Menetrendváltozás | 1B, 21, 22, 29, 35R még eredeti formájukban és új megállók a Szent Anna téren

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 7 окт 2023

Комментарии • 8

  • @debrecenikozlekedes335
    @debrecenikozlekedes335 9 месяцев назад +4

    Jó összefoglaló. Bár nem vagyok miskolci, de mivel egy ideje már követem az itteni közlekedést, ezért képben vagyok a dolgokkal. Nekem az új menetrendben az alábbiak szúrják a szemem.
    A 29-es esetében remélhetőleg nem csak este hanem csúcsidőben is lesznek sűrítő 29A-sok lehetőleg csuklósokkal, mert a szóló önmagában kevés lesz. A 35-ös is hiába lesz sűrűbb az Avas vk.-ból érkezők miatt (de egyébként is) ugyanúgy tömegnyomor lesz szólóval. Remélhetőleg figyelik majd a kihasználtságot.
    Én Berekalja esetében a teljes közlekedési rendet átalakítanám. A fő járat az 54-es lenne mely Alsó-Majláth után térne be Berekaljára, majd menne tovább Felső-Majláthra, illetve visszafele fordítva. Az 54-es üzemidejét is kibővíteném, csúcsidőn kívül is közlekedne legalább óránként, így a csupán pár indulással megmaradó 101B-t el is lehetne tüntetni, cserében a 21-es napközben is félóránként közlekedne csak a Kandó Kálmán utcáig. Hétvégén ugyanúgy az 1-es térne be, mint most, valamint hétköznap is lehet betérő 1-es az igények függvényében. (Pl. nagyon nyomatják ezt a 30 percezést, szóval napközben az óránkénti 54-es mellett mindenképpen menne be 1-es is)
    A többi változás szerintem pozitív, azonban még mindig lehetne javítani például 67-es visszahozása (akár a 19-es minimális ritkítása árán), stb.

  •  9 месяцев назад

    A sima 21-essel én is szívtam már meg. Amikor ez történt éppen villamospótlás volt, tehát kénytelen voltam busszal menni, csak nekem a 21B-s kellett volna, amire persze sokkal többet kellett volna várni, na mondom semmi baj, feltehetően ugyanabba az irányba megy az is. Na és akkor jött a szívás része, mert valami isten háta mögötti Szövő utcánál vagy hol szálltam le és gyalogolhattam visszafelé egy csomót északra. Ez a bizonyos 21B részben a jelenlegi 101B-s járat volt.
    Megmondom őszintén kezdem rohadtul unni ezt a sok járatátszervezést, megszüntetést, átszámozást. Követhetetlen. De gondolom direkt az a cél, hogy a kedves utasok nyomozzák mi merre megy, mi mikor jön stb.. Múltkor az utastájékoztató kijelző kiírta, hogy 3 perc múlva érkezik egy busz, csak az időpont mellett balra egy tök üres sor volt. Mondom az parádés, tehát mindjárt jön a busz, csak fogalmunk se lehet róla, hogy melyik. :D
    Mondjuk az ilyen idétlen kitérőket se bírom, hogy pl. jönnél haza mondjuk az Avasra 20-assal a nagy Tescoból vagy temetőből és akkor ennek feltétlenül érintenie kell a Búza teret. Minek? Szegény emberek már el se tudnak mászni a Centrumtól a Búza térig? (vagy fordítva)
    Ja már ásványfesztivál? LOL Amikor még utoljára voltam (jó régen), akkor még csak ásványkiállításnak hívták. :D
    29-39: édes jó istenem! :DDDD Parádé! :D Megoldás: sűríteni kéne. :D
    10:58 The feeling of success, na hát ez az, amit az MVK Zrt. sosem fog megérezni. :D Betétjáratok! Ez már csak ilyen hab a tortán, nehéz ezt kibírni röhögés nélkül.
    15:23 csodaszép, tehát amikor megáll szépen fogja majd az egysávos forgalmat, mert úgy látom az az "öböl" lópikula. Gratulálok nekik!
    Jajj de boldogok vagyunk a 30-as járattól, főleg a hosszabb menetidő miatt. Ha esetleg egy fárasztó pesti nap után gyorsabban haza akarsz jutni, nehogy már sikerüljön még további 10 percet aszalódhatsz a 30-ason. :D
    5 perc az sok reggel. :D Oda max. 3 perces követés kéne.

  • @Onemedia1218
    @Onemedia1218 9 месяцев назад

    szia a malomszögön nem fog megálni semmilyen busz?

  • @Nikoaaron0929
    @Nikoaaron0929 9 месяцев назад +1

    Mikor lép életbe az új menetrend?

    • @Onemedia1218
      @Onemedia1218 9 месяцев назад

      okt 14

    • @Nikoaaron0929
      @Nikoaaron0929 9 месяцев назад

      @@Onemedia1218 köszi a választ

    • @Onemedia1218
      @Onemedia1218 9 месяцев назад

      de meny fel az mvk weboldalára ès nèzd meg ott

  • @bendinagy1096
    @bendinagy1096 9 месяцев назад

    De