Zenei fesztiválokra készülnek a várszínházban

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 4 окт 2024
  • Különleges élményvilágot ígér a Feledi projekt Esszencia című előadása, mely a bartóki szellemiséget néhány jellegzetes népzenei gyűjtésen keresztül, a zene és a tánc kapcsolatára építve mutatja be.
    Az előadásban részben a hagyományos, részben kísérletező megközelítés dominál az Oláh Dezső Vibratone Quartet közreműködésével.
    Ez a produkció lesz az első július 12-én, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon.
    Ezután a Zoord együttes következik, mely szintén különleges hangzásvilágú produkcióval lepi meg a közönséget. A doromb-dob-hegedű trió olyan zenei kalandra hívja majd a nézőket, amely kárpát-medencei gyökerekből táplálkozik, de elkalandozik az ázsiai sztyeppékre is.
    A Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált a MazsiMÓ-GipsyMÓ katalán rumbára épülő zenét játszó formáció zárja. Másnap, vagyis szombaton a XV. Vár Blues Fesztivál következi, ami egy Jimi Hendrix Fesztivál lesz.
    A Gyulai Várszínház programjai augusztus 17-én érnek véget Sík Sándor István királyával.

Комментарии •