En pillanatnyilag egy kis kedvel könyvelő könyvelő vagyok mert igazából enekelni szeretek meg varázsolni, ugybogy nagyon szépen köszönöm a gyakorlati tanácsot, mert teljesen igaz hogy a precizitáson es a gondoskodáson boven van mit fejlesztenem. Áldás
Ha újból kezdhetném az életemet ugyanazokat a hibákat követném el, csak kicsit korábban. Ez jutott eszembe a fiatal erő és az idősebb kor bölcsességéről. Elgondolkodtató beszélgetés, de a nyugtalan fiatal tapasztalni vágyó lélek nehezen érti a kiüresedést. Talán nem is nézi az ilyen beszélgetéseket, tisztelem ha igen. Jó lenne ha sokan néznék és befogadnák az ilyen felszabadító gondolatokat. Mindenki csinálja a munkáját úgy, mint a hivatását. Mert ha elhívást kapok, mindegy mit csinálok, mert az az én lényem. Így jobbíthatnánk a világot. Jó hogy ők Mireisz László és Laar András elhívást, meghívást kaptak, fentről. Jó őket hallgatni!
Köztudott (így halottam), hogy András mesterének tekinti Mireisz Lászlót, azért ezt lássuk, amikor nézzük. Nagyon jó dolog , hogy a főiskola integrálja magában az összes irányzatot, az is nagyon jó, hogy a tanárok, mind egyéniségek. Ezt a témát, vagyis a buddhizmus "magyarítását" és berakását a napi dolgainkba, nagyon tovább kellene vinni, összefoglalni az eddigi tapasztalatokat. Sokan keresik magukat és elvesznek a buddhizmus monumentális skálázottságában. Érdekes lenne összegyűjteni és megmutatni, hogy gyakorlók a fősulin befejezett tanulmányaik után, hogy élik meg a buddhizmust hétköznapjaikban. Mi marad meg abból, amit tapasztaltak és tanultak? Én úgy gondolom, hogy minden gyakorló kialakítja a saját ritmusát, tevékenységeit, amik a buddhizmushoz kötődnek. Jó lenne ezeket megismerni. Egy dharma mind felett! :D
Jó volt...Még több ilyet kérünk! :) saját zenémmel,klippeimmel illusztrálom:ruclips.net/video/LnPz3e9zhos/видео.html ruclips.net/video/XuO4EQVGU-0/видео.html
Nagyon tetszett köszönöm Bizony én elindultam befelé hát ha bent találok szeretetet beültem a templomba hogy Jézus javasolja és semmiféle szeretetet nem találtam abszolút még biztonságot se semmi csak sötétet aztán tovább kutattam hogy meg figyeljen mi az a valami amit még is találok és az a gondolataim voltak és a képzeletem aztán könyveket olvastam és akkor döbbentem rá nevill goddard könyveiből hogy de hiszen az az isten bennünk ne keress tovább megtaláltad A képzelet és a gondolat így magától keresést abbahagytam elkezdtem gyeplőt rakni a gondolataimra és a képzeletemet elkezdtem magam felé használni tehát valami olyan útra leltem ami emelte a békémet talán még a szeretet teljesebbé válásomat is ez nem volt könnyű egyáltalán nagyon nehéz volt köszönöm szépen a bátorító szavakat a videót
40:30 elhangzik a lényeg. Személy szerint azért voltak eddig fenntartásaim a budhizmussal szemben mert mindig vallásként hivatkoznak rá. Már értem, hogy Buddha miért nem akarta vallásnak nevezni!
nekem lenne egy kérdésem. ha a buddhizmus azt állítja, hogy nincsen jó és rossz, minden egy, akkor a mindennapokban az aszerint élők hogyan reagálnak amikor azt olvassák a hírekben, hogy megint elraboltak és megerőszakoltak egy 10 éves gyereket? ha nincs jó és rossz, akkor eszerint nincs különbség eközött, és mondjuk aközött, amikor egy anya feláldozza az életét a gyermekéért.
@@JohnPopcorn06 Nem azonosulnak a dualitással , próbálnak minél inkább a középpontban lenni ahol ahol megszűnnek a dualitások .. a Zen-ben vannak.. de én nem vagyok buddhista , ha érdekel a téma , hallgathatnád Chong An Sunim tanításait , ő hiteles Zen Mester..
@@Szellemkutya jó, de ez ugyanaz amit leírtam. ha nem azonosulsz a valóság felszakított egyik darabjával (jóság), és a központban vagy, ahol megszűnik mindez, akkor gyakorlatilag megtagadod a részeknek az értelmét. azt mondod, hogy az csak az egodban létezik, amitől megpróbálsz megszabadulni emiatt, azaz "zenbe" jutni, mert azt állítod objektíven nincs különbség a jó-rossz között. ezt írtam le az előző kommentben is. és ilyenformán megszűnik a dualitás, az identitások fontossága és az élet egy profán dologgá silányul, ami "csak van". nincs semmi oka, majd a végén feloldódunk úgyis a "mindenben". és csak akkor érhetünk el megelégedettséget a földi életben is ha erre törekszünk.
@@JohnPopcorn06 A "nem azonosulást" félreérted.. nem tagadják meg a dualitást , sőt fizikai testben élve teljesen tisztában vannak vele hogy az anyagi világ duális.. a nem azonosulás azt jelenti hogy pl. amikor rossz kedvük van , vagy örülnek , akkor sem a rossz kedvvel sem az örömmel nem azonosulnak , hanem mindezeket a tiszta önvalójukból szemlélik , mintha kívülállók lennének.. ez a tiszta tudat .. tisztán érzik az örömöt és a bánatot , de nem válnak azzá..mint a felhők az égen , mindenféle alakot beléjük látunk , de mi magunk csak kívűlről szemléljük ezt.. az is nagyon fontos , hogy ha az emberek bármelyik pólust létrehozzák , akkor a körforgás törvénye miatt megteremtik az ellenkezőjét.. törvényszerűen a jó rosszba, és a rossz jóba fordul , csak időben később.. nem azonnal.. és ezt a buddhisták tudják.. ezt tanulmányozzák , ezt élik.. na nem a divat és megélhetési buddhistákról beszélünk , hanem a valóban tiszta tudatú ébredett szerzetesekről és mesterekről , akikből nincs túl sok a bolygón..akik nem az elméjükben élnek , hanem az elméjük csak egy engedelmes szolga.. a gondolkodás és a gondolatok előtti állapotban vannak , a tiszta önvalójukban ahol mindent eredeti végtelen valójában tapasztalnak meg .. és tisztelnek minden élőlényt , nem ölnek , nam bántják az állatokat pontosan azért mert tudják hogy a dualitás , a szenvedtetés vissza fog hatni az okozójára.. valami ilyesmi szerint élnek a buddhisták egyszerre a duális fizikai testükben és az osztatlan egész eredeti önvalójukban..
mindenki örüljön ha levágták a lábát örüljön,,nem kell rá cipő,ha lefagyott a keze ,örüljön,mert nem fog már fázni a keze,ha éhen hal,örüljön,mert nem fog többé éhezni,ha szíven szúr valaki örülj,mert ezt sem sokszor lehet megtapasztalni,ha kiraboltak,örülj,nem kell beosztani már azt a pénzt,
Hát az ilyesfajta szemlélethez azért kell egy kevés fanyar humor meg egy nagy kanál szarok rá az egészre. De a lényeg, hogy tényleg meg kell tudni mindenben látni a jót. Még ha szélsőséges is.
En pillanatnyilag egy kis kedvel könyvelő könyvelő vagyok mert igazából enekelni szeretek meg varázsolni, ugybogy nagyon szépen köszönöm a gyakorlati tanácsot, mert teljesen igaz hogy a precizitáson es a gondoskodáson boven van mit fejlesztenem. Áldás
Imádommm! Ahol vagyok, oda jöttem! Áldás!
Így van! Nem lehet megspórolni a felismerésekhez szükséges munkát és tapasztalatot!
Ha újból kezdhetném az életemet ugyanazokat a hibákat követném el, csak kicsit korábban. Ez jutott eszembe a fiatal erő és az idősebb kor bölcsességéről. Elgondolkodtató beszélgetés, de a nyugtalan fiatal tapasztalni vágyó lélek nehezen érti a kiüresedést. Talán nem is nézi az ilyen beszélgetéseket, tisztelem ha igen. Jó lenne ha sokan néznék és befogadnák az ilyen felszabadító gondolatokat. Mindenki csinálja a munkáját úgy, mint a hivatását. Mert ha elhívást kapok, mindegy mit csinálok, mert az az én lényem. Így jobbíthatnánk a világot. Jó hogy ők Mireisz László és Laar András elhívást, meghívást kaptak, fentről. Jó őket hallgatni!
Köszönöm! Tiszteletem és hálám!
Köszönöm❤❤❤
Köztudott (így halottam), hogy András mesterének tekinti Mireisz Lászlót, azért ezt lássuk, amikor nézzük. Nagyon jó dolog , hogy a főiskola integrálja magában az összes irányzatot, az is nagyon jó, hogy a tanárok, mind egyéniségek. Ezt a témát, vagyis a buddhizmus "magyarítását" és berakását a napi dolgainkba, nagyon tovább kellene vinni, összefoglalni az eddigi tapasztalatokat. Sokan keresik magukat és elvesznek a buddhizmus monumentális skálázottságában.
Érdekes lenne összegyűjteni és megmutatni, hogy gyakorlók a fősulin befejezett tanulmányaik után, hogy élik meg a buddhizmust hétköznapjaikban. Mi marad meg abból, amit tapasztaltak és tanultak?
Én úgy gondolom, hogy minden gyakorló kialakítja a saját ritmusát, tevékenységeit, amik a buddhizmushoz kötődnek. Jó lenne ezeket megismerni.
Egy dharma mind felett!
:D
Jó volt...Még több ilyet kérünk! :)
saját zenémmel,klippeimmel illusztrálom:ruclips.net/video/LnPz3e9zhos/видео.html
ruclips.net/video/XuO4EQVGU-0/видео.html
Belga zenekarral érdekes lenne, mint ott végzett tanítókkal😂😂😂
ne hagyjátok abba!🙏🏼🤗
Hallgasd a budhafm adót
Jó volt újra hallani és látni...
Köszönöm szépen,
Hála Áldás
Annyira jó, hogy pont a buszvezetőt hozzàk fel példának. 🥰
Nagyon tetszett köszönöm
Bizony én elindultam befelé hát ha bent találok szeretetet beültem a templomba hogy Jézus javasolja és semmiféle szeretetet nem találtam abszolút még biztonságot se semmi csak sötétet aztán tovább kutattam hogy meg figyeljen mi az a valami amit még is találok és az a gondolataim voltak és a képzeletem aztán könyveket olvastam és akkor döbbentem rá nevill goddard könyveiből hogy de hiszen az az isten bennünk ne keress tovább megtaláltad A képzelet és a gondolat így magától keresést abbahagytam elkezdtem gyeplőt rakni a gondolataimra és a képzeletemet elkezdtem magam felé használni tehát valami olyan útra leltem ami emelte a békémet talán még a szeretet teljesebbé válásomat is ez nem volt könnyű egyáltalán nagyon nehéz volt köszönöm szépen a bátorító szavakat a videót
40:30 elhangzik a lényeg. Személy szerint azért voltak eddig fenntartásaim a budhizmussal szemben mert mindig vallásként hivatkoznak rá. Már értem, hogy Buddha miért nem akarta vallásnak nevezni!
nekem lenne egy kérdésem. ha a buddhizmus azt állítja, hogy nincsen jó és rossz, minden egy, akkor a mindennapokban az aszerint élők hogyan reagálnak amikor azt olvassák a hírekben, hogy megint elraboltak és megerőszakoltak egy 10 éves gyereket? ha nincs jó és rossz, akkor eszerint nincs különbség eközött, és mondjuk aközött, amikor egy anya feláldozza az életét a gyermekéért.
Ilyet nem a buddhizmus állít hanem valami idióta..
@@Szellemkutya akkor mit állít?
@@JohnPopcorn06 Nem azonosulnak a dualitással , próbálnak minél inkább a középpontban lenni ahol ahol megszűnnek a dualitások .. a Zen-ben vannak.. de én nem vagyok buddhista , ha érdekel a téma , hallgathatnád Chong An Sunim tanításait , ő hiteles Zen Mester..
@@Szellemkutya jó, de ez ugyanaz amit leírtam. ha nem azonosulsz a valóság felszakított egyik darabjával (jóság), és a központban vagy, ahol megszűnik mindez, akkor gyakorlatilag megtagadod a részeknek az értelmét. azt mondod, hogy az csak az egodban létezik, amitől megpróbálsz megszabadulni emiatt, azaz "zenbe" jutni, mert azt állítod objektíven nincs különbség a jó-rossz között. ezt írtam le az előző kommentben is. és ilyenformán megszűnik a dualitás, az identitások fontossága és az élet egy profán dologgá silányul, ami "csak van". nincs semmi oka, majd a végén feloldódunk úgyis a "mindenben". és csak akkor érhetünk el megelégedettséget a földi életben is ha erre törekszünk.
@@JohnPopcorn06 A "nem azonosulást" félreérted.. nem tagadják meg a dualitást , sőt fizikai testben élve teljesen tisztában vannak vele hogy az anyagi világ duális.. a nem azonosulás azt jelenti hogy pl. amikor rossz kedvük van , vagy örülnek , akkor sem a rossz kedvvel sem az örömmel nem azonosulnak , hanem mindezeket a tiszta önvalójukból szemlélik , mintha kívülállók lennének.. ez a tiszta tudat .. tisztán érzik az örömöt és a bánatot , de nem válnak azzá..mint a felhők az égen , mindenféle alakot beléjük látunk , de mi magunk csak kívűlről szemléljük ezt.. az is nagyon fontos , hogy ha az emberek bármelyik pólust létrehozzák , akkor a körforgás törvénye miatt megteremtik az ellenkezőjét.. törvényszerűen a jó rosszba, és a rossz jóba fordul , csak időben később.. nem azonnal.. és ezt a buddhisták tudják.. ezt tanulmányozzák , ezt élik.. na nem a divat és megélhetési buddhistákról beszélünk , hanem a valóban tiszta tudatú ébredett szerzetesekről és mesterekről , akikből nincs túl sok a bolygón..akik nem az elméjükben élnek , hanem az elméjük csak egy engedelmes szolga.. a gondolkodás és a gondolatok előtti állapotban vannak , a tiszta önvalójukban ahol mindent eredeti végtelen valójában tapasztalnak meg .. és tisztelnek minden élőlényt , nem ölnek , nam bántják az állatokat pontosan azért mert tudják hogy a dualitás , a szenvedtetés vissza fog hatni az okozójára.. valami ilyesmi szerint élnek a buddhisták egyszerre a duális fizikai testükben és az osztatlan egész eredeti önvalójukban..
👍🙏🍀
Koszonet, Inspiralo beszelgates volt.
Jó volt...Mikor jön a 3.ik rész? Még több ilyet kérünk! :)
saját zenémmel,klippeimmel illusztrálom:@
@
🙏
nekem úgy tanították h a buddhizmus nem vallás, hanem egy életforma, társadalom felfogás - én ennek megfelelően értelmezem
Őőőő őőőőő őőőőő...
Maradj csendbe gyík
mindenki örüljön ha levágták a lábát örüljön,,nem kell rá cipő,ha lefagyott a keze ,örüljön,mert nem fog már fázni a keze,ha éhen hal,örüljön,mert nem fog többé éhezni,ha szíven szúr valaki örülj,mert ezt sem sokszor lehet megtapasztalni,ha kiraboltak,örülj,nem kell beosztani már azt a pénzt,
Hát az ilyesfajta szemlélethez azért kell egy kevés fanyar humor meg egy nagy kanál szarok rá az egészre. De a lényeg, hogy tényleg meg kell tudni mindenben látni a jót. Még ha szélsőséges is.
ne tegyétek de az igaz istent kövessétek és ő látható érthető igaz szép valós élet tudás szeretet tehát minden a többi hamis kitalált mesterkélt
?
Mi a kérdés?🙄