A válásról őszintén Palya Beával - 3. rész, vendég: Nánási Pál

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • Megjelent Palya Bea új, Hazatalálok című albuma, melyen olyan egyetemes és nagyon is emberi témák kerültek központba, mint a párkapcsolati válság és annak kihatása a családi életre, az elválás-együttmaradás kérdése, vagy épp egy-egy nehéz élethelyzetekből való felemelkedés és újrakezdés lehetősége.
    De nem csupán 11 dal született meg, hanem a vágy is, hogy a zene műfaján túlra merészkedve, más formákban és felületeken is lehessen a dalok által felvetett témákról érdemi közbeszédet kialakítani. Ezt a célt szolgálja A válásról őszintén Palya Beával című három részes, beszélgetős mini videósorozat is, melynek a harmadik részét látod.
    A felvétel során a meghívott vendégek Beával, valamint a moderátori szerepet betöltő pszichológussal, Herner Dorkával együtt beszélgettek saját válási folyamataikról úgy, hogy közben nem került terítékre és minősítésre a másik fél.
    Azt reméljük, hogy a dalok és a videók segíthetnek a hasonló élethelyzetben lévőknek a fájdalmak feldolgozásában és késztethetik a párokat saját kapcsolatuk átgondolására. Reméljük, mert hiszünk az őszinte történetmegosztás erejében.
    A mini sorozat harmadik vendége: Nánási Pál, fotós.
    Pali most boldog kapcsolatban él, de korábban ő is végigment a válás fázisain.
    ---
    A videósorozatot készítették:
    Politzer Péter - rendező, vágó
    Herner Dorka - moderátor, szerkesztő
    Szigethy Márton - operatőr
    Zándoki Bálint - hangmérnök
    Oláh Zsófia - smink
    Horváth Rita - fodrász
    Ruha és styling Palya Bea kapcsán: Cselényi Eszter - celeni
    Menedzsment: Szalontai Anna, Szeiberling-Scherer Vera - Palya Bea Production Kft.
    Az intro során Palya Bea Hazatalálok én című dalából hallható részlet.
    ---
    Köszönjük a vendégeknek a nyitottságot és a melegséggel teli beszélgetést!
    Köszönjük a kiemelt támogatást a Nemzeti Kulturális Alapnak és az Eisberg Hungary Kft.-nek!
    EISBERG - Saláta. Frissesség. Művészet. - www.salatazz.hu
    ---
    Közösségi elérhetőségek:
    Honlap: www.palyabea.hu
    Instagram - / palyabea
    Facebook - / palyabea
    @ 2018 Palya Bea Production Kft.

Комментарии • 22

  • @AB-dd7yo
    @AB-dd7yo 5 лет назад +20

    Én nagyon nagyon bírom ezt a Palit, Nórát is és a gyerekeket de nekem az a benyomásom, hogy a Pali kicsit elveszti a férfiasságát ha a Nóra ott van. Bár ez nem kifejezetten rossz vagy ilyesmi, csak egy észrevétel... de nagyon bírom amikor egyedül beszél valamiről, sokkal önazonosabb, magabiztosabb és férfiasabb. Jó ember, biztos remek férj :)

    • @hajnalorvos1216
      @hajnalorvos1216 5 лет назад +3

      A B en ugyanezt gondolom! 🤗

    • @kristinam5992
      @kristinam5992 5 лет назад +11

      Ugyanezt látom/érzékelem. Nóra akarva-akaratlanul a harsányabb, dinamikusabb személyiségével elnyomja őt...

  • @zsanette.8279
    @zsanette.8279 5 лет назад +25

    Peldaerteku ez a pasi, tanitania kene a ferfiakat. Amulva nezem a videoikat, hogy letezik meg igaz szerelem, tisztelet, csodalatra melto, ahogyan bannak egymassal Norival es mondhat barki barmit ezt nem lehet ennyi ideig megjatszani. Erre mondjak azt, hogy egymasnak teremtettek Oket.

  • @gabordorogi6420
    @gabordorogi6420 5 лет назад +11

    Érdekelne az interjú, de Bea suttogása miatt nem tudom elviselni. Nem értem, nem hallom, élvezhetetlen! Az a másik nő minek van ott? Pedig Pali érdekelt volna. 🤔

  • @otropitfar7932
    @otropitfar7932 5 лет назад +10

    Én egy dolgot nem értek, hogy Nánásinak miért kell még mindig a válásáról beszélnie, ami 1O évvel ezelőtt történt. Gondolom, exfeleségnek is tele van a hócipője.....

  • @kutseratimea4769
    @kutseratimea4769 5 лет назад +17

    Nagyon szeretem ezeket a mini interjúkat! ( szerintem is lehetne picit hosszabb :) ) Fú, de a "cipővel a kárpiton/ kanapén" ki vagyok :O :D

    • @annadeak1184
      @annadeak1184 3 года назад +1

      Szerencsétlent beszorították oda úgy, hogy senkire sem tud szemből nézni, kicsi az a hely. Értem én, hogy az a koncepció, hogy szűk kör, meghitt, otthonos, intim, azért sem számít, hogy a kamerák (a tiszta kép ellenére) úgy mozognak, mintha valaki telefonnal sétált volna... A kényelmetlen helyzet talán magyarázza, de semmivel sem teszi kibírhatóbbá a cipőt a kanapén :D

    • @peterpeter3973
      @peterpeter3973 Год назад

      nekem is megütötte a szememet rögtön és illetlenség a kamera előtt ez a viselkedés . neveletlenségnek tartom , de lehet hogy maradi vagyok, az én gyerekeimnek ezt nem engedem meg most sem, pedig már huszon évesek.

  • @brigierdos-paizs7051
    @brigierdos-paizs7051 5 лет назад +29

    Jaj ez a Palya Bea...Borzasztó! Kíváncsi lettem volna a Palira, de nem tudom végighallgatni, a Palya Bea miatt...Idegesítő, erőltetett és mezítlábas, szó szerint! Borzasztó!

  • @jemcsuska
    @jemcsuska 5 лет назад +15

    Fú nem, nekem még mindig nem jön be a sorozat. Fel kéne fogni, hogy azért mert valaki ismert ember, nem kell rögtön internetes műsorvezetővé avanzsálódni, pláne úgy, hogy nincs igazán mondanivalója, ráadásul a meghívott is csak úgy beszélhet, hogy igazából semmit ne mondjon....Bea, inkább énekelj!

    • @zsofiaeri4457
      @zsofiaeri4457 5 лет назад

      Szerintem jó volt ez a rész, pedig fenntartásokkal néztem

  • @Hatsumomo88
    @Hatsumomo88 5 лет назад +5

    A pszichologusnak mièrt kell állandóan az undi fixficerèjèt mutogatni? Ha nem szeret úgy ülni, vehetne fel pl nadrágot.

  • @incifrank
    @incifrank 5 лет назад +11

    “Palko” egy nagyon szeretheto pasi

  • @monica0803
    @monica0803 5 лет назад +3

    de kár hogy ilyen rövidek voltak és persze hogy már nem lesz több :(

  • @katalinmarko-varga8899
    @katalinmarko-varga8899 5 лет назад +1

    Sziasztok! Leírná nekem valaki az első kérdést, nem sikerült meghallani, olyan halk, köszönöm!

  • @truffle_and_sony
    @truffle_and_sony 5 лет назад +2

    Palya Bea elvált?

  • @judittabi8833
    @judittabi8833 5 лет назад

    Pali egy igazi férfi: határozott, stabil, erős sugároz, van humorérzéke! Példamutató apa! A boldog családi élet alapja a boldog párkapcsolat! Csak a szeretet adja meg az ember igazi teljességét! Ez nyújt számára egy olyan belső lelki erőt, amely meghatározza egész gondolkodását, magatartását, sőt ,mi több, egész életét!

  • @vivianaguerrero9100
    @vivianaguerrero9100 5 лет назад +1

    Playa Beà saludos desde Argentina😘😘😘

  • @imresimon6764
    @imresimon6764 5 лет назад

    Házasság....out of date....good luck 4 every One

  • @joliborsi7411
    @joliborsi7411 5 лет назад

    Palya Bea beszélj hangosabban legyél kedves.