Szerintem ha Harry meghalt volna, a végén Neville-nek kellett volna legyőznie Voldemortot, mivel a jóslat alapján akár ő is lehetett volna a Kiválasztott.
Dumbledore tudott a horcruxokról már korábban is, hiszen Tom Denem naplója például az volt, és valószínűleg valahogy ki tudta volna szedni Lumpsluckból az emléket, úgyhogy lehet, hogy sikerült volna.
@@sarahross7795 nem tudott korábban a horcruxokról. Tudta, hogy valami sötét varázslatról van szó, de az emlék megszerzése után lett biztos abban, hogy az horcrux volt.
Akkor hamarabb lett volna a 2. Varázsló háború és Harry nagyobb eséljel halt volna meg viszont akkor Dumbledor még életben lenne és az is lehet jogy miután Harryt Voldemort megöli azután Dombledor megöli Voldemortot. Talán de ennek is több variációi lenne.
Ötlet a következő ilyen tematikájú videóhoz: Mi let volna, ha Harry nem a nagynénjéékhez kerül? (Nyilván amikor már Voldemort megölte Potteréket) (Pl.: Lupinhoz)
Az egyetlen aki szóba jöhetett volna, hogy felnevelje a keresztapja volt, de Őt tévesen árulással és gyilkossággal vádolva elzárták. Dumbledore megmagyarázza McGalagonynak az első részben, miért kell így történjen. Habár Voldemort eltünt Albus hitt abban hogy nem örökre és még ott voltak a többi halálfaló, akik megpróbálhatják kiiktatni Harryt amiért Voldemort eltünt. Az annya az életét adta érte, így amíg az annya egyetlen rokonánál tartózkodik, mint kiskorú, ott bíztonságban volt.
Akkor Harry már a hatodik részben meghalt volna mert Dumbledore nem tudta volna működésbe hozni azt a védőbűbájt, ami megvédte Voldemorttól és Voldemort a halálfalóival könnyen félresöpörné Dumbledore akármilyen védővarázslatát.
Ha Harry úgy halna meg, hogy Cedrik elé ugrik, és Cedric elvitte volna Harry testét, akkor másik ellenséget kellett volna keresni, akinek a vérét felhasználják. Kíváncsi lennék rá, hogy ki lenne az.
Niki, és az első válasz adódnak (aki Dumbledore-t írta): Csakhogy egy ilyen erős varázsló, mint Dumbledore, nem adja olyan könnyen a vérét, nem is olyan könnyű és egyszerű elkapni. Lásd Főnix Rendjében az irodájában, amikor Umbridge és Cornelius Caramel Aurorok és Minisztériumi Varázslók kíséretében őrizetbe akarják venni, de ő megszökik a Főnixével. Szerintem még Neville Longbottom lenne a Második jelölt, akinek a vérével testet ölthetne, mert a JÓSLAT azt mondja, hogy július vége szüli a kiválasztottat, és ilyen kettő van: Harry és Neville. Meg hát eleve ki lehetne Voldemort Másik Ellensége Harryn kívül? Bellatrix és Rodolphus Lestrange és Ifjabb Barty Kupor (meg talán még valaki(K) vegetáló zombivá kínozták Neville szüleit, hogy kiszedjék belőlük, hol van Lily, James és Harry. (És ők Voldemort szolgái és az ő parancsára, érdekében tesznek mindent). Tehát Neville sok veszteséget "köszönhet" Voldemortnak és a halálfalóknak, így mindenképpen ellenségének nevezhető. Valószínűleg szívesen ártana Voldemortnak és a halálfalóinak, ha tud. Mielőtt valaki belekötne, azért felhívom a figyelmet, hogy nem kell annyira lebecsülni Neville Longbottomot, mert a szülei harcos Aurorok voltak, Főnix Rend tagok, és valamiért a Süveg Griffendélbe rakta Neville-t, pedig ő mondta neki, hogy neki elég lesz a Hugrabug is, Ő már annak is nagyon örül, hogy egyáltalán felvették az iskolába és nem kvibli, de a Süveg nem adta alább, hogy ő Griffendéles. (Valahol említi Neville). Valamint a Halál Ereklyéi végén a Roxforti Csatában, Nevillenél volt a Süveg, megjelent neki benne a kard, és az csak igazi Griffendéles hősöknek jelenik meg, . [Egyébként szerintem Neville ügyetlenségét az okozhatta, hogy Harryhez hasonlóan, aki kisbabaként ugyan, de látta a szüleit meghalni, szerintem Neville is tanúja lehetett a szülei megkínzásának. Az talán még nagyobb trauma, mint Harryé, mert Harry szüleinél egy gyors Avada Kedavra volt, Voldemort gyorsan túl akart esni a dolgon. De Nevilleék, házába berontott TÖBB fekete csuklyás álarcos halálfaló (ha volt rajtuk álarc) és SOKÁIG, ÓRÁKIG IS kínozhatták őket, és Neville lehet, hogy látta ezt. Lilyt és Jamest egy perc alatt elintézte, nem vacakolt. De 1 vagy több órányi kínzás... Dulakodás, kiabálás, sikongatás.. Jobban az emlékezetedbe rögzül, mint egy gyors halál/ gyilkosság. Azért rázta meg Neville-t annyira a Tűz Serlegében, hogy Ifjabb Barty Kupor Rémszem Mordonnak álcázva bemutatta az osztálynak a pókon, hogy hogyan kell csinálni a Főben Járó Átkokat, köztük Cruciót. Mert legbelül tudat alatt Neville emlékezhetett rá, hogy láthatta. Ahogy Harry is emlékezett tudat alatt a szülei halálára álmok által, dementorok által (vonat, 3. rész) és Voldemort horkruxa általi látomások formájában, Voldemort visszaemlékezéseként, Voldemort szemszögéből. Nevillenek is lehettek emlék feltörései a szülei kínzásáról. És annyira megviselte, hogy ilyen félénk, gyenge önbizalmú, ügyetlen gyerek lett. Amit mások gúnyolása, megjegyzései csak felerősítettek (tanárok, diákok, pl. Draco és Piton). (Azért hozzáteszem pluszban, hogy kötve hiszem, hogy más varázsló és boszorkány ne született volna az év júliusának végén a jóslatnak megfelelően, akár a Roxfort más házaiból, akár más országból, más iskolából, és persze boszorkány is lehet, nem csak varázsló). De persze ugyanennyi erővel szinte mindenki lehet Voldemort "véradója", a jó oldalról sok emberrel harcban állt, akik Dumbledore és Harry mellett álltak, és/vagy akiknek Ő vagy a halálfalói megölték vagy megkínozták a szeretteit.
Ezek a kérdések tényleg nehezek. Nagyon ötletesek és érdekesek. Nagyon jó videós vagy tényleg nagy tapsot érdemelsz.👏🏻😉😀 Tényleg jó videós vagy nagyon ötletes és jól tudsz magyarázni. További sok sikert neked, így tovább😉😉😉😉😉👏🏻👏🏻
Nem feltétlenül. Ugye van még az az akadály, hogy Harry-ben van egy horcrux, meg persze ikerpálcáik vannak, amit addig Voldemort nem tudott. De egy idő után igen, ha Harry nem kapcsol.
@@katerina.4004 Hát tisztázni kell a dolgokat :D . Amúgy, pont a 4. filmben valszeg nem, mert jöttek a segítő szellemek, illetve az ikerpálca is probléma, hisz valszeg Harry nem várná ott (legalábbis akkor) a halált ölbe tett kézzel :D .
De Dumbledor honnan tudná hogy horcrux okat kell keresni mert nincs Harry hogy kiszedje az eredeti emléket Horácius ból
4 года назад+21
Na, hát már jó rég olvastam azt a könyvet is, de Dumbledore tudta, hogy horcruxokkal áll szemben, az az emlék azt hiszem talán csak arra kellett, hogy kiderüljön valójában mennyi horcruxot csinált Voldemort. De Dumbledore már egyébként is tudta, hogy Voldemort csinált lélekdarabokat, a második részben megsemmisített napló miatt.
Pont most olvastam újra :) Dumblefore az emlék megszerzéséig csak sejtette, hogy valami nagy és gonosz varázslat áll a napló mögött, de "álmában sem gondolta volna, hogy ilyen gonosz", mint a horcrux. Csak akkor lett biztos benne.
Ezt a filmből idezted. Dumbledor azt akarta tudni, hogy hányszor tette meg, nem, hogy megtette-e. A naplóval bizonyosodott be, hogy megtette. 6. Könyv, 23. fejezet. "Hosszú idő óta vártam erre a bizonyítékra. - szólalt meg végül dumbledor. - ez alátámasztja az elméletemet, megerősít az igazamban, S egyúttal figyekmeztet rá milyen messze a cél." Pdf szerint 245. oldal
Nekem ez a Cedric túléli verzió nagyon tetszik. Én könyveket írok és ha nem bánod ezt az ötletet megvalósítanám, hiszen nagyon kreatívnak találom. Most is írok pár könyvet.
Szia! Ezek nagyon nehéz kérdések én úgy gondolom hiszen nem tudatunk semmit pontosan. Szerintem mindkét esetben Voldemort győzőzt volna vagy így vagy úgy. 😞.... Van egy gondolatom amit gondolom, hogy megosztok veled hiszen ez is ilyen kérdésekre alapul. A tűz serlegében harry felvettete azt, hogy mi lenne akkor, hogy animágusok tudna lenni (akkor is ha ezt viccből mondta) mi lett volna akkor ha ezt végig gondolja és a kereszt apja segítségével animágusok lesz? Akkor szerinted belekavart volna a szálak a hiszen ha nagy állatá tud változni akkor harcolni tud de ha kicsivé akkor talán kémkedni. Persze piton ott volt de amiért ő tanár ezért nem hiányozhatott álandóan a roxfordból, de harry igen ha dumbledor segít neki. Szerited milyen állatá változott volna amúgy mert persze a patronumusa egy szarvas de nem hasonlít az apjára ezért nem gondolom, hogy ő is szarvas lett volna.🤔... Köszi hogy ha még nézted válaszodat előre is várom! 🌿🌺🌿💕
4:05-nél azt mondod,hogy Cedric nem látta volna Voldemort visszatérését,ha visszatér Harry holttestével a Roxfortba,ehez annyit tennék,hogy Voldemort vissza se térhetett volna,ha Harry meghal a rituálé előtt.Vagyis akkor és ott nem térhetett volna vissza de nemtudom,kivel lehetett volna Harryt helyetesíteni esetleg Dumbledore-al de őt biztos,hogy képtelenek lettek volna legyőzni,hisz elképesztően erős varázsló volt+nála volt a pálcák ura, őt csak a horcrux tudta ki írni a sorozatból de azt is inkább egy írói fogásnak tartom,hogy Harrynek ne legyen könnyű dolga.
Én szivesen megnéznék egy/több filmet arról, hogy mi lett volna, ha Voldemortnak sikerül visszatérnie, és legyőzné Roxfortot, hogy miképp fogna össze a világ, és vele együtt a többi Varázslóiskola Voldemortékkal szemben..
Szerintem ez a story,hogy Harry meghal és Sedric visszaviszi a testét elég érdekes,de ha ez történt volna akkor voldemort hiába jön vissza mert az ereje már nem lesz meg,hiszen az Harry hegében van. De minden esetre én megnéznék egy ilyen film,és kedves készítő ajánlom figyelmedbe az új könyvet mert abban aztán ott ezekre választ kaphatsz :D
Az le van szögezve valahol, hogy ha egy élőlényből lesz horcrux, az csak addig "működőképes" amíg a hordozó életben van? Magyarán egy holttest nem lehet horcrux? Régen olvastam már a 7. könyvet, de úgy rémlik, hogy azért nem Harry, hanem a benne lévő lélekdarab pusztult el az erdőben, mert tudatosan, úgy ment oda, hogy neki most meg kell halnia a többiekért, az önfeláldozása volt az ami végülis megmentette.
4 года назад
Hát nem tudom ezt most így biztosra mondani, de hol lenne az összefüggés az önfeláldozás és a horcruxok között?
Nem teljesen,de a gondolat nem rossz.Mivel Naginit is hasonló képen ölték meg mint Harryit az erdőben,valószínűleg nem lehet.Szerintem nem lehet egy holttestbe horklukszot rakni,de Voldemort biztosan megérzi,ezért csinál még egyet vagy jobb helyre rakja a többit.
@ igaz, kissé megkoptak az emlékek már. Most gyorsan megnéztem a King's Cross fejezetet, mert úgy rémlett hogy fontos szerepe volt annak hogy "Hagytam hogy megöljön". De valójában inkább a kettejük közötti erős mágikus kapcsolat volt az ami életben tartotta Harryt, nem az amire emlékeztem :)
Szerintem Harrynek nem lett volna lehetősége Cedric elé ugrani. Cedric ugyanúgy meghalt volna, mint a könyvekben. Voldemort pedig, miután testet öltött, nem tudta volna megölni Harryt a pálcája miatt. De ha valahogy lefegyverzi, akkor utána simán meg tudta volna ölni, bár ezzel elpusztul a benne lévő horcrux, de erről Voldemort nem tud, úgyhogy mindegy. Vagy akár Pettigrew is megölhetné, bár az nem tudom, mennyire működne, mert Harry megmentette Peter életét. Szerintem ezt a két halálesetet csak egy sima tragédiának könyveli el a Minisztérium, de Dumbledore tudott volna róla Piton által. Az ál-Mordon elmenekülne és csatlakozna Voldemorthoz. A Főnix Rendje ugyanúgy újra összeáll, de a Minisztérium most végképp nem hinne nekik. A jóslatra nem lenne szüksége a Sötét Nagyúrnak, mivel Harry halott, így Sirius is túléli. Dumbledore ugyanúgy tudna a horcruxokról, a napló miatt, és valószinűleg Lumpsluckból is kiszedné az emléket. Szerintem elmondaná Pitonnak és valószinűleg McGalagonynak, akik segítenének neki. Így nem húzná fel a gyűrűt, ha valaki ott lenne vele, így Pitonnak nem kellene megölnie. Nevillenek szerintem nem lenne semmi szerepe, mert a jóslatban az van, hogy a Sötét Nagyúr egylenlőként jeleöli meg, márpedig ez Nevillenél nem lenne igaz. A végén Dumbledorék szerintem valahogy elpusztítanák az összes horcruxot, és végül Voldemortot is.
Én abban is biztos vagyok hogy ha Dumbledoor életben maradt volna, nem hagyja Harryt harcolni, főleg nem egyedül. Ő szállt volna szembe vele. Ahogy az iskolát is megvédte volna. Nem hiába volt hatalmas varázsló az öreg.
De ha meghal Harry a temetőben és Cedric elviszi a testét, akkor Férekfark nem vág sebet Harry kezén és így nem bírja teljesíteni a feltételeket ahhoz hogy Voldemort újra testet öltsön.De amúgy nagyon jó feltevés :)
4 года назад+2
Egy halott embernek is lehet vére, bár az is lehet hogy Voldemort keresett volna egy másik ellenséget, mivel a bájitalhoz az ellenség vére kell, nem feltétlen Harry-é :) De való igaz, hogy ezt elfelejtettem említeni.
Ez igaz. De szerintem ez akkor is csak késleltette volna Voldemort visszatérését, mert elérte volna amit akar, és talál mást, akit felhasználhat. Ha Voldemort később tér vissza, akkor az események csúsznak megint, vagyis később kezdődnek a gyilkolások, az ostromok. Dumbledore is később hal meg, kivéve ha - ahogy egy fentebbi kommentelő írta - ő Voldemort ellensége akinek a vérét felhasználják. Ahhoz viszont elég sok kell, hogy Dumbledore-t elkapják, szóval ebből valószínűleg egy nagy kergetőzés féle lesz.
@@bencezer9743 illetve úgy van, hogy ellenségtől "vére erőszakkal vétetik", tehát élnie kell. Mert amikor az elhunyt apja csontját veszik el, az "tudatlanul vétetik" vagy valami ilyesmi.
@@Tamcsiga Akkor meg Dumbledore-tól kellene hogy származzon a vér és őt elég nehéz lenne csapdába csalni hogy aztán még éljen amikor a vért veszik tőle Voldemort csatlósai.Úgyhogy a visszatérése eléggé elhúzódna.
@Harry Potter Világa #MiLettVolnaHa kategória: MI LETT VOLNA, HA Bellatrix erősebb, mint Voldemort, és ennek tudatára is ébred? Vajon fölé akarna emelkedni a Nagyúrnak, vagy egyenrangúként állna mellette, esetleg így is továbbra is megelégedne az alárendelt szereppel, mert annyira szereti Voldemortot? (Vagyis mániákusan, megszállottan rajong érte). Persze a jók csapata így is, úgy is nem nyugszanak addig, amíg meg nem ölik őket, legalább a fő gonoszakat. Könnyen lehet, hogy előbb utóbb így is úgy is meghal Bellatrix. És ha Bellatrix lenne erősebb, mint Voldemort, milyen lenne az Elátkozott Gyermek világa, amikor Albus és Skorpius bekavarnak a múltba és megváltozik a jövő is, és Voldemort és az Augurán (Delphi) az úr. (Meg gondolom Bellatrix is ott volt velük, mint egy gonosz "Szentháromság".). Albus Perselus, James Sirius és Lily Luna nem születtek meg, mert Harry meghalt, abban a világban mi lenne úgy, hogy Bellatrix erősebb, mint Voldemort? Ő lenne a Sötét Úrnő? :) :) Csak, mert szeretem az erős nőket. + Lehetne több karakter videó (mostanában nagyon el lett hanyagolva) az a kedvencem. + folytatóthat ez a sorozat, hogy "Jó szereplők negatív, rossz oldala". És lehet olyan is, hogy a "Gonosz oldalon lévő szereplők, karakterek pozitív vonásai". Az is nagyon izgalmas lenne.
1) A halálfalók rendje kettészakadt volna. Az olyanok szempontjából, mint Dolohov vagy a Malfoy család, egy ilyen belharc eléggé "pestis, vagy kolera? Válassz" jellegű lenne. 2) Voldemortnak ott vannak a Horcruxai, amikről Bellatrix nem tud. Ha meg is öli Voldemortot, Voldemort visszatérhet. Segítségre van hozzá szüksége, de arra lenne embere. 3) Piton halott lenne, mert Bellatrixnak nem lenne oka arra, hogy ne ölje meg, mint feltételezett árulót. 4) A halálfalók számbeli fölénye eltűnne, ezáltal a Főnix Rendje legyőzné őket. Mivel Bellatrix Lestrange, bármilyen erős is, attól még halandó, a győzelme után rövid úton megölnék, és mivel magával rántaná a fél bandát, Voldemort nagyjából ott tartana, mint a negyedik rész elején (a vésszatérésre készül, ezúttal egy Horcrux árán). 5) Nagyjából a hatodik könyv végén megkaptuk volna a HP-univerzum leglátványosabb párbaját. Érdekesebb kérdés, hogy mi történt volna, ha Bellatrix tudomást szerez a Horcruxokról. Egy eleve mínusz, amit a Lestrange széfben őriznek, a többi viszont kérdéses, hogy előkerült volna-e, mivel neki Dumbledore nem segítene, nélküle pedig Harry is gondban lett volna.
Nem Harry vére kell föltétlenül a főzethez, csak segít Voldemortnak, hogy legyőzze Lilly védővarázsát. Bármely ellenség vére megteszi. Féregfark is felajánlotta, hogy keres egy másik ellenséget, aki ne legyen olyan védelem alatt, mint Harry.
Az első variáció kissé sántít szerintem. Dumbledore elmondja a 6. részben, hogy a sötét mágiának pontosan követhető nyoma van, tehát ha Harry meghal a temetőben, az kiderülne emiatt, és a helyszín miatt talán az is, hogy Voldemort újra a képben van és sereget toboroz.
Nekem két teóriám is van, hogy ezzel a felvetéssel miképp Harry beugortt volna Cedric elé, miért is nem halt volna meg. 1) Mint ahogy a 7. könyvben is történt, csak a saját lélek darabját ölte volna meg vele, nem Harryt, aki ugyanúgy felébredhetett volna percekkel később. Tudom, Féregfark mondta ki a varázsigét, de miért is nem lehetett volna az ő esetében is az, hogy Voldemort lélekdarabját öli meg, hiszen egy horcruxot bárki megsemmisíthet. 2) Harryt még mindig védhette az anyja védekező varázslata, tehát újra visszapattanhatott volna róla a halálos átok. Nem tudom, milyen hosszú lehet egy ilyen védő varázslat, de simán el tudom képzelni azt, hogy még ennyi év távlatából is védhette Harryt. Ezt arra alapozom, hogy ezért is kellett Voldemortnak a vére, hogy a védelmet ő is megkaphassa, ezáltal megölhesse Harry-t. Kérdés már csak az, hogy mindenkire kiterjedő védővarázslat volt az, amit megkapott Harry Lily-től vagy csak Voldemort ellen volt jó? Én úgy vélem, hogy általános kiterjedő volt, hisz az életét áldozta a gyermekéért és emiatt nem egy konkrét személy ellen vonatkozhatott a védelem, hanem mindazok ellen is, akik még veszélyeztetik Harry életét. Ezáltal csak és kizárólag Voldemort ölhette volna meg Harry-t, hiszen ő is a "védelem" alatt áll, más ellen pedig életbe lépne a védővarázs és nem tudná megölni Harryt. Ezt valamelyest alá is támasztja az, hogy Harry visszatette a bodzapálcát Dumbledore sírjába, hisz tudta, őt nem lehet megölni (már csak a jóslat miatt sem) csak természetes halállal halhat meg, ezáltal a pálca nem tud már másvalakihez kerülni. Csakhogy még mindig ott van az, hogy ugyanúgy lefegyverezhetik Harryt és így megkaphatja más a pálca felett az irányítást és ezért is volt jó, hogy nem tartotta meg a pálcát, ugyanis kevesen tudják, hogy Dumbledore pálcája a Halál pálcája és ha megszerzik felette az irányítást, az elrejtés miatt úgyse tudják használni... de most jól elkanyarodtam a lényegtől. :D Szóval szerintem Harry ott nem halt volna meg, ha Cedric elé ugrik.
Hát ez nagyon jó . Harry ha meghalna akkor Dumbledore nem értesülne olyan gyorsan a történtekröl de lehet neked van igazad és Cedricnek hittek volna . De Dumbledore valahogy biztos találna megoldást.
az elfelejtetted említeni, hogy a 2. verziódban valószínűleg Sirius sem halt volna meg és ő biztosan bosszút állt volna, kivéve ha Beatrix megöli más módon (amire ugye van esély)
Ha Harry ott meghal Voldemort azt mondta, hogy kozhirre teszi majd holnaptol, hogy ne kerdojelezhesse meg senki a hatalmat, tehat valoszinuleg nem titokban szervezkedett volna. Ha mar korabban meghal lehet, hogy nem is terhet vissza.
Ha Harry meghal és Cedrick nem viszi el a holttestét akkor történhetne meg a 2. történetszál, de ha elviszi akkor Volemort nem tudna újraéledni, mert Voldemort felámadásához kellett Harry vére ezért volt a szoborhoz fogva, szóval, ha Cedrick elviszi Harry testén ez az egész nem történik meg és szerintem Dumbledor nem halna meg.
Ha Harry meghal, Cedric vissza viszi a testét, Tudjuk Ki nem tér vissza. Cedric elmondja Dumbledorenak, hogy kit látott és ő beazonosítja, hogy Féregfark az. Mivel senki nem állítja, hogy Tudjuk Ki visszatért, a minisztérium sem támad senkit és Dumbledore kérésére körözés indul Féregfark ellen Britannia szerte. Legalábbis szerintem.
Sziasztok,légyszíves ne kövezzetek meg de én örültem volna ha Harry meghalt volna a Tűz Serlegében.A és nagy HÁRMAS-ba ki helyettesítette volna Harryt? tudom a jóslat szerint Neveille-nek kellett volna legyőzni Voldemortot de mi történt volna ha mondjuk Luna áll be HARMADIK-nak:?!?!?!?!
Az első variánshoz: Dumbledor már tudta(Pitontól akinek volt halálfaló jegye), hogy voldemort erősödik, és nemsokára visszatér. Illetve (szintén Pitontól akit Ő küldött), tudta volna azt is, hogy vissza is tért azon az estén. Illetve Sára Roszik-nak is igaza van. Neville átvehette volna Harry szerepét mint kiválasztott. Az már más kérdés, hogyan sikerült volna helytállnia, hiszen őt nem jelölte meg egyenlőként (sebhely). Legalábbis Harry haláláig nem.
Lehet, hogy hülyeség, de a 7. Részben említik hogy Harry-ben ott a nyomjel 17 éves koráig, tehát ha ő is és Cedric is meghal! Gyanítom hogy ez alapján megkeresik a holttesteiket! És ha megtalálják őket a temetőben akkor Dumbledore tudta volna, hogy Voldemort áll a dolgok mögött.
Harry nem azért nem halt meg az utolsó részben mert megvolt neki mind a 3 halál ereklyéje ? Vagy most azért mert horxlux volt ? Mert a film végén övé volt a köpeny meg a pálca is már az övé volt csak voldemort nem tudta,illetve az erdőben a cikeszből előjön a feltámadás köve is neki. Aki rendelkezik e hárommal az legyőzi a halált... Szóval nem értem ....
Arról szól egyébként a 8-id könyv rész ami forgatókönyvesen lett magírva, hogy Cedrik apja megkéri a felnőtt Harryt hogy menjen vissza az időben és mentse meg fiát. Ezt azt eredményezi hogy a világ megváltozik mert Cedrik átáll a sötét oldalra aki megöli Neville Longbottomot, aki a Voldemort kígyóját öli meg.Ezért a Varázslóháborút Voldemort nyeri meg.
Cedric csak azért lett halálfaló, mert megszégyenült (mondjuk mi az isten?). Ebben az esetben Cedric harcolna Voldemort ellen, megbosszulná Harry halálát (de mivel Harry nem fog meghalni, ez se nagyon megvalósulható).
1. Hogy térne vissza Szedrik, mikor Herri pálcája miatt jöttek viszképek, amik mondták, hogy a kupa visszaviszi...? 2. Herrit Voldi akarta megölni és az ő vérével újraéledni, aztán megölni. Tehát Szedrik látta volna Voldit... Eltudná mondani... Innentől meg kb az egész bukik, mert ugyan úgy tudnák hogy Voldi visszatért.
szerintem ha Harry és Sadrick meghal akkor ha van annnyi szerencse akkor Féregfarkék elmennek és a ,ásik két versenyző közül eggy visszavitte volna a hullákat
Cedrick nem halt volna meg ha Harry ott hagyja a bokorba és akkor Harry egyedül ment volna a temetőbe. Azt a történet szálat is eltudtam volna képzelni hogy vissza mennek az időnyerővel és megmentik Cedricket (mondjuk úgy hogy feladják hagyják magukat hogy a bokor elvigye őket).
Szerintem, ha Harry oda ugrott volna Cedric elé, és őt kapja az átok, akkor csak a benne lévő Horkrux halt volna meg, mint a 7.részben. Tehát így Harry is élne, tehát így a teória értelmetlen, mert akkor utána tudott volna harcolni Harry Voldemorttal.😃😅
Dumbledore tudta, hogy vagy Harrynek kell megölnie Voldemortot vagy fordítva, és így Dumbledore rögtön tudná, hogy Voldemort áll a háttérben, így rögtön elkezdene szervezkedni, azonban a minisztérium nem fogná a pártját, így ugyanúgy elfoglalná a minisztériumot, Dumbledore és Neville élete a kérdés...
De nem muszáj neki Harry vére ahoz hogy visszatérjen Voldemortnak csak azért kellett Harry mert tudta hogy a vérébel megkapná a védelmet amit Harry az édesanyjától kapott
Szerintem Nevil igaz hogy ő is lehetet volna a kiválasztot de önem merne szembeszálni Voldemortal és de mivel ha meghal igy nem látya hogy meghal Sirius és Dobi is de lehet hogy nem fognak meghalni .
Harry meghal és Cedric elmenekül, elég nagy logikai bukta. Abban az esetben Voldemort nem térhet volna vissza, nincs senki más a temetőben akinek a vérét használhatták volna a feltámasztásához. Nyilván megtalálják a módot később is de hát na akkor is... Más részt Féregfark nem akarta megölni Harryt.
Öhm a Cedrik életben marad résznél az a buktató hogy Féregfark csak a Voldemort lélek darabját írtaná ki Harry életben maradna. És ha Cedrik vissza viszi Harryit akkor Voldemort nem éledne fel, mert kel Harry vére. Szerintem akkor ha Harry elé ugrik Cedriknek lesz ideje lefegyverezni Féregfarkat aztán igaz meglepődne hogy Harry feláll de elmenekülnének. Voldemort marad ahol volt és megpróbálják majd máshogy Harry vérét venni
Ha Cedric tuleli es mondjuk Harry holttestevel ter vissza a Roxfortba akkor voldemort nem tudna visszaterni mert Harry vere is kellett hozza hogy visszaterjen.
Szerintem ha Harry meghalt volna, a végén Neville-nek kellett volna legyőznie Voldemortot, mivel a jóslat alapján akár ő is lehetett volna a Kiválasztott.
De nem sikerult volna... Mert maga a Horklux nem tudodott volna ki... Mert el lett hallgatva Horatius altal, aki meghamisitotta emlekeit...
Dumbledore tudott a horcruxokról már korábban is, hiszen Tom Denem naplója például az volt, és valószínűleg valahogy ki tudta volna szedni Lumpsluckból az emléket, úgyhogy lehet, hogy sikerült volna.
Ez elmélet jó, de az orr nélküli sötét mester Harry-t jelölte meg egyenrangúként.
@@sarahross7795 nem tudott korábban a horcruxokról. Tudta, hogy valami sötét varázslatról van szó, de az emlék megszerzése után lett biztos abban, hogy az horcrux volt.
@@-zalu2804 na igen...
Mi lett volna ha Voldemort megszerzi a bölcsek kövét az 1. részben?
Akkor nem lett volna 7 rész
Akkor hamarabb visszatérhetett volna
Akkor hamarabb lett volna a 2. Varázsló háború és Harry nagyobb eséljel halt volna meg viszont akkor Dumbledor még életben lenne és az is lehet jogy miután Harryt Voldemort megöli azután Dombledor megöli Voldemortot. Talán de ennek is több variációi lenne.
Ötlet a következő ilyen tematikájú videóhoz: Mi let volna, ha Harry nem a nagynénjéékhez kerül? (Nyilván amikor már Voldemort megölte Potteréket)
(Pl.: Lupinhoz)
Az egyetlen aki szóba jöhetett volna, hogy felnevelje a keresztapja volt, de Őt tévesen árulással és gyilkossággal vádolva elzárták.
Dumbledore megmagyarázza McGalagonynak az első részben, miért kell így történjen. Habár Voldemort eltünt Albus hitt abban hogy nem örökre és még ott voltak a többi halálfaló, akik megpróbálhatják kiiktatni Harryt amiért Voldemort eltünt. Az annya az életét adta érte, így amíg az annya egyetlen rokonánál tartózkodik, mint kiskorú, ott bíztonságban volt.
Akkor Harry már a hatodik részben meghalt volna mert Dumbledore nem tudta volna működésbe hozni azt a védőbűbájt, ami megvédte Voldemorttól és Voldemort a halálfalóival könnyen félresöpörné Dumbledore akármilyen védővarázslatát.
Én tudok rengeteg olyan fanfictiont ami erről szöl pl: Wattpadon a szeretlek apa
Ez egy nagyon nagyon de NAGYON jó ötlet. Már úgy sem volt hozzá ötletem, hogy mit tudnék írni, de most folyamatosan zúdulnak az ötletek. Köszönöm 🥺❤️
Ez egyébként egy meglepően érdekes téma és eléggé jól lett általad feldolgozva.
Ha Harry úgy halna meg, hogy Cedrik elé ugrik, és Cedric elvitte volna Harry testét, akkor másik ellenséget kellett volna keresni, akinek a vérét felhasználják. Kíváncsi lennék rá, hogy ki lenne az.
Albus Dumbledore
Szerintem bárki aki utálta Voldemortot
Mivel alért akarta Herry-t mert így nem pattan le az átok róla
Niki, és az első válasz adódnak (aki Dumbledore-t írta):
Csakhogy egy ilyen erős varázsló, mint Dumbledore, nem adja olyan könnyen a vérét, nem is olyan könnyű és egyszerű elkapni. Lásd Főnix Rendjében az irodájában, amikor Umbridge és Cornelius Caramel Aurorok és Minisztériumi Varázslók kíséretében őrizetbe akarják venni, de ő megszökik a Főnixével.
Szerintem még Neville Longbottom lenne a Második jelölt, akinek a vérével testet ölthetne, mert a JÓSLAT azt mondja, hogy július vége szüli a kiválasztottat, és ilyen kettő van: Harry és Neville. Meg hát eleve ki lehetne Voldemort Másik Ellensége Harryn kívül? Bellatrix és Rodolphus Lestrange és Ifjabb Barty Kupor (meg talán még valaki(K) vegetáló zombivá kínozták Neville szüleit, hogy kiszedjék belőlük, hol van Lily, James és Harry. (És ők Voldemort szolgái és az ő parancsára, érdekében tesznek mindent). Tehát Neville sok veszteséget "köszönhet" Voldemortnak és a halálfalóknak, így mindenképpen ellenségének nevezhető. Valószínűleg szívesen ártana Voldemortnak és a halálfalóinak, ha tud. Mielőtt valaki belekötne, azért felhívom a figyelmet, hogy nem kell annyira lebecsülni Neville Longbottomot, mert a szülei harcos Aurorok voltak, Főnix Rend tagok, és valamiért a Süveg Griffendélbe rakta Neville-t, pedig ő mondta neki, hogy neki elég lesz a Hugrabug is, Ő már annak is nagyon örül, hogy egyáltalán felvették az iskolába és nem kvibli, de a Süveg nem adta alább, hogy ő Griffendéles. (Valahol említi Neville). Valamint a Halál Ereklyéi végén a Roxforti Csatában, Nevillenél volt a Süveg, megjelent neki benne a kard, és az csak igazi Griffendéles hősöknek jelenik meg, . [Egyébként szerintem Neville ügyetlenségét az okozhatta, hogy Harryhez hasonlóan, aki kisbabaként ugyan, de látta a szüleit meghalni, szerintem Neville is tanúja lehetett a szülei megkínzásának. Az talán még nagyobb trauma, mint Harryé, mert Harry szüleinél egy gyors Avada Kedavra volt, Voldemort gyorsan túl akart esni a dolgon. De Nevilleék, házába berontott TÖBB fekete csuklyás álarcos halálfaló (ha volt rajtuk álarc) és SOKÁIG, ÓRÁKIG IS kínozhatták őket, és Neville lehet, hogy látta ezt. Lilyt és Jamest egy perc alatt elintézte, nem vacakolt. De 1 vagy több órányi kínzás... Dulakodás, kiabálás, sikongatás.. Jobban az emlékezetedbe rögzül, mint egy gyors halál/ gyilkosság. Azért rázta meg Neville-t annyira a Tűz Serlegében, hogy Ifjabb Barty Kupor Rémszem Mordonnak álcázva bemutatta az osztálynak a pókon, hogy hogyan kell csinálni a Főben Járó Átkokat, köztük Cruciót. Mert legbelül tudat alatt Neville emlékezhetett rá, hogy láthatta. Ahogy Harry is emlékezett tudat alatt a szülei halálára álmok által, dementorok által (vonat, 3. rész) és Voldemort horkruxa általi látomások formájában, Voldemort visszaemlékezéseként, Voldemort szemszögéből. Nevillenek is lehettek emlék feltörései a szülei kínzásáról. És annyira megviselte, hogy ilyen félénk, gyenge önbizalmú, ügyetlen gyerek lett. Amit mások gúnyolása, megjegyzései csak felerősítettek (tanárok, diákok, pl. Draco és Piton).
(Azért hozzáteszem pluszban, hogy kötve hiszem, hogy más varázsló és boszorkány ne született volna az év júliusának végén a jóslatnak megfelelően, akár a Roxfort más házaiból, akár más országból, más iskolából, és persze boszorkány is lehet, nem csak varázsló).
De persze ugyanennyi erővel szinte mindenki lehet Voldemort "véradója", a jó oldalról sok emberrel harcban állt, akik Dumbledore és Harry mellett álltak, és/vagy akiknek Ő vagy a halálfalói megölték vagy megkínozták a szeretteit.
@@Moni-xl5nh ez egy nagyon jó feltételezés! Amúgy én is nagyon szeretem Neville-t, és a történet végén kész hős lett. Köszönöm a választ
Piton tetkója jelezné Dumbledorenak Voldemort visszatértét.
Wow valaki le tudja írni Dumbledore nevét😦
@Barna Antal Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore
@Antal Barna majdnem xdddd
Nem rossz gondolatok. Nagyon tetszenek a videóid. Én kíváncsi leszek a többi videóra.
Imádom ezeket a sztorikat :D
De imádom ezt a "Mi lett volna, ha..." sorozatot😁❤❤❤
Ezek a kérdések tényleg nehezek. Nagyon ötletesek és érdekesek. Nagyon jó videós vagy tényleg nagy tapsot érdemelsz.👏🏻😉😀 Tényleg jó videós vagy nagyon ötletes és jól tudsz magyarázni. További sok sikert neked, így tovább😉😉😉😉😉👏🏻👏🏻
Azóta követlek amikor még csak 1000 feliratkozód volt. Istenem nagyon sokat változtál jó irányba ❤❤❤
Voldemort már ezerszer megölhette volna Harryt, csak mindig dumált💁🏻♀️
Nem feltétlenül. Ugye van még az az akadály, hogy Harry-ben van egy horcrux, meg persze ikerpálcáik vannak, amit addig Voldemort nem tudott. De egy idő után igen, ha Harry nem kapcsol.
Ne is mondd.. pont tegnap néztük meg a Tűz serlegét.. a temetőben is annyit dumál basszus...20x kimondhatta volna a gyilkos átkot 🤦♀️🤦♀️🤦♀️
@@katerina.4004 Hát tisztázni kell a dolgokat :D . Amúgy, pont a 4. filmben valszeg nem, mert jöttek a segítő szellemek, illetve az ikerpálca is probléma, hisz valszeg Harry nem várná ott (legalábbis akkor) a halált ölbe tett kézzel :D .
@@idontexist2805 persze, meg a drámai hatás, stbstb, de ott kiabáltam már Voldinak, hogy ne dumáljon annyit, hanem térjen a lényegre 😂😂😂
@@katerina.4004 Minden filmben/könyvben ez van😂
De Dumbledor honnan tudná hogy horcrux okat kell keresni mert nincs Harry hogy kiszedje az eredeti emléket Horácius ból
Na, hát már jó rég olvastam azt a könyvet is, de Dumbledore tudta, hogy horcruxokkal áll szemben, az az emlék azt hiszem talán csak arra kellett, hogy kiderüljön valójában mennyi horcruxot csinált Voldemort. De Dumbledore már egyébként is tudta, hogy Voldemort csinált lélekdarabokat, a második részben megsemmisített napló miatt.
Pont most olvastam újra :) Dumblefore az emlék megszerzéséig csak sejtette, hogy valami nagy és gonosz varázslat áll a napló mögött, de "álmában sem gondolta volna, hogy ilyen gonosz", mint a horcrux. Csak akkor lett biztos benne.
Ezt a filmből idezted. Dumbledor azt akarta tudni, hogy hányszor tette meg, nem, hogy megtette-e. A naplóval bizonyosodott be, hogy megtette. 6. Könyv, 23. fejezet.
"Hosszú idő óta vártam erre a bizonyítékra. - szólalt meg végül dumbledor. - ez alátámasztja az elméletemet, megerősít az igazamban, S egyúttal figyekmeztet rá milyen messze a cél."
Pdf szerint 245. oldal
Kerlek legyen video cho chang életéröl !!!
Szerintem ez a videó nagyon jól sikerült.
Nekem ez a Cedric túléli verzió nagyon tetszik. Én könyveket írok és ha nem bánod ezt az ötletet megvalósítanám, hiszen nagyon kreatívnak találom. Most is írok pár könyvet.
Szia. Ha tudsz és van kedved hozzá akkor csinálsz egy videót a Tekergökről?
Szia!
Ezek nagyon nehéz kérdések én úgy gondolom hiszen nem tudatunk semmit pontosan. Szerintem mindkét esetben Voldemort győzőzt volna vagy így vagy úgy. 😞.... Van egy gondolatom amit gondolom, hogy megosztok veled hiszen ez is ilyen kérdésekre alapul. A tűz serlegében harry felvettete azt, hogy mi lenne akkor, hogy animágusok tudna lenni (akkor is ha ezt viccből mondta) mi lett volna akkor ha ezt végig gondolja és a kereszt apja segítségével animágusok lesz? Akkor szerinted belekavart volna a szálak a hiszen ha nagy állatá tud változni akkor harcolni tud de ha kicsivé akkor talán kémkedni. Persze piton ott volt de amiért ő tanár ezért nem hiányozhatott álandóan a roxfordból, de harry igen ha dumbledor segít neki. Szerited milyen állatá változott volna amúgy mert persze a patronumusa egy szarvas de nem hasonlít az apjára ezért nem gondolom, hogy ő is szarvas lett volna.🤔...
Köszi hogy ha még nézted válaszodat előre is várom!
🌿🌺🌿💕
Lehetne videó a következő tekergőről: James Potter-ről. Ugye bár elég régen volt ilyesmi videó (v.ki élete) Remélem elkészíted.
Best videós ever😂❤️
@@antalnagy1898 Èn nem vagyok szerelmes belè🤣🥰🙁
4:05-nél azt mondod,hogy Cedric nem látta volna Voldemort visszatérését,ha visszatér Harry holttestével a Roxfortba,ehez annyit tennék,hogy Voldemort vissza se térhetett volna,ha Harry meghal a rituálé előtt.Vagyis akkor és ott nem térhetett volna vissza de nemtudom,kivel lehetett volna Harryt helyetesíteni esetleg Dumbledore-al de őt biztos,hogy képtelenek lettek volna legyőzni,hisz elképesztően erős varázsló volt+nála volt a pálcák ura, őt csak a horcrux tudta ki írni a sorozatból de azt is inkább egy írói fogásnak tartom,hogy Harrynek ne legyen könnyű dolga.
Még lehetne pár áldozat, nem muszáj a legközelebbieket .
Én szivesen megnéznék egy/több filmet arról, hogy mi lett volna, ha Voldemortnak sikerül visszatérnie, és legyőzné Roxfortot, hogy miképp fogna össze a világ, és vele együtt a többi Varázslóiskola Voldemortékkal szemben..
Ezt a vidit is rongyá néztem! 🤩
Szerintem ez a story,hogy Harry meghal és Sedric visszaviszi a testét elég érdekes,de ha ez történt volna akkor voldemort hiába jön vissza mert az ereje már nem lesz meg,hiszen az Harry hegében van. De minden esetre én megnéznék egy ilyen film,és kedves készítő ajánlom figyelmedbe az új könyvet mert abban aztán ott ezekre választ kaphatsz :D
Csak így tovább!
Az le van szögezve valahol, hogy ha egy élőlényből lesz horcrux, az csak addig "működőképes" amíg a hordozó életben van? Magyarán egy holttest nem lehet horcrux?
Régen olvastam már a 7. könyvet, de úgy rémlik, hogy azért nem Harry, hanem a benne lévő lélekdarab pusztult el az erdőben, mert tudatosan, úgy ment oda, hogy neki most meg kell halnia a többiekért, az önfeláldozása volt az ami végülis megmentette.
Hát nem tudom ezt most így biztosra mondani, de hol lenne az összefüggés az önfeláldozás és a horcruxok között?
Nem teljesen,de a gondolat nem rossz.Mivel Naginit is hasonló képen ölték meg mint Harryit az erdőben,valószínűleg nem lehet.Szerintem nem lehet egy holttestbe horklukszot rakni,de Voldemort biztosan megérzi,ezért csinál még egyet vagy jobb helyre rakja a többit.
@ igaz, kissé megkoptak az emlékek már. Most gyorsan megnéztem a King's Cross fejezetet, mert úgy rémlett hogy fontos szerepe volt annak hogy "Hagytam hogy megöljön". De valójában inkább a kettejük közötti erős mágikus kapcsolat volt az ami életben tartotta Harryt, nem az amire emlékeztem :)
Szerintem amúgy nem lehet holttest horcrux. Olyan egyszerű indokból, minthogy lebomlik :)
Az a fontos hogy Voldemort ölte meg mivel Dumbledore azt mondta Perselusnak hogy fontos .
Szerintem Harrynek nem lett volna lehetősége Cedric elé ugrani. Cedric ugyanúgy meghalt volna, mint a könyvekben. Voldemort pedig, miután testet öltött, nem tudta volna megölni Harryt a pálcája miatt. De ha valahogy lefegyverzi, akkor utána simán meg tudta volna ölni, bár ezzel elpusztul a benne lévő horcrux, de erről Voldemort nem tud, úgyhogy mindegy. Vagy akár Pettigrew is megölhetné, bár az nem tudom, mennyire működne, mert Harry megmentette Peter életét. Szerintem ezt a két halálesetet csak egy sima tragédiának könyveli el a Minisztérium, de Dumbledore tudott volna róla Piton által. Az ál-Mordon elmenekülne és csatlakozna Voldemorthoz. A Főnix Rendje ugyanúgy újra összeáll, de a Minisztérium most végképp nem hinne nekik. A jóslatra nem lenne szüksége a Sötét Nagyúrnak, mivel Harry halott, így Sirius is túléli. Dumbledore ugyanúgy tudna a horcruxokról, a napló miatt, és valószinűleg Lumpsluckból is kiszedné az emléket. Szerintem elmondaná Pitonnak és valószinűleg McGalagonynak, akik segítenének neki. Így nem húzná fel a gyűrűt, ha valaki ott lenne vele, így Pitonnak nem kellene megölnie. Nevillenek szerintem nem lenne semmi szerepe, mert a jóslatban az van, hogy a Sötét Nagyúr egylenlőként jeleöli meg, márpedig ez Nevillenél nem lenne igaz. A végén Dumbledorék szerintem valahogy elpusztítanák az összes horcruxot, és végül Voldemortot is.
Én abban is biztos vagyok hogy ha Dumbledoor életben maradt volna, nem hagyja Harryt harcolni, főleg nem egyedül. Ő szállt volna szembe vele. Ahogy az iskolát is megvédte volna. Nem hiába volt hatalmas varázsló az öreg.
De ha meghal Harry a temetőben és Cedric elviszi a testét, akkor Férekfark nem vág sebet Harry kezén és így nem bírja teljesíteni a feltételeket ahhoz hogy Voldemort újra testet öltsön.De amúgy nagyon jó feltevés :)
Egy halott embernek is lehet vére, bár az is lehet hogy Voldemort keresett volna egy másik ellenséget, mivel a bájitalhoz az ellenség vére kell, nem feltétlen Harry-é :) De való igaz, hogy ezt elfelejtettem említeni.
Ez igaz. De szerintem ez akkor is csak késleltette volna Voldemort visszatérését, mert elérte volna amit akar, és talál mást, akit felhasználhat. Ha Voldemort később tér vissza, akkor az események csúsznak megint, vagyis később kezdődnek a gyilkolások, az ostromok. Dumbledore is később hal meg, kivéve ha - ahogy egy fentebbi kommentelő írta - ő Voldemort ellensége akinek a vérét felhasználják. Ahhoz viszont elég sok kell, hogy Dumbledore-t elkapják, szóval ebből valószínűleg egy nagy kergetőzés féle lesz.
@ A halott ember még ellenségnek számít?😅
@@bencezer9743 illetve úgy van, hogy ellenségtől "vére erőszakkal vétetik", tehát élnie kell. Mert amikor az elhunyt apja csontját veszik el, az "tudatlanul vétetik" vagy valami ilyesmi.
@@Tamcsiga Akkor meg Dumbledore-tól kellene hogy származzon a vér és őt elég nehéz lenne csapdába csalni hogy aztán még éljen amikor a vért veszik tőle Voldemort csatlósai.Úgyhogy a visszatérése eléggé elhúzódna.
Első gondolatom egy Ron-Hermione-Cedric hármas. 🤭
nem lenne rossz
Nagyon jó lett😊😊
@Harry Potter Világa #MiLettVolnaHa kategória:
MI LETT VOLNA, HA Bellatrix erősebb, mint Voldemort, és ennek tudatára is ébred?
Vajon fölé akarna emelkedni a Nagyúrnak, vagy egyenrangúként állna mellette, esetleg így is továbbra is megelégedne az alárendelt szereppel, mert annyira szereti Voldemortot? (Vagyis mániákusan, megszállottan rajong érte).
Persze a jók csapata így is, úgy is nem nyugszanak addig, amíg meg nem ölik őket, legalább a fő gonoszakat. Könnyen lehet, hogy előbb utóbb így is úgy is meghal Bellatrix.
És ha Bellatrix lenne erősebb, mint Voldemort, milyen lenne az Elátkozott Gyermek világa, amikor Albus és Skorpius bekavarnak a múltba és megváltozik a jövő is, és Voldemort és az Augurán (Delphi) az úr. (Meg gondolom Bellatrix is ott volt velük, mint egy gonosz "Szentháromság".).
Albus Perselus, James Sirius és Lily Luna nem születtek meg, mert Harry meghalt, abban a világban mi lenne úgy, hogy Bellatrix erősebb, mint Voldemort? Ő lenne a Sötét Úrnő? :) :)
Csak, mert szeretem az erős nőket.
+ Lehetne több karakter videó (mostanában nagyon el lett hanyagolva) az a kedvencem.
+ folytatóthat ez a sorozat, hogy "Jó szereplők negatív, rossz oldala".
És lehet olyan is, hogy a "Gonosz oldalon lévő szereplők, karakterek pozitív vonásai".
Az is nagyon izgalmas lenne.
1) A halálfalók rendje kettészakadt volna. Az olyanok szempontjából, mint Dolohov vagy a Malfoy család, egy ilyen belharc eléggé "pestis, vagy kolera? Válassz" jellegű lenne.
2) Voldemortnak ott vannak a Horcruxai, amikről Bellatrix nem tud. Ha meg is öli Voldemortot, Voldemort visszatérhet. Segítségre van hozzá szüksége, de arra lenne embere.
3) Piton halott lenne, mert Bellatrixnak nem lenne oka arra, hogy ne ölje meg, mint feltételezett árulót.
4) A halálfalók számbeli fölénye eltűnne, ezáltal a Főnix Rendje legyőzné őket. Mivel Bellatrix Lestrange, bármilyen erős is, attól még halandó, a győzelme után rövid úton megölnék, és mivel magával rántaná a fél bandát, Voldemort nagyjából ott tartana, mint a negyedik rész elején (a vésszatérésre készül, ezúttal egy Horcrux árán).
5) Nagyjából a hatodik könyv végén megkaptuk volna a HP-univerzum leglátványosabb párbaját.
Érdekesebb kérdés, hogy mi történt volna, ha Bellatrix tudomást szerez a Horcruxokról. Egy eleve mínusz, amit a Lestrange széfben őriznek, a többi viszont kérdéses, hogy előkerült volna-e, mivel neki Dumbledore nem segítene, nélküle pedig Harry is gondban lett volna.
A Meregő nevű oldalon sok változat van :) Szerintem biztos van ilyen is, de ha nincs, akkor is rengeteg variációt találhattok.
De egy kérdés...
A tűz serlege részben Flour-re (vagy nem tudom hogy hívják) milyen varázsigét küldött a Victor?
Fu de jó sztori ❤️
Szerintem úgy is folytathatnák a sorozatot ha Harry,Hermióne,Ron...
gyerekei járnának Roxfortba vagy Oxfordba
Folytatni pontos j?😂
Ha valakit érdekel a folytatás Wattpadon rengeteg rajongók által kitalált történet van hp témában
Szerintem a második variációban Voldemort nem tudott volna feltámadni Harry vére nélkül, amit Cedric visszavitt a Roxfortba
Szerintem előbb vették volna vérét, hogy feltámadjon Voldemort és utána öli meg Voldemort...
Nem Harry vére kell föltétlenül a főzethez, csak segít Voldemortnak, hogy legyőzze Lilly védővarázsát. Bármely ellenség vére megteszi. Féregfark is felajánlotta, hogy keres egy másik ellenséget, aki ne legyen olyan védelem alatt, mint Harry.
Az első variáció kissé sántít szerintem. Dumbledore elmondja a 6. részben, hogy a sötét mágiának pontosan követhető nyoma van, tehát ha Harry meghal a temetőben, az kiderülne emiatt, és a helyszín miatt talán az is, hogy Voldemort újra a képben van és sereget toboroz.
Alapból Harrynek az akkori össze csapásnál a családjai szellemei,,lelkei” segítették hogy,időt nyerjen és elmeneküljön Drigori testével
Nekem két teóriám is van, hogy ezzel a felvetéssel miképp Harry beugortt volna Cedric elé, miért is nem halt volna meg.
1) Mint ahogy a 7. könyvben is történt, csak a saját lélek darabját ölte volna meg vele, nem Harryt, aki ugyanúgy felébredhetett volna percekkel később. Tudom, Féregfark mondta ki a varázsigét, de miért is nem lehetett volna az ő esetében is az, hogy Voldemort lélekdarabját öli meg, hiszen egy horcruxot bárki megsemmisíthet.
2) Harryt még mindig védhette az anyja védekező varázslata, tehát újra visszapattanhatott volna róla a halálos átok. Nem tudom, milyen hosszú lehet egy ilyen védő varázslat, de simán el tudom képzelni azt, hogy még ennyi év távlatából is védhette Harryt. Ezt arra alapozom, hogy ezért is kellett Voldemortnak a vére, hogy a védelmet ő is megkaphassa, ezáltal megölhesse Harry-t. Kérdés már csak az, hogy mindenkire kiterjedő védővarázslat volt az, amit megkapott Harry Lily-től vagy csak Voldemort ellen volt jó? Én úgy vélem, hogy általános kiterjedő volt, hisz az életét áldozta a gyermekéért és emiatt nem egy konkrét személy ellen vonatkozhatott a védelem, hanem mindazok ellen is, akik még veszélyeztetik Harry életét. Ezáltal csak és kizárólag Voldemort ölhette volna meg Harry-t, hiszen ő is a "védelem" alatt áll, más ellen pedig életbe lépne a védővarázs és nem tudná megölni Harryt. Ezt valamelyest alá is támasztja az, hogy Harry visszatette a bodzapálcát Dumbledore sírjába, hisz tudta, őt nem lehet megölni (már csak a jóslat miatt sem) csak természetes halállal halhat meg, ezáltal a pálca nem tud már másvalakihez kerülni. Csakhogy még mindig ott van az, hogy ugyanúgy lefegyverezhetik Harryt és így megkaphatja más a pálca felett az irányítást és ezért is volt jó, hogy nem tartotta meg a pálcát, ugyanis kevesen tudják, hogy Dumbledore pálcája a Halál pálcája és ha megszerzik felette az irányítást, az elrejtés miatt úgyse tudják használni... de most jól elkanyarodtam a lényegtől. :D
Szóval szerintem Harry ott nem halt volna meg, ha Cedric elé ugrik.
Sedric nem griffendéles? Mert a filmben igen a könyvekről nem tudok nyilatkozni sajnos
Hát ez nagyon jó . Harry ha meghalna akkor Dumbledore nem értesülne olyan gyorsan a történtekröl de lehet neked van igazad és Cedricnek hittek volna . De Dumbledore valahogy biztos találna megoldást.
csinálsz videót harry potter - ről régen és most vagy előtte és utána ??????????
az elfelejtetted említeni, hogy a 2. verziódban valószínűleg Sirius sem halt volna meg és ő biztosan bosszút állt volna, kivéve ha Beatrix megöli más módon (amire ugye van esély)
De a vègèn nem azèrt nem halt meg mert ott volt a feltàmadàs köve amit a cikeszbe kapott ajiba?
Nem azért. Hanem mert Horcrux volt.
Legyen még érdekességel utalàsok az a kedvenc sorozetom nagyon hiályzik
Ha Harry ott meghal Voldemort azt mondta, hogy kozhirre teszi majd holnaptol, hogy ne kerdojelezhesse meg senki a hatalmat, tehat valoszinuleg nem titokban szervezkedett volna. Ha mar korabban meghal lehet, hogy nem is terhet vissza.
Ha Harry meghal és Cedrick nem viszi el a holttestét akkor történhetne meg a 2. történetszál, de ha elviszi akkor Volemort nem tudna újraéledni, mert Voldemort felámadásához kellett Harry vére ezért volt a szoborhoz fogva, szóval, ha Cedrick elviszi Harry testén ez az egész nem történik meg és szerintem Dumbledor nem halna meg.
Mi lett volna, ha Dumbledore halálának hírére Grindelwald kitör a Nurmengard-ból és segíti Harry-éket a 7. rész folyamán? 😉
Azta! Wow, de epic lett volna! Asszem, tudna mit tanítani nekik! Csak az a gond, hogy olyan gyengén nem bírta volna sokáig...
Erről olvasnék fanfictiont
én írtam ebből amit mondtál és tökéletes (másik ötlet mi lett volna ha Ginny meghal a tirkok kamrájában
1:42 dombledor minderől tud mert azt is tudta hogy harry ott van ronéknál semmi infó nélkül úgyhogy ja
Ha Harry meghal, Cedric vissza viszi a testét, Tudjuk Ki nem tér vissza. Cedric elmondja Dumbledorenak, hogy kit látott és ő beazonosítja, hogy Féregfark az. Mivel senki nem állítja, hogy Tudjuk Ki visszatért, a minisztérium sem támad senkit és Dumbledore kérésére körözés indul Féregfark ellen Britannia szerte. Legalábbis szerintem.
Nem akarsz olyat csinálni, hogy Mi lett volna ha Harry meghal a Második Varázslóháborúban? :)
Sziasztok,légyszíves ne kövezzetek meg de én örültem volna ha Harry meghalt volna a Tűz Serlegében.A és nagy HÁRMAS-ba ki helyettesítette volna Harryt? tudom a jóslat szerint Neveille-nek kellett volna legyőzni Voldemortot de mi történt volna ha mondjuk Luna áll be HARMADIK-nak:?!?!?!?!
Lol, arra nem gondoltam volna, hogy valaki örült volna annak :D .
Kami pedig én is. De akkor a többi.címen.változtatni kell xd
Az első variánshoz:
Dumbledor már tudta(Pitontól akinek volt halálfaló jegye), hogy voldemort erősödik, és nemsokára visszatér. Illetve (szintén Pitontól akit Ő küldött), tudta volna azt is, hogy vissza is tért azon az estén. Illetve Sára Roszik-nak is igaza van. Neville átvehette volna Harry szerepét mint kiválasztott. Az már más kérdés, hogyan sikerült volna helytállnia, hiszen őt nem jelölte meg egyenlőként (sebhely). Legalábbis Harry haláláig nem.
Leginkább 4-gyel kevesebb film :D
Nem rossz ötlet èn megpróbálok ilyen sztorit irni:)
Lehet, hogy hülyeség, de a 7. Részben említik hogy Harry-ben ott a nyomjel 17 éves koráig, tehát ha ő is és Cedric is meghal! Gyanítom hogy ez alapján megkeresik a holttesteiket! És ha megtalálják őket a temetőben akkor Dumbledore tudta volna, hogy Voldemort áll a dolgok mögött.
Mi lett volna ha Hermione Dracoval jön őssze?
Szerintem ha Harry meghal és Cedric visszaviszi a holtestet voldemort nem tér vissza mivel nem kapja meg Harry vérét
Az írónő korábban azt tervezte, hogy Harry az utolsó könyv végén meghalt volna, de meggondolta magát.😅
Nekem bejött volna😅😅😅
Én úgy tudtam hogy először Hermione aztán Ron halálát tervezte. Úgy tűnik mindhármuk halálát tervezte
3:00 de nem tudhatta volna meg dumledore lumsruc profesortol hohy mit mondott denemnek
De voldemort nem tudott volna visszatérni Harry vére nélkül vagy rosszul tudom?
Rosszul:)
4:15 nél hibáztál. Mégpedig abbanhogy féregfarkról csak szírius is lupin tudta hogy ő árulta el harry potter szűleit is nem szírius.
Jo de sirius meg beszelt dumbledorral ez benne is van a konyvben és sirius elmondhatta volna mivel tuti a fülébe jutott volna egy ilyen hír
@@mcsirius7661 így van, valamint Piton is valszeg tudna róla, mivel ő is Halálfaló (félig-meddig legalábbis :D )
@ Harry Potter Világa igen ez is igaz meg ott van lupin is meg ron és hermione ők is látták petigrewt
Dumbledore is tudta, úgyanis Szíriusz és Harryék beszámolója útán, azt mondja, hogy két ártatlan életet tudnak megmenteni.
És ron és hermione is látta féregfarkot a házba a 3. Részben
Na ki is hibázott
Imádlak
Nagyon jó ötlet ez a fanfiction, én azonban nem tudnám megírni, a negyedik könyvtől végigsírnám az egészet
Ha meghal Harry akkor féregfark képes lenne belefőzni Voldemortot egy jó kis gulyásba?
Remélem mindenki érti hogy mire célzok
Valószínű, mert Harrynek adósa volt.
Harry nem azért nem halt meg az utolsó részben mert megvolt neki mind a 3 halál ereklyéje ? Vagy most azért mert horxlux volt ? Mert a film végén övé volt a köpeny meg a pálca is már az övé volt csak voldemort nem tudta,illetve az erdőben a cikeszből előjön a feltámadás köve is neki. Aki rendelkezik e hárommal az legyőzi a halált... Szóval nem értem ....
Arról szól egyébként a 8-id könyv rész ami forgatókönyvesen lett magírva, hogy Cedrik apja megkéri a felnőtt Harryt hogy menjen vissza az időben és mentse meg fiát. Ezt azt eredményezi hogy a világ megváltozik mert Cedrik átáll a sötét oldalra aki megöli Neville Longbottomot, aki a Voldemort kígyóját öli meg.Ezért a Varázslóháborút Voldemort nyeri meg.
Cedric csak azért lett halálfaló, mert megszégyenült (mondjuk mi az isten?). Ebben az esetben Cedric harcolna Voldemort ellen, megbosszulná Harry halálát (de mivel Harry nem fog meghalni, ez se nagyon megvalósulható).
Hát ugye ha harry meghal voldemort nem tudja a vérét használni a vissza téréshez és így jól megbonyolódhatna Voldemort dolga
Pont a tűz serlegét nézem újra
Kopp kopp! Ki kopog? Tododki 😂
Na, ez jó gondolatmenet!
1. Hogy térne vissza Szedrik, mikor Herri pálcája miatt jöttek viszképek, amik mondták, hogy a kupa visszaviszi...?
2. Herrit Voldi akarta megölni és az ő vérével újraéledni, aztán megölni. Tehát Szedrik látta volna Voldit... Eltudná mondani...
Innentől meg kb az egész bukik, mert ugyan úgy tudnák hogy Voldi visszatért.
szerintem ha Harry és Sadrick meghal akkor ha van annnyi szerencse akkor Féregfarkék elmennek és a ,ásik két versenyző közül eggy visszavitte volna a hullákat
6:25 Sztm ha Harry meghalt volna akkor nem jutott volna Ron és Hermione eszébe hogy szervezzék meg a DS-t
Cedrick nem halt volna meg ha Harry ott hagyja a bokorba és akkor Harry egyedül ment volna a temetőbe. Azt a történet szálat is eltudtam volna képzelni hogy vissza mennek az időnyerővel és megmentik Cedricket (mondjuk úgy hogy feladják hagyják magukat hogy a bokor elvigye őket).
6:30 Ha a negyedik évben meghal Harry, nem alapítja meg a DS-t!
Ahhoz nem csak Harry kellett, hanem Umbridge és Hermione is, akik ugyanúgy lennének. Bár való igaz, hogy Harry nélkül teljesen más lehetne.
@ Harry volt a tanít
ó! Nem hiszem hogy annyian lettek volna mint Harryvel!
@@balazskelemen5387 Tán többen is lennének, csakhogy nem Harry lenne a tanító, hanem Cedric.
Harry nem azért élt túl mert birtokolta a 3 ereklyét?
De
@Nóra Norina Dencső Nézz utána, vagy a filmbe is mondják
Szerintem, ha Harry oda ugrott volna Cedric elé, és őt kapja az átok, akkor csak a benne lévő Horkrux halt volna meg, mint a 7.részben. Tehát így Harry is élne, tehát így a teória értelmetlen, mert akkor utána tudott volna harcolni Harry Voldemorttal.😃😅
a 8. részben harry nyeri meg a tusát cederick be áll halálfalonak és egyetlen áldozata az neville volt igy nem tudta meg ölni a kigyót és harry halott
Dumbledore tudta, hogy vagy Harrynek kell megölnie Voldemortot vagy fordítva, és így Dumbledore rögtön tudná, hogy Voldemort áll a háttérben, így rögtön elkezdene szervezkedni, azonban a minisztérium nem fogná a pártját, így ugyanúgy elfoglalná a minisztériumot, Dumbledore és Neville élete a kérdés...
Ha Cedric túléli akkor elveszíti a tusát és elkeseredettségében beáll halálfalónak
Viszont harry vére nélkül hogy tér vissza?
De nem muszáj neki Harry vére ahoz hogy visszatérjen Voldemortnak csak azért kellett Harry mert tudta hogy a vérébel megkapná a védelmet amit Harry az édesanyjától kapott
De ha Harry meghal akkor nem tér vissza mert Harry vérét használta fel a visszatéréshez, persze lehet hogy más vérét használja de akkor is más...
Szerintem Nevil igaz hogy ő is lehetet volna a kiválasztot de önem merne szembeszálni Voldemortal és de mivel ha meghal igy nem látya hogy meghal Sirius és Dobi is de lehet hogy nem fognak meghalni .
0:35 megölhette volna Voldemort Harryt, mert akkor még nem birtokolta a halál ereklyéit
De az a horcrux ott van benne...szerintem nem halna meg, max utána, ha nem tudna elmenekülni, mint a rész végén.
Mi lett volna hogy ha Ron veszi el a Félvér herceg könyvét?
Ez nagyon jó ötlet
Lesz abból "mi lett volna ha" videó hogy: Mi lett volna ha Lily engedi hogy Voldemort megölje harryt?
Egy anya soha nem engedne ilyet :) Én is meghalnék a gyerekeimért bármikor 😊
Lehetetlen
Viszont, hogyha Cedric visszaviszi Harry testét a Roxfortba akkor Voldemort nem is tudott volna visszatérni.
Egyetlen porszemet elmozdítunk...öljük meg harryt! Újabb hiànypótló bullshitelésre leltem 🙃😟👏
Harry meghal és Cedric elmenekül, elég nagy logikai bukta. Abban az esetben Voldemort nem térhet volna vissza, nincs senki más a temetőben akinek a vérét használhatták volna a feltámasztásához. Nyilván megtalálják a módot később is de hát na akkor is... Más részt Féregfark nem akarta megölni Harryt.
Öhm a Cedrik életben marad résznél az a buktató hogy Féregfark csak a Voldemort lélek darabját írtaná ki Harry életben maradna. És ha Cedrik vissza viszi Harryit akkor Voldemort nem éledne fel, mert kel Harry vére. Szerintem akkor ha Harry elé ugrik Cedriknek lesz ideje lefegyverezni Féregfarkat aztán igaz meglepődne hogy Harry feláll de elmenekülnének. Voldemort marad ahol volt és megpróbálják majd máshogy Harry vérét venni
mi lett volna ha Dumbledore nem hal meg és piton nem teszi le a megszeghetetlen esküt?
De ha Harry hal meg és Cedric elviszi a holttestet , akkor Voldemort nem kell életre , mivel Harry vére is kell a visszatéréséhez
De ha harryt megöli féregfark akkor nem tud töle vért szerzni és akkor nem tér vissza Vokdemort csak akkor ha meg elötte vért szerez
Szíven szúrja, Harry meghal, de a vér is meglesz xddd
Várjunk egy percet (Lehet hülyeséget mondok javítsatok ki) ha Harry egy horcrux, akkor nem halhat bele abba hogy Cedrick elé ugrik🤔
Hát.. igen, ezt mondtam a videó elején.
Harry Potter Világa Oh... hoppá nem figyeltem :,(
@@nuclearfox9833 no problem, persze kissé fura egy olyan témát feldolgozni ami meg se történhetne az eredeti sztori szerint :D
Harry Potter Világa Igaz 😂
Szerintem, ha az 1. variációt nézzük, akkor a jóslatból kifolyólag az igazgató tudná, hogy csak Voldemort ölthette meg Harryt.
Ha Cedric tuleli es mondjuk Harry holttestevel ter vissza a Roxfortba akkor voldemort nem tudna visszaterni mert Harry vere is kellett hozza hogy visszaterjen.
Szerintem Chót megviselné Harry halála (talán nem annyira, de biztos megviselné)