Medgyessy egy nagyon sokmindent megélt, szellemileg friss 82 éves ember. Lehet a véleményét, döntéseit vitatni, de első körben érdemes ítélkezésmentesen meghallgatni. Az ilyen interjúkkal Marci nagyon sokat tesz ezért az országért, köszönöm.
Helyes és jó, hogy meghívja ezeket a vérgenyókat és megpróbálja feltárni, mi vezérelte őket a megalkuvásaik, gyengeségeik, hibáik során végig. Az ő működésük termelte ki a mai rezsimet.
@@beachesnpeaches Nem értek egyet abban, hogy vérgenyó. Lampert Mónika mondta egyszer, hogy őket a saját értelmiségük zavarta volna el, ha idáig süllyednek, mint a mostani állampárt. És ha jön valaki, aki hazug félelemkeltést és gyűlöletkeltést felhasználva tudatosan rombolja a demokráciát, azért nem hibáztathatók az elődök.
@@beachesnpeaches Ezt az emberfajtát szerintem a kommunizmus termelte ki, akik a 60-as, 70-es években cseperedtek és szocializálódtak - a bennük forrongó változtatni akarással. Mi is a szocilizmusban voltunk gyerekek, fiatalok, legalábbis én, és a példa, amit láttunk, belénk forta magát, még akkor is, ha utólag szeretnénk magunkról lehántani. Valójában a rendszerváltás minősége és az abban résztvevő emberek, akik onnantól kezdve hatalmat kaptak és képviseltek, akkori viszonyulásai és gondolkodásmódja vitte ebbe az irányba az országot és a társadalmunkat. Igen, az összes vezető és képviselő tehet arról, hogy ide jutottunk, mindenki, aki nem ismerte be a hibáit, és nem vállalta a felelősséget a döntéseiért. S nem utolsósorban a lakosság, aki megválasztotta ezeket az embereket....a probléma az, hogy ebben az országban szétszakadtak a közösségek, nincs jövőkép, nincs bizalom, lassan remény sem, úgy érezzük. Ja, és aki valóban felelős, az nem vonható felelősségre. Egyetlen dolog vezérli őket, az ÉRDEK.
Meglehet bárkinek a véleménye Medgyessy Péterről, egy rohadt nagy erényét nehéz lenne elvitatni; ő sosem süllyesztené le a közbeszédet arra, amilyen ma jelenleg. Ő egy olyan rendszert óhajtott, ahol tízmilló ember miniszterelnöke, nem hárommillióé...
Milyen kár, hogy a magyar társadalom egy jelentős részének (akár pártállástól függetlenül is) az ilyen erények nem annyira fontosak. Más emberben sem értékelik igazán.
Nem gondoltam volna,hogy ilyen hatással lesz rám ez a beszélgetés. Mert tetszett. Átértékelő volt. Az egyik hatalmas felismerés, hogy egy kérdésemre választ kaptam, mely szerint miért rövid távon gondolkodik a magyar társadalom.Nyilván ez komplex kérdéskör, , de társadalmi szinten a magánnyugdíjpénztár eltulajdonítása valóban bevésett a kollektív tudatalattiba egy olyan gondolkodást,amit Medgyessy mondott. És egyetértek abban,hogy ezért volt ez így hatalmas bűn a kormányzat részéről.
Egészen más világot képvisel. Létezik még benne az "emberiesség". Nála nem a beszédét kellett komolyan venni, hanem amit tett. És abban nagyon-nagyon sok pozitívum volt.
Fiatalabb, jobboldali beállítottságúként elmondhatom, hogy nagyon színvonalas interjút láthattunk és hallhattunk! Értékes embere volt ő a magyar politikának. Jó egészséget mindkettőtöknek!
A nővéreim ápolónők voltak akkor, én gimis. Soha nem kerestek se előtte, se utána annyit, mint az 50%-os emelésnél. Ami a legjobb volt benne, hogy visszaadta az önbecsülésüket. Azóta is csak lábtörlőnek használta az ápolókat minden kormány...
2:19:00 En csak akkor kezdtem a húszas éveimet, de nagyon megható, kétségtelen. 💔 S ha jól tudom, utána jött a minimálbér 50-rol 80 ezerre emelése is. - S nagyon érdekes amit mondott, (nekem eszembe se jutott volna ez a nézőpont) hogy azért kell egyszerre emelni, mert évek múlva "elfelejtődik", kifogasok lepnek fel.
@@TSEliot1978 dehogy vágta. Ma egy Puskás stadionra többet költenek mint a teljes bèremelèsre. Ha csak béremelès lett volna a többi nélkül (egyszeri nyugdijaspenz, 13. Havi nyugdij) teljesen mas lenne a revonéja
Erre a béremelésre rengeteg egészségügyis ismerősöm a mai napig emlékszik.
Месяц назад+9
Huuuuu, aztaaaa. Ez mennyire jó beszélgetés volt. Igaz, 3. napig tartott mire végignéztem. Annyira akartam méltatni, értelmet adni, hogy ne háttér zajként, vagy podcast-ként más tevékenység el vegye a figyelmemet. Éreztem, hogy ez annyira értékes, ennek meg kell adni a méltó tiszteletet, értékelni kell minden egyes szavát, mondatát, magát ez embert. Hisz egy olyan Magyarországról szól, ami volt, élhető volt, reményteli teli volt, jó volt, emberibb volt, értékelhetőbb volt minden értelemben, mint az elmúlt 14. év bármiben is. Olyan tisztelet, intelligencia, emberi beszélgetés volt ez, ami szinte ma már elképzelhetetlen itthon. És az értékteremtő kordokumentálás ilyesfajta formálja meg felbecsülhetetlen. Számomra (Szabolcsi, zsákfaluban élő, volt állami gondozott cigány ) emberként felemelő, sőt, szinte katartikus volt hallgatni, és vég szó, az a három mondat abszolút visszaigazol. Köszönöm Marci, Péter, Partizán.
Két magas ember szenved két alacsony fotelben. A beszélgetés viszont remek. Köszönet érte! A napokban Németh Miklós is megszólalt máshol. Én még emlékszem a parlamenti közvetítésekre, Medgyesi felszólalásaira, a politikai vitákra. Akkor még voltak olyanok. Sok mindent lehet mondani, hogy mennyire volt sikeres, de akkor még volt valamilyen politikai kultúra. Ami ma van, az minden, csak nem kultúra. Gyomorforgató.😢
Orbán-kormány hozadéka!!!!! S Medgyessy bátor azt mondani, h Magyar Péter a saját szobrát építi?!?! Neki fog most unokája születni - amihez szívből gratulálok - na, de akkor csak nem kívánja ezt a rezsimet tovább, vagy igen?!?!😭😭😭
Partizán köszönöm ezt a tökéletesen életút interjut Megyessy úr volt miniszterelnőkkel. Számomra ő a jellenlegi helyzetben egy tökéletesen tökéletesen miniszterelnőke volna Magyarországnak a magyar állampolgároknak
Egyszer találkoztam vele a MOM Parkban. Kb. 3-4 éve 😃 Hihetetlen jó formában volt.. 20 évet simán letagadhat. Valamit tudhat.
Месяц назад+4
Marci és a szerkesztők munkáján kívül szeretnék a világosítónak és díszlettervezőnek is gratulálni. Munkájukkal szuperül központosították, irányították a figyelmet. Az ilyen "háttér" munkával lehet az elhangzottak mellé a képi világot is magas szintre emelni. Bravó!
Milyen nagyon jó dolog, hogy az illúziókat említi. Én is ezt érzem folyton '89 óta. Egy hatalmas csalódás számomra; az amire vágytunk ,amiért gimisként utcára szaladtam ,az pontosan a visszájára fordult mára. Nagyon köszönöm ezt a színtiszta beszélgetést mindkettőjüknek.
Mondjuk egész életében egy olyan minőségi és minőségű élet adatott meg neki, ami keveseknek. Nem sajnálom tőle. De nem egy átlag kétkezi munkas ember 45 év a bányában életet él.
Medgyessy egy rendkívül tapasztalt, sokat látott politikus, aki az ő szelíd, úriemberes, kompromisszum és megoldást kereső stílusában kormányzott. A mostaniak tanulhatnának tőle..
Engem nem győzött meg!!!! Nagy csalódás volt!!! "Időkerék" - már akkor sem működött jól, amikor felállították!!! Gresham Palota - jogos Marci felvetése!!!! Az 50%-os béremeléshez is lenne gondolatom!!!
@@martonpalfy A libajnai szakember miniszterelnököd annyira volt szakember hogy 2010 tavaszára egy 1500 milliárdos imf kölcsön mentette meg az országot a totális államcsődtől, a fizetésképtelenségtől, amit a fidesznek kellett kifizetni többek közt a több száz eladósodott önkormyányzat, iskolák, kórházak, rendelőintézetekkel egyetemben.Ti nem emlékeztek erre, mert kiskorúak voltatok
Medgyessy úr...fantasztikus irigylésre mèltó szellemi állapotban van.(És mindig elegàns,).Érdekes volt hallgatni.a visszaemlékezèseit.😊. Imádom hogy kinyílt a vilàg . Sajnàlom hogy a fiatalsàgom bezàrtsàgban telt.Igen ...aki teheti próbàlja ki magát nézzen ...szét a világban.
Fúú, nagyon jó lett az interjú! Azok a "srácok", akik a tanult kortársai Medgyessynek, emberségből, tiszteletből kb mind ezt hozták magukkal, na tőlük lehetett és érdemes tanulni! A közbeszéd szintet a Fidesz tette a mostani szintre kezdettől fogva, és nem tudom, nem értem, hogy az akkori felelős vezetők ezt miért engedték, miért nem ismerték fel. Valóban a nép ezt akarta, vagy csak csak a változás lázában nem vettük észre, hogy lóvá tesznek bennünket? Lehet, hogy "nyerésre" elég volt és jó poén és stratégia volt a Fidesz részéről erre a szintre ereszkedni, de hogy az ország belerokkant ezen a morális, erkölcsi szinten a hülyeségeikbe, az biztos. Én már nagyon örülnék, ha végre vissza állna az adott szó tisztessége és élvezhetnénk ismét azt az alap morális és erkölcsi biztonságot, amire mind vissza vágyunk, ahol csak 1 Magyarorszég létezik. Ez a beszélgetés erre a vissza várós hitre (is) adott megerősítés, hogy a tisztes hozzáállás és gondolkodás még gyökereiben fellelhető, elérhető.
@@markusarpad5319látod ebben is mennyire különböző a kolostordisznótól! Ő a hazáját védte a külföldi kémektől, míg a kolostordisznó a saját évfolyamtársait súgta be a komcsi rendszernek.
Önreflexió, alázat, profizmus. Nekem ez jutott eszembe, amikor ezt az interjút néztem. Hirtelenül inspiráló egy olyan embert hallgatni, aki képes látni és beismerni a hibáit, elismerni az ellenfelei erősségeit, pártállástól függetlenül. Törekvései, hogy az európai unióban való képviselethez egységesíteni szerette volna a párokat, nem naív, inkább forradalmi elgondolás, és sajnos nem az ő szegénységi bizonyítványa, hanem az emberi gyarlóságé (mint ahogy a parlamenti létszám csökkentés meghiúsulása is ez volt). Nagyon kellenek ezek az interjúk, mert sokat tanulhatunk belőle.
Emlékszem, anyukám anno nagyon büszke volt, hogy a Gresham palotát felújították, ő ott nőtt fel a Keleti Károly utcában. S mint igazi budapesti Nő, nagyon pompásnak találta, s a város egyik ékkövének!❤❤❤❤
50:00 Minimum kiábrándító hallani, hogy azok, akik asszisztáltak a privatizálás során ahhoz, ami valójában csak a nyugati cégek piacszerzése volt (mint ami a magyar cukorgyárakkal történt), most milyen véleménnyel vannak magukról és a szerepükről.
Ez az interju elkepesztoen jo volt. Teljesen fuggetlenul attol, hogy miket mondott Megyo, a kemia nagyon jol mukodott, Marci abszolut top formaban es Megyot hallgatni is feludules volt ezekben a Menczer terhes napokban. Koszi!
Nagyon jó volt hallgatni ezt az egészet, bár idegesítő, hogy sokkal többet tud annál, mint amit megosztott velünk. 😅 Marci is igyekezett szaftosan kérdezni, a kíváncsiság mindannyiunknak fáj most 🤣
Marci, a Greshamben szállnak meg forma 1-es versenyzők a futam idején, az is egy közfunkció. Az, hogy van egy-két luxusszínvonalú hely egy városban, nem feltétlenül ördögtől való.
Egy letűnt, más világ politikai kultúrájába nyerhettünk egy kis betekintést. Ezeket az időket már elfelejtettük sajnos. Soha nem lesz már ugyanilyen. Már csak abban bízom, hogy hosszú idő elteltével lesz még valamilyen pozitív értelemben vett egység a hazámban.
Marci most is komoly tényfeltáró, történelmi tisztázó beszélgetést folytat. Fontos, hogy mentek / mennek a dolgok, részleteikben is. Nagyra tartom, és komoly hatása lehet a jelenre is!
nem értem mért akar arról bárkit meggyőzni, hogy baj, hogy az epp-ben a képviselők a források visszatartása mellett vannak, amikor mindenki tudja, hogy abból mi egyébként sem látnánk sokat. amit eddig kaptunk az is csak az ország/gazdaság/állam/társadalom/sorolhatnám kárára ment el. néha nem értem mit szeretne megmagyarázni.
Mária Teréziának, Ferencz József császárnak hány besúgó dolgozott? És Horthynak? Peyer ellen? Kéthly Anna, Slachta Margit ellen? A kémelhárítás nem az ötvenes évek találmánya.
Sok mindennel egyetértek,de kérdés bennem:Ha minden pénzt odaadott volna az Unió,akkor több ment volna közjóra???Vagy egyesek még gazdagabbak lennének most,és egy fillér nem maradt volna egy esetleges későbbi,országunk érdekében történő felhasználásához???Egyébként jó volt hallgatni mindkét szereplőt!!! Köszönöm!!! 🍀🍀🍀
Nagy zsivány Medgyessy, pozitív és negatív értelemben egyaránt, most is vannak mondatok és történetek, ahol inkább félúton pontot tesz a végükre... S szerintem a 3/2-es múltját illetően tényleg azt hitte, hogy nem fog kiderülni, nem tűnt egyáltalán őszintének az a magyarázata, hogy nem gondolta, hogy jelentősége lesz. Mindenképp érdekes az interjú, de sajnos az érdekes részekről inkább nem beszél, unszolásra sem nagyon.
Látom majd mindenki elcsöppen Megyót hallgatva...! Végül is ezek után Orbánnak nincs aggódni és félnivalója ha erre a végtelenül középszerű és sok szempontból kártékony Medgyessyre ilyen szép emlékekkel gondol mindenkki...
Szerintem a rendszerváltás óta ő volt a legjobb miniszterelnök, neki is elmondtam már többször, kár hogy olyan rövid ideig tartott. Intelligens, művelt, jóindulatú ember, jó a humora, elegánsan öltözik, ad a megjelenésére, soha nem volt elhízott, slampos, látszik, hogy "jó családból", kulturált környezetből származik. Sok mindenben Antallt is verte. Éljen sokáig ilyen szellemi és fizikai kondicióban, talán még összefutok vele egy-egy előadáson.
Azért is meg kellett csinálni az 50%-os béremelést, mert az Orbánék a minimálbér emeléssel olyan feszültséget hoztak létre az iskolázatlan és az iskolázott munkavállalók között, hogy ezt a feszültséget fel kellett oldani.
@@kecsege Földmérési főiskola mesterképzés segédanyaga néhai Dr.Szabó József tanár úrtól. Sajnos most nem tudom előkeresni, mert egy régi gépemen volt meg az anyag.
@@kecsege A székesfehérvári földmérő és földrendező mérnök mesterképzéshez adtak ki egy felvételi segédanyagot még 2011 körül, amit Dr. Szabó József tanár írt. Abban olvastam ezt az adatot. Ő is hivatkozott valamilyen statisztikára. Tény, hogy a magyar mezőgazdaság 1976-ban kapott egy nagyobb tőkeinjekciót, aminek következtében jelentősen meggyorsult a növekedése. Másik ok az akkoriban elkezdett földrendezés volt. Nyilván ma már a preciziós mezőgazdasági növénytermesztés nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni. A 90-es évek kárpótlása és a földtulajdon szétaprózódása komoly károkat okozott és ezért csak sokkal később lehetett nálunk a modern technológiákat bevezetni.
1:02:00 kozepvezeto munkásként is beláttam, hogy jobb helyen van a pénzem a magánnyugdíj pénztárban, mint Boros üvegben.az első öngondoskodási képzés volt megérteni az én koromban
Nagyon erdekes interju. Bokrost is érdekes lenne meghivni. Es vegul valaki olyat a reformkozgazdasz-nemzedekbol aki belso kritikusa annak ahogy a rendszervaltas alakult..
Életem első választásán Rá szavaztam - azóta sem volt ilyen méltó miniszterelnöke ennek a szegény országnak.... Rettentően hiányzik az ilyen európai és haladó szellemiségű - kifinomult és elegáns vezető, továbbá értelmiségi politikai elit.
Ne támadják külföldön a kormányt, mert ha nem kapjuk a pénzeket, az a magyar embereknek rossz. Miért nem kérdeztél vissza Marci, hogy ha nagy részét saját klientúra támogatására használják fel, nem a magyar emberek életének javítására, akkor sem szabad támadni a kormányt?
Medgyessy egy nagyon sokmindent megélt, szellemileg friss 82 éves ember. Lehet a véleményét, döntéseit vitatni, de első körben érdemes ítélkezésmentesen meghallgatni. Az ilyen interjúkkal Marci nagyon sokat tesz ezért az országért, köszönöm.
Helyes és jó, hogy meghívja ezeket a vérgenyókat és megpróbálja feltárni, mi vezérelte őket a megalkuvásaik, gyengeségeik, hibáik során végig. Az ő működésük termelte ki a mai rezsimet.
@@beachesnpeaches Nem értek egyet abban, hogy vérgenyó. Lampert Mónika mondta egyszer, hogy őket a saját értelmiségük zavarta volna el, ha idáig süllyednek, mint a mostani állampárt. És ha jön valaki, aki hazug félelemkeltést és gyűlöletkeltést felhasználva tudatosan rombolja a demokráciát, azért nem hibáztathatók az elődök.
@@beachesnpeaches e medgyessy egy verkommunista allambiztonsagis volt .
@@beachesnpeaches Ezt az emberfajtát szerintem a kommunizmus termelte ki, akik a 60-as, 70-es években cseperedtek és szocializálódtak - a bennük forrongó változtatni akarással. Mi is a szocilizmusban voltunk gyerekek, fiatalok, legalábbis én, és a példa, amit láttunk, belénk forta magát, még akkor is, ha utólag szeretnénk magunkról lehántani. Valójában a rendszerváltás minősége és az abban résztvevő emberek, akik onnantól kezdve hatalmat kaptak és képviseltek, akkori viszonyulásai és gondolkodásmódja vitte ebbe az irányba az országot és a társadalmunkat. Igen, az összes vezető és képviselő tehet arról, hogy ide jutottunk, mindenki, aki nem ismerte be a hibáit, és nem vállalta a felelősséget a döntéseiért. S nem utolsósorban a lakosság, aki megválasztotta ezeket az embereket....a probléma az, hogy ebben az országban szétszakadtak a közösségek, nincs jövőkép, nincs bizalom, lassan remény sem, úgy érezzük. Ja, és aki valóban felelős, az nem vonható felelősségre. Egyetlen dolog vezérli őket, az ÉRDEK.
Valami ilyesmit tudnék elképzelni a köztévén. :'(
Felmérhetetlenül fontos amit a Partizán tesz, és ezek az életút interjúk is rengeteget segítenek abban, mi is történt az elmúlt 35 évben.
Kàr,hogy a lényegről egyik SE beszél.. Együtt loptàk szét az Orszàgot!
Fontos felforgató szervezet
@@labzoli1nem is baj, a szaros vödör azért van, hogy fel legyen rúgva és Marcit lehet bárminek nevezni, de profi a szakmában, azt biztos.
@@Lacco0o profinak profi, de csak egy fajta vödröt szeret rugdosni, ha érted...
@ fejtsd ki, kérlek
Első percben amikor megláttam Marci lehetetlennél is lehetetlenebb lábtartását már tudtam hogy jó műsor lesz 😅 Thnx Partizán!
És az csak az övé 😀, senki más nem tarthatja így a lábát, csakis Marci 😀👍
látartás? az mi az?
@@peterzetas2104 ment a B thnx
@ jaaa. nekem amugy a bekoszontonel a mosoly volt furcsa: bar az is lehet, izgatott volt, hogy o nagy nev, es orul, hogy elment a partnere
kicsit bunkó ülés
Meglehet bárkinek a véleménye Medgyessy Péterről, egy rohadt nagy erényét nehéz lenne elvitatni; ő sosem süllyesztené le a közbeszédet arra, amilyen ma jelenleg. Ő egy olyan rendszert óhajtott, ahol tízmilló ember miniszterelnöke, nem hárommillióé...
Milyen kár, hogy a magyar társadalom egy jelentős részének (akár pártállástól függetlenül is) az ilyen erények nem annyira fontosak. Más emberben sem értékelik igazán.
Feri elsulyeztette a mostani elott sajnos….
Az eltelt idő, és utána következő események megszépítik az emlékét.
Ez nagy igazság!
Nem gondoltam volna,hogy ilyen hatással lesz rám ez a beszélgetés. Mert tetszett. Átértékelő volt. Az egyik hatalmas felismerés, hogy egy kérdésemre választ kaptam, mely szerint miért rövid távon gondolkodik a magyar társadalom.Nyilván ez komplex kérdéskör, , de társadalmi szinten a magánnyugdíjpénztár eltulajdonítása valóban bevésett a kollektív tudatalattiba egy olyan gondolkodást,amit Medgyessy mondott. És egyetértek abban,hogy ezért volt ez így hatalmas bűn a kormányzat részéről.
Több ilyen is volt, jobb esetben 4, rosszabb helyzetben 2-3 évig tartottak ezek a reformok, majd kormányváltás vagy puccs es minden torol.
Nagyon örülök, hogy ez a formátum visszatért, ez a Partizán egyik legjobb műsora.
Egészen más világot képvisel. Létezik még benne az "emberiesség". Nála nem a beszédét kellett komolyan venni, hanem amit tett. És abban nagyon-nagyon sok pozitívum volt.
Szívbôl gratulálok és köszönöm a szerkesztôknek és a műsorvezetőnek a színvonalas riportot
Fiatalabb, jobboldali beállítottságúként elmondhatom, hogy nagyon színvonalas interjút láthattunk és hallhattunk! Értékes embere volt ő a magyar politikának. Jó egészséget mindkettőtöknek!
A legemberségesebb miniszterelnök a rendszerváltás óta! Igazi úriember!
A nővéreim ápolónők voltak akkor, én gimis. Soha nem kerestek se előtte, se utána annyit, mint az 50%-os emelésnél. Ami a legjobb volt benne, hogy visszaadta az önbecsülésüket. Azóta is csak lábtörlőnek használta az ápolókat minden kormány...
2:19:00
En csak akkor kezdtem a húszas éveimet, de nagyon megható, kétségtelen. 💔
S ha jól tudom, utána jött a minimálbér 50-rol 80 ezerre emelése is.
- S nagyon érdekes amit mondott, (nekem eszembe se jutott volna ez a nézőpont) hogy azért kell egyszerre emelni, mert évek múlva "elfelejtődik", kifogasok lepnek fel.
Király. Közben földhöz vágta a költségvetést és ennek is köszönhetően mentünk majdnem csődbe 2006 után.
Bárcsak most is az ápolók béremelése miatt lenne földön a költségvetés!
@@TSEliot1978 dehogy vágta. Ma egy Puskás stadionra többet költenek mint a teljes bèremelèsre. Ha csak béremelès lett volna a többi nélkül (egyszeri nyugdijaspenz, 13. Havi nyugdij) teljesen mas lenne a revonéja
Erre a béremelésre rengeteg egészségügyis ismerősöm a mai napig emlékszik.
Huuuuu, aztaaaa. Ez mennyire jó beszélgetés volt. Igaz, 3. napig tartott mire végignéztem. Annyira akartam méltatni, értelmet adni, hogy ne háttér zajként, vagy podcast-ként más tevékenység el vegye a figyelmemet. Éreztem, hogy ez annyira értékes, ennek meg kell adni a méltó tiszteletet, értékelni kell minden egyes szavát, mondatát, magát ez embert. Hisz egy olyan Magyarországról szól, ami volt, élhető volt, reményteli teli volt, jó volt, emberibb volt, értékelhetőbb volt minden értelemben, mint az elmúlt 14. év bármiben is. Olyan tisztelet, intelligencia, emberi beszélgetés volt ez, ami szinte ma már elképzelhetetlen itthon. És az értékteremtő kordokumentálás ilyesfajta formálja meg felbecsülhetetlen. Számomra (Szabolcsi, zsákfaluban élő, volt állami gondozott cigány ) emberként felemelő, sőt, szinte katartikus volt hallgatni, és vég szó, az a három mondat abszolút visszaigazol. Köszönöm Marci, Péter, Partizán.
🤗🤗🤗🤗🤗
Szerintem nekem is három nap lesz, én ma kezdem... 😊
Két magas ember szenved két alacsony fotelben. A beszélgetés viszont remek. Köszönet érte! A napokban Németh Miklós is megszólalt máshol. Én még emlékszem a parlamenti közvetítésekre, Medgyesi felszólalásaira, a politikai vitákra. Akkor még voltak olyanok. Sok mindent lehet mondani, hogy mennyire volt sikeres, de akkor még volt valamilyen politikai kultúra. Ami ma van, az minden, csak nem kultúra. Gyomorforgató.😢
Tudod ide linkelni azt a Németh Miklós beszélgetést? Köszönöm!
Milyen magas Medgyessy?
Orbán-kormány hozadéka!!!!! S Medgyessy bátor azt mondani, h Magyar Péter a saját szobrát építi?!?! Neki fog most unokája születni - amihez szívből gratulálok - na, de akkor csak nem kívánja ezt a rezsimet tovább, vagy igen?!?!😭😭😭
@@piroskagergely6219 azt is mondta, hogy valahol támogatja is, csak még pontosan nem látja, hogy mit.
Két hazug ember szenved az igazsággal.
Jó volt látni ahogy a vitát mutatták Medgyessynek és látta magát. Aranyos volt.
Köszönjük a munkátokat Partizán, köszönjük a munkádat Marci! Fantasztikus, hiánypótló interjú, segít megérteni a mai politikát és következményeket.
Azt várom már mikor Orbánnal csinálsz egy életút interjút !
Soha..nem mer eljonni
A szegedi Csillagban nincs ilyen hosszú látogatási idő 😁
@@kerekfold > értelmetlen hazugságok? Egy zavaros elmétől?
Ugyan minek!
azt várni lehet
Ha már a fidesz nem lesz kormányon!!
Köszönjük!
Partizán köszönöm ezt a tökéletesen életút interjut Megyessy úr volt miniszterelnőkkel. Számomra ő a jellenlegi helyzetben egy tökéletesen tökéletesen miniszterelnőke volna Magyarországnak a magyar állampolgároknak
Egyszer találkoztam vele a MOM Parkban. Kb. 3-4 éve 😃 Hihetetlen jó formában volt.. 20 évet simán letagadhat. Valamit tudhat.
Marci és a szerkesztők munkáján kívül szeretnék a világosítónak és díszlettervezőnek is gratulálni. Munkájukkal szuperül központosították, irányították a figyelmet. Az ilyen "háttér" munkával lehet az elhangzottak mellé a képi világot is magas szintre emelni. Bravó!
Milyen nagyon jó dolog, hogy az illúziókat említi. Én is ezt érzem folyton '89 óta. Egy hatalmas csalódás számomra; az amire vágytunk ,amiért gimisként utcára szaladtam ,az pontosan a visszájára fordult mára. Nagyon köszönöm ezt a színtiszta beszélgetést mindkettőjüknek.
Ez az ember 82 éves 82!!!!
Nem egy csoda! Életében nem csinált hasznosat, ingyenélö volt és még rossz álmai sincsenek. Elgagyizta az ország vagyonát, amihez csak hozzáfért.
@@tarkanypeter9354 Villás nyelvedet a szádban tartsd.
Gyömrőin a fonóban dolgozott volna 3 műszakban, nem így nézne ki.
Mondjuk egész életében egy olyan minőségi és minőségű élet adatott meg neki, ami keveseknek. Nem sajnálom tőle. De nem egy átlag kétkezi munkas ember 45 év a bányában életet él.
@@kinsziakkor nézd meg Orbánt hogy néz ki nem 82 hanem 62 évesen. A sok álmatlan éjszaka és a mentális állapot
Medgyessy egy rendkívül tapasztalt, sokat látott politikus, aki az ő szelíd, úriemberes, kompromisszum és megoldást kereső stílusában kormányzott. A mostaniak tanulhatnának tőle..
Szuper érdekes interjú, tökéletesen összeàllított kérdések, pàrbeszédek! Köszönjük Medgyessy Péter, köszönjük Partizàn!!!❤
👏 Marci, bitang jó vagy! Péternek pedig minden tiszteletem, élő legenda.
Azért az egy picit túlzás.
@ML25KGY25 -nak gondolod te. Ezért írtam én ezt a kommentet és nem te.
Miért gondolod legendának?
@@ManimalDetroit Azért gondolja annak, mert nem ismeri....
Engem nem győzött meg!!!! Nagy csalódás volt!!! "Időkerék" - már akkor sem működött jól, amikor felállították!!! Gresham Palota - jogos Marci felvetése!!!! Az 50%-os béremeléshez is lenne gondolatom!!!
Na ez egy jó 2 és fél órás kikapcsolódás lesz, már nézem is, köszi Marci a tartalmat. 🤗
- Mi a reflexioja az oselmennyel kapcsolatban?
- Az utelagazodas
Útelgáz..útgázel...útzágeláz... utgázelázel... nehéz szó.
ezek, valljuk be, inkább csak a mi ősélményeink…
XD XD !! :D
Igazad van Marci. Nekem is a legjobb miniszterelnököm volt. Az egyetlen, aki adott is, nem csak ígért. Méltatlan, hogy hibáztatják.
Bajnai!
@@laszlolorinc1245Az egyetlen szakember a miniszterelnöki poszton…
@@martonpalfy A libajnai szakember miniszterelnököd annyira volt szakember hogy 2010 tavaszára egy 1500 milliárdos imf kölcsön mentette meg az országot a totális államcsődtől, a fizetésképtelenségtől, amit a fidesznek kellett kifizetni többek közt a több száz eladósodott önkormyányzat, iskolák, kórházak, rendelőintézetekkel egyetemben.Ti nem emlékeztek erre, mert kiskorúak voltatok
Bele hallgattam egy kicsit,végül a műsort teljes egészében megnéztem. Tetszett!
Medgyessy úr...fantasztikus irigylésre mèltó szellemi állapotban van.(És mindig elegàns,).Érdekes volt hallgatni.a visszaemlékezèseit.😊. Imádom hogy kinyílt a vilàg . Sajnàlom hogy a fiatalsàgom bezàrtsàgban telt.Igen ...aki teheti próbàlja ki magát nézzen ...szét a világban.
Fúú, nagyon jó lett az interjú!
Azok a "srácok", akik a tanult kortársai Medgyessynek, emberségből, tiszteletből kb mind ezt hozták magukkal, na tőlük lehetett és érdemes tanulni!
A közbeszéd szintet a Fidesz tette a mostani szintre kezdettől fogva, és nem tudom, nem értem, hogy az akkori felelős vezetők ezt miért engedték, miért nem ismerték fel.
Valóban a nép ezt akarta, vagy csak csak a változás lázában nem vettük észre, hogy lóvá tesznek bennünket?
Lehet, hogy "nyerésre" elég volt és jó poén és stratégia volt a Fidesz részéről erre a szintre ereszkedni, de hogy az ország belerokkant ezen a morális, erkölcsi szinten a hülyeségeikbe, az biztos.
Én már nagyon örülnék, ha végre vissza állna az adott szó tisztessége és élvezhetnénk ismét azt az alap morális és erkölcsi biztonságot, amire mind vissza vágyunk, ahol csak 1 Magyarorszég létezik.
Ez a beszélgetés erre a vissza várós hitre (is) adott megerősítés, hogy a tisztes hozzáállás és gondolkodás még gyökereiben fellelhető, elérhető.
miért nem egy ilyen személy magyarország miniszterelnöke? mennyivel emberibb,mennyivel értékesebb mint a malac
D-209… épp elég ideig volt… szánalom…
@@markusarpad5319látod ebben is mennyire különböző a kolostordisznótól! Ő a hazáját védte a külföldi kémektől, míg a kolostordisznó a saját évfolyamtársait súgta be a komcsi rendszernek.
Sajnos húlye hozzá
@@markusarpad5319 Végig nézted egyáltalán az interjút? Hogy mit csinált egy III./II.-es ügynök? Mert én semmi kivetni valót nem találtam benne, sőt.
@@markusarpad5319Orbánról konkrétan tudni a III/II-t, a kérdés a III/III..
Köszönöm Partizán!
Egy ember aki belépett a politikába és ki is tudott lépni.
nagyon jo beszélgetés volt..csillagos 5!
Nagyon jó beszélgetés volt. Köszönöm szépen! Nagyon kedvelem Medgyessy miniszterelnök urat. 🥰
Marcitól megszokott szuper interjú! Köszönöm.
Köszi Partizán, zseniális volt! Gondoltam belelesek és ide szögezett végig!
Magyarország utolsó normális miniszterelnöke!
😂😂😂
Akkor még nem hazaáruló patkányokat választott a gyökér nép.
Bajnai
AZ Horn Gyula volt
Várakozáson felülien érdekes volt és üdítő egyben.
Minden tisztelet, imádom Medgyessy személyét is es alabecsult munkásságát is ✌️
Nagyon köszönjük ezt a beszélgetést! Érdekes volt végig hallgatni.
Önreflexió, alázat, profizmus. Nekem ez jutott eszembe, amikor ezt az interjút néztem. Hirtelenül inspiráló egy olyan embert hallgatni, aki képes látni és beismerni a hibáit, elismerni az ellenfelei erősségeit, pártállástól függetlenül. Törekvései, hogy az európai unióban való képviselethez egységesíteni szerette volna a párokat, nem naív, inkább forradalmi elgondolás, és sajnos nem az ő szegénységi bizonyítványa, hanem az emberi gyarlóságé (mint ahogy a parlamenti létszám csökkentés meghiúsulása is ez volt). Nagyon kellenek ezek az interjúk, mert sokat tanulhatunk belőle.
Egyetértek, bár neki már nincs mit politikailag veszteni, ezért nyugodtan beszélhet őszintén.
Vitray Tamás, (2002) "Aki felülkerekedik,
az alulmarad."
Az egyetlen fontos tanács a VITA előtt.
Emlékszem, anyukám anno nagyon büszke volt, hogy a Gresham palotát felújították, ő ott nőtt fel a Keleti Károly utcában. S mint igazi budapesti Nő, nagyon pompásnak találta, s a város egyik ékkövének!❤❤❤❤
Köszönöm, nagyon jó volt! 👌👍
Nagyon jó, emberi beszélgetés volt.
50:00 Minimum kiábrándító hallani, hogy azok, akik asszisztáltak a privatizálás során ahhoz, ami valójában csak a nyugati cégek piacszerzése volt (mint ami a magyar cukorgyárakkal történt), most milyen véleménnyel vannak magukról és a szerepükről.
Amnéziás mindegyik most.
@@erzsebetkovacs2527 ez olyan mint az önkormányzati l ingatlan kiárusítása
Nagyon köszönjük ezt a profi interjút!
Sosem gondoltam volna, hogy valaha nosztalgiával gondolok Medgyessyre. Marci, szuper vagy! Gondolkoztál Kis János, Bokros Lajos meghívásán?
Kis János mellett egy voks!
Bokros Lajos mellett is még egy
Ő az az ember akit még Orbán Viktor is tisztel, nem véletlenül.
Ez az interju elkepesztoen jo volt. Teljesen fuggetlenul attol, hogy miket mondott Megyo, a kemia nagyon jol mukodott, Marci abszolut top formaban es Megyot hallgatni is feludules volt ezekben a Menczer terhes napokban. Koszi!
Nagyon jó volt hallgatni ezt az egészet, bár idegesítő, hogy sokkal többet tud annál, mint amit megosztott velünk. 😅 Marci is igyekezett szaftosan kérdezni, a kíváncsiság mindannyiunknak fáj most 🤣
Isten éltesse sokáig Medgyessy Pétert! Bárcsak minden politikusunk ilyen karizmatikus és normális lenne!
Nagyon fantasztikus volt! Köszönöm!
Zseniális ❤
Wow, elamultam ezen az interjun.
Igy is lehet.
Koszonet erte!
Marci, a Greshamben szállnak meg forma 1-es versenyzők a futam idején, az is egy közfunkció. Az, hogy van egy-két luxusszínvonalú hely egy városban, nem feltétlenül ördögtől való.
Ez nagyon Jo interju volt. Kosz
Kár hogy ki csinálta az apró klán és nem lehetett tovább miniszterelnök. Ha ő maradt volna akkor most minimum már euró lenne a fizető eszköz.
Tetszett jó volt! Érdekelne egy Pintér/Lázár/Viktor interjú is! 😉😉
Fantasztikus volt! Köszi Marci!
2 perc alatt megvolt az ősélmény és a reflexió is..:) KErestem Marci arcán egy mosolyt, mert olybá tűnt ez valami challenge volt.
Velemenyvalto beszelgetes volt. Koszonom!
Köszönöm szépen a beszélgetést ❤️ ❤️
-Bécsben is lehet cukrászdát nyitni.
-Igen, ezt a hülyeséget...
-Ti mondtátok!
-Igen....
Elmondta hogy egy hülye kampány szöveg volt, mi nem érthető ezen?
Egy ismerősöm nyitott is, rögtön az Eu csatlakozás után, igaz nem Bécsben, de egy osztrák kisvárosban. Nyugat-magyarországi cukrász család.
@@bpitor1481 Természetesen értettem, jót mosolyogtam rajta. Nem azért írtam a hozzászólást amiért ön gondolta, pont ellenkezőleg....:)
Nekem nagyon tetszett , higy ebben a nyugodt hangnemben egy téma volt szélesebb perspektívában
Mai napig a parlamentben az Ország irányításában 3/3 -as és még rosszabb emberek vannak addig nem is lessz nyilvános a 3/3-as akták.
Legjobb miniszterelnökünk!
Zseni volt ! Köszi Marci.
Egy letűnt, más világ politikai kultúrájába nyerhettünk egy kis betekintést. Ezeket az időket már elfelejtettük sajnos. Soha nem lesz már ugyanilyen. Már csak abban bízom, hogy hosszú idő elteltével lesz még valamilyen pozitív értelemben vett egység a hazámban.
Marci most is komoly tényfeltáró, történelmi tisztázó beszélgetést folytat. Fontos, hogy mentek / mennek a dolgok, részleteikben is. Nagyra tartom, és komoly hatása lehet a jelenre is!
Pláne, ha Marci újraszervezné a magyar baloldalt mégpedig - ahogy hallhattuk - az alapoktól!
Szenzációs, hiánypótló!
A magyar mezőgazdaság világszinten is kiváló volt, az "átkosban". Ma silány (manikűrösök, dilettánsok kezén van a magyar föld zömében).
Fejtő Ferenc 90 évesen: kíváncsiság, tudás akarása; életszeretet; együttműködő környezet építése kell a szellemi frissességhez
nem értem mért akar arról bárkit meggyőzni, hogy baj, hogy az epp-ben a képviselők a források visszatartása mellett vannak, amikor mindenki tudja, hogy abból mi egyébként sem látnánk sokat. amit eddig kaptunk az is csak az ország/gazdaság/állam/társadalom/sorolhatnám kárára ment el. néha nem értem mit szeretne megmagyarázni.
Elég baj, hogy nem érted….
@@sandorkardosi5865 Magyarázd meg akkor kérlek
@sandorkardosi5865 ok
Hihetetlen, hogy 82 éves (nem a Marci).
és nem is a fotel.
Medgyessy reacting Medgyessy útelágazás meme before GTA VI
Priceless comment
Marci intelligens jól felkészült kérdéseitől lett jó interjú!
Jezusmaria!!!!
Ez a szintelen szagtalan szerencsetlen figura
Mária Teréziának, Ferencz József császárnak hány besúgó dolgozott?
És Horthynak?
Peyer ellen? Kéthly Anna, Slachta Margit ellen?
A kémelhárítás nem az ötvenes évek találmánya.
Sok mindennel egyetértek,de kérdés bennem:Ha minden pénzt odaadott volna az Unió,akkor több ment volna közjóra???Vagy egyesek még gazdagabbak lennének most,és egy fillér nem maradt volna egy esetleges későbbi,országunk érdekében történő felhasználásához???Egyébként jó volt hallgatni mindkét szereplőt!!! Köszönöm!!! 🍀🍀🍀
Nagy zsivány Medgyessy, pozitív és negatív értelemben egyaránt, most is vannak mondatok és történetek, ahol inkább félúton pontot tesz a végükre... S szerintem a 3/2-es múltját illetően tényleg azt hitte, hogy nem fog kiderülni, nem tűnt egyáltalán őszintének az a magyarázata, hogy nem gondolta, hogy jelentősége lesz. Mindenképp érdekes az interjú, de sajnos az érdekes részekről inkább nem beszél, unszolásra sem nagyon.
A Schönherz Kollégium a várban igazi kulturális központ volt, tele élettel - gyönyörű épületben...
(Sajnos kiebrudalták onnan :-) )
Látom majd mindenki elcsöppen Megyót hallgatva...!
Végül is ezek után Orbánnak nincs aggódni és félnivalója ha erre a végtelenül középszerű és sok szempontból kártékony Medgyessyre ilyen szép emlékekkel gondol mindenkki...
nem bírtam végig nézni ,olyan szép tiszta életútja volt Medgyessy úrnak mint a mesébe.MESE.
Bese-mese matka...
Nem biztos hogy amit nem értesz nem is létezik
Szerintem a rendszerváltás óta ő volt a legjobb miniszterelnök, neki is elmondtam már többször, kár hogy olyan rövid ideig tartott. Intelligens, művelt, jóindulatú ember, jó a humora, elegánsan öltözik, ad a megjelenésére, soha nem volt elhízott, slampos, látszik, hogy "jó családból", kulturált környezetből származik. Sok mindenben Antallt is verte. Éljen sokáig ilyen szellemi és fizikai kondicióban, talán még összefutok vele egy-egy előadáson.
Gresham Palota, kollegiumként. Teljesen igaza volt Marcinak.
Ha kollégium lett volna belőle, Péter nem szakított volna rajta...
Marci, Ristretto, Espresso
HUF 2300 a Grashamben. 😎
1982-ben az egy főre jutó alapvető élelmiszer termelésben Magyarország a 4-ik helyen állt a világon. 1990-után a 90-ik helyre esett vissza.
Tatai Ilona ( Taurus ) nagyon jó képességű vezető volt.
Azért is meg kellett csinálni az 50%-os béremelést, mert az Orbánék a minimálbér emeléssel olyan feszültséget hoztak létre az iskolázatlan és az iskolázott munkavállalók között, hogy ezt a feszültséget fel kellett oldani.
Aham. Ehhez egy forrást legyen szíves.
@@kecsege Földmérési főiskola mesterképzés segédanyaga néhai Dr.Szabó József tanár úrtól. Sajnos most nem tudom előkeresni, mert egy régi gépemen volt meg az anyag.
@@kecsege A székesfehérvári földmérő és földrendező mérnök mesterképzéshez adtak ki egy felvételi segédanyagot még 2011 körül, amit Dr. Szabó József tanár írt. Abban olvastam ezt az adatot. Ő is hivatkozott valamilyen statisztikára. Tény, hogy a magyar mezőgazdaság 1976-ban kapott egy nagyobb tőkeinjekciót, aminek következtében jelentősen meggyorsult a növekedése. Másik ok az akkoriban elkezdett földrendezés volt. Nyilván ma már a preciziós mezőgazdasági növénytermesztés nélkül nem lehet komoly eredményeket elérni. A 90-es évek kárpótlása és a földtulajdon szétaprózódása komoly károkat okozott és ezért csak sokkal később lehetett nálunk a modern technológiákat bevezetni.
1:02:00 kozepvezeto munkásként is beláttam, hogy jobb helyen van a pénzem a magánnyugdíj pénztárban, mint Boros üvegben.az első öngondoskodási képzés volt megérteni az én koromban
Frenetikus. 😃
Nagyon erdekes interju. Bokrost is érdekes lenne meghivni. Es vegul valaki olyat a reformkozgazdasz-nemzedekbol aki belso kritikusa annak ahogy a rendszervaltas alakult..
zseniális beszélgetés
59:12 Köszi a Gresham kérdéseket, tök jól kijött, hogy mennyire elitista a vendég. Nem is érti a kérdést, az túl utopisztikus…
Életem első választásán Rá szavaztam - azóta sem volt ilyen méltó miniszterelnöke ennek a szegény országnak.... Rettentően hiányzik az ilyen európai és haladó szellemiségű - kifinomult és elegáns vezető, továbbá értelmiségi politikai elit.
44:20 karvaly
Szívesen ❤
Köszi szuper volt
Ne támadják külföldön a kormányt, mert ha nem kapjuk a pénzeket, az a magyar embereknek rossz. Miért nem kérdeztél vissza Marci, hogy ha nagy részét saját klientúra támogatására használják fel, nem a magyar emberek életének javítására, akkor sem szabad támadni a kormányt?
2:21:00 Az alapoktól kell újra építeni! Önfejlesztés, önképzés, rendszerváltás!
Szuper interjú volt! 👍