Nagyon érdekes volt a videó, jó volt hallani egy értelmesen megfogalmazott véleményt. :) Mert legyün őszinték bármilyen platformot megnyitunk csak azt látjuk a kommentek között, hogy mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy ő mennyire értelmes és, hogy mindenhez is ért (pedig annyi nem volt benne, hogy átolvassa a kommentet amit épp kiposztol, hogy meg is álljon az állítás, hogy értelmes...) Pedig ahogy mondtad az értelem hiánya már ott jelentkezik, hogy azt a két szabályt nem tudták betartani amit te is említettél, de itt még megemlíteném, hogy a távolságtartás se megy az emberek, mert nekik mániájuk, hogy a buszmegállóba a nyakadra álljanak mert akkor tuti előbb felszállhatnak vagy a boltba hamarabb sorra kerülnek, sőtt itt a legszebb ha te próbálod tartani a távolságot, mert ugye a legtöbb helyen fel van festve/szalaggal ragasztva hova kéne állni simán beállnak eléd és még nekik áll feljebb ha szóvá teszed.... Az idősebb korosztályról meg nem is beszélve mert amióta nincs idősáv teljesen mindegy, hogy te melyik napszakba mész bevásárolni tele van velük a bolt, vagy a busz és konkrétan többen vannak az Árkádban (pécsi) mint a fiatalok és a legtöbb maszk nélkül, mert nem kap benne levegőt :/ De a kedvencem, hogy hónapokig képesek ugyan abban a retkes maszkban és kesztyűben mászkálni... és képesek lehúzni a maszkot amikor köhögnek vagy tüsszentenek bele a nagyvilágba pedig pont erre van a maszk, hogy megakadályozza ezt a paraszt viselkedést... Szóval most nagyon irigyellek, hogy csak minimálisan kell igénybe venned a tömegközlekedést :D (Na jó ezt a rész előbb megírtam minthogy, eljutottam volna idáig a videóban :D ) Összeteszem a két kezem, hogy a nagyszüleim megértették, hogy maradjanak otthon :D A vakcinaellenességre nem igazán tudok mit mondani, de valamennyire a tájékoztatás hiányának az eredménye szerintem. Mármint, hogy az emberek bizalmatlanok. Pedig mindenki szabadulni akar ebből a rémálomból és meg se képes mindenki megtenni ezt a lépést az ügy érdekében. Amúgy az azért el szeretném mondani neked, hogy attól, hogy be van valaki oltva attól még ugyan úgy meg tudja fertőzni a másikat csak a saját szervezete nem reagál olyan súlyosan a vírusra az oltás után mintha nem lennél beoltva. Ezt a háziorvosunk mondta miután a mamám megkapta az oltást. És sajnos vannak egy páran az ismeretségi körömben akik az oltás után is elkapták a koronavírust és nem volt számukra egy könnyű menet :( Itt most szeretnék visszatérni talán a legelső pontodra, mert így egy év után is szörnyű visszagondolni erre a nem tudom szebben megfogalmazni "kínai ellenességre", mert az a rengeteg bántás amit kaptak és kapnak még ma is valami borzasztó pedig ők tényleg betartják az összes szabály és kormányrendeletet míg a magyarok hiszteznek és tiltakoznak ellene. Az intézkedések kapcsán is teljes mértékben egyet értek a véleményeddel, mert a ugye egy pandémia idején az a legfontosabb, hogy az apa az a férfi az anyag meg nő. És nem, hogy arra törekednének, hogy a legtöbb állami gondozott kikerüljön a rendszerből inkább keresztbe tesznek nekik és azoknak akik örökbe fogadnának csak mert a szivárvány család fogalma és létezése nem fér bele az általuk keresztényinek nevezett értékrendbe. De ugye az ingyen parkolás erre is megoldás... Hát az én kommentem is elég negatívra sikeredett ... De a végére egy kis pozitivitáskén nekem nagyon tetszett ez a videó, szeretem meghallgatni a véleményed mégha nem is mindennel értek egyet. A sminked nagyon szuper lett és a cicád eszméletlenül aranyos :) És szép napot kívánok neked és mindenkinek, aki esetleg elolvassa ezt a kommentet. :)
1. Neked nem kell átélned azt, hogy a munkahelyeden (8-10 órában) kemény fizikai munkát végzel és végig magadon kell tartanod a maszkot és alig kapsz benne levegőt.. Aztán pár nap elteltével a tüdőd majd kiszakad... 2. Én nem kaptam influenza ellen oltást, mégis élek és virulok, köszönöm szépen jól vagyok! Ja és nem is tervezem, hogy bármikor beolttassam magam. :)
Szia, Móni! 15:29 - Én ezt a sztorit egy barátnőmtől hallottam, meg olvastam is róla. Ez már alapból jól kiverte a biztosítékot. Már csak azért is, mert ezután a kamu után a kórházak állítólag milliárdokat vesznek fel támogatásként... ez nagyon gusztustalan. Én, ha valamely hozzátartozóm pl. krónikus betegsége miatt távozna az élők sorából, és megkeresne a kórház, ráírhatják-e a papírjára, "a halál oka: Covid", tuti rájuk vágnám a telefonkagylót. Jelenleg a Koronavírus miatt sajnos, az a véleményem, a krónikus betegségek, mint stroke, szívbetegségek mind háttérbe szorulnak, és ezzel nem igazán akar foglalkozni senki. Ami meg még felháborítóbb, hogy a helyzet miatt az orvosok tömegével mondanak fel egyes kórházakban. Szerintem ez is borzasztó dolog.
Kedves Mónika! (meg aki még ezt a kommentet olvassa) Gondoltam én is leírom a véleményem a témában, de előre szeretném leszögezni, hogy ez csupán az én véleményem, nem áll szándékomban belekötni senkibe. A videó elején a maszkellenességről beszélsz. Nem tudok teljesen egyetérteni a nézeteiddel, szerintem teljesen jogos, hogyha valaki nem hordja rendesen - vagy egyáltalán - a maszkot például szabadtéren. Véleményem szerint a szabadban - ha nincs tömeg - tudunk annyi távolságot tartani, hogy ne kelljen hordani a maszkot. Hozzáteszem, hogy az embereknek szüksége van friss levegőre, de ha az otthonunkat leszámítva mindenhol hordani kell, mikor jutunk friss, kinti levegőhöz? Egyébként egy elvileg halálos vírustól szerintem nem véd meg egy szövetdarab ami takarja az orrodat és a szádat. Azt is hozzátenném, hogyha tényleg halálos lenne a vírus, akkor azok közül akik elkapják legalább 80-90% meghalna. Nem csak az idősek és a krónikusan betegek. Hallottam már olyat is, hogy valakinek teljesen más betegségben halt meg valamelyik hozzátartozója, mégis azt írták a papírjára, hogy a Covid miatt hunyt el. De ezt nem tudom alátámasztani, hogy igaz-e vagy nem, ezért inkább a személyes tapasztalataimat osztanám meg. Nekem van egy 81 éves hozzátartozóm, aki eleve beteg, 24 órás felügyeletre van szüksége mert nem tudja ellátni magát. Baj van a szívével és a vérnyomása is magas. Elkapta a koronavírust. Ha tényleg halálos lenne, akkor egy ilyen gyenge szervezetet napokon belül elvinne. Ám 3 nap alatt átvészelte, azóta sincsen semmi baja. Van egy 93 éves családtagom is, ő sincsen már túl jó passzban. Szintén elkapta a vírust, és még tünetet sem produkált ameddig fertőzött volt. Neki sincsen semmi panasza azóta sem. (Egyébként úgy derült ki, hogy fertőzött, hogy leesett az ágyról, bevittük a kórházba és ott tesztelték.) Tehát én egy olyan vírust amit idős, beteg emberek vészelnek át tünetmentesen nem neveznék halálosnak. Had ejtsek pár szót a vakcináról is. Szeretném már az elején tisztázni; nem vagyok oltásellenes. Igen, az oltás valóban hasznos, mivel azt olyan betegségek ellen adják be amikbe nagy valószínűséggel belehalnánk. Ám koronavírus ellen - szerény véleményem szerint - nem kellene beoltani legalább a fiatal, egészséges embereket. Mindenkinek szíve joga, hogy beoltatja-e magát, de teljesen érthető ha valaki óckodik egy nem elég ideig tesztelt vakcinától. Ugyanis tudomásom szerint az ilyen oltóanyagokat minimum 10 évig tesztelik. Ebben az esetben ez szűk 1 év volt. Az a helyzet, hogy nem ismerjük a hosszútávú hatásait, ami elképzelhető, hogy súlyosabb tüneteket hoz majd, mint a koronavírus utóhatásai. Szeretném, hogy ne legyen semmilyen mellékhatás, de ezt sajnos előre nem tudhatjuk biztosra. A másik amivel nem tudok azonosulni, hogy ha valaki oltásellenes vagy maszkellenes az fideszbirka. Én sem szeretném beadatni magamnak a vakcinát, és nem értek egyet azzal, hogy a maszk majd mindentől is megvéd, mégsem vagyok fideszes. Egyébként amit a kormányról mondtál, azzal teljesen egyet értek. Rengeteg olyan járványügyi intézkedést hoztak, aminek semmi értelme. És megállás nélkül hazudnak az embereknek - nem csak a vírussal kapcsolatban. Mindenesetre ez volt az én véleményem. Mégegyszer elmondom, hogy nem szerettem volna ezzel senkit megbántani/provokálni. Ezek szimplán az én meglátásaim. Köszönöm, hogy végig olvastad!
3 évvel később így hogy vége van a járványnak, szeretnék reagálni. A covidot a járvány tetőpintján könnyű volt úgy elkapni hogy ha nyakon tüsszent egy nyanya aki nem akarja felvenni a maszkot, "mert ő nem kap levegőt" Örülök hogy a 80-90 éves rokonaid túlélték de ez tényleg szervezetfüggő. (Pl amikor páromat egy ócska nàtha ledönti egy hétre én meg kihúzom simán egy kis tüsszögéssel) Az 50+ nem dohányzó apámat kishíján kórházba kellett vinni annyira beteg volt. Pedig makk egészséges alapbetegsége max reflux. Én, aki 14-15 éves voltam amikir megkaptam annxira belázasodtam éjszaka hogy hallucinációim, és rémálmaim voltak, és első nap, minden gyógyszert kihánytam. Nagyon sokáig köhögtem, és le voltam gyengülve és a covid óta mindig begyullad a mandulám. Apám be volt oltva de miv3l oltás után kapta el, ígx jött ki rajta. Anyám szintén be volt oltva, és rajta nem jöttek ki olyan súlxosan a tünetek. Úgyhogy igen, szervezetfüggő és nem, a maszkellenesek és a virus és oltástagadók pedig nincsenek jogosan kiakadva!
@@annaanna111-q2q Mivel 2 mp-en belül törlik a válaszaimat, ezért csak leírom, hogy neten tudsz tájékozódni az egyes vakcinákról, hivatalos és hiteles forrásból:)
Szia! Nem igen szoktam kommentelni, de most ingerem van rá 😅 engem csak a politikai része fusztrál, ahogy "intézik" a dolgokat. A maszkal különös képpen nincs problémám, de amit tegnap közöltek, hogy szabadtéren kötelező, az nonszensz... ahol nincs ember ott is? Heeeh?! A parkba a sétányon a friss levegőn? Tavaly még azt közölték, hogy a friss levegő az jó. Ez már politikai f*ság. De ami leginkább bosszant az az, hogy a buszokon, boltokban stb. Zsufolásig televannak... én meg, aki egy "fontos" kézműtétre vár, hogy be tudja majd hajlítani az ujjait az le van szarva... 50-ről 70-80%os lenne a kezem egèszsège... s nem csak én vagyok így. Sokan vannak akik műtétre várnak... de várunk mert nem életmentő... amit kaptak eus pénzeket a virus miatt az hol van? Hát az egèszségügyben bizti nem...
Én 53 éves többszörössen krónikus beteg anya , nagymama vagyok .Mikor kiderült , hogy van oltás én ellene voltam . A testvérem rábeszélt , hogy regisztráljam magam . Belementem mert az még nem jelent semmit . Az utolsó percig amikor hívtak , hogy mehetek még akkor is hezitáltam . De mégis beadattam ! És alig várom , hogy a jővő héten megkapjam a másodikat !
Szia. Én egy csomó dologgal egyet értek amit mondasz, viszont a véleményed az óvodás vagy akörüli gyerekek beoltatásárol nem áll meg. 16 év alatti gyerekeknek nem ajánlják, mivel nincs még mindenre tesztelve. Épp ezért én az egy éves fiamat biztos nem fogom így beoltatni akkor sem, ha mi megkapjuk, pedig nem vagyok ellenes.
@@monikaredecsi8643 Influenza oltas jobb helyeken nem kotelezo! Es evente kell beadatni, mert annyit is er! Ill. kevesebbet. Ill egy egeszsegugyi szakember mondta nekem, mikor megtagadtam sok ev utan az influenza oltast, mivel betegebb lettem tole, mint a valodi influenzatol, es rogton, az oltas utan azonnal; hogy jobb is, mert az idei influenza mar B tipusu, a tavalyi A tipusu volt, es most lett kesz az A tipusu elleni oltas, tehat az idei ellen be sem tudnanak oltani.
"mi van ha kamu....akkor mi van?" Ilyen alapon örökké maszkot hordunk és nem megyünk sehova mert minden évre "ki lehet találni" egy újabb hullámot vagy egy vírust..."aztán ha kamu akkor mi van?" Még szerencse hogy van vírus és van oltás....túl leszünk rajta aztán felejtsük el.
Hát ez elég butára sikerült. Ennél okosabbnak véltelek. Az én gyerekemnek olyan csúnya bárányhimlője volt,hogy még a gyermekorvos is felszisszent. A fejétől a lábáig,a fenekénél,a punciján,mindenhol rengeteg gennyes dudor volt rajta. Magától elmúlt. Nem volt rá gyógyszer,csak egy rázókeverék,azzal kellett a viszketést csillapítani. Rengetegszer volt 40 fok fölött a láza.Én 39-nél soha nem csillapítottam,mert az nála alacsony láznak minősült.Ma is él,nincsen semmi baja.A bőre is szép. Eddig sem öltem meg senkit,ezután sem fogok! Kikérem magamnak! Ha te sem tudsz olyan helyről tájékozódni,amiben bízhatsz,miért locsogsz,keménykedsz össze-vissza.
39 fokos láz gyereknél azért elég durva, sokszor halálos, örülhetsz hogy túlélte. A bárányhimlőt példának hoztam fel, ha nem gyerekként esik át rajta akkor felnőttkorban akár halálos is lehet.
Ha lázas volt a gyerekem,ami sokszor volt,mindig 39 fok fölött volt a láza. Mindig az egyént kell vizsgálni. Nem kell izgulni,még mindig él. 184 cm magas,topmodell alkatú,rendkívül okos.
Nem szoktam kommentelni, de ezt nagyon fontosnak érzem elmondani. A vírus nagy idejében az iskolákban volt egy úgynevezett szabály, hogy aki be van oltva, annak nem kell maszkot hordania, aki nincs, annak kell. Na hát én nem voltam beoltva, az ofő igen. És szépen úgy, hogy nem tudott róla, csak már akkor amikor késő volt, kovidos lett. És úgy, hogy rajtam maszk volt elkaptam. Nem ez a lényeg, mert viszonylag lazán megúsztam. Igaz, vannak maradandó tünetei azóta is. Itt a lényeg az, hogy a maszknak mi értelme volt akkor ha nem kellett mindenkinek hordania? Mert attól még, hogy be volt oltva az ember, szépen karácsonykor karanténba voltam miatta, az egész karácsonyom ment a kukába. Azzal a mondatoddal egyáltalán nem értek egyet, hogyha nem oltatod be magad, akkor megölsz másokat. Mert ez nem igaz teljesen. Lehetséges, de nem. Ez a tanár be volt oltva, mégis tőle kaptam el, és aztán az egész család, beteg nagymamám szerencsére kimaradt. De ha mondjuk a nagymamám ült volna ott, akkor a beoltott tanár ölte meg volna. Remélem érted, mit akarok. Attól nem öl senki, hogy nem oltatja be magát. Egyébként, nagymamám kapott több oltást is, azóta ahova kapta, zsibbad neki, és alig bírja mozgatni. Édesanyámnak az orvos tiltotta meg az oltást, mert agyi aneorizmája és egyéb bajai vannak. Szóval nem ám a világ legjobb dolga ez az oltás. Mert oltással, és oltás nélkül is ugyanúgy tudsz “ölni”. Meg normális ember, mint ahogy én voltam, nem volt oltásom, nem kerültem közeli kapcsolatba az emberekkel a családon kívül. És még egy gondolat, amikor mondtad, hogy nem olyan nehéz felhúzni a maszkot. Meg hogy valaki leveszi, amig cigizik, eszik. Én nem tudtam lélegezni a maszkban. És nem túlzok, nem kaptam levegôt. Mondjuk én alapból is nehezen kapok levegőt zárt helyeken, de amikor mondjuk iskolában voltam 8 órát, ahol fűtenek és kiég a levegő, konkrétan fulladtam, vagy bárhol. Vannak emberek, akiknek nagyon nem jó a maszk, mint én, olyanok, akik alapból is máshogy, nehezebben lélegeznek.
Az hozzáteszem az intézkedéses részhez, hogy az egy nagyon jó döntés volt mondjuk, hogy a háziorvosnál bevezették az időpontos renszert, hogy egyszerre egy ember legyen ott. Mert az sosem volt normális hogy régen is például beteg voltál, elmentél reggel nyolcra az orvoshoz, és ott volt 20 másik beteg, és még betegebben jöttél haza. Mert elmentél mondjuk megfázva, és hazamentél mondjuk még pluszba egy kis hányás-hasmenés vírussal. Ez normális intézkedés volt, és örülök, hogy azóta ez van.
Emlékszem, mikor elkezdődött ez az egész féltem levegőt venni az utcán maszk nélkül. A mai napig normálisan hordom, ahol és ahogy azt elvárják, fertőtlenítek bevásárlás előtt és után, figyelek a távolságra az emberek között, nem mászkálok feleslegesen. Sosem lehet tudni, hogy aki éppen jön szembe veled az utcán, nem fertőz e, de ez is onnan jön, hogy olyan elcseszett világban élünk, ahol az emberek óvatlanok, vagy éppen nem figyelnek a másikra (természetesen tisztelet a kivételnek), így a bizalom veszett ügy. Pedig éppen ilyenkor kellene össze fognunk. Az életünk a tét, mégis képtelenek vagyunk az együtt működésre. Az meg hogy ki van beoltva és ki nem, teljesen hidegen hagy. A lényeg, hogy egészséges legyen.
Csak nekem jutott eszembe Poison Ivy a szett és a haj miatt?😋 Viccet félretéve, nagyon szeretem a videóidat, felüdülés olyan embert hallgatni aki értelmesen tud beszélni egy megosztó témáról.Így tovább!🖤
Nagyon szépen összefoglaltad. Jó volt kimondva hallani azokat a gondolatokat amiket a reggeli tömött buszon próbálok magamban elfolytani.😒 Itt Pesten sincs ez másképp. Se a bevásárlást se az utazást tekintve. Sajnos😞 Apropó🤗 Nagyon szép a sminked☺ Szeretném megkérdezni, hogy ez milyen rúzs rajtad😊
Sajnos igen, mindig a jók mennek el először. Ez így igaz. A vírustagadás és a maszkellenesség meg tényleg a legsötétebb "jószágok" tábora. Nemrég jelentettem a Facebook-on néhány ilyen oldalt, amik szutyok portálokról osztanak meg teljesen kamu álhíreket, nevetséges és egyben szomorú, hogy ennyi korlátolt ember él velünk együtt. Komoly a dolog, szerintem nem kellene még lázongani is, így is elég kaotikusak az állapotok kis hazánkban. Tényleg nem értem, mikor jönnek a hírek, hogy mennyien halnak bele ebbe a betegségbe és mikor ezek a tagadók hallják ezt, akkor mi járhat a fejükben?! Őszintén nem értem és döbbenet, mennyi ilyen "nekem nem mondja meg senki, nehogymá' " ember van... Egyszerűen nem tudok elmenni az ilyen kamu posztok mellett és egyre frusztrál, mikor olvasom, hogy mennyien dőlnek be ezeknek, és tényleg SEMMIT(!) nem tudok tenni ellene. Egy távolabbi ismerősöm rendszeresen osztja meg ezeket a szenny oldalakat, hogy kamu az egész meg nincs már itt semmi stb. Csak az az egy szerencséje, hogy ismerem és nem jelentem fel álhírterjesztésért, mert úgy tudom, ezért a mutatványért most komoly pénzbírság sőt, elzárás a jutalom. Nagyon idegesítő, tudom nem egy hősies dolog feljelenteni de nincs más eszköz a kezemben, ahogy mondtad. Na és akkor még ott vannak a lokál alkoholisták a környékemen, akik ezt mondogatják hogy: "jajj nincs má' itt semmi, ez nagy politika" szintén a tájékozatlanság, az intelligencia szint sehol sincs... Mérhetetlenül elkeserítő a helyzet, azt gondolom. Köszi a videót! Ugyan nem követem rendszeresen a videóidat, de teljesen egyetértek veled. :)
Szia én a vakcinás részbe bele kötnék... Szóval tegyük fel, be oltatod magad, pl 3 év múlva valami bajod lesz, és nem tudsz szülni emiatt a vakcina miatt, nem akarok vitatkozni, hiszem, hogy van vírus, de legyen mindig a fejedbe...mi van ha... Am nagyon tetszett a videó, értelmes okos ember vagy :)
A videó nagyrészével egyetértettem, viszont az oltási résszel nem teljesen. Szerintem attól, hogy valaki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, nem válik automatikusan szar emberré, felelőtlenné. Tudom, ez most klisé, de mégis csak a saját testemről hozok döntést, és akármennyire is fontos az emberiség, és mások védelme, legbelül mindenki magát helyezi az első helyre, mert ilyen a természetünk. Én is hordom a maszkot (amikor esetleg megyek valahova), nem csak azért, mert kötelező, hanem mert tényleg próbálok tekintettel lenni másokra, ahol csak lehet. Viszont tényleg szörnyű, hogy ha találkozni szeretnék bárkivel, nem igen van hova menni, kivéve most már talán, hogy itt a jó idő, mert ha csak inni akarok maszk nélkül, elküldenek. Szóval összességében én megértem azt is, aki beoltatja magát, de ugyanúgy azt is, aki nem. Viszont olyan aljas és visszataszító módszerekkel próbálják belekényszeríteni az embereket az oltásba, hogy sokaknál szerintem ez kelthet negatív benyomást. Mint sok minden más is, ez is a kormányon múlna, és azon, hogy valóban olyan információkat kapjunk nap mint nap, amikben bízhatunk, mert csak úgy tudunk tájékozódni normálisan. Tudom, hogy az oktatási részét nem említetted, ezért gondoltam, hogy arról is írok pár szót. 16 éves vagyok, gimnáziumban tanulok 10.osztályban, és most lesz az 1 éves évfordulója annak, hogy a szobámban, teljesen egyedül meredek egy gépre egész nap, ami elméletben a tanárt kellene helyettesítse, és a fizikai kontaktust. Sokan mikor a vírusról beszélnek, valahogyan teljesen kifelejtik megemlíteni a mi korosztályunkat, pedig szerintem azok között, akiket ez a vírus a legrosszabban érint, mi is ott vagyunk az élvonalban. Tizen-akárhány évesen bele lettünk kényszerítve egy olyan helyzetbe, ahol saját magunkért kell óriási felelősséget vállalnunk, nem beszélve arról, hogy rengeteg olyan élményből kimaradunk, amit egy normális tinédzsernek meg kell tapasztalnia, legyen itt szó osztálykirándulásról, vagy akár csak arról, hogy szünetben lemegyünk a büfébe. Mindig kaptunk egy reményt, mindig volt egy nyitási dátum, amit várhattunk, és újra és újra elvették tőlünk. A tanárok is egyre nehezebben bírják, és az ő frusztrációjuk általában általunk lesz levezetve. Kicsit kusza lett, amit írtam, de úgy gondoltam kifejtem a véleményemet, úgy mint egy fiatal, aki máshogy látja a helyzetet. Talán kevesebb tapasztalatom van, és tudásom, de tényleg szörnyű, hogy sokan úgy kezelik ezt, hogy "ráfér a fiatalokra egy kis nehézség", meg "ezután majd jobban megbecsülnek mindent", holott azért mégis csak azokról az évekről beszélünk, amiknek az egyik legmaradandóbbnak kellene lenniük életem során, és valószínűleg egyiket sem fogom tudni úgy megélni, mint ahogyan egy normális világban kellene. Természetesen nem azt mondom, hogy nekünk a legrosszabb, mert mindig, ahogyan most is, ezer más nézőpont van, ahonnan ezt mérhetnénk, de mégis azt gondolom, hogy legtöbbször háttérbe vagyunk helyezve, mintha ez az egész számunkra csak egy jó "online kaland" lenne. Ha esetleg videót csinálsz erről a részéről, nagyon szívesen kifejtem hosszabban is a véleményemet, mert sajnos napi szinten téma ez, úgyhogy szerintem mindannyiunkban kialakult egy határozott benyomás erről.
ennek minden szava igaz csajszi❣️ én is szívesen becsatlakozom, ha arról van szó, hogy az online oktatás témáját boncolgatjuk. csak megerősíteni tudom, amit írtál, sajnos ebben a helyzetben kevés hangsúly van az egyénen, hogy ki hogyan éli meg a helyzetet, pedig összesítve ez hatalmas nyomot fog hagyni a jelenlegi gimnazista generáció jövőjében, és azt érzem nem ennek megfelelően kezelik sokan a helyzetünket. de mindenkinek kitartást!🥺
Én sokat szoktam rátok gondolni, mert a párom tanár és középiskolásokat tanít online (ő is utálja, hogy nincs személyes kontakt). Nagyon sajnálom, hogy ez pont ebben az időszakban talált be titeket, abszolút megértem és jogos is az, ahogy érzitek magatokat. Annak lenne az ideje, hogy barátságok, szerelmek szülessenek, közösségek alakuljanak, mert hát el kell mondjam, hogy a főiskola és a felnőtt élet már nem igazán erről fog szólni, egyszerűen változnak a prioritások. Bármit is mondanak rólatok, hogy digitális bennszülöttek vagytok, attól még nem jelenti azt, hogy emiatt könnyebben kell elviselnetek lelkileg ezt a helyzetet. Remélem, hogy az osztályon, iskolán belül van legalább olyan platform, ahol még ha online is, de tudtok beszélni magatokról, az érzéseitekről, összeülni, közösséget kovácsolni. Kitartást kívánok! :)
@@Sianara01 nagyon jól esik a kommented, mindannyiunk nevében köszönöm a megértést! sajnos nálunk az osztály eléggé szétesett, mindenki a saját kis baráti körével tartja a kapcsolatot. nagyon nehéz így sajnos, már sokszor úgy érzem én is, hogy nincs is kedvem online beszélgetni, pedig ez az egyetlen lehetőség szinte. :( kitartást a párodnak is, a tanároknak is nagyon nehéz lehet ez a helyzet, a visszajelzés hiánya:(
Minden szavad szent! 🙏 15 éves vagyok, idén kezdtem a gimit. Mire kezdtem volna megszokni az új környezetet, osztályt, tanárokat haza lettünk küldve és szenved (szinte) mindenki. Nekem az egyik tanáromat fogalmazta meg pont néhány napja, miszerint: ,, Mi nem tudjuk megélni életünk legszebb éveit azokért, akik ezeket már megélték. " És persze, sok nézőpont van és ez senkinek sem egyszerűbb csak még az gazdaságról állandóan beszélnek, addig rólunk sose. (Például az újranyitási konzultációban, amit több ismerősöm is kitöltött mindenről van szó, kivéve az iskolák újranyitását...)
@@sarii888 istenem mennyire igaz, amit a tanárod mondott! és tényleg, az iskolák, diákok helyzete nagyon háttérbe van szorulva, mintha ez nrm tartozna a fő problémák közé, pedig ha tudnák... nagyon sajnálom, hogy így kell kezdened a gimnáziumot, nekünk legalább volt fél évünk valamennyire összeszokni, nektek még annyi sem:( nagyon sok kitartást kívánok neked, nektek, remélem jövőre tiszta lappal kezdhetünk 🥺
Ha a maszkot nem hordja valaki rendesen, akkor könnyen átadja másnak is, úgy hogy nincs a közelében. Ugyanis ha már megfog valamit, a másik utána, akkor már elkapta. Az oltással kapcsolatban. Nem azért hal meg a másik, mert nem oltatja be magát valaki. Ugyanis az oltás arra jó, hogy ne legyenek erős tüneteid, vagyis ez csak neked hasznos, másnak nem. A másik, hogy ez egy gyorsan összedobott, nem évekig tesztelt vakcináról beszélünk. Amúgy én itt élek ázsiában, és olyan hírek vannak itt, ami otthon nincs. Vagyis az otthoniak csak az információk kis részét kapják meg, igaz azt se hitelesen. Amúgy meg az oltásra visszatérve, a kínai vakcinát még a kínaiak se adatják be maguknak, ők is külföldről rendelik, ugyanis annak a vakcinának a mellékhatása autoimmun betegség, ami a saját testet támadja meg. Ez nem tv-ből vett információ. Amúgy még a kínai politikusok a saját szájukkal mondták, hogy a 60 és az év felettieknek nem lehet beadni. Így adassátok be. Énntiszteletben tartom mások döntését, de ne kenjük másra mások halálat, mert egyik vakcina se véd meg attól, hogy elkapd. Csak a tüneteket enyhíti. Amúgy minden mással egyetértek, mert pontosan így van. Csak otthon nem kap az ember sajnos normális, hiteles információt. Ami nem a ti hibátok. Ha beakarod oltatni magad, egy orvos mondta, hogy a pfizer a legmegbízhatóbn. Igaz izomgyengeség a mellékhatása, durvább esetben max két hétig az ágyat nyomod, de jobb mint egy autoimmun betegség. Ja és nem vagyok oltás ellenes, én is beadatom, majd ha rendesen levan tesztelve, ami legalább egy év. Addig viszont nem. Mondjuk nincs is rá szükségem, mert Tajvanon nincs beteg jelenleg. És itt nem kényszerítik rá az embert, itt nincs bezárva semmi,van iskola, pláza, piac, minden nyitva, oktatás ugyanúgy zajlik, mindenki az utcán. És ez az ország kisebb mint Magyarország, dupla annyi lakossal, mégsincs beteg. Mert mindenki betartja a szabályokat. Meg a kormány megfelelő intézkedéseket tesz, hogy elkerülje. Nem hogy megállítsa, itt elkerülik. Itt évek óta reggeltől estig maszkot hordanak, bekik ez az életük része,mert nagy a szmog és poros a levegő. De nem nyavajognak, hanem hordják.
Abban tevedsz, hogy ez a virus tapintassal terjedne! Ez az egyik fajta fertozodes, ami altal a Covid nem terjed. Masik a legi uton valo fertozodes. A Covid legi uton sem terjed. A Covid cseppfertozodes utjan terjed. Tehat ha valaki ratusszent a villamoson egy masik emberre, az kap egy jo nagy adag virust.
A "Vírustagadás" szónál hagytam abba a videó nézését. Ismételgeted, mint a papagáj, amit a tévéből (agymosó készülék) hallasz. Senki sem tagadja a vírust, más problémák vannak vele, de úgysem fogsz utánanézni.
Mi az elmúlt egy év tanulsága? Ha kamu a vírus, ha nem az emberiség (nem csak Magyarországon, hanem mindenhol) megbukott empátiából, tiszteletből és felelősségből. A maszk elleneseknek meg csak azt tudom csak mondani, hogy az óvszer se véd 100%-osan, mégis használtad. 😉
Szia Móni!Sok dologban egyetértek veled a videó kapcsán. Például azzal, hogy ha nem muszáj, akkor ne menjünk sehová csak boltba meg gyógyszertárba. Ahogy mondtad, sokan nem tartják ezt be, de én nem csak az idősebb korosztálynál tapasztalom mindezt. Viszont az oltással kapcsolatban nem értek teljesen egyet veled. Egészségügyi szakdolgozó barátom mondta, hogy az, ha beoltatod magad, téged véd, de hordozó lehetsz. Igen, erre logikus megoldás lehetne, hogy oltassa be mindenki magát. De pl. mi a helyzet a kismamákkal vagy a szoptató anyukákkal? Nekik be sem adják. Tegyük fel beoltanak jövő ilyenkorra mindenkit ( ez csak elméletben mondom), de ha valaki most terhes, akkor azért nem oltathat, ha szül pl. ősszel, onnan meg fél-egy év,míg szoptat. Ezek alapján milyen jogon nem kap vakcina igazolványt és milyen jogon korlátozzák. Ha nincs oltás, nincs vakcina igazolvány és akkor nem mehet még egy évig sehova csak mert nem kaphat olyan gyógyszert, amitől a babának baja lehet? Mert bizony ezért nem ajánlják nekik az oltást, mert ki tudja, milyen mellékhatások lesznek és nem vállalnak felelősséget az orvosok sem. Szóval szerintem nem ennyire egyszerű a helyzet, hogy azért nem lltat, mert az ego és ha nincs oltás az egyelőre a halállal.
Teljesen igazad van és tényleg nem ennyire egyszerű a helyzet, felszínesen mentem bele mert én sem vagyok eü-s dolgozó, nem tudok mindent, meg vannak kivételek ahogy mondtad stb. De ezért jó vitázni, mert pl ez a videó készítése alatt pont nem jutott eszembe :)
Én egy átalános iskolás 6.-os lány vagyok. Nem értem egyszerűen miért kell bejárnunk. Jelenleg a 25 fős osztályunkból 13-man vagyunk. Az pedig teljesen "normális" ha egy osztáyból 4-5 gyerek hiányzik. Ja és arról nem is beszéltem, hogy az egyik hiányzónk nem érzi az ízeket... Én ezen nagyon kivagyok akadva sokkal egyszerűbb lenne ha online oktatás lenne. A hiányzók is jobban haladnának biztonságban lenne mindenki. Lehet, hogy most elég lenne kevesebb időre is bezárni az iskolát. Remélem a kormány valamikor végre észhez tér és bezárják VÉGRE az iskolákat!!! Bocsi, a végén már eléggé kiakadtam....
Pápaszemesként végképp idegesít a maszk külterületen, de akkor is kibírom. Ja, és igen erős a dioptriám is a szemüvegben, úgyhogy nélküle kb. a lámpaoszlopnak neki mennék. Ezzel az oltással úgy vagyok, hogy engem felőlem be is olthatnak, csak húzhassak el végre, amerre látok. Ha ez az ára, hát ez. Nem, hogy a maszkon hisztiznek, sokan a több fős dzsemborikat is lazán megtartják, ahelyett, hogy kitalálnának helyette valamit. Persze, én voltam otthon a szaros seggű, amiért karácsonykor nem akartam hazamenni, mert az egyik nap olyan helyre mentünk volna, ahol vannak vagy 20-an... Mi van, ha abba a társaságba én hoztam volna Pestről -ott laktam múlt hónap végéig- valamit és miattam kapta volna el egy-kettő hat éves kor alatti gyerek vagy egy krónikus 60 feletti ember-ilyen korcsoport is volt-? Mert mondjuk nem veszem észre, hogy rajtam átment, mert max. annyi volt, hogy 1-2 napon többet aludtam a szokottnál, mert ez annak is betudható, hogy rengeteg energiámat emésztik fel a sulis beadandók, hogy azokra jobb jegyet kapjak és ne kelljen szóbelizni. Ugyan a 20 fős dzsembori belefért volna, de anyám mondtam kb. 1 hónapja, hogy többet a valamelyik Aldiba nem megy, mert pénteken mozdulni se tudott... Ja, csak nem tud hova menni az ember. Viszont azt nem értem, hogy a legelsők az egészségügyi dolgozók után miért nem a rendőröket, tűzoltókat, bolti eladókat,a szoc.munkásokat, és egyéb olyan dolgozókat oltatnak be, akik sehogy sem tudnak home office-olni, és csak utána az időseket, akik nem krónikus betegek, nem dolgoznak és nyugodtan maradhatnak a valagukon. Ha már szemét emberek, egy Ámor adásban pont mondta a Csides Kata nevű pszichológusnő a műsorvezető társának, hogy "Figyeld meg Zoli, a legnagyobb rohadékok élnek a legtovább." Vagy legalábbis hasonló szavakkal és azt hiszem, pont a nárcisztikus emberekről beszéltek-ha esetleg valaki megkeresné, azért írtam-. Gondolom, töri szakosként mondanom sem kell, hogy Sztálin is sokáig rúgta, igaz, elég ronda halált halt, de pont olyat, amit megérdemelt. Vagy Biszku Béla is 96 éves koráig húzta, és ironikus módon, utolsó 10-20 évében meg az apácákon múlt, hogy van-e tiszta gatyája, vagy nem, a nagy ateistának.
Ez volt az egyik legnormálisabb, legjobban összefoglalt, legőszintébb videó, amit a vírus kezdete óta láttam. Esküszöm, ezt a sok reklám és adás helyett kellene adni a televízióban. Erre szokás mondani, hogy ezt "szaporítani" kellene. Ha mindenki így gondolkozna, már lehet vége lenne. Az őrület határán vagyok a "ez politika" "ez csak gazdasági manipuláció" s közben panaszkodnak miért nem mehet a gyerek iskolába. Eddig is az voltál de most lettél nekem nagyon szimpatikus. Remélem felkapja a youtube és minél többen látják ezt. Minden elismerésem 👏
Hali! Én is találkoztam már olyannal hogy pl a METROPÓTLÓ az egy rémálom és azon meg főleg nem hordanak maszkot pedig egyfolytában bemondják hogy vegyenek fel maszkot👌
Emlitetted, hogy sok embert látsz, akin nincs fent rendesen a maszk, orrig felhúzva. Na, (sajnos) én is ezek közé az emberek közé tartozom, nyilván rövid ideig elvagyok benne, de mivel szemüveges vagyok, egyszerűen amikor a buszra is felszállok, vagy az aprót nem tudom kiszámolni a buszsofőrnek a szemüvegem párásodása miatt, vagy nem látom hogy hova lépek mert szemüveg nélkül lassan vak vagyok. :D Úgyhogy nem mindenki lázadásból csinálja, hanem egyszerűen annyira megneheziti a mindennapjaimat, hogy zavar, és ezzel sajnos nem tudok mit csinálni, ezért nem szoktam teljesen ráhúzni az orromra a maszkot. Próbáltam a különböző praktikákat, orrnyeregre felhúzni a maszkot, és arra rátenni a szemüveget, elvileg akkor nem párásodik, de nálam az sem működött.
Tetszett a videó. Én már 6 éve maszkot hordót heti 6 napban, mert a munkám megköveteli és nem 6 órában hanem 10-12-ben, ráadásul szemüveges is vagyok. Szóval aki csak napi 1-2 órát kell hordja az csak gondoljon arra, h lehetne ennél 1000-szer rosszabb.
Én sem lazaságból húzom le néha, hanem mert egyszerűen semmit nem látok a párától. 😅 És nem költök csak ezért speciális lencsére, ha van egyáltalán ilyen..
@Veronika Tóth lencséről nem igazán hallottam, viszont egyik ismerősöm rendelt valami speckó spray-t párásodás ellen, viszont elmondása szerint nem volt kicsit sem hatásos.
En is leginkabb azon baszom fel magam, hogy netto 15orat hordom azt a szart, majd vegre hetvegen eljutunk piacra, (Tudom koraven vagyok macskas banyatankkal, ket megallora van es “occso” a zoldseg, es amugy is, egy korben letudok mindent, vessetek meg! 😂)es a boomer korosztaly egy eve szinkronba a buszon “en nem hordom, nem kapok levegot, radulok(felig ures buszon) leveszi a maszkot a buszon textilzsebkendobe beleturhazik majd az allan marad a piacig az a szar” Nekem eleg volt vegignezni, hogy a tesomnal milyen szovodmenyekkel jart, o sem idos, sot.... Komolyan nem ertem az embereket....😔😡
Sok gondolatom van ezzel kapcsolatban, de ha mindent leírnék, akkor bizony nem lenne ki elolvasná az esszém :D Nagyon érdekes, hogy én, mint egy orvos barátnője mennyivel másabban látom a témát, mint a sok vírusellenes vagy vírustagadó (legalábbis szerintem a kettő nem ugyanaz). És az a vicc, hogy hiába szoktam magyarázni, hogy a párom mennyit dolgozik, milyen esetekkel találkozik, mindig van olyan, aki belém köt, hogy valójában nem is covidot kezel, hanem tünetekre húzzák rá meg egy kamu tesztre, hogy az vírus. Szóval az emberek meggyőzését én már elengedtem, mert mindig megkapom, hogy én annak a bizonyos nyájnak a része vagyok, és hogy a párom egy beetetett barom. (itt még megjegyezném, hogy miért pont az orvosok és ápolók lennének beetetve ilyen téren, ha egy valós járvány, vagy egy fiktív zombiapokalipszisben MINDIG a kórházi dolgozók esnek el legelőször?) Amire talán még érdemes lett volna kitérni, azok a mutációk, mert igen, ha nem lesz népimmunitás, akkor jönnek azok is. Most például a legelterjedtebb mutáció a fiatalokat célozza. A bátyám és barátnője nemrég esett át a víruson, és 4-5 napig tényleg feküdtek az ágyba ízeket nem érezve, lázasan, pedig teljesen egészséges 25 év körüli fiatalok. És jelenleg a párom amelyik kórház covid osztályán dolgozik, ott a páciensek nagyrésze 30-40 év körüli, és csak egy darab 60 feletti eset van. Persze ez nem jogosítaná fel az időseket arra, hogy orruk alatt hordják a maszkot, mert főleg az első hullámba én is folyamatosan láttam, hogy a veszélyeztetett korosztály veszi lazán. De be is fejezem a mondókám az oktatással, amiről nagyon várom a külön videót. Én tavaly érettségiztem, és láttam mennyire volt felkészülve (legalábbis a mi iskolánk), és milyen volt az online oktatás első turnusba (elárulom: egyetlen egy online órám nem volt!). Viszont ami igazán frusztrál, hogy nyáron lehetett számítani már a második hullámra, és lehetett készülni az online oktatásra. Mióta újra online oktatás lett november környéke óta, minden hónapba megkérdem a régi szobatársam, hogy mizu a suliban. És itt jön a legszomorúbb rész: SEMMI fejlődés nincs a tavalyi váratlan internetes tanulás és az idei tervezett között - persze ez nem igaz univerzálisan minden iskolára, de a mi sulink vallásos tematikájú volt, emiatt jobbnál jobb készülékek birtokában van… ergo készülni igazán tudott volna a tanárgárda.
Szerintem nagyon jók amit mondtál. De koronavírus ellnei vakcinát eleve 16 vagy 18 év alatt be sem adják. Én ez a korhatár alatt bőven lejebb vagyok és bárányhimlő elleni oltást én is megkaptam kiskoromban. Viszont az akkor lévő ovis társaim mind átestek a bárányhimlőn és nem halt meg senki. Köszönöm szépen hogy te is biztatod az embereket hogy hordjanak maszkot!!
Itt Belgiumban be sem oltjak a gyerekeket baranyhimlo ellen, azt el kell kapni kisgyermekkorban, mert amikor igazan veszelyes, az a felnottkor! Mindket kicsi unokam atesett rajta, az egyik enyhebben, a masik szegenyke teljesen tele volt, raadasul mitesszerszeu pottyokkel.
Igazad van, mindenki le 💩-ja ezt az egészet és valaki azt mondja hogy nem hiszek ebbe de mondom én: ebben hogy n lehet hinni? Ha valakik meghaltak miért nem hisz? Meg egy csomó embert látok aki utcán lazán maszk nélkül flangál és ezért (is) nincs vége ennek. Ez az én véleményem 😀 Amúgy ez nem ide tartozik de az indexkep tök jól illik a polodhoz tuti így akartad 🤗😁
Nagyon hasznos videó volt, köszönöm hogy ezt megosztottad velünk!💕 Én màr egy hónapja megkaptam mindkét adag oltásomat, viszonylag az elsők között, emiatt kaptam is elég támadást a “ nagy okos” emberektől, hogy azt sem tudom mit adatok be, meg birka vagyok stb... Viszont én nem a saját fejemtől oltattam be magam, hanem az orvos ismerőseimre hallgattam, mivel gyógyszerészeti egyetemre járok, így a tanáraim is orvosok, mikrobiológusok, gyógyszerészek, olyan személyek akik jobban képben vannak a dolgokkal, szóval én inkább nekik hiszek, mint másnak. Ha tényleg azt akarjuk hogy lejárjon ez az egész, akkor ez a megoldás rá, nem pedig az összeesküvés elméletek gyártása!
En pedig a legjobb fej orvosoktol tudom, hogy ok semmikeppen nem adatjak be! Enram meg ram is uvoltott egy nagyokos doki, hogy az elso Covid megbetegedesem meg se kottyant, de a masodikba biztosan beled...lok. Na, nem eppen ilyen szavakkal. A kiai, orosz vakcina legyengitett virusokbol all, attol Isten ments. Az osszes tobbi fabrikalt valami. Utohatasai, mara 3 ev mulva kezdenek sorban kiderulni. Egy hires Miaiban elo bogyogyasz-szuleszorvos 24 oran belul meghalt az oltas utan. Megtalaltak boncolaskor, hogy neki olyan tipusu a vere, hogy nem lett volna szabad beoltani. Orvos! Senkit nem vizsgaltak, teszteltek oltas elott. Az o esetet a csaladja hozta nyilvanossagra! Hat a tobbi? EN pl evekig az influenza oltastol voltam dogbeteg. Kosz, de sajat eletemmel nem kiserletezek. Meg elek, itt firkalok.
Igazad van alapból, én annyit szoktam mondani hogy most viszont már felesleges védekezni mert már a mindennapokban beépült a vírus ott van a pèkárún, mindenen úgyhogy nem lehet ellene védekezni.
A maszkviselésnél én sem értem a problémát. Szar. Utálom, 12-13 órákat hordom, gyakrabban van migrénem... de kell. És túl lehet élni. Ennek ellenére én is már túlestem a koronán, és nem, nem volt kellemes. Novemberben volt, szerintem a szaglásom meg az ízlelésem javult azóta, de úgy érzem sose lesz olyan mint előtte. A tüdőfájdalom is elég ijesztő... Gyakran fordul elő, hogy a velem szemben ülő a buszon lehúzza a maszkját tüsszenteni... Így azért nem nehéz elkapni. Az oltásról meg csak annyit, hogy nem vagyok oltásellenes, nem is voltam soha. Emiatt csak azért aggódom, mert nagyon hirtelen lett engedélyezve és vannak fenntartásaim, van személyesen ismerősöm akit nagyon megcsaptak a mellékhatásai. De fiatal vagyok még, mire sorra kerülnék van időm elbírálni, hogy tartok-e tőle vagy sem.
Szia már régóta fel vagyok iratkozva a csatornádra és nagyon szeretlek hallgatni takarítás, főzés Közben.🤩 Egyben nagyon sok mindenben egyetértek veled és nagyon sok ismerősömnek ajánlom a csatornád, mert nagyon szórakoztató vagy és sokszor te dobtad fel az elcseszett napjaimat💗💗. És kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed az állatkísérletekről. És remélem hogy ezzel egyben egy jó témát is adtam ezzel neked☺️. www.origo.hu/tudomany/20191016-az-allatvedok-a-nemet-kutatointezet-bezarasat-es-eus-szabalyozast-kovetelnek.html? Azért is jutott eszembe ez, mert ez a link nagyon felháborított, hogy milyen embertelenek is tudunk lenni mi emberek, de megértem azt is, hogy valamilyen téren múszáj kísérletezni pl életmentő gyógyszerek esetében.
Ja és bocsi tudom, hogy nem nagyon kapcsolódik a videód témájához de ezt muszáj volt megkérdeznem. És remélem nagyon szép napod volt☺️ és várom mielőbbi válaszod.
Annyira jó meglátásaid vannak, hogy igazán megérdemelnéd, hogy több emberhez juss el, így a videóidon keresztül. Bezzeg a sok RUclips anyukára több tízezren kíváncsiak... A semmitmondó koppintott videókkal, hirdetesekkel, stb... 🙄 Ez így van, még egy év után sem képesek felvenni normálisan a maszkot... Áhh, elegem van már. :O
Az a baj hogy bárki felszólalhat, és te is hiába csinálod a videókat róla, mert soha nem fog eljutni olyan emberekhez akik tudnának ezen változtatni. Mert akiknek a kezükben van a változtatás lehetősége az nem látja be, hogy neked például most igazad van és hogy változtatni kéne. Márpedig igazad van mindenben. Egyszer az emberiség félretehetné az egoját és előítéleteit és megpróbálhatna gondolkodni..
Figyelj nagyobb volt az esélye hogy a covidba bekehalsz minthogy az oltástól lesz bajod. Ha jó volt influenza ellen is, miért ne lett volna jó covid ellen is?
Nagyon érdekes volt a videó, jó volt hallani egy értelmesen megfogalmazott véleményt. :) Mert legyün őszinték bármilyen platformot megnyitunk csak azt látjuk a kommentek között, hogy mindenki azt akarja bebizonyítani, hogy ő mennyire értelmes és, hogy mindenhez is ért (pedig annyi nem volt benne, hogy átolvassa a kommentet amit épp kiposztol, hogy meg is álljon az állítás, hogy értelmes...) Pedig ahogy mondtad az értelem hiánya már ott jelentkezik, hogy azt a két szabályt nem tudták betartani amit te is említettél, de itt még megemlíteném, hogy a távolságtartás se megy az emberek, mert nekik mániájuk, hogy a buszmegállóba a nyakadra álljanak mert akkor tuti előbb felszállhatnak vagy a boltba hamarabb sorra kerülnek, sőtt itt a legszebb ha te próbálod tartani a távolságot, mert ugye a legtöbb helyen fel van festve/szalaggal ragasztva hova kéne állni simán beállnak eléd és még nekik áll feljebb ha szóvá teszed....
Az idősebb korosztályról meg nem is beszélve mert amióta nincs idősáv teljesen mindegy, hogy te melyik napszakba mész bevásárolni tele van velük a bolt, vagy a busz és konkrétan többen vannak az Árkádban (pécsi) mint a fiatalok és a legtöbb maszk nélkül, mert nem kap benne levegőt :/ De a kedvencem, hogy hónapokig képesek ugyan abban a retkes maszkban és kesztyűben mászkálni... és képesek lehúzni a maszkot amikor köhögnek vagy tüsszentenek bele a nagyvilágba pedig pont erre van a maszk, hogy megakadályozza ezt a paraszt viselkedést... Szóval most nagyon irigyellek, hogy csak minimálisan kell igénybe venned a tömegközlekedést :D (Na jó ezt a rész előbb megírtam minthogy, eljutottam volna idáig a videóban :D )
Összeteszem a két kezem, hogy a nagyszüleim megértették, hogy maradjanak otthon :D
A vakcinaellenességre nem igazán tudok mit mondani, de valamennyire a tájékoztatás hiányának az eredménye szerintem. Mármint, hogy az emberek bizalmatlanok. Pedig mindenki szabadulni akar ebből a rémálomból és meg se képes mindenki megtenni ezt a lépést az ügy érdekében.
Amúgy az azért el szeretném mondani neked, hogy attól, hogy be van valaki oltva attól még ugyan úgy meg tudja fertőzni a másikat csak a saját szervezete nem reagál olyan súlyosan a vírusra az oltás után mintha nem lennél beoltva. Ezt a háziorvosunk mondta miután a mamám megkapta az oltást. És sajnos vannak egy páran az ismeretségi körömben akik az oltás után is elkapták a koronavírust és nem volt számukra egy könnyű menet :(
Itt most szeretnék visszatérni talán a legelső pontodra, mert így egy év után is szörnyű visszagondolni erre a nem tudom szebben megfogalmazni "kínai ellenességre", mert az a rengeteg bántás amit kaptak és kapnak még ma is valami borzasztó pedig ők tényleg betartják az összes szabály és kormányrendeletet míg a magyarok hiszteznek és tiltakoznak ellene.
Az intézkedések kapcsán is teljes mértékben egyet értek a véleményeddel, mert a ugye egy pandémia idején az a legfontosabb, hogy az apa az a férfi az anyag meg nő. És nem, hogy arra törekednének, hogy a legtöbb állami gondozott kikerüljön a rendszerből inkább keresztbe tesznek nekik és azoknak akik örökbe fogadnának csak mert a szivárvány család fogalma és létezése nem fér bele az általuk keresztényinek nevezett értékrendbe. De ugye az ingyen parkolás erre is megoldás...
Hát az én kommentem is elég negatívra sikeredett ...
De a végére egy kis pozitivitáskén nekem nagyon tetszett ez a videó, szeretem meghallgatni a véleményed mégha nem is mindennel értek egyet. A sminked nagyon szuper lett és a cicád eszméletlenül aranyos :)
És szép napot kívánok neked és mindenkinek, aki esetleg elolvassa ezt a kommentet. :)
Erről a sminkről hirtelen a kaktusz fagyi jutott eszembe :D Nagyon jól áll :)
Amúgy igen. A maszk nagyon jól jött hidegben. Melegítette az arcom☺
Én is Szegeden lakom. Minden szavaddal egyetértek és ugyanazt érzem, mint Te. (egy 65 éves nyugdíjas tanárnő)
1. Neked nem kell átélned azt, hogy a munkahelyeden (8-10 órában) kemény fizikai munkát végzel és végig magadon kell tartanod a maszkot és alig kapsz benne levegőt.. Aztán pár nap elteltével a tüdőd majd kiszakad...
2. Én nem kaptam influenza ellen oltást, mégis élek és virulok, köszönöm szépen jól vagyok! Ja és nem is tervezem, hogy bármikor beolttassam magam. :)
Szia, Móni!
15:29 - Én ezt a sztorit egy barátnőmtől hallottam, meg olvastam is róla. Ez már alapból jól kiverte a biztosítékot. Már csak azért is, mert ezután a kamu után a kórházak állítólag milliárdokat vesznek fel támogatásként... ez nagyon gusztustalan. Én, ha valamely hozzátartozóm pl. krónikus betegsége miatt távozna az élők sorából, és megkeresne a kórház, ráírhatják-e a papírjára, "a halál oka: Covid", tuti rájuk vágnám a telefonkagylót.
Jelenleg a Koronavírus miatt sajnos, az a véleményem, a krónikus betegségek, mint stroke, szívbetegségek mind háttérbe szorulnak, és ezzel nem igazán akar foglalkozni senki. Ami meg még felháborítóbb, hogy a helyzet miatt az orvosok tömegével mondanak fel egyes kórházakban. Szerintem ez is borzasztó dolog.
Kedves Mónika!
(meg aki még ezt a kommentet olvassa)
Gondoltam én is leírom a véleményem a témában, de előre szeretném leszögezni, hogy ez csupán az én véleményem, nem áll szándékomban belekötni senkibe.
A videó elején a maszkellenességről beszélsz. Nem tudok teljesen egyetérteni a nézeteiddel, szerintem teljesen jogos, hogyha valaki nem hordja rendesen - vagy egyáltalán - a maszkot például szabadtéren. Véleményem szerint a szabadban - ha nincs tömeg - tudunk annyi távolságot tartani, hogy ne kelljen hordani a maszkot. Hozzáteszem, hogy az embereknek szüksége van friss levegőre, de ha az otthonunkat leszámítva mindenhol hordani kell, mikor jutunk friss, kinti levegőhöz?
Egyébként egy elvileg halálos vírustól szerintem nem véd meg egy szövetdarab ami takarja az orrodat és a szádat.
Azt is hozzátenném, hogyha tényleg halálos lenne a vírus, akkor azok közül akik elkapják legalább 80-90% meghalna. Nem csak az idősek és a krónikusan betegek.
Hallottam már olyat is, hogy valakinek teljesen más betegségben halt meg valamelyik hozzátartozója, mégis azt írták a papírjára, hogy a Covid miatt hunyt el. De ezt nem tudom alátámasztani, hogy igaz-e vagy nem, ezért inkább a személyes tapasztalataimat osztanám meg. Nekem van egy 81 éves hozzátartozóm, aki eleve beteg, 24 órás felügyeletre van szüksége mert nem tudja ellátni magát. Baj van a szívével és a vérnyomása is magas. Elkapta a koronavírust. Ha tényleg halálos lenne, akkor egy ilyen gyenge szervezetet napokon belül elvinne. Ám 3 nap alatt átvészelte, azóta sincsen semmi baja.
Van egy 93 éves családtagom is, ő sincsen már túl jó passzban. Szintén elkapta a vírust, és még tünetet sem produkált ameddig fertőzött volt. Neki sincsen semmi panasza azóta sem. (Egyébként úgy derült ki, hogy fertőzött, hogy leesett az ágyról, bevittük a kórházba és ott tesztelték.)
Tehát én egy olyan vírust amit idős, beteg emberek vészelnek át tünetmentesen nem neveznék halálosnak.
Had ejtsek pár szót a vakcináról is. Szeretném már az elején tisztázni; nem vagyok oltásellenes. Igen, az oltás valóban hasznos, mivel azt olyan betegségek ellen adják be amikbe nagy valószínűséggel belehalnánk.
Ám koronavírus ellen - szerény véleményem szerint - nem kellene beoltani legalább a fiatal, egészséges embereket. Mindenkinek szíve joga, hogy beoltatja-e magát, de teljesen érthető ha valaki óckodik egy nem elég ideig tesztelt vakcinától. Ugyanis tudomásom szerint az ilyen oltóanyagokat minimum 10 évig tesztelik. Ebben az esetben ez szűk 1 év volt. Az a helyzet, hogy nem ismerjük a hosszútávú hatásait, ami elképzelhető, hogy súlyosabb tüneteket hoz majd, mint a koronavírus utóhatásai. Szeretném, hogy ne legyen semmilyen mellékhatás, de ezt sajnos előre nem tudhatjuk biztosra.
A másik amivel nem tudok azonosulni, hogy ha valaki oltásellenes vagy maszkellenes az fideszbirka. Én sem szeretném beadatni magamnak a vakcinát, és nem értek egyet azzal, hogy a maszk majd mindentől is megvéd, mégsem vagyok fideszes.
Egyébként amit a kormányról mondtál, azzal teljesen egyet értek. Rengeteg olyan járványügyi intézkedést hoztak, aminek semmi értelme. És megállás nélkül hazudnak az embereknek - nem csak a vírussal kapcsolatban.
Mindenesetre ez volt az én véleményem. Mégegyszer elmondom, hogy nem szerettem volna ezzel senkit megbántani/provokálni.
Ezek szimplán az én meglátásaim.
Köszönöm, hogy végig olvastad!
3 évvel később így hogy vége van a járványnak, szeretnék reagálni. A covidot a járvány tetőpintján könnyű volt úgy elkapni hogy ha nyakon tüsszent egy nyanya aki nem akarja felvenni a maszkot, "mert ő nem kap levegőt"
Örülök hogy a 80-90 éves rokonaid túlélték de ez tényleg szervezetfüggő. (Pl amikor páromat egy ócska nàtha ledönti egy hétre én meg kihúzom simán egy kis tüsszögéssel) Az 50+ nem dohányzó apámat kishíján kórházba kellett vinni annyira beteg volt. Pedig makk egészséges alapbetegsége max reflux. Én, aki 14-15 éves voltam amikir megkaptam annxira belázasodtam éjszaka hogy hallucinációim, és rémálmaim voltak, és első nap, minden gyógyszert kihánytam. Nagyon sokáig köhögtem, és le voltam gyengülve és a covid óta mindig begyullad a mandulám.
Apám be volt oltva de miv3l oltás után kapta el, ígx jött ki rajta. Anyám szintén be volt oltva, és rajta nem jöttek ki olyan súlxosan a tünetek. Úgyhogy igen, szervezetfüggő és nem, a maszkellenesek és a virus és oltástagadók pedig nincsenek jogosan kiakadva!
Szia!
Pontosan miből áll a vakcina? Milyen összetevői vannak és pl.: 2, 3 vagy 5 év múlva lesz-e valamilyen utóhatása?
Nem vagyok kutató, sajnos nem tudom, erről azokat kell megkérdezni akik értenek hozzá 🙂
@@monikaredecsi8643 Tudnál belinkelni vagy elérhetőséget adni azokról az emberekről akik ezt tudják?
@@annaanna111-q2q Mivel 2 mp-en belül törlik a válaszaimat, ezért csak leírom, hogy neten tudsz tájékozódni az egyes vakcinákról, hivatalos és hiteles forrásból:)
@@aidaishooping1208 Tudod mi a vakcina összetevői? Hogy hogy minden embernek jó és beadható?
Szia! Nem igen szoktam kommentelni, de most ingerem van rá 😅 engem csak a politikai része fusztrál, ahogy "intézik" a dolgokat. A maszkal különös képpen nincs problémám, de amit tegnap közöltek, hogy szabadtéren kötelező, az nonszensz... ahol nincs ember ott is? Heeeh?! A parkba a sétányon a friss levegőn? Tavaly még azt közölték, hogy a friss levegő az jó. Ez már politikai f*ság. De ami leginkább bosszant az az, hogy a buszokon, boltokban stb. Zsufolásig televannak... én meg, aki egy "fontos" kézműtétre vár, hogy be tudja majd hajlítani az ujjait az le van szarva... 50-ről 70-80%os lenne a kezem egèszsège... s nem csak én vagyok így. Sokan vannak akik műtétre várnak... de várunk mert nem életmentő... amit kaptak eus pénzeket a virus miatt az hol van? Hát az egèszségügyben bizti nem...
Én 53 éves többszörössen krónikus beteg anya , nagymama vagyok .Mikor kiderült , hogy van oltás én ellene voltam . A testvérem rábeszélt , hogy regisztráljam magam . Belementem mert az még nem jelent semmit . Az utolsó percig amikor hívtak , hogy mehetek még akkor is hezitáltam . De mégis beadattam ! És alig várom , hogy a jővő héten megkapjam a másodikat !
Nagyon jó a sminked!!🙂
Köszönöm
Szia. Én egy csomó dologgal egyet értek amit mondasz, viszont a véleményed az óvodás vagy akörüli gyerekek beoltatásárol nem áll meg. 16 év alatti gyerekeknek nem ajánlják, mivel nincs még mindenre tesztelve. Épp ezért én az egy éves fiamat biztos nem fogom így beoltatni akkor sem, ha mi megkapjuk, pedig nem vagyok ellenes.
Bocsi félreérthető voltam, az általánosan kötelező oltásokra gondoltam (influenza stb) amit gyerekkorban adnak be.
@@monikaredecsi8643 Influenza oltas jobb helyeken nem kotelezo! Es evente kell beadatni, mert annyit is er! Ill. kevesebbet. Ill egy egeszsegugyi szakember mondta nekem, mikor megtagadtam sok ev utan az influenza oltast, mivel betegebb lettem tole, mint a valodi influenzatol, es rogton, az oltas utan azonnal; hogy jobb is, mert az idei influenza mar B tipusu, a tavalyi A tipusu volt, es most lett kesz az A tipusu elleni oltas, tehat az idei ellen be sem tudnanak oltani.
"mi van ha kamu....akkor mi van?"
Ilyen alapon örökké maszkot hordunk és nem megyünk sehova mert minden évre "ki lehet találni" egy újabb hullámot vagy egy vírust..."aztán ha kamu akkor mi van?"
Még szerencse hogy van vírus és van oltás....túl leszünk rajta aztán felejtsük el.
Hát ez elég butára sikerült. Ennél okosabbnak véltelek. Az én gyerekemnek olyan csúnya bárányhimlője volt,hogy még a gyermekorvos is felszisszent. A fejétől a lábáig,a fenekénél,a punciján,mindenhol rengeteg gennyes dudor volt rajta. Magától elmúlt. Nem volt rá gyógyszer,csak egy rázókeverék,azzal kellett a viszketést csillapítani. Rengetegszer volt 40 fok fölött a láza.Én 39-nél soha nem csillapítottam,mert az nála alacsony láznak minősült.Ma is él,nincsen semmi baja.A bőre is szép.
Eddig sem öltem meg senkit,ezután sem fogok! Kikérem magamnak!
Ha te sem tudsz olyan helyről tájékozódni,amiben bízhatsz,miért locsogsz,keménykedsz össze-vissza.
Oké, lehet a gyereked túl élte, de mi van azzal a többi gyerekkel, aki nem?
39 fokos láz gyereknél azért elég durva, sokszor halálos, örülhetsz hogy túlélte. A bárányhimlőt példának hoztam fel, ha nem gyerekként esik át rajta akkor felnőttkorban akár halálos is lehet.
@@csirmaz_reka Bocsánat! De ez annyira színvonaltalan kérdés,hogy nem akarok rá válaszolni.
Ha lázas volt a gyerekem,ami sokszor volt,mindig 39 fok fölött volt a láza. Mindig az egyént kell vizsgálni.
Nem kell izgulni,még mindig él. 184 cm magas,topmodell alkatú,rendkívül okos.
@@anitajanko1154 Igy van! Nekem nincs lazam, csak ritkan, igen sulyos esetben. Egy baratnom atveszelt egy tudogyulladast laz nelkul!
Nem szoktam kommentelni, de ezt nagyon fontosnak érzem elmondani. A vírus nagy idejében az iskolákban volt egy úgynevezett szabály, hogy aki be van oltva, annak nem kell maszkot hordania, aki nincs, annak kell. Na hát én nem voltam beoltva, az ofő igen. És szépen úgy, hogy nem tudott róla, csak már akkor amikor késő volt, kovidos lett. És úgy, hogy rajtam maszk volt elkaptam. Nem ez a lényeg, mert viszonylag lazán megúsztam. Igaz, vannak maradandó tünetei azóta is. Itt a lényeg az, hogy a maszknak mi értelme volt akkor ha nem kellett mindenkinek hordania? Mert attól még, hogy be volt oltva az ember, szépen karácsonykor karanténba voltam miatta, az egész karácsonyom ment a kukába. Azzal a mondatoddal egyáltalán nem értek egyet, hogyha nem oltatod be magad, akkor megölsz másokat. Mert ez nem igaz teljesen. Lehetséges, de nem. Ez a tanár be volt oltva, mégis tőle kaptam el, és aztán az egész család, beteg nagymamám szerencsére kimaradt. De ha mondjuk a nagymamám ült volna ott, akkor a beoltott tanár ölte meg volna. Remélem érted, mit akarok. Attól nem öl senki, hogy nem oltatja be magát. Egyébként, nagymamám kapott több oltást is, azóta ahova kapta, zsibbad neki, és alig bírja mozgatni. Édesanyámnak az orvos tiltotta meg az oltást, mert agyi aneorizmája és egyéb bajai vannak. Szóval nem ám a világ legjobb dolga ez az oltás. Mert oltással, és oltás nélkül is ugyanúgy tudsz “ölni”. Meg normális ember, mint ahogy én voltam, nem volt oltásom, nem kerültem közeli kapcsolatba az emberekkel a családon kívül.
És még egy gondolat, amikor mondtad, hogy nem olyan nehéz felhúzni a maszkot. Meg hogy valaki leveszi, amig cigizik, eszik.
Én nem tudtam lélegezni a maszkban. És nem túlzok, nem kaptam levegôt. Mondjuk én alapból is nehezen kapok levegőt zárt helyeken, de amikor mondjuk iskolában voltam 8 órát, ahol fűtenek és kiég a levegő, konkrétan fulladtam, vagy bárhol. Vannak emberek, akiknek nagyon nem jó a maszk, mint én, olyanok, akik alapból is máshogy, nehezebben lélegeznek.
Az hozzáteszem az intézkedéses részhez, hogy az egy nagyon jó döntés volt mondjuk, hogy a háziorvosnál bevezették az időpontos renszert, hogy egyszerre egy ember legyen ott. Mert az sosem volt normális hogy régen is például beteg voltál, elmentél reggel nyolcra az orvoshoz, és ott volt 20 másik beteg, és még betegebben jöttél haza. Mert elmentél mondjuk megfázva, és hazamentél mondjuk még pluszba egy kis hányás-hasmenés vírussal. Ez normális intézkedés volt, és örülök, hogy azóta ez van.
Szemuvegben volt kiraly a maszk! Seperc alatt homalyos lett!
Emlékszem, mikor elkezdődött ez az egész féltem levegőt venni az utcán maszk nélkül. A mai napig normálisan hordom, ahol és ahogy azt elvárják, fertőtlenítek bevásárlás előtt és után, figyelek a távolságra az emberek között, nem mászkálok feleslegesen. Sosem lehet tudni, hogy aki éppen jön szembe veled az utcán, nem fertőz e, de ez is onnan jön, hogy olyan elcseszett világban élünk, ahol az emberek óvatlanok, vagy éppen nem figyelnek a másikra (természetesen tisztelet a kivételnek), így a bizalom veszett ügy. Pedig éppen ilyenkor kellene össze fognunk. Az életünk a tét, mégis képtelenek vagyunk az együtt működésre.
Az meg hogy ki van beoltva és ki nem, teljesen hidegen hagy. A lényeg, hogy egészséges legyen.
Csak nekem jutott eszembe Poison Ivy a szett és a haj miatt?😋 Viccet félretéve, nagyon szeretem a videóidat, felüdülés olyan embert hallgatni aki értelmesen tud beszélni egy megosztó témáról.Így tovább!🖤
Tudom hogy nem ide tartozik de olyan jó a sminked!😍
Nagyon szépen összefoglaltad. Jó volt kimondva hallani azokat a gondolatokat amiket a reggeli tömött buszon próbálok magamban elfolytani.😒
Itt Pesten sincs ez másképp. Se a bevásárlást se az utazást tekintve. Sajnos😞
Apropó🤗 Nagyon szép a sminked☺ Szeretném megkérdezni, hogy ez milyen rúzs rajtad😊
Szia, nagyon köszönöm :D Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzs Romantic árnyalatban :D
Köszönöm😘
Sajnos igen, mindig a jók mennek el először. Ez így igaz. A vírustagadás és a maszkellenesség meg tényleg a legsötétebb "jószágok" tábora. Nemrég jelentettem a Facebook-on néhány ilyen oldalt, amik szutyok portálokról osztanak meg teljesen kamu álhíreket, nevetséges és egyben szomorú, hogy ennyi korlátolt ember él velünk együtt. Komoly a dolog, szerintem nem kellene még lázongani is, így is elég kaotikusak az állapotok kis hazánkban. Tényleg nem értem, mikor jönnek a hírek, hogy mennyien halnak bele ebbe a betegségbe és mikor ezek a tagadók hallják ezt, akkor mi járhat a fejükben?! Őszintén nem értem és döbbenet, mennyi ilyen "nekem nem mondja meg senki, nehogymá' " ember van... Egyszerűen nem tudok elmenni az ilyen kamu posztok mellett és egyre frusztrál, mikor olvasom, hogy mennyien dőlnek be ezeknek, és tényleg SEMMIT(!) nem tudok tenni ellene. Egy távolabbi ismerősöm rendszeresen osztja meg ezeket a szenny oldalakat, hogy kamu az egész meg nincs már itt semmi stb. Csak az az egy szerencséje, hogy ismerem és nem jelentem fel álhírterjesztésért, mert úgy tudom, ezért a mutatványért most komoly pénzbírság sőt, elzárás a jutalom. Nagyon idegesítő, tudom nem egy hősies dolog feljelenteni de nincs más eszköz a kezemben, ahogy mondtad. Na és akkor még ott vannak a lokál alkoholisták a környékemen, akik ezt mondogatják hogy: "jajj nincs má' itt semmi, ez nagy politika" szintén a tájékozatlanság, az intelligencia szint sehol sincs... Mérhetetlenül elkeserítő a helyzet, azt gondolom.
Köszi a videót! Ugyan nem követem rendszeresen a videóidat, de teljesen egyetértek veled. :)
Szia én a vakcinás részbe bele kötnék...
Szóval tegyük fel, be oltatod magad, pl 3 év múlva valami bajod lesz, és nem tudsz szülni emiatt a vakcina miatt, nem akarok vitatkozni, hiszem, hogy van vírus, de legyen mindig a fejedbe...mi van ha...
Am nagyon tetszett a videó, értelmes okos ember vagy :)
A videó nagyrészével egyetértettem, viszont az oltási résszel nem teljesen. Szerintem attól, hogy valaki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, nem válik automatikusan szar emberré, felelőtlenné. Tudom, ez most klisé, de mégis csak a saját testemről hozok döntést, és akármennyire is fontos az emberiség, és mások védelme, legbelül mindenki magát helyezi az első helyre, mert ilyen a természetünk. Én is hordom a maszkot (amikor esetleg megyek valahova), nem csak azért, mert kötelező, hanem mert tényleg próbálok tekintettel lenni másokra, ahol csak lehet. Viszont tényleg szörnyű, hogy ha találkozni szeretnék bárkivel, nem igen van hova menni, kivéve most már talán, hogy itt a jó idő, mert ha csak inni akarok maszk nélkül, elküldenek. Szóval összességében én megértem azt is, aki beoltatja magát, de ugyanúgy azt is, aki nem. Viszont olyan aljas és visszataszító módszerekkel próbálják belekényszeríteni az embereket az oltásba, hogy sokaknál szerintem ez kelthet negatív benyomást. Mint sok minden más is, ez is a kormányon múlna, és azon, hogy valóban olyan információkat kapjunk nap mint nap, amikben bízhatunk, mert csak úgy tudunk tájékozódni normálisan. Tudom, hogy az oktatási részét nem említetted, ezért gondoltam, hogy arról is írok pár szót. 16 éves vagyok, gimnáziumban tanulok 10.osztályban, és most lesz az 1 éves évfordulója annak, hogy a szobámban, teljesen egyedül meredek egy gépre egész nap, ami elméletben a tanárt kellene helyettesítse, és a fizikai kontaktust. Sokan mikor a vírusról beszélnek, valahogyan teljesen kifelejtik megemlíteni a mi korosztályunkat, pedig szerintem azok között, akiket ez a vírus a legrosszabban érint, mi is ott vagyunk az élvonalban. Tizen-akárhány évesen bele lettünk kényszerítve egy olyan helyzetbe, ahol saját magunkért kell óriási felelősséget vállalnunk, nem beszélve arról, hogy rengeteg olyan élményből kimaradunk, amit egy normális tinédzsernek meg kell tapasztalnia, legyen itt szó osztálykirándulásról, vagy akár csak arról, hogy szünetben lemegyünk a büfébe. Mindig kaptunk egy reményt, mindig volt egy nyitási dátum, amit várhattunk, és újra és újra elvették tőlünk. A tanárok is egyre nehezebben bírják, és az ő frusztrációjuk általában általunk lesz levezetve. Kicsit kusza lett, amit írtam, de úgy gondoltam kifejtem a véleményemet, úgy mint egy fiatal, aki máshogy látja a helyzetet. Talán kevesebb tapasztalatom van, és tudásom, de tényleg szörnyű, hogy sokan úgy kezelik ezt, hogy "ráfér a fiatalokra egy kis nehézség", meg "ezután majd jobban megbecsülnek mindent", holott azért mégis csak azokról az évekről beszélünk, amiknek az egyik legmaradandóbbnak kellene lenniük életem során, és valószínűleg egyiket sem fogom tudni úgy megélni, mint ahogyan egy normális világban kellene. Természetesen nem azt mondom, hogy nekünk a legrosszabb, mert mindig, ahogyan most is, ezer más nézőpont van, ahonnan ezt mérhetnénk, de mégis azt gondolom, hogy legtöbbször háttérbe vagyunk helyezve, mintha ez az egész számunkra csak egy jó "online kaland" lenne. Ha esetleg videót csinálsz erről a részéről, nagyon szívesen kifejtem hosszabban is a véleményemet, mert sajnos napi szinten téma ez, úgyhogy szerintem mindannyiunkban kialakult egy határozott benyomás erről.
ennek minden szava igaz csajszi❣️ én is szívesen becsatlakozom, ha arról van szó, hogy az online oktatás témáját boncolgatjuk. csak megerősíteni tudom, amit írtál, sajnos ebben a helyzetben kevés hangsúly van az egyénen, hogy ki hogyan éli meg a helyzetet, pedig összesítve ez hatalmas nyomot fog hagyni a jelenlegi gimnazista generáció jövőjében, és azt érzem nem ennek megfelelően kezelik sokan a helyzetünket. de mindenkinek kitartást!🥺
Én sokat szoktam rátok gondolni, mert a párom tanár és középiskolásokat tanít online (ő is utálja, hogy nincs személyes kontakt). Nagyon sajnálom, hogy ez pont ebben az időszakban talált be titeket, abszolút megértem és jogos is az, ahogy érzitek magatokat. Annak lenne az ideje, hogy barátságok, szerelmek szülessenek, közösségek alakuljanak, mert hát el kell mondjam, hogy a főiskola és a felnőtt élet már nem igazán erről fog szólni, egyszerűen változnak a prioritások. Bármit is mondanak rólatok, hogy digitális bennszülöttek vagytok, attól még nem jelenti azt, hogy emiatt könnyebben kell elviselnetek lelkileg ezt a helyzetet. Remélem, hogy az osztályon, iskolán belül van legalább olyan platform, ahol még ha online is, de tudtok beszélni magatokról, az érzéseitekről, összeülni, közösséget kovácsolni. Kitartást kívánok! :)
@@Sianara01 nagyon jól esik a kommented, mindannyiunk nevében köszönöm a megértést! sajnos nálunk az osztály eléggé szétesett, mindenki a saját kis baráti körével tartja a kapcsolatot. nagyon nehéz így sajnos, már sokszor úgy érzem én is, hogy nincs is kedvem online beszélgetni, pedig ez az egyetlen lehetőség szinte. :( kitartást a párodnak is, a tanároknak is nagyon nehéz lehet ez a helyzet, a visszajelzés hiánya:(
Minden szavad szent! 🙏 15 éves vagyok, idén kezdtem a gimit. Mire kezdtem volna megszokni az új környezetet, osztályt, tanárokat haza lettünk küldve és szenved (szinte) mindenki. Nekem az egyik tanáromat fogalmazta meg pont néhány napja, miszerint: ,, Mi nem tudjuk megélni életünk legszebb éveit azokért, akik ezeket már megélték. " És persze, sok nézőpont van és ez senkinek sem egyszerűbb csak még az gazdaságról állandóan beszélnek, addig rólunk sose. (Például az újranyitási konzultációban, amit több ismerősöm is kitöltött mindenről van szó, kivéve az iskolák újranyitását...)
@@sarii888 istenem mennyire igaz, amit a tanárod mondott! és tényleg, az iskolák, diákok helyzete nagyon háttérbe van szorulva, mintha ez nrm tartozna a fő problémák közé, pedig ha tudnák... nagyon sajnálom, hogy így kell kezdened a gimnáziumot, nekünk legalább volt fél évünk valamennyire összeszokni, nektek még annyi sem:( nagyon sok kitartást kívánok neked, nektek, remélem jövőre tiszta lappal kezdhetünk 🥺
Ha a maszkot nem hordja valaki rendesen, akkor könnyen átadja másnak is, úgy hogy nincs a közelében. Ugyanis ha már megfog valamit, a másik utána, akkor már elkapta. Az oltással kapcsolatban. Nem azért hal meg a másik, mert nem oltatja be magát valaki. Ugyanis az oltás arra jó, hogy ne legyenek erős tüneteid, vagyis ez csak neked hasznos, másnak nem. A másik, hogy ez egy gyorsan összedobott, nem évekig tesztelt vakcináról beszélünk. Amúgy én itt élek ázsiában, és olyan hírek vannak itt, ami otthon nincs. Vagyis az otthoniak csak az információk kis részét kapják meg, igaz azt se hitelesen. Amúgy meg az oltásra visszatérve, a kínai vakcinát még a kínaiak se adatják be maguknak, ők is külföldről rendelik, ugyanis annak a vakcinának a mellékhatása autoimmun betegség, ami a saját testet támadja meg. Ez nem tv-ből vett információ. Amúgy még a kínai politikusok a saját szájukkal mondták, hogy a 60 és az év felettieknek nem lehet beadni. Így adassátok be. Énntiszteletben tartom mások döntését, de ne kenjük másra mások halálat, mert egyik vakcina se véd meg attól, hogy elkapd. Csak a tüneteket enyhíti. Amúgy minden mással egyetértek, mert pontosan így van. Csak otthon nem kap az ember sajnos normális, hiteles információt. Ami nem a ti hibátok. Ha beakarod oltatni magad, egy orvos mondta, hogy a pfizer a legmegbízhatóbn. Igaz izomgyengeség a mellékhatása, durvább esetben max két hétig az ágyat nyomod, de jobb mint egy autoimmun betegség. Ja és nem vagyok oltás ellenes, én is beadatom, majd ha rendesen levan tesztelve, ami legalább egy év. Addig viszont nem. Mondjuk nincs is rá szükségem, mert Tajvanon nincs beteg jelenleg. És itt nem kényszerítik rá az embert, itt nincs bezárva semmi,van iskola, pláza, piac, minden nyitva, oktatás ugyanúgy zajlik, mindenki az utcán. És ez az ország kisebb mint Magyarország, dupla annyi lakossal, mégsincs beteg. Mert mindenki betartja a szabályokat. Meg a kormány megfelelő intézkedéseket tesz, hogy elkerülje. Nem hogy megállítsa, itt elkerülik. Itt évek óta reggeltől estig maszkot hordanak, bekik ez az életük része,mert nagy a szmog és poros a levegő. De nem nyavajognak, hanem hordják.
Abban tevedsz, hogy ez a virus tapintassal terjedne! Ez az egyik fajta fertozodes, ami altal a Covid nem terjed. Masik a legi uton valo fertozodes. A Covid legi uton sem terjed. A Covid cseppfertozodes utjan terjed. Tehat ha valaki ratusszent a villamoson egy masik emberre, az kap egy jo nagy adag virust.
Nagyon szép a sminked!
Melyik palettával csináltad?
Lesz belőle vid?😘😘
A "Vírustagadás" szónál hagytam abba a videó nézését. Ismételgeted, mint a papagáj, amit a tévéből (agymosó készülék) hallasz. Senki sem tagadja a vírust, más problémák vannak vele, de úgysem fogsz utánanézni.
Veled ellentétben én utánanéztem a dolgoknak de ezt nem tudhattad meg a videóból hiszen végig sem nézted ;)
Olyan vagy, mint a Totally Spies-ból Sam 🤩😎 jókat mondtál, egyetértek veled.
Mi az elmúlt egy év tanulsága? Ha kamu a vírus, ha nem az emberiség (nem csak Magyarországon, hanem mindenhol) megbukott empátiából, tiszteletből és felelősségből.
A maszk elleneseknek meg csak azt tudom csak mondani, hogy az óvszer se véd 100%-osan, mégis használtad. 😉
Szia Móni!Sok dologban egyetértek veled a videó kapcsán. Például azzal, hogy ha nem muszáj, akkor ne menjünk sehová csak boltba meg gyógyszertárba. Ahogy mondtad, sokan nem tartják ezt be, de én nem csak az idősebb korosztálynál tapasztalom mindezt. Viszont az oltással kapcsolatban nem értek teljesen egyet veled. Egészségügyi szakdolgozó barátom mondta, hogy az, ha beoltatod magad, téged véd, de hordozó lehetsz. Igen, erre logikus megoldás lehetne, hogy oltassa be mindenki magát. De pl. mi a helyzet a kismamákkal vagy a szoptató anyukákkal? Nekik be sem adják. Tegyük fel beoltanak jövő ilyenkorra mindenkit ( ez csak elméletben mondom), de ha valaki most terhes, akkor azért nem oltathat, ha szül pl. ősszel, onnan meg fél-egy év,míg szoptat. Ezek alapján milyen jogon nem kap vakcina igazolványt és milyen jogon korlátozzák. Ha nincs oltás, nincs vakcina igazolvány és akkor nem mehet még egy évig sehova csak mert nem kaphat olyan gyógyszert, amitől a babának baja lehet? Mert bizony ezért nem ajánlják nekik az oltást, mert ki tudja, milyen mellékhatások lesznek és nem vállalnak felelősséget az orvosok sem. Szóval szerintem nem ennyire egyszerű a helyzet, hogy azért nem lltat, mert az ego és ha nincs oltás az egyelőre a halállal.
Teljesen igazad van és tényleg nem ennyire egyszerű a helyzet, felszínesen mentem bele mert én sem vagyok eü-s dolgozó, nem tudok mindent, meg vannak kivételek ahogy mondtad stb. De ezért jó vitázni, mert pl ez a videó készítése alatt pont nem jutott eszembe :)
Ezt a videot újra vehetnéd így három év távlatából.
Egyetértek... Viszont az oltás tekintetében nem mindegy, hogy mit pumpálnak belénk... Pl a wish-ről rendelt kínai szart ellenzem.
Én egy átalános iskolás 6.-os lány vagyok.
Nem értem egyszerűen miért kell bejárnunk. Jelenleg a 25 fős osztályunkból 13-man vagyunk. Az pedig teljesen "normális" ha egy osztáyból 4-5 gyerek hiányzik. Ja és arról nem is beszéltem, hogy az egyik hiányzónk nem érzi az ízeket...
Én ezen nagyon kivagyok akadva sokkal egyszerűbb lenne ha online oktatás lenne. A hiányzók is jobban haladnának biztonságban lenne mindenki. Lehet, hogy most elég lenne kevesebb időre is bezárni az iskolát. Remélem a kormány valamikor végre észhez tér és bezárják VÉGRE az iskolákat!!!
Bocsi, a végén már eléggé kiakadtam....
Pápaszemesként végképp idegesít a maszk külterületen, de akkor is kibírom. Ja, és igen erős a dioptriám is a szemüvegben, úgyhogy nélküle kb. a lámpaoszlopnak neki mennék.
Ezzel az oltással úgy vagyok, hogy engem felőlem be is olthatnak, csak húzhassak el végre, amerre látok. Ha ez az ára, hát ez.
Nem, hogy a maszkon hisztiznek, sokan a több fős dzsemborikat is lazán megtartják, ahelyett, hogy kitalálnának helyette valamit. Persze, én voltam otthon a szaros seggű, amiért karácsonykor nem akartam hazamenni, mert az egyik nap olyan helyre mentünk volna, ahol vannak vagy 20-an... Mi van, ha abba a társaságba én hoztam volna Pestről -ott laktam múlt hónap végéig- valamit és miattam kapta volna el egy-kettő hat éves kor alatti gyerek vagy egy krónikus 60 feletti ember-ilyen korcsoport is volt-? Mert mondjuk nem veszem észre, hogy rajtam átment, mert max. annyi volt, hogy 1-2 napon többet aludtam a szokottnál, mert ez annak is betudható, hogy rengeteg energiámat emésztik fel a sulis beadandók, hogy azokra jobb jegyet kapjak és ne kelljen szóbelizni.
Ugyan a 20 fős dzsembori belefért volna, de anyám mondtam kb. 1 hónapja, hogy többet a valamelyik Aldiba nem megy, mert pénteken mozdulni se tudott... Ja, csak nem tud hova menni az ember.
Viszont azt nem értem, hogy a legelsők az egészségügyi dolgozók után miért nem a rendőröket, tűzoltókat, bolti eladókat,a szoc.munkásokat, és egyéb olyan dolgozókat oltatnak be, akik sehogy sem tudnak home office-olni, és csak utána az időseket, akik nem krónikus betegek, nem dolgoznak és nyugodtan maradhatnak a valagukon.
Ha már szemét emberek, egy Ámor adásban pont mondta a Csides Kata nevű pszichológusnő a műsorvezető társának, hogy "Figyeld meg Zoli, a legnagyobb rohadékok élnek a legtovább." Vagy legalábbis hasonló szavakkal és azt hiszem, pont a nárcisztikus emberekről beszéltek-ha esetleg valaki megkeresné, azért írtam-. Gondolom, töri szakosként mondanom sem kell, hogy Sztálin is sokáig rúgta, igaz, elég ronda halált halt, de pont olyat, amit megérdemelt. Vagy Biszku Béla is 96 éves koráig húzta, és ironikus módon, utolsó 10-20 évében meg az apácákon múlt, hogy van-e tiszta gatyája, vagy nem, a nagy ateistának.
Teljesen igazad van . Én Szlovákiában élek novembertől van minden bezárva csak az élelmiszer üzletek és a drogériák van nyitva.
Ez volt az egyik legnormálisabb, legjobban összefoglalt, legőszintébb videó, amit a vírus kezdete óta láttam. Esküszöm, ezt a sok reklám és adás helyett kellene adni a televízióban. Erre szokás mondani, hogy ezt "szaporítani" kellene. Ha mindenki így gondolkozna, már lehet vége lenne. Az őrület határán vagyok a "ez politika" "ez csak gazdasági manipuláció" s közben panaszkodnak miért nem mehet a gyerek iskolába. Eddig is az voltál de most lettél nekem nagyon szimpatikus. Remélem felkapja a youtube és minél többen látják ezt. Minden elismerésem 👏
Hali! Én is találkoztam már olyannal hogy pl a METROPÓTLÓ az egy rémálom és azon meg főleg nem hordanak maszkot pedig egyfolytában bemondják hogy vegyenek fel maszkot👌
Teljes mértékben igazad van
Minden szavaddal egyetértek👏😀
Hihetetlen, mennyi fegyelmezetlen,másokra nem figyelő ember van a környezetünkben 😥😩
A fejekben van nagyon nagy baj!🤔😖
Emlitetted, hogy sok embert látsz, akin nincs fent rendesen a maszk, orrig felhúzva.
Na, (sajnos) én is ezek közé az emberek közé tartozom, nyilván rövid ideig elvagyok benne, de mivel szemüveges vagyok, egyszerűen amikor a buszra is felszállok, vagy az aprót nem tudom kiszámolni a buszsofőrnek a szemüvegem párásodása miatt, vagy nem látom hogy hova lépek mert szemüveg nélkül lassan vak vagyok. :D Úgyhogy nem mindenki lázadásból csinálja, hanem egyszerűen annyira megneheziti a mindennapjaimat, hogy zavar, és ezzel sajnos nem tudok mit csinálni, ezért nem szoktam teljesen ráhúzni az orromra a maszkot.
Próbáltam a különböző praktikákat, orrnyeregre felhúzni a maszkot, és arra rátenni a szemüveget, elvileg akkor nem párásodik, de nálam az sem működött.
Tetszett a videó. Én már 6 éve maszkot hordót heti 6 napban, mert a munkám megköveteli és nem 6 órában hanem 10-12-ben, ráadásul szemüveges is vagyok. Szóval aki csak napi 1-2 órát kell hordja az csak gondoljon arra, h lehetne ennél 1000-szer rosszabb.
Én sem lazaságból húzom le néha, hanem mert egyszerűen semmit nem látok a párától. 😅 És nem költök csak ezért speciális lencsére, ha van egyáltalán ilyen..
@Veronika Tóth lencséről nem igazán hallottam, viszont egyik ismerősöm rendelt valami speckó spray-t párásodás ellen, viszont elmondása szerint nem volt kicsit sem hatásos.
@@tundebara2538 Akkor tényleg nincs remény... :D Sebaj..
Én is szemüveges vagyok :D Tudom miről beszélsz főleg télen iszonyatosan zavaró, vagy vak vagyok vagy vak vagyok :D
En is leginkabb azon baszom fel magam, hogy netto 15orat hordom azt a szart, majd vegre hetvegen eljutunk piacra, (Tudom koraven vagyok macskas banyatankkal, ket megallora van es “occso” a zoldseg, es amugy is, egy korben letudok mindent, vessetek meg! 😂)es a boomer korosztaly egy eve szinkronba a buszon “en nem hordom, nem kapok levegot, radulok(felig ures buszon) leveszi a maszkot a buszon textilzsebkendobe beleturhazik majd az allan marad a piacig az a szar”
Nekem eleg volt vegignezni, hogy a tesomnal milyen szovodmenyekkel jart, o sem idos, sot....
Komolyan nem ertem az embereket....😔😡
Szegedi vagyok én is, a trolik tömve vannak, és zseniális, hogy a nénikék leveszik a maszkjukat ahhoz, hogy köhögjenek kettőt.
Sok gondolatom van ezzel kapcsolatban, de ha mindent leírnék, akkor bizony nem lenne ki elolvasná az esszém :D
Nagyon érdekes, hogy én, mint egy orvos barátnője mennyivel másabban látom a témát, mint a sok vírusellenes vagy vírustagadó (legalábbis szerintem a kettő nem ugyanaz). És az a vicc, hogy hiába szoktam magyarázni, hogy a párom mennyit dolgozik, milyen esetekkel találkozik, mindig van olyan, aki belém köt, hogy valójában nem is covidot kezel, hanem tünetekre húzzák rá meg egy kamu tesztre, hogy az vírus.
Szóval az emberek meggyőzését én már elengedtem, mert mindig megkapom, hogy én annak a bizonyos nyájnak a része vagyok, és hogy a párom egy beetetett barom. (itt még megjegyezném, hogy miért pont az orvosok és ápolók lennének beetetve ilyen téren, ha egy valós járvány, vagy egy fiktív zombiapokalipszisben MINDIG a kórházi dolgozók esnek el legelőször?)
Amire talán még érdemes lett volna kitérni, azok a mutációk, mert igen, ha nem lesz népimmunitás, akkor jönnek azok is. Most például a legelterjedtebb mutáció a fiatalokat célozza. A bátyám és barátnője nemrég esett át a víruson, és 4-5 napig tényleg feküdtek az ágyba ízeket nem érezve, lázasan, pedig teljesen egészséges 25 év körüli fiatalok. És jelenleg a párom amelyik kórház covid osztályán dolgozik, ott a páciensek nagyrésze 30-40 év körüli, és csak egy darab 60 feletti eset van. Persze ez nem jogosítaná fel az időseket arra, hogy orruk alatt hordják a maszkot, mert főleg az első hullámba én is folyamatosan láttam, hogy a veszélyeztetett korosztály veszi lazán.
De be is fejezem a mondókám az oktatással, amiről nagyon várom a külön videót. Én tavaly érettségiztem, és láttam mennyire volt felkészülve (legalábbis a mi iskolánk), és milyen volt az online oktatás első turnusba (elárulom: egyetlen egy online órám nem volt!). Viszont ami igazán frusztrál, hogy nyáron lehetett számítani már a második hullámra, és lehetett készülni az online oktatásra. Mióta újra online oktatás lett november környéke óta, minden hónapba megkérdem a régi szobatársam, hogy mizu a suliban. És itt jön a legszomorúbb rész: SEMMI fejlődés nincs a tavalyi váratlan internetes tanulás és az idei tervezett között - persze ez nem igaz univerzálisan minden iskolára, de a mi sulink vallásos tematikájú volt, emiatt jobbnál jobb készülékek birtokában van… ergo készülni igazán tudott volna a tanárgárda.
Szerintem nagyon jók amit mondtál.
De koronavírus ellnei vakcinát eleve
16 vagy 18 év alatt be sem adják.
Én ez a korhatár alatt bőven lejebb vagyok és bárányhimlő elleni oltást én is megkaptam kiskoromban.
Viszont az akkor lévő ovis társaim mind átestek a bárányhimlőn és nem halt meg senki.
Köszönöm szépen hogy te is biztatod az embereket hogy hordjanak maszkot!!
A bárányhimlő pont az a betegség ami gyermekkorban sokkal könnyebben átvészelhető mint felnőtt korban. 🙂
Ovodás koromban én is voltám bárányos. Véletlen még unoka öcsémet is megfertőztem. De mind2-en élünk és virulunk.
@@rekaacsai Ti igen, és még sokan mások, de ha 1 ember halálát kilehet védeni egy oltással akkor inkább az oltás.
Vágáskor rájöttem, de hirtelen csak ez jutott eszembe :D
Itt Belgiumban be sem oltjak a gyerekeket baranyhimlo ellen, azt el kell kapni kisgyermekkorban, mert amikor igazan veszelyes, az a felnottkor! Mindket kicsi unokam atesett rajta, az egyik enyhebben, a masik szegenyke teljesen tele volt, raadasul mitesszerszeu pottyokkel.
❤️
Igazad van, mindenki le 💩-ja ezt az egészet és valaki azt mondja hogy nem hiszek ebbe de mondom én: ebben hogy n lehet hinni? Ha valakik meghaltak miért nem hisz? Meg egy csomó embert látok aki utcán lazán maszk nélkül flangál és ezért (is) nincs vége ennek. Ez az én véleményem 😀
Amúgy ez nem ide tartozik de az indexkep tök jól illik a polodhoz tuti így akartad 🤗😁
Igazából teljesen véletlenül jött így ki :D
Tényleg? ❤️😄
A Covid cseppfertozes utjan terjed! Az ures utcan kitol kapnad el?
Nagyon hasznos videó volt, köszönöm hogy ezt megosztottad velünk!💕 Én màr egy hónapja megkaptam mindkét adag oltásomat, viszonylag az elsők között, emiatt kaptam is elég támadást a “ nagy okos” emberektől, hogy azt sem tudom mit adatok be, meg birka vagyok stb... Viszont én nem a saját fejemtől oltattam be magam, hanem az orvos ismerőseimre hallgattam, mivel gyógyszerészeti egyetemre járok, így a tanáraim is orvosok, mikrobiológusok, gyógyszerészek, olyan személyek akik jobban képben vannak a dolgokkal, szóval én inkább nekik hiszek, mint másnak. Ha tényleg azt akarjuk hogy lejárjon ez az egész, akkor ez a megoldás rá, nem pedig az összeesküvés elméletek gyártása!
En pedig a legjobb fej orvosoktol tudom, hogy ok semmikeppen nem adatjak be! Enram meg ram is uvoltott egy nagyokos doki, hogy az elso Covid megbetegedesem meg se kottyant, de a masodikba biztosan beled...lok. Na, nem eppen ilyen szavakkal. A kiai, orosz vakcina legyengitett virusokbol all, attol Isten ments. Az osszes tobbi fabrikalt valami. Utohatasai, mara 3 ev mulva kezdenek sorban kiderulni. Egy hires Miaiban elo bogyogyasz-szuleszorvos 24 oran belul meghalt az oltas utan. Megtalaltak boncolaskor, hogy neki olyan tipusu a vere, hogy nem lett volna szabad beoltani. Orvos! Senkit nem vizsgaltak, teszteltek oltas elott. Az o esetet a csaladja hozta nyilvanossagra! Hat a tobbi? EN pl evekig az influenza oltastol voltam dogbeteg. Kosz, de sajat eletemmel nem kiserletezek. Meg elek, itt firkalok.
Igazad van alapból, én annyit szoktam mondani hogy most viszont már felesleges védekezni mert már a mindennapokban beépült a vírus ott van a pèkárún, mindenen úgyhogy nem lehet ellene védekezni.
A maszkviselésnél én sem értem a problémát. Szar. Utálom, 12-13 órákat hordom, gyakrabban van migrénem... de kell. És túl lehet élni. Ennek ellenére én is már túlestem a koronán, és nem, nem volt kellemes. Novemberben volt, szerintem a szaglásom meg az ízlelésem javult azóta, de úgy érzem sose lesz olyan mint előtte. A tüdőfájdalom is elég ijesztő...
Gyakran fordul elő, hogy a velem szemben ülő a buszon lehúzza a maszkját tüsszenteni... Így azért nem nehéz elkapni.
Az oltásról meg csak annyit, hogy nem vagyok oltásellenes, nem is voltam soha. Emiatt csak azért aggódom, mert nagyon hirtelen lett engedélyezve és vannak fenntartásaim, van személyesen ismerősöm akit nagyon megcsaptak a mellékhatásai. De fiatal vagyok még, mire sorra kerülnék van időm elbírálni, hogy tartok-e tőle vagy sem.
Megölni pár embert ? 🤣
Választható?
Hát ez a tetves koronita olyan mint az egyedüllétem. Már naivan azt hittem hogy végre véget ér, erre nesze, már úgy tűnik hogy sosem múlik el.😏😒
Szia már régóta fel vagyok iratkozva a csatornádra és nagyon szeretlek hallgatni takarítás, főzés Közben.🤩 Egyben nagyon sok mindenben egyetértek veled és nagyon sok ismerősömnek ajánlom a csatornád, mert nagyon szórakoztató vagy és sokszor te dobtad fel az elcseszett napjaimat💗💗.
És kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed az állatkísérletekről.
És remélem hogy ezzel egyben egy jó témát is adtam ezzel neked☺️.
www.origo.hu/tudomany/20191016-az-allatvedok-a-nemet-kutatointezet-bezarasat-es-eus-szabalyozast-kovetelnek.html?
Azért is jutott eszembe ez, mert ez a link nagyon felháborított, hogy milyen embertelenek is tudunk lenni mi emberek, de megértem azt is, hogy valamilyen téren múszáj kísérletezni pl életmentő gyógyszerek esetében.
Ja és bocsi tudom, hogy nem nagyon kapcsolódik a videód témájához de ezt muszáj volt megkérdeznem. És remélem nagyon szép napod volt☺️ és várom mielőbbi válaszod.
Annyira jó meglátásaid vannak, hogy igazán megérdemelnéd, hogy több emberhez juss el, így a videóidon keresztül. Bezzeg a sok RUclips anyukára több tízezren kíváncsiak... A semmitmondó koppintott videókkal, hirdetesekkel, stb... 🙄
Ez így van, még egy év után sem képesek felvenni normálisan a maszkot... Áhh, elegem van már. :O
Az a baj hogy bárki felszólalhat, és te is hiába csinálod a videókat róla, mert soha nem fog eljutni olyan emberekhez akik tudnának ezen változtatni. Mert akiknek a kezükben van a változtatás lehetősége az nem látja be, hogy neked például most igazad van és hogy változtatni kéne. Márpedig igazad van mindenben. Egyszer az emberiség félretehetné az egoját és előítéleteit és megpróbálhatna gondolkodni..
mindennel egyet értek 17/L
Amikor hallom hogy valaki azért nem teszi fel az orrára a maszkot, mert nem kap rendesen levegőt😳... A lélegeztető gépen se lesz jobb... 🤦🏻♀️
És mivan ha oltás miatt halsz bele ?mert rosszul reagál rá a szervezeted ? :)
Sajnos előfordulhat :/ Meg az is hogy nem azért fogok belehalni...orosz rulett
Figyelj nagyobb volt az esélye hogy a covidba bekehalsz minthogy az oltástól lesz bajod. Ha jó volt influenza ellen is, miért ne lett volna jó covid ellen is?