Az inkorrekt németek kiestek, azt hittem, hogy talicskával tolják be a legjobb 4 közé. Ezen a mérkőzésen is segítették őket, például szemet hunytak a durvaságuk felett. Toni Krószt már az első félidőben ki kellett volna állítani.
@@norbertszalai9061 Az én kommentem az igazság jegyében született a németekkel kapcsolatban. Remélem, ugyanarra a kommentre gondolunk. A futball csak játék s nem több. Sajnos a pénz uralkodik még a játékban is, de akkor mi értelme van az egész dolognak? Az életben sokkal fontosabb dolgok vannak, mint például az egészségügy. Szeretem a futballt mint játékot, de egy normális társadalomban kell hogy legyen prioritás sorrend. Például, nem hiszem, hogy a stadion építés a sorrend elején kell, hogy legyen. Holnap nem lesz olcsóbb a kenyér, még akkor sem, ha nem estünk volna ki. Nem értem miért kellene savanyúnak lenni a szőlőnek. A szőlő akkor savanyú, ha felneveltél két diplomás gyereket, s egy buta, tökfej focista ezerszer többet keres. A fiam villamosmérnök, kitűnő állam vizsgával. Na ez a valami, s bár jól keres, de szégyen egy tökfej focistához képest. Igaz, Nikola Tesla is szegényen halt meg. Pedig oly sokat köszönhet neki az emberiség. Persze a társadalom sohasem azokat becsülte meg, akiket kellett volna. Egyébként a lányomnak meg angol diplomája van. Nem akarok diszkrét kérdést feltenni feléd, de nem tudom hány éves vagy, ezt az élettapasztalat miatt írom. Tudod, nem a pénz teszi az embereket leginkább boldogtalanná! Az egymás iránti tisztelet, ami szerintem a legjobban hiányzik a társadalmunkból. Ebből a tényezőkből ki indulva, nem tudnak már idegesíteni pitiáner dolgok a világban. Az igazságtalan dolgokat ettől függetlenül nem szeretem, de az én koromban már nem veszem annyira a lelkemre. Hosszúra sikerült a válaszom, ha intelligens vagy, megérted mit is írtam feléd!
Поздравляю Испанию с выходом в полуфинал. Лысого судью не допускать к судейству вообще. Порвите Францию на части , играйте в свой честный умный футбол и победа придёт.🎉
un entraîneur de l'équipe de l'Espagne m'a fait mal pour ces remplacements 😢😢😢 il m'a rappelé le jour du Barça et PSG remplacer Djamel et Williams pour qu'elle raison
Испания браво, молодцы выгнали германию, а что германия мне помница игроки сборной германии ноейр, мюлер и ещё кто то из сторичков говорили что в сборной играть небудут а насомом деле?????недали молодым играть
Il VAR non è stato richiesto due rigori clamorosi per la Germania: comincio a pensare veramente che il calcio è combinato a tavolino, girano soldi ergo i risultati sono già decisi o fanno vincere qualcuno, per dopo incularli nella vita reale: nel 2004 vince la Grecia, non sapevo neanche avesse una squadra e nel 2006 recede...... nel 2020 resuscita dall'oltretomba l'Italia che non si vedeva da un bel po', addirittura vince e poi nel 2021 arriva Draghi con il green pass........ Il Napoli vince lo scudetto e gli levano subito a tutti il reddito di cittadinanza...... mah.............sono coincidenze?
Tahniah kepada Sepanyol. Sungguh sedih dengan kekalahan Jerman. Jangan putus asa serta berusaha memperbaiki kelemahan-kelemahan yang ada. Berharap Jerman dapat buat lebih baik di masa hadapan untuk mencapai kecemerlangan.
Gratulation Spanien Grüße aus der Türkei starkes Spiel 🇹🇷🤘🇹🇷🤘🇹🇷🤘🇹🇷
EZAZ! GRATULA A SPANYOLOKNAK! VÉGRE EZT A BEKÉPZELT, BÍRÓKAT LEFIZETŐ NÉMET... "NÉMET" VÁLOGATOTTAT VALAKI JÓL ELPICSÁZTA! RESPECT SPAIN!🇪🇸
Nab tc to J
Cac aso can
Ígyvan én itt németben néztem egy sportbar teraszán olyat ordibaltam hogy nem az meg orjongtem ők még néztek mint ha citromba haraptak volna😅😅
Thank you my friend , Gracias mi amigo 🇪🇦✌🏼❤️❤️❤️
THANK YOU SPAİN 🔥😛 TURKEY SPAİN ❤❤
Gratulálok a Spanjol csapatnak ❤🎉
Örülök hogy kiestek a Németek.
Csalással... És te annak örülsz???
Gratulálok a spanyoloknak egész célig nekik szurkoltam remélem az egész EB-t megnyerik ha már a németek legalább kiestek!🥳🥳🇪🇸🇪🇸💪💪
Én csakis a spanyoloknak szurkolok végig.
España.. Simplemente la mejor.
☝️🇪🇸🇪🇸🇪🇸🏆
El mejor robando .... todos sus equipos siempre pasan robando y su selección no es diferente !
@@mauriceadam10☝️🇪🇸🇪🇸🇪🇸🏆
Поздравляю Испания. Привет из Узбекистана.
Gracias amigo 🇪🇦🇪🇦🇮🇨❤️✌🏼
Hála az égnek! ❤
Rudiger un regalito para el fútbol español!!!
Finally a channel worth watching not these lame clickbait shyytes I been scrolling past ..just subscribed
Itt is the Hungária sport channel. You are welcome.
Quality is still shit though... FIFA is behind even F1 in providing proper content.
Gracias desde España ❤
Az inkorrekt németek kiestek, azt hittem, hogy talicskával tolják be a legjobb 4 közé. Ezen a mérkőzésen is segítették őket, például szemet hunytak a durvaságuk felett. Toni Krószt már az első félidőben ki kellett volna állítani.
@@bertalanpasko Mi van ? Savanyú a szőlő ?
@@norbertszalai9061 Kedves "barátom"! Már ki nőttem abból a bizonyos korból!!!
@@bertalanpasko Nem úgy tűnik.
@@bertalanpasko Lehet,hogy a személyid szerint igen,de az előző kommentedből nem éppen az jön át.
@@norbertszalai9061 Az én kommentem az igazság jegyében született a németekkel kapcsolatban. Remélem, ugyanarra a kommentre gondolunk. A futball csak játék s nem több. Sajnos a pénz uralkodik még a játékban is, de akkor mi értelme van az egész dolognak? Az életben sokkal fontosabb dolgok vannak, mint például az egészségügy. Szeretem a futballt mint játékot, de egy normális társadalomban kell hogy legyen prioritás sorrend. Például, nem hiszem, hogy a stadion építés a sorrend elején kell, hogy legyen. Holnap nem lesz olcsóbb a kenyér, még akkor sem, ha nem estünk volna ki. Nem értem miért kellene savanyúnak lenni a szőlőnek. A szőlő akkor savanyú, ha felneveltél két diplomás gyereket, s egy buta, tökfej focista ezerszer többet keres. A fiam villamosmérnök, kitűnő állam vizsgával. Na ez a valami, s bár jól keres, de szégyen egy tökfej focistához képest. Igaz, Nikola Tesla is szegényen halt meg. Pedig oly sokat köszönhet neki az emberiség. Persze a társadalom sohasem azokat becsülte meg, akiket kellett volna. Egyébként a lányomnak meg angol diplomája van. Nem akarok diszkrét kérdést feltenni feléd, de nem tudom hány éves vagy, ezt az élettapasztalat miatt írom. Tudod, nem a pénz teszi az embereket leginkább boldogtalanná! Az egymás iránti tisztelet, ami szerintem a legjobban hiányzik a társadalmunkból. Ebből a tényezőkből ki indulva, nem tudnak már idegesíteni pitiáner dolgok a világban. Az igazságtalan dolgokat ettől függetlenül nem szeretem, de az én koromban már nem veszem annyira a lelkemre. Hosszúra sikerült a válaszom, ha intelligens vagy, megérted mit is írtam feléd!
İspanya gerçekten çok iyi muhtemelen kupayı alacaklar 😊
Bien hecho, España.❤👍Quit
Hajrá Spanyolok!
Tebrikler İSPANYA 👍🇪🇸
Gracias hermano 🇮🇨🇪🇦❤️✌🏼
Elkezdődtek a félidők és már vége is volt!!!
Igen jó meccset játszottak!!!
Csak nyertes csapatokat láttam a meccsen!!!
Végre kiesett Németisztán
Lheman, los españoles (y las españolas) donde no llegan con la mano llegan con la punta de la espada. Adiooooos. ^^
Conggrats For Spain🤝🤝🤝
Que pase el siguiente...
😊
Hello from Romanian Transylvania 😅😊
Поздравляю Испанию с выходом в полуфинал. Лысого судью не допускать к судейству вообще. Порвите Францию на части , играйте в свой честный умный футбол и победа придёт.🎉
Where’s the penalty for germany ref/var?
Wasn’t a pen his hand was right beside his body
Fuera de juego animal
Where is yellow/red Card for Kross -already at 7min???? Tell me or y r blind?
Offside.
It was not a penalty, because there was a prior offside, check before speaking....
And Rüdiger?? 😂😂
un entraîneur de l'équipe de l'Espagne m'a fait mal pour ces remplacements 😢😢😢 il m'a rappelé le jour du Barça et PSG remplacer Djamel et Williams pour qu'elle raison
Los cambios estaban justificados, si hubieran jugado más, los carniceros alemanes habrían lesionado a Yamal y a Williams como hicieron con Pedri.
Viva España 🇪🇦🇪🇦🇪🇦🇪🇦🇪🇦🇪🇦🇪🇦✌🏼✌🏼❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Germanisztán kaputt.
Istennek legyen hála.
Szemét banda.
Un minuto de silencio por ALEMANIA
❤❤❤❤❤❤❤
Well!
Homeless Germans...Geri döndürme oldu..
❤❤❤❤❤🇪🇸🇪🇸🇪🇸🇪🇸
Both team worked well. But Germany had to face without refree helps........as they got it till now (for exaple Germany vs Hungary match)
Germano had tò remain in 10since the First 5minutes!
Tylor Siviglia eespana
Rüdiger wo warst du ??? Schon abwaschen
🇪🇸🇪🇸🇪🇸🇪🇸
Refree😢
Good bye Germany
Ni en avión llegabas nouer
119 > 89
Nic tak nie cieszy jak przegrana nIEMIEC 😂
Испания браво, молодцы выгнали германию, а что германия мне помница игроки сборной германии ноейр, мюлер и ещё кто то из сторичков говорили что в сборной играть небудут а насомом деле?????недали молодым играть
Kai missed everything
Yamal bocah ajaib
Pemain spanyol yg bermain di jerman,, was was ni
Il VAR non è stato richiesto due rigori clamorosi per la Germania: comincio a pensare veramente che il calcio è combinato a tavolino, girano soldi ergo i risultati sono già decisi o fanno vincere qualcuno, per dopo incularli nella vita reale: nel 2004 vince la Grecia, non sapevo neanche avesse una squadra e nel 2006 recede...... nel 2020 resuscita dall'oltretomba l'Italia che non si vedeva da un bel po', addirittura vince e poi nel 2021 arriva Draghi con il green pass........ Il Napoli vince lo scudetto e gli levano subito a tutti il reddito di cittadinanza...... mah.............sono coincidenze?
good😅
Jerman pulang kampung ke berlin
Gracias ...y furera los alemanes..jajajaja
Tahniah kepada Sepanyol. Sungguh sedih dengan kekalahan Jerman. Jangan putus asa serta berusaha memperbaiki kelemahan-kelemahan yang ada. Berharap Jerman dapat buat lebih baik di masa hadapan untuk mencapai kecemerlangan.
Über alles! 🤭
Jajaja, weg mit dem Speck!
Quiten a esos ladrones del var, 50 televisores viendo por todos lados y no fue penal , suspendan al arbitro de por vida
Y el fuera de juego de antes del 9 alemán, nos olvidamos de eso no?
No fue penalty, porque hubo un fuera de juego previo,, revisa antes de hablar....
Qué tiempos aquellos , antes de internet , en los que había solo un tonto en cada pueblo.
Jaja mira primero por que no pitó penal....
Estos jugadores del Madrid sin ayuda delos árbitros no pueden en su selección jajajaja todos son unos troncos
Helyes.
Sólo tengo una cosa por decir...
ROBO
Pues mejor pasa palabra 😂😂💪🏼🇪🇦💪🏼🇪🇦💪🏼
😭😭😭😭😭
olmo proizvod tate mamića,jedan u nizu koji proizlazi iz dinama zagreb,odlićan igrač,trebao je vise igrati na euru,sretno spanjolci
que malo es Alemania en la defensa, buena media, buen ataque, pero para defender tiene años que está mao