Mért van az hogy az emberek egy része azt mondja hogy szereti a sci-fi filmeket de egy listát megnézve a sci-fi filmekről rájön hogy egy filmet sem látott
Szeretném, ha pár mondatban összefoglalnád a 3. évadot, kitérve az összes időutazásra, és az emberi kapcsolatokra... na ezt a kérdést ne tegyék fel soha.
@@leventemeszaros50 második végig nézésre láttam csak mennyire jól felépítették az egészet, látszik hogy az első pillanattól fogva tudták a rendezők mi lesz a teljes történet.
Az 1990-es Total Recall-Az emlékmást is sokan nem értették. Főképpen azt nem, hogy a főszereplővel mi is történik a filmben. Hogy ő ki is valójában, Douglas Quaid vagy John Hauser? Nekem az egyik kedvenc sci-fi filmem.
Pedig, ha jobban figyelnek, akkor tisztán elmondják a film alatt, hogy mi is történik valójában! Amit most szándékosan nem fejtenék ki, mert aki érti mint te is, az úgy is tudja miről van szó!
Azért az Eredet messze nem bonyolult film. Persze az, ha az ember nem figyel oda 1-2 párbeszédre, de mindent megmagyaráz annak aki végig ott van a film előtt.
A Solaris se érthetetlen, sőt a Felhőatlasz se, meg úgy kb semmi amit felsorolt. Aki ezt a videót csinálta, elég nehéz agyú lehet. Vagy most nézte meg életében először ezeket a filmeket zsinórban.
@@Kuyuko89 eggyetértek kivéve egy filmet a donnie darkot. Lehet még 1x meg kellene néznem jobban figyelve a részletekre és a szerző vizuális informárióközlésére , mert nem tudtam összerakni. Neked sikerült?
@@leodavid4036 Én is. Éppen a tévém behalására várok. :D Szóval visszatekertem én is 2-3szor, hogy mikor rendeljem a következő tévét. (Laptop-HDMi, és egy ősrégi lcd tévé.)
@@MrCsiro A Fekete hattyút a sikere miatt említették meg, és a maga korában a Rekviem nem váltott ki egyhangú közönségi és kritikai sikert, a kultfilm státuszt csak évekkel később érte el.
Azért szeretem Philip K. Dick írót, mert amiket ő ír, abban az önmagunk és a társadalmunkban élő emberek valós félelmei és bűntudatai jelennek meg. Ő számomra az első számú sci-fi író.
Nagyon sok elem a listáról tévesen van fent. Csak hogy egy példát említsek róla: az Időhurok teljesen értelmezhető, első nézésre a csavarjai gyomron vágnak mert tényleg nem látod jönni őket [hacsak nem ismerted előtte a novellát, ami alapján készült (Robert A. Heinlein: Ti, zombik mind)], viszont a lezárásban minden olyan tisztán feltárul, hogy nem lehet nem megérteni.
A 2001 Űrodisszeia cseppet sem kétértelmű. Nehezen emészthető, de nagyon is világos, mi történik, csak oda kell figyelni. Ez nem az a film, amit egy zacskó popcorn mellett nézünk meg. Általában az utolsó 5 perc az, amit nem szoktak belőle megérteni, erre a magyarázatot a legutolsó képkockák adják. De ha valakinek így sem világos, ott a regény, ami legalább olyan jó mint a film, el lehet olvasni.
Az expedíció kozmikus horror, nem célja, hogy megértsd, mert a felfogásunkon túl létezik az ami ezeket létrehozza. A könyv 3 részes, és hát ott sem kerülnek sokkal közelebb a magyarázathoz, olvastam :D Szerintem azért az Eredet, Felhőatlasz simán érthető, csak nem egyszer kell megnézni, össze lehet rakni, hogy ki hat mire és fordítva. A többivel kb egyetértek én is, amiket láttam ezekből azok túl értelmezhetetlenek voltak a számomra :D
Helló Szeretném a figyelmedbe ajánlani. Ha Odaát rajongó vagy akor ez a csatorna A legjobb hely hogy A legjobb epizódokat nézegesd! várlak a csatornámon És nagyon köszönöm a feliratkozást! ( A Sorozatos )
Tegnap néztem meg az Archive 2020 (Rhona Mitra♥️) sci fit. Nagyon tetszett. Kicsit Moon film után érzés, meg Ex Machina. Ajánlom mindenkinek.. Bár felirat még nincs hozzá. Utánna egy napig agyaltam rajta. Nem a bonyolult történet miatt, mert nem az, hanem hogy... Ahh spoiler lenne 😅
Az Expedíció nem novella, hanem egy trilógia ( Déli Végek-trilógia) első könyve. Ha megszeretnéd érteni, akkor a másik két regényt is el kell olvasni, mert sok minden nyitott kérdést lezár a 3. könyvre.
A forrás az élet körforgásáról szól. Két idősíkban is van egy egy ember aki nem akar meghalni, de a megoldas a végén mindig az újjászületés. És az összetartozás, esetünkben a két főszereplő egymáshoz tartozása, akik az újjászületés folyamán (A buborékos idősíkja a filmnek) amikor a lelkek tartanak az újjászületés felé, Xibalba felé, még azt az utat is együtt teszik meg. A film az élet körforgásáról szól, annak elfogadásáról és szépségéről szól. Amúgy mindegyik filmnek van megoldása, és sok közülük ki is derül a filmből. Az eredetet én sem értem mit keres itt, az egy teljesen érthető és lineáris film, minden végig van narrálva és vezetve az elejétől a végéig. Az emberek csak maguknak bonyolítják, mert a rendezése olyan.
Én még a Szárnyas fejvadászt beleraktam volna. Felszínesen lehet érteni,de ha belenézünk a mélyébe olyan rejtett utalásokat,értelmezéséket lehet találni,amin a mai napig el lehet gondolkozni.Nagyon szeretem ezt a filmet, akárhányszor nézem mindig találok egy új gondolatot,amin napokig gondolkozom.
* Eredet. Egy egész jó ötletből ez mezei akciófilmet csináltak. Semmi extra film és a végén nyitva hagy egy kérdést. Ettől nem érteni? * Az Időhurok is simán egy ellenőrizhetetlen paradoxonra épít, csak jópofán. De ezt n+1-szer megcsináláta más is. A Vissza a Jövőbe sorozattól kezdve a Terminatorig, vagy a 12 Majom. * A Cloud Atlason mit nem lehet érteni...? Főleg úgy, hogy semmit sem mondott róla a videó. Csak bedobta videó és kész. Simán csak arról szólt, hogy szimbolizálta azonos színészekkel a lélek változását és újjászületését. Közben meg arról szólt, hogy a végén a Somni féle nyilatkoztatást torkollt bele egy háborúba, ami romba döntötte a civilizációt és a kolóniákra odaszóltak és értük jöttek. Ennyi a film. Ezen mit nem lehet érteni...? A többit nem láttam egyáltalán vagy teljesen. Ez egy orbitálisan béna videó lett... Vagy szebben fogalmazva clickbait időhúzó fos. Illik mai YT trendekbe.
Az eredetet mégis ki nem érti? Egyszerű, mint a faék, csak oda kell figyelni. A befejezés meg rohadtul nem kétértelmű, max ha 12 éves vagy, aki addig csak pokemont nézett.
Leonardo DiCaprio-nak van még egy kétértelmű filme: a viharsziget. Ugyan kapunk magyarázatot, a filmben, de annyira benne van a storyban az ősszeesküvés elmélet, hogy végül nem tudni, hogy tényleg ő volt a beteg, vagy csak ki akarták iktatni.
Nagyon régen láttam, lehet hogy tévesen emlékszem. A végén az eszéhez tér, de szembesül azzal, hogy ő okozta a felesége és gyermekei halálát. Így eljátssza, hogy sikertelen volt a kísérlet, hogy kihúzzák a téveszméi közül. Így bevállalja önszántából a halálbüntetést, hogy megszabaduljon a gyötrelmes valóságtól.
Ez egy borzasztóan összeszedetlen videó lett és több helyen pontatlan és/vagy teljesen hibás. Első videóm amit megnéztem a csatornán, ha valóban minden nap kerül ki video, akkor inkább ne. Legyen koharensebb és pontosabb az, ami kikerül. Ez így...nem.
Az időhurok a kedvenc filmem, én elsőre megértettem a filmet viszont a találmány számomra teljesen értelmetlen zagyvasás, a mai napig gondolkodok rajta.
Ki hagytátok az Ad Astrá-t.Ha valaki elmagyarázná miről is szól azt meg köszönném.Az Eredetet és a Felhőatlaszt értem.Igaz, jó párszor megnéztem de azt hiszem értem őket.
Eredet? Miért,mi az ami nem érthető?:) Csavaros ,átgondolt a sztori,de a legtöbb dolgot a szereplők elmondják:)) Csillagok között meg csak szimplán...van:) De ott is magyaráznak hőseink,még ha sok érv,hát...fura is:) Solaris? Elmejáték,egy furcsa entitás befolyásolása hőseinkre. Felhőatlasz? Tényleg? Dehát levezeti a film.Korokon átívelő dolgok,amik összefüggnek:) Néha még túl szájbarágós is.Amúgy nagyon bírom:)) Meztelen ebéd? Oké,megfogtatok,ott...sok minden van XD Forrás...oké,bár valamennyire érthető:) Donnie Darko? Hát,azért azt lehet érteni,de inkább érezni kell:D A Földre pottyant férfi kult,de azt lehet érteni:) Bowie meg egy zseni volt:) A Kocka?? Elég egyértelmű pedig,csak...beteg és szadista,egyszer elég volt:) 2001:Űrodüsszeia...Kubrick elmagyarázta:) Bár...talán nem jutottunk közelebb:))
a Tenet egy bűvésztrükk semmi több. Könyen meglehet érteni, elég szerintem csak azt végig gondolni, hogy a filmben cselekményileg semmi sem történt. Semmit sem haladtunk előre, csak megmutatták, hogyan és miért jutottunk el odáig, amit megfejelt Nolan egy "viszsafelé haladunk az időben" témával. Nem annyira bonyolult.
A nagyon sok sci-fi okoskodónak mondom, aki mindent ért csak egyet nem: ezt a videót :D Egyrészt nem a készítő szubjektív listája, hanem valós keresések statisztikájából előállt lista, másrészt pedig ezek scifi filmek attól hogy nem a top 10 "legjobb" (ami szintén szubjektív) scifi lenne. Tehát ezeket az emberek általában valóban nehezen vagy egyáltalán nem értik meg attól hogy neked egyértelmű (vagy mégsem?).
Van egy mexikói sci-fi a címe Végtelen. Ha akartok igazi sci-fit elképesztő fordulatokkal, igazi, kemény, agymunkára késztető történet meséléssel, akkor nézzétek meg!
A csillagok közöttben mit nem lehetett érteni? A jövőbeli emberek technológiája segített megmenteni a múltban levő emberiséget... legalábbis nekem ez jött le. :P
Ha szerinted ezek a filmek bonyolultak akkor még nem láttad a hukle című filmet, amint a nevéből is látszik magyar alkotás. Médián kötelező volt megnézni aztán még dolgozatot is írtunk belőle.
Vihar előtt Mai napig nem tudom, hogy akkor most az egész csak a gyerek fejében létezett, vagy lelkekből álló játékot hozott valóban létre az elméjével, vagy a másvilággal volt a fiú összeköttetésben...vagy mi vaaan? De a Csillagok között is talán nem az, aminek tűnik.
Nem is tudom biztos nem rossz, de én brutálisan bizarrnak és undorítónak véltem, persze érteni nem is értettem. Szerintem az existance, mint létezés szólból származik.
@@janosbiro7462 Csak azt halottam hogy volt valami magyar ismerőse David Cronenberg-nek DE a te verziódnak nagyobb a valószinűsége megnézve a jelentést nekem is csak 2-3dik alkalommal lett tisztább unoritónak nem nevezném (na jó kicsit)
Ennyi nyafogast mint ebben a komment szekcioban... De az angol watchmojo se jobb ebben a tekintetben. Egyszeruen bosszanto ezt a sok okorseget vegig olvasni. Szerencsere nem kotelezo
Az Xtro-t megnéztem volna még a vígaszdíjasak között. Igaz az nem sci-fi hanem sci-fi/horror de legalább annyira érthetetlen és semmi sincs benne megmagyarázva mint A kockában.
@@HUNCSA1 A szereplők is csak tippelgettek. Miért pont ők, miért ennyien, kinek a tulajdona a kocka, miért lett megépítve és hogy hol. Semmi információt nem kaptunk ezekről. Sem arról mi lett azzal aki kijutott.
@@katicadonko8000 Mint már írtam neked "Még a Zero kockában is adnak még nem kevés plusz magyarázatot.". Ha másképp nem vagy képes összerakni a lényeget akkor nézd meg az összes részt egymás után vagy előbb a Zero kockát és utána az első részt és akkor még azt is észre fogod venni, hogy ki volt eredetileg a gyogyós.
@@katicadonko8000 Ja és ne csőlátással nézd a filmet hanem közbe vagy utána vesd össze a valósággal ami abban zajlik. Ha nem erőltetve akarod megérteni akkor meg fogod érteni.
A Meztelen ebéd csakugyan érthetetlen, és evvel gyakorol egyfajta bizarr nyomasztó hatást. De mitől sci-fi? A néptelen Földnek csak a befejezése kérdéses. Egészen addig érthető a film. (A Föld lakossága zömében semmivé lett, magyarázatot is kapunk rá, hogy miért.) Amúgy abban az értelemben az Emlékmás is érthetetlen, hogy kapunk ugyan két variánst, de még a film végén sem teszik egyértelművé, hogy igazából melyik zajlott le.
Az Eredet nem szól semmiről, látványshow művészi köntösbe öltöztetve, mondanivaló meg nulla. Ennyi. Az Expedíció egy Stalker újraértelmezés, részben az ember lelki erejéről szól, ahogyan reagálna egy teljesen abszurd világra. Az Időhuroknak el is mondtad a lényegét: az önmagát létrehozó paradoxon. Solarist imádtam. Nehéz elmondani mit is jelentett nekem. A Felhőatlasz jó film, de van vele baj. Túl van tolva az idősíkok találkozásának bemutatása. A Meztelen ebéd zseniális. Egy látomás az egész, a világ és különböző rétegeinek átértelmezése. A Találmány szintén zseniális. Zsenialitása abban rejlik, ahogy főszereplő végül belátja, hogy minden egyes időmanipulálás után az egész személyiségük eltorzul negatív irányba, aminek a vége csakis katasztrófa lehet. A Forrás egyszerre vallásos és vallás ellenes. Tudományos és tudomány ellenes. De a középpontban mégis a halhatatlan lélek és annak megnyilvánulása áll. A Néptelen Föld zseniális, akárcsak a Földre pottyant férfi. Mr. Nobody az egyik abszolút kedvencem.
Az expedíció regényt én ajánlom mindenkinek! Nálam a top 5ben benne van! A film űber fos lett és tökre nem jól mutatja be a dolgokat... Akkora csalódás volt megnezni a filmet h el sem hittem h ekkora szart h tudtak össze hozni 😂😂😂
A forrás című film egy 96 perces, 2006-os amerikai romantikus dráma alapvetően, de ötvöződik benne a fantasy, a spiritualitás, a történelem és a sci-fi is. 5 mp a google a barátod
@@epromi Máshogy kérdezem. Láttam a filmet, de nekem nem rémlik, hogy bármi is scifis lett volna abban a filmben. Értem én, hogy a guglin van egy találat, ahol valaki azt írta, hogy ötvözi a scifi elemeivel, de aki ezt írta, az vagy nem látta a Forrást, vagy nem tudja, hogy mi az a scifi. A forrás egy dráma, ami nagyon sok szimbólummal dolgozik, ennyi. Szóval, mi ebben a scifi?
@@nagydominikszilveszter4398 Van benne 3 bizonyíték, hogy időutazott Bruce, és 5-6 ami ezt cáfolja. Valamint, hogy a bolondokházában történtek valóság, vagy csak Bruce agyszüleménye. És még van jó pár dolog, ami kérdőjeles.
@@georgeparallel9850 Mit nem lehet azon érteni, hogy vissza küldték a múltba, de amit a vége fele Bruce nagyon akart, hogy megállítsa a vírusterjesztőt (mert azzal nem érte be, hogy csak azt hajtsa végre amit elvárnak tőle ) nem sikerült és az eredeti idővonal ment végbe és asszem a reptéren meg is halt így nem tudta a csajszival leélni a hátralevő életét. A csajszi meg közben megpillantotta a gyerek Burce-t a reptéren.
mz/x, mz/x, jelentkezz ! De valaki kérem magyarázza meg nekem, ezt a Máris szomszéd jelenet aktualitást: ruclips.net/video/lVvme5YDVHs/видео.html Ez is sci-fi, és időutazás.
a solarys amerikai feldolgozása egy nagy nulla az eredetihez képest. az eredetiben nagyon fontos a képi világ a tartalomhoz. nem pusztán egy történetet mesél el, nekem tetszett, bár nem egy könnyű film.
Az időutazós filmek általában szarok, és tele vannak logikai hibákkal, ez alól pl kivétel az időhurok :) Azt nem értem mi olyan bonyolult ezekben a filmekben? Kocka? Szinte unalmas a film, bár a Zero után majdnem újrakezdhető. Mr Nobody meg pofonegyszerű sztorival rendelkezik amit legalább jól összeraktak és megírtak. A filmek nagy része legalább értelmes kérdéseket tesz fel, melyek többségére valójában pofonegyszerű válaszokat ad, vagy adhatunk mi...olyan a lista mintha csak úgy random össze lenne tákolva olyan filmekből, melyek rendelkeznek valódi mondanivalóval, és már maga ez a tény, hogy van egy filmnek értelmes mondanivalója problémát okoz a nézőnek, vagy inkább a készítőnek akinek IQ ingerküszöbét a SEGAL filmek teszik ki, pl.
"Az időutazós filmek általában szarok, és tele vannak logikai hibákkal, ez alól pl kivétel az időhurok" Érdekes, hogy ezt írod, mivel az egész film egy hatalmas paradoxon. :)
Jézus meghalt, mert eltemették és a Szentírás szerint harmadnapra feltámadt. Ha szájával vallod, hogy Jézus ura, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor megmenekülsz. kérlek, térj meg bűneidből, és fogadd el Jézus Krisztust uradként és megváltódként.
A Solarys mellett érdemes megemlíteni a Stalkert is. Örülök, hogy a Forrás ilyen előkelő helyen szerepelt, engem lenyűgőztek a vizuális megoldásai.
Mért van az hogy az emberek egy része azt mondja hogy szereti a sci-fi filmeket de egy listát megnézve a sci-fi filmekről rájön hogy egy filmet sem látott
Mert sokan azt hiszik, hogy a Sci-Fi azt jelenti:Űrhajóval űrlényeket üldözöl és gyilkolsz.
@@Jazon780 meg lányokat bikiniben
😂 ismerek ilyeneket.
A Felhőatlasz lényege, hogy a reinkarnáció és sors, nem egy idősíkon végbemenő folyamat, mégis hatással vannak egymásra!
Egyúttal egy nagy felkiáltójel az elnyomás ellen. Lásd a koreai történet. És ahogy rohan az emberiség a végzete felé.
Nem film, hanem sorozat. De a Dark nálam mindent visz ebben a kategóriában, mindenkinek ajánlom.
Szeretném, ha pár mondatban összefoglalnád a 3. évadot, kitérve az összes időutazásra, és az emberi kapcsolatokra... na ezt a kérdést ne tegyék fel soha.
Szerintem a Dark mindent el magyaráz, igaz nagyon figyelmesnek kell lenni, de nem hagy nyitva semmit.
@@leventemeszaros50 második végig nézésre láttam csak mennyire jól felépítették az egészet, látszik hogy az első pillanattól fogva tudták a rendezők mi lesz a teljes történet.
@@szcsaba1994 Valóban! Nehéz, mert nehéz de szerintem még nem is láttam ennyire össze szedett sorozatot, ebben a témában meg végképp!
És milyen jól tették hogy lezárták. Így lett kerek egész. Nem húzták mint megannyi sorozatot amik szépen elszürkültek egytől-egyig.
Az Annihilation (Expedíció) nem novellából, hanem regényből készült.
És banyek az a vaddisznómedve... :-o
Az 1990-es Total Recall-Az emlékmást is sokan nem értették. Főképpen azt nem, hogy a főszereplővel mi is történik a filmben. Hogy ő ki is valójában, Douglas Quaid vagy John Hauser? Nekem az egyik kedvenc sci-fi filmem.
Pedig, ha jobban figyelnek, akkor tisztán elmondják a film alatt, hogy mi is történik valójában! Amit most szándékosan nem fejtenék ki, mert aki érti mint te is, az úgy is tudja miről van szó!
2001: Űrodüsszeia magyarázat 2 részben, magyarul:
ruclips.net/video/JR3_Sed0W3I/видео.html&ab_channel=SpoilerAlertAkt%C3%A1k
ruclips.net/video/09pi--AncHA/видео.html&ab_channel=SpoilerAlertAkt%C3%A1k
Csak el kell olvasni a könyvet, és máris érthető.
Ja igen meg egy sorozat: Leftovers - Hátrahagyottak. Ha valami, ez sorozat megosztó volt.
Azért az Eredet messze nem bonyolult film. Persze az, ha az ember nem figyel oda 1-2 párbeszédre, de mindent megmagyaráz annak aki végig ott van a film előtt.
Végig narrálja a főszereplő (ruclips.net/video/nqJQWFEUAH4/видео.html), minden tiszta. A 'nem értjük' csak a reklámkampány része volt.
Az Időhurok és a Kockac. filmek sem egy "nagy durranások", ha arról van szó, hogy nehezen megérthető filmek.
A Solaris se érthetetlen, sőt a Felhőatlasz se, meg úgy kb semmi amit felsorolt. Aki ezt a videót csinálta, elég nehéz agyú lehet. Vagy most nézte meg életében először ezeket a filmeket zsinórban.
@@Kuyuko89 eggyetértek kivéve egy filmet a donnie darkot. Lehet még 1x meg kellene néznem jobban figyelve a részletekre és a szerző vizuális informárióközlésére , mert nem tudtam összerakni. Neked sikerült?
Jajj miszter Genius@@Kuyuko89
vicces 9:30nál, rendes megijedtem, hogy behal valamim xd
visszatekertem én is , hátha nálam volt-e
@@leodavid4036 Én is. Éppen a tévém behalására várok. :D Szóval visszatekertem én is 2-3szor, hogy mikor rendeljem a következő tévét. (Laptop-HDMi, és egy ősrégi lcd tévé.)
Azért Darren Aronofsky már 2000-ben lenyűgözte a közönséget a Rekviem egy álomért c. filmmel ;-)
Csak az nem Sci-fi.
@@wlacsilbalazs A Fekete hattyú sem az, mégis megemlítették.
@@MrCsiro A Fekete hattyút a sikere miatt említették meg, és a maga korában a Rekviem nem váltott ki egyhangú közönségi és kritikai sikert, a kultfilm státuszt csak évekkel később érte el.
Kimaradtak a Sharknado c. filmek. Örök rejtély miért készítenek ilyen filmeket :-D
Azért szeretem Philip K. Dick írót, mert amiket ő ír, abban az önmagunk és a társadalmunkban élő emberek valós félelmei és bűntudatai jelennek meg. Ő számomra az első számú sci-fi író.
Nagyon sok elem a listáról tévesen van fent. Csak hogy egy példát említsek róla: az Időhurok teljesen értelmezhető, első nézésre a csavarjai gyomron vágnak mert tényleg nem látod jönni őket [hacsak nem ismerted előtte a novellát, ami alapján készült (Robert A. Heinlein: Ti, zombik mind)], viszont a lezárásban minden olyan tisztán feltárul, hogy nem lehet nem megérteni.
Annyira tisztán, hogy egy az egyben megmutatják :). Hát elég agybeteg film.
Az én kedvenc elgondolkotato filmem az Egy makulátlan elme örök ragyogása
Lehetne egy lista(ha még nincs). Top 10 film amit lehúztak a megjelenésükkor, de később klasszikusok közé emelték.
A 2001 Űrodisszeia cseppet sem kétértelmű. Nehezen emészthető, de nagyon is világos, mi történik, csak oda kell figyelni. Ez nem az a film, amit egy zacskó popcorn mellett nézünk meg. Általában az utolsó 5 perc az, amit nem szoktak belőle megérteni, erre a magyarázatot a legutolsó képkockák adják. De ha valakinek így sem világos, ott a regény, ami legalább olyan jó mint a film, el lehet olvasni.
köszi, idáig gondolkodtam mit nézzek este... adtál három jó ötletet is :)
1percnél lőttem le a videot,amikor azt mondta az Eredetre hogy valóságmanipuláló.
Eredeten mit nem lehetett erteni? Nem volt tul bonyolitva mint pl a Tenet.
@@micsu1982 valóságot manipuláltak?
@@surmouiam2827 Dehogy manipulálták, már én azt sem értem hogyan is kerülhetett a listára.
A Csillagok között egy nagyon jó film! Én minden részét értettem
Nekem elég egyértelmű volt. Nézd meg újra. Én sem elsőre értettem meg
@@Mike-Oxmoll Annyira egyértelmű volt hogy meg kellett nézzed újra :D ;)
Ezek a legjobb filmek! Amin lehet agyalni, nem csak olyan üsd, vàgd, semmilyen hülyesègek!
Eggyetértek.
Michael Caine egyszer nyilatkozott hogy az eredetben csak azokban a jelenetekben szerepelt amik a valóságban vannak szóval spoiler...
Az expedíció kozmikus horror, nem célja, hogy megértsd, mert a felfogásunkon túl létezik az ami ezeket létrehozza. A könyv 3 részes, és hát ott sem kerülnek sokkal közelebb a magyarázathoz, olvastam :D
Szerintem azért az Eredet, Felhőatlasz simán érthető, csak nem egyszer kell megnézni, össze lehet rakni, hogy ki hat mire és fordítva. A többivel kb egyetértek én is, amiket láttam ezekből azok túl értelmezhetetlenek voltak a számomra :D
Helló Szeretném a figyelmedbe ajánlani. Ha Odaát rajongó vagy akor ez a csatorna A legjobb hely hogy A legjobb epizódokat nézegesd! várlak a csatornámon És nagyon köszönöm a feliratkozást!
( A Sorozatos )
Tudtommal az Odaát epizódonként több, mint 1-5 perc... :/
A Stalker hogy maradhatott ki?
A legjobb videó amit összehoztazok a legjobb témából.
Tegnap néztem meg az Archive 2020 (Rhona Mitra♥️) sci fit. Nagyon tetszett. Kicsit Moon film után érzés, meg Ex Machina. Ajánlom mindenkinek.. Bár felirat még nincs hozzá. Utánna egy napig agyaltam rajta. Nem a bonyolult történet miatt, mert nem az, hanem hogy... Ahh spoiler lenne 😅
Az Expedíció nem novella, hanem egy trilógia (
Déli Végek-trilógia) első könyve. Ha megszeretnéd érteni, akkor a másik két regényt is el kell olvasni, mert sok minden nyitott kérdést lezár a 3. könyvre.
A forrás az élet körforgásáról szól. Két idősíkban is van egy egy ember aki nem akar meghalni, de a megoldas a végén mindig az újjászületés. És az összetartozás, esetünkben a két főszereplő egymáshoz tartozása, akik az újjászületés folyamán (A buborékos idősíkja a filmnek) amikor a lelkek tartanak az újjászületés felé, Xibalba felé, még azt az utat is együtt teszik meg. A film az élet körforgásáról szól, annak elfogadásáról és szépségéről szól.
Amúgy mindegyik filmnek van megoldása, és sok közülük ki is derül a filmből. Az eredetet én sem értem mit keres itt, az egy teljesen érthető és lineáris film, minden végig van narrálva és vezetve az elejétől a végéig. Az emberek csak maguknak bonyolítják, mert a rendezése olyan.
Én még a Szárnyas fejvadászt beleraktam volna. Felszínesen lehet érteni,de ha belenézünk a mélyébe olyan rejtett utalásokat,értelmezéséket lehet találni,amin a mai napig el lehet gondolkozni.Nagyon szeretem ezt a filmet, akárhányszor nézem mindig találok egy új gondolatot,amin napokig gondolkozom.
* Eredet. Egy egész jó ötletből ez mezei akciófilmet csináltak. Semmi extra film és a végén nyitva hagy egy kérdést. Ettől nem érteni?
* Az Időhurok is simán egy ellenőrizhetetlen paradoxonra épít, csak jópofán. De ezt n+1-szer megcsináláta más is. A Vissza a Jövőbe sorozattól kezdve a Terminatorig, vagy a 12 Majom.
* A Cloud Atlason mit nem lehet érteni...? Főleg úgy, hogy semmit sem mondott róla a videó. Csak bedobta videó és kész. Simán csak arról szólt, hogy szimbolizálta azonos színészekkel a lélek változását és újjászületését. Közben meg arról szólt, hogy a végén a Somni féle nyilatkoztatást torkollt bele egy háborúba, ami romba döntötte a civilizációt és a kolóniákra odaszóltak és értük jöttek. Ennyi a film. Ezen mit nem lehet érteni...?
A többit nem láttam egyáltalán vagy teljesen.
Ez egy orbitálisan béna videó lett... Vagy szebben fogalmazva clickbait időhúzó fos. Illik mai YT trendekbe.
Nektek melyik az a film, amit többszöri nézésre sem értetek igazán?
Star Wars...ne öljetek meg légyszi, de én kétszeri nézésre sem értem, hogy melyik kinek az unokatesója, és ki-be szerelmes...
Teletabi XD
A Star Wars Török koppintása '82ből! Mindent felülmúl!
Nem
@@annaviszlai2584 :D
Ez is ott lehetne: Coherence 🙂
Az eredetet mégis ki nem érti? Egyszerű, mint a faék, csak oda kell figyelni. A befejezés meg rohadtul nem kétértelmű, max ha 12 éves vagy, aki addig csak pokemont nézett.
😂😂😂
Ebben a listában 4 film is van ami a kedvenceim közt szerepel :D ^^
Leonardo DiCaprio-nak van még egy kétértelmű filme: a viharsziget. Ugyan kapunk magyarázatot, a filmben, de annyira benne van a storyban az ősszeesküvés elmélet, hogy végül nem tudni, hogy tényleg ő volt a beteg, vagy csak ki akarták iktatni.
Nagyon régen láttam, lehet hogy tévesen emlékszem.
A végén az eszéhez tér, de szembesül azzal, hogy ő okozta a felesége és gyermekei halálát. Így eljátssza, hogy sikertelen volt a kísérlet, hogy kihúzzák a téveszméi közül. Így bevállalja önszántából a halálbüntetést, hogy megszabaduljon a gyötrelmes valóságtól.
Teljesen egyértelműen kiderül a filmből hogy nincs semmiféle összeesküvés.
Ez egy borzasztóan összeszedetlen videó lett és több helyen pontatlan és/vagy teljesen hibás. Első videóm amit megnéztem a csatornán, ha valóban minden nap kerül ki video, akkor inkább ne. Legyen koharensebb és pontosabb az, ami kikerül. Ez így...nem.
9:25 mi ez a hang?
Ha figyelmesen végignézed a videót, akkor rájössz. :)
Az időhurok a kedvenc filmem, én elsőre megértettem a filmet viszont a találmány számomra teljesen értelmetlen zagyvasás, a mai napig gondolkodok rajta.
A találmány egyedül ami zavaros nekem is. Egy darabig követhető, aztán elgurul a gyógyszer. Olvastam róla leírást is de úgy sem lett tisztább.
Mit nem lehet ezeken érteni?
miről szól a felhőatlasz?
A Forrás is nagyon jó film lett ✌️✌️
Én nem értettem. Grat, hogy neked sikerült.
Ki hagytátok az Ad Astrá-t.Ha valaki elmagyarázná miről is szól azt meg köszönném.Az Eredetet és a Felhőatlaszt értem.Igaz, jó párszor megnéztem de azt hiszem értem őket.
A magányról és a változásról szól.
Eredet? Miért,mi az ami nem érthető?:) Csavaros ,átgondolt a sztori,de a legtöbb dolgot a szereplők elmondják:))
Csillagok között meg csak szimplán...van:) De ott is magyaráznak hőseink,még ha sok érv,hát...fura is:)
Solaris? Elmejáték,egy furcsa entitás befolyásolása hőseinkre.
Felhőatlasz? Tényleg? Dehát levezeti a film.Korokon átívelő dolgok,amik összefüggnek:)
Néha még túl szájbarágós is.Amúgy nagyon bírom:))
Meztelen ebéd? Oké,megfogtatok,ott...sok minden van XD
Forrás...oké,bár valamennyire érthető:)
Donnie Darko? Hát,azért azt lehet érteni,de inkább érezni kell:D
A Földre pottyant férfi kult,de azt lehet érteni:) Bowie meg egy zseni volt:)
A Kocka?? Elég egyértelmű pedig,csak...beteg és szadista,egyszer elég volt:)
2001:Űrodüsszeia...Kubrick elmagyarázta:) Bár...talán nem jutottunk közelebb:))
Nem tom ti mibol vagytok de a csillagok kozt egy teljesen jol ertheto film, lehet hogy csak azert ertem mert nem vagyok hulye
@@theMPrints Nem lett szellem. Ne legyél már ekkora marha. Ott még a magyarázat is elhangzik, hogy ez miáltal működik.
Beyond the black rainbow, Az élet nyomában, Kamera által homályosan.
Mr. Nobody 😎✌️
Az Under the skinben nem az értelmet keresem, hanem... :)
:-D
A néptelen föld miért hagy kétségek között? Egyértelmű ...
Tenet????
a Tenet egy bűvésztrükk semmi több. Könyen meglehet érteni, elég szerintem csak azt végig gondolni, hogy a filmben cselekményileg semmi sem történt. Semmit sem haladtunk előre, csak megmutatták, hogyan és miért jutottunk el odáig, amit megfejelt Nolan egy "viszsafelé haladunk az időben" témával. Nem annyira bonyolult.
az expedicióban valami isteni hatalommal rendelkező idegen van, aki kedvére alakítja a valóságot
A nagyon sok sci-fi okoskodónak mondom, aki mindent ért csak egyet nem: ezt a videót :D Egyrészt nem a készítő szubjektív listája, hanem valós keresések statisztikájából előállt lista, másrészt pedig ezek scifi filmek attól hogy nem a top 10 "legjobb" (ami szintén szubjektív) scifi lenne. Tehát ezeket az emberek általában valóban nehezen vagy egyáltalán nem értik meg attól hogy neked egyértelmű (vagy mégsem?).
És mivan a TENET-el?
Pont a Meztelen Ebéd filmet néztem akkoriban amikor nagyon lent voltam lelkileg. E miatt nem nem akarom megnézni még egyszer.
Ha az álmaimat megfilmesítették volna, az összes helyet elfoglalná a listán.
Van egy mexikói sci-fi a címe Végtelen. Ha akartok igazi sci-fit elképesztő fordulatokkal, igazi, kemény, agymunkára késztető történet meséléssel, akkor nézzétek meg!
Huh megnyugodtam, akkor csak én nem tudnám levezetni a Tenet cselekményét.Pl a Forrás sokkal élvezhetőbb és érthetőbb volt nekem.
A csillagok közöttben mit nem lehetett érteni? A jövőbeli emberek technológiája segített megmenteni a múltban levő emberiséget... legalábbis nekem ez jött le. :P
Az annihilation nagyon is érthető volt,a regények is.
Én a Hiperkockát simán bele tettem volna a listába csak szerintem senki nem látta még..
én igen :)
ne már:) aki látta a kockát az látta a 2őt is sőt azt a gagyi 3at is:)
szerintem elég érthetőek voltak a filmek első nézésre is....
Ha szerinted ezek a filmek bonyolultak akkor még nem láttad a hukle című filmet, amint a nevéből is látszik magyar alkotás. Médián kötelező volt megnézni aztán még dolgozatot is írtunk belőle.
Vihar előtt
Mai napig nem tudom, hogy akkor most az egész csak a gyerek fejében létezett, vagy lelkekből álló játékot hozott valóban létre az elméjével, vagy a másvilággal volt a fiú összeköttetésben...vagy mi vaaan?
De a Csillagok között is talán nem az, aminek tűnik.
Beszaras hogy a vilagok ore c filmet senki nem hozza fel, ha van film ami helyet erdemelt volna a listan ez tutira az
Más is cringelt az "Idő és űr, élet és halál" résznél? (11:19)
Csak azok nem értik ezeket a filmeket akik csak linerálisan tudnak gondolkodni filmek terén.
kimaradt az egyik kedvencem (még a vigaszdijasok közül is)
eXistenZ
(állitólag az "Egyisten" szóból származik ezt csak őgy léábjegyzetnek)
Nem is tudom biztos nem rossz, de én brutálisan bizarrnak és undorítónak véltem, persze érteni nem is értettem. Szerintem az existance, mint létezés szólból származik.
@@janosbiro7462
Csak azt halottam hogy volt valami magyar ismerőse David Cronenberg-nek
DE a te verziódnak nagyobb a valószinűsége megnézve a jelentést
nekem is csak 2-3dik alkalommal lett tisztább
unoritónak nem nevezném (na jó kicsit)
Na az eredetet még Leonardo DiCaprio sem érti elvileg azt olvastam ő mondta!
Ennyi nyafogast mint ebben a komment szekcioban... De az angol watchmojo se jobb ebben a tekintetben. Egyszeruen bosszanto ezt a sok okorseget vegig olvasni. Szerencsere nem kotelezo
Tenet? Nagyon fura az időutazás és az inverz dolgok.
Nem annyira sci-fi, de ha a film bonyolultságát vesszük alapul, akkor ajánlom a Mulholland drive-ot.
Twin Peaks űbereli.
Az Xtro-t megnéztem volna még a vígaszdíjasak között. Igaz az nem sci-fi hanem sci-fi/horror de legalább annyira érthetetlen és semmi sincs benne megmagyarázva mint A kockában.
"A kockában." Minden meg van magyarázva max egyáltalán nem figyeltél. Még a Zero kockában is adnak még nem kevés plusz magyarázatot.
@@HUNCSA1 A szereplők is csak tippelgettek. Miért pont ők, miért ennyien, kinek a tulajdona a kocka, miért lett megépítve és hogy hol. Semmi információt nem kaptunk ezekről. Sem arról mi lett azzal aki kijutott.
@@katicadonko8000 Mint már írtam neked "Még a Zero kockában is adnak még nem kevés plusz magyarázatot.". Ha másképp nem vagy képes összerakni a lényeget akkor nézd meg az összes részt egymás után vagy előbb a Zero kockát és utána az első részt és akkor még azt is észre fogod venni, hogy ki volt eredetileg a gyogyós.
@@katicadonko8000 Ja és ne csőlátással nézd a filmet hanem közbe vagy utána vesd össze a valósággal ami abban zajlik. Ha nem erőltetve akarod megérteni akkor meg fogod érteni.
@@HUNCSA1 Én kérek elnézést hogy még nem láttam az összeset. Nem szokásom csőlátással nézni filmeket. Tudom értékelni a jó pszichológiai horrorokat.
Írj nyilvános hozzászólást
Ert
Ten wolf
Kapcsolat
Abban az egyszerű filmben mit nem értettél?
A Meztelen ebéd csakugyan érthetetlen, és evvel gyakorol egyfajta bizarr nyomasztó hatást. De mitől sci-fi?
A néptelen Földnek csak a befejezése kérdéses. Egészen addig érthető a film. (A Föld lakossága zömében semmivé lett, magyarázatot is kapunk rá, hogy miért.)
Amúgy abban az értelemben az Emlékmás is érthetetlen, hogy kapunk ugyan két variánst, de még a film végén sem teszik egyértelművé, hogy igazából melyik zajlott le.
A tenet is ide illet volna
A Cenzor. Na ez se egy könnyű film...
Az Eredet nem szól semmiről, látványshow művészi köntösbe öltöztetve, mondanivaló meg nulla. Ennyi.
Az Expedíció egy Stalker újraértelmezés, részben az ember lelki erejéről szól, ahogyan reagálna egy teljesen abszurd világra.
Az Időhuroknak el is mondtad a lényegét: az önmagát létrehozó paradoxon.
Solarist imádtam. Nehéz elmondani mit is jelentett nekem.
A Felhőatlasz jó film, de van vele baj. Túl van tolva az idősíkok találkozásának bemutatása.
A Meztelen ebéd zseniális. Egy látomás az egész, a világ és különböző rétegeinek átértelmezése.
A Találmány szintén zseniális. Zsenialitása abban rejlik, ahogy főszereplő végül belátja, hogy minden egyes időmanipulálás után az egész személyiségük eltorzul negatív irányba, aminek a vége csakis katasztrófa lehet.
A Forrás egyszerre vallásos és vallás ellenes. Tudományos és tudomány ellenes. De a középpontban mégis a halhatatlan lélek és annak megnyilvánulása áll.
A Néptelen Föld zseniális, akárcsak a Földre pottyant férfi. Mr. Nobody az egyik abszolút kedvencem.
Aki a Solarisra kíváncsi az olvassa el a könyvet! :D
Hát a kocka szerintem marhára nem értelmezhetetlen. Max a hiperkocka, de még az sem annyira.
Hát ja, ezek aztán tényleg bonyolult filmek. 😅
Az expedíció regényt én ajánlom mindenkinek! Nálam a top 5ben benne van! A film űber fos lett és tökre nem jól mutatja be a dolgokat... Akkora csalódás volt megnezni a filmet h el sem hittem h ekkora szart h tudtak össze hozni 😂😂😂
Ha vìgasztal a könyv után lehet nem volt jó, de nekem nagyon nagy élményt adott át
@@gamermagazin3116 akkor olvasd el a regényt is 😁 szerintem páratlan alkotás lett
@@gyurisoltesz1618 ha lesz rá időm mindenképpen. Most az 1984 van soron
A Forrás az sci-fi?!
A forrás című film egy 96 perces, 2006-os amerikai romantikus dráma alapvetően, de ötvöződik benne a fantasy, a spiritualitás, a történelem és a sci-fi is. 5 mp a google a barátod
@@epromi Máshogy kérdezem.
Láttam a filmet, de nekem nem rémlik, hogy bármi is scifis lett volna abban a filmben.
Értem én, hogy a guglin van egy találat, ahol valaki azt írta, hogy ötvözi a scifi elemeivel, de aki ezt írta, az vagy nem látta a Forrást, vagy nem tudja, hogy mi az a scifi.
A forrás egy dráma, ami nagyon sok szimbólummal dolgozik, ennyi. Szóval, mi ebben a scifi?
@@TheOriginalLaszloVargateljesen eggyetértek veled.
Komolyan kihagytátok a 12 majmot? 😀
Abban mi nem érthető?
@@nagydominikszilveszter4398 nekem az egész zavaros :D
@@nagydominikszilveszter4398 Van benne 3 bizonyíték, hogy időutazott Bruce, és 5-6 ami ezt cáfolja. Valamint, hogy a bolondokházában történtek valóság, vagy csak Bruce agyszüleménye. És még van jó pár dolog, ami kérdőjeles.
@@pajeszgyula akkor bocsi. Lehet csak nekem volt egyértelmű.
@@georgeparallel9850 Mit nem lehet azon érteni, hogy vissza küldték a múltba, de amit a vége fele Bruce nagyon akart, hogy megállítsa a vírusterjesztőt (mert azzal nem érte be, hogy csak azt hajtsa végre amit elvárnak tőle ) nem sikerült és az eredeti idővonal ment végbe és asszem a reptéren meg is halt így nem tudta a csajszival leélni a hátralevő életét. A csajszi meg közben megpillantotta a gyerek Burce-t a reptéren.
mz/x, mz/x, jelentkezz !
De valaki kérem magyarázza meg nekem, ezt a Máris szomszéd jelenet aktualitást:
ruclips.net/video/lVvme5YDVHs/видео.html
Ez is sci-fi, és időutazás.
Magyar
A fal -osztrák scifi. Nem annyira nehezen értelmezhető, inkább elgondolkodtató.
A Tenet et kihagytad:)
5 megtekintés 8 like az nem rossz
a solarys amerikai feldolgozása egy nagy nulla az eredetihez képest.
az eredetiben nagyon fontos a képi világ a tartalomhoz. nem pusztán egy történetet mesél el, nekem tetszett, bár nem egy könnyű film.
Az amerikai feldolgozás viszont sokkal közelebb ál az alapanyagul szolgáló regényhez.
Az időutazós filmek általában szarok, és tele vannak logikai hibákkal, ez alól pl kivétel az időhurok :) Azt nem értem mi olyan bonyolult ezekben a filmekben? Kocka? Szinte unalmas a film, bár a Zero után majdnem újrakezdhető. Mr Nobody meg pofonegyszerű sztorival rendelkezik amit legalább jól összeraktak és megírtak. A filmek nagy része legalább értelmes kérdéseket tesz fel, melyek többségére valójában pofonegyszerű válaszokat ad, vagy adhatunk mi...olyan a lista mintha csak úgy random össze lenne tákolva olyan filmekből, melyek rendelkeznek valódi mondanivalóval, és már maga ez a tény, hogy van egy filmnek értelmes mondanivalója problémát okoz a nézőnek, vagy inkább a készítőnek akinek IQ ingerküszöbét a SEGAL filmek teszik ki, pl.
"Az időutazós filmek általában szarok, és tele vannak logikai hibákkal, ez alól pl kivétel az időhurok" Érdekes, hogy ezt írod, mivel az egész film egy hatalmas paradoxon. :)
@@tylerdurrr Az időhurokban találtál logikai buktatót? Elég jól összerakták, s ahol a vég, ott a kezdet is.
az időhurok egy tipikus idióta időutazó film, ahol a főszereplő önmagát hozza létre
Szerintem a Felhőatlasszal semmi gond, a Mátrix az már más tészta.. Valami borzalom. Kb. 4-szer kezdtem el nézni, de a felénél kikapcsoltam.
elég sok baromság
Jézus meghalt, mert eltemették és a Szentírás szerint harmadnapra feltámadt. Ha szájával vallod, hogy Jézus ura, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor megmenekülsz. kérlek, térj meg bűneidből, és fogadd el Jézus Krisztust uradként és megváltódként.
😂😂😂 birka
😂😂😂😂
Ez most így mi a kibaszott büdös nagy isten fasza? 😂
Taka