Azért tényleg hihetetlen, hogy az emberi gonoszság és rossz indulat nem ismer határokat. De a lényeg, hogy ez a lány cseppet sem tört meg a történtek után, sőt jobban sugároz és még szebb és szimpatikusabb lett mint valaha volt. Sok boldogságot az új életedhez kedves Anett.🙏💖💜❤️ Timi Barcelonából🇪🇸💞🇭🇺
Most néztem végig az interjút. Anett egy szép, csinos lány. Cserfes, kitünű beszélőkéje van, sokszor nem is kellett kérdés, máris mesélt az életéről, voltak gondolatai szépen, választékosan beszél. Mosolygós. Én is teljes felépülést kívánok neki.
Minden ember követhet el hibát. Akik rosszat írnak Anettről vagy emiatt megkövezik, ami történt vele, nyilván soha nem tettek semmi rosszat, hibátlanok. Szomorú, hogy az emberek előbb ítélkeznek, mint együtt érezzenek vagy beleképzeljék magukat más ember helyébe. Ezért tart ott a világ, ahol tart. Jobbulást kívánok Anettnek.
Tudod van aki keresi a bajt vagy kihívja a sorsot maga ellen. Aki tudatosan tiltott szerhez nyul, az vallal mindent. Elmondtak, jovilagaban mar nem tudta mit csinaljon, akkor kovetkezett ez.
Örülök,hogy ez a làny itt van ès felèpült. A problèma ott van ,hogy ez a szeànsz felelötlenül zajlott! Ott az emberek màs tudatàlapotba kerülnek ès lennie kellet volna ott olyan embereknek akik felügyik azokat akik a fözet hatàsa alà kerülnek. Ez egy nagyon magas szintü tudatàllapot vàltozàs ès meg tud szünni a külvilàg teljesen.
Megtisztulás céljából ment, és ez az eset kellett ahhoz hogy megtisztuljon. És ebben semmi gúny vagy irónia nincs a részemről. Sokkal rosszabbul járhatott volna - mentális részről.
Már elnézést de a szervezőket senki nem vonja felelősségre? Nem mindenkinek való ez, ha pedig látszik, hogy valaki nem jól fogadja ezt a kúrát akkor az ő dolguk biztonságban atvezetni ezen a szertartason - gondolom én. Érdekes h senki nem ment utána amikor látták hogy elindul. Na mindegy nagyon jó, hogy jól van, egyik tanulság, hogy jól körül kell nézni milyen szertartason, terápian bármin és kinek a vezetésével veszünk részt.
Igen, volt szervezo, egy no aki adta nekik a halucinogen drogot. Szerintem is foleg az a hibas, aki ilyen kemeny (es illegalis) szert ad teljesen naiv lanyoknak akiknek fogalmuk sincs, miket okozhat. Pl tudathasadast is stb. De ugy tudom, a rendorok mar tobbszor kihallgattak
Tisztitokura, teaszeansz? Nemaaaar.. ez csak igy mediakompatibilis ? Full pszichedelikus drog, samancucc, Ayahuasca. A teaszeansz es a sulyos hallucinogen tudatmodositas kozott azert van egy hajszalnyi kulonbseg. Just saying. Jo lenne, ha legalabb kommentekbol kiderulne ez, ha mar a musorbol nem derul ki.
Ezek a "sztárok" hallanak valamiről, "problémájuk van" , "kipróbálom, mert xy is mesélt róla, telik rá", de ahhoz ostobák, hogy jobban utánanézzenek. Egyszerű, középkorú, vidéki nő vagyok, mégis tudom, mi ez a bizonyos "cucc". Ha nem telik (nem telik) Dr Máté Gáborra, a téma full szakértőjére, akkor inkább kihagyom.
Mi a különbség? A tea csak a növény egy felhasználása, és ez így is volt. Szóval mi a gond a teaszeánsz kifejezéssel? A kávé is drog. Pszichedelikus szereket használnak már depresszióban vagy PTSD-ben szenvedő emberek gyógyítására. Szóval mi is a problémád pontosan?
Az ayahuasca (mert itt nem kimondva, de arról van szó) nem épp V.V, B.B , Aleska meg hasonló "szakértők" vihorászós sztorija. Adjon hálát, hogy él, és hallgasson. Ezt nem "Okj-s tanfolyamon végzett oktatók" felügyelete mellett lehet alkalmazni.
Ez mind szép, de az ayahuasca-ról nem beszélnék úgy, mintha egy szimpla tea lenne. Kezdjük ott, hogy Magyarországon tiltott szer. Biztos nem a "tisztító" hatása miatt. Folytassuk ott, hogy egymillió információ található róla a neten, pár kattintással utána lehet nézni, mire vállalkozik, aki ezt akarja kipróbálni. Nagy szerencséje volt a hölgynek, de végső soron magának köszönheti a hányattatásait. Egyébként jobbulást, és a jövőre nézve javaslom a tájékozódást, mielőtt bármi drogot ki akarna próbálni.
@Cloudy Azt sem próbáltam, hogy beleugorjak egy kitörni készülő vulkánba, mégis tudom, hogy pillanatok alatt összeégnék. Nem érv, hogy ha nem próbáltam, nem tudhatom. Te sem ugrálsz le magas sziklafalakról, vagy gyújtod fel magad, pedig még sosem próbáltad, hogy túlélnéd-e. Rossz érveléssel nem tudok mit kezdeni, bocs. A tudatmódosító szerek pedig drogok még akkor is, ha ez az elnevezés neked nem szimpatikus.
Bezzeg az alkohol nem tiltott szer. Biztos azért, mert annak igazoltan tisztító hatása van. Sok ezer magyar embert tisztít le a föld színéről évente. De nem tiltott, ez a lényeg.
Sziasztok. Szerintem fontos lett volna abba a témába is belemenni, hogy mi volt abban a teában, és milyen helyen (szektában) itattak meg vele merő jó indulatból:/
Mielöbbi teljes gyógyulást kívánok neki! Amikor a tv-bem láttam mindig kedves volt és nem emlékszem, hogy valaha közönségesen viselkedett volna a médiában. A sztori amit elmondott kicsit homályos. Azt értem, hogy el ment egy tisztító kúrára mert lelkileg nem volt jól. Az viszont nem derült ki számomra, hogy ez a tisztító szeánsz az erdőben zajlott több napig vagy utána el ment egyedül sétálni az erdőbe? Ha az erdőben volt a szeánsz akkor hogyhogy nem volt mellette senki? Ha valaki tudja, hogy történt az írja le légyszíves. Még mindig jó a műsor!
A szeánsz az erdőben volt egy sátorban. Egy - magát gyógyítónak kiadó - nő tartotta. Anett egy barátnőjévek vett részt rajta. A nő mindenféle varázsszöveg elmondása után megitatta őket a teával, majd azt mondta, hogy feküdjenek le, mire felébrednek megnyugszik a lelkük. Ő pedig elment, ott hagyta őket, amit állítólag nem szabadott volna. A barátnő mélyen aludt, Anettnek pedig rémálmai voltak, üldözte a sátán(álmában). Felriadt és a teától éberkómában kiszaladt az erdőbe a sátán elől menekülve. Így került a magaslesre ahonnan később leesett. (Fókuszban 2x-szer is volt hosszabb riportműsor). A magát gyógyítónak kiadó nő ellen rendőrségi eljárás folyik.
Nem tudom mennyire kell álomvilágban élni ahhoz hogy ennyi idősen valaki ne legyen tisztában azzal hogy milyen emberek léteznek,és ne tudja azt hogy az élet törékeny,illetve hogy milyen dolgokon érdemes agyalni vagy sem.Amúgy meg pontosan tudta azt hogy egy szeánsz miről szól,aki meg képben van azt is tudja hogy ehhez egy jó mester vagy vezető kell,aki nem itthon fog bohóckodni egy erdőben,hanem messze innen egy dzsungelben létezik esetleg.
én is 41 vagyok de nem vagyok ennyire eszetlen..pláne van pár gyerekem meg sem tehetném , éli világát, 41 évesen mint egy 20 éves, nem túl nagy eredmény...annyira nem is szép már egyébként...
Gyors felépülést kívánok Anettnek! Jó volt látni, hallani őt. És az vesse rá az első követ aki még soha nem hibázott! Nem szabad ítélkezni. Mindenki hibázik és abból tanulunk, fejlődünk.
Csak engem idegesít az indokolatlan vihogása? A tudatmódosító teákkal óvatosan az ilyen labilis mentális betegeknél, nem várt hatása is lehet a teának.
Meddig fog még ezzel haknizni?! Oké sajnálom, megtörtént, lépjünk már túl ezen! Már kb a 120. ilyen riport vele, kutyát sem érdekli. Mással nem tud szerepelni? Rohadt unalmas, szánalmas...
Top komment, teljesen jól összefoglalja az elmúlt hónapok történéseit. Az egész sztori sántít, semmi bizonyíték nem volt arra, mit fogyasztott, kamu szakértők/sámánok nyomattak olyan infót az ilyen-olyan riportokban, (kitarkart fejjel,) amit 5 perc alatt meg lehet találni a neten. Sajnálom, hogy ezt történt vele, és jobbulást, de valóban ez a hakniparádé ezzel a sztorival már elképesztő.
A trip végülis megtette hatását, talán innentől a földre száll és remélem ember lett belőle, amúgy vagy így, vagy úgy,az ayawaska megtette hatását,palikek ne vezessék ferrre a nézőket,ez nem tea szeánsz, főleg ebben a formában
Itt is előkerültek a rosszindulatú kommentelők.Sajnos.Jobbulást Anett!Nincs miért magyarázkodnod,mindenki hibázik ebben -abban élete folyamán.Lényeg tanuljon belőle.Aranyos, kedves vagy, kívánok sok boldogságot és jó egészséget.
Rettenetes amiken keresztülment szegény Anett.😢 Úgy gondolom,az őrangyala vigyázott rá.😊 Az élet megleckéztette,de kapott mégegy esélyt,mert még sok feladata van e földi létben. 🙂
Egy fizetős ápolási otthonba került be hozzátartozóm hónapokra. Na ott, annak lett levágva a körme, aki (vagy a rokonai) tudott ezért a "szolgáltatásért" plusz pénzt fizetni. A fix, havi ápolási díjban ez nem volt benne. 😠 A hajmosás per pillanat nem tudom, hogy működött; gyanítom, h hasonlóan...
Jaj most tényleg sajnàlni kell,felnőtt ember tudta mit csinàl,még egy gyògyszernek is lehetnek nem vàrt mellékhatàsai.Ùgy beszéltek vele mint egy hìmestojàssal.Örül ,hogy ròla szòlnak a hìrek hiàba mondja hogy nem akarta a hìrekben hallani olvasni.Nagyon ellenszenves ez a nő.
Szeretem a műsorotokat.de szerintem értékesebb embert is meglehetne hívni aki érdekesebb.. rendben örülök hogy Anett el de egyébként nem tudom megérteni és sajnalni
Egyedül voltál? Nem kerestek a többiek? Egy teátől hogy lehet ilyen állapotba kerülni? Kik voltak akik ezt szervezték? Márcsak hogy ide ne menjen senki!!!
A drog egy baromság.Én is használtam pár évig,valószínűleg anyám halála miatt.Én lsd-től szálltam el,beparáztam.Reggel mentem haza egy buliról,amit egy tanyán szerveztek,és a vasútállomásig 5-6 km kellett gyalogolni.Útközben megfordult a fejembe,hogy kiugrok egy autó elé.Hála Istennek,nem tettem meg.Felül tudtam kerekedni a képzelgéseimnek.
Anett, örülök, hogy jól vagy! Istennek köszönd, hogy a segítőd rád talált! Semmi nincs véletlen minden okkal történik! "Isten kezében vagyunk" 🙏❤️ jobbulást kívánok!
A celebeskedes furcsa műfaj. Főleg produktum nélkül. Anett nagyon szimpatikus, talán a barátait nem sikerült jól megvalasztani. Az a szó hogy család, baba, magasan leveri a teás szeanszokat!!!!!!!!! Kedves Anett nyugodt, békés életét kívánok, saját szép családot!
Anett az új életedben már ne higgy ilyen ezotérikus őrületekben......Üdvözöllek a való világban és jó egészséget kívánok neked, Anett mindent meg lehet oldani hidd el, nem kellenek itt semilyen psziho anyagok.....❤
Nem az ítélkezés inkább a csodálkozás beszél belőlem. Ahogy fogalmaz nem tűnik egy nagyon tudatlan vagy végtelenül buta személynek. Persze nem tudhatom milyen tapasztalattal rendelkezik tudatmódosítók használata terén de ha beüti az internetes keresőbe hogy ayahuasca akkor pillanat alatt kiderül hogy ez azért nem egy "füves cigi".....
állítólag mezítelen volt amikor rátaláltak,.vagyis ruha nélkül mászott fel egy magaslesre??? eszetlenül viselkedik 41 évesen...mindig is eszetlen lány volt...semmit sem.komolyodott eddig...lehet a baleset kellett neki hogy végre felnőljön...
@@tilcord a pólóját??? Akkor melttartóban volt??? Ez azért 41 évesen iszonyú idétlen, jó hát a tea bezavart, de pontosan tudta mit fog inni...eszetlen...az élet mindenkinek odateszi azt a megpróbáltatást, amitől elkezd felnőtt módjára létezni...szerintem innen Anett rájön mennyire bugyuta volt eddig...
Komolyan mondom ez annyira szánalmas hogy ezzel haknizik, meg elhiszi azt hogy őt vadidegen emberek mennyire szeretik, akik őt egyáltalán nem is ismerik..
Anett, miért voltál meztelen? Szerintem ezen sokan morfodiroznak, és annyira kézenfekvő kérdés lett volna, de Palikék mégse merték megkérdezni. Elárulod mi történt? Már amennyire emlekszel belőle.
Magyarországon ezek tisztító kúra meg a hasonló sza... k én gyenge jellem, félős, sokan bedőlnek, ja ráadásul meg betegagyúak milliói igénylik. Vagy mégsem, én piálok közben edzettem, ja.. Neparázz innya sokat 🍻👌👍🙏
Èn aztàn nem èrtem , hogy mièrt nem mentek el egy jò szakemberhez pl pszhiològushoz vagy kinèziològushoz 🤔? Sose hallottam olyan tea keverèkről ha megissza az ember majd attòl minden jò lesz 😅 . Ez egy jò tanulòpènz volt neki is meg Emesènek . Hogy tudtak bedőlni egy ilyennek nem fèr a fejembe 😐😞
Új életet keztél és jött is a pali Alekosz személyében akiről lehet bármit mondani, de azt nem hogy rosszándékú ember.... mégis le "otvarékozod"....... Ilyen ember nekem ne beszéljen "JÓ ISTENRŐL" .....
Azért örülök hogy így Anett artertekelte az életet és máshogy gondolkozik .talán ez a baleset raebresztette azt másként kell élnie és nem kéne hülyeségeket tenni
Hihetetlen ami történt. Elképzelni sem lehet mit élt át a baleset után az erdőben. Anettnek új születésnapja lett. Egyébként ebből a beszélgetésből tudtam meg, hogy baleset érte. Akik pedig másokat mocskolnak üzenem, hogy remélem létezik karma
Képtelenség elfelejteni a Fókusznak adott interjújában elhangzott mondatát:"Még szerencse,hogy nem lettem nyomorék.". Aki így képes megnyilatkozni, az végül mégiscsak az. Lélekben.
Biztos, hogy az ember eszébe jut másik szó egy ilyen helyzetben? Mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő, sérült, rokkant? A legszebb dolog az ugye az egy nőnek, amikor a gyermeke a pocakjában van. És mi a szó, ami 80%-ban az embereknek eszébe jut? "Terhes". Nem gondolom, hogy a "nyomorék" szóval bárkit akart jellemezni, bántani, sokkal inkább egy olyan szó, ami a legnagyobb félelem, nem fog tudni önállóan mozogni. A szavaknál egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan mondja valaki. Hogy egy embernek azt mondja dühösen, a foga között valaki, hogy tenyomorék, vagy egy kiszakadó rettegés egy szóban megfogalmazva. Én ezt a lányt látva, hallgatva erre a másodikra gondolnék, és nem pedig egy olyan jelző, amivel másokat akart bántani, vagy megbélyegezni. Annyi minden mást is mondott, talán nem ennek a szónak kéne megmaradni.
Ki örülne annak,ha megnyomorodna? Nem a testi sérülteket szidta,hanem annak adott hangot,hogy szerencsésnek tartja hogy nem nyomoritotta meg a balesete. Ki mit gondol bele...
Szegény Anett! Ebből semmi sem az ő hibája volt. Ki gondolhatta volna, hogy ez lesz? Hitetlenkedve olvastam a kommenteket. Az embereknek elment az eszük.
Ha valaki drogozik akkor számolnia kell a hatásával, meg azzal is hogyha korpa közé keveredik akkor felfalják a disznók.. teljes mértékben saját magát okolhatja meg a celeb "jó barátait"...
Már most is eltorzult az arca, talán ha nélkülözné a botoxot, újra visszaállna a régi bájossága. Ha így folytatja, jó pár év és egykaptafa tipikus botoxbábú arca lesz. Kár, mert szerintem gyönyörű lány volt, míg nem kezdte ezeket használni! (Gyanítom, hogy plasztikáztatva is van az orra!)
@@laszloneszilagyi4001 Akkor, Te mért szólsz bele?! Egyébként is, ez a mi ügyünk, ha reflektál rá, ha nem! Ez az én meglátásom, építő jelleggel! Már most is eltorzult az arca, talán ha nélkülözné a botoxot, újra visszaállna a régi bájossága. Ha így folytatja, jó pár év és egykaptafa tipikus botoxbábú arca lesz. Kár, mert szerintem gyönyörű lány volt, míg nem kezdte ezeket használni! (Gyanítom, hogy plasztikáztatva is van az orra!)
Ezek a hòkùszpòk szeánszok semmit nem èrnek. Ott csak kàbulàs van, szerintem. Règen nem volt ilyen, mègis mindent rendbe lehetett hozni. Jobbulàst kivànok. Bar nem ismerlek, nèzem a palikek vilagat mert szeretem. Nem èlek Magyar on.
Azért tényleg hihetetlen, hogy az emberi gonoszság és rossz indulat nem ismer határokat. De a lényeg, hogy ez a lány cseppet sem tört meg a történtek után, sőt jobban sugároz és még szebb és szimpatikusabb lett mint valaha volt. Sok boldogságot az új életedhez kedves Anett.🙏💖💜❤️ Timi Barcelonából🇪🇸💞🇭🇺
Mégiscsak jó cucc lehet az...
Most néztem végig az interjút. Anett egy szép, csinos lány. Cserfes, kitünű beszélőkéje van, sokszor nem is kellett kérdés, máris mesélt az életéről, voltak gondolatai szépen, választékosan beszél. Mosolygós. Én is teljes felépülést kívánok neki.
Minden ember követhet el hibát. Akik rosszat írnak Anettről vagy emiatt megkövezik, ami történt vele, nyilván soha nem tettek semmi rosszat, hibátlanok. Szomorú, hogy az emberek előbb ítélkeznek, mint együtt érezzenek vagy beleképzeljék magukat más ember helyébe. Ezért tart ott a világ, ahol tart. Jobbulást kívánok Anettnek.
Te ítélkezel. Akik rosszat írnak akkor követik el a hibát. Ez nekik is megengedhető.
Tudod van aki keresi a bajt vagy kihívja a sorsot maga ellen. Aki tudatosan tiltott szerhez nyul, az vallal mindent.
Elmondtak, jovilagaban mar nem tudta mit csinaljon, akkor kovetkezett ez.
Jézus már mindent elmondott az ítélkezésről.:)
Egy zacskó kenyeret nem vesz meg az ember anélkül, hogy ne olvasná el.mi van benne. Tudta, tudnia kellett, hogy nem Earl Grey tea szeánszra megy.
@@snorbert6291 ⁰
Cseke Katinkára kíváncsi lennék a hová tűntbe! 😊
Boldogan látom, hogy jól vagy Anett!
Drukkoltam neked a mielőbbi teljes gyógyuláshoz!A legjobbakat kívánom neked, ès vigyázz magadra!Gyönyörű vagy!
Anett nagyon szimpatikus ès szèp nö. Szèpen beszèl ès èrtelmes.
Örülök, hogy làttam ezt a beszèlgetèst.
Palik ùr ès Wagner ùr vàltozatlanul nagyon jòk, szeretem öket.
Örülök,hogy ez a làny itt van ès felèpült. A problèma ott van ,hogy ez a szeànsz felelötlenül zajlott! Ott az emberek màs tudatàlapotba kerülnek ès lennie kellet volna ott olyan embereknek akik felügyik azokat akik a fözet hatàsa alà kerülnek. Ez egy nagyon magas szintü tudatàllapot vàltozàs ès meg tud szünni a külvilàg teljesen.
Mielőbbi felépülést és minden jót kívánok,Anett!
Megtisztulás céljából ment, és ez az eset kellett ahhoz hogy megtisztuljon. És ebben semmi gúny vagy irónia nincs a részemről. Sokkal rosszabbul járhatott volna - mentális részről.
Van benne valami. Szerencsésen végződött hálisten...
Így van. Nincsenek véletlenek.
Engem az erdekelne, h a rendőrseg mit deritett ki? Hogyan került a vadász leshez??
Az sajnálatos hogy ennek kapcsán senki nem beszél az okkultizmus veszélyeiről. Droggal egybekötve pedig halálos.
Isten vigyázott rád!
Már elnézést de a szervezőket senki nem vonja felelősségre?
Nem mindenkinek való ez, ha pedig látszik, hogy valaki nem jól fogadja ezt a kúrát akkor az ő dolguk biztonságban atvezetni ezen a szertartason - gondolom én.
Érdekes h senki nem ment utána amikor látták hogy elindul.
Na mindegy nagyon jó, hogy jól van, egyik tanulság, hogy jól körül kell nézni milyen szertartason, terápian bármin és kinek a vezetésével veszünk részt.
De naiv vagy kedves Barbara... Szervezők? 🤣🤣 Ez kicsit más buli volt... Páfrány vagy Sáfrány Emese barinőkkel... Szerintem neked sem ártana felnőni. 😊
@@agnesm.n.4135 Na csak sikerült ma estére is egy kioktatos megjegyzést írnia, gratulálok! Ezek szerint ön is ott volt a buliban.
@@barbarabekesi1378 Nem kioktatás volt, csak érdekesnek találom egy felnőtt hölgy ilyen fokú naivitását.
Igen, volt szervezo, egy no aki adta nekik a halucinogen drogot. Szerintem is foleg az a hibas, aki ilyen kemeny (es illegalis) szert ad teljesen naiv lanyoknak akiknek fogalmuk sincs, miket okozhat. Pl tudathasadast is stb. De ugy tudom, a rendorok mar tobbszor kihallgattak
Én úgy tudom, nyomozás indult az ügyben a szeánszot szervező nő ellen, kábítószer birtoklása miatt.
Tisztitokura, teaszeansz? Nemaaaar.. ez csak igy mediakompatibilis ?
Full pszichedelikus drog, samancucc, Ayahuasca.
A teaszeansz es a sulyos hallucinogen tudatmodositas kozott azert van egy hajszalnyi kulonbseg. Just saying. Jo lenne, ha legalabb kommentekbol kiderulne ez, ha mar a musorbol nem derul ki.
Ezek a "sztárok" hallanak valamiről, "problémájuk van" , "kipróbálom, mert xy is mesélt róla, telik rá", de ahhoz ostobák, hogy jobban utánanézzenek. Egyszerű, középkorú, vidéki nő vagyok, mégis tudom, mi ez a bizonyos "cucc". Ha nem telik (nem telik) Dr Máté Gáborra, a téma full szakértőjére, akkor inkább kihagyom.
Mi a különbség? A tea csak a növény egy felhasználása, és ez így is volt. Szóval mi a gond a teaszeánsz kifejezéssel?
A kávé is drog.
Pszichedelikus szereket használnak már depresszióban vagy PTSD-ben szenvedő emberek gyógyítására.
Szóval mi is a problémád pontosan?
Az ayahuasca (mert itt nem kimondva, de arról van szó) nem épp V.V, B.B , Aleska meg hasonló "szakértők" vihorászós sztorija. Adjon hálát, hogy él, és hallgasson. Ezt nem "Okj-s tanfolyamon végzett oktatók" felügyelete mellett lehet alkalmazni.
@@Rzsi Nyilvánvalóan. De szerintem így is tanulság és “tisztulás” lett belőle, még ha sajnos felelőtlenül is használták.
@@eg4514 Az biztos! Lesz min elgondolkoznia 😄
Ez mind szép, de az ayahuasca-ról nem beszélnék úgy, mintha egy szimpla tea lenne. Kezdjük ott, hogy Magyarországon tiltott szer. Biztos nem a "tisztító" hatása miatt. Folytassuk ott, hogy egymillió információ található róla a neten, pár kattintással utána lehet nézni, mire vállalkozik, aki ezt akarja kipróbálni.
Nagy szerencséje volt a hölgynek, de végső soron magának köszönheti a hányattatásait. Egyébként jobbulást, és a jövőre nézve javaslom a tájékozódást, mielőtt bármi drogot ki akarna próbálni.
@Cloudy Azt sem próbáltam, hogy beleugorjak egy kitörni készülő vulkánba, mégis tudom, hogy pillanatok alatt összeégnék. Nem érv, hogy ha nem próbáltam, nem tudhatom. Te sem ugrálsz le magas sziklafalakról, vagy gyújtod fel magad, pedig még sosem próbáltad, hogy túlélnéd-e.
Rossz érveléssel nem tudok mit kezdeni, bocs.
A tudatmódosító szerek pedig drogok még akkor is, ha ez az elnevezés neked nem szimpatikus.
@Cloudy de marha jó, hogy az “ember” jó dolgában már nem tudja, mit csináljon 🙄😀
Bezzeg az alkohol nem tiltott szer. Biztos azért, mert annak igazoltan tisztító hatása van. Sok ezer magyar embert tisztít le a föld színéről évente. De nem tiltott, ez a lényeg.
@@prompt4196 Én azt is simán betiltanám, az is drog.
@@andie8706 Miért jó betiltani bármit is, amit az ember a saját testével csinálhat? Akkor nem fogják csinálni?
Istenem Anett nagyon szerencséd volt,, minden jót neked,, 👍👍👍
Ez egy isteni csoda hogy életben maradt sok erőt egészséget kívánok neked
Kedves Anett ! Mielőbbi gyógyulást kívánok szeretettel ! ❤
Sziasztok. Szerintem fontos lett volna abba a témába is belemenni, hogy mi volt abban a teában, és milyen helyen (szektában) itattak meg vele merő jó indulatból:/
Ja, lehet nem az volt benne aminek kellett volna.
Mielöbbi teljes gyógyulást kívánok neki!
Amikor a tv-bem láttam mindig kedves volt és nem emlékszem, hogy valaha közönségesen viselkedett volna a médiában.
A sztori amit elmondott kicsit homályos.
Azt értem, hogy el ment egy tisztító kúrára mert lelkileg nem volt jól.
Az viszont nem derült ki számomra, hogy ez a tisztító szeánsz az erdőben zajlott több napig vagy utána el ment egyedül sétálni az erdőbe? Ha az erdőben volt a szeánsz akkor hogyhogy nem volt mellette senki?
Ha valaki tudja, hogy történt az írja le légyszíves.
Még mindig jó a műsor!
A szeánsz az erdőben volt egy sátorban. Egy - magát gyógyítónak kiadó - nő tartotta. Anett egy barátnőjévek vett részt rajta. A nő mindenféle varázsszöveg elmondása után megitatta őket a teával, majd azt mondta, hogy feküdjenek le, mire felébrednek megnyugszik a lelkük. Ő pedig elment, ott hagyta őket, amit állítólag nem szabadott volna. A barátnő mélyen aludt, Anettnek pedig rémálmai voltak, üldözte a sátán(álmában). Felriadt és a teától éberkómában kiszaladt az erdőbe a sátán elől menekülve. Így került a magaslesre ahonnan később leesett. (Fókuszban 2x-szer is volt hosszabb riportműsor). A magát gyógyítónak kiadó nő ellen rendőrségi eljárás folyik.
Valahol azt írták, hogy hallunicált, majd el kezdett menekülni.
@@mariannafarkas8708 Èrtem. Köszi az infòt!
Minden okkal történik. Sok erőt, kitartást az új életedhez kedves Anett!!❣
Nem tudom mennyire kell álomvilágban élni ahhoz hogy ennyi idősen valaki ne legyen tisztában azzal hogy milyen emberek léteznek,és ne tudja azt hogy az élet törékeny,illetve hogy milyen dolgokon érdemes agyalni vagy sem.Amúgy meg pontosan tudta azt hogy egy szeánsz miről szól,aki meg képben van azt is tudja hogy ehhez egy jó mester vagy vezető kell,aki nem itthon fog bohóckodni egy erdőben,hanem messze innen egy dzsungelben létezik esetleg.
Azért nem menjünk már el szó nélkül amellett, hogy 41 eves lett! Simán letagadhazna 20 évet! Nagyon bájos jelenség még mindig.
Osztom a véleményed , sokan elfelejtik hogy mindenki aki a földön él ember , és hibàzik. Elfelejtik meglàtni az EMBER szépségét.tiszt. Kivét.
én is 41 vagyok de nem vagyok ennyire eszetlen..pláne van pár gyerekem meg sem tehetném , éli világát, 41 évesen mint egy 20 éves, nem túl nagy eredmény...annyira nem is szép már egyébként...
hogyne 30-at- smink nélkül megijednél tőle reggel
Okosabb nem lesz, attól h bájos….
Se kutyája, se macskája, és a külsejéből él, neki ez a dolga.
Örülök hogy jobban vagy,vigyázz magadra. Nagyon klassz beszélgetés volt.
Sok erót és kitartást és nagyon jó egészséget kivánok legyél nagyon boldog.Minden jót Mirjám Izrael❤❤
Gyors felépülést kívánok Anettnek! Jó volt látni, hallani őt. És az vesse rá az első követ aki még soha nem hibázott! Nem szabad ítélkezni. Mindenki hibázik és abból tanulunk, fejlődünk.
Hát nem semmi,amin kereszül ment szegénykém...Jobbulást kívánok neki...❤️✌️🌈🙏
🌈?????
@@zr9144 Használom,ha nem tetszik ne kommentáld szia...✌️☺️
@@sarkozibalazs
Homár vagy?
Csak engem idegesít az indokolatlan vihogása? A tudatmódosító teákkal óvatosan az ilyen labilis mentális betegeknél, nem várt hatása is lehet a teának.
Meddig fog még ezzel haknizni?! Oké sajnálom, megtörtént, lépjünk már túl ezen! Már kb a 120. ilyen riport vele, kutyát sem érdekli. Mással nem tud szerepelni? Rohadt unalmas, szánalmas...
a népbutítás azért sikeres, nézd meg a kommentek 10/9 sajnálgatja....
Az a hibás,aki műsorba hívja.....és még jó pénzt is fizet ėrte !🤮
Top komment, teljesen jól összefoglalja az elmúlt hónapok történéseit. Az egész sztori sántít, semmi bizonyíték nem volt arra, mit fogyasztott, kamu szakértők/sámánok nyomattak olyan infót az ilyen-olyan riportokban, (kitarkart fejjel,) amit 5 perc alatt meg lehet találni a neten. Sajnálom, hogy ezt történt vele, és jobbulást, de valóban ez a hakniparádé ezzel a sztorival már elképesztő.
Kedves , mindig is az volt!❤
érdekes beszélgetés volt!
A trip végülis megtette hatását, talán innentől a földre száll és remélem ember lett belőle, amúgy vagy így, vagy úgy,az ayawaska megtette hatását,palikek ne vezessék ferrre a nézőket,ez nem tea szeánsz, főleg ebben a formában
Itt is előkerültek a rosszindulatú kommentelők.Sajnos.Jobbulást Anett!Nincs miért magyarázkodnod,mindenki hibázik ebben -abban élete folyamán.Lényeg tanuljon belőle.Aranyos, kedves vagy, kívánok sok boldogságot és jó egészséget.
Rettenetes amiken keresztülment szegény Anett.😢 Úgy gondolom,az őrangyala vigyázott rá.😊 Az élet megleckéztette,de kapott mégegy esélyt,mert még sok feladata van e földi létben. 🙂
Tomi honnan van az inged? milyen márka?
Mielobbi gyogyulast kivanok neki, nagyon szimpatikus
Tévedsz Anett,az ápolóknak munkaköri kötelessége a hajmosás is,a körömvágás,stb. Kàr hogy nem minden kórházban evidens.
Meg neki csak azért mostàk meg a hajàt mert ismert ember. Amúgy nem csinàljàk.
Egy fizetős ápolási otthonba került be hozzátartozóm hónapokra. Na ott, annak lett levágva a körme, aki (vagy a rokonai) tudott ezért a "szolgáltatásért" plusz pénzt fizetni. A fix, havi ápolási díjban ez nem volt benne. 😠 A hajmosás per pillanat nem tudom, hogy működött; gyanítom, h hasonlóan...
Jóó, hogy meg kerdeztétek , miket tapasztalt mielőtt leesett stb ..
Jaj most tényleg sajnàlni kell,felnőtt ember tudta mit csinàl,még egy gyògyszernek is lehetnek nem vàrt mellékhatàsai.Ùgy beszéltek vele mint egy hìmestojàssal.Örül ,hogy ròla szòlnak a hìrek hiàba mondja hogy nem akarta a hìrekben hallani olvasni.Nagyon ellenszenves ez a nő.
Nagyon sajnálom meg minden,de mièrt kell ezzel road showzni ???
Csak nem egy majdani nagy produkcióba való meghívásèrt??
Egy fontos példa, hogy elgondolkodjanak az emberek, hogy hová mennek el. Nagyon jó, hogy beszél róla.
@@bernadettnyari769 ő teljes mértékben tisztában volt vele, hogy hova megy el..
Így jár az aki segítő nélkül drogozik
Szeretem a műsorotokat.de szerintem értékesebb embert is meglehetne hívni aki érdekesebb.. rendben örülök hogy Anett el de egyébként nem tudom megérteni és sajnalni
Nem tudtam végignézni,mert ebben a nőben semmi érdekeset nem találtam!érdektelen!
Egyedül voltál? Nem kerestek a többiek? Egy teátől hogy lehet ilyen állapotba kerülni? Kik voltak akik ezt szervezték? Márcsak hogy ide ne menjen senki!!!
Ez csoda de keresd Istent hogy udvosseget kapjal. Mert csoda hogy elsz. Keres egy gyulekezetet ujszovetseg gyulekezet Budapest.
A drog egy baromság.Én is használtam pár évig,valószínűleg anyám halála miatt.Én lsd-től szálltam el,beparáztam.Reggel mentem haza egy buliról,amit egy tanyán szerveztek,és a vasútállomásig 5-6 km kellett gyalogolni.Útközben megfordult a fejembe,hogy kiugrok egy autó elé.Hála Istennek,nem tettem meg.Felül tudtam kerekedni a képzelgéseimnek.
A zsìrègető cucc boltban hol kapható?
Drága Anett ❤ Épülj fel gyorsan és 100%- ban! A RED SHOT pedig az egyik legjobb!!!! ❤️
Sziasztok🙏hol tudok Heroint vásárolni?
Hívd a 112-t...
Azért dutyi jár.. :D
🤣🤣🤣🤣
Anett, örülök, hogy jól vagy! Istennek köszönd, hogy a segítőd rád talált!
Semmi nincs véletlen minden okkal történik!
"Isten kezében vagyunk" 🙏❤️ jobbulást kívánok!
A celebeskedes furcsa műfaj. Főleg produktum nélkül. Anett nagyon szimpatikus, talán a barátait nem sikerült jól megvalasztani. Az a szó hogy család, baba, magasan leveri a teás szeanszokat!!!!!!!!! Kedves Anett nyugodt, békés életét kívánok, saját szép családot!
Vannak akik ebben az állapotban vannak minden hétvégén :D
Ebben a komoly “keresztény” országban minden ember szent lesz :D
41 èves (kis)"lány" ?!
Anett az új életedben már ne higgy ilyen ezotérikus őrületekben......Üdvözöllek a való világban és jó egészséget kívánok neked, Anett mindent meg lehet oldani hidd el, nem kellenek itt semilyen psziho anyagok.....❤
Köze nincs az ayahuascának az ezotériához max a spritualitáshoz .
Nem az ítélkezés inkább a csodálkozás beszél belőlem. Ahogy fogalmaz nem tűnik egy nagyon tudatlan vagy végtelenül buta személynek. Persze nem tudhatom milyen tapasztalattal rendelkezik tudatmódosítók használata terén de ha beüti az internetes keresőbe hogy ayahuasca akkor pillanat alatt kiderül hogy ez azért nem egy "füves cigi".....
Nyilvan beütötte, es tudta, mit okozhat... csak eljatssza itt a naiv kislanyt, valamelyest szepit a dolgon...
Sok erőt egészséget kívánok neked vigyázz magadra
Senki sem kényszerítette, miért kène most sajnálni???
Tisztító kúra, na persze! 🤔
Egyébként rengeteg problèmája lehetett!! Mi is??
egy sztori .a fogakat is megviseli a fogyasztas,
A Szentlélek veled volt!😢🙏🥰🥰
Hm Anett, erdekes riportnak ígérkezik. Szuper h eszetekbe jutott!
Azahriah mikor lesz vendég? 🤩
állítólag mezítelen volt amikor rátaláltak,.vagyis ruha nélkül mászott fel egy magaslesre??? eszetlenül viselkedik 41 évesen...mindig is eszetlen lány volt...semmit sem.komolyodott eddig...lehet a baleset kellett neki hogy végre felnőljön...
Nem volt meztelen. Valamelyik ruhadarabját elhagyta, talán a pólóját, és a sajtóban ez már úgy jött le, hogy anyaszült meztelen.
@@tilcord a pólóját??? Akkor melttartóban volt??? Ez azért 41 évesen iszonyú idétlen, jó hát a tea bezavart, de pontosan tudta mit fog inni...eszetlen...az élet mindenkinek odateszi azt a megpróbáltatást, amitől elkezd felnőtt módjára létezni...szerintem innen Anett rájön mennyire bugyuta volt eddig...
@@violetta0322 lehányta ezért levette..
Tiszta szivbol jobbulast kivanok Anettnak 🙏🏻💐 Mas tema 😬Tudja valaki mi a neve a zsiregeto italnak amit Anett forgalmaz? Koszonom szepen☺️
Aranyos lány, de sok a botox!
Ilyen storilya minden drogosnak van...most sajnàlnom kellene?
MIelőbbi teljes felépülést és boldogságot kívánok Anettnek!
Legközelebb hívjátok el a Varga Irènt is 🙄
Mitöl híres ez a lány?, Jobbulást kívánok, az Élet ajándék!
kijárta az élet iskoláját
Jó egészséget kívánok 🙂
De jó hogy most ezzel tud haknizni, úgyis azt akarta egész életben hogy trashceleb legyen, de meg az sem jött össze
Komolyan mondom ez annyira szánalmas hogy ezzel haknizik, meg elhiszi azt hogy őt vadidegen emberek mennyire szeretik, akik őt egyáltalán nem is ismerik..
Jó egészséget kívánok
Remélem megtanulta hogy meg kell válogatni a" barátait "és megköszönte mindezt a nagy" barátnőjének "
Hát abban biztos lehetsz, hogy a kedves celeb "barátait" attól ugyanúgy megtartja máskülönben nem lenne porondon, ha nem mutatkozna állandóan velük..
Anett, miért voltál meztelen? Szerintem ezen sokan morfodiroznak, és annyira kézenfekvő kérdés lett volna, de Palikék mégse merték megkérdezni. Elárulod mi történt? Már amennyire emlekszel belőle.
Mert levette a ruháját.
Radio1-én Balazsek műsorában elmondta részletesen, talán valamikor augusztusban volt az adás
Magyarországon ezek tisztító kúra meg a hasonló sza... k én gyenge jellem, félős, sokan bedőlnek, ja ráadásul meg betegagyúak milliói igénylik. Vagy mégsem, én piálok közben edzettem, ja.. Neparázz innya sokat 🍻👌👍🙏
Joistenek köszönhető az életed!
Èn aztàn nem èrtem , hogy mièrt nem mentek el egy jò szakemberhez pl pszhiològushoz vagy kinèziològushoz 🤔? Sose hallottam olyan tea keverèkről ha megissza az ember majd attòl minden jò lesz 😅 . Ez egy jò tanulòpènz volt neki is meg Emesènek . Hogy tudtak bedőlni egy ilyennek nem fèr a fejembe 😐😞
Aleska se tud mit kezdeni magával...Ugyanaz a szint.
Dél Amerikában az igazi Ayahuasca szeánszon vannak segítők, ahol ilyen baleset nem fordulhat elő.
Új életet keztél és jött is a pali Alekosz személyében akiről lehet bármit mondani, de azt nem hogy rosszándékú ember.... mégis le "otvarékozod"....... Ilyen ember nekem ne beszéljen "JÓ ISTENRŐL" .....
Azért örülök hogy így Anett artertekelte az életet és máshogy gondolkozik .talán ez a baleset raebresztette azt másként kell élnie és nem kéne hülyeségeket tenni
Pali kék világa... 😀
Milyen teát ivott? Tudja valaki?
Hihetetlen ami történt. Elképzelni sem lehet mit élt át a baleset után az erdőben. Anettnek új születésnapja lett. Egyébként ebből a beszélgetésből tudtam meg, hogy baleset érte. Akik pedig másokat mocskolnak üzenem, hogy remélem létezik karma
Valaki a Balatont ússza át, ő begombázott. Ez is egy időtöltés.
Nem lehet tul intelligens ha azt hitte hogy egy ilyen szeanszon valami jo tortenik vele.
Megdobbentem mennyire buta ez a lany es azon is hogy az ilyen szeanszokat tisztitokuranak mereszelik nevezni.
Amugy a rosszindulatot egybe irjak.
Jó egészséget kívánok!
A negatív kommenteket el kell engedni 😉
Képtelenség elfelejteni a Fókusznak adott interjújában elhangzott mondatát:"Még szerencse,hogy nem lettem nyomorék.". Aki így képes megnyilatkozni, az végül mégiscsak az. Lélekben.
Ennek a kijelentesednek most mi ertelme van?
Biztos, hogy az ember eszébe jut másik szó egy ilyen helyzetben? Mozgáskorlátozott, fogyatékkal élő, sérült, rokkant? A legszebb dolog az ugye az egy nőnek, amikor a gyermeke a pocakjában van. És mi a szó, ami 80%-ban az embereknek eszébe jut? "Terhes". Nem gondolom, hogy a "nyomorék" szóval bárkit akart jellemezni, bántani, sokkal inkább egy olyan szó, ami a legnagyobb félelem, nem fog tudni önállóan mozogni. A szavaknál egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan mondja valaki. Hogy egy embernek azt mondja dühösen, a foga között valaki, hogy tenyomorék, vagy egy kiszakadó rettegés egy szóban megfogalmazva. Én ezt a lányt látva, hallgatva erre a másodikra gondolnék, és nem pedig egy olyan jelző, amivel másokat akart bántani, vagy megbélyegezni. Annyi minden mást is mondott, talán nem ennek a szónak kéne megmaradni.
Igen ez nekem is megütötte a fülemet, de én ezt egy szerencsétlen mondatnak gondolom. Nem hiszem hogy ő ilyen cinikus lenne.
Ki örülne annak,ha megnyomorodna? Nem a testi sérülteket szidta,hanem annak adott hangot,hogy szerencsésnek tartja hogy nem nyomoritotta meg a balesete.
Ki mit gondol bele...
@@ritat.5900 A szóhasználat sokat elárul arról, aki a sérültekről így beszél. Számomra ez minősíti őt.
celeb simogatàs :)
egy Hová tűnt Egerszegi Krisztina nem lenne rossz ;-)
Anett az isten ágyon meg vigyáz magadra sajnos csak egy életűnk van
🥰🥰🥰
Sok a botox
Szegény Anett! Ebből semmi sem az ő hibája volt. Ki gondolhatta volna, hogy ez lesz? Hitetlenkedve olvastam a kommenteket. Az embereknek elment az eszük.
Ha valaki drogozik akkor számolnia kell a hatásával, meg azzal is hogyha korpa közé keveredik akkor felfalják a disznók.. teljes mértékben saját magát okolhatja meg a celeb "jó barátait"...
Múlik az idő, be kell vállalni, kár a sok botox!
Már most is eltorzult az arca, talán ha nélkülözné a botoxot, újra visszaállna a régi bájossága. Ha így folytatja, jó pár év és egykaptafa tipikus botoxbábú arca lesz. Kár, mert szerintem gyönyörű lány volt, míg nem kezdte ezeket használni! (Gyanítom, hogy plasztikáztatva is van az orra!)
Magán ügy
@@laszloneszilagyi4001 Akkor, Te mért szólsz bele?! Egyébként is, ez a mi ügyünk, ha reflektál rá, ha nem! Ez az én meglátásom, építő jelleggel! Már most is eltorzult az arca, talán ha nélkülözné a botoxot, újra visszaállna a régi bájossága. Ha így folytatja, jó pár év és egykaptafa tipikus botoxbábú arca lesz. Kár, mert szerintem gyönyörű lány volt, míg nem kezdte ezeket használni! (Gyanítom, hogy plasztikáztatva is van az orra!)
Jó kis személyiségmosdató csatorna. :😂 Honnan jön a pénz a csatira hogy ennyi a kontent? TV2? Médiaklikk?
Soros György? 😎
Szumma szummárum elég rendbehozott ez a tea ....
Ez durva buli volt.
Reméljük a sámán asszony börtönben van azóta.
Hogy került egy ilyen nő egyedül az erdőbe???Öngyilkos akart lenni?
Milyen nő? Ismered?
Tisztító kúra ?
Az valami narkos buli?
Szegeny kislany, de halisten jol van mar.
Ez a Palika 🤦
Edinka gyönyörű, a tobbiről pedig inkább nem beszélnék...
Ezek a hòkùszpòk szeánszok semmit nem èrnek. Ott csak kàbulàs van, szerintem. Règen nem volt ilyen, mègis mindent rendbe lehetett hozni.
Jobbulàst kivànok. Bar nem ismerlek, nèzem a palikek vilagat mert szeretem.
Nem èlek Magyar on.