Szeretem a Jenő videóit én is, de szerintem ez az X5 pont azt tudja, amire vették, és nem akarják felújjítani. A másik pedig hogy azért van két elég jó szerelője Olivérnek is kéznél, akik elbírnának az X5 3 literes dízel motorjának a felújításával, a gépmunkára pedig szerintem lenne ismeretségi körükben is jelentkező. Meg is sértődnének, ha nem ők csinálhatnák szerintem... 😅 Szóval ésszerű lenne levinni Kiskunmajsára, nem? 😅
Ugyan ez a motor van az E39 be,ugyan így 3000-től indult,a vákum csövek ki lettek cserélve illetve a turbó geometria tisztítva és most 1800-tól indul tisztességesen az M57 motorok nagyon jók ennek nem igy kell mükődni :(
Elég volt a csövet, nem kellett a vákuum szelepet is? Nekem is gyanúsan szarul indul, nem az, hogy 3000, hanem 2000 kéne legyen a nyomatékcsúcs (25d e39), bár az automata megeszi a nyomatékot, de akkor is keveslem. Milyen vákuum cső menjen bele? Mindig azt hittem, hogy a váltóm a rossz.
@@mariovirag8544 asszem 3.5mm mindenc satlakozó, azaz 3mm-es belső átmérővel mehet is. Mert ez esetben inkább kicserélem a turboba bemenőt is és a többit is, a szelepet nem. Az örvényt és az EGR-t meg kukázom.
Sokadik okosként :) javaslom ha megtaláljátok az erőt a motorban..próbáld ki terepen az automatát manualban..én úgy szoktam terepre érkezem..ja nekem 440e van az m57ben.. ugyanígy indult..:) mostmár nem indul... :) Magasnyomású+ porlasztó felújítás :( Amúgy tetszett a videó ;)
A viszkót kössétek le mert ahogy melegszik egyre jobban fogja a motort, mehet helyére az elektromos venti, esetleg még kaphatna egy 2260 at a D2-es motorról egy chip és a 260hp és 600nm stabil szerintem✌️✌️
Lenne egy kérdésem, folyamatosan termeli a kormot, vagy az évek alatt lerakodott cucc jön ki? Illetve a kormolásból lehet a motor állapotáról következtetéseket levonni? Milyen a turbó az autoban? Nagy turbós, vagy kicsi, vagy iker, ilyenek Köszi előre is a válaszokat.
Az X5-ben egy egyturbós M57 motor 306D1-es változata van, ami alapból egy tartós és erős motor, a kormolás az lehet a turbó hibájából, illetve a töltőnyomás hiányából, mivel nem égeti el tökéletesen a tüzelőanyagot, ennek a maradványa a korom és az erőhiány
Van benne egy tuningbox ami csak a gázolaj szabályzást mahinálja valószinűleg az se segít neki, hogy több levegőt nem ad mellé. Kifogjuk venni belőle és kiderül mi még a baja.
Ez egy nagyon király csatorna, régóta követem. Értem azt is pénz kell projektekre, megnézzük jelentést már hibátlan "totalcarvertical".:D Nem elegáns, de értem. De az online szerencsejáték, hát azzal azért vannak morális aggályok, hogy milyen g*ci káros. Szerintem mélyen rangon aluli a csatorna eddigi (autós/kulturális) munkáját tekintve és kevés hitványabb dolog van mint ilyet reklámozni. A többit már úgyis megfejtették , mi húz, mérnem stb...:D Eddig nem volt csatorna tagságom úgy hogy talán ideje....
Taksony - Dunaharaszti - Alsónémedi - Ócsa - Inárcs kB ez nagyjából az útvonal, amit felismertem. Az első siratófalas résznél még régen ezerkettesekkel csapattuk, voltunk kint vagy 5-el egyszerre. Elmentek a Ka-Ta tanya mellett is. 😉
hello. tegyetek bele valami felezos kozepso difit, mondjuk p38as range roverbol. csak egy adapter kellene meg hozza. nekem ez a valto motor setup van a rangemben, sokat segitene a motornak. adaptert is tudom ki csinal. csak egy otlet. koszi a videokat amiket csinaltok.
Nos. Hát először is gratulálok az autóhoz! Megmondom őszintén nem néztem ki belőle hogy ezt túl fogja élni. De le a kalappal! Másodszor pedig nagyon jó minőségű és tartalmas videókat hoztok össze! (Nekem a drónos felvételek tetszenek a legjobban)! Nagyon jól és jó amit csináltok! Gratulálok az egész csapatnak! Sose haggyátok abba! 💪💪💪💪👍👍👍👍
Csak egy kis építő jellegű kritikát szeretnék megfogalmazni, ha nem bánjátok. Mégpedig, hogy egy kis utófenyeléssel illetve színezéssel sokkal szebb és minőségibb videókat tudnátok készíteni. Mostanában több videóban is láttam, hogy valamelyik kamerátoknak a RAW videóját vágjátok be, na most, ha ott csak a színprofilt kiválasztjátok a vágóprogramban, akkor már nem lesz ennyire fakó és gyönyörű képeket tudtok bevágni, illetve, ha minden felvételt kb egy színre hoztok, akkor egységesebb lesz a végeredmény is sokkal.
Sziasztok! Annyi hogy ezen a helyen lehetőleg picit lehúzott ablakkal figyelemmel közlekedjetek az erdőben mert erre fele sokan szoktunk kijárni motorozni, aztán mindkettő pilóta szeretne gyorsan menni csak egyik fog rosszul járni.. előzzük meg a bajt pacsi❤
Olivér! Isten hozott a Smoke & Charm klubban! 😅 Ebből a kis X5-ből, és a Hibrid Mergaudi dízel lámpásból is nagyon szépen elő tudod csalogatni kis dörzsöléssel a fekete Dzsint... 😅 Amúgy nagyon komoly videó lett, megint elgurult a gyógyszer...😅
Egy hasonló korú Audi Q akármivel megnézném mit menne. Már csak a hajtás miatt is. Meg hogy melyik meddig bírná. Kb ugyan az a gumi méret/ szett/ HP/ súly arányban persze. Szoktam nézni oroszokat es ott meggyöző az Audi. Nem vagyok nagy BMW fan de el kell ismerni hogy szépen bírta a kiképzést. :) Jó vétel volt.
Meglepő mit tud! Nem gondoltam volna. Jó látni a csillogó villogó, sok milliós bukszamágnes, faroktoldó otvarokat, hogy csak idő kérdése és nem érnek többet, mint egy lefingott Lada Niva 😉 Persze nem akarom összehasonlítani a kettőt. De mégegyszer: kellemesen csalódtam.
Nem ertem minek vesz/tesztel stb.. olyan ember BMW-t aki nem szereti nem nezi semmibe.. Az elejetol kezdve csak a kopkodes ahol jol produkalt ott “nem olyan hasznalhatatlan”, folyamatosan a dunnyoges, egyre gyengebb a kocsi stb.. vicc 😅
Nem kell. Az M57 nagyon jó motor. Tuningolható, jól bírja, csak foglalkozni kéne vele. Kurva nagy turbó meg adagoló okosítás nélkül az OM606 is harmat gyenge...
alin van egy csomo BMW Stage1 szofter :P viccbol szerintem meg erne egy olyat ra masolni a motorvezerlore :P ha kell, irjatok oda adom szivesen ,ugyanis en meg vasaroltam,es nagyja resze probalva is volt :P
Valami a turbonal vagy a motornal lesz mert nem 3 ezertol el ez a motor valojaban meg nem is fustol gyarilag, meg kene keresni a lovokat es szerintem tok jo lehetne
@@OliverAmon93 Az már nehezebb, ez igaz. :) Nekem is van egy 18.000km/1 évet használt Abarth motorom, de a motor szám miatt, semmit nem lehet vele kezdeni. Pedig befér egy Pandába, vagy Ford Ka. Ezek 98% azonosak műszakilag! De papír nélkül, csak szép lehet az ember, okos már nem! :-D
Nézzétek átt a vákum csöveket , mert ez hármat gyenge , szólnia kéne már 2000 töl izomból ... Valami geóval nem jó, ,szivosor alatt vakumcsovek elszoktak szakadni , a turbónál is ugyan így
Sziasztok, minden tiszteletem a minőségi tartalmakért. PT Cruiser videóban feldobtad a jármű újjá varázsolását (megtisztítását), szívesen venném a kihívást és természetesen a többi járművet is tisztítanám amennyiben ezzel hozzájárulhatok a minőség érzetetekhez.Bp.22. kerületben praktizálok. Üdvözlettel, V-WAX Autókozmetika.
Javasolnám egy kicsit megnyitni a légbeömlőt valami jó helyről ,aztán egyből lesz benne kraft nulla pezóért 😉 Én is ezt tettem a kemény 55 kw-os 22 éves Focus-ommal is,és azóta megy rendesen mindenhol, még megindulni is tud meglepő tempóval 😎
ebben a motorban bármikor van +200 lóerő :D Hajtás meg, olyan, amilyen... szerintem nem rossz amúgy, jobbnak tűnik, mint amit a gen3 haldexes volvo xc70-em tudott AT gumikkal... :D ebben még nagyon-nagyon sok van :D
Vajon mennyire lesz tiszta az autó ezek után?
20% kedvezmény: www.carvertical.com/hu/landing/v3?a=OliverAmon&b=2cbb4205&voucher=OliverAmon
Milyen motoros?
Vigyétek el a Red Power Garageba Vörös Jenőhöz Ő a dízel BMWk szakértője! Lehetne egy collab. Nagyon érdekes lenne szerintem.
EGYETERTEK
Szeretem a Jenő videóit én is, de szerintem ez az X5 pont azt tudja, amire vették, és nem akarják felújjítani. A másik pedig hogy azért van két elég jó szerelője Olivérnek is kéznél, akik elbírnának az X5 3 literes dízel motorjának a felújításával, a gépmunkára pedig szerintem lenne ismeretségi körükben is jelentkező. Meg is sértődnének, ha nem ők csinálhatnák szerintem... 😅 Szóval ésszerű lenne levinni Kiskunmajsára, nem? 😅
@@karolykoch-gomori2011 3 literes diesel...
Jo otlet tenyleg, szerintem jeno is tamogatna a projektet ahogy ismerjuk
1.5 eve nem jutunk el jenohoz csak hogy ra nezzen egy 330XD mpakett re …
ügyes ez a dronos srác, grat neki :)
Kegyetlen jó felvételeket készitett🎉
Szerintem nézzétek át rajta a vákum csöveket/szelepet mert olyan mintha alul egyáltalán nem dolgozna a turbó, és lehet hogy azért is füstöl ennyire 😃
Egyetértek! Ezen még vákuumos turbo lesz. Porlasztó sem lehet az igazi :D
Checkengine, utána pedig Ámon Olivér, más dolog nem is érdekel munka után. :D
Ma éjjel X5el álmodsz 😀
Ugyan ez a motor van az E39 be,ugyan így 3000-től indult,a vákum csövek ki lettek cserélve illetve a turbó geometria tisztítva és most 1800-tól indul tisztességesen az M57 motorok nagyon jók ennek nem igy kell mükődni :(
Elég volt a csövet, nem kellett a vákuum szelepet is? Nekem is gyanúsan szarul indul, nem az, hogy 3000, hanem 2000 kéne legyen a nyomatékcsúcs (25d e39), bár az automata megeszi a nyomatékot, de akkor is keveslem. Milyen vákuum cső menjen bele? Mindig azt hittem, hogy a váltóm a rossz.
Nekem hál istennek elég volt a csöveket,ami passzos és nem bírja össze szívni lehetőleg vastag falu szövetes.
@@mariovirag8544 asszem 3.5mm mindenc satlakozó, azaz 3mm-es belső átmérővel mehet is. Mert ez esetben inkább kicserélem a turboba bemenőt is és a többit is, a szelepet nem. Az örvényt és az EGR-t meg kukázom.
E39 ugyan ez volt nekem is hogy 2500 felett indult meg és nekem csak turbo nyomás szelep vezérlő gond volt, utána ment mint a villám 1800-tól
Sokadik okosként :) javaslom ha megtaláljátok az erőt a motorban..próbáld ki terepen az automatát manualban..én úgy szoktam terepre érkezem..ja nekem 440e van az m57ben.. ugyanígy indult..:) mostmár nem indul... :) Magasnyomású+ porlasztó felújítás :(
Amúgy tetszett a videó ;)
A viszkót kössétek le mert ahogy melegszik egyre jobban fogja a motort, mehet helyére az elektromos venti, esetleg még kaphatna egy 2260 at a D2-es motorról egy chip és a 260hp és 600nm stabil szerintem✌️✌️
e39ben is műxik ez a veltis megoldás? MErt rühellem az enyémben is nyáron.
@@DaBombtasi Igen működik.😊
Ekkora baromságot régen hallottam.🤣
Lenne egy kérdésem, folyamatosan termeli a kormot, vagy az évek alatt lerakodott cucc jön ki?
Illetve a kormolásból lehet a motor állapotáról következtetéseket levonni?
Milyen a turbó az autoban? Nagy turbós, vagy kicsi, vagy iker, ilyenek
Köszi előre is a válaszokat.
Az X5-ben egy egyturbós M57 motor 306D1-es változata van, ami alapból egy tartós és erős motor, a kormolás az lehet a turbó hibájából, illetve a töltőnyomás hiányából, mivel nem égeti el tökéletesen a tüzelőanyagot, ennek a maradványa a korom és az erőhiány
Van benne egy tuningbox ami csak a gázolaj szabályzást mahinálja valószinűleg az se segít neki, hogy több levegőt nem ad mellé. Kifogjuk venni belőle és kiderül mi még a baja.
Köszönöm a válaszokat!
jó látni hogy az fpv egyre inkább kezd elterjedni 😃
Annyiba kerult, amennyiert egy BMW X5-t kapni.:D
@@sk8boardingsite főleg ha versenyzel 😂😐😑
határozottan jó volt végre itthoni videóban is ilyet látni, ( a Yarisos részben is) viszont mégjobban örültem volna ha én repülhettem volna nekik 😄
@@RBmedia93 engem annyira nem vonz ez a filmezés de biztis megvan a szépsége
Lada projektetek nem lesz veletlenul? Nagyon adnám😁
Nem néztem ki belőle ennyit megmondom őszintén. Bár a gumi sokat tett hozzá, hogy ne aludjatok ott. 😀
Ez egy nagyon király csatorna, régóta követem. Értem azt is pénz kell projektekre, megnézzük jelentést már hibátlan "totalcarvertical".:D Nem elegáns, de értem. De az online szerencsejáték, hát azzal azért vannak morális aggályok, hogy milyen g*ci káros. Szerintem mélyen rangon aluli a csatorna eddigi (autós/kulturális) munkáját tekintve és kevés hitványabb dolog van mint ilyet reklámozni. A többit már úgyis megfejtették , mi húz, mérnem stb...:D Eddig nem volt csatorna tagságom úgy hogy talán ideje....
Audi motorhibájából.kiindulva, lehet valamit kezdeni az 'ellöttyen az olaj' problémával, vagy ez nem érintett/nem fog ilyen történni?
Egy jo kis suzuki samurait nem akartok venni ? Nagyon kivancsi lennek a véleményetekre hogy hogy tetszik 😁
Miért mennek folyamatosan a fék lámpák ?
Sziasztok! hol van ez a terep ahova mindig mentek offroadozni? valamint ide csak úgy be lehet menni, vagy kell valami engedély vagy hasonló?
Taksony - Dunaharaszti - Alsónémedi - Ócsa - Inárcs kB ez nagyjából az útvonal, amit felismertem. Az első siratófalas résznél még régen ezerkettesekkel csapattuk, voltunk kint vagy 5-el egyszerre. Elmentek a Ka-Ta tanya mellett is. 😉
Szia én akartam megvenni a kocsit de nem hoztam el mert erőtlen.. 50.000Ft ide vagy oda de erőtlen
Sziasztok nekem is van egy 3.0 touareg ha lendület van nagyon állat! De ha domb aljáról indulok csak bőg erő nincs 😢
hello. tegyetek bele valami felezos kozepso difit, mondjuk p38as range roverbol. csak egy adapter kellene meg hozza. nekem ez a valto motor setup van a rangemben, sokat segitene a motornak. adaptert is tudom ki csinal. csak egy otlet. koszi a videokat amiket csinaltok.
Jó ötlet, Range Rover alkatrészekkel ügyeskedni! Az x5 alatt is Range futómű van, csak nem p38, hanem L322.
Nos. Hát először is gratulálok az autóhoz! Megmondom őszintén nem néztem ki belőle hogy ezt túl fogja élni. De le a kalappal! Másodszor pedig nagyon jó minőségű és tartalmas videókat hoztok össze! (Nekem a drónos felvételek tetszenek a legjobban)! Nagyon jól és jó amit csináltok! Gratulálok az egész csapatnak! Sose haggyátok abba! 💪💪💪💪👍👍👍👍
Csak egy kis építő jellegű kritikát szeretnék megfogalmazni, ha nem bánjátok. Mégpedig, hogy egy kis utófenyeléssel illetve színezéssel sokkal szebb és minőségibb videókat tudnátok készíteni. Mostanában több videóban is láttam, hogy valamelyik kamerátoknak a RAW videóját vágjátok be, na most, ha ott csak a színprofilt kiválasztjátok a vágóprogramban, akkor már nem lesz ennyire fakó és gyönyörű képeket tudtok bevágni, illetve, ha minden felvételt kb egy színre hoztok, akkor egységesebb lesz a végeredmény is sokkal.
Nagyon jó Lett a videó Gratulálok srácok Nagyon jó Az Autó Is
beleférne egy S600-as bálna motor? érdekes lenne benne
Minek? Ez az auto nem arra van 😅
Kipufogó jól érzi magát már az első sárnál🤣🤣🤣
25:05 Akkor nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében.
nincsen beragadva a féklámpa ???
De imádtam, amikor megvolt ez az X5-tünk ❤😮
1:17 Vágókép, ahogy a nagykönyvben meg van írva
komoly hangja van dizel létére jó hallgatni
Már az előző videóban is szerettem volna felhozni, hogy ez az BMW nagyon hasonlít a Carwow srácok autójára.
Szia, lesz valamikor videó a saját kocsidról, az E osztályról? :D
Olivér már csak 1 vesével él 😂😂
Beteg ez a csávó imádom 😉
Hát azért egy jó nyitott rendszer meg a chip tuning el férne rajta kicsit több lenne a kraft viszonylag kicsi pénzből 🤣
Sziasztok!
Annyi hogy ezen a helyen lehetőleg picit lehúzott ablakkal figyelemmel közlekedjetek az erdőben mert erre fele sokan szoktunk kijárni motorozni, aztán mindkettő pilóta szeretne gyorsan menni csak egyik fog rosszul járni.. előzzük meg a bajt pacsi❤
18:39 Porsche-t én is meg nézném ilyen gumikkal
Lehet hogy hülye kérdés, de az elejét miért nem hegesztitek le?
Szeretnének kanyarodni
nekem rendesen bejön, tetszik!
Villamosmérnöknek tanulok, és max a bringámat szerelem ami mechanikus, de kicsit ráfüggtem a videóidra :D
brutal jok a videoid, imadom oket, regen nem tetszettek ezek a bömösök, de van bennük valami szerethető🙂de a Merci benne❤
Pici magasítás és kraft kell bele, meg a csörlő. Aztán stáb autónak tényleg tök jó lesz.
Mikor lesz az a 6ról videó 😢
Már csak egy nagy holset turbó kéne😅
jövőhétre be is töltene, a váltó meg elköszönne :D
Mi lett a vízbeesett drónnal? :(
Kiszáradt és működik
hol lehet venni ilyen bmw at az arahoz kepest? varosba jo lenne
Az biztos, hogy én ezek után is elfogadnám :)
Olivér! Isten hozott a Smoke & Charm klubban! 😅 Ebből a kis X5-ből, és a Hibrid Mergaudi dízel lámpásból is nagyon szépen elő tudod csalogatni kis dörzsöléssel a fekete Dzsint... 😅 Amúgy nagyon komoly videó lett, megint elgurult a gyógyszer...😅
cringe
Mekkora gáz ez a reklám. Főleg, hogy itthon full illegál.
szia! Hány lóerős ez a bmw?
184 vagy 218
Szerintem ez a gyengébb lehet.
Egy hasonló korú Audi Q akármivel megnézném mit menne. Már csak a hajtás miatt is. Meg hogy melyik meddig bírná. Kb ugyan az a gumi méret/ szett/ HP/ súly arányban persze. Szoktam nézni oroszokat es ott meggyöző az Audi. Nem vagyok nagy BMW fan de el kell ismerni hogy szépen bírta a kiképzést. :) Jó vétel volt.
Meglepő mit tud! Nem gondoltam volna. Jó látni a csillogó villogó, sok milliós bukszamágnes, faroktoldó otvarokat, hogy csak idő kérdése és nem érnek többet, mint egy lefingott Lada Niva 😉 Persze nem akarom összehasonlítani a kettőt. De mégegyszer: kellemesen csalódtam.
"Hosszú előjáték, olyan az indítózás"🤔🤣
Szia uram! Lakatos érdekel?
Engem igen!
Merre van?
Elmondjam kik voltak a traktorral és IVECOval? 🙂
Jó lett a videó szépen ment a turbot nézzétek meg szerintem ott lehet vele valami
Sziasztok!Nekem úgy tünt hogy a féklámpátok folyamatosan világit!?
Hello hol van ilyen fasza hely én is ki próbálnám a csirkét ott mit is tud
Az audival mikor lessz video?
Melyik jobb az Audi vagy a Porsche
G Merci (vagy Puch)
Igaz milyen jó a Lidl-s leszívó?😂
szerintem így, hogy horpadt a jobb hátsó ajtó, sok volt érte a 450 000Ft....
Szia olivér mikor lessz kész az audi mert nagyon varom már
Nem ertem minek vesz/tesztel stb.. olyan ember BMW-t aki nem szereti nem nezi semmibe.. Az elejetol kezdve csak a kopkodes ahol jol produkalt ott “nem olyan hasznalhatatlan”, folyamatosan a dunnyoges, egyre gyengebb a kocsi stb.. vicc 😅
Hmm...Ugratás lassítva, terepen? Ez a multiplára emlékeztet🤐😂
Rá kell dobni 1 biturbót,meg kell + kaja aztán b..szó lessz!😁👍
Igen, mert ez így megy..
Váltoja biztos jobb mint az audi váltoja volt :D
Tisztára olyan vagy mint a fiatal Jon Bernthal :)
Egy csatachip kéne még neki. Emelésről meg MhVlog Tomit kérdezzétek meg hogy lehet parasztba. Az E46 buggy-ja elég jól ki lett emelve gombokért :D
Kiráj 🚘
ly
Csöves munkásautó :D
Basszus ha ezt tudja az E53 akkor venni kell egyet 😅
Eléggé kormol, valószínűleg a gázolaj mellé nem nagyon társul levegő.
Ennyi korommal esélyes,hogy nyitva az egr szelep.Le kell falazni,ha tilt rá,akkor ki kell írni és mehet a vallatás.
Kell bele egy OM606! Elég gyengusz :D
Nem kell. Az M57 nagyon jó motor. Tuningolható, jól bírja, csak foglalkozni kéne vele. Kurva nagy turbó meg adagoló okosítás nélkül az OM606 is harmat gyenge...
alin van egy csomo BMW Stage1 szofter :P viccbol szerintem meg erne egy olyat ra masolni a motorvezerlore :P ha kell, irjatok oda adom szivesen ,ugyanis en meg vasaroltam,es nagyja resze probalva is volt :P
Nagyon jó kocsi
Egy fos ez a carvertical csak lehúzás.. remélem egyszer csődbe mennek
Tegyetek bele egy kézi 6 ost
Na jo nehez suli nap utan Ámon oliver az x5-ell na ez feldobja a kedvem igy estére
...persze, hogy nem megy fel, ha folyamatosan taposod a féket :) :) :)
Jaaa a, hát biztosan ez a baj, holnap szólok neki, hogy legközelebb ne fékezzen @OliverAmon93
Korom fekete fust es 3000 tol huz csak, az akkor egyertelmu a turbo megvan halva. Es meg nem artana egy EGR off sem!
Király
Valami a turbonal vagy a motornal lesz mert nem 3 ezertol el ez a motor valojaban meg nem is fustol gyarilag, meg kene keresni a lovokat es szerintem tok jo lehetne
felező nagy hiány benne
Egy tipp ha a fék lámpa ég akkor a kocsi úgy érzi hogy fékezel és nem megy úgy a motor mint ahogy kellene menjen mert tilt én már át éltem
Mire jó epusztitani, elpazarolni egy rozsda mentes autót?
Sokkal menőbb lenne még újabb 20 évre felkészíteni.
És mit csinálsz vele papír nélkül még 20 évig? Nézed az udvaron? 😊
@@OliverAmon93 Az már nehezebb, ez igaz. :)
Nekem is van egy 18.000km/1 évet használt Abarth motorom, de a motor szám miatt, semmit nem lehet vele kezdeni.
Pedig befér egy Pandába, vagy Ford Ka. Ezek 98% azonosak műszakilag!
De papír nélkül, csak szép lehet az ember, okos már nem! :-D
@@laszloblue3611 be kell rakni valami pályázós gépbe, ott nem nézik 🤷♂️🤓
@@OliverAmon93 Tervben van, 1000€ állítható KONI kit is megvan, jövőre majd nézem a tükröt, melyik kanyarban előzől a zölddel. :)
Nézzétek átt a vákum csöveket , mert ez hármat gyenge , szólnia kéne már 2000 töl izomból ... Valami geóval nem jó, ,szivosor alatt vakumcsovek elszoktak szakadni , a turbónál is ugyan így
Ebbe kellett volna a 606. 🙂
A fekete füstből következtetni lehet hogy itt semmi turbónyomás😂
Sziasztok, minden tiszteletem a minőségi tartalmakért. PT Cruiser videóban feldobtad a jármű újjá varázsolását (megtisztítását), szívesen venném a kihívást és természetesen a többi járművet is tisztítanám amennyiben ezzel hozzájárulhatok a minőség érzetetekhez.Bp.22. kerületben praktizálok. Üdvözlettel, V-WAX Autókozmetika.
Azt a G Mercit azért megnéznénk egy Checkengine bemutatóban...
Javasolnám egy kicsit megnyitni a légbeömlőt valami jó helyről ,aztán egyből lesz benne kraft nulla pezóért 😉
Én is ezt tettem a kemény 55 kw-os 22 éves Focus-ommal is,és azóta megy rendesen mindenhol, még megindulni is tud meglepő tempóval 😎
Ne hasonlotsd ossze a 2
ebben a motorban bármikor van +200 lóerő :D Hajtás meg, olyan, amilyen...
szerintem nem rossz amúgy, jobbnak tűnik, mint amit a gen3 haldexes volvo xc70-em tudott AT gumikkal... :D
ebben még nagyon-nagyon sok van :D
Manuált bele!
Kell az a manual valto 😁
2023-ban? kurbli nem kéne?
Kene ra egy jo chip
Ez volt az Off Road?🤣🤡
kapcsold ki a dtct....
Nyikorog mint egy igazi bmw 😂
A Dronos srac neve Botya ?