A Fábry Show történetében az egyetlen adás, amikor nem Fábry dumál mindvégig. :-D Csodaszámba megy, hogy Fábry szinte teljesen háttérbe vonult és hagyta kibontakozni vendégét. Ez azért történhetett így, mert élvezettel hallgatta Puzsért és tényleg kíváncsi volt rá.
vorosgondorhaju Nyilván. Bár eddig azt hittem,hogy Puzsérról és Fábryról (igen, jól látod, tényleg y-nal írja a nevét; ha már írni nem tudsz, próbáld meg elolvasni a saját kedvenced nevét -láthatod mögötte is öles betűkkel kiírva!) beszélünk. Bocsánat a megkésett válaszért, nem kaptam értesítést, hogy visszaírtál. Most is csak Robi miatt tévedtem ide (vissza). Amúgy az eltelt néhány hét éppen elég volt ahhoz, hogy belehallgassak az éppen aktuális rádiókabarékba, és megállapítsam: Fábry olyan, mint öreganyám barackbefőttje. Sokáig fantasztikus, ódákat zengünk róla, de nem érdemes túl sokáig tartogatni, mert egy bizonyos idő után megsavanyodik.
5:40 ebben nincs nagy megfejtés, a Puzsér hangkarakterisztikája megegyezik a Fábryéval és habitusban, tehát a személyiség megnyilvánulása is hasonló. Ilyen esetben helyreáll a megfeleő rend. A kérdező kérdező marad a válaszoló válaszoló. Ez Pszichológia és személyiségismeret. A Fábry habitusa és hangkarakterisztikája alkamas arra, hogy túlszárnyalja a vendégeit, tehát elnyomja sok esetben. A Puzsérnál ez nem jöhetett létre, és így végig egy jó irányban haladó beszélgetés lett a vége. A "riporter" riporter, az alany alany. Ennyi a megfejtése.
Puzsér megmondja az igazat és ez sokaknak fáj....szerintem fasza gyerek, bírom a fejét. Jó témái vannak érdemes őket feszegetni és igen megfogadni és tökéletesen igaza van!!!!
Nagyon szeretem Puzsér Róbert Stílusát!!A mai világban nagyon kevés ember marad hitelesnek!!Minden őszintén van mondva nincs bennem semmi kételkedés, egyszerűen elhiszem amit mond!!Ami itt elhangzott a műsorban, minden szava igaz!!Tetszik amit a bulvár-világról mond!Jó a humora!!A koronáról feltételezett"legenda " megnevettetett!!Szuper!
Sziaztok emberek, Èn nagyon bírom a Puzsér Urat, szinte minden beszédje, magyarázatai értelmesek és IGAZAK csak az emberneknek be van töle a fejük törve, én csak annyit mondok hogy a Puzsér Ùr nagyon bölcs és nem kellene öt alábecsülni, én szeretnék a tanitványa lenni ;)
Minden viccet félre téve Puzsér Róbert figyelmet érdemel. Nem sokan tudják a Magyar Médiában rajta kívül miről érdemes beszélni. S azt, hogy el is tudja mondani- értelmesen? Ő el tudja. Okos! Bizony,bizony!
OBL, szerintem sem létezett!!!!!!!!!! Kösz, hogy valaki még tudja!!!!! A koronán a keresztet pedig addig nem egyenesítik ki, amíg térdepelve akarnak tartani.
Nagyon sajnálom, hogy nincs már rendes late night show. Még az RTL-en is volt néha egy két sziszegős pillanatom, de nagyon nem tartom jó dolognak, hogy állami televízión folytatódott tovább, főként, hogy (javítsatok ki, ha rosszul gondolom), de a late night show műfaja megkövetel valamiféle függetlensége legyen. Vagy én vagyok ezzel a feltételezéssel megint csak hülye, de van egy olyan érzésem, hogy Fábry és Puzsér még akár szorosabban is kooperálnának, ha ez a helyzet nem állt volna elő. Sőt, az én univerzumomban Fábry műsorának Robi lenne a főszerkesztője. Tudom, hogy fura vélemény, de mint főképernyős produkció, itt érezném azt, hogy Robi szellemisége és mondanivalója úgy keresztül tudna menni, hogy annak a tartalma töretlenül megmarad, viszont egy relatíve könnyed formában, amit tényleg tömegek néznének meg és talán értelmezni is kényszerülnének. ¯\_(ツ)_/¯ de ez olyan sajnos, mint a lottóötös, álomnak nagyon szép.
Ez az Okos ember hülyèskedik ,ès nem a forditottja,engem szôrakoztat,nem kell ezt komolyan venni...Eszes kisfickónak tartom,Egy Mentalista. Èleshangú Tàrsadalom ès közèletKritika,a műfaj amiben indul,ez jól àll neki,de Standup Komèdiàban is indulhat,tehetsèges jàtèkos😊
3:18 Itt mondhatta volna Fábry, hogy "Hányj egyet, Robikám! Pont van itt egy bili..." - és nagy csinnadrattával előhozott volna egy bimbit, amibe Puzsér hányt volna egy igazit. Az nagy show lett volna !
Te jó ég sok ember okoskodik... Egy showműsorba ment be ahol showmankednek az emberek... Szórakoztatás céljából nyomják a dumát, nem hiteles történelemóráról van szó. Aki nemv eszi ezt észre, az célt tévesztett, mikor Fábry show-t néz.
Jómagam egyik bulvárt sem vagyok hajlandó fogyasztani. Node gondoljuk csak végig: valahol mindenki egy bálvány és minden bálványt le lehet dönteni, csak idő és pénz kérdése. Akkor meg már sokkal pozitívabb senkiket futtatni, mint romba dönteni azt amit mások egy élet munkájával felépítettek. Sokkal nagyobb kérdés az, hogy Puzsér a kutúra zászlóvivője miért szövetkezik a politikában olyanokkal, akik nem csak el akarják taposni a magyar kultúrát, de utána híg fossal szeretnék leszarni!? Horribile dictu a magyar kultúra is lehet egy bálvány, amit le lehet dönteni. De tényleg le kell?
Csóri Fábry próbàlkozik de hát lássuk be, kevés mint a borravaló Puzsérhoz képest, mondjuk végre valakit enged szóhoz jutni :D Puzsér magasan ellopta a show-t!!
A Koronánkon a kereszt ferde. Pont. Így egyedi. Ezen baromira értelmetlen kiakadnia szerintem. Amúgy meg tetszik a stílusa, csak olyanokon akad ki, amin felesleges. Ha nem lenne ferde a kereszt, egy lenne a sok közül.
Ne haragudj de szerintem meg így is úgyis csak egy a sok közül. Csak nekünk Magyaroknak több csak és kizárólag nekünk de azzal teljes mértékbe egyet értek hogy kurvára gáz hogy 300 év alatt nem volt egy talpra esett ember akinek eszébe jutott volna, és legalább megpróbálta volna azt a keresztet ki egyenesíteni...
@@Lolyo7777 Ebből a hozzászólásból annyit látok, hogy kb. azonos súlyúnak tartod a magyarság nemzeti múltját azzal, mint amikor télen kiengeded a játszótérre a gyereked, örömmel konstatálod, hogy vett sapkát, de megigazítod, mert ferde a bojt.
Most is nagyon jó arc, sőt, kiforrottabb a mondanivalója, mint akkoriban. Az, hogy az általad kedvelt politikai tábort kritizálni merészeni, az nem az ő szegénységi bizonyítványa, hanem a politikusoké, meg persze a tiéd, amiért az elitet támogatod Puzsér helyett. Puzsér a leghitelesebb és legértelmesebb közszereplő, keményen üti az összes pártot és TELJES JOGGAL.
Ha akarsz ferde keresztet látni, akkor üsd be a Google-be, hogy York Rites of Freemasonry, és ott kiadja a címerét a híres szabadkőművességnek. Érdekes?
10 perctől kezdődik ami miatt nem tetszik. A mi Szentkoronánkat nem kellene becsmérelni! Talán pontosítani kellene a tudását! Az embereket sem kellene becsmérelni. Mindenki elé odaáll a tükörképe.
@@liviamama Hat ez talan a leglogikatlanabb erveles amit ma hallottam. Ha jol ertem, akkor on elolvasta mindharom jeloltnek a programjat -amik nagyon kulonboztek egymastol- es ezeket osszevetvel kivalasztotta Puzseret, amit Budapest szamara a legjobbnak talalt. Aztan megnezte ezt a videot, ahol Puzser nemileg humorosan es teljesen jogosan, egy szorakoztatomusorban megkerdojelezi a Szent Korona keresztjenek ferdeseget es annak letjogosultsagat. Erre lett az az on reakcioja, hogy nem szavazza meg Budapest szamara az on altal is legjobbnak velt programot. SzVSz egy picit ezert is tart itt ez az orszag, mert a polgarai nem tesznek kulonbseget akozott, hogy kivel baratkoznak es kit biznak meg kozfeladatok ellatasaval, vagy esetleg kivel uzletelnek. Meg kellett volna valasztani es soha nem keresni a tarsasagat hogy szakralis dolgokrol beszelgessenek. ez lett volna egy felnott tett. Amugy nem becsmerelte a Koronat.
Valaki szerint meg a korona rossz irányba hajlik, mert a bunkó akárkik átferdítették a másik irányba. s szöge 23,5 fok ha jól emlékszem és ez a szög mennyire szándékos
Csak szólok. A nemzeti jelképeinket, úgy mint a Himnusz, Nemzeti lobogó, Szent korona, gyalázása, megsértése 1 év szabadságvesztéssel büntethető! Ez itt megtörtént!
A Fábry Show történetében az egyetlen adás, amikor nem Fábry dumál mindvégig. :-D Csodaszámba megy, hogy Fábry szinte teljesen háttérbe vonult és hagyta kibontakozni vendégét. Ez azért történhetett így, mert élvezettel hallgatta Puzsért és tényleg kíváncsi volt rá.
Puzsér is.
vorosgondorhaju Puzsér talán nem műveltebb, de konkrétabban, mégis színesebben fogalmaz.
Fábry kiégett, unalmas.
vorosgondorhaju Nyilván. Bár eddig azt hittem,hogy Puzsérról és Fábryról (igen, jól látod, tényleg y-nal írja a nevét; ha már írni nem tudsz, próbáld meg elolvasni a saját kedvenced nevét -láthatod mögötte is öles betűkkel kiírva!) beszélünk.
Bocsánat a megkésett válaszért, nem kaptam értesítést, hogy visszaírtál. Most is csak Robi miatt tévedtem ide (vissza).
Amúgy az eltelt néhány hét éppen elég volt ahhoz, hogy belehallgassak az éppen aktuális rádiókabarékba, és megállapítsam: Fábry olyan, mint öreganyám barackbefőttje.
Sokáig fantasztikus, ódákat zengünk róla, de nem érdemes túl sokáig tartogatni, mert egy bizonyos idő után megsavanyodik.
5:40 ebben nincs nagy megfejtés, a Puzsér hangkarakterisztikája megegyezik a Fábryéval és habitusban, tehát a személyiség megnyilvánulása is hasonló. Ilyen esetben helyreáll a megfeleő rend. A kérdező kérdező marad a válaszoló válaszoló. Ez Pszichológia és személyiségismeret. A Fábry habitusa és hangkarakterisztikája alkamas arra, hogy túlszárnyalja a vendégeit, tehát elnyomja sok esetben. A Puzsérnál ez nem jöhetett létre, és így végig egy jó irányban haladó beszélgetés lett a vége. A "riporter" riporter, az alany alany. Ennyi a megfejtése.
@@molylepke20 puzser kb 10x muveltebb, tanultabb es karakterisztikusabb..
Puzsér megmondja az igazat és ez sokaknak fáj....szerintem fasza gyerek, bírom a fejét. Jó témái vannak érdemes őket feszegetni és igen megfogadni és tökéletesen igaza van!!!!
Nem mindenben van igaza, de a dolgok többségében igen.
Nagyon szeretem Puzsér Róbert Stílusát!!A mai világban nagyon kevés ember marad hitelesnek!!Minden őszintén van mondva nincs bennem semmi kételkedés, egyszerűen elhiszem amit mond!!Ami itt elhangzott a műsorban, minden szava igaz!!Tetszik amit a bulvár-világról mond!Jó a humora!!A koronáról feltételezett"legenda " megnevettetett!!Szuper!
Fábri a népszerűséget hakhássza. Puzséér őszinte, szeretnivaló
"Nem hívhatom ki magam ellen a... Sorsot, az adóhivatalt... Most fokozom..." 🤣🤣🤣🤣🤣
Itt született a Megafon
LOL -másfél évente meghallgatom és még mindig jó!
HEJÉN VAN A SZIVE,ÉS AZ ESZE IS. Ritka, és őszinte látásmód. Példakép értékű.
hején.... hején..... HEJÉN!!!!! Az isten verjen meg geci... Vessző után is tehetnél egy kibaszott szünetet, mert pofán akarlak vágni..
Nem tudtam, hogy Puzsér szerepelt Fábry műsorában. Köszi a feltöltést!
Sziaztok emberek,
Èn nagyon bírom a Puzsér Urat, szinte minden beszédje, magyarázatai értelmesek és IGAZAK csak az emberneknek be van töle a fejük törve, én csak annyit mondok hogy a Puzsér Ùr nagyon bölcs és nem kellene öt alábecsülni, én szeretnék a tanitványa lenni ;)
Legyél tanítványa! Ki tart vissza?
@@pombio hagyd már élni! 3 éve írta ezt a kommentet, mit foglalkozol vele...
@@nandiz748 Köszönöm, hogy megfelelő kontextusba helyezted a dolgokat! Igazad van. Minek foglalkozom érdektelen dolgokkal?
Én már az vagyok.... Szerintem te is
Ne nyálaskodj.
Ki kell egyenesíteni!!!! Mióta ferde azóta csak szívunk!!
viribusunutis11 Hú basszus kulcs,ez k...va jó gondolat menet. Nagyon tetszik...
Kalmanolga
Balszerencse mint a széttört tükör 🤔
Puzsér simán lehetne komikus is! 😂
Fele annyi eszem lenne, mint neked... Legjobb vagy!
Köszönöm szépen feltöltés! ✌️👍👍👌
Senkik futtatasa 1000 % ig igaz igy tovabb Puzser Robert a kiraly
:D Imádom. Sírok! Ki-bebaszott nagy videó. Jól futtatja a gondolatait Puzsér.
0:43 Mikor hatni kezd az LSD...
És valóban.
Megjelennek a denevérek
@@tamassimon6469 félelem és reszketés Fábry Sándornál :D
xD Ez jó.
Jól nyomják...szeretem őket. Intelligens emberek ami a médiában(IS) igen ritka.
Októberben ne a betelepítési kvótáról szavazzunk, hanem arról, hogy PUZSI FOR PRESIDENT!!!4
meg a FASZOMat!! :(
neked ezek szerint megfelel az Orbán!!!!!
Na olyan lehetsz mint amin a képen a bohóc XD
Puzsér lemos mindenkit.:-(
marha jo volt.puzser hozta a formajat.))imadom fabryt is es puzsert is.
Nem lehet magas az IQ. szinted !
@@laszlobartha7730 az az en problemam,de te elmagyarazhatsz nekem mindent,hadd tanuljak mar en is valamit.
Minden viccet félre téve Puzsér Róbert figyelmet érdemel. Nem sokan tudják a Magyar Médiában rajta kívül miről érdemes beszélni. S azt, hogy el is tudja mondani- értelmesen? Ő el tudja. Okos! Bizony,bizony!
Jaaj, nagyon bírom!!!!!!
zseniális! :D
Isten lefényképezi a koronát! 😂😂😂😂
Kiégtem :'D Nagyon bírom. :'DDD
Én Puzsér Róberttel vagyok ..egyéniség yesss
OBL, szerintem sem létezett!!!!!!!!!! Kösz, hogy valaki még tudja!!!!! A koronán a keresztet pedig addig nem egyenesítik ki, amíg térdepelve akarnak tartani.
Milyen jo lenne egy puzser show!!🤣
Lászlò Pipu volt a hirtv-ben amig meg nem vette a fidesz xdd
Van...
Sznobjektiv
Apu azert iszik mert te sirsz - fonn van a you tube on
Ez századszor is üdítő.. :)
Úristen, a Szent Korona ferde keresztjéhez kapcsolódó poénokon szarrá röhögtem magam. Zseniális. :DD
Imádom azóta is Robit...
Nagyon sajnálom, hogy nincs már rendes late night show. Még az RTL-en is volt néha egy két sziszegős pillanatom, de nagyon nem tartom jó dolognak, hogy állami televízión folytatódott tovább, főként, hogy (javítsatok ki, ha rosszul gondolom), de a late night show műfaja megkövetel valamiféle függetlensége legyen. Vagy én vagyok ezzel a feltételezéssel megint csak hülye, de van egy olyan érzésem, hogy Fábry és Puzsér még akár szorosabban is kooperálnának, ha ez a helyzet nem állt volna elő. Sőt, az én univerzumomban Fábry műsorának Robi lenne a főszerkesztője. Tudom, hogy fura vélemény, de mint főképernyős produkció, itt érezném azt, hogy Robi szellemisége és mondanivalója úgy keresztül tudna menni, hogy annak a tartalma töretlenül megmarad, viszont egy relatíve könnyed formában, amit tényleg tömegek néznének meg és talán értelmezni is kényszerülnének. ¯\_(ツ)_/¯ de ez olyan sajnos, mint a lottóötös, álomnak nagyon szép.
Ezért hallgatom én az önkényes mérvadót. :-)
Nagyon ott van a szeren! 🙂
Megint el kéne hívni a Fábryba, óriási figura!
Az a poén hogy elhívták. Csak fentről leszóltak, hogy nem kéne.
Kern Andrással kellene leültetni beszélgetni.:-)
Nagyon ügyes 😏😏👀
Ha ha ha ha. Zsenialis. Imadom
Egy olyan adást láthattunk ahol minden rendben volt, de tényleg a puzsér is elmondhatta és fábri is nocsak nocsak🤔🤔
Egy műsorban a kedvencem meg akit utálok!!Fábryt gyűlölöm jelzőim sincsenek rá.....
1:22 ebben mi a poén?
a koronás sztorin sírtam xD
coronaviruuuuuuuuuuuuuuuuuus
Hát ez a Róbert ,mindenre meg tud felelni.
Én egyszer már láttam ferde keresztet, a temetőben megsülyedt az egyik sírkő..... :) :) :) :)
Igen,ez azóta bejött👍
Robi ebben az időszakban mivel táplálkozott?
igen igen igen
20000-edik vagyok :)
Robi hatalmas vagy.
Ez az Okos ember hülyèskedik ,ès nem a forditottja,engem szôrakoztat,nem kell ezt komolyan venni...Eszes kisfickónak tartom,Egy Mentalista. Èleshangú Tàrsadalom ès közèletKritika,a műfaj amiben indul,ez jól àll neki,de Standup Komèdiàban is indulhat,tehetsèges jàtèkos😊
Imadom
3:18 Itt mondhatta volna Fábry, hogy "Hányj egyet, Robikám! Pont van itt egy bili..." - és nagy csinnadrattával előhozott volna egy bimbit, amibe Puzsér hányt volna egy igazit. Az nagy show lett volna !
Te jó ég sok ember okoskodik... Egy showműsorba ment be ahol showmankednek az emberek... Szórakoztatás céljából nyomják a dumát, nem hiteles történelemóráról van szó. Aki nemv eszi ezt észre, az célt tévesztett, mikor Fábry show-t néz.
✌🙌👍
hatalmas forma a csávo
❤
Jómagam egyik bulvárt sem vagyok hajlandó fogyasztani. Node gondoljuk csak végig: valahol mindenki egy bálvány és minden bálványt le lehet dönteni, csak idő és pénz kérdése. Akkor meg már sokkal pozitívabb senkiket futtatni, mint romba dönteni azt amit mások egy élet munkájával felépítettek. Sokkal nagyobb kérdés az, hogy Puzsér a kutúra zászlóvivője miért szövetkezik a politikában olyanokkal, akik nem csak el akarják taposni a magyar kultúrát, de utána híg fossal szeretnék leszarni!? Horribile dictu a magyar kultúra is lehet egy bálvány, amit le lehet dönteni. De tényleg le kell?
Csóri Fábry próbàlkozik de hát lássuk be, kevés mint a borravaló Puzsérhoz képest, mondjuk végre valakit enged szóhoz jutni :D Puzsér magasan ellopta a show-t!!
Puzsér bárhová megy, átveszi a műsor vezetését...
"ferde kereszt" = "X" :P
Mi az említett könyvének a címe?
A forrás
Bárcsak lenne lehetosegem beszelni vele 😊
Fábry 4 life!
Ez mostanra lett igazán aktuál....
Fura Puzsért úgy a TV-ben látni, amikor a házigazda nem tekinti komplett idiótának a nézőket, Puzsért és saját magát.
Nem semmi felvezetés volt. :D
Tisztelet
A Koronánkon a kereszt ferde. Pont. Így egyedi. Ezen baromira értelmetlen kiakadnia szerintem. Amúgy meg tetszik a stílusa, csak olyanokon akad ki, amin felesleges. Ha nem lenne ferde a kereszt, egy lenne a sok közül.
De az a kereszt nem volt ferde eredtileg.
Ne haragudj de szerintem meg így is úgyis csak egy a sok közül. Csak nekünk Magyaroknak több csak és kizárólag nekünk de azzal teljes mértékbe egyet értek hogy kurvára gáz hogy 300 év alatt nem volt egy talpra esett ember akinek eszébe jutott volna, és legalább megpróbálta volna azt a keresztet ki egyenesíteni...
Jó, akkor majd karcolj bele nagyokat a kocsidba, meg törd össze egy kicsit az elejét. Így lenne egyedi és nem egy a sok közül...
@@kodan7879A csavar ami tartja ,kilazult ,tehát nem ferde,hanem simán billeg
@@Lolyo7777 Ebből a hozzászólásból annyit látok, hogy kb. azonos súlyúnak tartod a magyarság nemzeti múltját azzal, mint amikor télen kiengeded a játszótérre a gyereked, örömmel konstatálod, hogy vett sapkát, de megigazítod, mert ferde a bojt.
Akkoriban nagyon jó arc volt, nagyon egyedi es brutális tartalmakkal
Nagy kár, hogy belenyúlt a politikába :/
Most is nagyon jó arc, sőt, kiforrottabb a mondanivalója, mint akkoriban. Az, hogy az általad kedvelt politikai tábort kritizálni merészeni, az nem az ő szegénységi bizonyítványa, hanem a politikusoké, meg persze a tiéd, amiért az elitet támogatod Puzsér helyett. Puzsér a leghitelesebb és legértelmesebb közszereplő, keményen üti az összes pártot és TELJES JOGGAL.
igazad van
Ez a bulvár "megafon" kifejezés nem öregedett jól
Mekkora ripacs ez a Fábry ,Jerry Springer szent hozzá képest.
Ha akarsz ferde keresztet látni, akkor üsd be a Google-be, hogy York Rites of Freemasonry, és ott kiadja a címerét a híres szabadkőművességnek. Érdekes?
A perspektivikus ábrázolást összekevered a ferde kereszttel
Akkor arra adj légyszives elfogadható választ, hogy az mit jelképez, hogy perspektikusan van ábrázolva a kereszt?
Ivanyi Attila Nem!
Mi nem?
Ivanyi Attila Kérdezted, hogy érdekes-e?
Arra válaszoltam
Vagy maga Puzser Robert tud azonosulni a ferde kereszttel, mivel az ő eddigi eleteben is meghatarozo szerepet jatszott a harant iranyu elet..
puzsér kétségbeesett arca
Puzsért már letiltották a kormányzati médiából, nem szerepelhet többé.
Félnek a narancsok
Ezután nem szavazok Puzsérra a főpolginak.
Miért is nem, ő legalább őszinte és ugyanaz.
10 perctől kezdődik ami miatt nem tetszik. A mi Szentkoronánkat nem kellene becsmérelni! Talán pontosítani kellene a tudását! Az embereket sem kellene becsmérelni. Mindenki elé odaáll a tükörképe.
@@liviamama Hat ez talan a leglogikatlanabb erveles amit ma hallottam. Ha jol ertem, akkor on elolvasta mindharom jeloltnek a programjat -amik nagyon kulonboztek egymastol- es ezeket osszevetvel kivalasztotta Puzseret, amit Budapest szamara a legjobbnak talalt. Aztan megnezte ezt a videot, ahol Puzser nemileg humorosan es teljesen jogosan, egy szorakoztatomusorban megkerdojelezi a Szent Korona keresztjenek ferdeseget es annak letjogosultsagat.
Erre lett az az on reakcioja, hogy nem szavazza meg Budapest szamara az on altal is legjobbnak velt programot.
SzVSz egy picit ezert is tart itt ez az orszag, mert a polgarai nem tesznek kulonbseget akozott, hogy kivel baratkoznak es kit biznak meg kozfeladatok ellatasaval, vagy esetleg kivel uzletelnek. Meg kellett volna valasztani es soha nem keresni a tarsasagat hogy szakralis dolgokrol beszelgessenek. ez lett volna egy felnott tett.
Amugy nem becsmerelte a Koronat.
nah fasza
Na az a korona
Valaki szerint meg a korona rossz irányba hajlik, mert a bunkó akárkik átferdítették a másik irányba. s szöge 23,5 fok ha jól emlékszem és ez a szög mennyire szándékos
Puzsér the best......
Azért nem egyenesítik ki a Koronán a keresztet,mert akkor kiderülne,hogy nem az eredeti korona van nálunk! 👎😔
@@kraukatha7849 Hogyhogy, miért ne az eredti lenne Magyarországon?
@@-TheDriver Nem az eredeti van itt.
Mikor két normális ember beszélget , közönség előtt !
Már akkor el kezd őrjöngeni a közönség, amikor Fábry még ki se mondja a nevét.
Persze utómunka az egész...
A közönségnek mutatja egy ember, hogy kezdjenek tapsolni, és ők tapsolnak.
ez az összes show műsorban így van amióta világ a világ..
ne haragudj nézd meg újra a videót szerintem te nem láttad csak valami negatívat akartál írni...
Megnéztem nem igaz amit írsz.
Na
Tisztelt Puzsér úr. Tisztelje kérem a Magyar koronát, az ön népének is segít. Üdvözlettel.
Az, amit magyar koronának hívtok, nem más, mint egy ókori egyiptomi női fejviselet tetején a "nefer" szimbólummal.
No, no, never! 😬
Csak szólok. A nemzeti jelképeinket, úgy mint a Himnusz, Nemzeti lobogó, Szent korona, gyalázása, megsértése 1 év szabadságvesztéssel büntethető! Ez itt megtörtént!
+csokiagyu Hülye.
+csokiagyu vélemény nem egyenlő a gyalázással...
Szerintem nem gyalázta, csak elmondta h mi történt :D
és hogy szerinte mit kellene tenni :D
csokiagyu ha tényleg van ien törvény el kell törölni a picsába. óvoda bazdmeg
csokiagyu nem, ezt ugy hívják hogy vélemény, majd megérted 😃
de Oszama bin Laden-t tényleg amerikai kommandósok ölték meg
téynnleg!! bemontta a zinternett!!4
nagyon jól tudod csak nem része voltál a kommandónak ami ment érte.... Tán ott voltál???
fábri a legalja!!
Fu de fasz ez az ember.
Miért is?