Gratulálok a tulajdonosnak, szép példány! Nekem is volt fiatalabb koromban, összesen 4 db, magam szereltem, ismertem az utolsó csavarig, megvettem hozzá a Haynes és a francia Revue Technique szerelési utasitásokat. Alapvetően megbizható és tartós autók voltak, a magyar tulajdonosokhoz szinte kivétel nélkül lehasznált állapotban kerültek és legtöbbször megfelelő tisztelet nélkül nyúltak hozzá, tovább rontva a helyzetet. Mérnökként igazi csemege volt a vele való munka, bár egyszerűnek valóban nem nevezném. Az utolsó darabom egy svájci elektromos adagolós TD volt, 1990es évjárat, rendszeresen jártam vele több ezer km-es utakra, soha nem hagyott cserben. Valóban hihetetlen komfortja és úttartása volt, a kormányt csak az út irányában kellett mozditani, de korrigálni egyáltalán nem. Mindennek az ára a kanyarban erős billenés és forszirozva a tempót, a sodródás volt, de kiszámitható módon tette mindezt. Rossz úton ma is verhetetlen, részben a tiszta hosszlengőkaros hátsó futóműve miatt, ez ugyanis nem tér el az ivről nagy kilengéseknél sem. A fékrenszeren sem spóroltak, a kombin hátul is hűtött tárcsák voltak, az első nyeregben 4!! dugattyú dolgozik, minden aluminiumból, hogy a rugózatlan tömeg kicsi legyen. Ma egy C5 öst használok, de ez már egy kompromisszum a kényelemben, cserébe nem billen és bólint.
Cx 25 Pallas típusjelűt használtan vettem 1991-ben akkor 6 éves volt. Nagyon szerettem. Szerencsére ismertem egy szerelőt aki a cx- röl mindent tudott és speciális szerszámai is voltak. Hátsó lengőkar csapágy cserét rajta kívül nem sokan tudtak szakszerűen elvégezni. Soha nem robbantam le az autóval pedig mentem vele 550 ezer kilométert. Motorja nem volt soha javítva. Mai napig megvan de már 7 éve nem indítottam el de annyira szerettem, hogy máig nem tudtam megválni tőle.
Jó napot. Tök jó volt a zene a videó elején. Megborzongtam, régi emlékek, nekünk is volt 2000es benzines, IMÁDTAM, voltam kb 20 éves, sok jó dolog volt benne anno. Köszönöm ezt a videót, jó látni hogy van még az úton ilyen típus.
Basszus, nézem ezeket a régi autókat és csak ámulok. Ezek mennyivel kényelmesebbek. Volt egy xantiám , azóta is bánom hogy eladtam. Most van egy C5 ,de nem olyan kényelmes mint a Xantia volt,ahogy nézem a CX még lágyabb rugózású. A formája még mindig szép, belseje óriási,az ülések inkább fotelek 😁 Én az ilyeneket szeretem,nem az egér mozis szarokat.
A taxis blokád idején(mivel benzint nem lehetett kapni Mo.-on) vett az édesapám 1 CX TURBO-t 1983-as évjáratú autót. Utánfutót húzott vele.Bármennyi volt az utánfutón a hidropneumatika tudta a dolgát.Emlékszem hogy a SHELL-nek volt hozzá speciális olaja-valahol szórta. 200km/órával is képes volt menni. Sokat aludtam benne(kb 8éves lehettem) út közben=kényelmes volt.Azóta sem ültem olyan jó ülésekben..
Óhh,ez nem semmi. Tényleg fogaskerekes a vezérlés? Hihetetlen, hogy régen mennyivel tartósabb megoldásokat alkalmaztak. Nem tudom elképzelni, hogy a fogaskerekes vezérlés mitől menne tönkre. 👍
Ez igen ! Közel 40 éves öreg dízel motor egy vibrálása sincs pedig van már benne vagy 2 km. azóta. De még füstölni se akar mint a mai TDCTRD-ABCDI féle mai rongyrázós gőzmozdonyok. Ahhoz képest még a rozsda sem bánt el vele. Megérdemli a restaurálást!!!
egy kistraktorba raktam bele ezt a szívómotort,szintén nincs füstje,és erős motor. évekig nem indítottam,de most viszont nem.indul. nem nyomja az adagolo a gázolajat,állás nem tett jót neki. újonnn vennék ilyen autót,külön alvázas,de egy brutál mennyiségű vas van benne.
Nekem 92 ben volt egy 2.2 diesel, Idővel 2.5 lett 😁 5 sebességes váltóval. (A 2.2-es 4 sebességes volt) Szerelem volt a márkába.. 3000 XM lett a vége, még volt tervbe egy C6, de a szerelőm lebeszélt róla. Már nem gyárt extravagáns autókat a citroen sem...Csodás gépek voltak.
Sejtem, hogy most sokan írigykednek. Igazi élmény lehetett egy ilyen csodát vezetni... A kátyukról nem is szólok, itt, ahol élek, a fő utcán, ahogyan a 4-esről befordulunk - kátyu-kátyu hátán. A helyi polgármesteri hivatal nem tud mit tenni, az útjavítók elbagatelizálják... Pedig nagyon nem kellene. Kimondott lyukak vannak. Elképesztő trehányság, persze a másik pénze nem számít... A többek autója sem. Bele sem merek gondolni, hogy kerékpárral járók, életveszélyben vannak. * Ez az autó, valódi csoda. Ugye, ugye, a régiek is tudtak, nem is keveset. Egy álom, szinte siklik az úton...
Nekünk is volt egy ilyen autónk, kombi változatban. Azon tanultam meg vezetni. Nagyon jó autó volt abban az időben. Azóta eltelt 20 év. Csoda, hogy még lehet kapni belőle néhányat.
Nekünk kettő is volt,de már a ráncfelvarrott verzió,trd turbo2-es.Nagyon kényelmes,nagy,biztonságos ez már jól is ment.Az elsővel fater éjjel megtalált egy úton hagyott kivilágítatlan daruskocsit,totálkár meg amit akartok,viszont kiszállt belőle szinte karcolásokkal megúszta.Hihetetlen volt.Mindezt egy 87-es kocsitól...persze,hogy kellett egy ugyanilyen. Én nem emlékszem,hogy sok gond lett volna vele,sokat ment komolyabb bajok nélkül,úgy emlékszem németektől hoztuk mindkettőt.
Kényelemre meg a biztonságra anno nagyon ráment a Citroen, náluk az volt az első.. nagyon jó gépek voltak ezek a CX.-ek, 87.-esnél már műanyag lökhárítók voltak igaz? szerintem azok még jobban néznek ki.
Ha a citroen szo helyere barmelyik masik gyartot rakod akkor talan kozelebb lennel a valosaghoz. Csak azzal, hogy hagyomanyos szervo kormany helyett elektromos van az autoban 100kilometeren kb 8 decivel eszik kevesebbet az auto.
Annyira nem volt sikeres, hogy a DS-től, a C6-ig szerelték, és tavaly fejezték be a használatát, és a Mercedes luxus autóiba lehetett rendelni! Semennyire nem volt sérülékeny, csak a vak magyar szerelők, tisztelet a kivételnek, nem értenek az autóhoz. A 90-es években jellemző volt, hogy hidraulika olajjal töltötték fel a speciális olaj helyett és így a BX-ek és a többi hidrós Citroën gyakran hibásodott meg, pusztán hozzánemértésből. Ez nem Lada, és nem Opel, ezért a szerelők félnek tőlük.
@@bulldogorange7852 Igy igaz, én ezért adtam el a sajátomat kb 10 éve. Egyszerűen németországba kellett szervízbe hordani, bármi baja volt. Egy ékszíjat nem tudtak itthon kicserélni rajta, mert hogy le kellett bontani az elejét. (izzó szintúgy) Nem tudtak vele mit kezdeni.
Nem sérülékeny, csak a hülyékre érzékeny...ha olyan nyúl hozzá aki nem ért hozzá istencsapása lesz belőle." Szerelőérzékeny" nagyon. A "Jó az bele" hozzá állást nem tolerálja. Ha spóroltál a hidraulika olajon, pl, étolajat raktál bele(megtörtént eset =D ) cserélhetted az egész rendszert. Az meg nem olcsó mulatság. Aztán a kedves tulaj körbesírta a fél világot hogy milyen szar az egész. Arról hogy milyen hülye, hallgatott...
Passz, nekem nem volt ilyen, csak az el(nem)terjedtsége miatt gondolom, hogy nem egy sikertörténet. Szerelőérzékeny, ez jó vicc, tehát akkor mégis van valami a technológiában, ami miatt kevésbé népszerű. Vankel motor is nagy csodának indult, pár típust gyártottak vele, aztán abbahagyták. Turbó benzines motorok szintén, bár azok már gyakrabban előfordulnak, de nem tömegével.
@@csabyka88 turbó benzin? Mindenbe az van tesó :D amibe nem, abba turbódízel :D Vagy villanymotor. És csak a magyar lada szerelők (mert autószerelőknek nem nevezném) nem tudtak vele mit kezdeni.
nagyon rossz emlekeim vannak ezzel a rugozassal kapcsolatosan volt 2 hydros citroenem benzines es diesel kb 10 even keresztul , soha tobbet ! egy vagyonba kerultek.... marmint a javitasuk . ami alkatresz ki volt cserelve vadonat ujra az se volt hosszu eletu az egesz auto egy ipari hulladek ( GS tol a C6 ig) talan a DS t kiveve
Érdekes nekünk most is van háznál egy BX, tavaly voltunk vele Szlovéniában, meg Horvátoknál is, semmi baj nem volt velük... csak érteni kell hozzá, vagy értő mesterhez vinni, nem Józsihoz az utca másik sarkán, kopó alkatrészen kívül szerintem nem is volt velük különös baj.
nepstertdk Szerintem nem értitek, vagy csak nem akarjátok érteni... Egy autónak ne azon múljon a megítélése, hogy milyen szerelőhöz viszed. Opelben is vannak betegágyak, elvileg ha odafigyelnek rá, problémamentes, de ilyen elven minden autó az, ha locsolod rá a pénzt.
@@csabyka88 Ha olyan autót veszel amiben van egy konstrukció ami nem rossz, hanem érzékeny a karbantartásra (mivel normál karbantartás esetén a hiba nem jön ki rajta), akkor márpedig ezen múlik. Ennyi erővel ha egy Bugatti Veyronon a sarkon cseréltetsz hengerfejet és szar lesz, akkor az egy szar autó, mert nem mindegy ki szereli? A wankel motor más tészta, mivel azt tök mindegy hogyan tartod karban, KONSTRUKCIÓJA HIBÁS. Ennek nincs baja, ha nem baszod el.
@@gezaviola5816 Bocsánat, de ezek jó része származhat a kellő karbantartás hiányából! Ha nem nálad, akkor az előd tulajnál. Egy fékcsövet is kicserélünk mas autónál is karbantartás jelleggel ha mar repedt a külseje, vagy korrodált, nem várjuk meg, míg nem tud megállni... Hidrogömbökből max elmegy a nitrogén töltet, időnként azt sem árt ellenőrizni. Ha kell, akkor töltés, vagy csere. A féltengelyre nem tudok mit mondani, olyat még nem hallottam, amit írsz... Az pech. Nem volt előjele? Nem ropogott? Nekünk a családban 4db CX is volt 2 benzines, 2 diesel, kombi, és ferdehátú is. Út közben egyszer volt olyan, hogy elfosta magát a fékcső egy felverődő kő miatt, de ez ugye nem róható fel a kocsinak. Egyszer meg karbantartó szerelés közben törtünk el egy rozsdás fékcsövet, de azt pótoltuk is rögtön az akkor még Szugló utcai Citroen alkatrész boltból.
Sikerült azt az egyetlen szempontot megragadnod, ami tökéletesen szubjektív. Azaz, a magánvéleményeden kívül ezzel semmit sem állítasz. Nekem például nagyon tetszik, szerintem gyönyörű autó, és valóban zseniális is.
Gratulálok a tulajdonosnak, szép példány! Nekem is volt fiatalabb koromban, összesen 4 db, magam szereltem, ismertem az utolsó csavarig, megvettem hozzá a Haynes és a francia Revue Technique szerelési utasitásokat. Alapvetően megbizható és tartós autók voltak, a magyar tulajdonosokhoz szinte kivétel nélkül lehasznált állapotban kerültek és legtöbbször megfelelő tisztelet nélkül nyúltak hozzá, tovább rontva a helyzetet. Mérnökként igazi csemege volt a vele való munka, bár egyszerűnek valóban nem nevezném. Az utolsó darabom egy svájci elektromos adagolós TD volt, 1990es évjárat, rendszeresen jártam vele több ezer km-es utakra, soha nem hagyott cserben. Valóban hihetetlen komfortja és úttartása volt, a kormányt csak az út irányában kellett mozditani, de korrigálni egyáltalán nem. Mindennek az ára a kanyarban erős billenés és forszirozva a tempót, a sodródás volt, de kiszámitható módon tette mindezt. Rossz úton ma is verhetetlen, részben a tiszta hosszlengőkaros hátsó futóműve miatt, ez ugyanis nem tér el az ivről nagy kilengéseknél sem. A fékrenszeren sem spóroltak, a kombin hátul is hűtött tárcsák voltak, az első nyeregben 4!! dugattyú dolgozik, minden aluminiumból, hogy a rugózatlan tömeg kicsi legyen. Ma egy C5 öst használok, de ez már egy kompromisszum a kényelemben, cserébe nem billen és bólint.
Cx 25 Pallas típusjelűt használtan vettem 1991-ben akkor 6 éves volt. Nagyon szerettem. Szerencsére ismertem egy szerelőt aki a cx- röl mindent tudott és speciális szerszámai is voltak. Hátsó lengőkar csapágy cserét rajta kívül nem sokan tudtak szakszerűen elvégezni. Soha nem robbantam le az autóval pedig mentem vele 550 ezer kilométert. Motorja nem volt soha javítva. Mai napig megvan de már 7 éve nem indítottam el de annyira szerettem, hogy máig nem tudtam megválni tőle.
Köszi, hogy megosztottad velünk!
Mellékesen megjegyzem,hogy a citröen diesel motorjai megverték a világot!!A legjobbak!!
Jó napot. Tök jó volt a zene a videó elején. Megborzongtam, régi emlékek, nekünk is volt 2000es benzines, IMÁDTAM, voltam kb 20 éves, sok jó dolog volt benne anno. Köszönöm ezt a videót, jó látni hogy van még az úton ilyen típus.
Nagyon örülök ennek a videónak. Az egyik kedvenc autóm, egyszer lesz majd egy ilyenem. :)
Végre egy érdekes és igazi autó!
Mai autógyártás visszafele fejlődik :D
Szerintem is nagy rakás szart nem érnek! már lassan nem tudod meg különböztetni hogy melyik milyen márkájú mert mind ugyan úgy néz ki
Basszus, nézem ezeket a régi autókat és csak ámulok.
Ezek mennyivel kényelmesebbek.
Volt egy xantiám , azóta is bánom hogy eladtam. Most van egy C5 ,de nem olyan kényelmes mint a Xantia volt,ahogy nézem a CX még lágyabb rugózású.
A formája még mindig szép, belseje óriási,az ülések inkább fotelek 😁
Én az ilyeneket szeretem,nem az egér mozis szarokat.
A taxis blokád idején(mivel benzint nem lehetett kapni Mo.-on) vett az édesapám 1 CX TURBO-t 1983-as évjáratú autót. Utánfutót húzott vele.Bármennyi volt az utánfutón a hidropneumatika tudta a dolgát.Emlékszem hogy a SHELL-nek volt hozzá speciális olaja-valahol szórta. 200km/órával is képes volt menni. Sokat aludtam benne(kb 8éves lehettem) út közben=kényelmes volt.Azóta sem ültem olyan jó ülésekben..
A töltésjelző, az hőmérő, a hossza 4, 7 m. fogaskerekes meghajtása van a vezérlésnek, örök darab a motor.
Óhh,ez nem semmi. Tényleg fogaskerekes a vezérlés?
Hihetetlen, hogy régen mennyivel tartósabb megoldásokat alkalmaztak.
Nem tudom elképzelni, hogy a fogaskerekes vezérlés mitől menne tönkre.
👍
Gyönyörű autó, űrkorszak volt a maga idejében.
GYÖNYÜRŰ AUTÓ ! MEGELŐZTE A KORÁT ! NAGY KÁR , HOGY NEM GYÁRTJÁK , A MAI AUTÓK SELEJTÁRÚK EHHEZ KÉPEST !
Teljesen egyetértek.
Ez igen ! Közel 40 éves öreg dízel motor egy vibrálása sincs pedig van már benne vagy 2 km. azóta. De még füstölni se akar mint a mai TDCTRD-ABCDI féle mai rongyrázós gőzmozdonyok. Ahhoz képest még a rozsda sem bánt el vele. Megérdemli a restaurálást!!!
egy kistraktorba raktam bele ezt a szívómotort,szintén nincs füstje,és erős motor. évekig nem indítottam,de most viszont nem.indul. nem nyomja az adagolo a gázolajat,állás nem tett jót neki. újonnn vennék ilyen autót,külön alvázas,de egy brutál mennyiségű vas van benne.
91 ben volt egy 2.4 gti m. Imádtam,és akkor még élvezet volt autózni,akar a városban is. Ma már undorodom autóba ülni.
Nekem 92 ben volt egy 2.2 diesel, Idővel 2.5 lett 😁 5 sebességes váltóval. (A 2.2-es 4 sebességes volt) Szerelem volt a márkába.. 3000 XM lett a vége, még volt tervbe egy C6, de a szerelőm lebeszélt róla. Már nem gyárt extravagáns autókat a citroen sem...Csodás gépek voltak.
Na végre egy autó!
Unique and beautiful 👌😊
please can we have English subtitles ?
...a mérnöknek úgy jutott eszébe, hogy a managemant nem ugatott bele a munkájába☺
Na igen. :-)
Juste sublime et la musique qui va bien avec..
Sejtem, hogy most sokan írigykednek. Igazi élmény lehetett egy ilyen csodát vezetni... A kátyukról nem is szólok, itt, ahol élek, a fő utcán, ahogyan a 4-esről befordulunk - kátyu-kátyu hátán. A helyi polgármesteri hivatal nem tud mit tenni, az útjavítók elbagatelizálják... Pedig nagyon nem kellene. Kimondott lyukak vannak. Elképesztő trehányság, persze a másik pénze nem számít... A többek autója sem. Bele sem merek gondolni, hogy kerékpárral járók, életveszélyben vannak. * Ez az autó, valódi csoda. Ugye, ugye, a régiek is tudtak, nem is keveset. Egy álom, szinte siklik az úton...
Tudod az a baj, hogy sok feleslges dologra költ a hivatal.
@@magorfia3503 Pontosan ! Nem oda mennek a nagy pénzek ahova kellene. A lakosság érdek=0. Ja és pofa be mindenkinek. Mert megérdemeljjjük.
Nekünk is volt egy ilyen autónk, kombi változatban. Azon tanultam meg vezetni. Nagyon jó autó volt abban az időben. Azóta eltelt 20 év. Csoda, hogy még lehet kapni belőle néhányat.
Nekünk kettő is volt,de már a ráncfelvarrott verzió,trd turbo2-es.Nagyon kényelmes,nagy,biztonságos ez már jól is ment.Az elsővel fater éjjel megtalált egy úton hagyott kivilágítatlan daruskocsit,totálkár meg amit akartok,viszont kiszállt belőle szinte karcolásokkal megúszta.Hihetetlen volt.Mindezt egy 87-es kocsitól...persze,hogy kellett egy ugyanilyen.
Én nem emlékszem,hogy sok gond lett volna vele,sokat ment komolyabb bajok nélkül,úgy emlékszem németektől hoztuk mindkettőt.
Kényelemre meg a biztonságra anno nagyon ráment a Citroen, náluk az volt az első.. nagyon jó gépek voltak ezek a CX.-ek, 87.-esnél már műanyag lökhárítók voltak igaz? szerintem azok még jobban néznek ki.
cx looks better with rear wheel covers "spats" .......i have some in uk ?
Gyönyörű!
Amíg nem szólaltál meg simán azt hittem hogy a Totalcar ból 1 tesztet nézek :D
A ráncfelvarrottban abs is volt
Remek autó, ilyenkor még nem igazán volt tervezet elavulás :D
elavult magától
Nagyon jó videó lett, jó volt látni a CX-et!
Mekkora luxus volt ez nem is olyan ,,rég"...
Meghaladta a korát ez a hidropneumatikus rugózás, csak sajnos nálunk nem sokan értettek hozzá.
ruclips.net/video/5kLnlp9TwR4/видео.html
Bella!
A franciák sajna elmentek az elektronika irányába.Amibe áramot és villanymotrot lehet szerelni arra rá is rakták.
Ha a citroen szo helyere barmelyik masik gyartot rakod akkor talan kozelebb lennel a valosaghoz. Csak azzal, hogy hagyomanyos szervo kormany helyett elektromos van az autoban 100kilometeren kb 8 decivel eszik kevesebbet az auto.
Bx-el mentem anno elképesztő az egész. Gyakorlatilag nincs olyan hogy rossz út :)
1991 ben hatottam a sógoromnak ezt a tipust,10 nap után vettem észre hogy nemis ülve vezetek hanem fekve.
Élvetet volt vezetni!😅
Három keréken.
ruclips.net/video/ifdFXnJUScs/видео.html
Összehasonlító teszt.
ruclips.net/video/Yl6EYKRdfu4/видео.html
Igen, ha nem élem át, nem hiszem el. :-)
Nagyon szép autó, kár hogy ez teherautómotoros. Egyszer én is ültem egy ilyenben, anno űrhajónak tűnt :)
Szomszéduknak ilyene van
Mennyire sérülékeny ez a technika? Biztos szuper dolog, de nem véletlen nem terjedt el tömegesen - szerintem.
Annyira nem volt sikeres, hogy a DS-től, a C6-ig szerelték, és tavaly fejezték be a használatát, és a Mercedes luxus autóiba lehetett rendelni! Semennyire nem volt sérülékeny, csak a vak magyar szerelők, tisztelet a kivételnek, nem értenek az autóhoz. A 90-es években jellemző volt, hogy hidraulika olajjal töltötték fel a speciális olaj helyett és így a BX-ek és a többi hidrós Citroën gyakran hibásodott meg, pusztán hozzánemértésből. Ez nem Lada, és nem Opel, ezért a szerelők félnek tőlük.
@@bulldogorange7852 Igy igaz, én ezért adtam el a sajátomat kb 10 éve. Egyszerűen németországba kellett szervízbe hordani, bármi baja volt. Egy ékszíjat nem tudtak itthon kicserélni rajta, mert hogy le kellett bontani az elejét. (izzó szintúgy) Nem tudtak vele mit kezdeni.
Nem sérülékeny, csak a hülyékre érzékeny...ha olyan nyúl hozzá aki nem ért hozzá istencsapása lesz belőle." Szerelőérzékeny" nagyon. A "Jó az bele" hozzá állást nem tolerálja. Ha spóroltál a hidraulika olajon, pl, étolajat raktál bele(megtörtént eset =D ) cserélhetted az egész rendszert. Az meg nem olcsó mulatság. Aztán a kedves tulaj körbesírta a fél világot hogy milyen szar az egész. Arról hogy milyen hülye, hallgatott...
Passz, nekem nem volt ilyen, csak az el(nem)terjedtsége miatt gondolom, hogy nem egy sikertörténet.
Szerelőérzékeny, ez jó vicc, tehát akkor mégis van valami a technológiában, ami miatt kevésbé népszerű.
Vankel motor is nagy csodának indult, pár típust gyártottak vele, aztán abbahagyták. Turbó benzines motorok szintén, bár azok már gyakrabban előfordulnak, de nem tömegével.
@@csabyka88 turbó benzin? Mindenbe az van tesó :D amibe nem, abba turbódízel :D Vagy villanymotor. És csak a magyar lada szerelők (mert autószerelőknek nem nevezném) nem tudtak vele mit kezdeni.
na végre valami
nagyon rossz emlekeim vannak ezzel a rugozassal kapcsolatosan
volt 2 hydros citroenem benzines es diesel kb 10 even keresztul , soha tobbet !
egy vagyonba kerultek.... marmint a javitasuk .
ami alkatresz ki volt cserelve vadonat ujra az se volt hosszu eletu
az egesz auto egy ipari hulladek ( GS tol a C6 ig)
talan a DS t kiveve
Laszlo Antal Mert biztos a szerelőd nem értett hozzá. :DD
Érdekes nekünk most is van háznál egy BX, tavaly voltunk vele Szlovéniában, meg Horvátoknál is, semmi baj nem volt velük... csak érteni kell hozzá, vagy értő mesterhez vinni, nem Józsihoz az utca másik sarkán, kopó alkatrészen kívül szerintem nem is volt velük különös baj.
nepstertdk Szerintem nem értitek, vagy csak nem akarjátok érteni...
Egy autónak ne azon múljon a megítélése, hogy milyen szerelőhöz viszed.
Opelben is vannak betegágyak, elvileg ha odafigyelnek rá, problémamentes, de ilyen elven minden autó az, ha locsolod rá a pénzt.
@@csabyka88 Ha olyan autót veszel amiben van egy konstrukció ami nem rossz, hanem érzékeny a karbantartásra (mivel normál karbantartás esetén a hiba nem jön ki rajta), akkor márpedig ezen múlik. Ennyi erővel ha egy Bugatti Veyronon a sarkon cseréltetsz hengerfejet és szar lesz, akkor az egy szar autó, mert nem mindegy ki szereli?
A wankel motor más tészta, mivel azt tök mindegy hogyan tartod karban, KONSTRUKCIÓJA HIBÁS. Ennek nincs baja, ha nem baszod el.
Egymilliót biztos el mentem cx-xm típusokkal, voltak gondjaim, fillérekből javítottam, saját magam.
volt ilyenem, mára kihevertem azt a törést amit okozott nekem ez a fostalicska :)
Erre csak annyit mondok: Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye...
@@jakabgipsz3922 ja, eldurranó hidrogömbök, eldurranó hidraulika csövek, cav rendszerű dizel, megszoruló olajnyomásszabályzó, eltörő féltangelybak (kartercsere-motor ki) azóta is utálom a francia autókat
@@gezaviola5816 Bocsánat, de ezek jó része származhat a kellő karbantartás hiányából! Ha nem nálad, akkor az előd tulajnál. Egy fékcsövet is kicserélünk mas autónál is karbantartás jelleggel ha mar repedt a külseje, vagy korrodált, nem várjuk meg, míg nem tud megállni... Hidrogömbökből max elmegy a nitrogén töltet, időnként azt sem árt ellenőrizni. Ha kell, akkor töltés, vagy csere. A féltengelyre nem tudok mit mondani, olyat még nem hallottam, amit írsz... Az pech. Nem volt előjele? Nem ropogott? Nekünk a családban 4db CX is volt 2 benzines, 2 diesel, kombi, és ferdehátú is. Út közben egyszer volt olyan, hogy elfosta magát a fékcső egy felverődő kő miatt, de ez ugye nem róható fel a kocsinak. Egyszer meg karbantartó szerelés közben törtünk el egy rozsdás fékcsövet, de azt pótoltuk is rögtön az akkor még Szugló utcai Citroen alkatrész boltból.
Lehet hogy műszaki zsenialitás, De nem szép!
Citroen mindig különb volt, volt akinek tetszett volt akinek nem, inkább futurisztikussak.
Sikerült azt az egyetlen szempontot megragadnod, ami tökéletesen szubjektív. Azaz, a magánvéleményeden kívül ezzel semmit sem állítasz. Nekem például nagyon tetszik, szerintem gyönyörű autó, és valóban zseniális is.
Na a mai kocsik sem szebbek. Sőt !
Aki kockaladán pallérozta az ízlését...