Kedves nézőim! A mai világban egyre többen igyekszünk odafigyelni a költekezési szokásainkra, a pénzügyi tudatosságra. Ebben a videóban arról mesélek, hogy mi hogyan és miken változtattunk az évek során, így sikerült elérnünk kisebb-nagyobb céljainkat, megvalósítani terveinket. Persze , a szerkesztésnél már több apróság is eszembe jutott , amit itt nem mondtam, majd egy csokorba szedem azokat is egy külön videóban :) Remélem, hasznos volt így is valamennyire és tudtok belőle meríteni valamit, vagy csak motivál kicsit! Köszönöm, hogy itt vagytok! Puszilok mindenkit!
Kedves Zsuzsa szuper videót tettél fel, nagyon tetszett amiket mondtál. Én a koromból adodóan jöttem rá arra, mennyire nincs szükségünk egy csomó tárgyra, amiről azt gondoltam régen, hogy nélkülözhetetlen pl. az 5. pink színü műanyag doboz😅! Egy jó dolgot én is javasolok neked. A facebookon vagy egy csoport Filmkunyhó - a filmek otthona a neve, ahol folyamatosan tesznek fel filmeket újakat, régieket, Netflixről, Maxról teljesen felesleges lesz a sorozatokra várni, naprakészek lesztek filmekből! Teljesen ingyen!!
Én a pandémia alatt kezdtem el a családot nyírni. Saját magam sem voltam 4 évig fodrásznál. Se műköröm se műszempillám nem volt soha. A sminkemet magam csinálom, de nagyon szerényen. Nem dohányoztunk soha. Itthon varrok, van gépem. Amellett kertészkedünk mindent megtermelünk magunknak, állatokat is tartunk, húst nem veszünk. Vidéken élünk a párommal 50 éve eggyüt.Nyugdíjasok vagyunk, 350 ezerböl élünk ketten. Spórolni nem tudunk, mert nincs miből.
Sajnálom! Felháborító ami ebben az országban van. Borzasztó, hogy két ember aki ledolgozta az életét, 350 ezer ft-ból kell, hogy éljen… :( szomorú :( ❤️
.. köszi, tök jó- a video!!! én a győztes-győztesben hiszek, kerékpárral járunk, vegetáriánus vagyok, adok borravalót minden szolgáltatás mellé, az összes futárnak, postásnak, adományozunk és mi is kapunk mindenfélét,... vonattal utazunk, arisztokrata és magas beosztású barátaink vannak, a mély szegénységben dolgozom, ha tudom a helyi kisvállalkozásokat támogatni, megteszem, haza segítek, a szűk környezetemnek, szeretem a hedonista életet,a vendégszeretetet, az értékrendünk az egészség és az élet, akinek a kellékek, jelmezek, cuccok, helyszínek, bohócok a fontosak csak, rajta ne sajnálják rá, nem kell mindenkinek önsanyargatónak és fösvénynek lenni, szórja, amire akarja, mi szórjuk a gyerekekre, betegekre, élővilágra! Vizünk, kenyerünk ígérete van, ! ..:)))
Most találtam rád, de maradok is! :)) Nagyon jókat mondtál, igazából mi is így szoktunk, és tényleg rengeteget lehet spórolni ezekkel, a legjobb motiváló erő, ha a hónap végén valamennyit még félre is tudunk tenni, épp amiatt, mert csomó felesleges dologról lemondunk. Én még a kozmetikát/masszázst is ide venném, én sem járok ilyenekre, de pl. kolléganőim rendszeresen... Nekem nem problémás a bőröm, nem vagyok rákényszerülve, pusztán divatból meg nem megyek... Fodrásszal ugyanígy vagyok, a hosszú hajam végéből én is tudok vágni, páromat meg géppel nyírom. Műköröm, műszempilla stb szintén kilőve. Bérletek, streaming dettó. :) Nem dohányzunk (én soha nem is próbáltam, párom azután szokott le, hogy összejöttünk, eleinte nem gyújtott rá, mikor együtt voltunk, aztán meg már nem is hiányzott neki :D). Az is nagyon hatásos, ha ritkán jár boktba az ember és konkrét listával, plusz igyekszik nem nézelődni a boltban. Mi is sokmindent fagyasztunk, van lehetőségünk veteményezni, szokram befőzni, fagyasztani, amit lehet. :) Míg terem a zöldség a kertben, addig meg alig vásárolunk ilyesmit a boltból. Az autóval is hasonlóan vagyunk mi is, bár azért nem a legolcsóbb autókat választottuk mindig, de törekszünk rá, hogy olyan legyen, ami nincs agyon-modernizálva, mert csomó extra funkciót amúgy se használnánk benne, akkor meg minek...? Valamint a fenntartása, javíttatása se legyen drága, mert sokan azt felejtik el, hogy nem csak megvenni nehéz egy drága autót, de aztán fenntartani is... :/ És én sem értem, sokan miért kompenzálnak ezzel, hogy kiköhögnek nagy nehezen egy drága autót pl, aztán meg eladják, mert rájönnek, hogy nincs miből javíttatni, tankolni stb... :/ Ezermesterek meg sajnos nem vagyunk, de már többször gondoltunk rá, hogy párom OKJ-n elvégez még 1-2 szakmát, hogy legalább otthon komolyabb dolgokat is meg tudjon javítani, mert egyre inkább nincs szakember sem. :/ Én pedig festeni szeretnék megtanulni (akár csak netről, ha találok hozzá magyarázó-anyagokat), hogy legalább otthon a falfestést meg tudjam/tudjuk csinálni, hamarosan amúgy is aktuális lesz nálunk a festés. :)
Szia, ugyan ilyen életet élünk már lassan 31 éve, mindent magunk csinálunk, az én férjem is egy ezermester, áldás ahogy te mondtad 😊, de nem azért mert tudatos volt a spórolás, hanem mert nem volt keret anyagilag 😊, ma már anyagilag több mindent meg tudnánk engedni magunknak, de mégsem pazarlunk most sem, se fodrász, se műköröm, se műszempilla, sem dohányzás, sem italozás, sem új kocsi,így is lehet boldogan élni. Légy büszke magadra 😊
Kedves Zsuzsika !! Teljesen egyetertek nagyon jo gondolatok !! Nezem a videoidat nagyon tetszenek !! Ezek a sporolassal kapcsolatban szuper otletek !! Gondolom masoknak is sokat segit !! En mar idosebb vagyok es mar sok mindent megtapasztaltam !! Nagyon jo egeszseget es sok sok szepet kivanok az eletben a kis csaladnak !! Tisztelettel Marcsi neni
Nagyon hasznos a videó! Mi is így élünk, csak még annyi pluszban, hogy a településen belül kizárólag gyalog vagy biciklivel járunk. Dolgozni meg tömegközlekedéssel, bérlettel, így 20 ezer forintból megvan az egész havi útiköltségünk. Mondjuk e mellett sem tudunk túl sokat félrerakni sajnos, de ez egy másik kérdés. Nagyon sokan valóban csak "sírnak", közben meg ezekre a dolgokra mind költenek.
Lehet, hogy szerencsés alkat vagyok, de soha nem vásároltam meg életemben felesleges holmit. Ehhez persze hozzájárult, hogy nem is volt miből. Nem ismerem a fölösleges költés fogalmát. Se háztartási holmit, se ruhát, se élelmiszert soha nem vettem hirtelen felindulásból, még élelmiszert se. Nem csábulok el a boktban sem,mert tudom, mennyi a keret. Akkor is így volt mikor a gyerekeim kicsik voltak. Viszont! Arra is vigyázni kell, hogy ne a rettegő sporolásról szóljon az élet! Igenis, rokkantnyugdíjasként is megérdemlem 2-3 hónaponta azt a jó érzést, ami akkor tölt el, mikor frissen vágott frizurával lépek ki a fodrásztól. S havonta pár alkalommal bizony házhoz rendelem a kedvenc salátámat, pedig amúgy főzök. Nem dohányzom, nem iszom, nem sminkelek, nincs rajtam semmi mű. A mobil az egyetlen kapcsolatom a külvilággal mozgássérültként, nekem nagyon fontos, hogy beszélgethessek a barátnőimmel. És mivel romlik a szemem, hangoskönyvekre szorulok a RUclips-ról A Netflix előfizetést a lányom fizeti,sok értékes filmet láttam már ott. Nincs ezermester(illetve semmilyen)férfi a háznál,nincs olyan szerencsém, mint Zsuzsának, akinek a férje meg az apukája felépítette a házat, mindenhez szakembert kell hívnom. Megtakarításom nincs, csak egy tetőfelújításból származó törlesztésem. Szerintem ésszerűen élek, s nem hiszem, hogy a fent felsorolt dolgokról való lemondás bármit segítene rajtam, viszont még örömtelenebbé tenné a napjaimat. Ne essünk át a spórolással a ló másik oldalára!
Nem is a konkrétum a lényeg, hogy kinek-kinek mi okoz örömöt, nyilván mindenkinek más. Az volt a mondandóm lényege, hogy AKI TEHETI, ne mondjon le mindenről, ami számára elvisrlhetőbbé teszi az életet, HA TEHETI,szánjon magára akár pénzt is, a pénz nem cél, hanem eszköz a tartalmas élethez, a túlságos kuporgatásnak semmi értelme, ahogy a mondás tartja, a koporsónak nincs zsebe. Aki tehát olyan szerencsés, hogy megteheti, spóroljon arra, amire valóban szüksége van, apróságokra is, de azokat viszont vegye meg! Hosszas gondolkodás után vásárolok csak bármit, még sose fordult elő, hogy megbántam.
S még valami: Ajándékozni nekem hatalmas öröm! A kereteimet figyelembe véve rögtön, vagy gyüjtés után nagyon szívesen veszem meg a lányomnak, vagy más számomra kedves embernek, azt amiről tudom, hogy vágyik rá. Mégegyszer mondom:legyünk ésszerűek, de ne váljunk a spórolás rabjává, mindenáron!
Szerintem egyszer sem mondtam, hogy csak "simítjuk a szekrényben" a pénzt 🙂 A mondandóm lényege épp ez lenne, hogy ne ilyenekre pazaroljunk, hanem értelmesebb dolgokra 🙂 De ez lehet megérne egy külön videót 🙂
Nem írtam, hogy mondtál olyasmit, nem is neked szólt feltétlenül, , hanem csak a véleményem írtam le, általánosságban. Most nagyon divat a szélsőséges minimalizmus, ami szerintem életöröm-ellenes. Ezt se neked írtam, csak szeretném, ha senki nem végletekben gondolkodna.
Nálunk pl halrudacska szokott itthon lenni, férjjel mindketten teljes állásban dolgozunk így azért lényegesen kevesebb ideje jut az embernek sajnos, szerintem ez is egy szempont! Inkább sütöm magunknak a kovászos kenyeret arra több időt szànok, főzök is minden nap 4 kamaszra, de néha jól jön egy gyors megoldás!
Nagyon jó ötletek ,különösen az autó ! Van pár ismerősöm aki vagyonokat költ rá, és nem veszi észre.. milliókat lehet veszíteni egy egy autó cserén , vagy rosszul megválasztott autón.
Jó volt a téma. Mi azon tudunk spórolni, hogy a gyerekeink önállóan buszoznak az iskolába (ingyen), és a nagyok onnan haza is. Én magam is igyekszem vonattal közlekedni, ha megoldható. Sokkal olcsóbb és gyorsabb is, mint autóval. Varráshoz anyagot turkálókból próbálok beszerezni (pamutvászon paplan, párnahuzat, XXL méretű férfi ing stb). A közeli lejáratú leárazott termékek között is sokszor ki lehet fogni finomságokat.
Ez nálunk is evidens, a férjem egy jókora táskával jár munkába, már néhányszor rákérdeztek tőle, hogy mit visz benne, aztán mikor elkezdte kipakolni a sok ételes dobozt, csak pislogtak 😅🤭
Szerintem ez egy hasznos videó és mindenki vegyen ki belőle annyit, amennyi az ő életére igaz. :) Nem a kifogásokat kell keresni, hanem megtalálni benne, amit hasznosítani tud. :)
Amúgy ez neked miért jó, hogy kiírod, hogy nem kerestek több milliót? Ettől többet fogtok keresni? Vagy csak jólesik elpanaszkodni, áldozati pózban tetszelegni? Soha nem értettem, miért szeretnek az emberek felvágni azzal, hogy keveset keresnek :D
@@brigiszimmer-kale5245 Kedves,melyik szavammal írtam,hogy nem hasznos a videó?Én is spórolok ahol tudok,állatokat tartunk,kenyeret én sütöm, befőzöm amit termelek a kertben ,az én párom is mindent megcsinál,a fürdőt ö csinálta,vízvezetéktól kezdve csempéig mindent,villanyt szerel,autót javít,,tehát hol kerestem a kifogást?
Szia Zsuzsi! Ez az autós rész jól esett a lelkemnek és picit én is átgondoltam, hogy jó nekem a kicsi kocsi itt a faluba meg a közeli városba menni. 😂😂 Jó videó volt! Puszi❤❤
Nagyon hasonlóan élünk mi is, de igazából nem spórolás a cél, hanem ezt hoztam magammal, ez a természetes. De valóban nagyon sokat lehet ezekkel spórolni.
A félkész kaja nekem mindig van itthon. Munka után, hullafáradtan, vagy amikor rohanós a nap, vagy egy betegség esetén jól jön. Főzelék vagy bulgur mellé megvan a feltét. Tudom,hogy nem a legegédzségesebb, nem is esszük még heti szinten sem, de szerintem nem ördögtől való. Igyekszem iobb minőségűt választani.
És ha nagyobb adagot lefözöl es azt kiadagolva lefagyasztod? Egészségesebb, kiveszed, megmelegited, kötetet úgyis készítesz. Húsleves, pörkölt, húsgombóc nagyon sok ételnek lehet alapja.
Szia Anyuci :) Én úgy gondolom, hogy ebben a videóban minden szavad aranyat ér ❤ Mai világunkra jellemző a gondolkodás nélküli költekezés, ami sok esetben nem is javtja az életminőséget, sőt. Remélem, hogy a követők közül sokan elgondolkodnak a hallottakon és megpróbálnak takarékoskodni, hogy tö9bbr vihessék, hogy ne legyen többletterhük. Köszönöm 🥰
Igen nem árt pár szakmához érteni, víz és fűtés szerelés, autó szerelés, villanyszerelés, számítástechnika,lakatosmunkák, hegesztés, kisebb asztalos munkák, kőműves munkák, festés, burkolás, karosszéria javítás, háztartási gép szerelés, esetleg klíma szerelés... ezek az alapok :)
Kedves Zsuzsa. A jószándék megvolt, de Élni is kell. Ez csak az én véleményem. Egy gyereket vállaltam anno... bár szerettem volna többet, de nem olyan áron, amiket sok helyen látok, hallok Autónk soha nem volt, nyaraló nincs. Bérlet szükséges, hiszen én dolgozom, ellenőrzés pedig van. Nem házban élünk, bár szerettem volna, pici panelban. 35 éve dolgozunk. Nem bántás, de bizony a harcsa paprikás nálam luxus, még egy évben egyszer is a mostani árakat nézve. A párom kemoterápiára jár, sajnos az egy kereset hideg vízre elég.. gyümölcs sem fér bele. Szóval ez a videó azoknak szól akiknek több gyerekük van, és jóval jobb körülmények között élnek. Azért gondolom a ház fenntartása nem két Ft. Mindenki úgy gondolkozott volna a 90-es években, most nem lennének ezek a videók....
Szia! Én sokat spórolok azzal, hogy magam festem a hajam. Nem hajfestékkel, hanem hennával. Olcsóbb is, és egészségesebb is. Fodrászhoz én is ritkán járok.
Szia belőlem is a pandémia óta lett házi fodrász 😊sőt egymás fodrászai lettünk merthogy míg én a nyírást sajátítottam el a férjem a hajfestés csínját bínját amiért nagyon hálás vagyok❤😅 Neked köszönhetően pedig elkezdtem használni a Vintidet amin szintén sokat spóroltam már eddig!Minden jót kívánok nektek ❤
Szia ,a mai világban szerintem már mindenki törekszik arra hogy próbáljon minél többet megtakarítani ,mert másképp nem lehet sajnos. Viszont nehéz megspórolni milliókat ha nem is keresel anyikat .most nyilván én legalábbis úgy gondolom hogy ez nyilván nektek nem gond hisz ha jól emlékszem a férjed valamijen egesegugyis így mindenki tudja hogy működnek ott a dolgok. De mindegy is nem ide akartam kitérni nyilván ha sokan ojan színvonalon élnénk mint ti pl akkor ez nagyon szép és jó de van aki 1 milliót hónapok alatt keres meg . Mi közép szintén élünk ( szerintem) és vannak hónapok hogy rosszak vagy fixek de én akkor sem adnék le abból hogy 3 hetente megcsinálják a körmöm vagy 1 évben 1 X levagasam megfesem a hajam .vagy elmegyünk eni is ha arról van szó mert ha az ember egy monoton világba el úgy hogy semmit nem enged meg magának az már régen rossz ,igen nagyon drágaság van stb de néha néha szerintem muszáj kicsit el engedni nem kell annyira fukarnak lenni mert megkeseríti az ember lelkét. És igen nagyon jó dolgokat mondasz a videóban az én férjem is egy 1000mester viszont egy ház falát ,tetőt nem engednek neki mert nem a szak területe és nem szeretném hogy veszejes legyen akár .de nyilván mindenki másképp és más összegböl gazdálkodik. 😊egyébként nagyon hasznos a kis videó alapnak aztán nyilván mindenki magához igazithatja.
Nem tudom, miért gondoljátok azt, hogy emiatt tartalmatlan az életünk 🙂 Épp, hogy, amit ezeken megspórolunk használunk arra, hogy igazán tartalmassá tegyük. Nem kell végletekben gondolkodni, de természetesen elfogadom a ti meglátásaitokat is 🙂
Szia. Nekem se kellenne mukorom. A gel lakk rakkelto, volt aki a mukorommel tonkretette a kormeit. En îs magamnak csinalom levagom szepen es belakkozom neha.
Nekem a szépen rövidre reszelt natúr köröm a legszebb, én "csak" ennyit csinálok a sajátommal, és mindig figyelek rá, hogy ne legyen száraz a kézfejem. Nekem ez a manikűr. :)
Nagyon hasznos videó, köszönjük! Én a menü tervezéssel kezdem a spórolást, az ehhez kapcsolódó bevásárlólistát pedig az akciók figyelésével állítom össze. Igyekszem csak a listán szereplő dolgokat megvenni és nem elcsábulni. Sokszor a saját márkás termékek is vannak olyan jók mint az olcsóbb társaik, így azokat részesítem előnyben. Ha megyünk valahová, kulacsban viszünk vizet, hogy ne kelljen drága bolti üdítőket venni. Nem rendelek házhoz élelmiszert vagy készételt, ez is nagyon drága, akkor már inkább legyen itthon mindig valamilyen tartalék gyorsan elkészíthető félkész étel. Persze ahogy te is elmondtad, az a legjobb, ha alapanyagokat veszünk csak és magunk készítjük el a menüt, de előfordul, hogy csúszik egy program vagy beteg leszek és akkor nagyon jól jön, ha csak bedobok valamit az air fryerbe. Ez szerencsére ritkán fordul elő. A fodrászon rengeteget lehet spórolni valóban, magam festem a hajam és egy éve nem voltam fodrásznál sem. Nekünk nem igazán telik semmilyen nyaralásra, de pár évente ha éppen van lehetőségünk rá, elmegyünk hosszú hétvégére és az is szuper élmény. Nem veszünk mi sem felesleges használati tárgyakat, ha valamire szükségünk van, igyekszünk kreatívan megoldani a dolgot. Már nem nagyon rendelünk Temuról vagy Sheinről sem, mert ott is hajlamos beleesni az ember abba a hibába, hogy az olcsóság miatt sok felesleges apróságot is a kosárba tesz. A spórolós életmód önfegyelemre tanít, éppen ezért kiváló önfejlesztő. Nem beszélve arról a nyugalomról amit az jelent, ha az ember tudja, hogy van spórolt pénze, ha bármi baj történne.
Igen, amúgy ehhez kapcsolódva: mi pl. otthonról hordjuk munkahelyre a reggelit, az ebédet is, otthon elkészítem (van, hogy ebédből egyszerre 2 napi adagot főzök/sütök), így nem kell venni. :) Én még a reggeli kávéstejet is otthonról hozom, a vizet is, mert nagyon jó a csapvízünk. :) Vagy ha teázni szeretnék, akkor reggel otthon megcsinálom, és kicsi termoszban hozom magammal. Vettem hozzájuk megfelelő kulacsokat, termoszokat, így az eldobható flakonok miatti mikroműanyagoktól se kell tartanom.
6 дней назад+1
Azt hittem hogy most megtudok valami praktikát. Én is rengeteget spórolok, mert nem mentem el luxusutazasra Párizsba, nem vettem jachtot tenerifén, nem tartottam szeretőt, akit pénzelek, nem szültem 20 gyereket csak egyet. Jól csinálom? Aki jachtot vesz, az szegény valójában, mert az csak a látszat? Szegény Lőlő. 😢 Haragszom az ilyen videókra, mert teli van előítélezekkel, pedig semmi szükség nem lenne rá.
Még szerencse, hogy megnézned sem volt muszáj, mégis megtetted... Amúgy meg látom, nem sikerült felfognod a lényegét: itt olyan tárgyakról/szolgáltatásokról/életmódbéli praktikákról volt szó, amit az ember megengedhetne magának, mert áll úgy anyagilag, de nem teszi, mert rájön, hogy valójában számára tök fölösleges. Mit nem lehet ezen érteni? Nyilván aki kevés összegből gazdálkodik, őt ezek a dolgok nem érintik. De mondd csak, erről szerinted Zsuzsa tehet? -.- Akkor miért rajta köszörülöd a nyelved?
Kedves Zsuzsa én is ugyan ilyen vagyok mint te. Rengeteget spórolok ezekkel meg éves szinten így plusz 1x biztos tudunk nyaralni menni pl. Nincs műkörmöm, a műszempilla látványátol rosszul vagyok amilyen csúnyák. Hajvagást nálunk is én csinalom. Most jutott el a fiam 14 évesen oda hogy sajnos eljár Barberhez de még 1x sem jött haza normális hajjal mint amikor én nyírtam. De hát kamasz a haverokkal eljár. Bolhapiacról vàsárolok osztrák kèz alól. Rengeteget spórolok magamon igy és még is normális, minőségi cuccaim vannak.
A spórolás, odafigyelés nagyon fontos , elismerem. De van ami nálam igénytelenség kategória pld. Nekem fontos fodrászhoz elmennem a hajam rendbetetetni. Sok általad felsorolt dologgal egyetértek egyébként és magam se vagyok pazarló de túlzás hogy ezzel mennyi pénz marad. 😏
Szia! Számomra csak akkor igénytelenség valami, ha abszolút nem foglalkozom vele. Ha magam is meg tudom csinálni az adott dolgot és elfogadható az eredmény, akkor szerintem nem beszélhetünk igénytelenségről 🙂 Viszont, mint mondtam, most még én is rá vagyok szorulva legalább egyszer a fodrászra, mert ilyen rövid hajat nem tudok magamnak vágni és még legalább egyszer muszáj a tönkrement részből vágni egyet 🙂
Nem atomfizika a hajvàgàs. A hosszú haj sokkal kevesebb pénzbe kerül. A hajfonat szép és divatos. Én soha nem megyek fordàszhoz és nem igényetelen a frizuràm. Kibontva csak akkor hordom ha színhàzba megyek. ❤❤@@megcsinalodanyuci
Természetesen, erről majd lesz egy külön videó, hogy az érem mindkét oldala érvényesüljön. Hiszen miért is spórol az ember ezeken a dolgokon, ha nem tudja élvezni?! 😊
Az ételrendeléssel semmi baj sőt a takarítónővel sem. Ha az idő alatt míg kitakarít vagy megfőznél te más munkával sokkal több pénzt tudsz keresni mint amennyit kiadsz ezekre, akkor nagyon is megéri ezekre a dolgokra költeni.
Biztos vagyok benne, hogy sokat lehet rajta spórolni, de mi meg épp ezeken a dolgokon nem spórolunk. Inkább más dolgokon 🙂 Szeretjük a jó húsokat és finom halakat. Ezeket nem tudjuk, de nem is akarjuk elhagyni 🙂
Emberek, próbáljátok már értelmezni és helyén kezelni, amiket Zsuzsa a videóban mond! Itt olyan költekezésekről volt szó, amiket anyagilag megengedhetne magának az ember, de mivel nincs rá (akkora) szüksége, így nem költ rá. Nyilván akinek nincs is miből, annál eleve irreleváns ez a videó, de ez meg nem Zsuzsa hibája, ne tegyetek már úgy... :/ És nem is arról van szó, hogy ha ennyi mindenről lemondunk, akkor máris sivár lenne az életünk: bizony én is nagyon szeretem a könyveket, amik irtózatosan drágák, de ezeket pont ebből a fodrászon, körmösön stb megspórolt pénzekből tudom finanszírozni, máskülönben 1db-ot se tudnék venni. :/ Ahogyan párom hobbijaira is ebből van pénzünk, ebből tudunk elmenni kirándulni stb... (Gyermektelen fiatal pár vagyunk, 9 éve együtt, én diplomás + 2 szakma, párom érettségi + 4 szakma, nem vagyunk gazdagok, de nem is nyomorgunk, ha már mindenképpen túrkálni kell mások zsebében. -.- )
Kedves Zsuzsa, mi pont így takarékoskodunk, kivéve a félkész termékeket.😊 Most néztem vissza pár Meal Prep videódat (2024.2.20)- motivációnak. Hány doboz ételt veszel ki egyszerre a családnak? További sok jó ötletet, erőt és kitartást 🤗
Amúgy fodrász,stb. Re soha nem költenék, túl drága. Nekem a spórolás azt jelenti, hogy a havi fizetésből kajara,rezsire, bérletre költök csak, szóval amire MUSZÁJ. A többi pénzt MIND elteszem takarékba. Évközben nem boltban vásárlok, hanem Vinted, Marketplacen, szóval olcsón hasznaltat. És csak szezonközi leárazásban veszek újat. Gyors étterembe csak nagyon ritkán járok. Magamnak főzök. Nem konzerv,stb hanem normál ételek. Tészták, krumplis ételek,levesek,stb. Ja és ha valami háztartási gép érdekel, akkor ÁRU keresőn veszem. Ahol a legolcsóbb. Nem csak random bemegyek pl Media Marktba, ahol leszel sokkal drágább, mint ha valami netes oldalról vennék. Úgyhogy jaaaaaa. Nekem van megtakarításom, míg sokak kb egész fizetésük elkoltik.
Na kb. pont így vagyok most én is, ahogy leírtad... Pedig azért volt idő, mikor nem gondolkodtam sokat még egy 20000 forintos tételen sem... Most meg még 1000 forintot is átértékelek 😅
Szerintem a fukarsàg nem egyenlő a tudatos pénzügyi tervezéssel! Ráadásul azt gondolom, hogy nem azért élünk, hogy vegetâljunk, mondom ezt úgy, hogy mi is megnézzük mire költünk viszont élni is szeretünk, a legtöbbet utazásra és élményre költünk!
Kedves nézőim!
A mai világban egyre többen igyekszünk odafigyelni a költekezési szokásainkra, a pénzügyi tudatosságra.
Ebben a videóban arról mesélek, hogy mi hogyan és miken változtattunk az évek során, így sikerült elérnünk kisebb-nagyobb céljainkat, megvalósítani terveinket.
Persze , a szerkesztésnél már több apróság is eszembe jutott , amit itt nem mondtam, majd egy csokorba szedem azokat is egy külön videóban :)
Remélem, hasznos volt így is valamennyire és tudtok belőle meríteni valamit, vagy csak motivál kicsit!
Köszönöm, hogy itt vagytok!
Puszilok mindenkit!
A megvilágosodott emberek ezt érzik amit te mi is így élünk .Tudom,hogy vallásos vagy Isten Áldása legyen veletek❤
Kedves Zsuzsa szuper videót tettél fel, nagyon tetszett amiket mondtál. Én a koromból adodóan jöttem rá arra, mennyire nincs szükségünk egy csomó tárgyra, amiről azt gondoltam régen, hogy nélkülözhetetlen pl. az 5. pink színü műanyag doboz😅! Egy jó dolgot én is javasolok neked. A facebookon vagy egy csoport Filmkunyhó - a filmek otthona a neve, ahol folyamatosan tesznek fel filmeket újakat, régieket, Netflixről, Maxról teljesen felesleges lesz a sorozatokra várni, naprakészek lesztek filmekből! Teljesen ingyen!!
Én a pandémia alatt kezdtem el a családot nyírni. Saját magam sem voltam 4 évig fodrásznál. Se műköröm se műszempillám nem volt soha. A sminkemet magam csinálom, de nagyon szerényen. Nem dohányoztunk soha. Itthon varrok, van gépem. Amellett kertészkedünk mindent megtermelünk magunknak, állatokat is tartunk, húst nem veszünk. Vidéken élünk a párommal 50 éve eggyüt.Nyugdíjasok vagyunk, 350 ezerböl élünk ketten. Spórolni nem tudunk, mert nincs miből.
Sajnálom! Felháborító ami ebben az országban van. Borzasztó, hogy két ember aki ledolgozta az életét, 350 ezer ft-ból kell, hogy éljen… :( szomorú :( ❤️
@@ildikoeszenyi7875.Igen ,borzasztó és nagyon szomorú.👿🍀🙏
Mi hárman vagyunk két felnőtt egy gyerek.200 ezer megy el a konyhára rezsi nincs benne.
Nem termelünk semmit most.
A 350 ezer az jó szerintem.
@@gyongyiszeverenyi7980 2 embernek összesen 350 ezer/hó 40 ledolgozott év után???? Hàt szerintem inkább siralmas…
@@ildikoeszenyi7875 nyugdíjnak igen,lehet.
Én a megélhetésre irtam hogy jó,elég szerintem.
.. köszi, tök jó- a video!!! én a győztes-győztesben hiszek, kerékpárral járunk, vegetáriánus vagyok, adok borravalót minden szolgáltatás mellé, az összes futárnak, postásnak, adományozunk és mi is kapunk mindenfélét,... vonattal utazunk, arisztokrata és magas beosztású barátaink vannak, a mély szegénységben dolgozom, ha tudom a helyi kisvállalkozásokat támogatni, megteszem, haza segítek, a szűk környezetemnek, szeretem a hedonista életet,a vendégszeretetet, az értékrendünk az egészség és az élet, akinek a kellékek, jelmezek, cuccok, helyszínek, bohócok a fontosak csak, rajta ne sajnálják rá, nem kell mindenkinek önsanyargatónak és fösvénynek lenni, szórja, amire akarja, mi szórjuk a gyerekekre, betegekre, élővilágra! Vizünk, kenyerünk ígérete van, ! ..:)))
Most találtam rád, de maradok is! :)) Nagyon jókat mondtál, igazából mi is így szoktunk, és tényleg rengeteget lehet spórolni ezekkel, a legjobb motiváló erő, ha a hónap végén valamennyit még félre is tudunk tenni, épp amiatt, mert csomó felesleges dologról lemondunk. Én még a kozmetikát/masszázst is ide venném, én sem járok ilyenekre, de pl. kolléganőim rendszeresen... Nekem nem problémás a bőröm, nem vagyok rákényszerülve, pusztán divatból meg nem megyek... Fodrásszal ugyanígy vagyok, a hosszú hajam végéből én is tudok vágni, páromat meg géppel nyírom. Műköröm, műszempilla stb szintén kilőve. Bérletek, streaming dettó. :) Nem dohányzunk (én soha nem is próbáltam, párom azután szokott le, hogy összejöttünk, eleinte nem gyújtott rá, mikor együtt voltunk, aztán meg már nem is hiányzott neki :D). Az is nagyon hatásos, ha ritkán jár boktba az ember és konkrét listával, plusz igyekszik nem nézelődni a boltban. Mi is sokmindent fagyasztunk, van lehetőségünk veteményezni, szokram befőzni, fagyasztani, amit lehet. :) Míg terem a zöldség a kertben, addig meg alig vásárolunk ilyesmit a boltból. Az autóval is hasonlóan vagyunk mi is, bár azért nem a legolcsóbb autókat választottuk mindig, de törekszünk rá, hogy olyan legyen, ami nincs agyon-modernizálva, mert csomó extra funkciót amúgy se használnánk benne, akkor meg minek...? Valamint a fenntartása, javíttatása se legyen drága, mert sokan azt felejtik el, hogy nem csak megvenni nehéz egy drága autót, de aztán fenntartani is... :/ És én sem értem, sokan miért kompenzálnak ezzel, hogy kiköhögnek nagy nehezen egy drága autót pl, aztán meg eladják, mert rájönnek, hogy nincs miből javíttatni, tankolni stb... :/ Ezermesterek meg sajnos nem vagyunk, de már többször gondoltunk rá, hogy párom OKJ-n elvégez még 1-2 szakmát, hogy legalább otthon komolyabb dolgokat is meg tudjon javítani, mert egyre inkább nincs szakember sem. :/ Én pedig festeni szeretnék megtanulni (akár csak netről, ha találok hozzá magyarázó-anyagokat), hogy legalább otthon a falfestést meg tudjam/tudjuk csinálni, hamarosan amúgy is aktuális lesz nálunk a festés. :)
Szia, ugyan ilyen életet élünk már lassan 31 éve, mindent magunk csinálunk, az én férjem is egy ezermester, áldás ahogy te mondtad 😊, de nem azért mert tudatos volt a spórolás, hanem mert nem volt keret anyagilag 😊, ma már anyagilag több mindent meg tudnánk engedni magunknak, de mégsem pazarlunk most sem, se fodrász, se műköröm, se műszempilla, sem dohányzás, sem italozás, sem új kocsi,így is lehet boldogan élni. Légy büszke magadra 😊
Szívből gratulálok az együtt töltött évek számához és köszönöm a megerősítést! 🥰
Kedves Zsuzsika !! Teljesen egyetertek nagyon jo gondolatok !! Nezem a videoidat nagyon tetszenek !! Ezek a sporolassal kapcsolatban szuper otletek !! Gondolom masoknak is sokat segit !! En mar idosebb vagyok es mar sok mindent megtapasztaltam !! Nagyon jo egeszseget es sok sok szepet kivanok az eletben a kis csaladnak !! Tisztelettel Marcsi neni
Nagyon hasznos a videó! Mi is így élünk, csak még annyi pluszban, hogy a településen belül kizárólag gyalog vagy biciklivel járunk. Dolgozni meg tömegközlekedéssel, bérlettel, így 20 ezer forintból megvan az egész havi útiköltségünk.
Mondjuk e mellett sem tudunk túl sokat félrerakni sajnos, de ez egy másik kérdés.
Nagyon sokan valóban csak "sírnak", közben meg ezekre a dolgokra mind költenek.
Lehet, hogy szerencsés alkat vagyok, de soha nem vásároltam meg életemben felesleges holmit.
Ehhez persze hozzájárult, hogy nem is volt miből.
Nem ismerem a fölösleges költés fogalmát. Se háztartási holmit, se ruhát, se élelmiszert soha nem vettem hirtelen felindulásból, még élelmiszert se.
Nem csábulok el a boktban sem,mert tudom, mennyi a keret.
Akkor is így volt mikor a gyerekeim kicsik voltak.
Viszont!
Arra is vigyázni kell, hogy ne a rettegő sporolásról szóljon az élet!
Igenis, rokkantnyugdíjasként is megérdemlem 2-3 hónaponta azt a jó érzést, ami akkor tölt el, mikor frissen vágott frizurával lépek ki a fodrásztól.
S havonta pár alkalommal bizony házhoz rendelem a kedvenc salátámat, pedig amúgy főzök.
Nem dohányzom, nem iszom, nem sminkelek, nincs rajtam semmi mű.
A mobil az egyetlen kapcsolatom a külvilággal mozgássérültként, nekem nagyon fontos, hogy beszélgethessek a barátnőimmel.
És mivel romlik a szemem, hangoskönyvekre szorulok a RUclips-ról
A Netflix előfizetést a lányom fizeti,sok értékes filmet láttam már ott.
Nincs ezermester(illetve semmilyen)férfi a háznál,nincs olyan szerencsém, mint Zsuzsának, akinek a férje meg az apukája felépítette a házat, mindenhez szakembert kell hívnom.
Megtakarításom nincs, csak egy tetőfelújításból származó törlesztésem.
Szerintem ésszerűen élek, s nem hiszem, hogy a fent felsorolt dolgokról való lemondás bármit segítene rajtam, viszont még örömtelenebbé tenné a napjaimat.
Ne essünk át a spórolással a ló másik oldalára!
Teljesen megértem ezt a verziót is, de nekem nem ezek a dolgok okoznak örömöt, úgyhogy tökéletesen megvagyok nélkülük 🙂
Nem is a konkrétum a lényeg, hogy kinek-kinek mi okoz örömöt, nyilván mindenkinek más.
Az volt a mondandóm lényege, hogy AKI TEHETI, ne mondjon le mindenről, ami számára elvisrlhetőbbé teszi az életet, HA TEHETI,szánjon magára akár pénzt is, a pénz nem cél, hanem eszköz a tartalmas élethez, a túlságos kuporgatásnak semmi értelme, ahogy a mondás tartja, a koporsónak nincs zsebe.
Aki tehát olyan szerencsés, hogy megteheti, spóroljon arra, amire valóban szüksége van, apróságokra is, de azokat viszont vegye meg!
Hosszas gondolkodás után vásárolok csak bármit, még sose fordult elő, hogy megbántam.
S még valami:
Ajándékozni nekem hatalmas öröm!
A kereteimet figyelembe véve rögtön, vagy gyüjtés után nagyon szívesen veszem meg a lányomnak, vagy más számomra kedves embernek, azt amiről tudom, hogy vágyik rá.
Mégegyszer mondom:legyünk ésszerűek, de ne váljunk a spórolás rabjává, mindenáron!
Szerintem egyszer sem mondtam, hogy csak "simítjuk a szekrényben" a pénzt 🙂 A mondandóm lényege épp ez lenne, hogy ne ilyenekre pazaroljunk, hanem értelmesebb dolgokra 🙂 De ez lehet megérne egy külön videót 🙂
Nem írtam, hogy mondtál olyasmit, nem is neked szólt feltétlenül, , hanem csak a véleményem írtam le, általánosságban.
Most nagyon divat a szélsőséges minimalizmus, ami szerintem életöröm-ellenes.
Ezt se neked írtam, csak szeretném, ha senki nem végletekben gondolkodna.
Nálunk pl halrudacska szokott itthon lenni, férjjel mindketten teljes állásban dolgozunk így azért lényegesen kevesebb ideje jut az embernek sajnos, szerintem ez is egy szempont! Inkább sütöm magunknak a kovászos kenyeret arra több időt szànok, főzök is minden nap 4 kamaszra, de néha jól jön egy gyors megoldás!
Nagyon jó ötletek ,különösen az autó ! Van pár ismerősöm aki vagyonokat költ rá, és nem veszi észre.. milliókat lehet veszíteni egy egy autó cserén , vagy rosszul megválasztott autón.
Jó volt a téma. Mi azon tudunk spórolni, hogy a gyerekeink önállóan buszoznak az iskolába (ingyen), és a nagyok onnan haza is. Én magam is igyekszem vonattal közlekedni, ha megoldható. Sokkal olcsóbb és gyorsabb is, mint autóval. Varráshoz anyagot turkálókból próbálok beszerezni (pamutvászon paplan, párnahuzat, XXL méretű férfi ing stb). A közeli lejáratú leárazott termékek között is sokszor ki lehet fogni finomságokat.
Nagyon jókat mondtál, hasonlóan élünk. Nekem még sok spórolás, hogy viszünk ebédet a munkába és termosztát kávét.🎉
Ez nálunk is evidens, a férjem egy jókora táskával jár munkába, már néhányszor rákérdeztek tőle, hogy mit visz benne, aztán mikor elkezdte kipakolni a sok ételes dobozt, csak pislogtak 😅🤭
Fantasztikus összefoglaló
Kedves Zsuzsa több milliót nem is igazán keresünk,nemhogy annyit spóroljunk.
Szerintem ez egy hasznos videó és mindenki vegyen ki belőle annyit, amennyi az ő életére igaz. :) Nem a kifogásokat kell keresni, hanem megtalálni benne, amit hasznosítani tud. :)
Amúgy ez neked miért jó, hogy kiírod, hogy nem kerestek több milliót? Ettől többet fogtok keresni? Vagy csak jólesik elpanaszkodni, áldozati pózban tetszelegni? Soha nem értettem, miért szeretnek az emberek felvágni azzal, hogy keveset keresnek :D
@@brigiszimmer-kale5245 Kedves,melyik szavammal írtam,hogy nem hasznos a videó?Én is spórolok ahol tudok,állatokat tartunk,kenyeret én sütöm, befőzöm amit termelek a kertben ,az én párom is mindent megcsinál,a fürdőt ö csinálta,vízvezetéktól kezdve csempéig mindent,villanyt szerel,autót javít,,tehát hol kerestem a kifogást?
@@hajnifilep9332 Nem jó csak tény,semmilyem ákdozati pózban nem tetszelgek.Felvágni meg ezzel biztos nagyon lehet.
A hölgy 2 főre és éves szinten számolta a milliós bevételt. Szerintem ahol 2 felnőtt dolgozik, kizárt dolog, hogy nincs millió fölött az éves bevétel.
Köszönöm, érdekes volt.
Szia Zsuzsi! Ez az autós rész jól esett a lelkemnek és picit én is átgondoltam, hogy jó nekem a kicsi kocsi itt a faluba meg a közeli városba menni. 😂😂 Jó videó volt! Puszi❤❤
Szia!!! ❤ Jaj, ennek nagyon örülök, ha csak egyik része is hasznos volt a videónak! 🥰
Nagyon hasonlóan élünk mi is, de igazából nem spórolás a cél, hanem ezt hoztam magammal, ez a természetes. De valóban nagyon sokat lehet ezekkel spórolni.
A félkész kaja nekem mindig van itthon. Munka után, hullafáradtan, vagy amikor rohanós a nap, vagy egy betegség esetén jól jön. Főzelék vagy bulgur mellé megvan a feltét. Tudom,hogy nem a legegédzségesebb, nem is esszük még heti szinten sem, de szerintem nem ördögtől való. Igyekszem iobb minőségűt választani.
És ha nagyobb adagot lefözöl es azt kiadagolva lefagyasztod? Egészségesebb, kiveszed, megmelegited, kötetet úgyis készítesz. Húsleves, pörkölt, húsgombóc nagyon sok ételnek lehet alapja.
Szia Anyuci :) Én úgy gondolom, hogy ebben a videóban minden szavad aranyat ér ❤ Mai világunkra jellemző a gondolkodás nélküli költekezés, ami sok esetben nem is javtja az életminőséget, sőt. Remélem, hogy a követők közül sokan elgondolkodnak a hallottakon és megpróbálnak takarékoskodni, hogy tö9bbr vihessék, hogy ne legyen többletterhük. Köszönöm 🥰
Igen nem árt pár szakmához érteni, víz és fűtés szerelés, autó szerelés, villanyszerelés, számítástechnika,lakatosmunkák, hegesztés, kisebb asztalos munkák, kőműves munkák, festés, burkolás, karosszéria javítás, háztartási gép szerelés, esetleg klíma szerelés... ezek az alapok :)
Szia. Ezt volt szerencsénk személyesen is megbeszélni ❤ nagyon hasonlóak vagyunk. Szuper a csatorna így tovább 😊
Ági ❤️
Kedves Zsuzsa! Hasonlóan működünk mi is a párommal😊 Spórolni ÉR 😊❤
Kedves Zsuzsa. A jószándék megvolt, de Élni is kell. Ez csak az én véleményem. Egy gyereket vállaltam anno... bár szerettem volna többet, de nem olyan áron, amiket sok helyen látok, hallok Autónk soha nem volt, nyaraló nincs. Bérlet szükséges, hiszen én dolgozom, ellenőrzés pedig van. Nem házban élünk, bár szerettem volna, pici panelban. 35 éve dolgozunk. Nem bántás, de bizony a harcsa paprikás nálam luxus, még egy évben egyszer is a mostani árakat nézve. A párom kemoterápiára jár, sajnos az egy kereset hideg vízre elég.. gyümölcs sem fér bele. Szóval ez a videó azoknak szól akiknek több gyerekük van, és jóval jobb körülmények között élnek. Azért gondolom a ház fenntartása nem két Ft. Mindenki úgy gondolkozott volna a 90-es években, most nem lennének ezek a videók....
Èn ezeket csinàlom amiket elmondasz a vidiben, mégsem tudok èvente milliókat spórolni. 🤣
Szia! Férjem dohányzik én mindig mondom a bolondok adója!😂👍😉
Szia! Én sokat spórolok azzal, hogy magam festem a hajam. Nem hajfestékkel, hanem hennával. Olcsóbb is, és egészségesebb is. Fodrászhoz én is ritkán járok.
Vannak nagyon jó gazdaságos mobil flottás előfizetések ahol flottán belül ingyen beszélsz és sok ingyen percet is kapsz akár havi 2E Ft körül.
Tök jó hozzáállás, jó lenne, ha az átlag nők hasonlóan gondolkodnának 😊
Szia belőlem is a pandémia óta lett házi fodrász 😊sőt egymás fodrászai lettünk merthogy míg én a nyírást sajátítottam el a férjem a hajfestés csínját bínját amiért nagyon hálás vagyok❤😅
Neked köszönhetően pedig elkezdtem használni a Vintidet amin szintén sokat spóroltam már eddig!Minden jót kívánok nektek ❤
Szia ,a mai világban szerintem már mindenki törekszik arra hogy próbáljon minél többet megtakarítani ,mert másképp nem lehet sajnos. Viszont nehéz megspórolni milliókat ha nem is keresel anyikat .most nyilván én legalábbis úgy gondolom hogy ez nyilván nektek nem gond hisz ha jól emlékszem a férjed valamijen egesegugyis így mindenki tudja hogy működnek ott a dolgok. De mindegy is nem ide akartam kitérni nyilván ha sokan ojan színvonalon élnénk mint ti pl akkor ez nagyon szép és jó de van aki 1 milliót hónapok alatt keres meg . Mi közép szintén élünk ( szerintem) és vannak hónapok hogy rosszak vagy fixek de én akkor sem adnék le abból hogy 3 hetente megcsinálják a körmöm vagy 1 évben 1 X levagasam megfesem a hajam .vagy elmegyünk eni is ha arról van szó mert ha az ember egy monoton világba el úgy hogy semmit nem enged meg magának az már régen rossz ,igen nagyon drágaság van stb de néha néha szerintem muszáj kicsit el engedni nem kell annyira fukarnak lenni mert megkeseríti az ember lelkét. És igen nagyon jó dolgokat mondasz a videóban az én férjem is egy 1000mester viszont egy ház falát ,tetőt nem engednek neki mert nem a szak területe és nem szeretném hogy veszejes legyen akár .de nyilván mindenki másképp és más összegböl gazdálkodik. 😊egyébként nagyon hasznos a kis videó alapnak aztán nyilván mindenki magához igazithatja.
Én is ezt akartam írni nagy részben mi is így élünk, de néha muszáj lazábban venni a dolgokat az élet hamar eltelik, élni is kell! 😘
Nem tudom, miért gondoljátok azt, hogy emiatt tartalmatlan az életünk 🙂 Épp, hogy, amit ezeken megspórolunk használunk arra, hogy igazán tartalmassá tegyük. Nem kell végletekben gondolkodni, de természetesen elfogadom a ti meglátásaitokat is 🙂
Szia! :) Meg tudod mondani a festékszóró kompresszor típusát? Nagy segítség lenne. Szuper videó! ;)
Dedra márka 🤗
És most kérdeztem meg a férjem, rosszul mondtam a videóban, csak 120000 Ft körül volt az ára és nem 250000 🤦🏻♀️
Szia. Nekem se kellenne mukorom. A gel lakk rakkelto, volt aki a mukorommel tonkretette a kormeit. En îs magamnak csinalom levagom szepen es belakkozom neha.
Nekem a szépen rövidre reszelt natúr köröm a legszebb, én "csak" ennyit csinálok a sajátommal, és mindig figyelek rá, hogy ne legyen száraz a kézfejem. Nekem ez a manikűr. :)
Nagyon hasznos videó, köszönjük! Én a menü tervezéssel kezdem a spórolást, az ehhez kapcsolódó bevásárlólistát pedig az akciók figyelésével állítom össze. Igyekszem csak a listán szereplő dolgokat megvenni és nem elcsábulni. Sokszor a saját márkás termékek is vannak olyan jók mint az olcsóbb társaik, így azokat részesítem előnyben. Ha megyünk valahová, kulacsban viszünk vizet, hogy ne kelljen drága bolti üdítőket venni. Nem rendelek házhoz élelmiszert vagy készételt, ez is nagyon drága, akkor már inkább legyen itthon mindig valamilyen tartalék gyorsan elkészíthető félkész étel. Persze ahogy te is elmondtad, az a legjobb, ha alapanyagokat veszünk csak és magunk készítjük el a menüt, de előfordul, hogy csúszik egy program vagy beteg leszek és akkor nagyon jól jön, ha csak bedobok valamit az air fryerbe. Ez szerencsére ritkán fordul elő. A fodrászon rengeteget lehet spórolni valóban, magam festem a hajam és egy éve nem voltam fodrásznál sem. Nekünk nem igazán telik semmilyen nyaralásra, de pár évente ha éppen van lehetőségünk rá, elmegyünk hosszú hétvégére és az is szuper élmény. Nem veszünk mi sem felesleges használati tárgyakat, ha valamire szükségünk van, igyekszünk kreatívan megoldani a dolgot. Már nem nagyon rendelünk Temuról vagy Sheinről sem, mert ott is hajlamos beleesni az ember abba a hibába, hogy az olcsóság miatt sok felesleges apróságot is a kosárba tesz. A spórolós életmód önfegyelemre tanít, éppen ezért kiváló önfejlesztő. Nem beszélve arról a nyugalomról amit az jelent, ha az ember tudja, hogy van spórolt pénze, ha bármi baj történne.
Igen, amúgy ehhez kapcsolódva: mi pl. otthonról hordjuk munkahelyre a reggelit, az ebédet is, otthon elkészítem (van, hogy ebédből egyszerre 2 napi adagot főzök/sütök), így nem kell venni. :) Én még a reggeli kávéstejet is otthonról hozom, a vizet is, mert nagyon jó a csapvízünk. :) Vagy ha teázni szeretnék, akkor reggel otthon megcsinálom, és kicsi termoszban hozom magammal. Vettem hozzájuk megfelelő kulacsokat, termoszokat, így az eldobható flakonok miatti mikroműanyagoktól se kell tartanom.
Azt hittem hogy most megtudok valami praktikát. Én is rengeteget spórolok, mert nem mentem el luxusutazasra Párizsba, nem vettem jachtot tenerifén, nem tartottam szeretőt, akit pénzelek, nem szültem 20 gyereket csak egyet. Jól csinálom?
Aki jachtot vesz, az szegény valójában, mert az csak a látszat? Szegény Lőlő. 😢
Haragszom az ilyen videókra, mert teli van előítélezekkel, pedig semmi szükség nem lenne rá.
Még szerencse, hogy megnézned sem volt muszáj, mégis megtetted... Amúgy meg látom, nem sikerült felfognod a lényegét: itt olyan tárgyakról/szolgáltatásokról/életmódbéli praktikákról volt szó, amit az ember megengedhetne magának, mert áll úgy anyagilag, de nem teszi, mert rájön, hogy valójában számára tök fölösleges. Mit nem lehet ezen érteni? Nyilván aki kevés összegből gazdálkodik, őt ezek a dolgok nem érintik. De mondd csak, erről szerinted Zsuzsa tehet? -.- Akkor miért rajta köszörülöd a nyelved?
@blablanka4853 pontosan ugyanezt mondtam el a tegnap felvett videóban, ami ennek a második része lesz 😅🤭
Kedves Zsuzsa én is ugyan ilyen vagyok mint te. Rengeteget spórolok ezekkel meg éves szinten így plusz 1x biztos tudunk nyaralni menni pl. Nincs műkörmöm, a műszempilla látványátol rosszul vagyok amilyen csúnyák. Hajvagást nálunk is én csinalom. Most jutott el a fiam 14 évesen oda hogy sajnos eljár Barberhez de még 1x sem jött haza normális hajjal mint amikor én nyírtam. De hát kamasz a haverokkal eljár.
Bolhapiacról vàsárolok osztrák kèz alól. Rengeteget spórolok magamon igy és még is normális, minőségi cuccaim vannak.
A spórolás, odafigyelés nagyon fontos , elismerem. De van ami nálam igénytelenség kategória pld. Nekem fontos fodrászhoz elmennem a hajam rendbetetetni.
Sok általad felsorolt dologgal egyetértek egyébként és magam se vagyok pazarló de túlzás hogy ezzel mennyi pénz marad. 😏
Szia! Számomra csak akkor igénytelenség valami, ha abszolút nem foglalkozom vele. Ha magam is meg tudom csinálni az adott dolgot és elfogadható az eredmény, akkor szerintem nem beszélhetünk igénytelenségről 🙂 Viszont, mint mondtam, most még én is rá vagyok szorulva legalább egyszer a fodrászra, mert ilyen rövid hajat nem tudok magamnak vágni és még legalább egyszer muszáj a tönkrement részből vágni egyet 🙂
Nem atomfizika a hajvàgàs. A hosszú haj sokkal kevesebb pénzbe kerül. A hajfonat szép és divatos. Én soha nem megyek fordàszhoz és nem igényetelen a frizuràm. Kibontva csak akkor hordom ha színhàzba megyek. ❤❤@@megcsinalodanyuci
Kedves Zsuzsa. Szeretném megkérdezni , hogy a spórolás mellett van-e olyan dolog amire költesz mert csak egyszerűen boldoggá tesz?🙂🐞 Üdv. Jutka
Természetesen, erről majd lesz egy külön videó, hogy az érem mindkét oldala érvényesüljön. Hiszen miért is spórol az ember ezeken a dolgokon, ha nem tudja élvezni?! 😊
Tévénk sincs😄 5 éves kisfiam ebbe született bele😊
@@renatapaulik8794 hogy ezt én mennyire szerettem volna 🥺 Büszkék lehettek magatokra!!! 🥰❤️
Az ételrendeléssel semmi baj sőt a takarítónővel sem.
Ha az idő alatt míg kitakarít vagy megfőznél te más munkával sokkal több pénzt tudsz keresni mint amennyit kiadsz ezekre, akkor nagyon is megéri ezekre a dolgokra költeni.
Ebben az esetben igen, de nálunk ilyen helyzet nem áll fenn, úgyhogy jelenleg ez spórolás nekünk 🙂
Nagyon szimpatikus vagy! Tetszenek a videóid! Megy a követés!
Mi nem eszünk húst😊 rengeteget lehet sporolni ezen is 5en vagyunk
Biztos vagyok benne, hogy sokat lehet rajta spórolni, de mi meg épp ezeken a dolgokon nem spórolunk. Inkább más dolgokon 🙂 Szeretjük a jó húsokat és finom halakat. Ezeket nem tudjuk, de nem is akarjuk elhagyni 🙂
@ köszönöm a válaszodat 🙂 szép napot neketek🙂
Emberek, próbáljátok már értelmezni és helyén kezelni, amiket Zsuzsa a videóban mond! Itt olyan költekezésekről volt szó, amiket anyagilag megengedhetne magának az ember, de mivel nincs rá (akkora) szüksége, így nem költ rá. Nyilván akinek nincs is miből, annál eleve irreleváns ez a videó, de ez meg nem Zsuzsa hibája, ne tegyetek már úgy... :/ És nem is arról van szó, hogy ha ennyi mindenről lemondunk, akkor máris sivár lenne az életünk: bizony én is nagyon szeretem a könyveket, amik irtózatosan drágák, de ezeket pont ebből a fodrászon, körmösön stb megspórolt pénzekből tudom finanszírozni, máskülönben 1db-ot se tudnék venni. :/ Ahogyan párom hobbijaira is ebből van pénzünk, ebből tudunk elmenni kirándulni stb... (Gyermektelen fiatal pár vagyunk, 9 éve együtt, én diplomás + 2 szakma, párom érettségi + 4 szakma, nem vagyunk gazdagok, de nem is nyomorgunk, ha már mindenképpen túrkálni kell mások zsebében. -.- )
Kedves Zsuzsa, mi pont így takarékoskodunk, kivéve a félkész termékeket.😊
Most néztem vissza pár Meal Prep videódat (2024.2.20)- motivációnak. Hány doboz ételt veszel ki egyszerre a családnak?
További sok jó ötletet, erőt és kitartást 🤗
Én nem kokózok, ezzel havi szinten 1-1,5 millió forintot spórolok. De... itt valami nem stimmel... akkor hogyhogy nem vagyok milliomos??😮
Én is pont azt szeretném hogy egy nagy térbe gyűjteni mindent, amihez NAGYON ragaszkodom,azt megtartom, és minden mástól megválni.
Amúgy fodrász,stb. Re soha nem költenék, túl drága. Nekem a spórolás azt jelenti, hogy a havi fizetésből kajara,rezsire, bérletre költök csak, szóval amire MUSZÁJ. A többi pénzt MIND elteszem takarékba.
Évközben nem boltban vásárlok, hanem Vinted, Marketplacen, szóval olcsón hasznaltat. És csak szezonközi leárazásban veszek újat.
Gyors étterembe csak nagyon ritkán járok. Magamnak főzök. Nem konzerv,stb hanem normál ételek. Tészták, krumplis ételek,levesek,stb.
Ja és ha valami háztartási gép érdekel, akkor ÁRU keresőn veszem. Ahol a legolcsóbb. Nem csak random bemegyek pl Media Marktba, ahol leszel sokkal drágább, mint ha valami netes oldalról vennék.
Úgyhogy jaaaaaa. Nekem van megtakarításom, míg sokak kb egész fizetésük elkoltik.
Érdekes, nagyon kezdtem spórolni,és amikor láttam H van értelme,semmi felesleges dolgot nem vettem.Sőt mondhatnám,H fukar lettem😊