Pont a te adásod hatására vásároltam évekkel ezelőtt egy Huawei P30pro-t amiben 5x-ös optikai zoom van. Aztán pár hónap használat után rájöttem, hogy sokszor túl sok az 5x-ös zoom. Elég lenne egy 3x-os. Aztán egy évesen összetörtem és mivel a kijelző bele drágább mint maga a telefon így inkább lecseréltem másra. Jelenleg lassan 3 éve egy iphone 12-est nyúzok. Videózni még mindig viszem magammal a Huaweit a rommátört kijelzőjével pont a zoom miatt (repülőről spec jól jön az 5xös zoom) Most, hogy végre 3x-os optikai zoom van a 15pro-ban folyamatosan agyalok hogy ideje lecserélni a 12-est de pont amiatt amit te is mondtál nem sikerült még rávenni magam. Nevezetesen, hogy nincs új telefon érzése….a több mint 400ezer forint hiányának viszont meglenne az érzése 😀
Szia Csaba. Az AIR 2s dronnal az uj 2024-es törveny alapjän csak külteren lehet majd hasznälni, de lehet a DJI megis kiokoskodja hogy lehessen majd värosban es közeli objektumok körül repülni. Addig is csak ovatosan 🙂
Azt hittem a 4:39-nél táskából/ról kipottyanó cin (T2) -nek lessz dramaturgiai szerepe (valaki épp forraszt valamit a stúdióban), de 10:55-kor csupán odéb mászik, és csak 13:44-kor távolítódik el. Pedig még dramaturgiai hang effektje is volt. Kár érte. Kiváló ügynök volt.
Szia! Nem tudom tudod e ,de 2024- től változtak a drón szabályok.Lakott területen belül 250g feletti drónt már csak C- minősítéssel reptethetsz, az Air 2s ezt még nem kapta meg, így kiszorul A3- ba,lakott területen kívülre,csak ott szabályos. Az a baj nem is olyan régi drónok,lehet az előző Iphone-od régebbi volt.
Szia Csaba! A Peak Design termékei elég hiányosak itthon, a 30 literes hátizsák viszont jó lehetőség lehetett volna még ha továbbra is 16 collos gépet vinnél magaddal. A 15 pronak pedig egyetlen kellemetlen pontja - amiért én nem vettem volna meg - az az, hogy azóta se tudni, hogy mi is volt az oka a túlmelegedésnek és azt pontosan hogyan is oldották meg, mióta volt a túlmelegedés. Tippem szerint a 15ös teljesítményének egy része ment a kukába. A 13 pronál is van ilyen főkamera - zoom kamera para amivel nem is lehet mit kezdeni, egy barátomtól készítettem volna portré képet és a siralmas eredmény után még 2 percet szarakodtunk, majd arra jutottunk, hogy ennyit erről. Ez szerintem iszonyat gagyi.
Szia Csaba! A hero9 el nekem is bajom volt/van de az enszeo akkuk sokat megoldottak ebből. Úgy fest, hogy az energiaingadozás is okozta a vacakolásait. Amúgy, a 12 vel jártál volna nagyon jól!
Nem értem ezt a gyári kamera app hisztit, a Black Magic app a legjobb dolog, ami iPhone-on történt az iPhone óta. Még a log-os limitációk is kikerülhetőek és az Action gombra ráprogramozható az app.
Meg azt is elfelejtetted, hogy az új MacBook Pro-okhoz már nem kell kb hangrendszer sem, mert olyan profi hangot adnak. Ez az első laptop amit hangszoró nélkül is élvezni lehet. Még rendesen a mélyt is kiadja. Kb a hihetetlen kategória.
Én egy xr- re költöttem több pénzt mint amennyit kellett volna. A szerviben mondták, az én döntésem, de ők nem javíttatnák meg ennyiért. Azért vettem, hogy megnézzem, milyen iPhone-t használni és a jelek szerint típus hű lettem, nem nem márka hű. Amire használom arra jó . Néha tokcsere és új teló érzés kimaxolva.
Kiváncsi vagyok a véleményedre Csaba, (meg persze mindenkinek, aki olvassa a kommenteket) hogy a Telekom oldalán azt láttam, hogy van felújított régi iPhone az új árával szemben jóval olcsóbban. Mennyire jó ez ár-érték arányban?? Vajon mennyire lehet ez felújítva? Szerintem a vonal maga zseni!
Szia! HOGY birt ki neked 1 napot a 12pro?! Napi 3szor toltottem :D A 15pro max is olyan, hogy ha nagyon dolgozok rajta akkor egy reggel 8-tol 16 orara lemerul 20%ra. Ha csak ugy hasznalom, mint egy normalis ember akkor 8tol 22ig merul 20%ra.
@@istipisti2 ahh a 12 -t en delben mar raktam fel mert 20%on volt, majd 5kor megint mert megint lemerult 20ra aztan este szinten toltore kerul mert megint lemerult 20ra
Szia Csaba! Arról van valami információd, hogy PAL módban miért nem tudják az iPhone-ok az 50 fps-t? Mert NTSC-ben ugyebár tudják a 60-at. (Valójában az iPhone kivételével minden létező kütyü tudja már ezt). Jó fényviszonynál a 25 fps nem ad szép éles képet. Te ezt hogy oldod meg?
Szia! Bár nem felém irányult a kérdés, azt nem tudom miért nem lehet a gyári kamerán ezt beállítani. de vannak külső alkalmazások amelyeken belehet állítani az 50 fps-t, és egy csomó más dolgot. Filmic Pro, Promovie, vagy a Blackmagic Camera app.
@@kvakbarnabas3680 Szia! Igen, én is használtam ilyen appokat. Ezekkel az a baj, hogy ha hirtelen kell előrántani a kamerát, ez a megoldás nem megfelelő (ahogy ezt Csaba fentebb már írta). A másik gond, hogy az iPhone kamerája nem egy nagy teljesítményű kamera a képfeldolgozó rendszere nélkül. Ezekkel az appokkal ezt kiiktatjuk. És a harmadik, egyben legnagyobb baj az, hogy ez egy prémium kategóriás, sokak szerint a piacot vezető csúcs mobil, ami azért valljuk be, főként a kamerával adja el magát. Ha egy 20 ezer forintos telefon tudja ezt az amúgy nem nagy dolog funkciót, akkor hogy lehet, hogy egy 700 ezer forintos telefon már a sokadik generáción keresztül nem tudja? Olyanba bele sem akarok menni, hogy amint széles vagy teleobjektívre váltasz, kaputelefon minőségre romlik a kép. Ebben a kategóriában ez gyalázat. Sajnos a Samsung nagyságrendekkel megelőzte az ájfont a fotózás terén. Mondom ezt úgy, hogy ki nem állhatom a Samsung termékeket és magam is iphone-t használok.
Szia Csaba! A többi komment között olvastam, hogy a beépített kamera alkalmazást használod, de kíváncsiskodok, hogy esetleg ProRes-be, vagy LOG-ba videózol? Vagy több macera, mint amennyivel jobb lenne?
Csaba, a balck magic camera appot szerintem érdemes megnézned. Messze a legjobb videós app. Mindent, de tényleg mindent betudsz manuálisan állítani. Ezzel kikerülheted az AI parát a tele lencsénél. Jahm funfact az októberi apple eventnél is ezt az appot használták a 15 Pro Maxon, amivel az egész eseményt vették. 😉
Akkor lenne jó, ha az jönne elő alapból, mert az iPhone-nál pont a gyorsaság a lényeg, hogy fel se kell oldani, ott a kamera. Ha appot kell keresni, már túl lassú sajnos, az rendezett filmes stáboknak lehet opció. De kösz!
Can I map a third-party app to the Action Button? You can, thanks to the Shortcut option in the Action Button menu. You first need to create a Shortcut with the desired app. Then, select it as the sequence to open when the Action Button is triggered. Due to how versatile Shortcuts can be, the possibilities for what the Action Button can do are endless.@@magyarosi
Én pedig 12 Pro Max-ről váltottam 15 Pro-ra, pont a mérete miatt, amiről azt hittem meg fogom szokni, de nagyon nem sikerült. Milyen szép, hogy mennyire különbözőek vagyunk mindannyian.
11 pro-ról váltottam 13 pro max-re. Mellette használok egy Honor 90-et, amin gigászi nagy a kijelző, de iPhone tekintetében visszavágyok a kisebb méretre. Talán a 16 pro lesz a nyerő, ha igaznak bizonyul a pletyka a 5x optikai zoomról :)
November óta van meg a 15 Pro Max. Ugyanúgy mint te a 6.1” méretől váltottam. Az akku 2x annyit bír kint a 14 Pro bírt. A kamerát meg imádom. Olyan képeket csinál még a 14 Pro után is, hogy egyik ámulatból esek a másikba. Nagyon bejött nekem ez a telefon. Legfőbb oka a váltásnak a kamera és az akku volt. Viszont a MacBook Pro M3 Pro 18GB 512GB amit kinéztem. Egy M1-es MacBook Airt cserélek. Jó az M1 is de az a 8GB RAM az nálam kicsit kezd vékony lenni. Mindenképpen várom az észrevételeid az M3-asról. Használd egészséggel 😊
@ Mi ezzel a gondod? A 3 éves MacBook Air-em vettem akcióban £899-ért és most el tudom adni £700-ért. Mutass nekem bármilyen más laptopot ami 3 év alatt ennyire jól tartja az árát. Nem tudsz mert nincs. A 3 éves Windows lapopokra nem megy fel a Win11 és mennek a kukába. Inkább az a nagyobb baj mert ott keletkezik az IT szemét. Az én régi Air-em valaki még fogja használni egy évtizedig teljes terméktámogatással. Szükségem van nagyobb teljesítményre a munkámhoz. Ebben nem értem mi a baj.
Nekem ugyan sima Pro van és nem a max, de ahogy kinéz a kijelzője az gyalázat… Szétkarcolta pl. a farmer gatyánk apró kis zsebén lévő cucc, meg egy csomó olyan dolog, aminek szerintem egyáltalán nem illene/kellene. Tudom, hogy a reklám az csak reklám, de a 14 pro kijelzője sokkal jobban bírta (ugyancsak fólia nélkül.) Ez szerintem gáz egy ilyen értékű telefonnál… (Jó, tudom én vagyok a hülye, hogy mindenféle fólia meg tok nélkül használom, de nem azért vettem, hogy ilyen vackokat tegyek rá.)
neked mennyit bír a 15 pro akksija egy töltéssel? 80-ról 20-ra kb 3 ora hasznalattal lemegy, játék nélkül. Igaz, még csak egy hetes, állítólag idővel beáll és jobb lesz..
@@keralka hát ha egy egész napot nem is feltétlenül, de annál, mint amit te írtál mindenképp többet! Egyébként mióta kikapcsoltam az always-on funkciót, szerintem jelentősen tovább bírja, mint előtte. Kár érte, de mégiscsak jobb így.
Pajti miért mondod ezt, mi hasznod belőle ?? 13 és 14-ből is Pro Max használtam. Összefoglalom röviden. Azért váltottam végül le mert nehéz, nagy és kényelmetlen a mindennapokban a zsebekben. Rettentően elkezdett zavarni a mérete. Most 15 Pro használok és bőven elég ez a méret.
@@magyarosi Nem akartam váltani 15-re, csak mire megérett a döntésen addigra már nem tudtam az Apple-től 14 Pro-t csak 15 Pro-t. Pro Max (kinek a pap kinek a papné) nekem indokolatlan nehéz és nagy volt. Megváltás volt a kisebb telefon. Hogy szóljak mellette is a Max akkuja jelentésben hosszan üzem idejű. Ám mivel van wireless power bank és a civilizációt sem hagyom el napokra, ez az előny is elveszett. Nem rég kezdtem el nézni a csatornádat. Több mint király. Jó a stílusod full of information. Pörgős színes érdekes! További sok sikert!!
@@MrSpartaiamiben jobb az mind az s24u az mind AI humbug. Fotózásban és videózásban is elmarad az iPhone-hoz képest. És akkor még nem is beszéltünk a log-ról……
Igen nem kellene az embereket a Garminnal félrevezetni,jobb lenne utána járni hogy hány banknál van lehetőség fizetni mert ez így nem igaz és mivel téged sokan követnek és hiszik el amit mondasz elég téves.
Azért vicces, hogy az iPhone 5-ről 6-ra váltásodkor fájlaltad a kezed, meg feleslegesnek érezted a 4,7 colt, most meg probléma nélkül használod a pro maxot.
Csaba parszor ellent mondott már maganak. Anno a 3D touch-ot szarra szidta h felesleges, aztán dicserte hogy milyen jó.. aztán 1 év múlva mondta h semmire nem való😂
Tényleg az lenne az elvárás, hogy 12 évvel később is ugyanaz legyen az elvárásom egy mobillal szemben, mint 2012-ben? Volna ennek bármi értelme? Azt is mondtam akkor, hogy a 6-os kamerája milyen jó, de 2024-ben arra sem mondanám már, hogy príma. A 12 pro kijelzője ugyanúgy nem használható kényelmesen már egy kézzel, mint a 15 pro max. Az a korszak az 5-össel elmúlt, ma már egészen mások a prioritások és a körülmények.
@@magyarosi valahol igazat adok neked, változnak az elvárások és a nézőpontot. Tala a kamerát nem tudnám jó példának mondani mert az egy folyamatosan fejlődő dolog, és persze hogy egy több éves telefon kamerája már nem tűnik Olyan jónak, de egy kijelzőnel fejlődésnek szerintem nem a meret számít. Sokkal inkább pl a: színek, fényerő, káva vékonysága, betekintési szög, stb. Nem a meret. Én speciel szomorú vagyok hogy már nincsen Mini. 3,5 éve használom a 12 minit, és tisztába vagyok vele h valtanom kell majd ősszel egy nagyobbra. Es megfogom szokni/szeretni. De nem fogom a pro maxot választani vagy a plus modellt
@@roberthudak724 jogos, de végeredményben majdnem mindegy. Amikor én a kis kijelző mellett érveltem, ott a 4 colos volt a 4,7-es helyett és ez utóbbit neveztem egy kézzel nehezen kezelhetőnek. Innen már mindegy, hogy 6,1 vagy 6,7-est használsz, mert egyiket sem lehet normálisan egy kézzel használni sajnos. Kettővel meg mindkettőt lehet.
Szia Csaba! Én írtam neked korábban Messengeren, hogy szeretném megvenni a 12 pro-t tőled, ha eladó lesz vagy telefont cserélsz. Ezek szerint lecsúsztam róla. Vagy esetleg megvan még? Mert vevő lennék rá. Hatalmas megtiszteltetés lenne számomra, ha a te régi telefonod lenne az én új telefonom :) részletesen írtam erről neked korábban. Pacsi
Se a Samsung, se az Iphone nem tökéletes, sőt. Mindkettőnek megvannak a maga hiányosságai. Ha a kettőt összegyúrnánk, akkor kapnánk tökéletes telefont. Így viszont mindig van kompromisszum. Samsungnál sokkal jobb a zoom. Sokkal több újdonsággal rendelkezik és üzemidőben is veri az iPhone-t. Utóbbi cserébe viszont gyorsabb, minőségibb és sokkal több ideig használható akadás és lassulásmentesen, illetve néhány szoftveres megoldásnál ügyesebb.
Én most váltottam Samsung-ról Iphonra hát………túl van reklámozva. Óriási csalódás az iphone. Alap dolgokban vannak minőségi problémák!!!!Lehet a samsungot fikázni,de klasszisokkal jobb telefon!!!!
Gyorsabb szokott lenni, de észrevehetetlen, viszont nem minőségibb, nem akad és nem lassul be, illetve, hogy szoftveresen ügyesebb, az sem feltétlen igaz.
Szia Csaba! Idén Szeptemberben megjelenő 16 Pro-ban is benne lesz már az 5x-ös optikai zoom kamera. Nem csak a Pro Max kiváltsága lesz. Szóval várhattál volna egy 9-10 hónapot a váltással, ha neked jó az a méret.
amugy az m3 max veri a ps5-t szoval még játékra is alkalmas, persze van olcsobban jobb stb de ha játszanál vele arra is jó, simán hozz annyi fps-t mint a ps5
Szia Csaba! Vártam már az új évadot. Szeretem a videóidat. (Kivéve az elektromos autós dolgokat, mert az egy zsákutca. Majd a hidrogén lesz a nyerő sztem.😊) Mondtad, hogy sokat fogtok idén is utazni. Tök jó. Utazni nagyon jó. Én is sokat utazom és sokszor késnek a gépek, egyéb problémák adódnak. Erre tök jó, ha használod az AirHelp-et. Keress rá. Sok pénzt hoznak vissza az utazások árából késés és egyéb rajtad kívül álló problémák esetén. Nem vagyok a reklám emberük, semmi ilyesmi. De.. késések miatt sima wizz jegyek esetén is simán a számládra tesznek 400 dollárt is akár. Csak megírod nekik h mennyi késés, milyen okot mondanak rá, foglalási szám stb. És semmit nem kell tenned. 3 hónap múlva a számládon a kártérítés. 👍 Van éves tagsagiuk is. Megéri. Nézz utána. És utazz sokat. További jó vloggolást! Várjuk a videókat. Köszi! G.
13:14 milyen érdekes, hogy pont egy női seggen van bemutatva az 5x-ös zoom 😂 Tudtam hogy így lesz, csak nem sejtettem.
Isten áldja meg a kis arany kezit Csabának ❤
Ferfi segg jobb lett volna?😂😂
Éppen ott cáfolta Csaba önmagát. :)
Gondoltam, engem nem érdekel az ő telója, visszatekertem és csippentéssel rázoomomltam . :)
Az biztos, hogy szereti titokban levideozni a csajokat.
Pont a te adásod hatására vásároltam évekkel ezelőtt egy Huawei P30pro-t amiben 5x-ös optikai zoom van. Aztán pár hónap használat után rájöttem, hogy sokszor túl sok az 5x-ös zoom. Elég lenne egy 3x-os. Aztán egy évesen összetörtem és mivel a kijelző bele drágább mint maga a telefon így inkább lecseréltem másra. Jelenleg lassan 3 éve egy iphone 12-est nyúzok. Videózni még mindig viszem magammal a Huaweit a rommátört kijelzőjével pont a zoom miatt (repülőről spec jól jön az 5xös zoom) Most, hogy végre 3x-os optikai zoom van a 15pro-ban folyamatosan agyalok hogy ideje lecserélni a 12-est de pont amiatt amit te is mondtál nem sikerült még rávenni magam. Nevezetesen, hogy nincs új telefon érzése….a több mint 400ezer forint hiányának viszont meglenne az érzése 😀
Szia Csaba. Az AIR 2s dronnal az uj 2024-es törveny alapjän csak külteren lehet majd hasznälni, de lehet a DJI megis kiokoskodja hogy lehessen majd värosban es közeli objektumok körül repülni. Addig is csak ovatosan 🙂
Azt hittem a 4:39-nél táskából/ról kipottyanó cin (T2) -nek lessz dramaturgiai szerepe (valaki épp forraszt valamit a stúdióban), de 10:55-kor csupán odéb mászik, és csak 13:44-kor távolítódik el. Pedig még dramaturgiai hang effektje is volt. Kár érte. Kiváló ügynök volt.
A net izéi 2024 edition = "Kütyüs adás."
Szia! Nem tudom tudod e ,de 2024- től változtak a drón szabályok.Lakott területen belül 250g feletti drónt már csak C- minősítéssel reptethetsz, az Air 2s ezt még nem kapta meg, így kiszorul A3- ba,lakott területen kívülre,csak ott szabályos. Az a baj nem is olyan régi drónok,lehet az előző Iphone-od régebbi volt.
Szóval az 5x zoom miatt vetted meg az új iPhone-t aztán kiderül, hogy sokszor rossz az 5x zoom a szoftver miatt. Akkor nem volt túl jó vétel.
Ha a szoftverrel van baj, az a legkissebb gond, bármikor egy update megoldja
@@AtterMatter ennyi pénzért legyen már normális szoftver mögötte és ne reszelgetni kelljen már 😢
eNyi PenzErT LegYeN mAr NOrmALis soFtVer
@@pikoattilacry about it
Ez a telefon nem csak az 5x zoom ami a legjobb benne ….ha ez neked fáj ne is gondolj rá hogy megvedd
@@kove99 jaj gondoltam hogy jön valaki aki megvédi az iPhone-t 😃
Nekem is az van ne aggódj 🥲
Szia Csaba!
A Peak Design termékei elég hiányosak itthon, a 30 literes hátizsák viszont jó lehetőség lehetett volna még ha továbbra is 16 collos gépet vinnél magaddal. A 15 pronak pedig egyetlen kellemetlen pontja - amiért én nem vettem volna meg - az az, hogy azóta se tudni, hogy mi is volt az oka a túlmelegedésnek és azt pontosan hogyan is oldották meg, mióta volt a túlmelegedés. Tippem szerint a 15ös teljesítményének egy része ment a kukába. A 13 pronál is van ilyen főkamera - zoom kamera para amivel nem is lehet mit kezdeni, egy barátomtól készítettem volna portré képet és a siralmas eredmény után még 2 percet szarakodtunk, majd arra jutottunk, hogy ennyit erről. Ez szerintem iszonyat gagyi.
Szia Csaba! A hero9 el nekem is bajom volt/van de az enszeo akkuk sokat megoldottak ebből. Úgy fest, hogy az energiaingadozás is okozta a vacakolásait. Amúgy, a 12 vel jártál volna nagyon jól!
Uhh az OCD-met kiakasztja az a 8362 db olvasatlan email :D:D
A Zebegényi projektről várható videó ?
Holnap!
Nem értem ezt a gyári kamera app hisztit, a Black Magic app a legjobb dolog, ami iPhone-on történt az iPhone óta. Még a log-os limitációk is kikerülhetőek és az Action gombra ráprogramozható az app.
Meg azt is elfelejtetted, hogy az új MacBook Pro-okhoz már nem kell kb hangrendszer sem, mert olyan profi hangot adnak. Ez az első laptop amit hangszoró nélkül is élvezni lehet. Még rendesen a mélyt is kiadja. Kb a hihetetlen kategória.
Én egy xr- re költöttem több pénzt mint amennyit kellett volna.
A szerviben mondták, az én döntésem, de ők nem javíttatnák meg ennyiért.
Azért vettem, hogy megnézzem, milyen iPhone-t használni és a jelek szerint típus hű lettem, nem nem márka hű.
Amire használom arra jó .
Néha tokcsere és új teló érzés kimaxolva.
Kiváncsi vagyok a véleményedre Csaba, (meg persze mindenkinek, aki olvassa a kommenteket) hogy a Telekom oldalán azt láttam, hogy van felújított régi iPhone az új árával szemben jóval olcsóbban. Mennyire jó ez ár-érték arányban?? Vajon mennyire lehet ez felújítva? Szerintem a vonal maga zseni!
Szia Csaba! Van valami különösebb oka MBP-nál, hogy a silvert választottad a space black helyett? Vagy egyszerűen személyes preferencia?
Szia! HOGY birt ki neked 1 napot a 12pro?! Napi 3szor toltottem :D
A 15pro max is olyan, hogy ha nagyon dolgozok rajta akkor egy reggel 8-tol 16 orara lemerul 20%ra. Ha csak ugy hasznalom, mint egy normalis ember akkor 8tol 22ig merul 20%ra.
Ja
Nekem is a 12pro minimum kétszer egy nap töltőn van 94es akuval
@@istipisti2 ahh a 12 -t en delben mar raktam fel mert 20%on volt, majd 5kor megint mert megint lemerult 20ra aztan este szinten toltore kerul mert megint lemerult 20ra
Szia Csaba!
Arról van valami információd, hogy PAL módban miért nem tudják az iPhone-ok az 50 fps-t? Mert NTSC-ben ugyebár tudják a 60-at.
(Valójában az iPhone kivételével minden létező kütyü tudja már ezt).
Jó fényviszonynál a 25 fps nem ad szép éles képet. Te ezt hogy oldod meg?
Szia! Bár nem felém irányult a kérdés, azt nem tudom miért nem lehet a gyári kamerán ezt beállítani. de vannak külső alkalmazások amelyeken belehet állítani az 50 fps-t, és egy csomó más dolgot. Filmic Pro, Promovie, vagy a Blackmagic Camera app.
@@kvakbarnabas3680 Szia! Igen, én is használtam ilyen appokat. Ezekkel az a baj, hogy ha hirtelen kell előrántani a kamerát, ez a megoldás nem megfelelő (ahogy ezt Csaba fentebb már írta). A másik gond, hogy az iPhone kamerája nem egy nagy teljesítményű kamera a képfeldolgozó rendszere nélkül. Ezekkel az appokkal ezt kiiktatjuk.
És a harmadik, egyben legnagyobb baj az, hogy ez egy prémium kategóriás, sokak szerint a piacot vezető csúcs mobil, ami azért valljuk be, főként a kamerával adja el magát. Ha egy 20 ezer forintos telefon tudja ezt az amúgy nem nagy dolog funkciót, akkor hogy lehet, hogy egy 700 ezer forintos telefon már a sokadik generáción keresztül nem tudja?
Olyanba bele sem akarok menni, hogy amint széles vagy teleobjektívre váltasz, kaputelefon minőségre romlik a kép. Ebben a kategóriában ez gyalázat.
Sajnos a Samsung nagyságrendekkel megelőzte az ájfont a fotózás terén. Mondom ezt úgy, hogy ki nem állhatom a Samsung termékeket és magam is iphone-t használok.
Szia Csaba! A többi komment között olvastam, hogy a beépített kamera alkalmazást használod, de kíváncsiskodok, hogy esetleg ProRes-be, vagy LOG-ba videózol? Vagy több macera, mint amennyivel jobb lenne?
hasznalj filmic pro-t, le van tudva a digital / nativ tele gond
Szia milyen kameràval vetted fel az adàst?
Akkor az utóbbi időben rendesen kiporoltad a pénztárcádat. Hány milla volt cakpakk?
Csaba a Garmin óra jobb mint az Apple iwatch?
Csaba, a balck magic camera appot szerintem érdemes megnézned. Messze a legjobb videós app. Mindent, de tényleg mindent betudsz manuálisan állítani. Ezzel kikerülheted az AI parát a tele lencsénél. Jahm funfact az októberi apple eventnél is ezt az appot használták a 15 Pro Maxon, amivel az egész eseményt vették. 😉
Akkor lenne jó, ha az jönne elő alapból, mert az iPhone-nál pont a gyorsaság a lényeg, hogy fel se kell oldani, ott a kamera. Ha appot kell keresni, már túl lassú sajnos, az rendezett filmes stáboknak lehet opció. De kösz!
Can I map a third-party app to the Action Button?
You can, thanks to the Shortcut option in the Action Button menu. You first need to create a Shortcut with the desired app. Then, select it as the sequence to open when the Action Button is triggered. Due to how versatile Shortcuts can be, the possibilities for what the Action Button can do are endless.@@magyarosi
Szia Csabi ! A régi táskádért adok 30 ezer forintot, de írd rá a neved! Szeretném kérni! Légyszi!
Szia Csaba! Az okos órádról nem beszéltél. Milyen típus?
Én pedig 12 Pro Max-ről váltottam 15 Pro-ra, pont a mérete miatt, amiről azt hittem meg fogom szokni, de nagyon nem sikerült. Milyen szép, hogy mennyire különbözőek vagyunk mindannyian.
11 pro-ról váltottam 13 pro max-re. Mellette használok egy Honor 90-et, amin gigászi nagy a kijelző, de iPhone tekintetében visszavágyok a kisebb méretre.
Talán a 16 pro lesz a nyerő, ha igaznak bizonyul a pletyka a 5x optikai zoomról :)
Szia. A log formátumot próbáltad?
Méret mennyivel rosszabb egy sima modell után ? Jelenleg 15p szeretném a brutális üzemidő miatt ,de félek hogy irdatlan nagy lesz sima után .
14 prot összetörtem így vettem a 15 promaxot, hát fura volt a méret, ma már nem vennék sima prot ;)
Oké több kamerát használsz, de pl SONY kamerához a legkézenfekvőbb a SONY telefon.
Szia Csabszi!
A táskákról egy link?
Ez fekete, de van náluk szürke is: www.fotoplus.hu/peak-design-everyday-messenger-13l-v2-fekete
@@magyarosi Belefér a 16"-os MacBook? Láttam 1-2 videót, ahol azt mondták nem, de neked jobban hinnék. 🙂
@@DonDef_XIII hát, én belepréseltem!
Jajj de nem várom ezt a laptop tesztet :D én is egyidőben vettem veled egy kimaxolt I9-es PRO-t, és ugyanígy gondolkodom a váltáson... :D
124-es merci?
13:14 elég jól elkaptad 😅
Hat én 10 év Samsung után váltottam 15 pro maxra, azért egy S23+ S24+ uzemideje messze jobb, tapasztalatból mondom a Samsung akksija sokkal erősebb
Pasztázás segít az akku csere nem ? 😅
És a citrom az mire jó? :)
A táskához tudnál linket adni? köszi.
G00gl3 : Peak Design Everyday Messenger
November óta van meg a 15 Pro Max. Ugyanúgy mint te a 6.1” méretől váltottam. Az akku 2x annyit bír kint a 14 Pro bírt. A kamerát meg imádom. Olyan képeket csinál még a 14 Pro után is, hogy egyik ámulatból esek a másikba. Nagyon bejött nekem ez a telefon. Legfőbb oka a váltásnak a kamera és az akku volt.
Viszont a MacBook Pro M3 Pro 18GB 512GB amit kinéztem. Egy M1-es MacBook Airt cserélek. Jó az M1 is de az a 8GB RAM az nálam kicsit kezd vékony lenni. Mindenképpen várom az észrevételeid az M3-asról. Használd egészséggel 😊
Consume, consume, consume...
@ Mi ezzel a gondod? A 3 éves MacBook Air-em vettem akcióban £899-ért és most el tudom adni £700-ért. Mutass nekem bármilyen más laptopot ami 3 év alatt ennyire jól tartja az árát. Nem tudsz mert nincs. A 3 éves Windows lapopokra nem megy fel a Win11 és mennek a kukába. Inkább az a nagyobb baj mert ott keletkezik az IT szemét. Az én régi Air-em valaki még fogja használni egy évtizedig teljes terméktámogatással. Szükségem van nagyobb teljesítményre a munkámhoz. Ebben nem értem mi a baj.
El szoktad adni a leváltott cuccokat? Ha nem, miért nem?
Rád tartozik hogy miért vagy éppen miért nem szokta eladni? Ha igen, miért?
@@MH-fn8lr érdekli, miért ne kérdezhetné meg :D
Nekem ugyan sima Pro van és nem a max, de ahogy kinéz a kijelzője az gyalázat…
Szétkarcolta pl. a farmer gatyánk apró kis zsebén lévő cucc, meg egy csomó olyan dolog, aminek szerintem egyáltalán nem illene/kellene. Tudom, hogy a reklám az csak reklám, de a 14 pro kijelzője sokkal jobban bírta (ugyancsak fólia nélkül.)
Ez szerintem gáz egy ilyen értékű telefonnál…
(Jó, tudom én vagyok a hülye, hogy mindenféle fólia meg tok nélkül használom, de nem azért vettem, hogy ilyen vackokat tegyek rá.)
Samsung meg alapból fóliával adja a telefonjait, és 3 éve van rajta a fólia. Rgy fólia szerintem nem gáz a telón. Nem ront az élvezeten.
neked mennyit bír a 15 pro akksija egy töltéssel? 80-ról 20-ra kb 3 ora hasznalattal lemegy, játék nélkül. Igaz, még csak egy hetes, állítólag idővel beáll és jobb lesz..
@@keralka hát ha egy egész napot nem is feltétlenül, de annál, mint amit te írtál mindenképp többet!
Egyébként mióta kikapcsoltam az always-on funkciót, szerintem jelentősen tovább bírja, mint előtte. Kár érte, de mégiscsak jobb így.
En imadom a 15promaxom😍😍 nulla csalodas
Pajti miért mondod ezt, mi hasznod belőle ?? 13 és 14-ből is Pro Max használtam. Összefoglalom röviden. Azért váltottam végül le mert nehéz, nagy és kényelmetlen a mindennapokban a zsebekben. Rettentően elkezdett zavarni a mérete. Most 15 Pro használok és bőven elég ez a méret.
Rossz ritmusban cseréltél pajti: a 15 Pro Max sokkal könnyebb, mint a két elődje. Háromszor hoztál rossz döntést.
@@magyarosi Nem akartam váltani 15-re, csak mire megérett a döntésen addigra már nem tudtam az Apple-től 14 Pro-t csak 15 Pro-t. Pro Max (kinek a pap kinek a papné) nekem indokolatlan nehéz és nagy volt. Megváltás volt a kisebb telefon. Hogy szóljak mellette is a Max akkuja jelentésben hosszan üzem idejű. Ám mivel van wireless power bank és a civilizációt sem hagyom el napokra, ez az előny is elveszett.
Nem rég kezdtem el nézni a csatornádat. Több mint király. Jó a stílusod full of information. Pörgős színes érdekes!
További sok sikert!!
Mostmár addig tünik az aksi és a kamera profinak amig nem teszel mellé egy s24ultrát😅
Kétlem.
@@AMSTAFF100100 sajnos vagy nem de ezek már tények.Lehet valaki elvakult fan mind2 oldal felé de a tények makacs dolgok
Azert tulzasokba ne essunk…
egy Nokiát kell mellé tenni
@@MrSpartaiamiben jobb az mind az s24u az mind AI humbug. Fotózásban és videózásban is elmarad az iPhone-hoz képest. És akkor még nem is beszéltünk a log-ról……
Én Xs ről váltottam. Nem bántam meg 😁
I9 macbookot el akarod adni vevő vagyok rá
.
8000 olvasatlan e-mail? ez mennyi idő alatt gyűlt fel? :D
Most már nem csak 2-3 banknál működik a Garmin Pay.
Igen nem kellene az embereket a Garminnal félrevezetni,jobb lenne utána járni hogy hány banknál van lehetőség fizetni mert ez így nem igaz és mivel téged sokan követnek és hiszik el amit mondasz elég téves.
Megnézve ✅
Osztva
Helló! Vajon milyen a kommentelés itt?
K&H támogatja a legtöbb fizetési lehetőségeket
apple haszon gyartasban nagyon jo buszke is ra h 10 ft ert gyartatja le rabszolgaival a telot majd egy auto araert adja el neked
Marketing dolog a 120hz? használd 10percig a régi telefonod
Azért vicces, hogy az iPhone 5-ről 6-ra váltásodkor fájlaltad a kezed, meg feleslegesnek érezted a 4,7 colt, most meg probléma nélkül használod a pro maxot.
Csaba parszor ellent mondott már maganak. Anno a 3D touch-ot szarra szidta h felesleges, aztán dicserte hogy milyen jó.. aztán 1 év múlva mondta h semmire nem való😂
Tényleg az lenne az elvárás, hogy 12 évvel később is ugyanaz legyen az elvárásom egy mobillal szemben, mint 2012-ben? Volna ennek bármi értelme? Azt is mondtam akkor, hogy a 6-os kamerája milyen jó, de 2024-ben arra sem mondanám már, hogy príma. A 12 pro kijelzője ugyanúgy nem használható kényelmesen már egy kézzel, mint a 15 pro max. Az a korszak az 5-össel elmúlt, ma már egészen mások a prioritások és a körülmények.
@@magyarosi valahol igazat adok neked, változnak az elvárások és a nézőpontot. Tala a kamerát nem tudnám jó példának mondani mert az egy folyamatosan fejlődő dolog, és persze hogy egy több éves telefon kamerája már nem tűnik
Olyan jónak, de egy kijelzőnel fejlődésnek szerintem nem a meret számít. Sokkal inkább pl a: színek, fényerő, káva vékonysága, betekintési szög, stb. Nem a meret. Én speciel szomorú vagyok hogy már nincsen Mini. 3,5 éve használom a 12 minit, és tisztába vagyok vele h valtanom kell majd ősszel egy nagyobbra. Es megfogom szokni/szeretni. De nem fogom a pro maxot választani vagy a plus modellt
@@roberthudak724 jogos, de végeredményben majdnem mindegy. Amikor én a kis kijelző mellett érveltem, ott a 4 colos volt a 4,7-es helyett és ez utóbbit neveztem egy kézzel nehezen kezelhetőnek. Innen már mindegy, hogy 6,1 vagy 6,7-est használsz, mert egyiket sem lehet normálisan egy kézzel használni sajnos. Kettővel meg mindkettőt lehet.
Szia Csaba! Én írtam neked korábban Messengeren, hogy szeretném megvenni a 12 pro-t tőled, ha eladó lesz vagy telefont cserélsz. Ezek szerint lecsúsztam róla. Vagy esetleg megvan még? Mert vevő lennék rá. Hatalmas megtiszteltetés lenne számomra, ha a te régi telefonod lenne az én új telefonom :) részletesen írtam erről neked korábban.
Pacsi
Se a Samsung, se az Iphone nem tökéletes, sőt. Mindkettőnek megvannak a maga hiányosságai. Ha a kettőt összegyúrnánk, akkor kapnánk tökéletes telefont. Így viszont mindig van kompromisszum. Samsungnál sokkal jobb a zoom. Sokkal több újdonsággal rendelkezik és üzemidőben is veri az iPhone-t. Utóbbi cserébe viszont gyorsabb, minőségibb és sokkal több ideig használható akadás és lassulásmentesen, illetve néhány szoftveres megoldásnál ügyesebb.
Én most váltottam Samsung-ról Iphonra hát………túl van reklámozva. Óriási csalódás az iphone. Alap dolgokban vannak minőségi problémák!!!!Lehet a samsungot fikázni,de klasszisokkal jobb telefon!!!!
Gyorsabb szokott lenni, de észrevehetetlen, viszont nem minőségibb, nem akad és nem lassul be, illetve, hogy szoftveresen ügyesebb, az sem feltétlen igaz.
én arról is lemaradtam, hogy már 15 van XD
denevér lebeny Csaba 6s
Garmin órák már minden hazai kártyát elfogadnak.
Ez sajnos nem így van. Erste, K&H és OTP jelenleg ezek a hazai bankok mennek a Garmoin Pay alatt.
Szia Csaba!
Idén Szeptemberben megjelenő 16 Pro-ban is benne lesz már az 5x-ös optikai zoom kamera. Nem csak a Pro Max kiváltsága lesz.
Szóval várhattál volna egy 9-10 hónapot a váltással, ha neked jó az a méret.
Az 200 adás mínusz, egy pletyka miatt.
amugy az m3 max veri a ps5-t szoval még játékra is alkalmas, persze van olcsobban jobb stb de ha játszanál vele arra is jó, simán hozz annyi fps-t mint a ps5
oké. :D
Szia Csaba! Vártam már az új évadot. Szeretem a videóidat. (Kivéve az elektromos autós dolgokat, mert az egy zsákutca. Majd a hidrogén lesz a nyerő sztem.😊)
Mondtad, hogy sokat fogtok idén is utazni. Tök jó. Utazni nagyon jó.
Én is sokat utazom és sokszor késnek a gépek, egyéb problémák adódnak. Erre tök jó, ha használod az AirHelp-et. Keress rá. Sok pénzt hoznak vissza az utazások árából késés és egyéb rajtad kívül álló problémák esetén. Nem vagyok a reklám emberük, semmi ilyesmi. De.. késések miatt sima wizz jegyek esetén is simán a számládra tesznek 400 dollárt is akár. Csak megírod nekik h mennyi késés, milyen okot mondanak rá, foglalási szám stb. És semmit nem kell tenned. 3 hónap múlva a számládon a kártérítés. 👍
Van éves tagsagiuk is. Megéri.
Nézz utána. És utazz sokat.
További jó vloggolást!
Várjuk a videókat.
Köszi!
G.
8362 olvasatlan e-mail ?:D