😂 Szandra! Kérem, hogy az Ön szájából elhangzottakat mondja már el otthon is a tükörbe nézve!!!! Aztán a férje szemébe nézve! Majd a párttársai szemébe nézve! Álszentségből 5-ös! 👏👏👏
Vicces, hogy a fidesz kéri számon, hogy legyen rendszeres tájékoztatás, korrupciómentesség, demokratikus működés stb. Csak már fáj nagyon a nevetés az ilyen viccektől.
Karácsony Gergely a jogra vonatkozik amit ő és a régi többségben levő DKs képviselők szavaztak meg az előző ciklusban, nem érvekkel. Pont ez a jog ellen szavazott mikor ‘csak’ Zuglóban volt polgármester. Tisztára olyan mint a Fidesz, hoz egy törvényt aztán alóla bújik ki ha felkérdezik, mennyire demokratikus. ‘Budapest Köztársaság’
Értékelem ezt az 5 és fél órát de vidéken sokkal nagyobb a gáz mint BP-en. BP-nek működnie kell, egyik párt sem akarhatja hogy a nevéhez fűződjön egy estleges működésképtelenség. A praktikus dolgoknak működniük kell.
Elnézve azt a bő 1 órát, amíg betekintést nyertem ebbe az ülésbe, csak megerősödött bennem, hogy Vitézy Dávid mennyivel kompetensebb, haladóbb gondolkodású, a város érdekeit 100x inkább előtérbe helyező ember, mint az önmagát is csak "gyakorlott füllentőként" jellemző Karácsony Gergely. Nagyot nyerhetett volna vele a város és a lakosság. Helyette Kiss Ambrusnak továbbra is jó fizetése van. Prioritások.
Nem véletlen nem kértünk a 🍊 emberéből. Kompetens???? Az, aki csődbe vitte a bkv-t, de milliárdnyi bónuszokat fizetett ki a haveroknak a felsővezetésben?????
@@dorkaekes8299attól, hogy visszalépett a fidesz a javára, attól miért lenne fideszes? Láthatóan Szentkirályi a fidesz frakció vezetője. Az a baj, hogy érvek nélkül, kizárólag hit alapján írsz, amivel nem lenne baj, de a város vezetéséről van szó... Ha szurkolni akarsz valakinek, akkor nézz sport meccset, vagy kiszavazó showt.
Nekem az a legzavaróbb, hogy Karácsony Gergely arra hivatkozik, hogy köti a jog - az szmsz -el kapcsolatban -, a bal keze meg tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy jogilag a főpolgármester döntése, amiről LE IS MONDHAT. Döntsék már el, hogy melyik verzió az igaz, mert ez így egy nevetséges takaró (olyan, mint a karácsonyi pulcsi).
@@agnesszilagyi4911 2:09:49 Várom véleményed: "álláspontját kérjük, hogy az szmsz ügyében lehet -e az előterjesztő által nem támogatott módosító indítványokról szavazni". LEHET szavazni a Karácsony által nem támogatott indítványokról, ha Karácsony engedi. Ez maga a despotizmus és egy nagyon vicces helyzet. Ő vezető, de NEM 1 személyben mindenese a fővárosnak!
Teljes rendben ment minden. Ez jöhet országos szinten. Viták, érvek ütköztetése. 26-tól végre ügyek mentén több párt együttes döntése szükséges majd az ország irányításához. Hajrá Tisza-párt
Miért késik a hang? Értem, hogy lassabban terjed, mint a fény, de azért Kamugeri fejétől a mikrofonig nem olyan nagy a távolság, ami indokolná a fél másodperces csúszást. Ja, figyelmetlen voltam. Itt a hang gyorsabb, mint a fény. Cserenkov-hangsugárzás.
@@megyaszaipeterén pl. 3.ker. ben szavazok, nem szavaztam Kissre. Nem színre, hanem kompetenciára szavazok. Lehet, hogy túl fiatal vagy és ezért nem emlékszel vagy nem emlékezhetsz Vitézy klasszikus fideszes tevékenységeire.
Azért mikor a fideszes képviselők beszélnek a demokráciáról (egyébként maguk a javaslatok nem hülyeségek teljesen..) Akkor azért az elég furcsa érzés..
Jaja, Alexa nagyot ment :) Anti korrupció, átláthatóság, együttműködés és sorolhatnám. Csupa fideszes erősség :D Vagy neked elég volt az is, hogy mozog a szája?
Az ellenzék legalapvetőbb feladata, hogy ellene menjen a megválasztott vezetőknek. Amíg karácsony nem köt vele valamilyen megállapodást, ő ellenzékben van.
Karácsony Gergely a jogra vonatkozik amit ő és a régi többségben levő DKs képviselők szavaztak meg az előző ciklusban, nem érvekkel. Pont ez a jog ellen szavazott mikor ‘csak’ Zuglóban volt polgármester. Tisztára olyan mint a Fidesz, hoz egy törvényt aztán alóla bújik ki ha felkérdezik, mennyire demokratikus. ‘Budapest Köztársaság’
😂 Szandra! Kérem, hogy az Ön szájából elhangzottakat mondja már el otthon is a tükörbe nézve!!!! Aztán a férje szemébe nézve! Majd a párttársai szemébe nézve! Álszentségből 5-ös! 👏👏👏
Mármint a casinózás előtt vagy után?
Vicces, hogy a fidesz kéri számon, hogy legyen rendszeres tájékoztatás, korrupciómentesség, demokratikus működés stb.
Csak már fáj nagyon a nevetés az ilyen viccektől.
Húú, de demokratikus a fidesz kommunikációja, ha kisebbsége kerül. 😅
Az antikorrupciós szobát kérjük a kormányzatnál is bevezetni!
abból ott maximum rogánantikorrupciós szoba lenne.
KariGerit nem értem! Mindig a következő gyűlésen döntenek mindenről? Eddig mit csináltál Geri?
Karácsony Gergely a jogra vonatkozik amit ő és a régi többségben levő DKs képviselők szavaztak meg az előző ciklusban, nem érvekkel. Pont ez a jog ellen szavazott mikor ‘csak’ Zuglóban volt polgármester. Tisztára olyan mint a Fidesz, hoz egy törvényt aztán alóla bújik ki ha felkérdezik, mennyire demokratikus. ‘Budapest Köztársaság’
Értékelem ezt az 5 és fél órát de vidéken sokkal nagyobb a gáz mint BP-en. BP-nek működnie kell, egyik párt sem akarhatja hogy a nevéhez fűződjön egy estleges működésképtelenség.
A praktikus dolgoknak működniük kell.
Jól értem, Kúrácsony elfelejtett megválni a koronavírus-pandémia idején visszaélésszerűen alkalmazott egyszemélyi döntési jogkörétől?
Elnézve azt a bő 1 órát, amíg betekintést nyertem ebbe az ülésbe, csak megerősödött bennem, hogy Vitézy Dávid mennyivel kompetensebb, haladóbb gondolkodású, a város érdekeit 100x inkább előtérbe helyező ember, mint az önmagát is csak "gyakorlott füllentőként" jellemző Karácsony Gergely.
Nagyot nyerhetett volna vele a város és a lakosság. Helyette Kiss Ambrusnak továbbra is jó fizetése van. Prioritások.
Nem véletlen nem kértünk a 🍊 emberéből. Kompetens???? Az, aki csődbe vitte a bkv-t, de milliárdnyi bónuszokat fizetett ki a haveroknak a felsővezetésben?????
@@dorkaekes8299attól, hogy visszalépett a fidesz a javára, attól miért lenne fideszes? Láthatóan Szentkirályi a fidesz frakció vezetője.
Az a baj, hogy érvek nélkül, kizárólag hit alapján írsz, amivel nem lenne baj, de a város vezetéséről van szó...
Ha szurkolni akarsz valakinek, akkor nézz sport meccset, vagy kiszavazó showt.
@@megyaszaipetercuki ez a naivitás. 👍🤣
@@megyaszaipetervagy nagyon kisgyerek lehetsz vagy nagyon tájékozatlan. ... Esetleg mind a 2.
@@dorkaekes8299ha szerinted Vitézy a fidesz embere, akkor veled nem lehet érdemi párbeszédet folytatni... Én meg akkor kínai rendőr vagyok.
Kicsit sárga, kicsit savanyú.. de végre egy kis pluralista demokrácia!
... és a miénk :)
Nekem az a legzavaróbb, hogy Karácsony Gergely arra hivatkozik, hogy köti a jog - az szmsz -el kapcsolatban -, a bal keze meg tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy jogilag a főpolgármester döntése, amiről LE IS MONDHAT. Döntsék már el, hogy melyik verzió az igaz, mert ez így egy nevetséges takaró (olyan, mint a karácsonyi pulcsi).
Elmondta, hogy miért nem mond le erről a jogról ..
@@agnesszilagyi4911 2:09:49 Várom véleményed: "álláspontját kérjük, hogy az szmsz ügyében lehet -e az előterjesztő által nem támogatott módosító indítványokról szavazni". LEHET szavazni a Karácsony által nem támogatott indítványokról, ha Karácsony engedi. Ez maga a despotizmus és egy nagyon vicces helyzet. Ő vezető, de NEM 1 személyben mindenese a fővárosnak!
Teljes rendben ment minden. Ez jöhet országos szinten. Viták, érvek ütköztetése. 26-tól végre ügyek mentén több párt együttes döntése szükséges majd az ország irányításához. Hajrá Tisza-párt
KariGeri most kit képvisel?
Általában a saját érdekeit szokta. 😊
Miért késik a hang? Értem, hogy lassabban terjed, mint a fény, de azért Kamugeri fejétől a mikrofonig nem olyan nagy a távolság, ami indokolná a fél másodperces csúszást.
Ja, figyelmetlen voltam. Itt a hang gyorsabb, mint a fény. Cserenkov-hangsugárzás.
A Vitézi kezd szimpatikus lenni!
Budapest Karácsony Gergelyt választotta! ezt vegyék figyelembe!
Despotának, mi? :) Ott van további 31 ember, akiknek a jelölő szervezeteit is ugyanúgy a budapestiek választották meg.
... akkora többséggel, ami elférne egy csuklósbuszon. Azért ezt is figyelembe illene venni.
Szentkirályi jobb lenne ha csendben maradna
Minden ugyanúgy megy mint a parlamentben.
Ebből elcsípni részleteket és,majd leanimálni...
De sok munka lesz ez te... 😂🤍♥️
Vitézy Dávid nagyon jol beszélt
Még semmit nem csináltak de már a fizetésről akar némelyik szavazni
Azért valljuk be…KariGeri azt hiszi hogy egy Atomkutató! 😂😂
1:57:57 tű pontos leírás
Ásványvíz?! Te kit szeretsz? Orbánt? vagy csak ellenkezni?! Napirendi javaslatok? szeretnétek többet lenyúlni?
Tiszások! ne akadályozzatok, segítsetek! vigyék el a szemetet, mind eddig - ez a minimum!
Mert miattuk nem viszik el????
Igen, pontosan ebben bízunk. Hogy a Tisza majd elviszi az összes szemetet...
Szándékos akadályoztatásnak minősítem hogy Karácsony Gergely alkalmatlanságát bizonyítsák. Kitartást Karácsony Gergelynek.
Ne féltsd, bármiből kihazudja magát és bárkivel kollaborál, csak megmaradjon a pozíciója.
Nem kell bizonyítani, mert totál alkalmatlan a csávó. Egy saját magát hazugnak tartó emberről van szó.
@@megyaszaipeter Hát persze, nem lehet mindenkinek olyan komoly támogatottsága, mint Dávidnak. 🤣
@@dorkaekes8299a börtönben ülő dkást is megszavazták. Attól, hogy az emberek buták, Dávid akkor is kompetensebb és őszintébb.
@@megyaszaipeterén pl. 3.ker. ben szavazok, nem szavaztam Kissre. Nem színre, hanem kompetenciára szavazok. Lehet, hogy túl fiatal vagy és ezért nem emlékszel vagy nem emlékezhetsz Vitézy klasszikus fideszes tevékenységeire.
Bringas "forradalom"
No természetesen most azonnal kell itt is a fizetés emelés…
Mi az h nincs SZMSZ!?
Karácsony Gergelyt próbálják sarokba szorítani. A Tisza pártot nem èrtem, inkább akadályoznak és nem támogatóak.
@@b.e.youniq2023 mert ez a dolguk. Pont olyan trója 🍊 falovak, mint Vitézy.
Mar hoznak be az NGO-kat.
19:38-kor 9 órája ért véget a közvetítés. Tehát kicsivel hajnali 5 óra után kezdődött. Ügyes. Kamugeri még le sem feküdt?
A 9.kerület polgármestere nagyon szuper! Lehetne másolni
Azért mikor a fideszes képviselők beszélnek a demokráciáról (egyébként maguk a javaslatok nem hülyeségek teljesen..) Akkor azért az elég furcsa érzés..
❤❤
Nem szóltak a PH-ba, hogy ezt a szörnyű gyorsított himnuszt csak sporteseményeken játszák? Könyörgöm...
Sajnos ez a hivatalos himnusz már pár éve
zsuzsika őőő...mmmm
Vajon miert mutatjak Karacsony Gergelyt, amikor Szentkirályi Alexandra beszel?
Mert Szandi hangjat csak akkor halljuk amikor nincs képernyőt. Különben elterelődik a figyelmünk és lemaradunk a sok baromságról amit a szájába adnak
Vitézy és Alexandra mekkorát mentek 😂😂😂 A Tisza asszisztált, Geri sarokba szorult, Baranyi meg kiakadt 🤡 Igazán jó kis műsor!
Jaja, Alexa nagyot ment :) Anti korrupció, átláthatóság, együttműködés és sorolhatnám. Csupa fideszes erősség :D Vagy neked elég volt az is, hogy mozog a szája?
Időszerű lenne újragondolnia a dokidnak a dózisokat. 😂
@@dorkaekes8299Kedves Partizán Cenzorok! Az ilyen kommentek maradhatnak, csak az enyémeket kell törölni? Kicsit kevésbé legyetek részrehajlóak pls...
A DK-s frakciovezetö ugyanugy folytatja, hol abbahagyta.
Vitézy, ha ellene megy a megválasztott vezetőnek, csak azt bizonyítja, hogy valóban nem alkalmas a vezetésre!
Ahogy a bkv re is alkalmatlan volt, a bkk ra is alkalmatlan volt, de arra jó, hogy a 🍊nak kijátsza a milliárdokat.
Az ellenzék legalapvetőbb feladata, hogy ellene menjen a megválasztott vezetőknek. Amíg karácsony nem köt vele valamilyen megállapodást, ő ellenzékben van.
Karácsony Gergely a jogra vonatkozik amit ő és a régi többségben levő DKs képviselők szavaztak meg az előző ciklusban, nem érvekkel. Pont ez a jog ellen szavazott mikor ‘csak’ Zuglóban volt polgármester. Tisztára olyan mint a Fidesz, hoz egy törvényt aztán alóla bújik ki ha felkérdezik, mennyire demokratikus. ‘Budapest Köztársaság’
Lusta bolsi, te senkit nem láttál vendégül.