Nézesd meg orvossal, kóros lehet. Bence még csak-csak, de ez a produktum nélküli nárcisztikus pszichopata már más tészta. Bepiflázta a régi sztereotípiákat, miközben fingja nincs erről a sportról SEM.
Mikor feltette a műsorvezető az első kérdést, hogy minek köszönhető 3 év után ez a visszaesés... még meg sem szólalt puzsér, már tudtam, hogy mi lesz az első szava: pszichológiai!!!!! :D
Spaletti vezette azt a Rómát is aki annak idején az emlékezetes 7-1-re kikapott a Mancheseter Unitedtől 2007-ben talán... amikor megláttam, hogy ő az edző megint, tudtam hogy ebből csak leszereplés lehet.
Akkor az eb utan amikot megnyertek az eb-t akkor utana volt egy finalissima vollt az argentinok ellen ott az argentinok szanaszet vertrek az olaszokat 3-0 lett
Ronaldo Rangnickra mondta - azt hiszem -, hogy nem is edző, sose hallott róla..:D Newcastle-t pedig úgy tűnik még mindig benézik, mint várost, régiót...Érdemes megnézni Brunot vagy Joelintont, brazilokként is mennyire megtalálták a helyüket ott, a családjukkal..de kb. bárki érkezik, nagyon könnyen integrálódik, aminek megvannak a konkrét okai..Tonalit is egy ilyen ügy után, máshol kb. elüldözték volna, ott élvezi a támogatást és közönség kedvenc a mai napig..össze lehet hasonlítani ezt a bánásmódot, a nagy Párizséval pl..
Lehet itt tèma Matyiskodni xarbol nem lehet várat èpiteni ! Ez a lényeg röviden és tömören! Taktika is tárgytalan ismét xarbol nem lehet várat építeni...
Musialan látszott a spanyolok elleni meccsen h ha olyan csapatba van akik nem birtokolják a labdát és nem dominálják a meccset akkor M1 h a pályán van. A spanyolok vagy a Franciák nyerik meg az also ág az csak a létszámért létezik. 2 max 3 játékos aki meglepit tud okozni az Foden Saka és Jude, mert h a döntőbe lesznek a hollandok ellen az is fix.
a bundesz azt hiszem mindig is 18 csapatos volt a franciák már csökkentették 18-ra és az olaszoknak is valóban megérn mert az ilyen speziáknak és spalernitánáknak semmi értelme nincs az első osztájban. Csak a LaLiga és a Prem ami érdemes a 20 csapatos első osztályra. De ők is a 2 abszolút legerősebb és legdominánsabb liga. Mindig nyerik vagy a BL-t vagy az EL-t vagy mind a 2-őt az adott idényben.
Azért valljuk be, ez minden idők leggyengébb olasz kerete volt idén. A miértet sem nehéz megfejteni; a Serie A-ban minden kulcsposzton külföldi játékos játszik. A tradicionális nagy csapatok közül csak a Lazioban és a Napoliban van olasz elsőszámú kapus (Inter - svájci, Milan - francia, Juventus - lengyel, Roma - portugál). Ugyan ezekben a nagy csapatokban nem találni egyetlen, épkézláb 20-30+ gólra képes olasz támadót - leszámítva talán Immobilét, abból is a prime-ot. Egyetlen nagy csapatban sincs meghatározó, karakteres olasz csapatkapitány. Esetleg Pellegrini. A fenti felsorolásból következik, hogy csak második vonalbeli csapatokból tud az aktuális szövetségi kapitány válogatni, ezért kerülnek be olyan csapatokból játékosok mint az Atalanta, Torino, Bologna, Genoa, vagy korábban Sassuolo. Olyan, mint amikor a Premier League csúcson volt a 2000-es években, de elvétve láthattunk angol játékost a top klubok kezdőcsapataiban. Meg is látszott a válogatott teljesítményén. Az olaszoknál ugyanez van most. Csak a Serie A brutális mélyponton van.
Puzsér már a második percben kiakasztott, amikor azt mondta, hogy az olasz és a spanyol válogatott hasonló erőkből áll. Ennyire nem lehet valaki hülye a focihoz. A spanyoloknál Lamine Yamal, Rodri és Nico Williams többet ér, mint az egész olasz Eb-keret.
Ugyanaz a 2 keret szinte pedig! Ez a spanyol keret az elmult 15 ev leggyengebb kerete. Szintelen, szagtalan jatekosok, 1-2 kiveteltol eltekintve. Olaszoknal volt gyengebb keret mar, de a mostani sem bika, ott is van max 2 jatekos, aki extrabb az atlagnal, pl Barella! De ennyi. A spanyoloknak az a szerencsejuk most h a nagy valogatottak siralmas focit jatszanak, kiveve a nemetek talan.
@@mondial1980aPedig igaz. Igen, vannak remek játékosaik, de 10 évvel ezelőtt MINDEN POSZTON világklasszisok játszottak a spanyol válogatottban. Én imádom ezt a spanyol csapatot is, eleve nekik szurkolok 10 éves korom óta, de ez attól még igaz. Te sem gondolhatod komolyan, hogy ez a csapat felér a Casillas, Ramos, Puyol, Pique, Jordi Alba, Busquets, Iniesta, Xavi, Fabregas, David Silva, Xabi Alonso, Pedro ,David Villa, Fernando Torres féle csapathoz.. 😀 És akkor csak a legnagyobb neveket mondtam. Ebbe a mai csapatba még Raul Albiol, Santi Cazorla, Capdevila, Mata, Llorrente, Negredo, Soldado is simán beférne akár a kezdőbe is, míg a korábbi spanyol csapatokban még ők is csak kiegészítő emberek voltak.
A Ronaldo helyzetkihasználásához : Uraim , 8-9 öngól született ezen az Eb-n 😄 A Franciák 2 öngollal, és 11essel jutottak idáig. Az Angolokrol ne is beszéljünk 😄 Szóval hagyjuk már Ronaldot és a helyzetkihasználását. Teljesen más szerepköre van az öregnek, ha ő rúgja a szabadot, ha nem. Lukaku és Mbappe helyzetkihasználását már érhető ilyen jellegű kritika, de a jelenlegi szerepkörében a Portugalt nem érheti jogosan. Továbbá legnagyobb tisztelettel Puzsér Úr, nem volt túl objektív, mivel Juventus drukker, és ott sem szívlelte a 7-es játékost. Ja és nem vagyok Ronaldo fanatikus, Chelsea drukker vagyok, bár lehet az most rosszabb 😄💙 Nagyon jó a műsor! Így tovább!
Robi értem hogy nem szereted Ronaldot, de azért mentalitásban csak ő és Pepe(a két legidősebb játékos) voltak azok akiken legalább látni lehetett hogy nyerni akartak!
Lehet, hogy van annak oka, hogy a te hozzászólásod hány embert érdekel, és mennyit az övé. Legalább megcáfolnád, tételesen érvelnél, hogy mit tartasz baromságnak. De vagy nem vagy képes rá, vagy csak ide akartál böfögni valamit.
@@silverhand-b az elozo resznel orjongtem! Tele van ellentmondassal! Ha szeretned fel tudom sorolni tetelesen, de rohadt hosszu lesz. Ha van kedved, talalkozzunk, egy pohar barmi mellett szivesen elmondom
eszméletlen jó ez a müsor❤kérlek titeket hogy több ilyet....angol,német,belga,francia,minden csapat a földön és az univerzumban....😃🙏🙌
😢Bzgzcczz a ii😢 P 😮😮mobil épület űz érkeztem 😮😮 Z uu😮😢😅😮
Évek óta követem Puzsért és Bencét is, de soha nem jutott volna eszembe egy műsorba tenni őket. Viszont meglepő módon jól működik a kémia.
Nézesd meg orvossal, kóros lehet. Bence még csak-csak, de ez a produktum nélküli nárcisztikus pszichopata már más tészta. Bepiflázta a régi sztereotípiákat, miközben fingja nincs erről a sportról SEM.
Robi olyan jól nyomja ezt a futballszociológiát
Azt kell mondanom, udebb musoraitok vannak, mint az agyon-adatozo es agyon-magyarkodo hasonlo elemzeseknel! Csak igy tovabb, porkoljetek oda nekik ;)
Már én is besokalltam a nagy “premier leak triótól 😂
@@geryBlade embere válogatja, engem pl Puzsi ordibált féligazsávai zavarnak:D
@@energiaital91 ezek vélemények, te is írhatsz véleményt.
Extra tartalom, több ilyet 🤙
Ez nagyon jó volt😂
Mikor feltette a műsorvezető az első kérdést, hogy minek köszönhető 3 év után ez a visszaesés... még meg sem szólalt puzsér, már tudtam, hogy mi lesz az első szava: pszichológiai!!!!! :D
És elől ez a Retek vagy Retequi az ki volt ott elöl az olaszok nàl? Nekem az is meglepő volt.
Spaletti vezette azt a Rómát is aki annak idején az emlékezetes 7-1-re kikapott a Mancheseter Unitedtől 2007-ben talán... amikor megláttam, hogy ő az edző megint, tudtam hogy ebből csak leszereplés lehet.
Imádom a műsort. Mondjuk, kár, hogy 3 Juventus szurkoló beszélget egymással. De legalább nem csinálnak belőle titkot.
Akkor az eb utan amikot megnyertek az eb-t akkor utana volt egy finalissima vollt az argentinok ellen ott az argentinok szanaszet vertrek az olaszokat 3-0 lett
Az EB-győztes szakmai stábban ott volt még Alberico Evani és Attilio Lombardo is.
Alberigo Evani
Szűz Máriánál ,es Maradona-nál kiegtem 😂😂😂
Ronaldo Rangnickra mondta - azt hiszem -, hogy nem is edző, sose hallott róla..:D
Newcastle-t pedig úgy tűnik még mindig benézik, mint várost, régiót...Érdemes megnézni Brunot vagy Joelintont, brazilokként is mennyire megtalálták a helyüket ott, a családjukkal..de kb. bárki érkezik, nagyon könnyen integrálódik, aminek megvannak a konkrét okai..Tonalit is egy ilyen ügy után, máshol kb. elüldözték volna, ott élvezi a támogatást és közönség kedvenc a mai napig..össze lehet hasonlítani ezt a bánásmódot, a nagy Párizséval pl..
Csád!
Allegri a legjobbat hozta ki a Juventusból? Montero többet kísérletezett és fejlesztett 2 meccs alatt. Mártha Bencének Ranierivel igaza van!
Lehet itt tèma Matyiskodni xarbol nem lehet várat èpiteni ! Ez a lényeg röviden és tömören! Taktika is tárgytalan ismét xarbol nem lehet várat építeni...
Kis érdekesség, de érdemes lehet elolvasni a videó linkjének utolsó három betűjét (ami ráadásul csupa nagy betűvel van)
:) :) :) :)
Musialan látszott a spanyolok elleni meccsen h ha olyan csapatba van akik nem birtokolják a labdát és nem dominálják a meccset akkor M1 h a pályán van. A spanyolok vagy a Franciák nyerik meg az also ág az csak a létszámért létezik. 2 max 3 játékos aki meglepit tud okozni az Foden Saka és Jude, mert h a döntőbe lesznek a hollandok ellen az is fix.
GYEREKEK! EZ MEKKORA ADÁS VOLT! Na ilyen egy igazi magyar fociőrült szórakoztató tartalom! TAKI - BENITOOO - PUZSÉR ROBERTO CARLOS! :D
Robi imádja az olasz focit, én is szeretem. Csak kár hogy fos most az olasz foci.
a bundesz azt hiszem mindig is 18 csapatos volt a franciák már csökkentették 18-ra és az olaszoknak is valóban megérn mert az ilyen speziáknak és spalernitánáknak semmi értelme nincs az első osztájban. Csak a LaLiga és a Prem ami érdemes a 20 csapatos első osztályra. De ők is a 2 abszolút legerősebb és legdominánsabb liga. Mindig nyerik vagy a BL-t vagy az EL-t vagy mind a 2-őt az adott idényben.
Azért valljuk be, ez minden idők leggyengébb olasz kerete volt idén. A miértet sem nehéz megfejteni; a Serie A-ban minden kulcsposzton külföldi játékos játszik. A tradicionális nagy csapatok közül csak a Lazioban és a Napoliban van olasz elsőszámú kapus (Inter - svájci, Milan - francia, Juventus - lengyel, Roma - portugál). Ugyan ezekben a nagy csapatokban nem találni egyetlen, épkézláb 20-30+ gólra képes olasz támadót - leszámítva talán Immobilét, abból is a prime-ot.
Egyetlen nagy csapatban sincs meghatározó, karakteres olasz csapatkapitány. Esetleg Pellegrini.
A fenti felsorolásból következik, hogy csak második vonalbeli csapatokból tud az aktuális szövetségi kapitány válogatni, ezért kerülnek be olyan csapatokból játékosok mint az Atalanta, Torino, Bologna, Genoa, vagy korábban Sassuolo. Olyan, mint amikor a Premier League csúcson volt a 2000-es években, de elvétve láthattunk angol játékost a top klubok kezdőcsapataiban. Meg is látszott a válogatott teljesítményén.
Az olaszoknál ugyanez van most. Csak a Serie A brutális mélyponton van.
Robi már a focihoz is ért ?:D xD
ha megnézed a videóit (az eb-ről van több "elemzése"), akkor egyértelmű a válasz :D (spoiler: nem! )
nme "ért hozzá", hanem véleménye van róla. Ahogy neked is.
@@ferenckovacs2267 xD
Bence reszeg?
47:00 A kevesebb csapat azt jelenti, hogy a harmadik helyről biztos kieső vagy...
Ha még játszik Bonucci és Chiellini akkor 0:0 a Svájc elleni meccs és tizenegyesekkel továbbjutnak az Olaszok!😎
Elég lett volna Chiellini az egyik fiatallal.
Puzsér már a második percben kiakasztott, amikor azt mondta, hogy az olasz és a spanyol válogatott hasonló erőkből áll. Ennyire nem lehet valaki hülye a focihoz. A spanyoloknál Lamine Yamal, Rodri és Nico Williams többet ér, mint az egész olasz Eb-keret.
Ugyanaz a 2 keret szinte pedig!
Ez a spanyol keret az elmult 15 ev leggyengebb kerete.
Szintelen, szagtalan jatekosok, 1-2 kiveteltol eltekintve.
Olaszoknal volt gyengebb keret mar, de a mostani sem bika, ott is van max 2 jatekos, aki extrabb az atlagnal, pl Barella! De ennyi.
A spanyoloknak az a szerencsejuk most h a nagy valogatottak siralmas focit jatszanak, kiveve a nemetek talan.
@@laszloszentpeteri4212utóbbi 15 év leggyengebb kerete? Huha
Pedri rodri yamal nico... Erős állítás
@@mondial1980aPedig igaz.
Igen, vannak remek játékosaik, de 10 évvel ezelőtt MINDEN POSZTON világklasszisok játszottak a spanyol válogatottban.
Én imádom ezt a spanyol csapatot is, eleve nekik szurkolok 10 éves korom óta, de ez attól még igaz.
Te sem gondolhatod komolyan, hogy ez a csapat felér a Casillas, Ramos, Puyol, Pique, Jordi Alba, Busquets, Iniesta, Xavi, Fabregas, David Silva, Xabi Alonso, Pedro ,David Villa, Fernando Torres féle csapathoz.. 😀
És akkor csak a legnagyobb neveket mondtam.
Ebbe a mai csapatba még Raul Albiol, Santi Cazorla, Capdevila, Mata, Llorrente, Negredo, Soldado is simán beférne akár a kezdőbe is, míg a korábbi spanyol csapatokban még ők is csak kiegészítő emberek voltak.
One
Ez a Puzsér mindenhez is ért? Alig várom, hogy a kozmológiában is megnyilatkozzon.....
Haddurrannyonn
A Ronaldo helyzetkihasználásához :
Uraim , 8-9 öngól született ezen az Eb-n 😄 A Franciák 2 öngollal, és 11essel jutottak idáig. Az Angolokrol ne is beszéljünk 😄 Szóval hagyjuk már Ronaldot és a helyzetkihasználását. Teljesen más szerepköre van az öregnek, ha ő rúgja a szabadot, ha nem. Lukaku és Mbappe helyzetkihasználását már érhető ilyen jellegű kritika, de a jelenlegi szerepkörében a Portugalt nem érheti jogosan. Továbbá legnagyobb tisztelettel Puzsér Úr, nem volt túl objektív, mivel Juventus drukker, és ott sem szívlelte a 7-es játékost. Ja és nem vagyok Ronaldo fanatikus, Chelsea drukker vagyok, bár lehet az most rosszabb 😄💙
Nagyon jó a műsor! Így tovább!
Robi értem hogy nem szereted Ronaldot, de azért mentalitásban csak ő és Pepe(a két legidősebb játékos) voltak azok akiken legalább látni lehetett hogy nyerni akartak!
Ja, csak már idősek és nem volt meg a teljesítmény sajnos😢.
Benito apám .... Miket össze nem beszél .. Jézusom 🤣🤣 Inter csődben?? Miről beszélsz? 🤣🤣 (nem vagyok Inter fan)
A média bohóc megint megszakértette amiről fingja sincs.
...mert szarok voltak.
Ez a Puzser egy barom! Mar az elozo reszben is annyi baromsagot hordott ossze … nem ertem, h miert add barki is ennek az ideggyenge ember velemenyere
Lehet, hogy van annak oka, hogy a te hozzászólásod hány embert érdekel, és mennyit az övé. Legalább megcáfolnád, tételesen érvelnél, hogy mit tartasz baromságnak.
De vagy nem vagy képes rá, vagy csak ide akartál böfögni valamit.
Egy depressziós gyógyszerfüggő. Ez jön le róla egyből.
@@silverhand-b az elozo resznel orjongtem! Tele van ellentmondassal! Ha szeretned fel tudom sorolni tetelesen, de rohadt hosszu lesz. Ha van kedved, talalkozzunk, egy pohar barmi mellett szivesen elmondom
@@gabordujmo1105 címszavakban is jó lenne... Remek alap lenne egy eszmecserehez :)
@@gabordujmo1105Mesélj már ne csak magyarázzál, mond akkor el mi a baj.