Nagyon figyelemre méltó, Lengyel László ajánlása.Polgármesterek,hallgassátok meg, a városlakók, utánnatok mennek. A tettek jönnek, nem a nagyívű mesék hírtelen forintokkal megtámasztva.
Magyar Péter folytatni akarja a Fidesz nem létező programjait, nagyon szereti a Fidesz országlását. Szurkolok még is, 2026-ban leváltja Orbánt. Remélem 2030-ra csalódni fognak a szavazók a Tisza Pártban.
Miért kellene vért áldozni azért, hogy egy 14 éve a köznép számára kínnal regnáló kormány hatalmon maradjon? Történelmünk folyamán rengeteg vért áldoztunk értelmetlenül, idegen hatalmak leuraló törekvéseivel szemben. Legalább a belső harcokat jó lenne elkerülni, hiszen most idegen hatalmak nem fenyegetnek bennünket.
Nekem úgy tűnik egyre inkább személyekre szavaznak. Ennek az új baloldali pártnak ki lenne a húzó embere? Továbbá,ha a jelenlegi választási rendszerben kétfelé szavaznak, akkor megint a makacs, tömör " mi vagyunk a győztes csapat" szemléletű FIDESZ-é az adott választó kerület. Erre mi a válasz?
Nekem baloldliként nem ellenzéki Magyar, nem fogok egyéni jelöltjére szavazni, csak azért, mert ő áll mögötte, de nem csinál politikai munkát, nem jelenik meg a szavazó körzetben, s nem koordinál egy másik ellenzéki párttal sem más körzetekben.
Magyarból nem a tehetsége csinált ellenzéki vezért, hanem a "független" médiumok, amelyek fokozatosan hiteltelenítették a balliberális pártokat, jobban gyalázták őket, mint a Fideszt, Magyarrnak pedig minden kritika nélkül adták a felületüket.
A lakosság nagy része kiábrándult az eddigi ellenzékből. Ezért MP nem teheti h összeáll velük. A cél a lényeg: leváltani o1g kormányát. Csak közös, nagy összefogással lehet! MP azt mondja, max 8 évig lehet vki min.elnök, sőt képviselő is. Ettől még 4 évente választás van. Jöhet időben a baloldal is! Ezt, ami most van, le kell váltani!
A DK-s kerületek jól működtek, mindet újraválasztották, tehát mi ez a gyurcsányozás itt is?Mi ez az előítélet a DK-sokkal szemben?Itt szociális intézkedések voltak a covid alatt, út és járda felújítások, villamos beszerzés, stb.
Lengyel László nagyon pontosan felvázolta, milyen a helyzet Magyarországon. Sajnos mindenben igaza van. Nagyon szomorú, hogy itt tartunk!
Elmebeteg vezeti az országot!Meztelen a király!....mondjuk sose volt az! Abnormális amit művel!
Köszönöm szépen, nagyon érdekes, értékes beszélgetés volt! További jó munkát kívánok! 🥰🤗
Reális elemzést adott Lengyel lászló.
Nagyon figyelemre méltó, Lengyel László ajánlása.Polgármesterek,hallgassátok meg, a városlakók, utánnatok mennek. A tettek jönnek, nem a nagyívű mesék hírtelen forintokkal megtámasztva.
Az, hogy egy nagy összefogás kell! Hogy minden áron menjen a fides! Mielőtt a szemünket is kilopják.
Most őszintén! Létezik ma Magyarországon KICSIT IS ÉRTELMESEN GONDOLKODÓ EMBER aki egy pillanatra is elhiszi a fütyisznek amit mondanak?!?
Szted kik szavaznak a fidkány bandára...
Imádom Lengyel urat, érthetően, -de ha valaki még ezt sem érti,- elmondja, meg kell hallani VÁLTOZTATNI kell, de már most is késő!!!!
Köszönöm szépen ezt a beszélgetést !
Sok jó gondolatot hallottam! Köszönöm!
Már van pártja Magyar Péternek ,!
Meggyőző.
Az egy dolog hogy beszélget Lázár .. de az a baj hogy még se csinálnak semmit . !!!
1:28 Orbán Viktor 2022 óta mindig is háborúpárti volt.
Ha Tokióban kétszeres volt a tervhez képest az olimpia rendezése, akkor nálunk ugyanez a tízszerese lenne, a rátelepedő ner rendszer miatt.
14.havi nyugdíj négy lépcsőben
Jön a felcsúti olimpia!
Magyar Péter folytatni akarja a Fidesz nem létező programjait, nagyon szereti a Fidesz országlását. Szurkolok még is, 2026-ban leváltja Orbánt. Remélem 2030-ra csalódni fognak a szavazók a Tisza Pártban.
Veszithetünk
Bízzunk abban, hogy a 2 milla honfitársunk világosságot kap😊
Miért kellene vért áldozni azért, hogy egy 14 éve a köznép számára kínnal regnáló kormány hatalmon maradjon?
Történelmünk folyamán rengeteg vért áldoztunk értelmetlenül, idegen hatalmak leuraló törekvéseivel szemben. Legalább a belső harcokat jó lenne elkerülni, hiszen most idegen hatalmak nem fenyegetnek bennünket.
Nagyobb tétet mernék tenni arra, hogy 26-ban nem Orbán lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje... Szijjártóra tippelnék.
Kizártnak tartom. Az egész o1g-ról szól, az ő hatalmáról!
Lajkoljunk, vagy ne?????..!3? Nemkmindegy??
Kire akarsz? 😂 nem, nem mindegy
Nekem úgy tűnik egyre inkább személyekre szavaznak. Ennek az új baloldali pártnak ki lenne a húzó embere? Továbbá,ha a jelenlegi választási rendszerben kétfelé szavaznak, akkor megint a makacs, tömör " mi vagyunk a győztes csapat" szemléletű FIDESZ-é az adott választó kerület. Erre mi a válasz?
Nekem baloldliként nem ellenzéki Magyar, nem fogok egyéni jelöltjére szavazni, csak azért, mert ő áll mögötte, de nem csinál politikai munkát, nem jelenik meg a szavazó körzetben, s nem koordinál egy másik ellenzéki párttal sem más körzetekben.
Magyarból nem a tehetsége csinált ellenzéki vezért, hanem a "független" médiumok, amelyek fokozatosan hiteltelenítették a balliberális pártokat, jobban gyalázták őket, mint a Fideszt, Magyarrnak pedig minden kritika nélkül adták a felületüket.
A lakosság nagy része kiábrándult az eddigi ellenzékből. Ezért MP nem teheti h összeáll velük. A cél a lényeg: leváltani o1g kormányát. Csak közös, nagy összefogással lehet! MP azt mondja, max 8 évig lehet vki min.elnök, sőt képviselő is. Ettől még 4 évente választás van. Jöhet időben a baloldal is! Ezt, ami most van, le kell váltani!
Mert annyira azért nem szívügye a nyugdíj emelés!
A DK-s kerületek jól működtek, mindet újraválasztották, tehát mi ez a gyurcsányozás itt is?Mi ez az előítélet a DK-sokkal szemben?Itt szociális intézkedések voltak a covid alatt, út és járda felújítások, villamos beszerzés, stb.
Gy kifordult önmagából is, már nem tudom máshogy nézni, mint hogy érdeke fenntartani a fides hatalmát. Amit pedig nem szabad már hagyni.