Jaa, hogy Eszter amugy megengedte, hogy fent maradjanak a kommentek? Hát nagyon kedves tőle. Akkor legközelebb jobban figyeljünk a nyelvünkre, ugye? Különben lehet Eszter bevezeti a cenzúrát, mint az Öt-öknél? Nagyon jó irány, tetszik...
Számomra a kiakasztó az volt az előző adásban, hogy Eszter úgy tűnt, hogy nem vitázni akar, hanem nagy vehemenciával kiordítani a véleményét. Az ellenérveket, amik nem az ő véleménye mellett szóltak látszólag meg sem hallotta.
Én ebben a vitában az MP.-vel kritikus tábort képviselem ezért is volt nekem nagyon fájó, hogy sikerült a legalkalmatlanabb embert megtalálni az álláspont képviseléséhez. Amikor Eszter megkérdezte, hogy honnan tudod, hogy nem lett volna kérdés M.P. felé, ha nem megy el. Akkor én is konkrétan kiabáltam a rádióval: "ONNAN, HOGY 4 SZER KERDEZTE, HOGY VAN-E KÉRDÉS!" Én nem írtam kommentet tegnap, de amit Eszter művelt az minősíthetetlen volt. M.P. kivonulásával én sem értek egyet illetve az utána történt posztolásáért minden kritikát megérdemel. Ehhez képest egy hiperagresszív és alapvetően hibás álláspontot siketült behoznotok a műsorba. Az azért nem semmi, hogy a kiabálása közben Robi nem tudott több alkalommal szóhoz jutni....
5:22 "Amikor valakire ráhajítotok csak egy ilyen random véleményt, így ráköptök, amögött egy ember van." - Eszter nem azért kapta ezeket a "random véleményeket", mert Robival vagy Oszival vagy MP-vel szembeni álláspontot fogalmazott meg, hanem _ahogyan_ tette: megfellebezhetetlen meggyőződéssel és vehemenciával. Lehet ezt a műfajt így is játszani, Robi pl. pont ebben jó, és ő kap is érte hideget-meleget egyaránt. De Robi fizet is érte - elviseli. Ha Eszter a kiskörútról szenvedélyesen megmondja a tutit, és csak ő meg Egon helikopter, mindenki más gyűlölködik, ezt is lehet, de ha ezt még pluszban olyan zsandarki vehemenciával adja elő, hogy a feje fölött szikrázni kezd a sarki fény, akkor utána ne bújtassátok már a szoknyátok mögé, hogy ő is ember. Robi is ember. MP is ember. Őket is cibálják. Eszter döntse el, mit akar: keményen kiosztani a fél országot, mint a kád széle, szenvedélyesen sugározva, hogy mekkora autonóm sajtómunkás ő évek óta, akkor csak így tovább, jól halad. Vagy mosolygó arcokat akar látni maga körül, akkor osztogasson süteményrecepteket. De ne sírjon, ha a kettő egyszerre nem megy.
@@sandorszabo7886 "jól van szektás, ezt jól odamontad!" - Tessék, jó példa. Figyelsz, Eszter? Személyeskedik valami random kommentelő, kemény hatszavas érvrendszerrel megtámasztva. Én meg elviselem, és nem sírdogálok a sarokban, mert tudom, hogy a neten való véleménynyilvánítás - tetszik, vagy sem - ezzel jár.
@@baksagergo2890 @anitatuba3060 Köszönöm szépen! Nekünk van igazunk. Most szombaton a Normafán választási plakátokból és Metropol újságokból ötméteres Magyar Péter alakú szobrot építünk dekupázs technikával. Leborulunk előtte és az Ő szentségtelen alakját imádjuk, közben gyalázzuk a független sajtót és a szólásszabadságot. Éfélkor meggyújtjuk és a fényénél orgia. Ha csak férfiak jönnek, akkor is, de próbáljatok nőt is hozni. Gyertek!
nyilvan voltak akik tultoltak a biciklit és nektek hivatalbol is megkell védeni a vendéget, de egyreszt igaza sem volt masreszt vallalhatatlan hisztis stilusban adta elő ami csak még több embert győzött meg rola hogy az atv pontosan az aminek MP mondja.
Én, csak akkor annyit írok nagy tisztelettel véleményként,hogy Puzsér Róbert, szerintem nagyon jó műsorvezető, bátor, jó tollú író,csak miatta néztem ezt a műsort. De mától bojkott az önkényes mérvadó ellen. Köszönöm , Puzsér Róbert eddigi munkáját,úgy is mint Tisza párti szavazó...♥️
Érdekesnek tartom ezt a lázadást a kommentek ellen, főleg Magyar Dávidét nem értem. Amikor ő túlgondol egy politikai döntést, belelátva olyan agyament baromságot, ami már üldözési mániàval és merő rosszindulattal egyenlő, az oké. De a kommentelő ne tegye, de még szégyellje is magát.
Dávid hatalmas tévedésben van. Ha van olyan közönség, ami nem szektásodik, akkor az ez. Rengetegszer nem értek egyet Robival sem, ahogy itt a legtöbben. Abban az adásban Eszter nem egy másik álláspontot képviselt, hanem konkrétan végig hisztizte az adást szó szerint, ami alapján jogosan gondolhattuk, hogy nem véletlenül jelent meg pont abban az adásban. Ami Magyar Pétert illeti, nem véletlen, hogy lepattog róla minden ilyesmi. Meggyőződésem, hogy 40-50% nem azért támogatja, mert tökéletesnek tartja, hanem egyszerűen azért, mert ez a legrelevánsabb lehetőség elérni egy messzemenőkig fontosabb dolgot annál, mint hogy hazudott e a meghívásokat illetően. A jelenlegi kormány éppen kiszervezi az országot az egyetlen olyan szövetségből, ami meg tudja védeni, ha beüt a szar. Nem érdekel hogy ki, és az sem, hogy mennyi hazugság árán jut el odáig, hogy eltakarítsa ezt a rákos sejtet az ország éléről, ha abban az egyben igazat mond, hogy megjavítja az alkotmanyt és meggátolja, hogy ilyesmi a jövőben megtörténhessen. Nyilván jó lenne tisztának maradni, de ha ezen a pályán csak úgy tudsz nyerni ha retkes leszel, akkor nyerj úgy.
Évek óta hallgatjuk itt a rádióban, hogy ki kinek az embere, ki fizetett le kit, hogy ezt mondja vagy azt csinalja, meg miért ez a véleménye a dolgokról. Amikor viszont az ezen “kinevelt” hallgatóság csinalja pont ugyanezt, akkor egyből egy műsor blokk van erre szentelve hogy ejnye bejnye. Véleménye mindekinek van, de amikor folyamatosan, bele bele ugat a másik ember mondandójába, egyszerűen nem bírja kivárni hogy befejeződjön a mondat, csuklóból parittyázik vissza, ugyanazt a mintázatot látom, mint amit a propagandisták képviselnek. Ezt a vermet ti ástátok.
De hát ha hülye akkor had mondjuk már el, hogy hülye, már elnézést. A különbség a többi nem túl erős vendég és ő közte, hogy annyira a többség véleménye ellen beszélt és annyira magabiztosan, hogy sokan ezt nem tudták szó nélkül hagyni.
@@anitatuba3060 Jó, akkor egyszerű és csőlátású. Semmit nem bontott ki, Oszi és Robi jóval szerteágazóbban járták körbe a témát, nagyon sok problémás dolgot megemlítettek, míg ő csak a saját atv-s kolegiális érzéseit kérődzte vissza, feldolgozatlan zsigeri igazságérzetet, és semmire nem reagált, amit a többiek felvetettek.
Szerintem egyáltalán nem azzal volt itt a gond, hogy Eszterünk ellenvéleményt formált meg, hanem azzal, hogy a lehető leghiteltelenebbül csinálta, egyetlen elismerő megjegyzése nem volt vele szemben, pedig bárki bármennyire gyűlöli, amit a hazai politikai élettel és közbeszéddel tett azt azért el kell ismerni. Lehet és kell is kritizálni MP-t, de amit Eszter lenyomott az teljesen hiteltelen, szinte már az uszítást is megkockáztatnám. Ezt még nagyot nyelve el is lehetett volna viselni, ha nem párosul azzal a páratlan előadásmóddal. De lehet hozzá vagyunk szokva, hogy itt csak a Robi “rikácsol”.
Ez a leszektásozás övön aluli. Ugyanakkor nekem az gyanús, amikor valaki megmondja nekem konkrétan hogy mit gondoljak. Tiltsák le a komment lehetőséget! En leíratkoztam a csatornároól, emiatt. Puzsér véleményére továbbra is kíváncsi vagyok.
Amennyiben nem tiltjátok le a kommentelési lehetőséget, mint az Öt alatt...akkor engedtessék már meg azt írni, amit gondolunk...ha ti is azt mondhattok, amit ti gondoltok...ezt kár a nézőn számon kérni...Eszter tegnap borzalmas volt, ezért kapta amit kapott.
Én a kétfarkú 🐶pártot támogatom, de azt sem bánom, ha szétárad a TISZA. Kikérem magamnak a szektásozást! Nem vagyok szektás! Egyszerűen elegem van, torkig vagyok az elmúlt 14, illetve 30 év politikai katasztrófájával. Miért kell ezt félremagyarázni? Változást szeretnék! A legértelmesebb ismerőseim mind kivándoroltak. Én is.
Én is. Két diplomával, négy nyelven beszélek. Egy csoda, hogy a lányom megszólal magyarul egy olyan környezetben, ahol mindenki németül beszél.😢 Ha a fejemre állok, akkor sem fog pl Hamvas Bélát eredeti nyelven olvasni. Még jó, hogy lefordították sok nyelvre. De abban a Kádár korszakban nem akarok élni, ami otthon van.
Eszterrel nem az volt a probléma, hogy ellenvéleményt képviselt, hanem az, hogy olyan dolgokat állított, amik csak akkor lehetnének érvényesek, ha eltekintenénk az elmúlt 14 évtől. Olyan elviselhetetlen stílusban támadta Magyart, aminek semmi alapja nem volt. Rónai Egon fellépése pedig annyira megdöbbentő volt, ami megkérdőjelezte sokakban a pártatlan riporter évek alatt felépített nimbuszát.
Szerintem kifejezetten jót tesz egy ilyen diskurzus dinamikájának ha van legalább egy ellenvélemény, de a hölgy tegnap kizárólag Magyar Péter reakcióját kifogásolta. Az hogy esetleg az ATV-ben vannak olyan emberek(műsorok) amelyekre rá lehet sütni a propaganda bélyeget, az fel sem merült, pedig van. Erre az Öt tökéletes példa.
Tegnap én voltam az egyik topkomment, amiben azt írtam, hogy egész nap a politikán lógtam, mégis ez a nő baszott fel a legjobban. Szerintem ez a komment határ eset. Ha ez már személyeskedésnek is tekinthető, akkor én elnézést kérek tőle! Ugyanakkor nem igazán szeretném törölni a kommentet, mert a bicskei ügy óta ez volt az első adás, amit nem bírtam végighallgatni. Teljesen jogos, hogy Oszi, és ti mind kiálltok a meghívott vendégért. És ha valóban a saját véleményét mondta, akkor jó, hogy ő is elmondhatta, éljen a szólásszabadság!
Talán illett volna bemutatni egy kicsit. Télis tele van az ország feszültséggel. Ennek a közepébe előugrott egy vadidegen nő, páros lábbal berúgta az ajtót és akkor nekünk most kötelező megilletődve tapsikolni? Szerintem ha baratságos, nyugodt hangnemben fejti ki az érzéseit, nem váltott volna ki ekkor ellenállást. De ha nekifutásból bokán rúgja a hallgatókat, akkor miért csodálkoztok a reakciókon?
az ATV egy nem lebukott csaló intézmény éppen ezért az őt reprezentáló személy, aki úgy döntött, hogy reprezentálja a nyilvánosságban, azért követelőzik és hangoskodik, mert tudja, hogy a "hallgattassék meg a másik fél is" kreditjeit neki tulajdonítja az egyszerű hallgató, wokeskódott a jány, teátrális volt a viselkedése nekem, és tele volt önkéntelen érvelési hibával, csúsztatással a mondókája...az meg hogy a nem jelenlévő munkatársakra hivatkozva kért ki magának ezt azt, az szimplán arrogáns önkényes (kis betűvel)
És mi abban a baj hogy kimondod hogy felcseszte az agyad? Mi ezzel a baj? A csaj vállalhatatlan volt, de ettől mèg neki is ugyanúgy meg lehet a véleménye, csak azért vicces hogy valakit agresszivnak tart, mindeközben sikitozik, és kiabál és beszélgetés műsorban : D
@@sandordomonkos8351 semmi baj nincs, sőt szerintem tökre ér ha kifejed az érzéseidet, de csak lehet, hogy szerencsésebb akkor kommentelni főleg ha ennyire hot potato, amikor a dühroham már elmúlt...az ATV-s crew szisztematikusan passzív agresszív, mint egy személyiség zavaros egyén a sok hatalomszédelgéstől sokkal sokkal veszélyesebb, mint az ordítás
Azért akik ide komnentelnek ők a nezőitek. Amit ide írnak az a véleményük. Aki nem megfelelő stílusban teszi azt lehet kritizálni, a tartalmára viszont ha odafigyelek, az csak a hasznotokra válik. Eszter egyszerűen fütyült a mai magyar ( nem a Péter 😉) valóságra. Kicsit koncepciózus volt a véleménye, ami ugye a propagandisták médiára hasonlított erősen, ezért nem tetszett szerintem sokunknak
Nem azzal volt gond hogy elmondta a véleményét. Hanem azt ahogy tette, na az volt a bicskanyitogató! Máskor is csináltátok 3. személy nélkül. Máskor is van más véleményen bármelyikőrök ... Ez így természetes. De ez a nő valahogy tegnap kritikán aluli volt. Szivesen hallgatlak titeket, mert pont azt tetszik hogy ki meritek mondani ami bennetek van! ❤
Komment minden áron? Műsor minden áron. Hosszú évek óta a rajongótáborotok tagja vagyok. Kedves Oszi, Robi! Önkényes a kommentelés, hiszen ha nálatok elszalad a labda, ha Robi is pl. üvőltve "leérvénytelenez" valakit, akkor mi ez a végtelenül furcsa iskoláztatás itt a műsor elején? Ahogy Robi mondja: "SZABADJON észrevenni hogy az Eszter végtelenül rossz optikát adott a műsornak! SZABADJON már! A kommentelés lehet sértő, igen, ez a komment természete. Ti is számtalanszor sértetek meg embereket, őszinteséggel, indulattal beszéltek. Mert hát feltartjátok az ÖNKÉNYES táblát. Jogosan! Ami tehát a kommentelésbe nem fér bele: az másnak az emberi mivoltában való megbántása. A lehülyézés pl.ezt nem meríti ki. Ezt pontosan tudjátok. Egy profi műsorkészítő/szereplő SZÁMOL a komment cunamival és kezelni is tudja. Kedves Oszi és Robi! Fenntartom az önkényes kommentelés jogát!!!! Majd megítéltetik! Óriási csalódás ez most számomra, amit a műsor elején leműveltetek ( ez is Robi szavajárása). Maradok tisztelettel korábbi munkásságotok és remélhetőleg egy korrektebb jövőbeli munkásság okán.
Megnéztem MP Bolgár Györgyös beszélgetését. Ott elmondja, hogy eleve ki volt akadva az atv-re mert 2 angol interjúját is szerinte direkte rosszul fordították, olyan mondatokat adva a szájába amikkel választást lehet elbukni. De elmondta természetesen a propagandát nem úgy érti, hogy akkor mindenkire igaz, vannak olyan műsorok az atv-n amikhez köze nincs hozzá. Szóval ne vegyétek magatokra srácok. Viszont ez a kioktatósdi, meg az hogy Dávid szerint szektás vagyok csak mert nem tetszett amit Rónai csinált Magyarral ez nagyon nem esett jól. Nem vagyok szektás. Van sok gondom Magyarral, de nincs tökéletes, soha nem is volt, viszont a gyerekem még kicsi, nem akarom hogy ebben a rendszerben nőjön fel. Szeretnénk itt maradni, szeretjük ezt az országot, de ha ez így marad akkor menni kell. Én emiatt nagyon dühös vagyok, de ígérem odafigyelek majd ezután a stílusra bár nem hiszem durva lett volna akár eddig is. Azt viszont nagyon utálom ha hülyének néznek. Én értelek titeket, egyáltalán nem zavar ha meg kell felelni néha, attól még ti egy nagyon jó műsor vagytok akkor is ha valamivel nem értek egyet, de azt nem szeretem ha kioktatnak meg olyan dolgot akarnak rám húzni ami nem igaz. Azért a könyveteket megveszem, bár elgondolkodtam rajta, hogy megtegyem-e ezekután hogy a véleményem nem kell csak a pénzem.
Könyörgöm Esztert ne, ne újra! Azért bocsánat, ez nemcsak arról szól, hogy egy másik vélemény és de jó, tartsuk tiszteletben, Eszter megengedte magának, hogy tényeket hagyjon figyelmen kívül és mindezt elég követelőzően tette. Pont a részéről nem láttam tiszteletet a "más" vélemények iránt, Oszi meg szokatlanul erősnek érződött tegnap, ma pedig arról beszél, hogy "nem szarunk oda, ahonnan eszünk". Ez a műsor azért működik olyan jól, mert Oszi és Robi kettőse egy nagyon élvezetes új egységet alkot, szemmel láthatóan ha autonómiában nyilvanulnak meg, akkor valami törvényszerűen félre megy. Nem Oszi kedves, nem volt jó választás Eszter és nem lehet lenyomni a torkomon, hogy én vagyok a szűk látókörű.
Egyetlen komment sem volt annyira uszító, amennyire a kritizált vendég megszólalásai. Nem jó ötlet egyébként ilyen stílusban fenyegetni a véleményüket megfogalmazó embereket, ahogy Oszkár és Dávid teszik. Nem beszélve arról, hogy csak Puzsér miatt lettek ismertek, nem maguktól. Ha Robi nem lenne a barátjuk, senki nem lenne kíváncsi a "véleményükre".
Én is csak puzsér robi miatt nézem ennek ő a fő produkciója. Természetesen a két moderátor is nagyon fontos eleme a produkciónak. De itt aki adja a fő irányvonalat az a Robi. Persze mond ő is olyan dolgokat amikkel nem tudok vagy nem tudunk azonosulni.
Tényleg legyúrtuk szegény Esztert. Azt kívánom hogy ezért ne legyen álmatlan éjszakája. Ami pedig M.P.-t illeti amit mondott abban volt valami, nyilván minden ATV dolgozó lepropagandazása túlzás, (ahogy Hofi mondta) akinek nem inge, ne vegye magára, na de akinek meg inge az öltözködjön már fel (Öt,Hont).....
A Klubrádióban tegnap MP elmondta, hogy két dolgot is helyre kellett igazíttatnia az ATV-vel, amire azt mondták, hogy "véletlenül félrefordították". Ez nem csak Egon meg Esztike működése, hanem alapvetően az ATV ármánykodása MP ellen. Azt is elmondta, hogy a műsor előtt Egon 5 percet beszélgetett vele, a választások volt a téma. Semmit nem jelzett, hogy mit fog művelni az adásban. Tehát biztos, hogy full megrendezett dolog volt.
nekem sseszterrel pont az a problémám, hogy szektás lendülettel védte rónait, aki sajnos tényleg nagyot hibázott és indokolatlanul pökhendien viselkedett mp-vel, aki épp elért egy történelmi sikert és pont az ilyen karaktergyilkolászás keresztüzében tör előre, vagyis eszterben és rónaiban a minimális empátia sem láétszódik
Ez az adás a műsor második mélypontja, az első tegnap volt. A kommentekből tanuljatok és ha valaki hülye fasz volt, akkor ne legyen már bűn kimondani, hogy egy hülye fasz. Mondjuk Robi erre pont nem képes a Vitézys vergődésével és azzal, hogy torokra veszi fideszmantrát "szakemberség" címszóval... Bízom benne, hogy visszatértek önmagatokhoz. Dávid (az all time kedvenc vendégem) is csalódás volt ezzel a kioktatással.
Nem tudom, hogy hogyan hívják a Puzsér Robert mellett ülő embert, de üzenem neki!! Az Atv-s interjúval kapcsolatban, hogy annak a fáradt Rónai Egonnak sem a piros mappával kellett volna indítania! A fáradság erre nem mentség!! Pont!!!!
3 месяца назад+59
Bírom ezt a véleményt (Dávid), hogy örüljünk, hogy lett műsor, meg köszönjük meg. Ember, nézz már körül, akár csak a RUclips-on, szerinted nem lenne mit nézni, hallgatni? Kb. ezt (önkényes) dobálja fel, mert ezt meghallgattam 10x, ha mást hallgattam volna mást dobálna fel. Jó a műsor? Igen, jó. Nélkülözhetetlen? Nem. És csak halkan jegyzem meg, mert kb. kedvelek itt mindenkit, de ha épp nincs Robi, az egész nem ugyanaz.
Meg az se felejtsük el, hogy a az ős ÖM két emberrel ment, Oszival és Robival. Ma már, ha nincs harmadik tag, akkor nem lehet műsort csinálni??? Hol van ez megírva? Mi ez az ócska duma, hogy nem volt kit beültetni a harmadik székbe, ezért szólt Oszi egy ott dolgozónak, hogy ugorjon már be?
@@HorvathDavid1 Szetintem nincs itt baj egyikkel se.Elmondják a véleményüket.Természetes hogy valaki ezzel ért egyet,valaki azzal! Az is természetes,hogy a nézők elmondják a véleményüket. Ha valami durva vélemény van,akkor azt torolni kell. Eszterrel kapcsolatban: 3900 ember mind rosszul látta a dolgokat? Hmmm….lehet.De lehet nem.
Oszi inkább ne hívjátok meg Esztert többször. Nem azért, mert más volt a véleménye (Kassai Lajos is mást képvisel, de kulturált módon ki tudja fejezni), hanem mert iszonyat arrogáns, pökhendi stílusban adta elő magát. A magyarok 14 éve triggerelődnek ezzel, épp elég a NER-től hallgatni.
bizony, én pont ezért nem megyek propioldalakra, mert szabályosan rosszul leszek tőle fizikalilag, és semmi de semmi értelme, sose győz meg senki senkit
Egyetertek !!! A bicska kinyilik a zsebben ettol az arrogans , rilacsolo noszemelytol !!! Puffogjon az ATV ben … azt ugysem halljuk , latjuk tobbe !!! Sok100,1000 kovetot veszitettek el !!!
Akkor már inkább Csunderlik pl akire azt mondom h ellentmond gyakran Robinak. Mégsem úgy teszi, mint a tegnapi hölgy. Nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt valaki.
Őszintén sosem gondoltam volna hogy egyszer megélem azt, hogy Horváth Oszkár az Önkényes Mérvadóban felszólítja a hallgatókat hogy azok ne fogalmazzanak meg kritikát, ha valamivel vagy valakivel nem értenek egyet. Esetleg megfogadhatnátok a saját tanácsaitokat és belegondolhatnátok abba is, hogy talán Ti hibáztatok azzal, hogy ezt a nőt hívtátok be. (ha már több százan így gondoljuk)
Sajnálatosnak tartom, hogy miközben kiosztjátok a kommentelőket "egysíkú" véleménynyilvánításukért, addig minimális kritikát sem vagytok hajlandóak mutatni műsorvezetőtársatokkal, Eszterrel szemben, aki - egyébként egy rádióműsor kereteihez képest kevésbé vállalható személyiséggel - egyetlen hangot nem volt hajlandó akár még csak megfontolni sem, ami az ő mantrájától eltért. Eszter szereplése rendkívül rosszat tett a műsor színvonalának, és csalódást keltő, hogy fel sem merül bennetek az a gondolat, hogy ha ilyen sokan vannak ezen a véleményen, akkor esetleg nem a "bunkó" kommentelőkben van a hiba. Továbbá hadd ne kelljen már sajnálni szegény Esztert. Ha valaki a nyilvánosság elé áll, akkor vállalja, hogy a szerepéséről mások véleményt fognak mondani.
Oszkár az adás első felében a magyarázkodásod és a hallgatók pökhendi kioktatása, azért mert jogos kritikát gyakoroltak, kiábrándító volt. Csak Robi miatt nézik sokan az adást, mert általában ő fogalmazza meg tűpontosan a lényeget, mindenki másnak csak mozog a szája...
Raadasul Oszkare tok feleslegesen, a vegtelen es tok ertelmetlen felsorolasaival... amikor meg nem tud mit mondani, idiotan vihoraszik Puzser poenjain, mint valami talpnyalo beosztott a föni jajdejo viccein... na mindegy
19:16 Tegnap Horváth Oszkár azt mondta, hogy nem biztos, hogy jó, hogy ha az ATV köreiben dolgozik ezek után (nem szó szerinti idézet, lusta vagyok megkeresni). Most meg, hogy milyen jó, hogy több vélemény is megfér itt. MI történt tegnap óta? Ilyen gyorsan még Orbán se fordult meg...
Én bízom benne, hogy egyik sem. Csak próbál kicsit konszolidálni. Szerintem. És lehet hogy tényleg magától jött be a tegnapi hölgy, nem küldték. Ettől függetlenül persze nagyon nem volt szegénynek igaza. Oszit sem hiszem h meg tudják gyúrni a "hátterből" , Robit pedig fix h nem. Pont erre újabb bizonyíték a tegnapi adas is.
Oszi, nagyon rendes ember, de azt gondolom, ha 4000 ember azt mondja nem akarja tobbet latni ezt a nőt, azt is erdemes figyelembe venni. Azt, hogy független vagy nem az most lényegtelen, egyszerűen a a nezők nem kivancsisk z ilyen típúsu emberre.
4000 szektatag. Inkább nekik kéne kicsit gondolkodni. Nem akarok új DK-t, új Fideszt sem. Meg kell változnia a társadalomnak ahhoz, hogy a politika is meg tudjon.
@@DJNewLeo nem szekt ez. Nem tetszetos nekem sem a teljes, vakon kovetes, de nem magyaerorszagi sajatossag ez. En Hollandiaban elek es politikai tartalmak alatt itt is ugyanilyen szintu kommentek tudnak elokerulni.
@@rkzinczy De azért észre lehet venni, hogy ha valakinek a szar ömlik a száján, és felolvassa az előre megírt propagandát, de tegnap ilyen nem történt. Teljesen objektív véleménye volt az újságíró hölgynek, nem hergelt, alátámasztott érvekkel mindent, egyáltalán nem az egybites faszságokat nyomta, ahogy a Megafon, meg Bayer Zsolt, meg a hasonló kaliberű emberek szokták. Az ilyet el lehet fogadni, nem? Akkor is, ha nem egyezik a saját véleményünkkel. Az én véleményem is közelebb állt sokkal Robiéhoz és Oszkáréhoz, de azt kell hogy mondjam, sokkal inkább a tetszésem vezérelt, fogalmam sincs, melyik hazudik MP és az ATV közül.
Egyáltalán nem az volt a baj a tegnapi hölggyel, hogy más volt az álláspontja és nem értett egyet veletek vagy MP-vel, hanem hogy vállalhatatlan stílusban ömlött belőle a bullshit… Mellékesen kérdem miért volt 14:12 körül vágás ?
Drága Oszi! Nem az volt a baj Eszterrel h más a véleménye, hanem h agresszív és ostoba. Régi KISZ gyűléseken nagy sikere lett volna, de itt ne már..... Szívetek joga persze h hívjatok, de én tuti nem fogom sokáig hallgatni. Ti sem értetek egyet Puzsérral szinte sosem, de attól még teljesen hallgathatók vagytok. Pont emiatt talán. Szóval nincs itt semmi szekta, csak Eszter hallgathatatlan. Sorry.
Feljebb kifejtettem hosszabban és szofisztikàltan. De gyakorlatilag igen. A "mér nem mehetek el a koncertre" stílusban feleselõ vitapartner olyan cringe és bosszantó, hogy az valami borzalmas. Szerkesztõként tudhatná legalàbb azt az alapvetést, hogy a vita racionális, a veszekedés érzelmi amplitúdóból müködik, és nem keverjük a kettõt, mert ez a rettenet kerekedik belõle.
Puzsér meg Oszi mindig olyan értelmes véleményeket formálnak a társadalomról, de ha rólunk kommentelőkről van szó akkor nem vehetjük figyelembe ha kritikával illetnek minket, ugye? Most hirtelen kettő majom és nem két értelmiségi, most hogy kritizálnak minket? Bejön egy nő ellentétes véleménnyel és szétcincáljátok, mi ez ha nem szekta? Bármi kritika Magyar Péter felé = propaganda? Csak úgy mondanám, hogy a 80 éves fideszes Bözsi néni ugyanígy gondolkodik csak Orbán Viktorról. Eszter is tényleg, nagyon aggresszív emellett a szerény szegény Puzsér mellett, úgy elnyomja ez az aggresszív Eszter ezt a csendes Puzsért... Ebből az adásból vihettétek volna el a legtöbb értéket, rajta kaptak titeket azon, hogy ugyanúgy viselkedtek ti intellektuális műsorhallgatók, mint bármelyik kommentkaratés erre ti elutasítjátok és defenzívek lesztek. Most meg csomó komment itt írja hogy hát nem tetszett neki a műsor, nem bírta hallgatni stb... Erre a megoldás nyilvánvalóan nem az hogy akkor kikapcsolja, nem, le kell menni a kommentszekcióba és el kell küldeni a p*csába ahogy azt egy értelmes ember tenné, gratulálok.
Mekkora baromság. MP -t hónapokig gyalulták, mocskolták gyaláztàk napi 24 órában. Behívják egy hatalmas választási eredményről beszélni, se gratuláció, semmi, csak folytatódott a degradálás! Ez nem fáradtság! Megmondta, hogy ennek véget vet!
Dávid, bakker… ne kezd te is… tegnap a hölgy elbukott , most meg te próbálod vissza pakolni a kakát a lóba??? MP 4x kérdezte az Egon-t, hogy van -e kérdés, azzal kapcsolatban amiért oda hívták. Nem volt kérdése Egonnak. Most tényleg maradt volna ott abban a szűk 8 percben szöszölni a dossziéval és annak tartalmával ???? Amikor a választás eredménye kapcsán hívták be? Ez lett volna a megoldás ? Csinálhatta volna ezt is persze hogyne ….
Lehet, hogy ma még nem korlátoznak benneteket, mert az most még túl nyilvánvaló lenne, de szerintem csak idő kérdése ez. és nem is biztos, hogy rosszabul járnátok. Persze be is lehet simulni és akkkor maradhat minden a régiben. A közszereplő egy box zsák is amellett, hogy egy személy - ez egy ilyen szakma és nincs megkülönböztetés ebben, valamint a nemi szerepeknek sincs jelentősége. A szektásodást meg pl. inkább a Hit gyülekezetnél vagy a fidesznél kellene keresni és a hozzájuk köthető médiáknál és nem Magyar Péternél.
Ki lehet amúgy iktatni a kommenteket, ha nem kíváncsiak az emberek véleményére, csak a nézettség és a nagy számok kellenek..de akkor lehet, hogy sokkal kevesebb lesz a megtekintés. Ha megéri, hajrá.
Azért igazán eljátszhattátok volna, hogy mit is kellett volna mondania szó szerint M.P-nek egy ilyen helyzetben, amikor azt mondják nincs kérdés, meg hogy a kutyakomédiát fejezzük be. Erre várom a jó ötleteket, hogy ez után mit mondasz? Miután ötször megkérdezted, hogy van-e kérdés? Ücsörögjön még ott és tegye fel még 10-szer a kérdést, amíg letelik a műsoridő? Vagy játssza el ő maga a riportert és kérdezzen saját magától?
Pontosan! És hogyha Rónai előre tudatta volna MPvel hogy ma a szereplések számáról fognak vitázni akkor ő is bevitt volna egy mappát összehasonlításképp
Megpróbálták kiugrasztani,idesíteni hogy megint el lehessen adni a pszihopeti dumát!Készüljön a tisza párti tábor hogy a mostani eredmény miatt felfogják tekerni a lejárató(dehumanizáló) kampányt Péter ellen.Továbbra sem a teljesítménnyel halad a kormány hanem nácizás,nőverőzés,b...izás megy felsőfokon.Érdekes hogy igazából a fidesz vezetésre ránézünk és ott ezekből mind lehet találni csak azzal vádolják az ellenfelet amit ők maguk követnek el!
Ráadásul MP elmondta a Klubrádióban, hogy az ominózus adás előtt kint Rónai 5 percig beszélgetett vele és akkor is a választásokról volt szó. Semmi jelzést nem adott, hogy ilyesmit fog vele csinálni az adásban.
Erdekes nagyon sokszor voltatok ketten De most hogy a tulajdonosi kor fejere lett olvasva az ami kezzelfoghato Hirtelen nem volt 3. Ember es levezenyeltek egy ATV hr es kisasszonyt
Vannak helyzetek, ahol nem kell benne maradni egy helyzetben. Erről nem fogtok meggyőzni. Amit Rónai művelt, nem volt korrekt. Egy ilyen szavazási eredmény után legalább egy fél szóban gratulálhatott volna. Ezt mindenki döntse el, hogy ő mit tenne. Szive joga. Hadd döntse ő el. Nem ő kezdte. Az emberek attól lesznek depressziósak, mert nem akadályozzák meg, hogy mások ártsanak nekik. Ettől olyan bùvalb.szott nép a magyar. Én is kimentem volna.
Pontosan. Van egy ilyen "elvárt" politikusi viselkedés, mi szerint neked mindenáron higgadtnak kell maradni, mert akkor vagy profi. Hogy ezt ki írta alá és hol, nem tudom. Szerintem meg nem szabad benne maradni egy helyzetben, ahol nem adják meg neked a minimális tiszteletet sem. Most néztem a Rogán interjút, na az a figura semmilyen tiszteletet nem érdemel, mégis a riporter ezt megadta neki és úgy tette fel neki a kínos kérdéseket. Egon eleve egy megalázó helyzetet teremtett, teljesen jól tette Magyar, hogy kivonult.
így...egy konfliktusban ha agresszíve eszkalálódik vagy visszaütsz (csak önvédelemből! vagy a másik lefevegyverzése céljából) vagy ellépsz a másiktól ez a két etikus lehetőséged van
A tegnapi nő tök szalonképtelen volt. Meg vannak pukkadva , pedig nem is ők lettek lepropagandistázva, hanem a tégcsoport. És csak a hülye nem látja hogy pl az ötben vagy maguktól vagy pénzért hülye emberek ülnek. Az első adástól néztem , akkor hagytam abba mikor Magyar Péter még nem volt téma , számomra már nézhetetlen.
Ez a rendszer az elmúlt 14 évben szétrabolta, nyomorba döntötte, megalázta, elszigetelte, eladta, kiszipolyozta és legyalázta ezt az országot. Aki ezt a rendszert a mai napig kiszolgálja, az ellen a harag és az utálat szerintem teljesen indokolt. Lehet civilizáltnak lenni, de azt ne kérje tőlem senki hogy a Bajer Zsoltokat kenyérrel dobáljam vissza. Szemet szemért, fogat fogért. Ha egy fideszes troll beül ebbe a műsorba, és trollkodik, akkor pontosan azt kapja, amit érdemel. Ez így működik. És én gerinctelenségnek tartom a hozzátok hasonló médiaszereplők részéről, hogy nem szorítjátok sarokba az ilyen figurákat, és nem ugrasztjátok ki a nyulat a bokorból, hogy akkor mondja ki tényleg amit gondol. Hogy a Fideszt imádja, és Orbán a király. Esetleg, hogy ki fizeti őt a trollkodásért. Utána lehet tovább "őszintén" és civilizáltan beszélgetni.
Nem szoktam kommentelni, de most muszáj vagyok tollat ragadni. Az előző adásban nem Eszterrel személyével volt a baj (ha valaki az adás második felét is meghallgatja, ég és föld a különbség), hanem azzal a pökhendi stílussal amit előadott. De még ezt is megértem, ha a cég ahol dolgozom odaküld, hogy segítsek be valahová, én sem fogok olyanokat mondani, ami miatt másnap már nem kéne bemenni. Nyilván védi a mundér becsületét, de ez a stílus konkrétan bicskanyitogató volt, amikor reggel munkába menet titeket hallgattalak.
"ha valaki az adás második felét is meghallgatja, ég és föld a különbség" lehet szóltak neki a fülesen, hogy vegyen vissza, de ezt nekünk letolt kommentelőknek persze nem kell tudnunk😀
Dávid pihend ki magad, vagy menj ki! Vagy mi megyünk ki! És annyira gáz, hogy azzal támasztod alá az igazad, hogy benyalsz a Robinak😉 akinek egyébként teljesen igaza van!
Azért imádom hogy aki szerint Rónai Egon szakmaiatlan volt ebben az interjúban az automatikusan MP szektás lesz (függetlenül attól hogy MP-ről mit gondol)
Nézzétek meg ATV Orbán Balázs videóját, tök cuki lett. Talán, azért ilyen kellemes hangvételü, mert nem kergették el piros mappávban, lévő vendégmunkások, letelepedésikötvények tényével. Lehet szerkesztő asszony teljesen autonóm, de most ha ilyeneket látnak az ATV nézői akkor mit gondoljanak? Nem látjuk mi folyik a háttérbe, de most ezt látjuk a képernyőn, talán majd jobban figyelnek majd. Szerintem a nézők nagy része nem bántana senkit és is mélységesen elitélem ezt, ez nem megoldás! De most ha ezek a tények akkor ne csodálkozzon senki, ha ilyen kommentek jönnek.
Én nem bántottam esztert, de azért ahogy rászólt Robira, mint egy tanárnő.. na. Arrogáns volt. Ez tény. Jöjjön. De ha ő arrogáns, arrogáns lesz a reflexió is. Ez is tény.
Egyàltalán nem. Teljesen jogos, amit Oszi kifejtett, és szükséges volt, hogy tisztázzàk a helyzetet. És kiemelném, hogy "hogy a bús picsàba" szeretnénk egy szofisztikáltabb, egészségesebb köznyelvezeet és közbeszédet, ha ugyan úgy viselkedik a szuperellenzéki kommentelõ, mint a kormànypàrti troll archetipus?
Köszönöm a 22 percnyi kioktatást, most már tudom, hogy alsóbb rendű élőlény vagyok, amiért ha azt látom valamin, hogy piros, pöttyös, gömb alakú és pattog, akkor azt labdának nézem. Lehet magyarázni a magyarázhatatlant, nem igazán hat meg- sokad magammal együtt, ahogy látom... Egyértelmű, hogy miért volt a tegnapelőtti vendégetek az, aki. Egyedül Oszi érvelése volt valamelyest elfogadható. A habzó szájas vélemény nyilvánítás Robi és Dávid részéről egyszerűen gyomorforgató. Azon együtt nevetünk-háborgunk, amikor a Megafonos pártkatonáknak betűre egyezik (a Fideszével és egymáséval) a véleménye igaz? De amikor Eszter véleménye egyezik az ATV érdekeivel 1:1-ben és ezt szóvá tesszük mi, alávaló, sub-humán kommentelők, akkor mi vagyok a rosszak? Ti vagytok az offenzív kommentelés nagyurai, azt sértitek meg, akit csak akartok, úgy ahogy akarjátok széles közönség előtt, mert a műsor lényege szubjektív véleményetek. Ha a kommentelő teszi ugyanezt egy olyan alannyal, aki a ti almotokba tartozik, azt meg nem vagytok képesek elviselni. Külön vicc az élő chat kikapcsolása a stream alatt. Évek óta nagy lelkesedéssel hallgatlak Benneteket, de ez az alapvető értékeket figyelmen kívül hagyó, hipokrita viselkedés elvette tőletek a kedvem teljesen. Lehet lesz@rni nyugodtan, hogy -1 nézőtök van, csak nehogy általános legyen a vélekedésem a többi alsóbb rendű ember között... A saját szemünkben is vegyük már észre a gerendát, ne csak a máséban, kérem szépen!
Oké, töröltem a kommentem, egyúttal leiratkoztam az önkényesről. Marad kizárólagosan az Apu és most értettem meg FAM-ot, hogy itt miért nem nyilatkozik.
Jaj, olyan jó volt a tegnapi műsor, eléggé annulláljátok most ezzel. Nem állítom, hogy felső parancsra, elhiszem, hogy nem, annál rosszabb a helyzet: véditek a védhetetlent. Csak azért, mert nő. És ez elfogadhatatlan: egyenjogúságot követelni, de védettséget élvezni, az nem fér össze. Volt egy álláspontja a hölgynek, ami gyomorforgató volt a többség szerint. Ennyi.
Rónai teljesen szakmaiatlan volt pedig amúgy egyik vezető arca az atvnek nem véletlenül. Totál letamadas élő adásban? Hagyjuk már bassza a csőrüket az atv nél és ki volt adva a kilovesi engedély.
MEGINT PUZSÉR SZAVAI AZ IGAZAK - A többi csak szerecsenmosdatás . Miért kell a kommentelőket ledorongolni , ha egy nőszemély szereplése rengeteg embernél kiverte a biztositékot . Vagy azt akarjátok hogy nézettségetek jelentősen zuhanjon .
Ma is és tegnap is az dominál a beszélgetésben aki az ATV-t védi és MP-t és a "szektásokat" ostorozza, holott a kommentekben pont fordítva tükröződik a dolog. Érdekes...
Eszternek ajánlom, teával és pogácsával nézze meg a Bolgár György által készített riportot, Magyar Péterrel! Aztán szálljon magába és gondolkodjon kicsit! Ajánlanám a Péter telefon, internet, sms megkeresését az ATV által kiadott listával korrektül összevetni, ott egyszer s mindenkor tisztázódna ez az áldatlan "kutyakomédia"
Dávid, 5X kérdezte meg a Magyar Péter a Rónai Egont, hogy van-e kérdés, és nem kapott egyet sem. Védhetetlen Rónai viselkedése és Eszter is azért volt kiakasztó mert ennek ellenére védte. Persze a komment stílusára figyelni kell.
Akkor segítek én is ATV szektás! A média sérelmek az ATV és Magyar Pérre tartoztak nem a nézőkre! 1,3 millió ember szavazott előző a Tiszára ezzel történelmet írva! Minden "BBC" standard-et megszegettt Egon. Elfogadhatatlan volt az és ahogy ez az egész fel volt vezetve. Ezt lehetett volna úgy is hogy gratulál, beszélnek az európa parlamenti választásokról, a fővárosi közgyűlésről majd a végén megemlíti hogy ő másként értékeli az ATV kritikát és átnyújtja a dossziét. De nehogymár a nézőnek kelljen oktatnia alapvető média etikát! Hol élünk?@@sandorszabo7886
@@miklosszabo5170 nem kel felkapnod a vizet, szektás! a kérdés nem hangzott el explicite, de mindenki, akinek van némi erkölcsi érzéke, tudja, hogy ha elé teszik a hazugságainak bizonyítékait, akkor azt várják, hogy reflektáljon rá valamit. nyilván ha valaki olyan gerinctelen hazudozó mint MP ("Nem akarok politikus lenni" stb) akkor ő ezelől elfut. A szektásai, mint pl te, meg megvéditek ezt a morálisan vállalhatatlan lépést.
Dávid! Bohár gerillahívását Puzsi pár hete 1- 2 mondat után lecsapta.😂 Elmondta utólag, hogy érezte, csapdába akarják csalni, ezért választotta a telefon kinyomását.
Puzsér levezetése a Napkeltétől a mai médiaállapotokig nagyon találó. Tényleg nem a Fidesz kezdte, de ez persze semmire sem mentség. Főleg nem Rónai Egon számára. Ha az volt a cél, hogy bebizonyítsák az ATV elfogulatlanságát, akkor az elég kontraproduktívra sikeredett. Ez teljesen független attól, hogy mi volt a dossziéban és hogyan reagált Magyar Péter.
Sose kommenteltem még, mert podcast formában fogyasztom a tartalmat, de nekem senki ne mondja meg mit csináljak vagy mit ne! 😂 Csak ezért jöttem át a RUclipsra hogy ezt megüzenjem Oszinak! 😂
Én Svájcban élek lassan 10 éve, és nekem az a tapasztalatom, hogy az itt élő emberekkel többnyire lehet vitázni. Hajlandóak a véleményüket módosítani, mert hajlandóak értelmezni, amit mondasz. Mi magyarok (saját magamat is bele értve) nagyon makacs egy nép vagyunk, kiállunk a véleményünk mellett, akkor is, ha minden érv mutatja, hogy a véleményünk baromság. Többnyire egyet értek Robival, mert az érvelési rendszere logikus. Ettől függetlenül már volt többször is olyan, hogy nagyon nem értettem vele egyet. Esztert viszont először láttam, és a műsor első felében egy számomra vállalhatatlan dolog mellett érvelt abszolút racionalizálva. Ezzel szemben a műsor második felében már tudott érdekes dolgokat mondani, amik nekem tetszettek. Ettől függetlenül ott volt bennem az irritáció...
Dávid! Az első tíz perc után ezt a műsort ma nem nézem tovább.Ne te döntsd el mit mondhatunk és gondolhatunk.Rossz napod van?Egyébként nagyon szeretlek a műsorban.De ez most off
Szegény Eszter! Felháborító, hogy ezt a szimpatikus, okos és elfogulatlan gyönyörű nőt minden ok nélkül megtámadták tegnap a sötét és unintelligens kommentelők. Ja nem...
Tökre nem azzal volt a baj, hogy más véleményt mondott Eszter. Ti is sokszor más véleményen vagytok. De olyan kekk, lekezelő stílusban tette, hogy most először nem bírtam végighallgatni a műsort. Inkább legyetek akkor ketten legközelebb, légyszi, de tényleg hallgathatatlanná tette az adást.
@@chmtx Hiába nyáladzol neki a műsorban, meg csaholsz itt is, nem fogja elvenni a szüzességedet! Közelebb vagy a 60-hoz, mint az 50-hez. Egy szűz incel maradsz örökre!
@@chmtx Hiába nyalsz neki a műsorban, meg csaholsz itt is, nem fogja elvenni a szüzességedet! Közelebb vagy a60-hoz, mint az 50-hez. Szűz incel maradsz örökre!
tényleg nem veszitek észre hogy némethsándorjúdás át fogja programozni az atv-t, spiritet a fideszes szavazókra? ennyire naívak és jóhiszeműek vagytok még mindig?
A tegnapi vendéggel a probléma nem a véleménye volt, hanem az a minősíthetetlen stílus, ahogyan azt előadta. Az ilyen hisztéria nem engedhető meg egy ilyen színvonalú műsorban.
Szerintem egyértelmű, hogy egyszerre zavarta a hallgatókat Eszter irritáló stílusa valamint irritáló mondanivalója. Leginkább ez csapta ki a biztosítékot. Értjük, mit akartok mondani, de a NER bármely tagjától ugyanezt hallgatjuk, persze, hogy mindenkit fáraszt ez a típusú ember. Nektek meg azt kell elfogadni, hogy bizony mi így gondolkodunk. A mosdatást illetve a leszúrást ti se erőltessétek, két perc elég lett volna rá.
Évek óta figyelem az adást és most csak azért nem iratkozom le, mert Robi véleményezése érdekel. Csunderlik hoz még színvonalat. Oszkár mindig is “nagyképernyős” volt, de lehetett szeretni. Ez a mostani, hallgatóit lekezelő megnyilvánulása nagyon rossz fényt vet az adásra…
Az Egon viselkedèsènèl csak az Eszter szemellenzős, agresszivitása volt nagyobb csalódás, de elfogadtam, hogy ez a vèlemènye, de nagyon elfogult volt sajnos, pedig biztos èrtelmes ember alapvetően, csak ő is elhiszi amit mond
ha az ember szemellenzős, elfogult véleményeket akar olvasni agresszív emberektől, akkor az önkényes szektás hallgatóinak kommentjeit kell itt elolvasni
Köszönjük az eszternek szóló védőbeszédet. Remélem azért vele is egy kicsit meg/átbeszélitek az egészet, mielőtt újra mikrofon elé engeditek. Ez az óriási,nagy számú fikázódás irányába nyilván nem volt véletlen, azért bizony sokat tett a "művésznő". 😏
@@sergioleone8592 tobbnyire igen. Altalaban eleg sok mindent le kellett nyeljen a tomeg mig lincselo csocselekke valtozott, s az elit persze mosta kezeit s csodalkozott hogy ez meg hogy jott ossze, nekunk ehhez semmi kozunk😅😅
@@transylvanian8437 a lincselő csőcselék nem összetévesztendő a forradalmi néppel. a lincselő csőcseléket szerette és felhasználta az elit, mert lefoglalta és morálisan kompromitálta magát azzal, hogy egy-egy "boszorkányt" kergettek lent az utcákon. Shrek-et azért idéztem, mert ott is látható, hogy az elit malmára hajtották a vizet.
@@sergioleone8592 hat ha igy most belegondolok gyorsan, szerintem a lincselo csocselek es a forradalmi tomeg kozott a kulonbseg kb annyi hogy az utobbi vezeteset atvette az elit egy resze ami valamilyen okbol szembefordult az elit masik reszevel mint a Gracchus fiverek s kesobbi populista nepvezerek Romaban, katonai nepvezerek Szirakuzaban, vagy a rengeteg arisztokrata es pap az 1789as Franciaorszagban akik a forradalom melle alltak, de ezek a figurak tenyleg felrugtak/vagy akartak a status quot. Persze ezt MProl jelenleg nem tudjuk, lehet ha valaha hatalomra kerul kiderul hogy csak egy fiatalabb Orban s NER 2.0 lesz. De lehet komolyan mondja amit mond, ezt jelenleg nincs honnan tudjuk.
Aktuális lesz, ugyanis a Kovács Gergő el akarja vinni a Turul szobrot, annak idején ezen veszett össze Robi meg Hont. Robi is elvitette volna onnan. Hont viszont Kovácsra szavazott. Érdekes lesz.
Mint, ahogy tegnap is kommenteltem( pedig nem szoktam), a hölgynek jár a tisztelet, habár Noár flashbackjeim voltak. Szívesen láttam volna Egont, hogy vele beszélgessetek.( őt biztos nem hívtátok) Robi érvei jobbak voltak tegnap is és ma is. Továbbá megjegyezném, hogyha egy vallási vezető konzekvensen képvisel egy véleményt az istentiszteletein a hívei azt kritika nélkül sokszor a magukévá teszik. Bánki György pszichológus facebook bejegyzését az üggyel kapcsolatban továbbra is ajánlom mindenkinek. Tanulságos, nekem segített feldolgozni az egész jelenetet. Kedves Dávid, valóban nem kell a lábai elé borulni, de Egon performansza sunyi volt, inkorrekt, és egyáltalán nem független. Az ilyesfajta bántalmazó kommunikációval szemben igenis valid reakció, ha kilépsz a szituációból legyen az párkapcsolat vagy interjú. Véleményem szerint az atv szerkesztősége is gyakorolhatta volna, ha megdobnak kenyérrel, ne dobj vissza semmit intézményével. MP ilyen üvöltő lejáratások céltáblájaként megérdemelt volna egy korrekt interjút. Mivel gyakran dolgozom éjszakai műszakban, elképzeltem mi lett volna, ha én lettem volna ilyen interjú helyzetben, mondjuk egy műszak után. Én Egont biztos elküldtem volna Csádba és az se kizárt hogy leütöm, hiába vagyok alapjában véve béketűrő habitusú, azokon a napokon kizárólag egy emberrel vagyok hajlandó kommunikálni. (nem véletlen) Szóval MP reakciója véleményem szerint visszafogott volt, és higgadt.
Jaa, hogy Eszter amugy megengedte, hogy fent maradjanak a kommentek? Hát nagyon kedves tőle. Akkor legközelebb jobban figyeljünk a nyelvünkre, ugye? Különben lehet Eszter bevezeti a cenzúrát, mint az Öt-öknél? Nagyon jó irány, tetszik...
Meggyőztetek ! Leiratkoztam .
Számomra a kiakasztó az volt az előző adásban, hogy Eszter úgy tűnt, hogy nem vitázni akar, hanem nagy vehemenciával kiordítani a véleményét. Az ellenérveket, amik nem az ő véleménye mellett szóltak látszólag meg sem hallotta.
Én ebben a vitában az MP.-vel kritikus tábort képviselem ezért is volt nekem nagyon fájó, hogy sikerült a legalkalmatlanabb embert megtalálni az álláspont képviseléséhez.
Amikor Eszter megkérdezte, hogy honnan tudod, hogy nem lett volna kérdés M.P. felé, ha nem megy el. Akkor én is konkrétan kiabáltam a rádióval: "ONNAN, HOGY 4 SZER KERDEZTE, HOGY VAN-E KÉRDÉS!"
Én nem írtam kommentet tegnap, de amit Eszter művelt az minősíthetetlen volt. M.P. kivonulásával én sem értek egyet illetve az utána történt posztolásáért minden kritikát megérdemel. Ehhez képest egy hiperagresszív és alapvetően hibás álláspontot siketült behoznotok a műsorba.
Az azért nem semmi, hogy a kiabálása közben Robi nem tudott több alkalommal szóhoz jutni....
Kedves Dávid. Ha hibákat keresel, használd a tükröt és ne a távcsövet. Szép napot nektek.
5:22 "Amikor valakire ráhajítotok csak egy ilyen random véleményt, így ráköptök, amögött egy ember van."
- Eszter nem azért kapta ezeket a "random véleményeket", mert Robival vagy Oszival vagy MP-vel szembeni álláspontot fogalmazott meg, hanem _ahogyan_ tette: megfellebezhetetlen meggyőződéssel és vehemenciával. Lehet ezt a műfajt így is játszani, Robi pl. pont ebben jó, és ő kap is érte hideget-meleget egyaránt. De Robi fizet is érte - elviseli. Ha Eszter a kiskörútról szenvedélyesen megmondja a tutit, és csak ő meg Egon helikopter, mindenki más gyűlölködik, ezt is lehet, de ha ezt még pluszban olyan zsandarki vehemenciával adja elő, hogy a feje fölött szikrázni kezd a sarki fény, akkor utána ne bújtassátok már a szoknyátok mögé, hogy ő is ember. Robi is ember. MP is ember. Őket is cibálják. Eszter döntse el, mit akar: keményen kiosztani a fél országot, mint a kád széle, szenvedélyesen sugározva, hogy mekkora autonóm sajtómunkás ő évek óta, akkor csak így tovább, jól halad. Vagy mosolygó arcokat akar látni maga körül, akkor osztogasson süteményrecepteket. De ne sírjon, ha a kettő egyszerre nem megy.
jól van szektás, ezt jól odamontad!
Top komment 😄 sarki fény meg sutirecept.
Engem megvettél 😂
Ha szektás,ha nem,teljesen egyetértek a leírtakkal. Csatlakozom. Szektához is,ha kell.😜
@@sandorszabo7886 "jól van szektás, ezt jól odamontad!"
- Tessék, jó példa. Figyelsz, Eszter? Személyeskedik valami random kommentelő, kemény hatszavas érvrendszerrel megtámasztva. Én meg elviselem, és nem sírdogálok a sarokban, mert tudom, hogy a neten való véleménynyilvánítás - tetszik, vagy sem - ezzel jár.
@@baksagergo2890 @anitatuba3060 Köszönöm szépen! Nekünk van igazunk. Most szombaton a Normafán választási plakátokból és Metropol újságokból ötméteres Magyar Péter alakú szobrot építünk dekupázs technikával. Leborulunk előtte és az Ő szentségtelen alakját imádjuk, közben gyalázzuk a független sajtót és a szólásszabadságot. Éfélkor meggyújtjuk és a fényénél orgia. Ha csak férfiak jönnek, akkor is, de próbáljatok nőt is hozni. Gyertek!
Lehetséges, hogy Magyar Dávid úgy érzi, hogy kioktathat mindenkit ebben a stílusban, de nem. Viszont sokszor fogják hívni az ATV-be.
nyilvan voltak akik tultoltak a biciklit és nektek hivatalbol is megkell védeni a vendéget, de egyreszt igaza sem volt masreszt vallalhatatlan hisztis stilusban adta elő ami csak még több embert győzött meg rola hogy az atv pontosan az aminek MP mondja.
Igen, nem is annyira a véleménye , hanem a stílusa volt bicskanyitogató.
De igaza volt!
!
Én, csak akkor annyit írok nagy tisztelettel véleményként,hogy Puzsér Róbert, szerintem nagyon jó műsorvezető, bátor, jó tollú író,csak miatta néztem ezt a műsort.
De mától bojkott az önkényes mérvadó ellen.
Köszönöm , Puzsér Róbert eddigi munkáját,úgy is mint Tisza párti szavazó...♥️
Leugatni a nézőitek, hallgatóitok 99%-át! Királyak vagytok! Esztit mindjárt meg is sajnáljuk! Ezt tőletek nem vártam volna!
Érdekesnek tartom ezt a lázadást a kommentek ellen, főleg Magyar Dávidét nem értem. Amikor ő túlgondol egy politikai döntést, belelátva olyan agyament baromságot, ami már üldözési mániàval és merő rosszindulattal egyenlő, az oké. De a kommentelő ne tegye, de még szégyellje is magát.
Dávid hatalmas tévedésben van. Ha van olyan közönség, ami nem szektásodik, akkor az ez. Rengetegszer nem értek egyet Robival sem, ahogy itt a legtöbben. Abban az adásban Eszter nem egy másik álláspontot képviselt, hanem konkrétan végig hisztizte az adást szó szerint, ami alapján jogosan gondolhattuk, hogy nem véletlenül jelent meg pont abban az adásban.
Ami Magyar Pétert illeti, nem véletlen, hogy lepattog róla minden ilyesmi. Meggyőződésem, hogy 40-50% nem azért támogatja, mert tökéletesnek tartja, hanem egyszerűen azért, mert ez a legrelevánsabb lehetőség elérni egy messzemenőkig fontosabb dolgot annál, mint hogy hazudott e a meghívásokat illetően. A jelenlegi kormány éppen kiszervezi az országot az egyetlen olyan szövetségből, ami meg tudja védeni, ha beüt a szar. Nem érdekel hogy ki, és az sem, hogy mennyi hazugság árán jut el odáig, hogy eltakarítsa ezt a rákos sejtet az ország éléről, ha abban az egyben igazat mond, hogy megjavítja az alkotmanyt és meggátolja, hogy ilyesmi a jövőben megtörténhessen.
Nyilván jó lenne tisztának maradni, de ha ezen a pályán csak úgy tudsz nyerni ha retkes leszel, akkor nyerj úgy.
Évek óta hallgatjuk itt a rádióban, hogy ki kinek az embere, ki fizetett le kit, hogy ezt mondja vagy azt csinalja, meg miért ez a véleménye a dolgokról. Amikor viszont az ezen “kinevelt” hallgatóság csinalja pont ugyanezt, akkor egyből egy műsor blokk van erre szentelve hogy ejnye bejnye. Véleménye mindekinek van, de amikor folyamatosan, bele bele ugat a másik ember mondandójába, egyszerűen nem bírja kivárni hogy befejeződjön a mondat, csuklóból parittyázik vissza, ugyanazt a mintázatot látom, mint amit a propagandisták képviselnek. Ezt a vermet ti ástátok.
De hát ha hülye akkor had mondjuk már el, hogy hülye, már elnézést. A különbség a többi nem túl erős vendég és ő közte, hogy annyira a többség véleménye ellen beszélt és annyira magabiztosan, hogy sokan ezt nem tudták szó nélkül hagyni.
Nem volt hülye. Ezt ne mondjuk. Mondott szerintem igaz dolgokat,csak nem higgadt stílusban.
Az Önkényesben higgadtsagot számon kérni?😊
@@anitatuba3060 Jó, akkor egyszerű és csőlátású. Semmit nem bontott ki, Oszi és Robi jóval szerteágazóbban járták körbe a témát, nagyon sok problémás dolgot megemlítettek, míg ő csak a saját atv-s kolegiális érzéseit kérődzte vissza, feldolgozatlan zsigeri igazságérzetet, és semmire nem reagált, amit a többiek felvetettek.
Szerintem egyáltalán nem azzal volt itt a gond, hogy Eszterünk ellenvéleményt formált meg, hanem azzal, hogy a lehető leghiteltelenebbül csinálta, egyetlen elismerő megjegyzése nem volt vele szemben, pedig bárki bármennyire gyűlöli, amit a hazai politikai élettel és közbeszéddel tett azt azért el kell ismerni. Lehet és kell is kritizálni MP-t, de amit Eszter lenyomott az teljesen hiteltelen, szinte már az uszítást is megkockáztatnám. Ezt még nagyot nyelve el is lehetett volna viselni, ha nem párosul azzal a páratlan előadásmóddal. De lehet hozzá vagyunk szokva, hogy itt csak a Robi “rikácsol”.
Ez a leszektásozás övön aluli.
Ugyanakkor nekem az gyanús, amikor valaki megmondja nekem konkrétan hogy mit gondoljak.
Tiltsák le a komment lehetőséget!
En leíratkoztam a csatornároól, emiatt.
Puzsér véleményére továbbra is kíváncsi vagyok.
Puzsérnak van saját csatornája
Jól tette, hogy felállt. Pont.
Amennyiben nem tiltjátok le a kommentelési lehetőséget, mint az Öt alatt...akkor engedtessék már meg azt írni, amit gondolunk...ha ti is azt mondhattok, amit ti gondoltok...ezt kár a nézőn számon kérni...Eszter tegnap borzalmas volt, ezért kapta amit kapott.
@vargalacko Jól van Mr. Megfélemlítés, cukrot neked.
Igen, ez a legszánalmasabb, hogy maguknak megengedik a kritizálást.
Én a kétfarkú 🐶pártot támogatom, de azt sem bánom, ha szétárad a TISZA. Kikérem magamnak a szektásozást! Nem vagyok szektás! Egyszerűen elegem van, torkig vagyok az elmúlt 14, illetve 30 év politikai katasztrófájával. Miért kell ezt félremagyarázni? Változást szeretnék! A legértelmesebb ismerőseim mind kivándoroltak. Én is.
Én is. Két diplomával, négy nyelven beszélek.
Egy csoda, hogy a lányom megszólal magyarul egy olyan környezetben, ahol mindenki németül beszél.😢 Ha a fejemre állok, akkor sem fog pl Hamvas Bélát eredeti nyelven olvasni. Még jó, hogy lefordították sok nyelvre.
De abban a Kádár korszakban nem akarok élni, ami otthon van.
Hontnak szóltok hogy MP egy ember és ha lemajmozza az rosszul esik neki? Vagy csak a kommentelőket osztjátok ki?
Szerintem nem zavarja a majmokat.
Várjál, hogy is volt a korábbi kifogásotok? Csak mert átültetném ide. Na megvan: Hont csak a plakátra mondta a selyemmajmot, nem Magyar Péterre.
🎉🎉🎉BRAVO!!!!BRAVO! MEGVAN A NAP KOMMENTJE!🎉🎉🎉
Átlátszó vibe
Ha MP nem fehér lenne, nem merné majmozni, ahogy a Disney is csak a Tarzant nem meri afroamerikai színésszel leforgatni
Eszterrel nem az volt a probléma, hogy ellenvéleményt képviselt, hanem az, hogy olyan dolgokat állított, amik csak akkor lehetnének érvényesek, ha eltekintenénk az elmúlt 14 évtől. Olyan elviselhetetlen stílusban támadta Magyart, aminek semmi alapja nem volt. Rónai Egon fellépése pedig annyira megdöbbentő volt, ami megkérdőjelezte sokakban a pártatlan riporter évek alatt felépített nimbuszát.
Pontosan!
Egy propagandista nem tudja megérteni hogy mi a gond a propagandával...
Hanem, hogy kiderült!😂
Meg nekem pl az is, hogy full agresszíven beszélt arról, hogy mennyire rossz az agresszió:D
Szerintem kifejezetten jót tesz egy ilyen diskurzus dinamikájának ha van legalább egy ellenvélemény, de a hölgy tegnap kizárólag Magyar Péter reakcióját kifogásolta. Az hogy esetleg az ATV-ben vannak olyan emberek(műsorok) amelyekre rá lehet sütni a propaganda bélyeget, az fel sem merült, pedig van. Erre az Öt tökéletes példa.
Tegnap én voltam az egyik topkomment, amiben azt írtam, hogy egész nap a politikán lógtam, mégis ez a nő baszott fel a legjobban. Szerintem ez a komment határ eset. Ha ez már személyeskedésnek is tekinthető, akkor én elnézést kérek tőle! Ugyanakkor nem igazán szeretném törölni a kommentet, mert a bicskei ügy óta ez volt az első adás, amit nem bírtam végighallgatni. Teljesen jogos, hogy Oszi, és ti mind kiálltok a meghívott vendégért. És ha valóban a saját véleményét mondta, akkor jó, hogy ő is elmondhatta, éljen a szólásszabadság!
Fair play.
Talán illett volna bemutatni egy kicsit.
Télis tele van az ország feszültséggel. Ennek a közepébe előugrott egy vadidegen nő, páros lábbal berúgta az ajtót és akkor nekünk most kötelező megilletődve tapsikolni? Szerintem ha baratságos, nyugodt hangnemben fejti ki az érzéseit, nem váltott volna ki ekkor ellenállást. De ha nekifutásból bokán rúgja a hallgatókat, akkor miért csodálkoztok a reakciókon?
az ATV egy nem lebukott csaló intézmény éppen ezért az őt reprezentáló személy, aki úgy döntött, hogy reprezentálja a nyilvánosságban, azért követelőzik és hangoskodik, mert tudja, hogy a "hallgattassék meg a másik fél is" kreditjeit neki tulajdonítja az egyszerű hallgató, wokeskódott a jány, teátrális volt a viselkedése nekem, és tele volt önkéntelen érvelési hibával, csúsztatással a mondókája...az meg hogy a nem jelenlévő munkatársakra hivatkozva kért ki magának ezt azt, az szimplán arrogáns önkényes (kis betűvel)
És mi abban a baj hogy kimondod hogy felcseszte az agyad? Mi ezzel a baj? A csaj vállalhatatlan volt, de ettől mèg neki is ugyanúgy meg lehet a véleménye, csak azért vicces hogy valakit agresszivnak tart, mindeközben sikitozik, és kiabál és beszélgetés műsorban : D
@@sandordomonkos8351 semmi baj nincs, sőt szerintem tökre ér ha kifejed az érzéseidet, de csak lehet, hogy szerencsésebb akkor kommentelni főleg ha ennyire hot potato, amikor a dühroham már elmúlt...az ATV-s crew szisztematikusan passzív agresszív, mint egy személyiség zavaros egyén a sok hatalomszédelgéstől sokkal sokkal veszélyesebb, mint az ordítás
Azért akik ide komnentelnek ők a nezőitek.
Amit ide írnak az a véleményük.
Aki nem megfelelő stílusban teszi azt lehet kritizálni, a tartalmára viszont ha odafigyelek, az csak a hasznotokra válik.
Eszter egyszerűen fütyült a mai magyar ( nem a Péter 😉) valóságra.
Kicsit koncepciózus volt a véleménye, ami ugye a propagandisták médiára hasonlított erősen, ezért nem tetszett szerintem sokunknak
Nézöket nem illik ledorongolni , főleg ha igazuk is van .
Jól beszél!
Egyetértek.
😂😂😂
Nem azzal volt gond hogy elmondta a véleményét. Hanem azt ahogy tette, na az volt a bicskanyitogató! Máskor is csináltátok 3. személy nélkül. Máskor is van más véleményen bármelyikőrök ... Ez így természetes. De ez a nő valahogy tegnap kritikán aluli volt. Szivesen hallgatlak titeket, mert pont azt tetszik hogy ki meritek mondani ami bennetek van! ❤
Komment minden áron? Műsor minden áron. Hosszú évek óta a rajongótáborotok tagja vagyok. Kedves Oszi, Robi! Önkényes a kommentelés, hiszen ha nálatok elszalad a labda, ha Robi is pl. üvőltve "leérvénytelenez" valakit, akkor mi ez a végtelenül furcsa iskoláztatás itt a műsor elején? Ahogy Robi mondja: "SZABADJON észrevenni hogy az Eszter végtelenül rossz optikát adott a műsornak! SZABADJON már! A kommentelés lehet sértő, igen, ez a komment természete. Ti is számtalanszor sértetek meg embereket, őszinteséggel, indulattal beszéltek. Mert hát feltartjátok az ÖNKÉNYES táblát. Jogosan! Ami tehát a kommentelésbe nem fér bele: az másnak az emberi mivoltában való megbántása. A lehülyézés pl.ezt nem meríti ki. Ezt pontosan tudjátok. Egy profi műsorkészítő/szereplő SZÁMOL a komment cunamival és kezelni is tudja. Kedves Oszi és Robi! Fenntartom az önkényes kommentelés jogát!!!! Majd megítéltetik! Óriási csalódás ez most számomra, amit a műsor elején leműveltetek ( ez is Robi szavajárása). Maradok tisztelettel korábbi munkásságotok és remélhetőleg egy korrektebb jövőbeli munkásság okán.
Köszönöm, hogy helyettem is leírtad!
😂
Ugyanezt gondolom. Sőt, szerintem nem is biztos, hogy muszáj őket hallgatni. Bár nagyon szerettem...
Egyetértek
Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad.
Megnéztem MP Bolgár Györgyös beszélgetését. Ott elmondja, hogy eleve ki volt akadva az atv-re mert 2 angol interjúját is szerinte direkte rosszul fordították, olyan mondatokat adva a szájába amikkel választást lehet elbukni. De elmondta természetesen a propagandát nem úgy érti, hogy akkor mindenkire igaz, vannak olyan műsorok az atv-n amikhez köze nincs hozzá. Szóval ne vegyétek magatokra srácok.
Viszont ez a kioktatósdi, meg az hogy Dávid szerint szektás vagyok csak mert nem tetszett amit Rónai csinált Magyarral ez nagyon nem esett jól. Nem vagyok szektás. Van sok gondom Magyarral, de nincs tökéletes, soha nem is volt, viszont a gyerekem még kicsi, nem akarom hogy ebben a rendszerben nőjön fel. Szeretnénk itt maradni, szeretjük ezt az országot, de ha ez így marad akkor menni kell. Én emiatt nagyon dühös vagyok, de ígérem odafigyelek majd ezután a stílusra bár nem hiszem durva lett volna akár eddig is. Azt viszont nagyon utálom ha hülyének néznek. Én értelek titeket, egyáltalán nem zavar ha meg kell felelni néha, attól még ti egy nagyon jó műsor vagytok akkor is ha valamivel nem értek egyet, de azt nem szeretem ha kioktatnak meg olyan dolgot akarnak rám húzni ami nem igaz. Azért a könyveteket megveszem, bár elgondolkodtam rajta, hogy megtegyem-e ezekután hogy a véleményem nem kell csak a pénzem.
Ezer százalékig egyetértek
Könyörgöm Esztert ne, ne újra! Azért bocsánat, ez nemcsak arról szól, hogy egy másik vélemény és de jó, tartsuk tiszteletben, Eszter megengedte magának, hogy tényeket hagyjon figyelmen kívül és mindezt elég követelőzően tette. Pont a részéről nem láttam tiszteletet a "más" vélemények iránt, Oszi meg szokatlanul erősnek érződött tegnap, ma pedig arról beszél, hogy "nem szarunk oda, ahonnan eszünk". Ez a műsor azért működik olyan jól, mert Oszi és Robi kettőse egy nagyon élvezetes új egységet alkot, szemmel láthatóan ha autonómiában nyilvanulnak meg, akkor valami törvényszerűen félre megy. Nem Oszi kedves, nem volt jó választás Eszter és nem lehet lenyomni a torkomon, hogy én vagyok a szűk látókörű.
Emanpuncipált Esztike.
Egyetlen komment sem volt annyira uszító, amennyire a kritizált vendég megszólalásai.
Nem jó ötlet egyébként ilyen stílusban fenyegetni a véleményüket megfogalmazó embereket, ahogy Oszkár és Dávid teszik. Nem beszélve arról, hogy csak Puzsér miatt lettek ismertek, nem maguktól. Ha Robi nem lenne a barátjuk, senki nem lenne kíváncsi a "véleményükre".
Én is csak puzsér robi miatt nézem ennek ő a fő produkciója. Természetesen a két moderátor is nagyon fontos eleme a produkciónak. De itt aki adja a fő irányvonalat az a Robi. Persze mond ő is olyan dolgokat amikkel nem tudok vagy nem tudunk azonosulni.
Tényleg legyúrtuk szegény Esztert. Azt kívánom hogy ezért ne legyen álmatlan éjszakája. Ami pedig M.P.-t illeti amit mondott abban volt valami, nyilván minden ATV dolgozó lepropagandazása túlzás, (ahogy Hofi mondta) akinek nem inge, ne vegye magára, na de akinek meg inge az öltözködjön már fel (Öt,Hont).....
jobban mondva cseréljen inget, vegye fel azt a másikat, azt a nem árulósat a nemfideszügynök nyakkendővel.
😂😂😂
A Klubrádióban tegnap MP elmondta, hogy két dolgot is helyre kellett igazíttatnia az ATV-vel, amire azt mondták, hogy "véletlenül félrefordították". Ez nem csak Egon meg Esztike működése, hanem alapvetően az ATV ármánykodása MP ellen. Azt is elmondta, hogy a műsor előtt Egon 5 percet beszélgetett vele, a választások volt a téma. Semmit nem jelzett, hogy mit fog művelni az adásban. Tehát biztos, hogy full megrendezett dolog volt.
nekem sseszterrel pont az a problémám, hogy szektás lendülettel védte rónait, aki sajnos tényleg nagyot hibázott és indokolatlanul pökhendien viselkedett mp-vel, aki épp elért egy történelmi sikert és pont az ilyen karaktergyilkolászás keresztüzében tör előre, vagyis eszterben és rónaiban a minimális empátia sem láétszódik
nincs igazad david, a legjobb dolog volt h nem asszisztalt ahhoz az aljas bohozathoz. egon es az atv teljesen lejaratta magat, vállalhatatlan volt!
😂
Ez az adás a műsor második mélypontja, az első tegnap volt. A kommentekből tanuljatok és ha valaki hülye fasz volt, akkor ne legyen már bűn kimondani, hogy egy hülye fasz.
Mondjuk Robi erre pont nem képes a Vitézys vergődésével és azzal, hogy torokra veszi fideszmantrát "szakemberség" címszóval...
Bízom benne, hogy visszatértek önmagatokhoz. Dávid (az all time kedvenc vendégem) is csalódás volt ezzel a kioktatással.
Jah, szánalom.
😂
Nem tudom, hogy hogyan hívják a Puzsér Robert mellett ülő embert, de üzenem neki!! Az Atv-s interjúval kapcsolatban, hogy annak a fáradt Rónai Egonnak sem a piros mappával kellett volna indítania! A fáradság erre nem mentség!! Pont!!!!
Bírom ezt a véleményt (Dávid), hogy örüljünk, hogy lett műsor, meg köszönjük meg. Ember, nézz már körül, akár csak a RUclips-on, szerinted nem lenne mit nézni, hallgatni? Kb. ezt (önkényes) dobálja fel, mert ezt meghallgattam 10x, ha mást hallgattam volna mást dobálna fel. Jó a műsor? Igen, jó. Nélkülözhetetlen? Nem.
És csak halkan jegyzem meg, mert kb. kedvelek itt mindenkit, de ha épp nincs Robi, az egész nem ugyanaz.
Meg az se felejtsük el, hogy a az ős ÖM két emberrel ment, Oszival és Robival. Ma már, ha nincs harmadik tag, akkor nem lehet műsort csinálni??? Hol van ez megírva? Mi ez az ócska duma, hogy nem volt kit beültetni a harmadik székbe, ezért szólt Oszi egy ott dolgozónak, hogy ugorjon már be?
@@HorvathDavid1és még köszönjük is meg.Én márpedig nem fogom!
Csak az az adás ér valamit ha Robi itt van.😊
@@St.Germain-Tamas én bírom a Magyar Dávidot. Én inkább az Oszkárral vagyok úgy, hogy KariGeri szellemét ide idézzem, Unikummal elviselhető.
@@HorvathDavid1 Szetintem nincs itt baj egyikkel se.Elmondják a véleményüket.Természetes hogy valaki ezzel ért egyet,valaki azzal! Az is természetes,hogy a nézők elmondják a véleményüket. Ha valami durva vélemény van,akkor azt torolni kell.
Eszterrel kapcsolatban: 3900 ember mind rosszul látta a dolgokat? Hmmm….lehet.De lehet nem.
Oszi inkább ne hívjátok meg Esztert többször. Nem azért, mert más volt a véleménye (Kassai Lajos is mást képvisel, de kulturált módon ki tudja fejezni), hanem mert iszonyat arrogáns, pökhendi stílusban adta elő magát. A magyarok 14 éve triggerelődnek ezzel, épp elég a NER-től hallgatni.
bizony, én pont ezért nem megyek propioldalakra, mert szabályosan rosszul leszek tőle fizikalilag, és semmi de semmi értelme, sose győz meg senki senkit
jogos full hiszti volt
@vargalackoEleg sokan ellent mernek mondani Puzsernak, szoval ez nulla erdem
Egyetertek !!! A bicska kinyilik a zsebben ettol az arrogans , rilacsolo noszemelytol !!!
Puffogjon az ATV ben … azt ugysem halljuk , latjuk tobbe !!!
Sok100,1000 kovetot veszitettek el !!!
Akkor már inkább Csunderlik pl akire azt mondom h ellentmond gyakran Robinak. Mégsem úgy teszi, mint a tegnapi hölgy. Nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt valaki.
Őszintén sosem gondoltam volna hogy egyszer megélem azt, hogy Horváth Oszkár az Önkényes Mérvadóban felszólítja a hallgatókat hogy azok ne fogalmazzanak meg kritikát, ha valamivel vagy valakivel nem értenek egyet.
Esetleg megfogadhatnátok a saját tanácsaitokat és belegondolhatnátok abba is, hogy talán Ti hibáztatok azzal, hogy ezt a nőt hívtátok be. (ha már több százan így gondoljuk)
Sajnálatosnak tartom, hogy miközben kiosztjátok a kommentelőket "egysíkú" véleménynyilvánításukért, addig minimális kritikát sem vagytok hajlandóak mutatni műsorvezetőtársatokkal, Eszterrel szemben, aki - egyébként egy rádióműsor kereteihez képest kevésbé vállalható személyiséggel - egyetlen hangot nem volt hajlandó akár még csak megfontolni sem, ami az ő mantrájától eltért. Eszter szereplése rendkívül rosszat tett a műsor színvonalának, és csalódást keltő, hogy fel sem merül bennetek az a gondolat, hogy ha ilyen sokan vannak ezen a véleményen, akkor esetleg nem a "bunkó" kommentelőkben van a hiba. Továbbá hadd ne kelljen már sajnálni szegény Esztert. Ha valaki a nyilvánosság elé áll, akkor vállalja, hogy a szerepéséről mások véleményt fognak mondani.
Oszkár az adás első felében a magyarázkodásod és a hallgatók pökhendi kioktatása, azért mert jogos kritikát gyakoroltak, kiábrándító volt.
Csak Robi miatt nézik sokan az adást, mert általában ő fogalmazza meg tűpontosan a lényeget, mindenki másnak csak mozog a szája...
Raadasul Oszkare tok feleslegesen, a vegtelen es tok ertelmetlen felsorolasaival... amikor meg nem tud mit mondani, idiotan vihoraszik Puzser poenjain, mint valami talpnyalo beosztott a föni jajdejo viccein... na mindegy
Először azt hittem Eszter üzenetét olvassa fel Oszkár.
19:16
Tegnap Horváth Oszkár azt mondta, hogy nem biztos, hogy jó, hogy ha az ATV köreiben dolgozik ezek után (nem szó szerinti idézet, lusta vagyok megkeresni).
Most meg, hogy milyen jó, hogy több vélemény is megfér itt.
MI történt tegnap óta? Ilyen gyorsan még Orbán se fordult meg...
Szerintem elbeszélgettek vele....
@@andreamarcso2783 Elbeszélgettek, vagy ajánlatot kapott. Előbbi sajnálatos lenne, utóbbi, ha elfogadta gusztustalan.
Én bízom benne, hogy egyik sem. Csak próbál kicsit konszolidálni. Szerintem.
És lehet hogy tényleg magától jött be a tegnapi hölgy, nem küldték. Ettől függetlenül persze nagyon nem volt szegénynek igaza.
Oszit sem hiszem h meg tudják gyúrni a "hátterből" , Robit pedig fix h nem. Pont erre újabb bizonyíték a tegnapi adas is.
Oszi, nagyon rendes ember, de azt gondolom, ha 4000 ember azt mondja nem akarja tobbet latni ezt a nőt, azt is erdemes figyelembe venni. Azt, hogy független vagy nem az most lényegtelen, egyszerűen a a nezők nem kivancsisk z ilyen típúsu emberre.
hiába vagy független, ha b*ta vagy mint a föld. ha nem lát semmi problémát az atv-nél, akkor alkalmatlan szegény pára újságírónak
4000 szektatag.
Inkább nekik kéne kicsit gondolkodni.
Nem akarok új DK-t, új Fideszt sem.
Meg kell változnia a társadalomnak ahhoz, hogy a politika is meg tudjon.
@@DJNewLeo nem szekt ez. Nem tetszetos nekem sem a teljes, vakon kovetes, de nem magyaerorszagi sajatossag ez. En Hollandiaban elek es politikai tartalmak alatt itt is ugyanilyen szintu kommentek tudnak elokerulni.
@@rkzinczy
De azért észre lehet venni, hogy ha valakinek a szar ömlik a száján, és felolvassa az előre megírt propagandát, de tegnap ilyen nem történt.
Teljesen objektív véleménye volt az újságíró hölgynek, nem hergelt, alátámasztott érvekkel mindent, egyáltalán nem az egybites faszságokat nyomta, ahogy a Megafon, meg Bayer Zsolt, meg a hasonló kaliberű emberek szokták.
Az ilyet el lehet fogadni, nem?
Akkor is, ha nem egyezik a saját véleményünkkel.
Az én véleményem is közelebb állt sokkal Robiéhoz és Oszkáréhoz, de azt kell hogy mondjam, sokkal inkább a tetszésem vezérelt, fogalmam sincs, melyik hazudik MP és az ATV közül.
@@DJNewLeoAz a nő saját műsort kapott, abban is idegesítő, egyszerűen nem való médiába, max újságírónak.
Egyáltalán nem az volt a baj a tegnapi hölggyel, hogy más volt az álláspontja és nem értett egyet veletek vagy MP-vel, hanem hogy vállalhatatlan stílusban ömlött belőle a bullshit…
Mellékesen kérdem miért volt 14:12 körül vágás ?
Drága Oszi! Nem az volt a baj Eszterrel h más a véleménye, hanem h agresszív és ostoba. Régi KISZ gyűléseken nagy sikere lett volna, de itt ne már..... Szívetek joga persze h hívjatok, de én tuti nem fogom sokáig hallgatni. Ti sem értetek egyet Puzsérral szinte sosem, de attól még teljesen hallgathatók vagytok. Pont emiatt talán. Szóval nincs itt semmi szekta, csak Eszter hallgathatatlan. Sorry.
Ez a komment fényesen bizonyítja a szektás gondolkodást. Javaslom hallgasd vissza, és próbáld meg friss fejjel tettenérni a butaságot.
Feljebb kifejtettem hosszabban és szofisztikàltan. De gyakorlatilag igen. A "mér nem mehetek el a koncertre" stílusban feleselõ vitapartner olyan cringe és bosszantó, hogy az valami borzalmas. Szerkesztõként tudhatná legalàbb azt az alapvetést, hogy a vita racionális, a veszekedés érzelmi amplitúdóból müködik, és nem keverjük a kettõt, mert ez a rettenet kerekedik belõle.
Puzsér meg Oszi mindig olyan értelmes véleményeket formálnak a társadalomról, de ha rólunk kommentelőkről van szó akkor nem vehetjük figyelembe ha kritikával illetnek minket, ugye? Most hirtelen kettő majom és nem két értelmiségi, most hogy kritizálnak minket? Bejön egy nő ellentétes véleménnyel és szétcincáljátok, mi ez ha nem szekta? Bármi kritika Magyar Péter felé = propaganda? Csak úgy mondanám, hogy a 80 éves fideszes Bözsi néni ugyanígy gondolkodik csak Orbán Viktorról. Eszter is tényleg, nagyon aggresszív emellett a szerény szegény Puzsér mellett, úgy elnyomja ez az aggresszív Eszter ezt a csendes Puzsért... Ebből az adásból vihettétek volna el a legtöbb értéket, rajta kaptak titeket azon, hogy ugyanúgy viselkedtek ti intellektuális műsorhallgatók, mint bármelyik kommentkaratés erre ti elutasítjátok és defenzívek lesztek. Most meg csomó komment itt írja hogy hát nem tetszett neki a műsor, nem bírta hallgatni stb... Erre a megoldás nyilvánvalóan nem az hogy akkor kikapcsolja, nem, le kell menni a kommentszekcióba és el kell küldeni a p*csába ahogy azt egy értelmes ember tenné, gratulálok.
Emanpuncipált Esztike.
Mekkora baromság. MP -t hónapokig gyalulták, mocskolták gyaláztàk napi 24 órában. Behívják egy hatalmas választási eredményről beszélni, se gratuláció, semmi, csak folytatódott a degradálás! Ez nem fáradtság! Megmondta, hogy ennek véget vet!
Dávid, bakker… ne kezd te is… tegnap a hölgy elbukott , most meg te próbálod vissza pakolni a kakát a lóba??? MP 4x kérdezte az Egon-t, hogy van -e kérdés, azzal kapcsolatban amiért oda hívták. Nem volt kérdése Egonnak. Most tényleg maradt volna ott abban a szűk 8 percben szöszölni a dossziéval és annak tartalmával ???? Amikor a választás eredménye kapcsán hívták be? Ez lett volna a megoldás ? Csinálhatta volna ezt is persze hogyne ….
Lehet, hogy ma még nem korlátoznak benneteket, mert az most még túl nyilvánvaló lenne, de szerintem csak idő kérdése ez. és nem is biztos, hogy rosszabul járnátok. Persze be is lehet simulni és akkkor maradhat minden a régiben. A közszereplő egy box zsák is amellett, hogy egy személy - ez egy ilyen szakma és nincs megkülönböztetés ebben, valamint a nemi szerepeknek sincs jelentősége. A szektásodást meg pl. inkább a Hit gyülekezetnél vagy a fidesznél kellene keresni és a hozzájuk köthető médiáknál és nem Magyar Péternél.
Ki lehet amúgy iktatni a kommenteket, ha nem kíváncsiak az emberek véleményére, csak a nézettség és a nagy számok kellenek..de akkor lehet, hogy sokkal kevesebb lesz a megtekintés. Ha megéri, hajrá.
Imádom a műsort de a tegnapit lekapcsoltam a hölgy miatt🥴
Bëlga - Majd megszokod
Azért igazán eljátszhattátok volna, hogy mit is kellett volna mondania szó szerint M.P-nek egy ilyen helyzetben, amikor azt mondják nincs kérdés, meg hogy a kutyakomédiát fejezzük be. Erre várom a jó ötleteket, hogy ez után mit mondasz? Miután ötször megkérdezted, hogy van-e kérdés? Ücsörögjön még ott és tegye fel még 10-szer a kérdést, amíg letelik a műsoridő? Vagy játssza el ő maga a riportert és kérdezzen saját magától?
OTT VOLT A PUZSÉR VÉLEMÉNYE BASZD MEG!
Meg se hallgattad azt a műsort.
Pontosan! És hogyha Rónai előre tudatta volna MPvel hogy ma a szereplések számáról fognak vitázni akkor ő is bevitt volna egy mappát összehasonlításképp
Megpróbálták kiugrasztani,idesíteni hogy megint el lehessen adni a pszihopeti dumát!Készüljön a tisza párti tábor hogy a mostani eredmény miatt felfogják tekerni a lejárató(dehumanizáló) kampányt Péter ellen.Továbbra sem a teljesítménnyel halad a kormány hanem nácizás,nőverőzés,b...izás megy felsőfokon.Érdekes hogy igazából a fidesz vezetésre ránézünk és ott ezekből mind lehet találni csak azzal vádolják az ellenfelet amit ők maguk követnek el!
Ráadásul MP elmondta a Klubrádióban, hogy az ominózus adás előtt kint Rónai 5 percig beszélgetett vele és akkor is a választásokról volt szó. Semmi jelzést nem adott, hogy ilyesmit fog vele csinálni az adásban.
Topkomment 👍
Erdekes nagyon sokszor voltatok ketten
De most hogy a tulajdonosi kor fejere lett olvasva az ami kezzelfoghato
Hirtelen nem volt 3. Ember es levezenyeltek egy ATV hr es kisasszonyt
Vannak helyzetek, ahol nem kell benne maradni egy helyzetben. Erről nem fogtok meggyőzni.
Amit Rónai művelt, nem volt korrekt. Egy ilyen szavazási eredmény után legalább egy fél szóban gratulálhatott volna.
Ezt mindenki döntse el, hogy ő mit tenne. Szive joga. Hadd döntse ő el. Nem ő kezdte.
Az emberek attól lesznek depressziósak, mert nem akadályozzák meg, hogy mások ártsanak nekik. Ettől olyan bùvalb.szott nép a magyar.
Én is kimentem volna.
Pontosan. Van egy ilyen "elvárt" politikusi viselkedés, mi szerint neked mindenáron higgadtnak kell maradni, mert akkor vagy profi. Hogy ezt ki írta alá és hol, nem tudom. Szerintem meg nem szabad benne maradni egy helyzetben, ahol nem adják meg neked a minimális tiszteletet sem. Most néztem a Rogán interjút, na az a figura semmilyen tiszteletet nem érdemel, mégis a riporter ezt megadta neki és úgy tette fel neki a kínos kérdéseket. Egon eleve egy megalázó helyzetet teremtett, teljesen jól tette Magyar, hogy kivonult.
Pontosan… túlságosan megszokták az emberek, hogy el kell fogadniuk a megalázó helyzetet!
így...egy konfliktusban ha agresszíve eszkalálódik vagy visszaütsz (csak önvédelemből! vagy a másik lefevegyverzése céljából) vagy ellépsz a másiktól ez a két etikus lehetőséged van
hallgasd meg MP mai klubradios interjujat, ott pontosan erröl beszel plusz az elozmenyekrol
A tegnapi nő tök szalonképtelen volt.
Meg vannak pukkadva , pedig nem is ők lettek lepropagandistázva, hanem a tégcsoport. És csak a hülye nem látja hogy pl az ötben vagy maguktól vagy pénzért hülye emberek ülnek. Az első adástól néztem , akkor hagytam abba mikor Magyar Péter még nem volt téma , számomra már nézhetetlen.
Ez a rendszer az elmúlt 14 évben szétrabolta, nyomorba döntötte, megalázta, elszigetelte, eladta, kiszipolyozta és legyalázta ezt az országot. Aki ezt a rendszert a mai napig kiszolgálja, az ellen a harag és az utálat szerintem teljesen indokolt. Lehet civilizáltnak lenni, de azt ne kérje tőlem senki hogy a Bajer Zsoltokat kenyérrel dobáljam vissza. Szemet szemért, fogat fogért. Ha egy fideszes troll beül ebbe a műsorba, és trollkodik, akkor pontosan azt kapja, amit érdemel. Ez így működik. És én gerinctelenségnek tartom a hozzátok hasonló médiaszereplők részéről, hogy nem szorítjátok sarokba az ilyen figurákat, és nem ugrasztjátok ki a nyulat a bokorból, hogy akkor mondja ki tényleg amit gondol. Hogy a Fideszt imádja, és Orbán a király. Esetleg, hogy ki fizeti őt a trollkodásért. Utána lehet tovább "őszintén" és civilizáltan beszélgetni.
@vargalacko Szerintem nem. Szerintem azokról beszéltek, akiknek nincs saját, független véleményük. De minden esetre köszönöm!
Nem szoktam kommentelni, de most muszáj vagyok tollat ragadni. Az előző adásban nem Eszterrel személyével volt a baj (ha valaki az adás második felét is meghallgatja, ég és föld a különbség), hanem azzal a pökhendi stílussal amit előadott.
De még ezt is megértem, ha a cég ahol dolgozom odaküld, hogy segítsek be valahová, én sem fogok olyanokat mondani, ami miatt másnap már nem kéne bemenni. Nyilván védi a mundér becsületét, de ez a stílus konkrétan bicskanyitogató volt, amikor reggel munkába menet titeket hallgattalak.
"ha valaki az adás második felét is meghallgatja, ég és föld a különbség" lehet szóltak neki a fülesen, hogy vegyen vissza, de ezt nekünk letolt kommentelőknek persze nem kell tudnunk😀
unalmamba inkább a kommenteket olvastam ! Ajánlom nektek is végignézni a nézőitek véleményét . Jó lesz jobban tisztelni Őket .
En is azokat olvastam ejjelig, klasszisokkal jobb es tanulsagosabb volt mint Eszter rilacsolo amokfutasa MP ugyben
Dettó 😏👍
Dávid pihend ki magad, vagy menj ki!
Vagy mi megyünk ki!
És annyira gáz, hogy azzal támasztod alá az igazad, hogy benyalsz a Robinak😉 akinek egyébként teljesen igaza van!
Azért imádom hogy aki szerint Rónai Egon szakmaiatlan volt ebben az interjúban az automatikusan MP szektás lesz (függetlenül attól hogy MP-ről mit gondol)
Nézzétek meg ATV Orbán Balázs videóját, tök cuki lett. Talán, azért ilyen kellemes hangvételü, mert nem kergették el piros mappávban, lévő vendégmunkások, letelepedésikötvények tényével. Lehet szerkesztő asszony teljesen autonóm, de most ha ilyeneket látnak az ATV nézői akkor mit gondoljanak? Nem látjuk mi folyik a háttérbe, de most ezt látjuk a képernyőn, talán majd jobban figyelnek majd. Szerintem a nézők nagy része nem bántana senkit és is mélységesen elitélem ezt, ez nem megoldás! De most ha ezek a tények akkor ne csodálkozzon senki, ha ilyen kommentek jönnek.
Én nem bántottam esztert, de azért ahogy rászólt Robira, mint egy tanárnő.. na. Arrogáns volt. Ez tény. Jöjjön. De ha ő arrogáns, arrogáns lesz a reflexió is. Ez is tény.
Magyar elmondta az atv- s sztori hátterét a Klubrádióban ma, érdemes megnézni!
A klubrádiós MP riportot hallgassátok meg! Kerek lesz az ATV sztori háttere.
Pontosan.
mindenkinek meg kene hallgatni
Pontosan. Pl. ott elmondja azt is, hogy akarta csőbe húzni Egon.
A műsor első része a kommentelők kiosztásával kissé szereptévesztésnek tűnik.
jaja, nem ehhez szokott a szektátok
Nem
Egyàltalán nem. Teljesen jogos, amit Oszi kifejtett, és szükséges volt, hogy tisztázzàk a helyzetet.
És kiemelném, hogy "hogy a bús picsàba" szeretnénk egy szofisztikáltabb, egészségesebb köznyelvezeet és közbeszédet, ha ugyan úgy viselkedik a szuperellenzéki kommentelõ, mint a kormànypàrti troll archetipus?
@UC6CjvntEeOhvQry1x9KRWPg Miféle szektára gondolsz?
@@sandorszabo7886te ostoba😀
Köszönöm a 22 percnyi kioktatást, most már tudom, hogy alsóbb rendű élőlény vagyok, amiért ha azt látom valamin, hogy piros, pöttyös, gömb alakú és pattog, akkor azt labdának nézem. Lehet magyarázni a magyarázhatatlant, nem igazán hat meg- sokad magammal együtt, ahogy látom... Egyértelmű, hogy miért volt a tegnapelőtti vendégetek az, aki. Egyedül Oszi érvelése volt valamelyest elfogadható. A habzó szájas vélemény nyilvánítás Robi és Dávid részéről egyszerűen gyomorforgató.
Azon együtt nevetünk-háborgunk, amikor a Megafonos pártkatonáknak betűre egyezik (a Fideszével és egymáséval) a véleménye igaz? De amikor Eszter véleménye egyezik az ATV érdekeivel 1:1-ben és ezt szóvá tesszük mi, alávaló, sub-humán kommentelők, akkor mi vagyok a rosszak? Ti vagytok az offenzív kommentelés nagyurai, azt sértitek meg, akit csak akartok, úgy ahogy akarjátok széles közönség előtt, mert a műsor lényege szubjektív véleményetek. Ha a kommentelő teszi ugyanezt egy olyan alannyal, aki a ti almotokba tartozik, azt meg nem vagytok képesek elviselni. Külön vicc az élő chat kikapcsolása a stream alatt. Évek óta nagy lelkesedéssel hallgatlak Benneteket, de ez az alapvető értékeket figyelmen kívül hagyó, hipokrita viselkedés elvette tőletek a kedvem teljesen.
Lehet lesz@rni nyugodtan, hogy -1 nézőtök van, csak nehogy általános legyen a vélekedésem a többi alsóbb rendű ember között...
A saját szemünkben is vegyük már észre a gerendát, ne csak a máséban, kérem szépen!
-2
Ha M.P.t nyugodtal lehet támadni bárkinek akkor gondolom a csajszit is lehet🤷♂️ nem tul pozitiv megmondjátok ki mit milyen stilusba kommenteljen.
Ki támadja az a ner-rs büdösbogarat? Már rég pofán kellett volna bacni a gátlástalan hazudozasaiért, alávaló rágalmazásaiért.
Szerintem kapcsoljátok ki ti is a kommenteket, bejött az ÖT-nek is 😏
Ja ott szépen megy az uszítás 4 hónapja. Majmozas. Szöszizés stb stb
Én azóta utálom az atv mióta hagyják hogy Hont folyamatosan gúnyolódjon MP-n és a támogatóin.
Fő a demokrácia!
Ezért kapja a lopott közpént a gazditól!
És ezek a férgek a nagy véleményvezérek.
@vargalacko Mi meg tőled,s mosd ki a szád szappannal....
Én csak annyit fűznék ehhez a kommentes dologhoz..,hogy csak óvatosan, mert többnyire belőlük éltek
"Én azt javaslom Önnek, hogy tegye el azt a papírt!"
és egészen jól - tehát becsüljetek jobban bennünket - föleg ez a david okoska
@@sandorvukovich667 Így! Fosszatok ki maradjatok Örökre ☢️🐸!
Akármit mondtok . Eszter irritáló volt nagyon .
.
Most tényleg azért ne kommenteljünk, nehogy szektásnak legyünk beállítva? Szerintem a szektásokat máshol, pl egyházi jellegű gyűlésekben keressétek.
Vagy az ATV-ben. Úgy hallottam hogy nagy a metszete van az ATV-nek és a hitgyülinek...
Vak hit valamilyen magyarézattal alá nem támasztott vélekedésben.
@@Stacktracee Ezt direkt nem írtam, de ilyesmire gondoltam.
ott az atv nem kell messze menni ha szekta kell
Egyetértek! Ez szánalom 😂
Köpködött 3900 ember ?Köpködött????? Az igen!
Meg ezt a Tiszásokra kell kenni?
Szart is kiöntjük magunkból hallgatók?
Hát már elnézést,de ez se szép!
Sőt, igen sértő a hallgatóikra nézve...
Oké, töröltem a kommentem, egyúttal leiratkoztam az önkényesről.
Marad kizárólagosan az Apu és most értettem meg FAM-ot, hogy itt miért nem nyilatkozik.
Jaj, olyan jó volt a tegnapi műsor, eléggé annulláljátok most ezzel. Nem állítom, hogy felső parancsra, elhiszem, hogy nem, annál rosszabb a helyzet: véditek a védhetetlent. Csak azért, mert nő. És ez elfogadhatatlan: egyenjogúságot követelni, de védettséget élvezni, az nem fér össze. Volt egy álláspontja a hölgynek, ami gyomorforgató volt a többség szerint. Ennyi.
De leginkább a csaj stílusával volt gond.
😂
Miért kellene érdekelnie egy olyan ember érzése, aki a mienkre nincs tekintettel, olyanokat mond? :D
Rónai teljesen szakmaiatlan volt pedig amúgy egyik vezető arca az atvnek nem véletlenül.
Totál letamadas élő adásban?
Hagyjuk már bassza a csőrüket az atv nél és ki volt adva a kilovesi engedély.
MEGINT PUZSÉR SZAVAI AZ IGAZAK - A többi csak szerecsenmosdatás . Miért kell a kommentelőket ledorongolni , ha egy nőszemély szereplése rengeteg embernél kiverte a biztositékot . Vagy azt akarjátok hogy nézettségetek jelentősen zuhanjon .
Ma is és tegnap is az dominál a beszélgetésben aki az ATV-t védi és MP-t és a "szektásokat" ostorozza, holott a kommentekben pont fordítva tükröződik a dolog. Érdekes...
“Ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa”
Topkomment 😂
"Moderálják magukat kicsit a kommentelők" - üdv az internet valósáágában, barátom
👍
Eszternek ajánlom, teával és pogácsával nézze meg a Bolgár György által készített riportot, Magyar Péterrel! Aztán szálljon magába és gondolkodjon kicsit! Ajánlanám a Péter telefon, internet, sms megkeresését az ATV által kiadott listával korrektül összevetni, ott egyszer s mindenkor tisztázódna ez az áldatlan "kutyakomédia"
Dávid, 5X kérdezte meg a Magyar Péter a Rónai Egont, hogy van-e kérdés, és nem kapott egyet sem. Védhetetlen Rónai viselkedése és Eszter is azért volt kiakasztó mert ennek ellenére védte. Persze a komment stílusára figyelni kell.
segítek szektás! a kérdés az volt, hogy miért hazudott a messiás az ATV-ről.
erre nem akart/tudott válaszolni és elfutott.
szívesen.
@@sandorszabo7886 Ez a kérdés nem hangzott el, csak bele projektálod, Mint ahogy azt is, hogy én szektás vagyok, te szerencsétlen.
Akkor segítek én is ATV szektás!
A média sérelmek az ATV és Magyar Pérre tartoztak nem a nézőkre! 1,3 millió ember szavazott előző a Tiszára ezzel történelmet írva! Minden "BBC" standard-et megszegettt Egon. Elfogadhatatlan volt az és ahogy ez az egész fel volt vezetve. Ezt lehetett volna úgy is hogy gratulál, beszélnek az európa parlamenti választásokról, a fővárosi közgyűlésről majd a végén megemlíti hogy ő másként értékeli az ATV kritikát és átnyújtja a dossziét. De nehogymár a nézőnek kelljen oktatnia alapvető média etikát! Hol élünk?@@sandorszabo7886
@@miklosszabo5170
nem kel felkapnod a vizet, szektás!
a kérdés nem hangzott el explicite, de mindenki, akinek van némi erkölcsi érzéke, tudja, hogy ha elé teszik a hazugságainak bizonyítékait, akkor azt várják, hogy reflektáljon rá valamit. nyilván ha valaki olyan gerinctelen hazudozó mint MP ("Nem akarok politikus lenni" stb) akkor ő ezelől elfut. A szektásai, mint pl te, meg megvéditek ezt a morálisan vállalhatatlan lépést.
@@sandorszabo7886 Honnét veszed hogy hazudott?
Hát ma szomorú lettem😮 nem is nézem 1 darabig a műsort 🎉
Dávid! Bohár gerillahívását Puzsi pár hete 1- 2 mondat után lecsapta.😂 Elmondta utólag, hogy érezte, csapdába akarják csalni, ezért választotta a telefon kinyomását.
pontosan! úgy kell rájuk reagálni, mint, ahogy a Roxfordban a mumussal való megküzdést tanítja a Lupin 🤡🤡🤡
Andrea,ez megint ott volt 🫵👍
Puzsér levezetése a Napkeltétől a mai médiaállapotokig nagyon találó. Tényleg nem a Fidesz kezdte, de ez persze semmire sem mentség. Főleg nem Rónai Egon számára. Ha az volt a cél, hogy bebizonyítsák az ATV elfogulatlanságát, akkor az elég kontraproduktívra sikeredett. Ez teljesen független attól, hogy mi volt a dossziéban és hogyan reagált Magyar Péter.
Ja, sok mindent nem a Fidesz kezdte, de ok tokeletesitik. Az o bunuk az, hogy ezen mind valtoztathattak volna 2010 utan, de nem tettek.
yups! Szobrot Krassó Györgynek!
a párt struktúra szivárványos ökle
Sose kommenteltem még, mert podcast formában fogyasztom a tartalmat, de nekem senki ne mondja meg mit csináljak vagy mit ne! 😂 Csak ezért jöttem át a RUclipsra hogy ezt megüzenjem Oszinak! 😂
Én Svájcban élek lassan 10 éve, és nekem az a tapasztalatom, hogy az itt élő emberekkel többnyire lehet vitázni. Hajlandóak a véleményüket módosítani, mert hajlandóak értelmezni, amit mondasz. Mi magyarok (saját magamat is bele értve) nagyon makacs egy nép vagyunk, kiállunk a véleményünk mellett, akkor is, ha minden érv mutatja, hogy a véleményünk baromság. Többnyire egyet értek Robival, mert az érvelési rendszere logikus. Ettől függetlenül már volt többször is olyan, hogy nagyon nem értettem vele egyet. Esztert viszont először láttam, és a műsor első felében egy számomra vállalhatatlan dolog mellett érvelt abszolút racionalizálva. Ezzel szemben a műsor második felében már tudott érdekes dolgokat mondani, amik nekem tetszettek. Ettől függetlenül ott volt bennem az irritáció...
Dávid! Az első tíz perc után ezt a műsort ma nem nézem tovább.Ne te döntsd el mit mondhatunk és gondolhatunk.Rossz napod van?Egyébként nagyon szeretlek a műsorban.De ez most off
Dávid ugyanúgy kioktatott most bennünket ahogy Rónai MPt. Már nagyok vagyunk,el tudjuk dönteni hogy kinek adunk igazat
Szegény Eszter! Felháborító, hogy ezt a szimpatikus, okos és elfogulatlan gyönyörű nőt minden ok nélkül megtámadták tegnap a sötét és unintelligens kommentelők.
Ja nem...
szegénykeeee
Megint a Puzsérnak van igaza! 😀👍
Teljesen igazad van
Egyébként ha Puzsér és Csoki összebalhézik, akkor amúgy melyiküknek van igaza? 👀
Hogyhogy megint? Tegnap az Oszinak volt.
@@adamzsoter3899Az AI is megmondta,hogy kinek van igaza.
@@gvagearis
Tökre nem azzal volt a baj, hogy más véleményt mondott Eszter. Ti is sokszor más véleményen vagytok. De olyan kekk, lekezelő stílusban tette, hogy most először nem bírtam végighallgatni a műsort. Inkább legyetek akkor ketten legközelebb, légyszi, de tényleg hallgathatatlanná tette az adást.
Dávid most pöcs voltál. Puszi
Köszi, szívesen máskor is.
@@chmtx Lehet pökhendiskedni, de attól még igaza lesz a hozzászólónak :D
@@chmtx Hiába nyáladzol neki a műsorban, meg csaholsz itt is, nem fogja elvenni a szüzességedet! Közelebb vagy a 60-hoz, mint az 50-hez. Egy szűz incel maradsz örökre!
Mindig az volt.
@@chmtx Hiába nyalsz neki a műsorban, meg csaholsz itt is, nem fogja elvenni a szüzességedet! Közelebb vagy a60-hoz, mint az 50-hez. Szűz incel maradsz örökre!
Hajrá Tisza! Hontnak azért szóljatok, hogy az uszítás fejezze be Magyar Péter ellen. 😉 De egyébként az egész Ötnek
Kik uszíthatnak és kik ellen lehet uszítani? Kisvárosi kávéház ellen belefér?
@@jookovacs nem fér bele
@@gvagear Huszonéves riporterhölgy elleni uszítás esetleg?
tényleg nem veszitek észre hogy némethsándorjúdás át fogja programozni az atv-t, spiritet a fideszes szavazókra? ennyire naívak és jóhiszeműek vagytok még mindig?
@@jookovacs mármint propagandista hölgy?
Attól, hogy a kacsa nem tud úszni még nem a víz a hibás.
O.K
Holnaptól akkor Robi helyett Esztike legyen!
A Szent polkorrektség nevében. 🤗
Az betenne a nezettsegnek.
@@JuditMáthé Nem szabad ilyet mondani mert Esztike megsértődik.
A tegnapi vendéggel a probléma nem a véleménye volt, hanem az a minősíthetetlen stílus, ahogyan azt előadta.
Az ilyen hisztéria nem engedhető meg egy ilyen színvonalú műsorban.
Szerintem egyértelmű, hogy egyszerre zavarta a hallgatókat Eszter irritáló stílusa valamint irritáló mondanivalója. Leginkább ez csapta ki a biztosítékot. Értjük, mit akartok mondani, de a NER bármely tagjától ugyanezt hallgatjuk, persze, hogy mindenkit fáraszt ez a típusú ember. Nektek meg azt kell elfogadni, hogy bizony mi így gondolkodunk.
A mosdatást illetve a leszúrást ti se erőltessétek, két perc elég lett volna rá.
11:30 ilyen értelemben szerintem az Önkényes is feltehetné, önkényesen önmagának ezt a kérdést.
Évek óta figyelem az adást és most csak azért nem iratkozom le, mert Robi véleményezése érdekel. Csunderlik hoz még színvonalat. Oszkár mindig is “nagyképernyős” volt, de lehetett szeretni. Ez a mostani, hallgatóit lekezelő megnyilvánulása nagyon rossz fényt vet az adásra…
Leiratkozhatsz, Robi felrakja a saját csatornájára ezeket a részeket, ott meg tudod nézni.
Az Egon viselkedèsènèl csak az Eszter szemellenzős, agresszivitása volt nagyobb csalódás, de elfogadtam, hogy ez a vèlemènye, de nagyon elfogult volt sajnos, pedig biztos èrtelmes ember alapvetően, csak ő is elhiszi amit mond
ha az ember szemellenzős, elfogult véleményeket akar olvasni agresszív emberektől, akkor az önkényes szektás hallgatóinak kommentjeit kell itt elolvasni
Köszönjük az eszternek szóló védőbeszédet. Remélem azért vele is egy kicsit meg/átbeszélitek az egészet, mielőtt újra mikrofon elé engeditek. Ez az óriási,nagy számú fikázódás irányába nyilván nem volt véletlen, azért bizony sokat tett a "művésznő". 😏
tökéletesen igazad van. a lincselő csőcseléknek mindig igaza volt a történelemben. mondjuk a Shrekben vicces volt
@@sergioleone8592 tobbnyire igen. Altalaban eleg sok mindent le kellett nyeljen a tomeg mig lincselo csocselekke valtozott, s az elit persze mosta kezeit s csodalkozott hogy ez meg hogy jott ossze, nekunk ehhez semmi kozunk😅😅
@@transylvanian8437 a lincselő csőcselék nem összetévesztendő a forradalmi néppel. a lincselő csőcseléket szerette és felhasználta az elit, mert lefoglalta és morálisan kompromitálta magát azzal, hogy egy-egy "boszorkányt" kergettek lent az utcákon. Shrek-et azért idéztem, mert ott is látható, hogy az elit malmára hajtották a vizet.
@@sergioleone8592 hat ha igy most belegondolok gyorsan, szerintem a lincselo csocselek es a forradalmi tomeg kozott a kulonbseg kb annyi hogy az utobbi vezeteset atvette az elit egy resze ami valamilyen okbol szembefordult az elit masik reszevel mint a Gracchus fiverek s kesobbi populista nepvezerek Romaban, katonai nepvezerek Szirakuzaban, vagy a rengeteg arisztokrata es pap az 1789as Franciaorszagban akik a forradalom melle alltak, de ezek a figurak tenyleg felrugtak/vagy akartak a status quot.
Persze ezt MProl jelenleg nem tudjuk, lehet ha valaha hatalomra kerul kiderul hogy csak egy fiatalabb Orban s NER 2.0 lesz. De lehet komolyan mondja amit mond, ezt jelenleg nincs honnan tudjuk.
Nektek nem tetszik hogy nekünk nem tetszett Eszter, de ami fontosabb,! Nekünk meg nem tetszik hogy nektek nem tetszik hogy nekünk nem tetszik Eszter.
Hont András jöhetett volna harmadiknak, na CSÁD !
Jesssszusom nah az KEMÉNY lett volna...😂
Aktuális lesz, ugyanis a Kovács Gergő el akarja vinni a Turul szobrot, annak idején ezen veszett össze Robi meg Hont. Robi is elvitette volna onnan. Hont viszont Kovácsra szavazott. Érdekes lesz.
És a kistestvére Ceglédi!!!!
Levettük volna róluk a szenteltvizet😅
Na csak azt ne!!!😡😡
Szerkesztő: Bakos Dalma, Rónyai Júlia: csak nem ezért kötelező védeni a hölgyet.
Magyar Dávid: hagyd a nyáladzást, ne sírj, annyira szánalmas.
❤❤
Megint a szektázás, ezt nem hiszem el :D
Mint, ahogy tegnap is kommenteltem( pedig nem szoktam), a hölgynek jár a tisztelet, habár Noár flashbackjeim voltak. Szívesen láttam volna Egont, hogy vele beszélgessetek.( őt biztos nem hívtátok) Robi érvei jobbak voltak tegnap is és ma is.
Továbbá megjegyezném, hogyha egy vallási vezető konzekvensen képvisel egy véleményt az istentiszteletein a hívei azt kritika nélkül sokszor a magukévá teszik.
Bánki György pszichológus facebook bejegyzését az üggyel kapcsolatban továbbra is ajánlom mindenkinek. Tanulságos, nekem segített feldolgozni az egész jelenetet.
Kedves Dávid, valóban nem kell a lábai elé borulni, de Egon performansza sunyi volt, inkorrekt, és egyáltalán nem független. Az ilyesfajta bántalmazó kommunikációval szemben igenis valid reakció, ha kilépsz a szituációból legyen az párkapcsolat vagy interjú. Véleményem szerint az atv szerkesztősége is gyakorolhatta volna, ha megdobnak kenyérrel, ne dobj vissza semmit intézményével. MP ilyen üvöltő lejáratások céltáblájaként megérdemelt volna egy korrekt interjút.
Mivel gyakran dolgozom éjszakai műszakban, elképzeltem mi lett volna, ha én lettem volna ilyen interjú helyzetben, mondjuk egy műszak után. Én Egont biztos elküldtem volna Csádba és az se kizárt hogy leütöm, hiába vagyok alapjában véve béketűrő habitusú, azokon a napokon kizárólag egy emberrel vagyok hajlandó kommunikálni. (nem véletlen) Szóval MP reakciója véleményem szerint visszafogott volt, és higgadt.
❤❤
Robi a legjobb köztetek