe tettük a sorsunkat. Ennek a filmnek a köztelevízióban lett volna a helye, ismétlő vetítésekkel. Vitrayt nem most, kilencvenegy évesen, hanem korábban kellett volna a képernyőre visszakövetelni, de akkoriban senki sem mozdult érte. Azt hiszem, hogy ezzel a filmmel a Mester még egyszer meg akarta mutatni magát, hogy érzelmeket és gondolatokat ébresszen bennünk. Sikerült. És lehet, hogy a szintén méltánytalan korábbi mellőzéseiért törleszteni is akarhatott egy kicsit. De ebben nem vagyok biztos. Hálás vagyok neki, és persze Friderikusznak is, akit - Vitray után - mindig is a legnagyobb tévésünknek tartottam.
Hát igen, Vitray munkája más dimenzióban pengeti a lelkünk húrjait. Régi iskola, de van mit tanulni, mesterséges intelligencia ide, youtuberek oda. Kérdezés művészete. Gyakorlatilag végig párás szemmel és tátott szájjal néztem ezt az alkotást. Nem tudom, hogy ezek a kommentek odaérnek-e Vitray Úrhoz, de kérem/kérjük, adjon még nekünk a tudásának értékeiből, amennyire kedve és ereje engedi, nagy szükség lenne rá🙏
Csatlakoznék az előttem szólóhoz. Így érzem én is.
Ugyanezt fogalmaztam meg magamban én is. ❤
❤
Pppppppp❤llllllllllll
😊hát igen, ez A Vitrai.
Nagyon tetszett, megkönnyeztem.
Mester munka volt.
KATARZIS!!! Vitray Tamás még mindig utolérhetetlenül profi! Köszönet Friderikusz Sándornak!
A film a maga végtelen, időtlen egyszerűségében fog marokra...Kér figyelmet és döbbent meg. Magda csevegő stílusban rémségeket, szomorúságokat, kettétört életet mutat nekünk. És azt, hogyan lehet a darabokból, szertehullott mozaikokból egy másik képet összerakni. Egy újat, más színösszeállításban, ahol végül is minden darabnak megvan a helye…És Vitray Tamás, bombasztikus effektek nélkül, csöndesen figyelve a kamera mögül, tűpontos szerkesztéssel mutatta meg be ezt a bátor embert, MAGDÁT. Vitray Tamás nem csak legenda szerencsére! Itt van velünk, nekünk, annak a nézőseregnek, akit nem lehet megvenni, elvakítani, elbutítani. Vitray az EMBER-kutató és ábrázoló 90 évesen is nagyszerűt alkotott. Ezt nem tudja senki utána csinálni. Fejet hajtok Tanár Úr és köszönöm. E.K.E
Ön kiválóan fogalmazta meg mind azt,amit szerettem volna mondani!
Teljesen egyetértek..lenyűgöző és lefegyverző még mindig, és remélem, hogy sokáig
Te
Szívfacsaró történet egy csodálatos EMBERRŐL.❤
Sokadjára próbálok megfogalmazni legalább egyetlen épkézláb mondatot... De sehogy sem sikerül... Drága Magda, ölellek Téged és hálásan köszönöm, hogy beavattál életed legkeservesebb és leggyönyörűbb, káprázatos pillanataiba. Drága Tamás, Tanár Úr! Mély tisztelettel, hálásan köszönöm Neked és alkotó társaidnak a FILMET! Sándor, nagy-nagy hála Neked és köszönet, hogy eljuttattad hozzánk ezt a csodálatos filmet. Nem mellékesen hatalmas köszönet a teljes podcastod minden egyes percéért. Seregi László
Kedves Alkotók! Mindketten összeszorult torokkal, könnyekkel hallgattuk végig ezt a csodás történetet. Nagyon hálásak vagyunk, hogy megismerhettük a Művésznő életét. Nagyon köszönjük Vitray Tamásnak, hogy ilyen megindító élelút tanúi lehettünk. Sok erőt, boldogságot, egészséget kívánunk Magdának! Anita és Árpád 😘
Tisztelettel köszönöm ezt a mélyen elgondolkodtató történetet. A filmbéli átélést nagyon zavarta a reklámok sora .
Nálam nem volt reklám! (1790,- Ft/hó)
@@riapeto7666 Ja, kérem, vagy az idejével, vagy a pénzével fizet. Én premium csomagra fizettem elő. Nem kéne elvárni, hogy ingyen legyen mások munkája! Vagy legalábbis nem szemrehányást tenni! Vegye tudomásul, hogy az alkotók ezzel is DOLGOZTAK!
9
Csodálatos az emberi lélek, az élteti, amit adni tud. Arany János írta Széchenyiről, de Nádor Magdára is találó"Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja múl'"
Folynak á könnyeim ennyi fajdalom es jóság láttán. Magda minden szeretetet és elismerést megérdemel. Művészete és embersége reven Kossuth Dijat érdemel!!! Teljes szívemmel ölelés Magdának. ❤ Köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak, hogy megismerhettuk Magda elettortenetet.
Mindhárman csodalatos EMBEREK.
Sajnos ebben az országban Kossuth dijat a Nagy Ferók kapnak és nem azok kiknek valóban jár...
Azt hiszem ez a film volt a legszebb húsvéti ajándékom. Köszönöm Nádor Magdának aki nagyot tanít a szeretetről. Köszönöm Vitray Tamásnak, akiről még mindig felsőfokban lehet beszélni, és köszönöm Friderikusz Sándornak, aki Fridihez méltóan láttatja más tehetségét is, pedig neki is bőven kijutott belőle.
Fantasztikus volt a film, Nádor Magda csodálatos operaénekes, EMBER ,csupa nagybetűvel. Köszönöm Vitray Tamásnak és a többi alkotónak.
Csodálatos!
A kedvenc musoraim egyike a Fiderikus podcast nagyon koszonom ezeket a szinvonalas ertekes programokat.Kulon koszonom Vitray Tamasnak ezt az ertekes alkotast.
Kedves Friderikusz Sándor! Örömmel konstatálom, hogy Ön rengeteget változott. Egyre több értèk halmozódik itt föl.Köszönöm szèpen! És sok sikert kívánok a további munkájához!
@@baloghmariann3953 Igazan szinvonalas,erdekes musorokat keszit Fiderikus. Koszonet neki.
@@agneskocsis2019 Bocsánat, de ezt Vitray Tamás készítette.
Immáron 17 éve tanítok, de 2010 óta, mikor is a Zeneakadémián a tanàrom lett egy új fejezet vette kezdetét! A mai napig az ő tanítási módszereit is alkalmazom a tanítvásomban, valamint a saját előadásaimban is. Sosem ismertem a kezdeteket, bár rengetek történetét hallottam/megismertem az 5 év alatt, de ezt a ripotot így végignézni számomra traumatikus és felemelő volt egyben. Az ő tehetsége és tudása, a xx. század egyik legkiemelkedőbb alakjává tette, mégha nem is kapott sosem akkora megbecsülést itthon, mint ami járt volna neki, mert bőséggel megérdemelte/megérdemli! Bár sajnos a mai napig a szakma betegsége, hogy nem azok vannak értékelve vagy piedesztára emelve, akik szakmailag és emberileg is méltóak rá, hanem akik jókor voltal jó helyen. Tisztelet a kevés kivételnek! Hálás vagyok a sorsnak, hogy úgy hozta az élet, hogy nála is tanulhattam! Köszönöm tanàrnő! ❤❤❤❤
Anita❤
Kérem szépen ! Kedves Csóka Anita Ez a rendkívűli EMBER, - NÁDOR MAGDA kivételes tehetségű operaénekes, ISTEN végtelen kegyelméből
KÉT nagyon fontos ajándékot kapott ! Az ÉLETÉT kapta vissza, néhány napos korában, - és KIVÉTELES TEHETSÉGET KAPOTT, hogy életét, jövőjét maga irányíthassa ! - - Sok, rengeteg megpróbáltatáson ment át, de Isten és az őrangyala, mindig vele voltak ! Kőkeményen megtanulta, a talponmaradást ! - Külföldön IGAZI MSGYARKÉNT ismerték, és szerették meg ŐT !
Nagyon sajnálom, hogy hazai "pályán" csak szűk, főleg szakmai körökben válhatott ismerté ! Nagyon szeretem az oparákat, a komoly zenét, a jó, és szép zenét ! Személyes tragédiája derékbatörte a világsiker lehetőségét !
Kérem írásában írja le NÁDOR MAGDA nevét ! - -
2023. 04. 26. 0:26 óra - Az orvos unokám Születésnapja van, Angliában ! - ISTEN ÁLDÁSA, SZERETETE, VÉDELME LEGYEN VELE, VELÜNK !
ÚGY LEGYEN ! ÁLÁS !
@@terihutasteri1642 nem értem a kommentjének mi célja van felém…
Ismét egy letaglozó, és egyben felemelő lélek libikókára kaptam jegyet Vitray Tamástól. Most még feldolgozás alatt állok, szólni sem tudok. Ami a torkomat és az elmémet is szétrobbantja a harag és a gyűlölet érzése Magda szülőanja iránt. Talán kicsit jobban érezném magam, ha tudnám, hogy az a némber végül tudomást szerzett Magda csodás tehetségéről és ha tudnám, hogy a lelkiismerete hamar a másvilágra repítette! Bocsánat az érzékenységemért és az őszinteségemért! Persze, a történetnek az a mondanivalója számomra, hogy az EMBER hegyeket tud megmozdítani a legborzasztóbb élethelyzetben is. Én azt is gondolom, hogy talán Isten, vagy az univerzum, vagy a szerencse segítségével!
Számtalan hasonló élethelyzeten mennek keresztül némely emberek, amikről sohasem fogunk tudni. Mindenképpen őszintén köszönöm Magdának, hogy megismerhettem a történetét és további sok erőt, kitartást kívánok!
Vitray Tamás, hálás vagyok a filmért, addig sem gondolkodtam a saját tragédiámon és lesz még pár nap, amikor eszembe fog jutni Magda.
🙏♥️🙋♀️
Magda az egyetlen világhírű művésznő, akit bármelyik hétköznapi ember megölelhetne egy buszmegállóban akár. Minden kétséget kizáróan bebizonyítja nekünk, hogy adni jobb, mint kapni, és ezt annyira magától értetődően tárja elénk a maga makulátlan személyiségével, hogy elszégyelljük magunkat, amiért ez ilyen egyszerű és nem csak mondani könnyű, hiszen Ő így él. Most nagyon sokan szeretjük, remélem, valahogy eljut hozzá és a köszönet, amiért valamennyire jobb emberré válhatunk általa.
Milyen szépen írtál szépet!❤
Mekkora tehetség, és micsoda szerénység. Csodálatos ember Magda.
Zokogtam! HÁÁÁÁT VITRAY az VITRAY! és Friderikusznak is köszönöm!Nagyra értékelem , igazi Vitray utód!
Uramatyam .... annyira atolelnem Magdat es mondam, minden ugy jo ahogy van. Csodas no, csodas lelekkel es maga a csoda. Koszonom, hogy lathattam , hogy megismerhettem a riporton keresztul. Es most mar tudom meg egy dragakovel ekeskedhetunk. Halas vagyok Vitray Tamasnak ezert. ❤
Hálás köszönet ! Könnyekkel küszködve néztem ,hallgattam végig ezt a csodálatos élettörténetet. Azt gondolom, hogy Magdát a mai este mindannyian a szívünkbe zártuk.Nagyszerü lélek,EMBER ! Köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak!🙏❤
"Magdát" és nem Mártát! Nádor MAGDA volt a film főszereplője
Zseniálisan felépített riport, "vitrays" feszültséggel.Hálás vagyok Friderikusz Sándornak!Az igazi nagyoknak nincs félni valójuk egymástól.Egy összefogás amiből mindenki épül, leginkább a hallgató.Köszönjük!😊
...eszünkbe jutott, hogy már 95-ben a szívünkbe kellett volna zárni? ...csakKérdem... ;)
Abban az időben sajnos ez volt a trendi és mindent meglehetett tenni büntetlenül😢😢
Isten azért segit😅
Tudom, egyszer már hozzászóltam, de mégegyszer megnéztem és csak annyit mondanék, hogy nemcsak a Magda egy csoda, de azok a tanárok akik segítettek neki az elején…….nekik is hála!!!!!!🙏🏻💐
Egyelőre elnémultam, nincsenek szavak, ami kifejezné, amit érzek így a film megtekintése után 2 perccel.. Magda, Vitray Tamás és Friderikusz Sándor: hálásan köszönök minden másodpercet. Példaképek. Óriási élmény. Köszönöm!
Igen, igen és igen! ❤
Drága Vitray Tamás...Drága Nádor Magda. Bizalom, nyíltság, bátorság emlékezni, sírni és örülni. Magda ezt mutatta többek között. Erről beszélt, ezt képviselte. És Vitray Tamás ebből az anyagból építette fel a filmet. Egy igazi, valódi, utánozhatatlan Vitray riportfilmet...Köszönet Drága Tanár Úr! Egy régi tanítványa Schweizból
Kifogyhatatlan szeretet van Magdában. Csodálatos EMBER!
Mondhatok valamit? Drága Magda, kívánom, hogy még sokáig tudja adni és fogadni a szeretetet! ❤Köszönöm a készítőknek, hogy láthattam ezt a csodálatos embert!
Kedves Sándor és Vitray úr!
Nagyon színvonalas riport, köszönjük szépen, hogy bemutatták! Mondom ezt a magam és a félig brazíl félig olasz származású kollégám nevében is, akivel éppen dolgoztunk, mikor futott a premier, és 5-10 percenként megállítottam a preniert és fordítottam neki a történetet. Kicsit elblicceltük a műszakot 🤭. A film után és közben meséltem neki Vitray Tamás munkásságáról, és önről is Sándor. Tátott szájjal hallgatta Magda történetét, aminek jómagam is a hatása alatt vagyok még ma reggel is. Köszönöm szépen, hogy levetítették, bízom benne, hogy Vitray úr kedvet kap és lesz folytatás. Kollégám is kérdezte, hogy mikor lesz a következő rész. Nagyon jó érzés, hogy más nemzetiségű emberek is, itt Londonban, milyen érdeklődve hallgatják amit a podcastokról mesélni szoktam nekik, a tartalmak nem csak Magyarországról és nem csak magyar szemmel nézve érdekesek. Engem büszkévé tesz, hogy mesélhetek nekik a bemutatott személyekről, történetekről, eddig élvezettel hallgatták. Ilyenkor érzem, hogy jó magyarnak lenni. Köszönöm!
Hálás köszönet Nádor Magdának, köszönet Vitray Tamásnak és köszönet Friderikusz Sándornak, hogy megosztották velünk ezt a megható, hiteles történetet művészetről, tapasztalásról, emberi sorsról és nagyságról! A tavaszi szélnél én már zokogtam… Drága Magda! Valóban: ön nem olyan erős, amilyennek kinéz - hanem sokkal erősebb, emberileg óriás és másoknak is erőt ad!
Magda Kedves,mindaz a borzalom amin átment ,szeretet és biztonságos gyermekkor nélkül,én úgy gondolom az idegen emberek kik segitették ,mind mind angyalok voltak.Senki nem vigyázta lépteit,senki nem ölelte át ha fájt a lelke,ezért Isten megajándékozta a csodás hangjával ,Ön bizonyára egy sokadik életét éli és már nagyon magas szinten jár a Lelke.Kivánom,hogy kapja vissza végre azt a sok jót amit adott másoknak.Megérdemli nagyon.Köszönöm ,hogy elesélte nekünk az Életét!Felkavaró és felemelő.
Most sírok, nem szégyellem. Micsoda csodálatos asszony! Micsoda csodálatos riporter! Lenyűgöző, magával ragadó, megindító… Köszönöm, hogy megosztották velünk, gyönyörű ajándékot kaptunk, mi nézők.
Nagyon köszönöm,hogy ezt láthattam!Nádor Magda,Vitray Tamás,Friderikusz Sándor…önökből kellene nagyon sok!❤️
Y
Köszönjük szépen, Vitray Tamás! Köszönjük szépen, Friderikusz Sándor!
Minőség és valós tartalom!
.... támogassák egymást, legyen még ilyen adás!
Köszönjük!
Drága Magda! Az jutott Önről eszembe, hogy az őstehetség nem marad rejtve, a felszínre tör és szárnyal széllel szemben is! Nagyon sok szeretettel kívánok jó egészséget, sok boldogságot!
A film létrejöttéért örök hála az alkotónak!
Külön köszönet Friderikusz úrnak, hogy itt láthattuk a filmet!
❤❤❤
Megható ,csodálatos, film , milyen csodálatos emberek élnek köztünk, jó egészséget kívánok Magdának.
Az én lelkemre gyógyító hatása volt.Halas vagyok.
Nem véletlenül vártuk annak idején a Vitray műsorokat, ez a mai film is ezt bizonyítja. Köszönöm
Magda lelke, személyisége gyönyörű, magával ragadó! Ritka kincs :) köszönöm, hogy bepillanthattam ebbe a magánéleti megpróbáltatásokkal és szakmai sikerekkel teli életútba. A film alatt hol sírtam, hol mosolyogtam. Jó egészséget kívánok mind Magdának, mind Vitray Tamásnak!
Igazi érték ez a film a mai generációnak kötelezővé tenném megnézni. Nagy köszönet érte, jó egészséget mindenkinek! 🙏❤️😊
Mestermű! Briliáns technika, lenyűgöző rendezés! Innen Párizsból csak szuperlativuszban tudok beszélni erről a himnikus alkotásról.Gyönyörű húsvéti ajándék
nekünk itt élő magyaroknak.
Köszönjük drága Vitrai Tamás!🙏
Nagy kincs egy ilyen Világsztár, aki a maga termeszetességével éli a már önmagával kibékült sorsát, aki nem felejtette el azt az igényét, hogy szeressék. És ezért dolgozik születése óta, Fantasztikus EMBER! Én ismeretlenül üzenem, hogy a riport nélkül is nagy családja van! Nagyon sokan lehetnek hálásak hogy ismerhetik és szerethetik Nádor Magdát! (nem csak a palacsinta okán ;-) ) Végül köszönöm Vitray Tamásnak, hogy még mindig ül és mesél!
Nagyon megható történet, végig könnyeztem az egészet. Hihetetlen milyen sorsú emberek élnek köztünk. Minden tiszteletem Magdáé! Isten àldotta tehetség! Köszönjük, hogy megismerhettünk egy csodás embert.
Megrendítő és lélekemelő volt egyszerre ez a film. Köszönöm Vitray Tamásnak, hogy nem felejtette el egykori riportalanyát és elkészítettem ezt a filmet. Köszönöm Nádor Magda művésznő ék, hogy betekintést engedett az életébe. Végül köszönöm Friderikusz Sándornak, higy bemutatta a filmet.
Köszönet a film alkotóinak , Vitray Tamásnak és nem utolsó sorban Nádor Magdának , mindannyian kitűnő emberek !
Keresgélem a megfelelő szavakat,de egyik sem alkalmas arra, hogy kifejezze, mit is érzek, mit is kaptam ezzel a riportfilmmel. Köszönöm Vitray Tamásnak ezt a katartikus élményt. Meghajlok a készítők és a főhős Nádor Magda előtt! Torokszorító történet, végszó: "mindent nem kaphat meg az ember....." Elismerés a csatornának is, hogy lehetőséget biztosít saját, magas színvonalú műsorai mellett további értékek bemutatására.Köszönöm!
Micsoda életút! Milyen csodálatos ember Magda! Az a valamikori kislány a jóságával, tehetségével kapott egy másik életet,
ami olyan, mint a legszebb mese! .Én végig sírtam az elejét, és a végét tátott szájjal ámultam, hogy vannak a földön valóságos angyalok,
vagyis vannak még csodák!! Köszönöm Vitray Tamásnak ezt a filmet!!!!!!
Csodálatos, hogy ekkora szeretet és emberség él a művésznő szívében a sok szenvedés és hatalmas siker ellenére is.
Biztos vagyok benne, hogy Isten kipótolja mindazt a hiányt, ami nem adatott meg az életében...
Vitray Tamásnak pedig még sok erőt és életet kívánok a tovabbi példaértékű riportok készítéséhez:)
Mélyen megrázó és egyúttal felemelő Magda története. Hálás köszönet az utánozhatatlanul profi Vitray Tamásnak, hogy ilyen lelki mélységekben megismerhettük Magda életútját. Nagyon jó egészséget kívánok mindkettőjüknek és Friderikusz Sándornak is.
Hálás vagyok,h.láthattam ezt az erőt adó, megindító történetet. Potyognak a könnyeim.
Igen azt érzem én is, erőt adott, amire nagy szükségem volt. Hálás vagyok érte.
Meghallottam Vitray Tamás hangját, és máris könnyes lett a szemem...
Gyermekkori emlékek...Telefere, Közvetítések, minőségi műsorok!
... minél idősebb leszel,egyre többször tudsz sirni, és már nem szégyenled.....❤️
Restellem, h most ismertem meg csupán a művésznőt, az Elviszlek magammal beszélgetést hallva Vitray Tamással. Végig könnyezve néztem ezt a végtelenül megrendítő ugyanakkor hatalmas sikereket megélt életutat. Mi régen ezekhez a magas színvonalú műsorokhoz voltunk szokva. Ma ez eltűnni látszik, teljesen. Hálás köszönet a szereplőknek!🌲🥰🌲
CSUDAJÓ FILM VOLT, Magdát úgy megölelgetném, és énekelnék vele
Köszönöm ezt a riportot 🙏❤️ az elejétől a végéig lekötött. Elképesztő milyen nehéz életútja volt gyerekként is és mégis milyen tisztaszívű ember Magda. 🙏🙏
A legcsodálatosabb riport, amit valaha láttam.
Drága Magda, Drága Tamás, köszönöm!
Virágom, virágom … itt sírtam el magam igazán. Ez egy terápia film Dr.Vitray módra. Hálás köszönet.
Együtt énekeltem Magdával a Tavaszi szél dalt és könnyek szöktek a szemembe közben
Tanár Úr!!! Köszönöm hogy ilyen megható történettel ajándékozott meg minket. Várom a folytatást 💝🙏
Egy kommentelő hívta föl rá a figyelmet, Vitray Tamás saját csatornát indított. Linkelem: ruclips.net/video/eLxdzjTgH_k/видео.html
Életem egyik legjobb filmje, amit láttam. Mérhetetlenül tetszik, hogy a főszereplő beszél, mesél és nem a “ riporter” kérdez. Vitray Tamás visszafogottan és csak a szükséges és elégséges módon és mennyiségben van jelen. Ezzel megtisztelve a partnerét , az ő történetét. Én azt gondolom, erre Vitray Tamáson kívül nem sokan képesek. Köszönöm!
Nagyon szép életmese volt. Csodálatos a Magda, örömmel néztem meg, nagyon nehéz élettörténetét. Az élet, senkinek sem könnyű, de Ő mindent arannyá változtatott, hiteles, őszinte, egyszerű, igaz ember!
Megindító volt. Egyszerre emberi és transzcendentáis. Egy görög tragédia érzetét nyújtotta. Nagyon köszönöm!
Fantasztikus hölgy Magda. Fájdalmas élettörténetét és csodálatos operaénekesi karrierjét látva bizonyossá vált, hogy Ő egy utánozhatatlan, páratlan, csodálatos személyiség. Példaértékű látni, amilyen hatalmas, türelmes, alázatos szeretettel fordul az idősek felé. Szívből köszönjük, hogy megosztotta velünk szívfacsaró élettörténetét. Vitray Tamásnak szeretettel gratulálok, hogy nem felejtette el Magdát és leforgatta Vele ezt a csodaszép kisfilmet. Köszönjük szépen a feledhetetlen élményt. 🙏❤
Köszönöm hogy láthattam ezt a csodálatos filmet! Nem csak erőt ad a hétköznapok forgatagában,de enyhülést is az ember lelkében. Miközben a filmet néztem éppen,a lányom hívott. Legnagyobb meglepetésemre közölte,hogy megrendelte a könyvet,amit Nádor Magda művésznő írt, a hamarosan közelgő születésnapom alkalmából. Végtelenül hálás vagyok hogy ilyen kitűnő remek riportot láthattam, az egyik legszebb Húsvéti ajándék a Friderikusz Produkciótól. Köszönet Vitray Tamásnak ,aki még így 90 évesen is megmutatta,hogy érdemes képernyő elé ülni,még ha azt RUclips Podcastnak is hívják. Boldog Húsvétot mindenkinek,és további szép napot kívánok!
Újra és újra visszatérek, de egyre inkább az az érzésem, hogy valamiféle szégyen, hogy nem ismertük Nádor Magdát. Kifejezetten az énekesnőre gondolok. Rendben, hogy külföldön énekelt és csak keveset idehaza, de mégis csak a magyar zenei oktatás tanítványa ő, itt kapta az alapokat, innen indult és divatos szóval élve vált ő is sztárrá általunk jól ismert (világ)sztárok mellett. Nincs ez a riport még leírni is szörnyű, azt sem tudnánk ki ő. Borzasztó nagy szégyen, hogy ilyen embereket egy ország, művészeti ág teljesen mindegy mire hivatkozunk nem becsül meg és vajon hányan lehetnek, akár film, zene, festészet. Múlik az idő, fejlődik a technika, más a 'trend', megértem, de úgy nőnek fel generációk fogalmuk nincs (ahogyan bevallom nekem sem volt majd 40 éves fejjel), hogy a magyar operának van egy Nádor Magdája. Amellett, hogy mestermű ez a riport annál sokkal, de sokkal több! Köszönöm szépen, hogy láthattam!
Nagyon jól összefoglalta ami bennem is megfogalmazódott. Hol van a többi őstehetség, akikről vajmi keveset tudunk? Miért nem képes a saját szakmai köre felemelni őket a megérdemelt helyükre, hogy mindenki lássa élvezhesse ezeknek az "eltitkolt" művészeknek a nagyságát?
Miért tartunk még mindig ott, hogy "nem lehetnek próféták a saját hazájukban"!?!
Csodálatos riport volt egy őstehetségről, köszönöm, hogy megismerhettem Magdát. Őszintén sajnálom, hogy senki nem tudta őt a szeretet és elfogadás magaslataiba emelni. 😢 ❤ Minden jót kívánok Magdának amit csak lehet, és köszönöm, hogy így megnyílt. Szívfacsaró... 💔❤️💝❤️
Sajnos nem ismertem Sándor Magdát. Köszönöm, hogy láthattam ezt a lélekreható videót. Örülök Vitrai úrnak. Mindig néztem a műsorait. 💗
Egyetértek. Jómagam tanultam zenét, persze nem profi szinten, de éveken át. Énekeltem kórusban, rendszeres koncert és opera látogató voltam, de Nádor Magdáról soha senkitől egy szót sem hallottam. Ez szégyen. Rám nézve is de azokra is, akik oktattak, vezettek engem. Igazán sajnálom .
Ez csodàlatos volt. Nagyon jò hogy elkèszûlt . Köszönet èrte. Ennek a csodàlatos asszonynak ki kellene hasznàlni a tudàsàt, adni akaràsàt. Sajnos èn sem hallottam role koràbban. Ez is egy fontos magyar tulajdonnsàg. Igy fecsèreljük el a tehetsègeinket. Nagyon jò egèszseget ès ook örömet kìvanok Magdànak ès a film kèszìtőinek.
Büszkék lehetünk rá. Gratulálok! A legjobbakat kívánom Magdának.
Fantasztikus emberi értékeket mutat be a film.
Annyira jó az ilyen embereket is megismerni, nekem visszaadja a hitem az emberekben.
Köszönöm.:))))
Csodás riport, köszönöm szépen ❤
Kedves Magda, Önnek a legeslegjobbakat kívánom, a jó Isten áldja még sokáig ❤🙏🙂
Vitray Tamás megalkotta ezt a csodálatos filmet erről a varázslatos emberről, akinek élettőrténete ikonná vált számomra! Ahogy felépítette a történetet, az egy nem mindennapi katarzissá nemesült! Már tudom, hogy állandó nézője, hallgatója lettem ennek a filmnek!Sírtam, amikor sírt és nevettem amikor nevetett! Roppant büszke és boldog voltam a sikerei hallatán, fantasztikus operaénekesnő volt, ahogy fantasztikus ember és tanár! "Mondhatok valamit"?: kedves Magda:IMÁDLAK!
❤
Ilyen csodálatos emberi magasságot eddig csak a képzeletemben láttam.Talán azért mert hasonlóképpen indult az életünk.Ha más pályán is,de érzelmileg hasonlóan folytatódott.Amikor az ember felismeri az odaadás boldogságát,olyan szépséges lesz a lelke,ami már nem is való erre a Földre.Ha csak egy picit át tudott adni ebből a tanítványainak,az élete küldetését teljesítette!A tehetsége azért ilyen kimagasló,mert a lelke támogatta!Gratulálok hogy ilyen mélységekbe lenyúlva ismerhettünk meg egy hatalmas lélek-énekművészt!
Cilikére emlékeztet a szomorú-szép történet, amit most Vitray Tamás bemutatott, Szabó Magda képzelt, rejtélyes húgocskájára. Nagyon szépen köszönöm.
Nagyon- nagyon èrdekes ès megindító volt.Gratulàlok Vitray Tamàsnak!!!!!!!!!!!! Mèg mindig fantasztikusan jó,amit csinàl! Köszönöm.
Köszönöm, hogy láthattam ezt a csodálatos filmet Magdáról, akinek személyisége, hangja lenyűgözött és meghatott. Örülök hogy ismét láthattam Vitray Tamás riportfilmjét! Jó egészséget kívánok neki remélve, hogy még meglep bennünket emberi történetekkel.😊
Saját csatornát indított Vitray linkelem a videót: ruclips.net/video/eLxdzjTgH_k/видео.html
Sose idegesítettek ennyire a reklàmok, alig vártam, hogy folytatódjon drága Magda törtènete. Lenyűgöző volt, köszönöm. Minden perce tiszta értèk.
Lenyűgöző és felejthetetlen életút, és riport. Nemcsak világhírű énekes, de különlegesen jól mesélő. Egy percre sem lankad a figyelem. Élmény volt hallgatni. Köszönöm! ❤❤
Ő Vitray Tamás! Fantasztikus életút, csodálatos ember.... Ő és a riportalanya egyaránt🙏 Hálás köszönet 🤗
Könnyezve hallgattam-néztem végig Nádor Magda páratlan, szívszorító, ugyanakkor csodálatos élettörténetét. Hálás köszönet Vitray Tamásnak és Friderikusz Sándornak, hogy ez megjelenhetett!
Köszönöm ezt a remek riportfilmet, amely az érzelmi skála minden hangján játszott! Rengeteg minden kavarog bennem amit még mondhatnék, biztos pár napig velem is marad az élmény és gondolkozni fogok rajta. Egy költői kérdés nem hagy csak nyugodni, hogy miért nem az ilyen nagyszerű művészek, mint Nádor Magda kapnak inkább Kossuth-díjat….
Azért mert ebben az aljas rendszerben a magukhoz hasonlóakat dijazzák,pl nagy feró.Ez a borzalmas és nagyon szomorú....
Csodálatos! Köszönöm az élményt, hogy ilyen értékes ajándékot kaptam! A profizmus lenyűgöző egyszerűsége minden erőszakos, magamutogató "tukmálás" nélkül sodorja magával a nézőt, szakmailag és emberileg is méltó módon megmutatva az interjúalany és a film készítőinek nagyságát. Köszönet érte!
Pontosan, ez az eszköztelenség és profizmus, ami hagyja kibontakozni az embert páratlan!! Csak néztem...és meghatódtam.
Kedves Magda! Nagyon jó, hogy itt él közöttünk.
Köszönjük ezt a remek filmet.
Hosszú évek óta nem nézek a televízióban semmit, olyan, mint az állatkertben a majomház.
Annyira jó ilyen tartalmas beszélgetéseket, filmeket újra látni. Nagyon megérintett.
Nagyon köszönöm ezt az élményt, megható volt hallani, megismerni ezt az életutat! Igazán felemelő Magda személyisége, öröm volt nézni!
Csodálatos. Minden elismerés. Az utôbbi évtizedek legjobb interjúja, ahogy mindig is példamutató volt Vitray Tamás munkássága. Nem szabad feledni a televíziózás igazi, őszinte, emberi alapjait s alkotòit. Én megölelném Mártát, szeretettel, mert méltò a szeretetre. Kívánom, hogy megkapja azt a szeretetet, amelyre vágyik.
Magda
Minden másodperce a filmnek, minden mondata, minden szava Magdának egyszerűen felemelő. Ahonnan jött és ahová érkezett a sors ajándéka (is) volt. Öröm volt hallgatni, köszönet az alkotóknak!
Micsoda tanítást kaptunk ismét, élettörténet és egy csodás új ismeret kapcsán is. Köszönjük, nagyon megható.
1 napja, hogy láttam, de most is összeszorul a szívem és könnyes a szemem, ha erre a történetre és erre a filmre gondolok. Magda: mindent átható, legyőző emberszeretete, ezzel vezérelt életútja és Vitray zseniális, sallangmentes filmje: nagyszerűek. ERRE valók (lennének) a média csatornái. Hálás köszönet minden alkotónak és a Podcast-nak.
Magda személyében egy igazán csodálatos EMBERT ismerhettem meg. Köszönöm szépen ezt az élményt Önnek Vitray Tanár Úr és mind Önnek Friderikusz Úr, de elsősorban leginkább Nádor Magdának köszönöm, hogy betekintést engedett az életébe. Nagyszerű lélek, bár Ő azt mondja magáról, hogy nem érzi erősnek magát, én mégis azt mondom, hogy igenis az. Az egész élete, hogy felül bírt kerekedni a gyerekkori rossz történéseken, a gyermeke elvesztésén, a betegségén, és másoknak segít önzetlenül, ezt mondja el róla. Ölelésemet küldöm neki így virtuálisan is.❤❤❤ Sok erőt, kitartást és nagyon jó egészséget kívánok mindannyiuknak.
Hát ezt nem lehet sírás nélkül végignézni! Gyötrelmes, mégis gyönyörű emberi sors! Végtelenül természetes és egyszerű ember maradt. Őszintén csodálom!!!! Köszönöm ezt a gyönyörű dokumentumfilmet mindhárom embernek: Nádor Magdának az egyszerűségért és őszinteségért, és hogy minden megpróbáltatás ellenére jó ember tudott maradni! Vitrai Tamásnak a nagyon jól megalkotott filmért , Friderikusz Sándornak, aki teret adott ennek az egész történetnek.
Az ilyen emberek "ajándéknak" érkeznek közénk. Nem szoktam komoly zenét hallgatni, de most az élménytől a könnyem is kicsordult. Köszi Magda.
Gyönyörű keretes szerkezet..gratulálok! Az igazi MESTER: VITRAI TAMÁS!!! Ilyen minőségű tartalmakat szeretnénk még. Mert az érték, maga az EMBER! Nem kellenek a sallangok, a kevesebb több. KÖSZÖNÖM!
Mi gazdagabbak lettünk ezzel a csodálatos portréval, de a Magyar televízió azzal, hogy nem kell a Tanár Úr, nem kell Friderikusz Sándor, sokkal, sokkal szegényebb!! Szívből gratulálok mindhármuknak, Magdának, hogy ilyen gyöngyszem elettörtenetét megismerhettük! ❤️ Fájdalmasan értékes életut az övé szívében hatalmas szeretettel. Minden percét áhítattal hallgattam. Jó egészséget mindannyiuknak!
Magda személyisége csodálatos. A film pedig lélekemelő. A legszebb gondolatokat - melyekkel én is egyetertek - Magdáról, Vitrayról, Friderikuszról, már leírták az előző kommentekben. Nekem csak annyi maradt: Köszönöm.
Annyira szerethető ember Magda, hogy megszakad a szívem érte. Legyen nagyon szép az élete. Csak ezt kívánom Neki. Köszönöm Vitray Tamásnak, hogy bemutatta Őt nekünk. Nagyon jó, hogy újra láthatjuk a színvonalas munkáját.
Nagyon rögös és szívbemarkoló életutat járt be a Magda. Sok egészséget és annál is több szeretetet kívánok neki. És köszönöm hogy ezt megosztotta és láthattam. 🙂
Köszönjük a riportot! Csodálatos embert ismerhettünk meg Nádor Magdában. Büszkék vagyunk rá, hogy a tehetsége kiemelte a Nagyok közé.
Bárcsak Nagynénikémékhez, a Schweitzer A.Református Szeretotthonba is eljönne! Fényt és boldogságot hozna oda is. ❤ Csodálatos amit csinál.
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy megismerhettem ezt a csodálatos embert.
Sírtam….., aztán elszégyelltem magam…mit nyavalygok apróságokon….mi minden fér egy emberi sorsba, mit el nem visel az ember….csodálatos Magda…köszönöm!!!!!!❤💐🙏🏻
Nincsenek szavak ......Csodálatos hölgy Magda !!!❤️ Köszönet Vitrai Tamás Úrnak érte 🙏
Nagy kár lett volna kihagyni ezt a filmet, fantasztikus élmény volt. Csak spontán feljött egy másik video után, amit húsvéti készülődés közben hallgattunk…az első pár perc után az egész család leült nézni, annyira magával ragadott. Köszönjük szépen. ❤
Nagyon szépen köszönöm , Vitray Tamásnak , ahogy újra megajándékoz bennünket profizmusához híven egy nagyszerü müvészember életének bemutatásával ! Isten áldja mindkettöjüket !
Ha lehetne a tetszés gombot többszörösen nyomogatni, akkor a tetszésnyilvánításnak ezt a formáját választanám! Csakis szuperlatívuszokban lehet magát a riportot, a művésznő életútját, és az alkotók munkáját dicsérni! Érzelmi cunami volt minden értelemben! Köszönöm!
Elképesztő.
Vitray Tamás egy zseni.
Ez a történet szívbemarkoló.
Nagyon köszönöm.❤
Az Ilyen riport az élet igazságáról felbecsülhetettlen vigaszt add mindenkinek aki valamelyest átélt ha nem pont ilyen ,de ehhez hasonló életet. Hálás köszönet még mindig a két legnagyobb embernek VITRAY és FRIDERIKUSZ uraknak.
Láttam a filmet. Nagyon tetszett!
Vitray nem tolta előre magát most sem,csodát alkotott.
Éljen sokáig értékteremtőként!!!!!❤
Le voltamn nyūgözve, Vitray Tamás az örök emberséges riporter, ki elôtt a szivek megnyílnak.
Nem tudom leírni mit érzek,csodálatos élmény volt látni ezt az életutat, felkavaró ugyanakkor lenyűgöző. Köszönöm és minden jót kívánok Magdának,hosszú életet,hogy minél több szeretetet tudjon átadni ott az idősek otthonában.
Köszönjük munkánk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
Nincsenek szavak... megrázó, megdöbbentő élmény Vitray Tamás aktuális dokumentumfilmje Nádor Magdáról... 😥 ...hatalmas köszönet érte!
Éltemben nem érintett még így meg egy riportfilm eddig.Minden tiszteletem a közreműködőknek és mégnagyobb köszönet Magdának!
Szavak jutnak eszembe: köszönöm, öröm, lélekemelő!
Nagyon jó volt! Egy igaz EMBER
Fantasztikus hölgy! Köszönet, hogy megnézhettem Vitray Úr és Friderikusz Úr!