Vallásos keresztény vagyok pici gyermekkorom óta. Hívő családba születtem. Őszintén örülök, hogy ilyen kedvesen nyilatkozták ebben a témában! Szeretem a videóid! Nagyon érdekesek!❤️☺️
Szia Peti. Én meg zsidó vagyok és én is ugyanabban az Istenben hiszek. Én is olvasok Bibliát csak mellette a Tórát meg a Talmudot is. Ritkán a Koránba is bekukkantok. Tisztelet. Szeretet a mindenhatóban. Amen/mazeltov.😊
@@copy08 Szia :) A Koránt abba én is bele néztem! Figyelj szeretnék kérdezni valamit hol lehet elérni magyarul a Talmudot vagy Misnát /ne haragudj ha rosszul írom/. Mert szeretnék bele olvasni hogyha szabad.
Szerintem érdemes megemlíteni, hogy a buddhizmusban a "szenvedés" szó nem azt jelenti, hogy az élet csupa szenvedés és ezt el kell fogadni, hanem azt, hogy szenvedés szó alatt "tapasztalást" és a "megélést" értjük. :)
Nihilista vagyok, de keresztényként nevelkedtem. Nagyon jó volt látni hogy tisztelettel beszélsz erről a témáról, big respect érte. Főleg hogy nihilistaként tudom, nehéz úgy beszélni róla hogy nem hiszel benne. Másrészt pedig szerintem jöhetnének még vallásos videók, például a legérdekesebb, legrégebbi, legújabb stb. vallások :3
Hmmm... én olyan furcsán állok ezekhez. Nem tagadom semminek sem a létezését (még a Mikuét sem: hát ha tényleg van egy dagi jóember valahol, aki osztogatja az ajikat, ha nem is decemberen, de azért megérdemli a minimális hitet). Néha teljesen azonosulni tudok a görög-római istenekkel, pedig azok se maiak, de Buddha tanításaiban is látom az értelmet. Szóval nem azt mondom, hogy simán elhiszek bármit, de lehet ellene számtalan érv, amíg van rá esély, én nem mondom azt, hogy nem létezhet. Mondhatni, mindegyikben hiszek, de közben egyben sem. Van még valaki így? 🤔
Meg tudom érteni. Én magam református vagyok de nem vetem meg a többi vallást sem, főleg azért mert szerintem ez nem úgy van, hogy van egy isten és a többi vallás pedig pogány és nem jó istenben hisz. Szerintem minden vallás ugyanabban az istenben hisz, csak mindegyik máshogy nevezi a sajátját, vagy esetleg szétosztja több "istenre". Remélem nagyjából érthetően fogalmaztam.
Én is így érzek. Nekem csak az az érdekes, hogy van egy adott vallás ami átvesz valamit a másiktól, na nekem ez már megkérdőjelezi az eredetiséget, az értelmét az egésznek. A valláson belüli felosztásokta is csak az a véleményem, hogy EHHHH. Ettől az érzéstől erősödik meg bennem az, hogy semmi értelme az egésznek, mind ember alkotta dolog :D és nincs semmiféle felső hatalom, erő stb... Lényeg, hogy senki ne erőltesse rám a hitet :)
@@vghjbhjbhj Úgy gondolom, hogy van felsőbb hatalom, számomra ez egyértelmű. Azt, hogy egy vallás átvesz valamit a másiktól, az meg azért van amit már írtam is, hogy igazából egy közös istenben (vagy hívhatjuk akárhogy ) hisz minden vallás csak nem ugyanúgy hívják, vagy nem csak egy személyben testesítik meg.
Jó kis téma volt és szerintem is jó videó volt. Egy dolgot nem szoktam érteni. Hangoztatják, hogy keresztény országban élünk és vallásszabadság is van, csak nehogy merjél vallásos elveket kimondani, mert akkor rögtön legjobb esetben lehülyéznek.
Ez attól függ, milyen közösségbe jársz, illetve hogy milyen körülmények közt hangoztatsz vallásos elveket. Megfelelő társasággal lehet teológiai kérdésekről beszélni akár egy ital mellett is. Viszont ha például bemész egy kórházi váróterembe, és hangosan azt mondod, hogy "ez javarészt elkerülhető lett volna, ha betartják a tízparancsolatot", ne csodálkozz, ha megvernek.
Eddig minden munkaszerződésemben benne volt, hogy vallásról nem beszélgethetek a munkahelyemen. Szerintem ez teljesen logikus és jogos kérés. Volt, hogy 2 férfi elkezdett beszélgetni, végül olyan hevesen vitatkoztak egymással, hogy másnap kirúgták őket. Szerintem egyáltalán nem munkahelyi téma.
@@ppeter1988Ha beszélget az ember bármiről is, azzan nincs baj, ha kiteszi hogy "az én hitem szerint" mert ezzel tiszteletben tartja a másikat és nem nyomja le a másik torkán az igazságot. Ha jönnének nekem prédikálni, szerintem mennék a HR-re.
Nagyon profin, tisztelettel beszéltél a témáról, le a kalappal :D Én személy szerint ateista vagyok, de mivel vallásos családba születtem, igencsak megszenvedtem vele. Egyszer konkrétan azt mondták nekem, hogy rossz úton kezdtem el járni, pedig mások szerint nevetségesen becsületesen élem az életemet. :/ És nem azért, hogy a Mennybe jussak, hanem, mert úgy tartom helyesnek, ha minél több jót tudok véghez vinni, amíg itt vagyok. Szerintem senkit nem szabad elítélni azért, hogy mit hisz vagy nem hisz, csak az számít, milyen moralitással éli az életét, és milyen ember is ő. Ha bárki olvassa ezt a kommentet és hasonló helyzetben van, kitartást, és ne feledd: Jogod van véleményedhez/hitedhez. :)
S.Hawking szerint se megcáfolni se bebizonyítani nem lehet egy mindenható lény létezését csak az az elfogadható magyarázat marad miszerint a kezdeti feltételeket beállította (13.7 mrd) és azóta nem avatkozott be, mivel azóta nem változtak a Fizika Törvényei!!
@@mkls_mark A hit "csak" egy agyi folyamat! Másrészt ha egy mindenható lény képes teremteni egy olyan követ amit még ő sem bír el akkor nem lehet mindenható, ha pedig nem tud akkor sem lehet mindenható! Mit gondolsz?
Én ugyan nem Denis Present vagyok (:D), de az, hogy valaki mindenható, nem zárja ki, hogy tudjon olyan dolgot teremteni, amit ő maga sem bír el. Kicsit paradoxon, mert ugye elvben bármit el tud bírni "egy mindenható", viszont a mindenhatósága engedélyezi, hogy tudjon olyan teremteni, amit mégsem.
Én (római katolikus) keresztény vagyok, és igyekszem a hitem szerint élni az életemet. Ettől függetlenül tisztelem a többi vallást és azok gyakorlóit is. Úgy gondolom az összes istenhívő vallás ugyanabban az istenben hisz, csak máshogy közelíti meg a dolgot. Természetesen szerintem, a legjobb formája ennek a megközelítésnek a keteszténység.
Omnista vagyok, ezáltal szeretem összegyűjteni a leglogikusabb és a legemberibb gondolatokat a vallásokból, majd egy szubjektív masszát alkotok belőlük, ami szerint élem az életem. Valahol buddhista szemle, hogy keresed a megvilágosodást a magad módján, szóval részben valahol ez ki is merül ebben. S bár azt hiszem, hogy már “megvilágosodtam” saját magamtól, ennek ellenére szeretek új gondolatokat befogadni és nem vagyok zárkózott egyáltalán attól, hogy bárkit is meghallgassak. Ellenben a kareneket akik a mellüket verve visítanak és megmondják miben kellene hinned (mert ők jobban tudják) egyáltalán nem szeretem. Love, peace, unity, spread the word. [:
"Csak egyetlen vallás létezik, a szeretet vallása. Csak egyetlen nyelv létezik, a sziv szava. Csak egyetlen kaszt létezik, az Emberiség kasztja. Csak egyetlen Isten létezik, és Ő mindenütt jelen lévő". Sri Szatja Szai Baba, indiai vallási vezető
Régen vallásos voltam. Leginkább katolikus. Aztán annyi elrettentő példát láttam a vallásos emberektől, hogy eltávolódtam az egésztől. Néha hiányzik, de másokat látva úgy érzem, hogy ez is egy dolog, ami túlságosan megosztja az embereket és a mai világban már annyi mindenen lehet veszekedni, hogy legalább a valláson ne kelljen, de úgy érzem hogy a hívők néha nem tartják eléggé tiszteletben az ateista emberek véleményét. Ez persze fordítva is igaz.
Nekem semmi bajom azzal aki hívő, de amikor azt mondják, hogy pokolra jutok mert nem hiszek istenben azért ez nem túl kedves. Amíg nem akar engem megtéríteni nekem teljesen mindegy miben hisz. Én sem megyek oda hívőkhöz és próbálom őket rábeszélni, hogy ne higgyenek.
@@Viskristof igen, az a baj hogy sok vallásos ember egy küldetésnsk fogja fel azt, hogy ők is megtérítsék a többi embert és néhányan át esnek a ló túloldalára
Mi történt?! Elrettentő példa? Lehet, hogy rossz dolgokat láttál. A Biblia mond igazat, nem a videók, vagy beszédek. Kell elrettentő példa a vallás poklos részétől és hívó a mennyországra. Pl.: Ha valakinek azt mondják, hogy óvja a környezetet, akkor nem fogja megtenni. Ha ,megmutatják neki, hogy mi fog történni, ha nem teszi, akkor óvni fogja ( persze nem biztos). És ha megteszi minden jóra fordulhat. Istennek el kell vennie az ember hitét, hogy utána maga dönthesse el, hogy hinni akar e. Elveszi és megerősödhet. Én nem vagyok teljesen keresztén. Keresem a hitemet.
Az a baj hogy az adatok nem pontosak, hiszen rengeteg olyan ember van bejegyezve egy egy valláshoz, akik egyáltalán nem hisznek az adott vallásban, csupán ráerőltették a vallás gyakorlását.
Köszönöm ezt az összefoglaló előadást. Precíz, pontos volt és közérthető. Én nem vagyok vallásos(☝️), de hitvallásom már tudás is, valamint kőkemény taapasztalat!🙂👌👌 🌠💎💎💎
Szerintem a "melyik istenben" hiszel kérdés kedves, de nem pontos. Egy isten van, és azt mindenki úgy szereti, és úgy nyílik meg felé, ahogy helyesnek tartja. Szóval tekinthetjük a vallásokat egyenrangúnak, még akkor is, ha azt mondja, hogy kisebb istenek vannak-> ki tudja, lehet, hogy ezek a kicsik egy nagy egész részei... Itt most belekezdenék Isten, a kollektív tudatallati és az egyetemes szeretet összefüggéseibe, de az "too much" lenne most, A buddhizmus amúgy elég érdekes dolog; távol áll tőlem, de csak, mert hiába üldözöm, nem tudom elkapni:D Talán csak le kéne végre ülnöm és elengedni a fenébe.
Én is gyűlölöm őket ki akarják rakni a fejemben azokat a történteket amit csinált az adott vallás a történelemben ami természettfeletti volt . Há bammeg lassan az is természet feletti lesz hogy orrba vágom az egyik ilyet 😡❌🔚⚠️ ( elnézést )
A vallás, olyan mint a Linux nevű számítógépes rendszer. Mindenki megalkothatja a számára megfelelő típust, vagy típus változatot. Ez az oka a sokféleségnek.
Jó videó! Csinálsz egyet a spirituális iskolák fajtáiról is? (csikung, agykontrol, jóga mittudomén). Meg az alvallásokról is jó lett volna még néhány szó, mert nagyon keverem őket.
Én Keresztény vagyok. 15 évesen kezdtem el kételkedni de most 6 évvel később már nagyából mindenre tudok válaszolni. Azért választottam az Isten hitet mert minden szempontból meg áll. A többi vallással ellentétben a Biblia a történelemhez kötött. Létező történelmi eseményeket és embereket sorakoztat fel. Tudományosan pedig teljesen megállja a helyét. Ez a Kent Hovind előadásokból nyilvánvalóan kiderül. Valamint ezen a földön maximum 90 évet élek. Halott viszont örökre leszek, szóval jó lenne tudni hova kerül az ember. Az életnek a földön már nincsen meg az értelme hiszen semmit se viszel magaddal. Csak az itteni hited és cselekedeteid számítanak ami alapján majd a "vagyok" állapotodat töltöd. Röviden ennyi:)
Nekem több elméletem is létezik : 1 ha világ összes emberének a szemilyésígét összeadjuk akkor megkapjuk az ugynevezett : isteni létformát . Mivel minden ember más és más tulajdonságokkal rendelkezik így kapjuk meg azt a ugynevezett tökéletest ha összeadjuk ( ilyen a szép meg boldogság összeadása ) . 2 Az is lehet ha az emberiség hogy ha a technológiánál elér egy bizonyos határt. Így egy olyan elképsztő szintre jutunk mint amit ti istennek neveztek .( de ez elég furcsa elképzelés ) 3 . Emlékeztek hogy a Földön több milliárd éve keletkezett az élet nos lehet hogy az a tökéletes létforma hozhatta ide vagy vagy ő inditotta el..... ( ezek csak egy elméletek ... elég furcsa elméletek 😅 )
Aeista vagyok ,így is nevelkedtem.De mint fikció szívesen hallgatok videókat vallási témaban.Mint életfelfogás a Shinto nagyon szimpatikus,mint ahogy az egész Japán kultúra. Ezen kívül egy időben foglalkoztatott az ősi Skandináv mitológia,érdekesnek tartom.
A sátánizmusról lehetne egy videó, mert annyira érdekelne hogy azt egyáltalán miért találták ki, vagy honnan ered. Meg elvileg azon belül is van valami megosztás, hogy nem minden sátánimádás ugyanaz, de nem tudom mi miatt.
Nos alapvetően két féle sátánista van. Az egyik aki tényleg hisz benne és amelyik nem (a sátánisták túlnyomó többsége ebbe a kategóriába esik). Ők tulajdonképpen azért hívják magukat sátánistának mert azokat az erkölcsi elveket tartják követendőnek amelyeket a Bibliában a Sátánnak tulajdonítanak. Tehát lényegében ateisták mert nem hisznek benne és nem imádkoznak hozzá. Ez a LaVey- sátánizmus és van saját szervezete is a Sátán Egyháza (igen tényleg van ilyen, nem én találom ki). Ők ezzel egyfajta görbe tükröt kívánnak tartani a kereszténység elé (mint pl.: a repülő spagettiszörny egyháza), hogy az általuk gonosznak tartott figura mennyire erkölcsös elveket vall. Ha bővebben akarsz róla olvasni ajánlom a scythe.hu-t. Remélem tudtam segíteni.
@@gergelyadam2810 na igen :) valami ilyesmire gondoltam :) csak ha már a vallásoknál tartottunk, akkor gondoltam feldobom ötletnek, hátha Attis vérszemet kap és megcsinálja :D köszönöm, hogy összegezted írásban ^^ :)
Buddha eljutott az Alaverzumig ^^ Ez a Sintoizmus egészen megtetszett. Hogy őszinte legyek sokszor hallottam a fogalmat, de soha nem néztem még utána egészen eddig.
Hívő muszlim vagyok, igaz, hogy nem olyan rég tértem át a kereszténységről az iszlám vallásra, de megmondom az igazat, hogy az iszlámban találtam rá az igazságra! Nagyon büszke vagyok a vallásomra. Egy muszlim az egész életét a vallásához igazítja, nem pedig a vallását az életéhez. Nálunk kötelező a napi 5×-i ima, és ami talán a legcsodálatosabb az egész vallásban az, amikor valaki muszlimmá válik azáltal, hogy kimondja a tanúságtételt, abban a pillanatban Allah megtisztítja őt az egész élete során elkövetett bűneitől, ami azt jelenti, hogy olyan lesz attól a pillanattól kezdve, mint egy újszülött kisbaba, tiszta és ártatlan.
Jómagam római katolikus vagyok :D Amúgy jó kérdés, hogy mi okom van vallásosnak lenni a mai világban. Azt hiszem rengeteg kis, hétköznapi dolog összességének köszönhetően váltam vallásos emberré. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy van "odafenn valaki", aki valamiért nagyon bír engem és ez elég király :D
Én ateistának és szekuláris humanistának vallom magam. Számomra nem meggyőzőek a vallások érvei. Legtöbbje fél igazságot, butaságot hírdet, s azt mondja, tudja a választ a végső kérdésre, mert "Isten hatalmas". Nélkülözi a szkeptikus, kritikus gondolkodást, sőt el is ítéli mert hát kétkedik. Némelyik tanítása és filozófiája mond jó dolgokat, de attól még nem teszi egyetemes igazsággá, s létezővé istenét. Gondolkodj, kérdezz és kétkedj! Keresd azok társaságát, kik keresik az igazságot, s kerüld azokét, kik hirdetik, hogy megtalálták! Nem tarom lehetetlennek egy nagyhatalmú rendező erőt gyakorló univerzális világok feletti entitás létezését, de kételkedem abban, hogy bármelyik világvallás betalálta volna a valódi értelmezését ácslegényekből, vándor gondolkodókból, fügefa alatt meditálgató aszkétákból és egyebekből álló prófétáktól vezetve, kik nem ismerték még az anyag atomos szerkezetét sem, vagy a gravitáció mibenlétét, csakúgy mint az elektromágneses erőt. Olyan tanításokat hírdetnek, kiknek kiötlői a világ alapvető működését sem ismerték, hanem találgattak hangulatos mesék és példabeszédek kíséretében. Ezzel nem leszek népszerű, de a világot megfigyelés, tudományos szkeptikus gondolkodás és bizonyított tudásanyag megtanulásával lehet megérteni, nem fotelfilozófiai légbuborék-lavinákat görgetve a józan ész peremén a semmiből merítve. Az ateizmus úgy tudom egyébként, hogy a világháborúk után lett elterjedtebb, mondván, hogy ha (bármely) Isten ezt a sok rosszat engedi, akkor egyetlen mentsége, hogy nem létezik. S ez azért elég találó...
Abszolút egyetértek veled! Ráadásul milyen igényesen fogalmaztad meg. 😍 (Annyit, csak a pontosság kedvéért, hogy nincs olyan, hogy "elektromágneses erő" hivatalosan mint kifejezés, hanem csak elektromágneses kölcsönhatás, vagy Lorentz-erő. 😀) A vallás akkor született, amikor az először találkozott egy hazug és egy hiszékeny ember.
Maga az alapgondolat példaértékű, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindig lesz újabb felfedezés. Newtont senki nem tartja idiótának, mert nem ismerte a kvantum és a húr elméletet. A maga szintjén megállta a helyét. A vallásoknak egyébként komolyabb funkciója volt, mint puszta ömlengés. Számunkra evolúciós előny, hogy képesek vagyunk összedolgozni. Ehhez viszont kellett egy közös értékrend, amire egy vallás ideális "szerszámnak" bizonyúlt. Ami pedig a Buddhát illeti (róla tudok érdemben többet nyilatkozni), nem azt állította, hogy tudja a tutit, hanem, hogy tudja, hogyan érd el az érzelmi stabilitást és hogy hogyan ne függj a saját érzelmeidtől. Az persze már más tészta, hogy isten-totemet csinált belőle a lapos főld hívő jónép. A többi "prófétáról" nem tudok érdemben nyilatkozni. Mánit leszámítva egy alapító sem saját maga írta a könyvét, úgyhogy bogarászni kell sajnos. De a legtöbb esetben a könyvet író hívők túloznak.
@@peregrinusz8934 aha, leírja, csak kb. (legalábbis számomra) minden ilyen tanítás vagy hívjuk akárhogy arra megy ki, hogy élj önsanyargatásban és akkor jó lesz neked.
Én református keresztyén vagyok több okból is Istenben hiszek🙂 Szerintem a keresztény hit segít jónak lenni, és ha nem is létezne (de létezik ) Isten akkor segít tiszta, boldog életet élni .
Nekem személy szerint tetszett a videó. Igazából sokáig hittanos voltam általánosban, de elkezdtem bizonytalanodni és ateista lettem aztán osztálytársaimmal csináltunk egy csoportot Messengeren és nagyon magas fizikai filozófiai és más természettudományokkal foglalkozni, pl. Másik dimenziók, meg szimulált világ átverhető emberi elme (mágusok kártyatrükjei, agyon kevesen tudják hogy csinálják) bűnözés és arra jutottunk hogy lehet valami felsőbb rendű, akár a menyország is egy dimenzió, aztán a hitoktató atyának tettem fel ezzel kapcsolatos kérdéseket. Aztán múlt évben bombaként robbant a mozikba a Bosszúállók: Végjáték, és elkezdtem megnézni az összes MFU filmet és sorozatot. Az egyik sorozat a Daredevil (Fenegyerek) és nagyon sokat foglalkoznak a katolikus vallással, de kicsit eltérően a kereszténységtől, aztán a Cloak and Dagger (Köpeny és Kard) sorozatban meg a vooduról is szó volt és nagyon sok érdekes dolog kiderült belőle, pl. Amit a keresztények, iszlámok szentnek vagy más vallások legendáit a vallás ak megfelelően nevezik addig ők minfegyiket egyesítik és Loáknak evezikel őket, tehát a voodu sem a babaszurkodásról szól hanem az összes vallás egyesítéséről. Tehát én mind a modern tudományokat, mind az összes valásban hiszek de egyik gonoszban sem. Remélem érthetően írtem. Köszönöm a videót Atis.
Uh, hát ez a videó pont a legjobbkor jött ha lehet így mondani. Reformátusnak vagyok megkeresztelve de nem gyakorlom a vallásomat. Igazából anyukám pár éve kezdett templomba járni és neki nagyon sokat jelent a hit ezért szeretné ha én is többet foglalkoznék ezzel, de az én életemhez ez nem ad hozzá szinte semmit. Főleg most, hogy elkezdtem utánaolvasgatni a budhizmusnak amiben sokkal inkább megtalálom magam mint a kereszténységben szóval majd még kiderül... u.i.: nagyon jó videó lett 💕😁
Én arra lennék kíváncsi, hogy azok az emberek akik vallásosak, miért ítélik el azokat akik nem azok? Én se hiszek egy vallásban se és rendre megkapom, hogy sátánista meg, hogy a pokolban végzem. 1. Lehet, hogy érdekelnek az okkult dolgok, de az hogy nem kiszek egy vallásban se, nem azt jelenti, hogy sátánista vagyok. 2. Ha tényleg azért kerülnék a 'pokolba' mert nem hiszek semmiben, akkor valami nagyon el lett cseszve (nem fejem ki miért, aki tudja az tudja, aki meg nem maradjon is boldog tudatlanságban) Örülnék egy olyan videónak ahol azt magyarázod el, hogy miért ítélikel az emberek azokat akik egy kicsit is különböznek. Mi okuk van rá, miért nem érzik igazságtalannak ezt a bánásmódot meg hasonlók.
Én p.l. egyIsten hívő vagyok, de abszolút nem itéllek el. Marhára elfogadom, hogy ha ateista vagy csak a másik is hagyjon békén a hitemben. Söt én vetem meg azokat a vallásos embereket akik azért néznek le, ítélnek el téged/másokat mert nem követik az ő nézeteiket. Ez meg álszenteskedés. Ami a saját vallásukban sem megengedett (kivétel az iszlám). Tehát bűn. Engem is érdekelnek okkult dolgok, de ez nem a sátánban való hitet jelenti. Elhiszem, hogy van, de nem hiszek benne. Van rossz és nélküle a jó sem létezne. Ahogy az érmének is két oldala van. Ezért én is sokszor megkaptam a magamét a rabbimtól. Meg, hogy leginkább a kézzel fogható dolgok a tudományok az igazság és nem holmi ősi írások örök törvényei(Biblia, Korán, Talmud/Tóra vagy a satan Necronomiconja). Milyen már az is, hogy azok vetnek meg akik úgymond Isten félők? Hát az meg milyen Isten már akitől félni kell? Én szeretem az Istent, Ő meg engem. Jól van ez így meg úgy is, de az nem járja, hogy olyan emberek itélkezzenek akik egy könyvben hisznek és egy kézzelfoghatatlan lénytől paráznak. Ezek szerint félelmükben támadnak. Mint a sarokba szorított vadállat. Tisztelet Gabi.
@@copy08 valahogy én is így gondolom. Nincs problémám azokkal akik hisznek, tatám is prezsbiter és teljesen el vagyunk, ő meghallgassa az én állás pontom és ő én is az övét. Mondjuk ő úgy van vele, hogy " Jolvan, tini, majd kinövi"😅 Nem az a baj, hogy hisznek valamiben, hanem az, hogy sokan.... Hogy is mondjam? Lehet ez kicsit durván hangzik, de ez átmegy egy megszállotságba. És ez probléma. Meg ahogy mondtad , milyen Isten az akitől félnek? Ez a baj. Osztálytársam mesélte, hogy a falujukban van egy család ahol olyan szinten vallásosak a szülők, hogy az már beteges, meg félnek, ha bármi rosszat tesznek ( értem ezt arra, hogy például isznak alkoholt meg ilyen apróságok) a pokolban végzik. Ez nem normális. Hidjenek, mindenkinek kell valaki vagy valami amiben hihet. Én pl a logikában meg az okkult dolgokban. De ne éljen senki félelemben és (az említett család példájával élve) olyan szintű önmegtartóztatásban, hogy kb semmit nem mer csinálni mert ' jaj a pokol ' Ne azzal foglalkozzanak, hova kerülnek a halál után és ott milyen lessz az élet. A Föld felett legyen szép és élményekkel teli életük, ne alatta.
@@painart1273 Az Istenfélőt sokáig én sem értettem, pedig kicsi koromtól kezdve vallásos vagyok (katolikus). Mai fejjel, sok töprengés után így magyaráznám: ki az, aki fél? Az, aki nem egész. Akinek hiányzik a másik fele, aki nélkül nem lehet teljes. Istenfélő az, akinek Isten a "másik fele", mert elismeri azt, hogy egyedül, emberként túlságosan aprók vagyunk. Egyedül félünk. Istennel nem. A magyar nyelv rendkívül kifejező, ezért nem mindegy, hogy hogyan fordítják az eredeti szöveget, amiben mellesleg csak mássalhangzók voltak, így többféle értelmezése is lehet. Konkrétan nem tudom, ez a szó hogyan hangzik eredetiben, de meg kell nézni azt is, hiszen magyarul csak egy sokadik fordítással találkozunk. Tehát nem félünk Istentől, hanem ő a másik/jobbik felünk. (Ne vegyétek szentírásnak, ez csak a saját értelmezésem) Néha én is beleesem abba a hibába, hogy meg akarok téríteni másokat. Ezt nem azért teszem, mert elítélem azokat, akik nem hisznek (vagy nem eléggé), hanem azért, mert nekem olyan személyes tapasztalatim vannak a hittel kapcsolatban, amiket nagyon szeretnék megosztani másokkal is. Nagyon meghatározó, szép emlékek, és szinte minden problémámra választ, megoldást találok a hit által. A hívő ember is ember, követ el bűnöket, tehát attól, hogy valaki hívő, nem lesz minden helyénvaló, amit csinál. Ide tartozik az is, amikor gyűlölettel fordulunk egy nem hívő felé. A jó hívő ember nem csak azzal foglalkozik, hogy mi lesz a halál után, hiszen a halál utáni létünket az határozza meg, hogy itt a Földön milyenek vagyunk. A hitünk alapja a szeretet, ha valaki ezt követi és szeretettel fordul mások felé, akkor itt a Földön is jó úton jár és az utána következő létét is "megalapozza". Az, hogy vannak szabályaink, nem azt jelenti, hogy ezek a mi boldogságunkat korlátoznák és miattuk nem leszünk boldogok itt a Földön. Épp ellenkezőleg. Ez egy iránymutatás a boldog, békességes, szeretettel teljes élet felé. Egyébként pedig szabad akaratunk van, Isten nem erőltet ránk semmit, ha úgy döntesz, hogy te nem ezen az úton akarsz járni, akkor nem jársz rajta. Az önmegtartóztatás pedig az élet többi területén is jelen van, és van értelme - pl amikor diétázol, nem eszel meg mindent ami szembe jön veled, mert van egy célod és el akarod érni. Vagy rögtön az első randin nem fekszel le a csajjal, mert ettől többet jelent neked. Vagy nem lopod el a tömegben a pénztárcát, ami kilóg a néni táskájából, mert az bűncselekmény/szabálysértés lenne. Ilyen alapon ezek a szabályok is korlátoznak minket, hiszen nem leszek boldog, ha nem ehetem meg a csokit vagy nem lesz enyém a pénztárca. Pedig valójában akkor leszek boldog, ha lefogytam/kigyúrtam magam, vagy ha szóltam a néninek, hogy vigyázzon a pénztárcájára. Szerintem értitek a lényeget :)
@@annakoleszar2635 értem mire gondolsz. És a fordítás tényleg bonyolult. Nem egyszer volt már, hogy olvastam mangát eredeti nyelven utána meg magyarul és teljesen máshogy jöttek le a dolgok xd (koreai manga volt, csak már elfelejtettem azokat, hogy hívják) Ezt a korlátozva élést nem azokra értem aki NORMALISAK, hanem azokra akik olyan szinten megszállottak mint a fentebb említett család. Osztálytársam állítása szerint (elég megbízható és nem szokott ilyennel kapcsolatban hazudni) még a fiúk is kiakad néha rajtuk. Meg nem barátkoznak nem hívő emberekkel. Engem olyan szinten megvetnének az okkult dolgok miatt hogy az valami katasztrófa lenne xd
Figyelj én is ateista vok de szerintem nem kéne eztmondanod . 1. Ez rasszistás 2. Más országokat is megsértesz 3. Kultúrák megsértése 4. Emberek csúfolása 5. Szent tárgyaik és és helyeik megsértése Figyu én örülök hogy ateista vok de annak nem örülnék hogy eltünjenek a vallásosak én jól el vok hitesekkel is :) csak a hit térítőkkel nem
Az iszlám vallásban hívők szàma hatalmas és ennek kb. 7-8 %-ka akik radikálisok. Ezt a réteget a többi iszlám hívő is elitéli. Főleg azért is mert a legtöbb iszlàm iszlámokat öl.. nagyon fel lett fújva hogy európában hány embert ölnek meg miközben az iszlám hívő országokban naponta halnak meg annyian mint itt európában összesen. Ne hiradókból egyéb magyar sajtóból tájékozódjatok hanem olyan szakértők könyveit,véleményét olvassátok akik éltek ott, valóban ismerik ezeket az embereket. Én keresztény vagyok nem ítélek el senkit őket sem. :)
Olyan 4 -5 éves lehettem, amikor a pótnagyim elkezdett a Istenről beszélni nekem. Úgy gondolta, ideje elkezdeni a vallásos nevelést., de amikor azt mondta, hogy az egész univerzumot Isten teremtette, és hogy azelőtt nem volt senki és semmi, nagyon meglepődtem, és megkérdeztem, hogy akkor hogy lett Isten, ha semmi nem volt , Istent ki teremtette , mert neki is lenni kellett valahogyan, ledöbbent. Csak született ateista tesz fel ilyen kérdést, túlságosan okos, én nem foglalkozom vele ezentúl, de legalább soha senki nem fogja tudni bolonditani semmivel, mindig megfog tudni állni a maga lábán, mert mindig lesznek kérdései és nem átall utánajárni a válaszoknak, mondta anyámnak, és többé soha nem hozta szóba sem Istent, sem semmit, ami vallással vagy hittel kapcsolatos. Most felnőttfejjel is csak azt tudom, hogy a semmilyen dogmához nincs köze semminek, de hogy valójában hogyan van, fogalmam nincs. Szeretném tudni miben áll a rejtély megoldása, és mindig elámulok azokon, akik kérdések nélkül vakon hisznek valamiben, akik valamilyen vallás követői, pláne, ha valamilyen szekta tagjai. Kiváncsivá tesznek néha faggatom őket az engem máig foglalkoztató kérdésekről, de nincsenek válaszaik. Volt, aki azt mondta firtatni bűn., mert tudjuk mi történt miután a kiváncsi Éva miután evett a tudás fájáról. Ezt is lehetne vitatni. A lényes választ tálán sosem kapom meg, de reménykedem benne, addig is elfogadom, amit az ezt megelőző kommentben Szai Babától hivallásából idéztem.
Szerintem is lehetne egy videó a Biblia hitelességéről. Nagyon megosztó téma, és érdekes. (Szerintem) Kíváncsi lennék Attis, te milyen forrásokat találsz, merre indulsz e témában, ugyanis ha arra keresel, hogy igaz, akkor arra jönnek találatok, ha arra, hogy hamis, akkor meg arra jönnek találatok. Előre is köszi!
Egy az Isten. Mindegy, hogy milyen nyelven nevezzük Istent, - Isten, Allah, God, Gott, Bog, Dio, Deus stb.- ATTÓL MÉG Isten marad, ahogy a körtét is bármilyen nyelven nevezzük, attól még körte marad.
Viktor Kocsis Gondolom az ábrahámi vallásokon kívül másról nem nagyon hallottál. Marha sok isten “létezik”. A legtöbb vallásban több isten van. És nem, messze nem csak annyi a külömbség ,hogy más nyelven mondod az “isten” szót.
Arra gondolsz, hogy igazából minden vallás egy dologban hisz, azaz egy istenben, és ebből fejlődtek ki a vallások, csak éppen mindegyik másképp? Egyébként az én véleményem szerint, ha ennyi ember ennyi félét hisz, akkor azokból semmi sem lehet igaz, legfeljebb az, ami mindegyikben közös, mégpedig az Isten létezése.
@@astrotsigahogyan leírtad kész pont. Mindegyik isten felett van valaki mint nálunk is. Nehéz ezeket a gondolatokat elmondani és rendesen kifejteni. Talán sikerül:D. Mostani világunkban is vannak ugye a miniszterek,kancellárok, stb.,vannak azok az emberek akikről kevesen tudnak,mind felett állnak. Akkora befolyásuk van és annyi pénzük,hogy pont ezért nem is hallottál ezekről az emberekről! Utána lehet olvasni az interneten róluk. Ők most a mi isteneink ők befolyásolnak mindent jelenleg bármiben hiszel is ők irányítanak. 50-100 emberről beszélünk! Most egy kicsit elkanyarodtam a témától bocsánat. Isten igen is létezik mint angyal,ördög,sátán,démon.1 áll mind fölött. Érdekes ez téma nem lehet elmagyarázni ezt szerintem. Minden nép legyen az arab,néger, mindegyik egy istenről beszél csak más nyelven nevezik ők kész. Szerintem nem kell ezt túlragozni.Az meg a másik téma! Az emberek eléggé mocskosak lettek. Csak ha egy kicsit is máshogyan gondolkozol már hülyének néznek. Tehát átlagnál intelligensebb vagy,már te bolond,buta gondolkodással rendelkezel. Ne haragudj,hogy másról is beszéltem :/. Kevés emberrel lehet ilyen témákról beszélni.
A családom hisz Istenben, és még általános iskolában is buzgó kis keresztény voltam, de ma már egyértelműen ateista vagyok. Félek a haláltól, mert tudom, hogy egyszerűen nincs utána semmi. Leállnak az életfunkciók és kész. (Talán a megszületésed előtti állapothoz hasonló ez.) A józan ész és a tudomány ezt diktálja. Talán jobb lenne, ha hinnék valamiben, mert az legalább megnyugtatna, de hát ha nem, hát nem. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Ezt tartom logikusnak.
Én erről a vallásról igen érdekesen gondolkozom. Szerintem valamiben mindenki hisz csak az a kérdés hogyan hívja. Szerintem az Isten, Istenek, szerencse, az 'univerzum' 'A nagy könyv' a sors mind egy célt szolgálnak. Azt hogy hiszünk egy felsőbb hatalomban ami megfoghatatlan és megmagyarazhátatlan. Nem utolsó szempontként pedig, hogy segítsenek nekünk. Hiszen sokan mondjuk, hogy majd szerencsém lesz. Majd a jó isten megsegít Hát az univerum így akarta így biztos jobb lesz... Stb Remélem értitek mire akarok rávilágítani :)
Sajnos egyre jobban tapasztalom azt, hogy az emberek otthagyják vallásukat, mondván, hogy "felesleges hülyeség az egész". Erről szerintem a hittantanárok egy bizonyos része tehet, akik olyan érzést keltenek, mintha éppen agymosást tartanának. Rengeteg észérvet lehet felhozni azzal kapcsolatban, hogy miért éri meg vallásosnak lenni. Én keresztény vagyok, és azért vagyok vallásos, mert lelki stabilitást ad. Rengeteg krízishelyzet volt az életemben, ahol a vallás segített talpra állni és megoldani a problémáimat.
@@botiabonyi Kereszténység nélkül Magyarország odaveszett volna: Gondolj csak az államalapításra, amit minden évben augusztus 20-án megünneplünk. Ha a magyar nép nem keresztelkedett volna meg, akkor odavesztek volna, mint rengeteg másik nép. Ha nem lett volna ez a hatalmas keresztény erő, akkor hamar elsöpörtek volna minket a törökök, ugyanis Luxemburgi Zsigmond már a vallási különbségek miatt sem kívánt egyezkedni az ellenséggel. Ennek következtében harcoltunk évtizedeket a törökök ellen, és voltunk ezáltal Európa védelmezői. Lehet igazad van, és ha nem létezett volna vallás, akkor egy sokkal szebb világ lenne, de akkor most nem magyarul vitáznánk, az egyszer biztos! :)
Botond Abonyi fejlettebb? Ha számodra az a fejlettség hogy az emberek eszetlenül öldöklik egymást hogy elvegyék ami a másé akkor igazad van. Gondolj csak bele régen nem volt rendőrség, nem voltak nyomozók, térfigyelő kamerák. Az egyetlen ami fent tartotta a rendet az egyedül a vallás volt.
@@vajkperduk Te miről beszélsz? A legtöbb konfliktust a vallás eredményezte, keresztes hadjárat, inkvizíció, boszorkányüldözések, 12millió indián lemészárlása a keresztények által, kommlett vallások elpusztítása, városok kiírtása, kereszténységen belüli viszályok, még egymást is öldökték, h a katolikus, vagy a protestáns az igaz keresztény vallás, tudósok, csillagászok, gyógyászok kivégzése boszorkányság eretnekség vádjával. Becslések szerint csak a kereszténység kb. 1000 évvel vetette vissza a tudomány fejlődését.
Open world Hungary Én nem így értettem. Amiket te írtál az leginkább nemzetek közötti hadakozás volt. Ott a vallás leginkább Casus belli volt. Az Ókorban például a különböző kultúrák töltötték be ezt a szerepet. Ott sem az volt az eredeti ok, hanem a hatalomvágy. Én a nemzeteken belülre gondoltam. Hogy a polgárok miért nem írtották a másikat. Hogy egy adott országon belül hogy maradt fent a rend.
Nagyon komolyan tudsz beszélni Attis! Imádom ezeket a videókat, őszintén szólva én nem vagyok hívő, nem hiszek Istenben. Én csak egyszerűen belegondolok, hogy: Akkor Isten előtt ki volt, és előtte, és azelőtt? És azokat ki teremtette? Tehát én csak etikás vagyok, viszont 2 évig voltam hittanom, kb. úgy, hogy végigaludtam. Nem érdekelt, anyukám is ilyen. Bár én magamnak választottam, nem anyukámtól. Utóirat :Köszi, ha elolvastad❤️, ja és ez SZERINTEM van így 👌.
A földről lelehet kergetni a kereszténységgel engem. De hülyeség a kérdésed. Komolyan a saját materiális világunkba akarsz integrálni egy olyan lényt ami bőven túlvan a létsíkon és azon hogy felfoghasd? Jó hogy nem desztilált vízben tartasz tengeri malacot...
Egyébként ezt egyszer leírtam instára, de gondoltam miért ne osszam meg itt is, ha ez volt a kérdés a videóban. (Mellesleg azután, hogy leírtam és feltöltöttem, lényegében kaptam egy lezárást ezzel kapcsolatban). : Szerintem a hit, minden féle megközelítésből jó. Engem alapból katolikusnak neveltek, sokáig nem kételkedtem létezésében. Valójában elég komplikált nálam, miért hiszek teljes szívemmel létezésében. Mindig jártam hittanra, konkrétan nem volt olyan alkalom, hogy kihagytam volna egyet is. Egyszer 2.-os koromban történt velem egy megmagyarázhatatlan dolog. Egyik alkalommal kihagytam a hittan órát, mert fogorvoshoz mentem anyával. Annyira rossz kedvem volt egy teljes hétig, vártam, hogy eljöjjön a következő hittan, főleg, hogy most az egyszer kaptak a többiek színezőt, szűz Máriát ábrázolta. Aztán eljött a következő óra, akkor is tök lehangolt voltam. Azonban a semmiből, a fejem fölött, előttem 30 cm körül megjelent a rajz galacsin formájában, ami elkezdett szetnyílni. A végén karcolás mentesen sík állapotban közvetlenül elém esett. Közben és utána is annyira jó érzés fogott el, mint talán még soha. Próbáltam akkor is ott helyben kérdezni, hogy nem hagyta el senki, gondolkoztam azon, hogy talán ez valami véletlen szemfényvesztés, de sehol nem volt bármilyen mozgás, mindenkinek meg volt a lapja. Aztán rá 5 percre a hittan tanárnak eszébe jutott, hogy a hiányzóknak odaadja a színezőt. Mondta, hogy jöjjek ki érte, de azt feleltem erre, hogy nekem már van. Azt mondta, hogy "Nem pottyanhatott le az égből? Honnan van?, Feleltem - "nem tudom". Nem kell senkinek sem elhinnie amit leírtam, de ki szerettem volna adni magamból őszintén ezt. Tudjátok van amit nem lehet megosztani egy emberrel, de a tömeggel már igen. Ez a valódi oka, hogy egy cseppet sem kételkedem Isten létezésében, hiszem, hogy van és segíti az embereket. (Egyébként nem ez az eredeti youtube oldalam, nem szeretném, hogy bárki is tudja ki vagyok).
Ja, akkor a legjobb mikor vallási okokból írjtják az embereket. Keresztes hadjárat, inkvizíció, boszorkányégetés, terrorcselekmények, vallási alapú megkülömböztetés,tényleg csak pozitív hozadéka van a hitnek, mint é Észak Koreában...
@@abroncs7898 Most attól még, hogy vannak elvetemült idióta emberek, akik azt hiszik, hogy jót cselekednek a vallás nevében, nem azt jelenti, hogy rossz a hit. Bár értem mit mondasz, és én nem ennyire tág értelemben gondoltam a hit szót.
Én az agnoszticizmussal tudtam azonosulni. Miszerint nem tudunk, és nem is tudhatunk semmit a különféle feltetelezett felsőbb erők/istenek stb létezéséről, és ezt elfogadva "kell" élnünk.
Attis a vámpírokról csinálj egy videót. Mindig is érdekeltek engem hogy hogyan élnek vagy hogy tényleg halhatatlanok-e vagy esetleg ma is köztünk vannak, csak beépültek a társadalomba. Ha esetleg érdekel a téma, akkor örülnék ha tudnál csinálni erről egy videót.
@@azauagxiwj Nyugi ezeket tudom csak Attis véleményére lettem volna kíváncsi. Ennyi az egész :D Láttam az Alkonyat minden részét régebben meg utánuk olvastam de Attis véleménye is érdekelt volna.
Engem is érdekelne, és Cristian Fodor, ha mégis megcsinálja, mert láttam több embert is érdekel, így jártál. De a legszebb az egészben hogy nem szabad vagy nem kötelező megnézni, szóval kurvára nincs jogod leugatni más kívánságát.
Az 5ből 4et én is így tudtam. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás c. könyvében a sintoizmus helyett a kínai univerzizmus szerepel világ lakosságának 6% (kb 450 millió hívő)
Vallásos keresztény vagyok pici gyermekkorom óta. Hívő családba születtem. Őszintén örülök, hogy ilyen kedvesen nyilatkozták ebben a témában! Szeretem a videóid! Nagyon érdekesek!❤️☺️
Őszintén örülök, hogy Attis tisztelettel beszélt erről a témáról, és nem volt flegmatikus vagy sértő. :)
Hogy merted volna feltételezni róla?! 😡⚡
😆
@@Zozoo73 Elképzelésem sincs. :D
Nem szokása...
Igen én is örülök hogy vannak még akik tisztelik a másik hitét,véleményét
Ha Aztékok akarnák kivágni a szíveteket tisztelettel hagynátok?
@@gaborkocsis6191 Jogos meglátás 😂😂😂
Vallásos keresztény vagyok pici gyermekkorom óta. Hívő családba születtem. Őszintén örülök, hogy ilyen kedvesen nyilatkozták ebben a témában! Szeretem a videóid! Nagyon érdekesek!❤️☺️
Azert lettel keresztyen mert keresztyen csaladba szulettel!?😂🙄
@@unstoppabledead3306 Nem, mivel keresztény családba született, így kereszténnyé nevelték.
@@sloweny2086 nem ugyanaz te..?
@@unstoppabledead3306 csak azért írod ezt a kommentet mert nem élsz mélyszegénységben afrikában?
Orvosnál:
-Milyen a hallása?
-Római Katolikus.
Nagyon vicces!!😂😂
Tessék?😂
Én is római katólikus vagyok
Ezt adom
De az nem kettű? :D 😂
Én keresztény vagyok és igen hiszek Istenben! Bibliát olvasók! :)
Jó kis összefoglaló videó és nekem tetszett igen érdekes volt!
Köszönöm szépen! :)
Szia Peti. Én meg zsidó vagyok és én is ugyanabban az Istenben hiszek. Én is olvasok Bibliát csak mellette a Tórát meg a Talmudot is. Ritkán a Koránba is bekukkantok. Tisztelet. Szeretet a mindenhatóban. Amen/mazeltov.😊
@@copy08
Szia :)
A Koránt abba én is bele néztem!
Figyelj szeretnék kérdezni valamit hol lehet elérni magyarul a Talmudot vagy Misnát /ne haragudj ha rosszul írom/. Mert szeretnék bele olvasni hogyha szabad.
Légyen még vallásos videó! Ez minden szinten érdekes bárki bárhová is tartozik. Szerintem.
Én katolikus keresztény vagyok és nekem a hit mindig is sokat jelentett és segített.✝️
Szerintem érdemes megemlíteni, hogy a buddhizmusban a "szenvedés" szó nem azt jelenti, hogy az élet csupa szenvedés és ezt el kell fogadni, hanem azt, hogy szenvedés szó alatt "tapasztalást" és a "megélést" értjük. :)
Én meg úgy hallottam, hogy az öröm együtt jár a szenvedéssel (előtte, közben vagy utána van az is), - ameddig el nem értük a megszabadulást.
Ebből akár egy világ vallásai történelem dolgozatra is fel lehetne készülni! Szuper tájékoztató videó!👏🏻
Athista :D
@Iwontsaymyname Sodontaskagain Atisten létezését? XD
Bad time!
Ateista nem athista
@@zalanmedveczky1192 Jézusom 🤦
@@zalanmedveczky1192 de hülye vagy bazdki...🤣
Nihilista vagyok, de keresztényként nevelkedtem. Nagyon jó volt látni hogy tisztelettel beszélsz erről a témáról, big respect érte. Főleg hogy nihilistaként tudom, nehéz úgy beszélni róla hogy nem hiszel benne.
Másrészt pedig szerintem jöhetnének még vallásos videók, például a legérdekesebb, legrégebbi, legújabb stb. vallások :3
Hmmm... én olyan furcsán állok ezekhez.
Nem tagadom semminek sem a létezését (még a Mikuét sem: hát ha tényleg van egy dagi jóember valahol, aki osztogatja az ajikat, ha nem is decemberen, de azért megérdemli a minimális hitet).
Néha teljesen azonosulni tudok a görög-római istenekkel, pedig azok se maiak, de Buddha tanításaiban is látom az értelmet.
Szóval nem azt mondom, hogy simán elhiszek bármit, de lehet ellene számtalan érv, amíg van rá esély, én nem mondom azt, hogy nem létezhet.
Mondhatni, mindegyikben hiszek, de közben egyben sem.
Van még valaki így? 🤔
Meg tudom érteni. Én magam református vagyok de nem vetem meg a többi vallást sem, főleg azért mert szerintem ez nem úgy van, hogy van egy isten és a többi vallás pedig pogány és nem jó istenben hisz. Szerintem minden vallás ugyanabban az istenben hisz, csak mindegyik máshogy nevezi a sajátját, vagy esetleg szétosztja több "istenre". Remélem nagyjából érthetően fogalmaztam.
Én is így érzek. Nekem csak az az érdekes, hogy van egy adott vallás ami átvesz valamit a másiktól, na nekem ez már megkérdőjelezi az eredetiséget, az értelmét az egésznek. A valláson belüli felosztásokta is csak az a véleményem, hogy EHHHH. Ettől az érzéstől erősödik meg bennem az, hogy semmi értelme az egésznek, mind ember alkotta dolog :D és nincs semmiféle felső hatalom, erő stb...
Lényeg, hogy senki ne erőltesse rám a hitet :)
@@vghjbhjbhj Úgy gondolom, hogy van felsőbb hatalom, számomra ez egyértelmű. Azt, hogy egy vallás átvesz valamit a másiktól, az meg azért van amit már írtam is, hogy igazából egy közös istenben (vagy hívhatjuk akárhogy ) hisz minden vallás csak nem ugyanúgy hívják, vagy nem csak egy személyben testesítik meg.
Detto, nálam ugyanez
Ez wgy nagyon inteligwns érv és kijelentés volt és zserintem senki sem tud belekötni
Ez egy fantasztikusan jó összefoglaló volt. Gratulálok.
A vicces modern vallásokról megnéznék egy videót :D
Dzsedi vallás .
Tessék mondtam eggyet
Szombatisták 😂😂
Keresztények
Bartosisták
Jó kis téma volt és szerintem is jó videó volt.
Egy dolgot nem szoktam érteni. Hangoztatják, hogy keresztény országban élünk és vallásszabadság is van, csak nehogy merjél vallásos elveket kimondani, mert akkor rögtön legjobb esetben lehülyéznek.
Ez attól függ, milyen közösségbe jársz, illetve hogy milyen körülmények közt hangoztatsz vallásos elveket. Megfelelő társasággal lehet teológiai kérdésekről beszélni akár egy ital mellett is. Viszont ha például bemész egy kórházi váróterembe, és hangosan azt mondod, hogy "ez javarészt elkerülhető lett volna, ha betartják a tízparancsolatot", ne csodálkozz, ha megvernek.
@@EvangelionPower igazad van, de sajnos ahogy tapasztaltam a munkahelyemen nem nagyon vannak legalább kicsit vallásos emberek.
@@EvangelionPower de szerencsére a gyülekezetben megvannak az olyan emberek akikre gondoltál és szerencsére a barátaim is onnan vannak.
Eddig minden munkaszerződésemben benne volt, hogy vallásról nem beszélgethetek a munkahelyemen. Szerintem ez teljesen logikus és jogos kérés. Volt, hogy 2 férfi elkezdett beszélgetni, végül olyan hevesen vitatkoztak egymással, hogy másnap kirúgták őket. Szerintem egyáltalán nem munkahelyi téma.
@@ppeter1988Ha beszélget az ember bármiről is, azzan nincs baj, ha kiteszi hogy "az én hitem szerint" mert ezzel tiszteletben tartja a másikat és nem nyomja le a másik torkán az igazságot. Ha jönnének nekem prédikálni, szerintem mennék a HR-re.
Nagyon profin, tisztelettel beszéltél a témáról, le a kalappal :D
Én személy szerint ateista vagyok, de mivel vallásos családba születtem, igencsak megszenvedtem vele. Egyszer konkrétan azt mondták nekem, hogy rossz úton kezdtem el járni, pedig mások szerint nevetségesen becsületesen élem az életemet. :/ És nem azért, hogy a Mennybe jussak, hanem, mert úgy tartom helyesnek, ha minél több jót tudok véghez vinni, amíg itt vagyok.
Szerintem senkit nem szabad elítélni azért, hogy mit hisz vagy nem hisz, csak az számít, milyen moralitással éli az életét, és milyen ember is ő.
Ha bárki olvassa ezt a kommentet és hasonló helyzetben van, kitartást, és ne feledd: Jogod van véleményedhez/hitedhez. :)
Teljes mértékben egyetértek.
S.Hawking szerint se megcáfolni se bebizonyítani nem lehet egy mindenható lény létezését csak az az elfogadható magyarázat marad miszerint a kezdeti feltételeket beállította (13.7 mrd) és azóta nem avatkozott be, mivel azóta nem változtak a Fizika Törvényei!!
Perfect!! 👌🏼
Én tisztelem Hawking munkásságát, de én addig Istenben fogok hinni míg nem bizonyítják például a mindenség elméletét. (14éves vagyok)
@@mkls_mark A hit "csak" egy agyi folyamat! Másrészt ha egy mindenható lény képes teremteni egy olyan követ amit még ő sem bír el akkor nem lehet mindenható, ha pedig nem tud akkor sem lehet mindenható! Mit gondolsz?
Én ugyan nem Denis Present vagyok (:D), de az, hogy valaki mindenható, nem zárja ki, hogy tudjon olyan dolgot teremteni, amit ő maga sem bír el. Kicsit paradoxon, mert ugye elvben bármit el tud bírni "egy mindenható", viszont a mindenhatósága engedélyezi, hogy tudjon olyan teremteni, amit mégsem.
@@ignisbendrix ezt gondold át újra szerintem!
"Az ember vallásos állat. Ő az egyetlen vallásos állat. Ő az egyetlen, aki birtokában van az Igaz Hitnek - több különbözőnek is."
13:26-nál rosszul mondtad nem Isten ember hanem valóságós Isten és valóságós ember is az Istenember szóval az a probléma, hogy úgy fél istenek tünhet
A katolikusok istenembernek is szokták mondani. Hallottam már így.
Jézus soha nem mondta magáról, hogy Isten fia. Csak az Embernek fiaként beszélt magáról. ☝️☝️☝️
🌠💎💎💎
Én (római katolikus) keresztény vagyok, és igyekszem a hitem szerint élni az életemet. Ettől függetlenül tisztelem a többi vallást és azok gyakorlóit is. Úgy gondolom az összes istenhívő vallás ugyanabban az istenben hisz, csak máshogy közelíti meg a dolgot. Természetesen szerintem, a legjobb formája ennek a megközelítésnek a keteszténység.
Teljesen egyet értek
Én is római katólikus vagyok egyet értek ( ministráns vagyok 3 éve)
Laár András is valami hasonlót fogalmazott meg, és én is ebben hiszek.
Omnista vagyok, ezáltal szeretem összegyűjteni a leglogikusabb és a legemberibb gondolatokat a vallásokból, majd egy szubjektív masszát alkotok belőlük, ami szerint élem az életem. Valahol buddhista szemle, hogy keresed a megvilágosodást a magad módján, szóval részben valahol ez ki is merül ebben. S bár azt hiszem, hogy már “megvilágosodtam” saját magamtól, ennek ellenére szeretek új gondolatokat befogadni és nem vagyok zárkózott egyáltalán attól, hogy bárkit is meghallgassak. Ellenben a kareneket akik a mellüket verve visítanak és megmondják miben kellene hinned (mert ők jobban tudják) egyáltalán nem szeretem. Love, peace, unity, spread the word. [:
Nagyon jó videó lett! ✌️ Én a Zen Buddhizmushoz állok közel.😌🧘🏻♂️
Stone Tunnel Èn iszlám
@@f1hl_erik402 Alhamdulillah! 🙂 Allah áldjon
"Csak egyetlen vallás létezik, a szeretet vallása. Csak egyetlen nyelv létezik, a sziv szava. Csak egyetlen kaszt létezik, az Emberiség kasztja. Csak egyetlen Isten létezik, és Ő mindenütt jelen lévő". Sri Szatja Szai Baba, indiai vallási vezető
Imádom az olyan Attis videókat ahova külön szótárat kell használnom 😅
Jó látni,h sok keresztény van a követőid között.Magam is az lennék :) (Református)
Érdekes téma, nagyon jó vidit készítettél, én várom a következő ilyen témájú videódat! :)
Hail Odin!
Skål Drengr
Hail Loki! 😉
Hail Freya🖐
Régen vallásos voltam. Leginkább katolikus. Aztán annyi elrettentő példát láttam a vallásos emberektől, hogy eltávolódtam az egésztől. Néha hiányzik, de másokat látva úgy érzem, hogy ez is egy dolog, ami túlságosan megosztja az embereket és a mai világban már annyi mindenen lehet veszekedni, hogy legalább a valláson ne kelljen, de úgy érzem hogy a hívők néha nem tartják eléggé tiszteletben az ateista emberek véleményét. Ez persze fordítva is igaz.
Nekem semmi bajom azzal aki hívő, de amikor azt mondják, hogy pokolra jutok mert nem hiszek istenben azért ez nem túl kedves. Amíg nem akar engem megtéríteni nekem teljesen mindegy miben hisz. Én sem megyek oda hívőkhöz és próbálom őket rábeszélni, hogy ne higgyenek.
Szerintem ez a dolog magánügy.
@@Viskristof igen, az a baj hogy sok vallásos ember egy küldetésnsk fogja fel azt, hogy ők is megtérítsék a többi embert és néhányan át esnek a ló túloldalára
@@csillaszalai621 par 100 eve is atestek evvel a megterites dologgal. Na meg most is)(
Mi történt?! Elrettentő példa? Lehet, hogy rossz dolgokat láttál. A Biblia mond igazat, nem a videók, vagy beszédek. Kell elrettentő példa a vallás poklos részétől és hívó a mennyországra. Pl.: Ha valakinek azt mondják, hogy óvja a környezetet, akkor nem fogja megtenni. Ha ,megmutatják neki, hogy mi fog történni, ha nem teszi, akkor óvni fogja ( persze nem biztos). És ha megteszi minden jóra fordulhat. Istennek el kell vennie az ember hitét, hogy utána maga dönthesse el, hogy hinni akar e. Elveszi és megerősödhet. Én nem vagyok teljesen keresztén. Keresem a hitemet.
Ez eddig a legjobb házi feladat amit kaptam karanténban . :)
Én is keresztény vagyok.Az igaz Istenben hiszek.Szerintem csinálj videót a vallások közötti kapcsolatokról.Szektákról is lehetne.
És a kereszténységet belül melyik valást követed?
Én Református(avagy Kálvinista vagyok)
@@osvilagiszafari Én is református vagyok 😁
Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. 1János 1,9
Köszönöm hogy beletetted a shinto vallást❤❤❤⛩️⛩️⛩️
Az a baj hogy az adatok nem pontosak, hiszen rengeteg olyan ember van bejegyezve egy egy valláshoz, akik egyáltalán nem hisznek az adott vallásban, csupán ráerőltették a vallás gyakorlását.
Ez bennem is felmerült. Pl. énis meg vagyok keresztel, és keresztény családban élek, de én magam inkább ateista vagyok.
Köszönöm ezt az összefoglaló előadást. Precíz, pontos volt és közérthető.
Én nem vagyok vallásos(☝️), de hitvallásom már tudás is, valamint kőkemény taapasztalat!🙂👌👌 🌠💎💎💎
Szerintem a "melyik istenben" hiszel kérdés kedves, de nem pontos. Egy isten van, és azt mindenki úgy szereti, és úgy nyílik meg felé, ahogy helyesnek tartja. Szóval tekinthetjük a vallásokat egyenrangúnak, még akkor is, ha azt mondja, hogy kisebb istenek vannak-> ki tudja, lehet, hogy ezek a kicsik egy nagy egész részei... Itt most belekezdenék Isten, a kollektív tudatallati és az egyetemes szeretet összefüggéseibe, de az "too much" lenne most,
A buddhizmus amúgy elég érdekes dolog; távol áll tőlem, de csak, mert hiába üldözöm, nem tudom elkapni:D
Talán csak le kéne végre ülnöm és elengedni a fenébe.
Én nem vagyok vallásos de nem vettem meg és nem bántom azokat akik vallásosak . De viszont gyűlölöm a hit térítőket .
Én is gyűlölöm őket ki akarják rakni a fejemben azokat a történteket amit csinált az adott vallás a történelemben ami természettfeletti volt . Há bammeg lassan az is természet feletti lesz hogy orrba vágom az egyik ilyet 😡❌🔚⚠️ ( elnézést )
@@keremszepenmiaproblema6127 eggyet értek miért kell rá eröszakolni valakire valamit amivel nem ért eggyet
@@arandomperson6093 toborzók .....
Próbálnak rávenni hogy : HÉ te az ateistaság az nagy sza.ság gyere csatlakozz vagy ha nem akkor szívtad
A vallás, olyan mint a Linux nevű számítógépes rendszer. Mindenki megalkothatja a számára megfelelő típust, vagy típus változatot. Ez az oka a sokféleségnek.
Kováts Ferenc tiszta igazság !!!!! Valláson belul is annyi nézet ahány ember kb .... ;)
A 6. legnagyobb vallás a gyönyörű szemeid. 😘
Igaz igaz
Jó videó! Csinálsz egyet a spirituális iskolák fajtáiról is? (csikung, agykontrol, jóga mittudomén). Meg az alvallásokról is jó lett volna még néhány szó, mert nagyon keverem őket.
Szia Atis! Szerintem nagyon jó lenne egy olyan videó amiben a magyarországon legjobban elterjedt vallások vannak.
79,3% keresztény
0,1% iszlám
20,3% vallástalan
0,3% egyéb
Szia majd csinálj videót a sámánizmusról is légszi
Én Keresztény vagyok. 15 évesen kezdtem el kételkedni de most 6 évvel később már nagyából mindenre tudok válaszolni. Azért választottam az Isten hitet mert minden szempontból meg áll. A többi vallással ellentétben a Biblia a történelemhez kötött. Létező történelmi eseményeket és embereket sorakoztat fel. Tudományosan pedig teljesen megállja a helyét. Ez a Kent Hovind előadásokból nyilvánvalóan kiderül. Valamint ezen a földön maximum 90 évet élek. Halott viszont örökre leszek, szóval jó lenne tudni hova kerül az ember. Az életnek a földön már nincsen meg az értelme hiszen semmit se viszel magaddal. Csak az itteni hited és cselekedeteid számítanak ami alapján majd a "vagyok" állapotodat töltöd. Röviden ennyi:)
Nekem több elméletem is létezik : 1 ha világ összes emberének a szemilyésígét összeadjuk akkor megkapjuk az ugynevezett : isteni létformát . Mivel minden ember más és más tulajdonságokkal rendelkezik így kapjuk meg azt a ugynevezett tökéletest ha összeadjuk ( ilyen a szép meg boldogság összeadása ) . 2 Az is lehet ha az emberiség hogy ha a technológiánál elér egy bizonyos határt. Így egy olyan elképsztő szintre jutunk mint amit ti istennek neveztek .( de ez elég furcsa elképzelés ) 3 . Emlékeztek hogy a Földön több milliárd éve keletkezett az élet nos lehet hogy az a tökéletes létforma hozhatta ide vagy vagy ő inditotta el..... ( ezek csak egy elméletek ... elég furcsa elméletek 😅 )
8:15 - nél hozza hozta a szokásos formát.😆
Én is vallásos vagyok, és keresztény. :)
Én szerintem nem létezik ember alakú (antropomorf) isten.
Aeista vagyok ,így is nevelkedtem.De mint fikció szívesen hallgatok videókat vallási témaban.Mint életfelfogás a Shinto nagyon szimpatikus,mint ahogy az egész Japán kultúra. Ezen kívül egy időben foglalkoztatott az ősi Skandináv mitológia,érdekesnek tartom.
Atis! Szuper a videó, ritkán taglalt téma! Azt hiszem találtam egy hibát 09:35 után: Biztosan buddhista akar lenni? (sorry ha blöd vagyok)
A sátánizmusról lehetne egy videó, mert annyira érdekelne hogy azt egyáltalán miért találták ki, vagy honnan ered. Meg elvileg azon belül is van valami megosztás, hogy nem minden sátánimádás ugyanaz, de nem tudom mi miatt.
Nos alapvetően két féle sátánista van. Az egyik aki tényleg hisz benne és amelyik nem (a sátánisták túlnyomó többsége ebbe a kategóriába esik). Ők tulajdonképpen azért hívják magukat sátánistának mert azokat az erkölcsi elveket tartják követendőnek amelyeket a Bibliában a Sátánnak tulajdonítanak. Tehát lényegében ateisták mert nem hisznek benne és nem imádkoznak hozzá. Ez a LaVey- sátánizmus és van saját szervezete is a Sátán Egyháza (igen tényleg van ilyen, nem én találom ki). Ők ezzel egyfajta görbe tükröt kívánnak tartani a kereszténység elé (mint pl.: a repülő spagettiszörny egyháza), hogy az általuk gonosznak tartott figura mennyire erkölcsös elveket vall. Ha bővebben akarsz róla olvasni ajánlom a scythe.hu-t. Remélem tudtam segíteni.
@@gergelyadam2810 na igen :) valami ilyesmire gondoltam :) csak ha már a vallásoknál tartottunk, akkor gondoltam feldobom ötletnek, hátha Attis vérszemet kap és megcsinálja :D köszönöm, hogy összegezted írásban ^^ :)
2:00 Milyen talpbetét???
Nem talp hanem dall
Én is úgy értettem
Csinalj még hasonlo videot!nagyon jo
Szektakrol!!🔥
Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyházának tagja vagyok és hiszek Istenben és abban hogy Jézus él. ♥️💗
Melyik vallásban tartozol?
Keresztény vagyok és mormonokként ismernek de a hivatalos nevünk amit írtam... Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyháza
Buddha eljutott az Alaverzumig ^^
Ez a Sintoizmus egészen megtetszett. Hogy őszinte legyek sokszor hallottam a fogalmat, de soha nem néztem még utána egészen eddig.
Mi alapján számítják, hogy ki melyik valláshoz tartozik?
Nagyon jók a videóid 😃👍👍 Te vallásos ember vagy?
Hívő muszlim vagyok, igaz, hogy nem olyan rég tértem át a kereszténységről az iszlám vallásra, de megmondom az igazat, hogy az iszlámban találtam rá az igazságra! Nagyon büszke vagyok a vallásomra. Egy muszlim az egész életét a vallásához igazítja, nem pedig a vallását az életéhez. Nálunk kötelező a napi 5×-i ima, és ami talán a legcsodálatosabb az egész vallásban az, amikor valaki muszlimmá válik azáltal, hogy kimondja a tanúságtételt, abban a pillanatban Allah megtisztítja őt az egész élete során elkövetett bűneitől, ami azt jelenti, hogy olyan lesz attól a pillanattól kezdve, mint egy újszülött kisbaba, tiszta és ártatlan.
Ha a kereszténységről letértél, akkor soha nem is voltál az...
Jómagam római katolikus vagyok :D Amúgy jó kérdés, hogy mi okom van vallásosnak lenni a mai világban. Azt hiszem rengeteg kis, hétköznapi dolog összességének köszönhetően váltam vallásos emberré. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy van "odafenn valaki", aki valamiért nagyon bír engem és ez elég király :D
Nagyon köszi a videot
Kimaradt az Adobe-vallás. 🙃
Vagy adóbevallás? 🤔
🤗😂😁
😂😂😂😂😂 XD XD LOL SZAKADOK
A Jobsizmust kihagytad. "We sing echo, and paint the Iron sky!" :D
😂
Anyámizmus? 🤔 az ho van??
Én ateistának és szekuláris humanistának vallom magam. Számomra nem meggyőzőek a vallások érvei. Legtöbbje fél igazságot, butaságot hírdet, s azt mondja, tudja a választ a végső kérdésre, mert "Isten hatalmas". Nélkülözi a szkeptikus, kritikus gondolkodást, sőt el is ítéli mert hát kétkedik. Némelyik tanítása és filozófiája mond jó dolgokat, de attól még nem teszi egyetemes igazsággá, s létezővé istenét. Gondolkodj, kérdezz és kétkedj! Keresd azok társaságát, kik keresik az igazságot, s kerüld azokét, kik hirdetik, hogy megtalálták! Nem tarom lehetetlennek egy nagyhatalmú rendező erőt gyakorló univerzális világok feletti entitás létezését, de kételkedem abban, hogy bármelyik világvallás betalálta volna a valódi értelmezését ácslegényekből, vándor gondolkodókból, fügefa alatt meditálgató aszkétákból és egyebekből álló prófétáktól vezetve, kik nem ismerték még az anyag atomos szerkezetét sem, vagy a gravitáció mibenlétét, csakúgy mint az elektromágneses erőt. Olyan tanításokat hírdetnek, kiknek kiötlői a világ alapvető működését sem ismerték, hanem találgattak hangulatos mesék és példabeszédek kíséretében. Ezzel nem leszek népszerű, de a világot megfigyelés, tudományos szkeptikus gondolkodás és bizonyított tudásanyag megtanulásával lehet megérteni, nem fotelfilozófiai légbuborék-lavinákat görgetve a józan ész peremén a semmiből merítve. Az ateizmus úgy tudom egyébként, hogy a világháborúk után lett elterjedtebb, mondván, hogy ha (bármely) Isten ezt a sok rosszat engedi, akkor egyetlen mentsége, hogy nem létezik. S ez azért elég találó...
Abszolút egyetértek veled! Ráadásul milyen igényesen fogalmaztad meg. 😍
(Annyit, csak a pontosság kedvéért, hogy nincs olyan, hogy "elektromágneses erő" hivatalosan mint kifejezés, hanem csak elektromágneses kölcsönhatás, vagy Lorentz-erő. 😀)
A vallás akkor született, amikor az először találkozott egy hazug és egy hiszékeny ember.
Maga az alapgondolat példaértékű, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindig lesz újabb felfedezés. Newtont senki nem tartja idiótának, mert nem ismerte a kvantum és a húr elméletet. A maga szintjén megállta a helyét.
A vallásoknak egyébként komolyabb funkciója volt, mint puszta ömlengés. Számunkra evolúciós előny, hogy képesek vagyunk összedolgozni. Ehhez viszont kellett egy közös értékrend, amire egy vallás ideális "szerszámnak" bizonyúlt.
Ami pedig a Buddhát illeti (róla tudok érdemben többet nyilatkozni), nem azt állította, hogy tudja a tutit, hanem, hogy tudja, hogyan érd el az érzelmi stabilitást és hogy hogyan ne függj a saját érzelmeidtől. Az persze már más tészta, hogy isten-totemet csinált belőle a lapos főld hívő jónép.
A többi "prófétáról" nem tudok érdemben nyilatkozni. Mánit leszámítva egy alapító sem saját maga írta a könyvét, úgyhogy bogarászni kell sajnos. De a legtöbb esetben a könyvet író hívők túloznak.
Kiváló írás.
@@peregrinusz8934 aha, leírja, csak kb. (legalábbis számomra) minden ilyen tanítás vagy hívjuk akárhogy arra megy ki, hogy élj önsanyargatásban és akkor jó lesz neked.
@@aronlorand3272 Azt nem mondtam, hogy politikailag pártatlanok...
Én református keresztyén vagyok több okból is Istenben hiszek🙂 Szerintem a keresztény hit segít jónak lenni, és ha nem is létezne (de létezik ) Isten akkor segít tiszta, boldog életet élni .
Ez elég részletes volt , talán 9:37-nél mást mondtam volna (a legtöbb Hindu)
Nekem személy szerint tetszett a videó.
Igazából sokáig hittanos voltam általánosban, de elkezdtem bizonytalanodni és ateista lettem aztán osztálytársaimmal csináltunk egy csoportot Messengeren és nagyon magas fizikai filozófiai és más természettudományokkal foglalkozni, pl. Másik dimenziók, meg szimulált világ átverhető emberi elme (mágusok kártyatrükjei, agyon kevesen tudják hogy csinálják) bűnözés és arra jutottunk hogy lehet valami felsőbb rendű, akár a menyország is egy dimenzió, aztán a hitoktató atyának tettem fel ezzel kapcsolatos kérdéseket. Aztán múlt évben bombaként robbant a mozikba a Bosszúállók: Végjáték, és elkezdtem megnézni az összes MFU filmet és sorozatot. Az egyik sorozat a Daredevil (Fenegyerek) és nagyon sokat foglalkoznak a katolikus vallással, de kicsit eltérően a kereszténységtől, aztán a Cloak and Dagger (Köpeny és Kard) sorozatban meg a vooduról is szó volt és nagyon sok érdekes dolog kiderült belőle, pl. Amit a keresztények, iszlámok szentnek vagy más vallások legendáit a vallás ak megfelelően nevezik addig ők minfegyiket egyesítik és Loáknak evezikel őket, tehát a voodu sem a babaszurkodásról szól hanem az összes vallás egyesítéséről. Tehát én mind a modern tudományokat, mind az összes valásban hiszek de egyik gonoszban sem. Remélem érthetően írtem.
Köszönöm a videót Atis.
Uh, hát ez a videó pont a legjobbkor jött ha lehet így mondani. Reformátusnak vagyok megkeresztelve de nem gyakorlom a vallásomat. Igazából anyukám pár éve kezdett templomba járni és neki nagyon sokat jelent a hit ezért szeretné ha én is többet foglalkoznék ezzel, de az én életemhez ez nem ad hozzá szinte semmit. Főleg most, hogy elkezdtem utánaolvasgatni a budhizmusnak amiben sokkal inkább megtalálom magam mint a kereszténységben szóval majd még kiderül...
u.i.: nagyon jó videó lett 💕😁
Sajnállak
A repülő spagettiszörny egyháza
Az lehetett beszivva... Pont mint a többi :D
A repülő spagettiszörny egyházai egyesüljenek világrendé. Bekebelezve (a mi) zöld raga egyházunk szívóka szektáit. Á-men és Ja man.
😂😂😂😂😂XD XD LOL 🍝🍝🍝🍝🍝🍲🍲🍲🍲🍲🍲🍲 RAMEN RAMEN
a Repülő Spagettiszörny
kimaradt, néhány mondatot az is megért volna... :D
Csakis Yato-kami!
(✯ᴗ✯)
Én arra lennék kíváncsi, hogy azok az emberek akik vallásosak, miért ítélik el azokat akik nem azok? Én se hiszek egy vallásban se és rendre megkapom, hogy sátánista meg, hogy a pokolban végzem.
1. Lehet, hogy érdekelnek az okkult dolgok, de az hogy nem kiszek egy vallásban se, nem azt jelenti, hogy sátánista vagyok.
2. Ha tényleg azért kerülnék a 'pokolba' mert nem hiszek semmiben, akkor valami nagyon el lett cseszve (nem fejem ki miért, aki tudja az tudja, aki meg nem maradjon is boldog tudatlanságban)
Örülnék egy olyan videónak ahol azt magyarázod el, hogy miért ítélikel az emberek azokat akik egy kicsit is különböznek. Mi okuk van rá, miért nem érzik igazságtalannak ezt a bánásmódot meg hasonlók.
Én p.l. egyIsten hívő vagyok, de abszolút nem itéllek el. Marhára elfogadom, hogy ha ateista vagy csak a másik is hagyjon békén a hitemben. Söt én vetem meg azokat a vallásos embereket akik azért néznek le, ítélnek el téged/másokat mert nem követik az ő nézeteiket. Ez meg álszenteskedés. Ami a saját vallásukban sem megengedett (kivétel az iszlám). Tehát bűn. Engem is érdekelnek okkult dolgok, de ez nem a sátánban való hitet jelenti. Elhiszem, hogy van, de nem hiszek benne. Van rossz és nélküle a jó sem létezne. Ahogy az érmének is két oldala van. Ezért én is sokszor megkaptam a magamét a rabbimtól. Meg, hogy leginkább a kézzel fogható dolgok a tudományok az igazság és nem holmi ősi írások örök törvényei(Biblia, Korán, Talmud/Tóra vagy a satan Necronomiconja). Milyen már az is, hogy azok vetnek meg akik úgymond Isten félők? Hát az meg milyen Isten már akitől félni kell? Én szeretem az Istent, Ő meg engem. Jól van ez így meg úgy is, de az nem járja, hogy olyan emberek itélkezzenek akik egy könyvben hisznek és egy kézzelfoghatatlan lénytől paráznak. Ezek szerint félelmükben támadnak. Mint a sarokba szorított vadállat. Tisztelet Gabi.
@@copy08 valahogy én is így gondolom. Nincs problémám azokkal akik hisznek, tatám is prezsbiter és teljesen el vagyunk, ő meghallgassa az én állás pontom és ő én is az övét. Mondjuk ő úgy van vele, hogy " Jolvan, tini, majd kinövi"😅
Nem az a baj, hogy hisznek valamiben, hanem az, hogy sokan.... Hogy is mondjam? Lehet ez kicsit durván hangzik, de ez átmegy egy megszállotságba. És ez probléma. Meg ahogy mondtad , milyen Isten az akitől félnek? Ez a baj. Osztálytársam mesélte, hogy a falujukban van egy család ahol olyan szinten vallásosak a szülők, hogy az már beteges, meg félnek, ha bármi rosszat tesznek ( értem ezt arra, hogy például isznak alkoholt meg ilyen apróságok) a pokolban végzik. Ez nem normális. Hidjenek, mindenkinek kell valaki vagy valami amiben hihet. Én pl a logikában meg az okkult dolgokban. De ne éljen senki félelemben és (az említett család példájával élve) olyan szintű önmegtartóztatásban, hogy kb semmit nem mer csinálni mert ' jaj a pokol '
Ne azzal foglalkozzanak, hova kerülnek a halál után és ott milyen lessz az élet. A Föld felett legyen szép és élményekkel teli életük, ne alatta.
@@painart1273 Az Istenfélőt sokáig én sem értettem, pedig kicsi koromtól kezdve vallásos vagyok (katolikus). Mai fejjel, sok töprengés után így magyaráznám: ki az, aki fél? Az, aki nem egész. Akinek hiányzik a másik fele, aki nélkül nem lehet teljes. Istenfélő az, akinek Isten a "másik fele", mert elismeri azt, hogy egyedül, emberként túlságosan aprók vagyunk. Egyedül félünk. Istennel nem. A magyar nyelv rendkívül kifejező, ezért nem mindegy, hogy hogyan fordítják az eredeti szöveget, amiben mellesleg csak mássalhangzók voltak, így többféle értelmezése is lehet. Konkrétan nem tudom, ez a szó hogyan hangzik eredetiben, de meg kell nézni azt is, hiszen magyarul csak egy sokadik fordítással találkozunk. Tehát nem félünk Istentől, hanem ő a másik/jobbik felünk. (Ne vegyétek szentírásnak, ez csak a saját értelmezésem)
Néha én is beleesem abba a hibába, hogy meg akarok téríteni másokat. Ezt nem azért teszem, mert elítélem azokat, akik nem hisznek (vagy nem eléggé), hanem azért, mert nekem olyan személyes tapasztalatim vannak a hittel kapcsolatban, amiket nagyon szeretnék megosztani másokkal is. Nagyon meghatározó, szép emlékek, és szinte minden problémámra választ, megoldást találok a hit által. A hívő ember is ember, követ el bűnöket, tehát attól, hogy valaki hívő, nem lesz minden helyénvaló, amit csinál. Ide tartozik az is, amikor gyűlölettel fordulunk egy nem hívő felé.
A jó hívő ember nem csak azzal foglalkozik, hogy mi lesz a halál után, hiszen a halál utáni létünket az határozza meg, hogy itt a Földön milyenek vagyunk. A hitünk alapja a szeretet, ha valaki ezt követi és szeretettel fordul mások felé, akkor itt a Földön is jó úton jár és az utána következő létét is "megalapozza". Az, hogy vannak szabályaink, nem azt jelenti, hogy ezek a mi boldogságunkat korlátoznák és miattuk nem leszünk boldogok itt a Földön. Épp ellenkezőleg. Ez egy iránymutatás a boldog, békességes, szeretettel teljes élet felé. Egyébként pedig szabad akaratunk van, Isten nem erőltet ránk semmit, ha úgy döntesz, hogy te nem ezen az úton akarsz járni, akkor nem jársz rajta. Az önmegtartóztatás pedig az élet többi területén is jelen van, és van értelme - pl amikor diétázol, nem eszel meg mindent ami szembe jön veled, mert van egy célod és el akarod érni. Vagy rögtön az első randin nem fekszel le a csajjal, mert ettől többet jelent neked. Vagy nem lopod el a tömegben a pénztárcát, ami kilóg a néni táskájából, mert az bűncselekmény/szabálysértés lenne. Ilyen alapon ezek a szabályok is korlátoznak minket, hiszen nem leszek boldog, ha nem ehetem meg a csokit vagy nem lesz enyém a pénztárca. Pedig valójában akkor leszek boldog, ha lefogytam/kigyúrtam magam, vagy ha szóltam a néninek, hogy vigyázzon a pénztárcájára. Szerintem értitek a lényeget :)
@@annakoleszar2635 értem mire gondolsz.
És a fordítás tényleg bonyolult. Nem egyszer volt már, hogy olvastam mangát eredeti nyelven utána meg magyarul és teljesen máshogy jöttek le a dolgok xd (koreai manga volt, csak már elfelejtettem azokat, hogy hívják)
Ezt a korlátozva élést nem azokra értem aki NORMALISAK, hanem azokra akik olyan szinten megszállottak mint a fentebb említett család. Osztálytársam állítása szerint (elég megbízható és nem szokott ilyennel kapcsolatban hazudni) még a fiúk is kiakad néha rajtuk. Meg nem barátkoznak nem hívő emberekkel. Engem olyan szinten megvetnének az okkult dolgok miatt hogy az valami katasztrófa lenne xd
Akik elítélnek, azok nem igazi hívők. Sajnálom amúgy hogy ha ahhoz vonzódsz..
Örülök hogy egyre több ateista van!
Te sem vagy a helyi tudósklubb tagja, úgy látom...
@@sandorlevente5728 Miből gondolod ezt?
Figyelj én is ateista vok de szerintem nem kéne eztmondanod .
1. Ez rasszistás
2. Más országokat is megsértesz
3. Kultúrák megsértése
4. Emberek csúfolása
5. Szent tárgyaik és és helyeik megsértése
Figyu én örülök hogy ateista vok de annak nem örülnék hogy eltünjenek a vallásosak én jól el vok hitesekkel is :) csak a hit térítőkkel nem
Vallásos vagyok: ateista
Lessz videó az ókori görög mitológiáról és vallásról is?
Szóval akkor az iszlám vallás sem csak arrol szól hogy ölj keresztényeket , meg pogányokat?
Dehogyis! Egy vallás sem alapszik ilyen primitív gyökérségen. Minden normális vallásnak egy jó gondolat az alpja, csak az emberek torzítják el.
Az iszlám vallásban hívők szàma hatalmas és ennek kb. 7-8 %-ka akik radikálisok. Ezt a réteget a többi iszlám hívő is elitéli. Főleg azért is mert a legtöbb iszlàm iszlámokat öl.. nagyon fel lett fújva hogy európában hány embert ölnek meg miközben az iszlám hívő országokban naponta halnak meg annyian mint itt európában összesen. Ne hiradókból egyéb magyar sajtóból tájékozódjatok hanem olyan szakértők könyveit,véleményét olvassátok akik éltek ott, valóban ismerik ezeket az embereket. Én keresztény vagyok nem ítélek el senkit őket sem. :)
Olyan 4 -5 éves lehettem, amikor a pótnagyim elkezdett a Istenről beszélni nekem. Úgy gondolta, ideje elkezdeni a vallásos nevelést., de amikor azt mondta, hogy az egész univerzumot Isten teremtette, és hogy azelőtt nem volt senki és semmi, nagyon meglepődtem, és megkérdeztem, hogy akkor hogy lett Isten, ha semmi nem volt , Istent ki teremtette , mert neki is lenni kellett valahogyan, ledöbbent. Csak született ateista tesz fel ilyen kérdést, túlságosan okos, én nem foglalkozom vele ezentúl, de legalább soha senki nem fogja tudni bolonditani semmivel, mindig megfog tudni állni a maga lábán, mert mindig lesznek kérdései és nem átall utánajárni a válaszoknak, mondta anyámnak, és többé soha nem hozta szóba sem Istent, sem semmit, ami vallással vagy hittel kapcsolatos. Most felnőttfejjel is csak azt tudom, hogy a semmilyen dogmához nincs köze semminek, de hogy valójában hogyan van, fogalmam nincs. Szeretném tudni miben áll a rejtély megoldása, és mindig elámulok azokon, akik kérdések nélkül vakon hisznek valamiben, akik valamilyen vallás követői, pláne, ha valamilyen szekta tagjai. Kiváncsivá tesznek néha faggatom őket az engem máig foglalkoztató kérdésekről, de nincsenek válaszaik. Volt, aki azt mondta firtatni bűn., mert tudjuk mi történt miután a kiváncsi Éva miután evett a tudás fájáról. Ezt is lehetne vitatni. A lényes választ tálán sosem kapom meg, de reménykedem benne, addig is elfogadom, amit az ezt megelőző kommentben Szai Babától hivallásából idéztem.
Szerintem is lehetne egy videó a Biblia hitelességéről. Nagyon megosztó téma, és érdekes. (Szerintem) Kíváncsi lennék Attis, te milyen forrásokat találsz, merre indulsz e témában, ugyanis ha arra keresel, hogy igaz, akkor arra jönnek találatok, ha arra, hogy hamis, akkor meg arra jönnek találatok. Előre is köszi!
én vallásos vagyok! méghozzá keresztény
Én is
Én ateista vagyok.
Egy az Isten. Mindegy, hogy milyen nyelven nevezzük Istent, - Isten, Allah, God, Gott, Bog, Dio, Deus stb.- ATTÓL MÉG Isten marad, ahogy a körtét is bármilyen nyelven nevezzük, attól még körte marad.
De nem mert allah náluk nem ugyan az az isten. Nem csak a neve más hanem full minden
Viktor Kocsis
Gondolom az ábrahámi vallásokon kívül másról nem nagyon hallottál. Marha sok isten “létezik”. A legtöbb vallásban több isten van. És nem, messze nem csak annyi a külömbség ,hogy más nyelven mondod az “isten” szót.
Arra gondolsz, hogy igazából minden vallás egy dologban hisz, azaz egy istenben, és ebből fejlődtek ki a vallások, csak éppen mindegyik másképp?
Egyébként az én véleményem szerint, ha ennyi ember ennyi félét hisz, akkor azokból semmi sem lehet igaz, legfeljebb az, ami mindegyikben közös, mégpedig az Isten létezése.
@@astrotsigahogyan leírtad kész pont. Mindegyik isten felett van valaki mint nálunk is. Nehéz ezeket a gondolatokat elmondani és rendesen kifejteni. Talán sikerül:D. Mostani világunkban is vannak ugye a miniszterek,kancellárok, stb.,vannak azok az emberek akikről kevesen tudnak,mind felett állnak. Akkora befolyásuk van és annyi pénzük,hogy pont ezért nem is hallottál ezekről az emberekről! Utána lehet olvasni az interneten róluk. Ők most a mi isteneink ők befolyásolnak mindent jelenleg bármiben hiszel is ők irányítanak. 50-100 emberről beszélünk! Most egy kicsit elkanyarodtam a témától bocsánat. Isten igen is létezik mint angyal,ördög,sátán,démon.1 áll mind fölött. Érdekes ez téma nem lehet elmagyarázni ezt szerintem. Minden nép legyen az arab,néger, mindegyik egy istenről beszél csak más nyelven nevezik ők kész. Szerintem nem kell ezt túlragozni.Az meg a másik téma! Az emberek eléggé mocskosak lettek. Csak ha egy kicsit is máshogyan gondolkozol már hülyének néznek. Tehát átlagnál intelligensebb vagy,már te bolond,buta gondolkodással rendelkezel. Ne haragudj,hogy másról is beszéltem :/. Kevés emberrel lehet ilyen témákról beszélni.
@@sandorkovacs2986 mesélj hallgatlak :).
A családom hisz Istenben, és még általános iskolában is buzgó kis keresztény voltam, de ma már egyértelműen ateista vagyok.
Félek a haláltól, mert tudom, hogy egyszerűen nincs utána semmi. Leállnak az életfunkciók és kész. (Talán a megszületésed előtti állapothoz hasonló ez.) A józan ész és a tudomány ezt diktálja.
Talán jobb lenne, ha hinnék valamiben, mert az legalább megnyugtatna, de hát ha nem, hát nem. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Ezt tartom logikusnak.
Én erről a vallásról igen érdekesen gondolkozom. Szerintem valamiben mindenki hisz csak az a kérdés hogyan hívja. Szerintem az Isten, Istenek, szerencse, az 'univerzum' 'A nagy könyv' a sors mind egy célt szolgálnak. Azt hogy hiszünk egy felsőbb hatalomban ami megfoghatatlan és megmagyarazhátatlan. Nem utolsó szempontként pedig, hogy segítsenek nekünk.
Hiszen sokan mondjuk, hogy majd szerencsém lesz.
Majd a jó isten megsegít
Hát az univerum így akarta így biztos jobb lesz... Stb
Remélem értitek mire akarok rávilágítani :)
Én keresztény vagyok✝
Sajnos egyre jobban tapasztalom azt, hogy az emberek otthagyják vallásukat, mondván, hogy "felesleges hülyeség az egész". Erről szerintem a hittantanárok egy bizonyos része tehet, akik olyan érzést keltenek, mintha éppen agymosást tartanának. Rengeteg észérvet lehet felhozni azzal kapcsolatban, hogy miért éri meg vallásosnak lenni. Én keresztény vagyok, és azért vagyok vallásos, mert lelki stabilitást ad. Rengeteg krízishelyzet volt az életemben, ahol a vallás segített talpra állni és megoldani a problémáimat.
@@botiabonyi Kereszténység nélkül Magyarország odaveszett volna: Gondolj csak az államalapításra, amit minden évben augusztus 20-án megünneplünk. Ha a magyar nép nem keresztelkedett volna meg, akkor odavesztek volna, mint rengeteg másik nép. Ha nem lett volna ez a hatalmas keresztény erő, akkor hamar elsöpörtek volna minket a törökök, ugyanis Luxemburgi Zsigmond már a vallási különbségek miatt sem kívánt egyezkedni az ellenséggel. Ennek következtében harcoltunk évtizedeket a törökök ellen, és voltunk ezáltal Európa védelmezői.
Lehet igazad van, és ha nem létezett volna vallás, akkor egy sokkal szebb világ lenne, de akkor most nem magyarul vitáznánk, az egyszer biztos! :)
Botond Abonyi fejlettebb? Ha számodra az a fejlettség hogy az emberek eszetlenül öldöklik egymást hogy elvegyék ami a másé akkor igazad van. Gondolj csak bele régen nem volt rendőrség, nem voltak nyomozók, térfigyelő kamerák. Az egyetlen ami fent tartotta a rendet az egyedül a vallás volt.
@@vajkperduk Te miről beszélsz? A legtöbb konfliktust a vallás eredményezte, keresztes hadjárat, inkvizíció, boszorkányüldözések, 12millió indián lemészárlása a keresztények által, kommlett vallások elpusztítása, városok kiírtása, kereszténységen belüli viszályok, még egymást is öldökték, h a katolikus, vagy a protestáns az igaz keresztény vallás, tudósok, csillagászok, gyógyászok kivégzése boszorkányság eretnekség vádjával. Becslések szerint csak a kereszténység kb. 1000 évvel vetette vissza a tudomány fejlődését.
Mr4D4M igazad van! Elnézést erre nem gondoltam
És köszönöm hogy illedelmes vagy és türelmes
Nagyon köszönön válaszodat
Open world Hungary Én nem így értettem. Amiket te írtál az leginkább nemzetek közötti hadakozás volt. Ott a vallás leginkább Casus belli volt. Az Ókorban például a különböző kultúrák töltötték be ezt a szerepet. Ott sem az volt az eredeti ok, hanem a hatalomvágy. Én a nemzeteken belülre gondoltam. Hogy a polgárok miért nem írtották a másikat. Hogy egy adott országon belül hogy maradt fent a rend.
Köszi szépen!:-)
Engem érdekelne az "extrém vallások gyűjteménye", pl az említett Jedi hit. ;)
Szerintetek a spiritualitás vallásnak minősül?
Adventista van itt?
Szia Atis, érdekes a videó, én például Ásátru hívő vagyok :)
Konkrétan a buddhizmus-ról elképzelhető hogy lesz videó?
Csak Zsozeatyában hiszek 🤘🏻
Keresztény vagyok😇
Tudjuk, hogy melyik a legrégebbi vallás? Vagy valószínűleg melyik lehet?
Nagyon komolyan tudsz beszélni Attis! Imádom ezeket a videókat, őszintén szólva én nem vagyok hívő, nem hiszek Istenben. Én csak egyszerűen belegondolok, hogy: Akkor Isten előtt ki volt, és előtte, és azelőtt? És azokat ki teremtette? Tehát én csak etikás vagyok, viszont 2 évig voltam hittanom, kb. úgy, hogy végigaludtam. Nem érdekelt, anyukám is ilyen. Bár én magamnak választottam, nem anyukámtól.
Utóirat :Köszi, ha elolvastad❤️, ja és ez SZERINTEM van így 👌.
@Eszter Jombik hát... Lehet, mindenki abban hisz, amiben akar😘
A földről lelehet kergetni a kereszténységgel engem. De hülyeség a kérdésed. Komolyan a saját materiális világunkba akarsz integrálni egy olyan lényt ami bőven túlvan a létsíkon és azon hogy felfoghasd? Jó hogy nem desztilált vízben tartasz tengeri malacot...
@@morningsoul3923 tessék?
Helyes hozzáállás. Kérdezz és kétkedj. Így lehet tanúlni és túllépni a dogmákon.
@Eszter Jombik A mindig is volt eléggé kényelmes és népszerű válasz erre a kérdésre. De attól még nem lesz hiteles és bizonyított. ;)
Én személy szerint Keresztény vagyok. Hiszem,hogy Isten teremtett engem és,hogy Jézus az én megváltóm.
És mi a véleményed a többi vallásról?
@@pannoniamaps8829 Nincs velük bajom én abban Bízom hogy egy napon mindegyikük rájön arra, hogy az egy igaz Isten az a kereszténység Istene
@richko-iwnl- De onnan is kiszabadult Jónás. Nem halt meg. Csak 3 napig volt benne végül partra vetődött
@richko-iwnl- Ja de megmentette mert megfulladt volna.
@richko-iwnl- Te minden komment alatt sértegeted a vallásos embereket. Kèrlek hagyd abba. Nincs jobb dolgod?
Az i betűnél miért teszed fel a kérdéseket?
Imádom, hogy a japánokról úgy beszélsz mintha nemtudnád 😂😂😂
Keresztény💪💪💪
Szögezzük le!
Te keresztény vagy?
Várjatok! Ki Jashinista?
Az meg mi?
Naruto Shippuden-ben Hiden "vallása"(bocs ha valamit rosszul írtam)
Asuma ):
Egyébként ezt egyszer leírtam instára, de gondoltam miért ne osszam meg itt is, ha ez volt a kérdés a videóban. (Mellesleg azután, hogy leírtam és feltöltöttem, lényegében kaptam egy lezárást ezzel kapcsolatban). :
Szerintem a hit, minden féle megközelítésből jó. Engem alapból katolikusnak neveltek, sokáig nem kételkedtem létezésében.
Valójában elég komplikált nálam, miért hiszek teljes szívemmel létezésében. Mindig jártam hittanra, konkrétan nem volt olyan alkalom, hogy kihagytam volna egyet is. Egyszer 2.-os koromban történt velem egy megmagyarázhatatlan dolog. Egyik alkalommal kihagytam a hittan órát, mert fogorvoshoz mentem anyával. Annyira rossz kedvem volt egy teljes hétig, vártam, hogy eljöjjön a következő hittan, főleg, hogy most az egyszer kaptak a többiek színezőt, szűz Máriát ábrázolta. Aztán eljött a következő óra, akkor is tök lehangolt voltam. Azonban a semmiből, a fejem fölött, előttem 30 cm körül megjelent a rajz galacsin formájában, ami elkezdett szetnyílni. A végén karcolás mentesen sík állapotban közvetlenül elém esett. Közben és utána is annyira jó érzés fogott el, mint talán még soha. Próbáltam akkor is ott helyben kérdezni, hogy nem hagyta el senki, gondolkoztam azon, hogy talán ez valami véletlen szemfényvesztés, de sehol nem volt bármilyen mozgás, mindenkinek meg volt a lapja. Aztán rá 5 percre a hittan tanárnak eszébe jutott, hogy a hiányzóknak odaadja a színezőt. Mondta, hogy jöjjek ki érte, de azt feleltem erre, hogy nekem már van. Azt mondta, hogy "Nem pottyanhatott le az égből? Honnan van?, Feleltem - "nem tudom".
Nem kell senkinek sem elhinnie amit leírtam, de ki szerettem volna adni magamból őszintén ezt. Tudjátok van amit nem lehet megosztani egy emberrel, de a tömeggel már igen.
Ez a valódi oka, hogy egy cseppet sem kételkedem Isten létezésében, hiszem, hogy van és segíti az embereket.
(Egyébként nem ez az eredeti youtube oldalam, nem szeretném, hogy bárki is tudja ki vagyok).
Ja, akkor a legjobb mikor vallási okokból írjtják az embereket. Keresztes hadjárat, inkvizíció, boszorkányégetés, terrorcselekmények, vallási alapú megkülömböztetés,tényleg csak pozitív hozadéka van a hitnek, mint é
Észak Koreában...
@@abroncs7898 ennek most semmi köze nem volt a kommenthez, egy szóval sem említette hogy csak pozitív oldala van és ez már csak emberi hülyeség
@@ayoutubecommenter7494 "Szerintem a hit mindenféle megközelítésből jó"
@@abroncs7898 Most attól még, hogy vannak elvetemült idióta emberek, akik azt hiszik, hogy jót cselekednek a vallás nevében, nem azt jelenti, hogy rossz a hit. Bár értem mit mondasz, és én nem ennyire tág értelemben gondoltam a hit szót.
@@patrikfarkas4294 Végre valaki, aki nem csak az érem egyik oldalát látja,és nem próbál tényeket letagadni, vagy félre magyarázni.
Én az agnoszticizmussal tudtam azonosulni. Miszerint nem tudunk, és nem is tudhatunk semmit a különféle feltetelezett felsőbb erők/istenek stb létezéséről, és ezt elfogadva "kell" élnünk.
Attis a vámpírokról csinálj egy videót. Mindig is érdekeltek engem hogy hogyan élnek vagy hogy tényleg halhatatlanok-e vagy esetleg ma is köztünk vannak, csak beépültek a társadalomba. Ha esetleg érdekel a téma, akkor örülnék ha tudnál csinálni erről egy videót.
Kitalált lények a vámpírok is úgy mint isten. De ha ennyire érdekelnek nézz utána a guglin vagy nézd meg az alkonyatot.
@@azauagxiwj Nyugi ezeket tudom csak Attis véleményére lettem volna kíváncsi. Ennyi az egész :D Láttam az Alkonyat minden részét régebben meg utánuk olvastam de Attis véleménye is érdekelt volna.
Szia! A Sátánizmusról is beszélhetnél! :D ;)
@@cristianfodor7195 engem meg érdekel és amúgy elsőre is értettem.
Engem is érdekelne, és Cristian Fodor, ha mégis megcsinálja, mert láttam több embert is érdekel, így jártál. De a legszebb az egészben hogy nem szabad vagy nem kötelező megnézni, szóval kurvára nincs jogod leugatni más kívánságát.
*szabad vagy
Az 5ből 4et én is így tudtam. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás c. könyvében a sintoizmus helyett a kínai univerzizmus szerepel világ lakosságának 6% (kb 450 millió hívő)
Vallásos keresztény vagyok pici gyermekkorom óta. Hívő családba születtem. Őszintén örülök, hogy ilyen kedvesen nyilatkozták ebben a témában! Szeretem a videóid! Nagyon érdekesek!❤️☺️
Helló! Én ARTISTA vagyok! 😂