DÉLELŐTT - Eleve elrendelés - Nagy Gergely

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 30 янв 2025

Комментарии • 23

  • @zsotyig.7742
    @zsotyig.7742 5 лет назад +1

    • Azok, akik az eleve elrendelésben hisznek, tagadják, hogy az embernek szabad akarata van arra, hogy Isten megváltását elfogadja vagy elutasítsa.
    • Azt is hiszik, hogy az ember teljesen romlott, mert ha képes lenne a jót választani, Istent is tudná keresni.
    Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. (Róma levél 2:14)
    • Továbbá, ha valaki arra van elrendelve, hogy Istennel éljen, lehetetlen, hogy Istent elhagyja; ez azt jelenti, hogy aki az eleve elrendelést tanítja, azt is tanítania kell, hogy nincs elbukás.
    • Akit Isten kiválasztott, az nem tud ellenállni Isten „kegyelmének”, mert a kiválasztottak mindenképpen Istenhez fognak kerülni.
    Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. (Apostolok cselekedetei 7:51)
    • Az eleve elrendelés tagadja a tettek fontosságát is. A Biblia világosan kifejezi, hogy a „hit halott cselekedetek nélkül”, és hogy a hit önmagában nem ment meg senkit.
    Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? (Jakab levél 2:14.20)
    E szerint a tanítás szerint az sem lehetséges, hogy a gyümölcsök alapján felismerjük valakiről, hogy keresztény-e vagy sem.
    Ez világos ellentmondásban áll a Máté 7:16-tal, ahol az áll, hogy a gyümölcseikről fogjuk megismerni a fákat.
    Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? (Maté 7:16)
    • Az eleve elrendelés azt jelenti, hogy aki ma meg akar térni, nem teheti, mert várnia kell addig, amíg Isten „megtéríti” őt. Vagyis nem kezdhet el szent, Istennek tetsző életet élni, jóllehet a Zsidó levél 3:7-8 és a Zsoltárok 95:7-8-ban ez áll: „Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában […]”. E végzetes félrevezetés passzív embereket eredményez.
    • Hamis istenkép: ha Isten eleve elrendeli, hogy ki üdvözül és ki nem, akkor azokat az embereket bünteti, akiket valójában nem akart üdvözíteni. Nem igazságos azért büntetni, amiről nem tehet, amiért nem felelős az ember.
    • Az eleve elrendelés tana szerint minden Isten öröktől fogva meglevő terve szerint történik. Ennek az lenne a következménye, hogy Isten nemcsak hogy nem akar jót az embereknek, hanem aktívan munkálja a rosszat. Így ő válik a bűn okozójává.
    • Különböző tanítások léteznek az eleve elrendelésről: egyszeres és kettős eleve elrendelés. A valóságban azonban ez a különbség nem döntő. Mindkét tanítás kizárja a szabad akaratot. Ha Isten „csak” azokat választja ki, akiket az örök életre elrendelt, akkor a többiek automatikusan a pokolba kerülnek. Így Isten maga a felelős azoknak a kárhozatáért, akiket nem üdvözít.
    • Aki az eleve elrendelést tanítja, tisztában kell lennie azzal, hogy helytelenül gondolkodik az ember lényéről. A szabad akarat tagadása az embert és lényét olyan tulajdonságától fosztja meg, ami őt személlyé teszi. Embernek lenni azt jelenti, hogy képes vagyok szabad akarattal és értelemmel meghatározott célokat követni, eközben jobban megérteni az élet értelmét, és az általam választott életútnak viselni a következményeit.

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 6 лет назад +4

    A modern teológiában divatos lett Isten szuverenításáról beszélni ez azonban hamis beállítás. Isten senki feje fölött nem intézkedik, nem sakkfiguraként tologatja a bábukat, s ha valamit akar az emberrel, képes gyakran évtizedekig is várni annak beleegyezéséig. Isten együtt munkálkodásnak és nem az egyoldalúságnak az Istene. Ő tehát előre lát lelki berendezkedéseket, és ahhoz szabja végzéseit. Mindenki szabadon követhetik felismeréseit és meggyőzödését. Pál apostol először azokról beszél, akiknél Isten előre látta, hogy inkább a világosságot fogják szeretni, és nem a sötétséget. Mindenki igazságos bánánmódjában részesül. A jó nem azért jó, mert körülményei teszik azzá, ugyanígy a rossz nem azért lesz rossz, mert külső erők kényszerítenék erre. Az embert gondolkodása és választásai viszik abba az irányba, ami felé tartani akar. Az emberi szabadságnak Istentől adott biztosítása mindig lehetővé teszi, hogy nemet mondjunk a rosszra, és igen a jóra. Aki tehát megmarad a gonoszságban, ne Istent vagy a világot okolja, hanem egyes-egyedül önmaga gondolkodását és hibás döntéseit. Pál apostol ezeket az eseteket egyéni és közösségi értelemben is kifejti a Római levél 9-11 fejezetében. A predestinációt nem megérteni kell, mint egy minden részletében jól záró logikus tantételt, hanem megélni kell, mint egy boldog igazságot! "Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére." (Tim I. 2. 3-4)

    • @laszlosimon972
      @laszlosimon972 5 лет назад

      2Tim1:9. Ef1.
      Isten mért lenne determinálva a mi lelki berendezkedésünktől,vagy bármitől is.2Móz33:19-/- Római.9.,
      Nincs egy igaz sem mindnyájan vétkeztünk.Igen mindenki igazságos bánásmódban részesül,ugyanis így nem sérül Isten szentsége,éppen ezért mivel Ő totálisan szuverén, ezért könyörül akin akar,megkeményít akit akar,ahogy Pál is mondja Róma 9-ben.Akin könyörül az az Ő egyedüli szuverén joga,mint Isten, és így nem igazságtalan, akit megkeményít,tehát nem könyörül, azzal sem igazságtalan, mert annak meg igazságot szolgáltat,és ez is Isten szuverén joga,így egyik esetben sem sérül az Atya szentsége.Ha mindenkinek igazságot szolgáltatna az Úr, akkor mi mint bűnösök mindnyájan a pokolba jutnánk.De nem is mindnyájunknak könyörül, csak akik Krisztusban eleve kiválasztottak, vagyis a világ teremtése előtt, erről beszél Pál is több helyen.Péter csak azért jutott a mennybe,mert Úr Jézus imádkozott érte, ezért tért meg keservesen sírva.Júdás szintén megbánta tettét,de ő e világból volt és Jézus nem imádkozott érte.
      2kor3. Ahol Pál azt írja, hogy egyedül Isten tesz alkalmasakká,hogy bármit is gondoljunk,és hogy az újszövetség szolgái legyünk.
      János ev.6 csak akit az Atya von (eredetiben és King James fordításban is Kényszerít,-ve Hurcol Vonszol) az jöhet hozzám,mondja Jézus Krisztus.
      Summázva:minden Isten tökéletes szuverenitásán múlik, eleve vagyis a teremtés előtt elrendelve, és egyik esetben sem sérül az Ő szentsége,amikor könyörül és amikor nem ez az Ő szuverén ismétli a Biblia sok helyen -akarata

  • @Lindareka
    @Lindareka 5 лет назад +1

    Istenem, istenem, hogy félrevezetik az embereket a vallásos tanításaikkal! Teljesen mindegy milyen felekezet, ha hűlyeséget beszél, akkor nem ér semmit.

  • @andrasmiklosmarton9936
    @andrasmiklosmarton9936 5 месяцев назад

    Ha rájössz, hogy te nem vagy kiválasztva a hited szerint... akkor mi van?

  • @bartabarnabas
    @bartabarnabas 6 лет назад +1

    Ha már a műsorvezetőnő Jézustól kért idézetet az evangéliumból, akkor Máté15:13: "Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik".

    • @elzawerter5907
      @elzawerter5907 6 лет назад

      És Ön hogy magyarázza az idézetet ? Ember az a plánta ?

    • @bartabarnabas
      @bartabarnabas 6 лет назад

      @@elzawerter5907 A teljes igerészt kell itt elolvasni, s megérthető belőle,h Jézus már nemcsak az étkezést magyarázza, hanem túlmutat ezen és kimondja,h vannak akik megértik a beszédét MERT az Atya arra rendelte őket és vannak akik nem értik. Ahogy az Úr Jézus többször is hangoztatta: akinek van füle hallja: persze mindenkinek van füle, de ki az aki érti, meg is érti,h Ő mit akart ill. akar mondani. Akkor is mint ma is voltak és vannak akik kész akarva nem értik az Ő beszédét, mert arra lettek el rendelve. Jézus Krisztus megváltása sem volt véletlen, a Biblia tanítása szerint időknek előtte el lett rendelve miérettünk bűnösökért.

    • @bartabarnabas
      @bartabarnabas 6 лет назад

      @@elzawerter5907 Pontos a megfogalmazás: az igazi szeretet az befogadó, nem kizáró, igazságon alapuló. Kívánom neked is kedves testvérem az Úrban, hogy azzal a szeretettel tudjál fordulni a másikhoz amit viszont kapni szeretnél és az ellentétes nézetek halmazán túllátva Krisztus Lelkének vezetésével békességet teremtve teljen életed minden egyes pillanata!

  • @attilakovacsatttika4287
    @attilakovacsatttika4287 5 лет назад

    NA most ez azért hamis ez az eleve elrendezés tan, mert akkor nem kellene akarnom. Atya csak akkor vonz ha én odaszánom magam szabad akaratból.... Máshogy nem Vonz. És minnél intenzívebb a szabad akaratból való odaszánásom annál intenzívebben nyilvánul meg bennem Isten.... Tehát ijen értelemben óriási szerepe van az akaratnak. Újjászületésnél is akarnom kell, hogy belénkáraggyon a Szent Szellem isten a szellemünkbe, sőt nekem kell hinni, nem Istennek kell Hinni.... 😬Isten nem robotokat alkotott.Nem engedelmes robotgépeket, hanem tiszteletben tartja az emberi akaratot.,Mert Isten a legnagyobb Úriember. A biblia néha nem logikus könyv.

  • @robogo701
    @robogo701 5 лет назад

    Deus semper major.

  • @ivanyipe
    @ivanyipe 6 лет назад +1

    tévelygés

  • @zsuzsamartha1584
    @zsuzsamartha1584 6 лет назад +6

    Aki ennyi marhaságot képes összehordani, az nyilván kiválasztottnak érzi magát. Kezelni kellene.

    • @josephusss
      @josephusss 6 лет назад +1

      Kár a személyeskedésért, nem a NG személye itt a zavaró, hanem az a bibliai üzenet, amit ő is képvisel. Pedig ez az egyetlen értelmes és reményteli üzenet ebben a halódó világban...

    • @elzawerter5907
      @elzawerter5907 6 лет назад

      Ez benne a csavar -- hogy kiválasztottnak tudhatja magát ,mert erre talált egy részt Pálnál, meg az Ószövetségben is, És mi az akkor már ehhez képest ,hogy kétezer év alatt akadt néhány Krisztus követő, aki az Írásra és a hagyományra is támaszkodva vívta azt a bizonyos harcot. -- Meg tudom érteni, hogy annak idején fölháborodtak a búcsúcédulák miatt. De 500 éven át csak gyűlölték a katolikusokat, arra ácsingózva, hogy mi úgysem vagyunk kiválasztva ?/-- legalábbis nézeteik szerint?/

    • @josephusss
      @josephusss 6 лет назад

      A kiválasztás gondolata nem nyomokban lelhető fel a bibliában, hanem alapvető tanítása.

    • @elzawerter5907
      @elzawerter5907 6 лет назад

      @@josephusss De mit jelent a kiválasztás, személyeskedés nélkül ?

    • @josephusss
      @josephusss 6 лет назад

      A kiválasztás Isten kegyelemből fakadó szuverén cselekedete, amellyel némelyeket a halálból új életre szül a Krisztusban való hit által. (pl. 2Tim 1,9-11; Ef 1,4-9)