Csak hallgatva, a hangok jó oldalról jöttek! Ádám kicsit rekedt volt ma.
8 месяцев назад+16
Tanárként, osztályfőnökként erőn felül teljesítünk nap mint nap. A gyerekek frusztráltak, kifordulnak magukból, otthon nincsennek megoldva a problémák, nincs beszélgetve és foglalkozva a gyerekkel. Szokszor azt tapasztaljuk inkább a szülőre férne rá a nevelés… az intézmény pedig folyamatosan küldi a jelzéseket ha probléma van, csak hogy a szociális rendszer/ háló nem működik.. Nem jár a gyerek iskolába? 🤷♀️ a gyermekvédelmis nem tud tenni ellene semmit, mert a szülő elmondása szerint “nem akar járni a gyerek” vagy “persze, persze holnaptól menni fog”. A szülő sajnos nincs elővéve hogy hogyan nem gyakorolja a jogait, de a tanáron csattan minden: a gyerek nevelése, viselkedése, oktatása, empátiája. Oldja meg a tanár mondván… És jogos a kérdés, hogy a tanár becsületével, jogaival ki foglalkozik? 🤷♀️ Mikor minden egyes nap azzal kell küzdeni, hogy rendbe rakd a viselkedést és ha marad időd akkor tanítasz, mert hogy lehet fogni sok mindent a kamaszkorra, csak sajnos amikor a gyerek 12 évesen rángatja a vállát, hogy “ez engem nem érdekel, írja be az egyest”, vagy visszaszól, felesel, az nem a tanár szegénységi bizonyítványa hanem a szülőé, akinek nulla tekintélye van otthon, mert a gyerek irányít (nagyrészt!). Tisztelet a kivételnek!
Kiegészíteném, hogy egy normális PPP-s beruházás keretein belül egy piaci szereplő megépít egy autópálya-, vasúti, stb. létesítmény szakaszt „ingyen”, és az állam fix összeget fizet bizonyos ideig (koncessziós időszak), és ebből a pénzből üzemelteti a cég a létesítményt, illetve szerzi meg a nyereséget magának a kezdeti beruházásból. Viszont az MKIF nem épített semmit, csak megkapta az állami kézben lévő autópályák üzemeltetésére és karbantartására a koncessziót, ez nettó kiszervezése az állami pénznek magánkézbe. Egy pozitív hozadéka van, hogy most legalább több felújítási munka zajlik, mint a Magyar Közutas időszakában, de vajon ki csinálja a felújítást? Persze, hogy Lölő.
A fiam osztályába is jár egy fiú aki fenyegeti őket hogy megkéseli aki nem tetszik neki. Többször szóltunk a tanároknak, nevetgélve annyit mondanak hogy viccel. A tanárok egymást is és az ilyen eseteket is fedezik. Nincs itt kérem semmi látnivaló.
És miért dőltök hátra és várjátok,hogy a tanár majd megoldja? Menj be keresd meg a gyereket és beszélgess el vele. Ha úgy áll hozzá, az én időmben még egy tenyeres pofon nagyon hatásos mondatnyomatékosító volt! ;)
A tanárok helyett a kedves szülőknek kell feltenni a kérdést, hogyan is nevelik a kisfiúkat meg ha nem szeretnék ha a többi szülő vegye kezelésbe a kölyköt, akkor sürgősen csináljanak vele valamit. Ne várjátok meg a tragédiát könyörgöm 😢
@@janosgolubov84 Inkább egy füles mint egy késelés. Finnországba több az alkesz mint itt, pedig ott ha adsz egy pofont a gyereknek visznek a zsaruk. De nem 10 percig tartanak bent. Itt inkább a kilátástalanság az ami az alkoholizmusba visz. Hiába bármi nem haladsz előre csak csiga tempóban. És hogy az iskola rendszer nem az életre készít fel, az csak úgy van. De a lexikális tudás nagyon hasznos, például a változó egyenletek kiszámítása rendkívül hasznos az adóbevallásnál........ja vagyis mégsem. :D
Nehéz felismerni a környezetünkben bármilyen mentális problémát, ha az emberek ingerküszöbét nem feltétlen lépi át például egy gyermekbántalmazás. A környezetemben mosolyogtak meg 2 szóval letudták a késelést, a pedofíliáról meg nem is tudtak kb, pedig sokan social media fogyasztók. A közöny hatalmas itthon (is?) és így nehéz lesz bármilyen ügyben komoly dolgot elérni Nyomjátok, én örülök nektek❤😊
Lehetnek social media fogyasztók, de a social media mindekit a saját buborékában tart, néha kell valami mi átüti nekik. Érdemes hírekkel bombázni őket, nyissák csak meg szépen, gondolja azt a facebook, youtube hogy ez is érdekli őket, hátha begyűrűzik hozzájuk az igazság :D
Nem akarok semmilyen szinten sem gonosz lenni, de a tegnapi vágatlan a sok negatív hírrel lehozott az életről, itt viszont Roli valami káprázatos munkát végzett, elképesztőt alkotott. Most úgy érzem, kicsit helyreállt a világ rendje. ☺️
Köszönöm! Minden egyes alkalommal megerősítitek bennem a kényszert arra, hogy gyorsabban dolgozzak és minél előbb egy új és normálisabb társadalmat alapítsak valahol a bolygó egy eldugott pontján, ahová csak olyan embereket szeretnék majd beengedni, akik egyrészt oda akarnak jönni, elfogadnak bizonyos szabályokat, azt hogy egy AI vezeti az egészet és vannak annyira értelmesek és szellemileg/lelkileg annyira fejlettek, hogy átérezzék a saját felelősségüket a társadalomban. Mindenkinek kellemes munkásünneplést! :D
01:15 Az újságírói háttérbeszélgetés lazítás. Kötetlen beszélgetés, amelyben a feleknek nem kell figyelemmel lenni minden kifejezésre, hangsúlyra. Nem használnák, ha nem vált volna be. Karácsonynak azonnal világgá kellett volna kürtölnie ezt váratlan találkozást, mert nem tekinthette (tekintheti) közlésre alkalmatlannak, haszontalannak, egyéni sérelemnek. Amennyiben Csokival együtt elfogadjuk, hogy ez a találkozás sorsdöntő, Budapest jövőjét befolyásoló esemény, információ, a főpolgármesternek rögvest a hazugság vádjával kell szembenéznie. Csokinak egyébként vág az esze, ez esetben viszont egyáltalán nem. Inkább Karácsonyt fikázza. Mi történhetett?
8 месяцев назад+4
Roli, ez ma kivételesen szép munka volt! Juditerminátor nagyon ült!
A spray-vel vicceskedő gondnokhoz: pár éve egy kósza pillanatig felmerült hogy elmegyek egy ilyen kerületi épületfenntartó (főleg iskolák és óvodák) céghez (kb olyan villanyszerelőt kerestek aki tud hegeszteni) Fel is vettek volna. Olyan viccesen alacsony fizetésért hogy csak mosolyogtam rajta. De átgondolva már szörnyülködtem, mert csak a szakmailag és emberileg nem túl magas szinten lévő marad meg ennyiért egy ilyen helyen. Az csoda hogy nem hetente történik egy ilyen eset. Még.
Ezeket a támogatásokat hallva 14:29 ( strucc- és emutartásra pl) felháborító, hogy a legnagyobb budapesti kerület 30M forintot különített el összesen energetikai felújításos pályázatra, max 500e ( ill 30%) támogatási határral/ pályázat. Miközben pl egy homlokzati hőszigetelés 160 nm-re ( ez a szigetelendő felület) 4M körül áll meg 2024-ben.
Egy budapesti egyhazi iskolarol tudok, hogy felveteli van, nem veszik fel az sni-s, btmn-s gyerekeket, koszonik nem kerik.nem tudom mennyire altalanos, de ugy sejtem, hogy nem egyedi eset. Ennyit az egyhaz segito szereperol.
Gondolom minden egyház más, szerintem főként a katolikus és a református egyház nem veszi fel őket.Nálunk Pestlőrincen evangélikus lett az egyik körzetes iskola, itt felvesznek speciális nevelésű gyerekeket, volt már üvegcsontú, siket, különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerek.Egyébként dupla fejpénzt kap utánuk az iskola, de sok iskola inkább még így sem akar felvenni ilyen gondokkal küzdő gyerekeket, mert egyszerűbb a jó képességű gyerekekkel foglalkozni, s nem romlik le az iskola átlaga.
A késelő kislánynak válnak a szülei, az apja fenyegette őt és az anyját úgy h a zsaruk is kimentek. Én 20 voltam amikor elváltak a szüleim, nem túl csendesen. Annyi idősen is retekszar volt megélni, el sem tudom képzelni h valaki ilyen szar érzéseket h dolgoz fel 12 évesen. Kívánom h legyen béke a lelkében ❤
Hidegen hagy a lelkivilága. Dobják be egy nevelőbe, 18 évesen át a börtönbe aztán letudva. Az élje túl és legyen béke a lelkében akit megkéselt ez az állat.
@@AnnaLajtos12 évesen nem teljesen a gyerek felelőssége hohy ilyet tett. Inkább pszichológus, család segítő, és felelősségre vonni azt a gyámügyest, rendőrt, aki nem segitett. Felelősségre vonni az apát. Ő rohadhat bent a börtönbe, de egy 12 eves kislány? Ne már, azért az ok okozatot vizsgáljuk már. Felre ne értsd, nem mentem fel a tette alól, és remélem a másik kislánynak is lesz mentális segítsége, de itt mindkét oldal áldozat. A felnőttek meg végig nézték…😢
Amikor az anyám először elvált ( az édesapámtól) talán nyolc éves voltam. " Apuci pici lánya". A legidősebb nővérem elment apuval. A másik nővérem " anyuci pici lánya" természetesen maradt anyuval. Nekem meg maradnom kellett. Rettenetesen kegyetlenül bánt velem anyu, meg a nővérem. Testi- lelki terror volt az életem. Aputól és az apai rokonságtól tiltva voltam. Nem mehettem láthatásra és amikor apa ránk küldte az akkori gyermekvédelmiseket, azt kellett mondanom, hogy én nem akarom látni. Horror gyerek lett belőlem. Annyira provokatívan nem foglalkozott velem az anyám, hogy az gyorsan feltűnt az iskolában. Mert nem volt aki megvédjen,én lettem a "Fekete Péter". A gyerekek kezdték a kirekesztésem, a tanárok meg egy idő után átvették ezt, hiszen semminek nem lett következménye. Az anyámat egyszerűen nem érdekelte,mi van velem. Három tanteremmel odébb a nővérem osztályában minden rendezvényen megjelent, minden tanár- szülő party ott volt. Nálam nem. Ezért aztán olyan lettem egy idő után, amilyennek mindenki látni akart. Ugyan nem írtam halállistát meg nem fenyegetőztem, de hogy nem voltam kiegyensúlyozott gyerek,az biztos. Ez rányomta a bélyegét a fiatal felnőttkoromra is. " Mindenki kutyája"... Akkor változott meg az életem,amikor 24 évesen örökre elhagytam Magyarországot. Az osztrákok befogadták és néhány év alatt sikerült önbizalmat meg önbecsülést tanulnom tőlük. Immáron 25 telt el azóta és itt megtanultam emelt fővel magabiztosan létezni. Tegnap a Teki & Peti párosnál kicsit hosszabban írtam két ( mindennapos) esetről.
Én sem régóta tudom, hogy anno állami intézkedésekkel lehetetlenítették el a kávéházi és éttermi cigányzenészeket. Nem azért tűntek el szinte teljesen, mert nem volt ehhez tovább kedvük, vagy mert ne lett volna rá igény.
23:32 Az nem elég szomorú, hogy csak akkor figyel rád a környezeted, hogyha öngyilkossággal fenyegetőzöl. Ezeknek az embereknek ajánlom, az old boy-t amikor ebben az élethelyzetben voltam, ez meg a fű segített, de véglegesen csak a környezetváltás. Ill.üzenem nekik kitartást 2-5 évnél nem szokott tovább tartani.
MO-n elég sok az emu tartó, anno én is akartam venni egy pár emut és első keresésre google rögtön magyar emu tenyésztőket dobott ki , utána kerestem mélyebben és meglepődtem mennyien vannak
A Telex megtudta, a késelő diáklány meghallgatása, illetve a határozathozatal a szokásosnál tovább tartott a járásbíróságon: több mint két óra után született döntés. Azonban valós, kézzelfogható indokot nem tudott mondani a lány arra, hogy az áldozatát miért bántotta. Nem voltak jóban, ez tény, de az iskolában nem közösítették őt ki, nem bántották, konkrét vitát vagy esetet sem nevezett meg, ami miatt otthonról aznap elhozta a kést. A lány nem volt az iskolában magányos, voltak barátai, egy másik társasághoz tartozott.
@@paroczy Általában egy ilyen esetben nem egy konkrét vita szokott elvezetni, hogy idáig fajuljon. Hosszú idő, hogy valaki idáig jusson, kisebb nagyobb atrocitások után. Tudod, gyűlik. Ahogy említetted, nem voltak jóban, tehát nem most kezdődött és azt sem lehet állítani, hogy nem volt ennek előzménye ez alapján. Az iskolai bullyngnak meg nem feltétele, hogy senki sincs aki barátkozna vele. Valószínűleg elég régóta basztatta az a csoport.
Arról nem is beszélve, hogy ami autópályát építenek az kb 3x annyiba kerül mint nyugaton, a pesti körvasút most pl dupla annyiba kerül mint a francia gyorsvasút vonala volt (minőségben azért van különbség), majd pár év és a fele út amúgy is becsúszik az árokba mert még abból is kihagyják a fele anyagot. Más: Pacsi a vágónak, látom élvezte ő is! :D
Szeretem Juditot, meg a humorát! Csokival jól működnek együtt a műsorban :) A vágás is nagyon kreatív volt. A Fülledt áramszünet résznél nagyon meglepődtem de imádtam :D
Marandjunk annyiban, hogy Öveges professzor tudta, hogy mit csinál. Ez az idióta fax jó eséllyel azt se melyik bolygón van. (Ilyet maximum gyerekek és értelmi fogyatékosok csinálnak, olyanok akik fejében meg se fordul, hogy milyen következményekkel járhat, ha valamit összeöntögetnek, amit a mosókonyhában, vagy ne talántán a kémiszertárban találnak.)
A jövő oktatása szerintem úgy fog működni hogy vagy a tanár online lesz csak jelen a teremben, vagy már annyira nem lesz tanár hogy ai fogja tartani az órákat. Az osztályterem elé meg biztonsági őr kell. Akik a normális diákokat védik az elvadult csürhétől.
egy strucctojás 23-25 tojásnak felel meg... húsa: egy 100kilós madárnak kábé 45-55 kiló húsa van,legalábbis az én 3 struccomból ennyi jött le egyenként. Íze mint a borjúnak, van nyaka, farhát és comb illetve a belsőségek ennyi.... nincs mellehúsa sem.
Úgy szeretnék én is egy ilyen kis 15 milliós zsebpénzt. Kifizetném a lakáshitelem és boldogan élnék tovább múzeumpedagógusként, havi bruttó 328 ezer forintomból (nettó 227, 2 egyetemi diplomával)
500 cigányzenész 4 hónapra 1 milliárdból az azt jelenti hogy fejenként havi 500 000 forint jut a heti négy nap és naponta 3 óra muzsikálásért. 10400 forintos órabér az nem rossz, méghogy nem közelít a hazai bérezés az európaihoz...
milyen 3 óra :D ott vannak este 7-től zárásig. Meg elnézést, de semmilyen szolgáltatói munkánál nem az "óradíjat" fizeted, hanem a tudást. Kijön a villanyszerelő, hümmög kettőt 15 perc alatt, majd közli, hogy ez 25.000 lesz. Mégis kihívod.
@@zsofimajnik2177 az eredeti hír így szól: Az egymilliárd forint értékű program összesen 500 cigányzenész foglalkoztatását biztosítja majd négy hónapig. A támogatott zenekarok hetente négy napon, naponta három órán keresztül játszanak az általuk választott vendéglátóhelyeken.
Az egész neredmény jelzőt adom, ugyanakkor két tételt a korrektség kedvéért lehúznék róla, az új akkugyárat, és a vasutat. Ami a vasutat illeti: biztos vannak benne ellopott pénzek, de önmagában az infrastruktúrának/ közösségi közlekedésnek a fejlesztése szerintem egy kifejezetten jövőbe mutató dolog, és van is honnan fejlődni Magyarországon. Példa kedvéért érdemes megnézni a Japán vasútrendszert, amitől persze ezután is kikurt messze leszünk, de legalább az irány nem rossz. Ha esetleg tudjuk, hogy itt nagyságrendileg mennyi pénz landolt zsebben azt tenném fel. Ami pedig az aksi gyárakat illeti, ezzel nem leszek szimpatikus. Viszont annak ellenére hogy semmilyen szempontból sem tudok szimpatizálni a jelenlegi kormányhatalommal, én a kínai autó és akkugyár beruházásokat nem írnám le. Kína ezeken a területeken jelenleg messze vezeti a piacot, már rég nem lopkodja hanem fejleszti a technológiát. Ezeknek a beruházásoknak a sikeressége leginkább attól függ, hogy a kormányzat milyen stratégiai megállapodásokat köt ezekkel a cégekkel (bérfejlesztés, k+f, stb). Ezekbe meg ugye nem látunk bele. Persze értem a környezetvédelmi aspektust, de sajnos ez kb minden beruházásnál problémás. Elég csak abba belegondolni, hogy az egyik legnagyobb tényező a környezetszennyezésben a cementgyártás. Azaz pusztán a rengeteg beton és azzal való építkezés is már önmagában szörnyen szennyező. Ezzel nem megideologizálni szeretném, inkább csak kontextusba helyezni.
Az akkugyárak szennyezik a magyar földeket, a magyar embereket, a babáknál fejlődési rendellenességet okoznak ezek az anyagok, de persze teljesen rendben van. Ja és javarészt nem magyarok dolgoznak ezeken a helyeken.
Gorogorszag 2009 vegen kezdodo adossagvalsaga soran gorog kikotoket vettek meg a kinaiak. Az oda behajozott termekeket kell valahogy nemetorszagig (nyugatra) juttatni. Na erre talaltak ki a nalunk Bp Belgrad vasutvonalat, csak ennek van egy Belgrad Athen folytatasa. Teherforgalom az elsodleges. Szemelyforgalmat nem tudom mennyiben erinti. Akkugyarral a kornyezetvedelem hianyossagai, es a kulfoldi munkasok alkalmazasa a fo baj a jelentos magyar penzugyi tamogatas mellett...
Csak hát nem mondanám, hogy bármit is fejlődött a vasút. Egyre rosszabb 30 éve. Egyre nehezebben lehet eljutni tömegközlekedéssel bárhova, hanem pesten a belvárosban laksz. Értsd, amit anno utat megtettem kb 2 óra alatt, mondjuk 30 éve, azt most teszem meg kb 4 óra alatt. És ez nem vicc vagy túlzás. Nincsenek közvetlen járatok, csak átszállással ott ahol régen nem kellett egyszer sem, most 2-3x is, na meg az összeköttetések is szörnyűek. Ha csak fél-háromnegyed órát kell várni, akkor már tök jó. Sok helyen kivették a vonatokat, a buszjáratokat csökkentették. Ma vidéken 20 kilómétert nem tudok megtenni átszállás nélkül. Jelzem ismét, hogy ott, ahol régen gond nélkül lehetett, tehát nem lehetlent várok el. Sok pénztár bezárt vidéken, mert nincs pénz a fenttartásra. Egyre több. A jegyszedőtől kell vásárolnod, mert sok helyre még egy automata sincs, ahol van az meg vagy működik, vagy nem. Ráadásul... Csak nézz meg egy siófok fele közlekedő vonatot pestről. Konkrétan 30 évvel azelőtt ugyan azok voltak. Nyáron, sok túristá ezt látja... Szégyen. A sok késésről, akár több órás is, arról ne is beszéljünk. Az akku gyárakkal meg nem csak környezetszennyezési problémák vannak. Egészség károsító, a nagyrésze vendégmunkás, nem is magyar, és rohadt nagy adókedvezményük van, szóval sok hasznunk nekünk nincs a kínai befektetőkből. Maguknak keresik a pénzt, nem nekünk.
@@oregvagyokenmarehhez4300 Tökéletesen egyetértünk. Ezért mondtam hogy bőven van hová fejlődnie a magyar közösségi közlekedésnek, és ezért mondtam, hogy ez legalább egy pici mikrolépés efelé.
Akkor most önbizalommal telve, az állatvédős pólomban kiviszem a szemetet, 2 dohánybolt is működik a környéken, az alkesz törzsvendégekre nem fogok mosolyogni, hátha sétáltatnak valami ebet, az őszinte mosoly a kutyusnak jár.
Ajaj, lassan korhatáros lesz az adás?😂 Lámpaoltás, majd a kérdés: Csoki ezt a meglepetést te tetted be nekem? 😂 Mást nem láttunk, szóval csakis Csoki csempészhette be ügyesen. Egészségetekre! 😊
Az iskolai sztori nem egyedi, íme két eset Pilisborosjenőről egy hónapon belül: "Porcukor helyett vegyszer került az óvodások reggelijébe Pilisborosjenőn" "Újabb mérgezés a pilisborosjenői óvodában: több gyerek került kórházba, miután az udvaron bogyókat ettek"
A struccmáj kurva finom, Hajdúnánáson volt egy struccfarm gyerekkoromban és sokszor vettünk onnan. A többi részét is kipróbáltuk, a húsa nagyon vadas, ennyi maradt meg belőle, de a mája kurva finom sütve.
Összekuszálódott a szemem attól, hogy Csoki a másik oldalon ül, a kisminkelt Ádám pedig Csoki volt helyén :D
Jaa, hogy nem a kisminkelt Csoki volt és a Csoki szerű Ádám?
Csak hallgatva, a hangok jó oldalról jöttek! Ádám kicsit rekedt volt ma.
Tanárként, osztályfőnökként erőn felül teljesítünk nap mint nap. A gyerekek frusztráltak, kifordulnak magukból, otthon nincsennek megoldva a problémák, nincs beszélgetve és foglalkozva a gyerekkel. Szokszor azt tapasztaljuk inkább a szülőre férne rá a nevelés… az intézmény pedig folyamatosan küldi a jelzéseket ha probléma van, csak hogy a szociális rendszer/ háló nem működik.. Nem jár a gyerek iskolába? 🤷♀️ a gyermekvédelmis nem tud tenni ellene semmit, mert a szülő elmondása szerint “nem akar járni a gyerek” vagy “persze, persze holnaptól menni fog”. A szülő sajnos nincs elővéve hogy hogyan nem gyakorolja a jogait, de a tanáron csattan minden: a gyerek nevelése, viselkedése, oktatása, empátiája. Oldja meg a tanár mondván…
És jogos a kérdés, hogy a tanár becsületével, jogaival ki foglalkozik? 🤷♀️ Mikor minden egyes nap azzal kell küzdeni, hogy rendbe rakd a viselkedést és ha marad időd akkor tanítasz, mert hogy lehet fogni sok mindent a kamaszkorra, csak sajnos amikor a gyerek 12 évesen rángatja a vállát, hogy “ez engem nem érdekel, írja be az egyest”, vagy visszaszól, felesel, az nem a tanár szegénységi bizonyítványa hanem a szülőé, akinek nulla tekintélye van otthon, mert a gyerek irányít (nagyrészt!).
Tisztelet a kivételnek!
Bige László is megmondta hogy szívesen ajánlaná a tarka macskáját az ország vezetésére, mert az is jobban ellátná a feladatot mint Orbán
boldog nemmunka napot mindenkinek :)
Május 1. a munkások ünnepe.
Had pihenjen a melós a majálison sörrel a kezében
nekem minden nap az
Kiegészíteném, hogy egy normális PPP-s beruházás keretein belül egy piaci szereplő megépít egy autópálya-, vasúti, stb. létesítmény szakaszt „ingyen”, és az állam fix összeget fizet bizonyos ideig (koncessziós időszak), és ebből a pénzből üzemelteti a cég a létesítményt, illetve szerzi meg a nyereséget magának a kezdeti beruházásból. Viszont az MKIF nem épített semmit, csak megkapta az állami kézben lévő autópályák üzemeltetésére és karbantartására a koncessziót, ez nettó kiszervezése az állami pénznek magánkézbe. Egy pozitív hozadéka van, hogy most legalább több felújítási munka zajlik, mint a Magyar Közutas időszakában, de vajon ki csinálja a felújítást? Persze, hogy Lölő.
"Ahhh... mint Novák Katalin..." A hét beszólása😂❤
Gyerekek a műsor mindig kurvajó... de a vágások! Hát respect a vágónak! Imádom!!
Gödöllőn élek. Nekünk is van cica polgármesterünk. Frau Bürgermeisterin von Gödöllő, azaz Bürgi. ❤️
Imádom azt a macskát, bár erőltetett szövegeket írnak szegény képei mellé valakik és fárasztóak a bürgikézős mamikák a kommentekben.
Sztem a hatodikos kislány konkrétan az út szélén lett hagyva
A fiam osztályába is jár egy fiú aki fenyegeti őket hogy megkéseli aki nem tetszik neki. Többször szóltunk a tanároknak, nevetgélve annyit mondanak hogy viccel. A tanárok egymást is és az ilyen eseteket is fedezik. Nincs itt kérem semmi látnivaló.
És miért dőltök hátra és várjátok,hogy a tanár majd megoldja? Menj be keresd meg a gyereket és beszélgess el vele. Ha úgy áll hozzá, az én időmben még egy tenyeres pofon nagyon hatásos mondatnyomatékosító volt! ;)
@@gery5447 mert a tenyeres pofon mindig megoldás, az majd segít. A te idődben. Boomerkém, a te korosztályod minimum harmada masszív alkesz.
A tanárok helyett a kedves szülőknek kell feltenni a kérdést, hogyan is nevelik a kisfiúkat meg ha nem szeretnék ha a többi szülő vegye kezelésbe a kölyköt, akkor sürgősen csináljanak vele valamit. Ne várjátok meg a tragédiát könyörgöm 😢
@@janosgolubov84 Inkább egy füles mint egy késelés. Finnországba több az alkesz mint itt, pedig ott ha adsz egy pofont a gyereknek visznek a zsaruk. De nem 10 percig tartanak bent. Itt inkább a kilátástalanság az ami az alkoholizmusba visz. Hiába bármi nem haladsz előre csak csiga tempóban. És hogy az iskola rendszer nem az életre készít fel, az csak úgy van. De a lexikális tudás nagyon hasznos, például a változó egyenletek kiszámítása rendkívül hasznos az adóbevallásnál........ja vagyis mégsem. :D
Sürgősen menjetek be az iskolába és beszéljetek az igazgatóval. Ne várjátok meg, hogy ténylegesen megtörténjen!!
Fenomenális rész lett, szuper volt a vágás!!! Huhuuuu💯
❤🙏🏻
12:04-kor " támogatja az állam" beszólásnál ----> kicsi kép Csoki álláról 😂😂
Mindig öröm Juditot itt látni. :) Szeretnék egy Judit és Eszti epizódot!! :)
Akkor ma Juditnak van igaza?
Igen.
Neki mindig igazabbja van, mint Csokinak.
melyik a Judit?
@@johndeer4545 az amelyik a tejet hozza minden szerda reggel pontban fél 7 kor
Varga?
Nehéz felismerni a környezetünkben bármilyen mentális problémát, ha az emberek ingerküszöbét nem feltétlen lépi át például egy gyermekbántalmazás. A környezetemben mosolyogtak meg 2 szóval letudták a késelést, a pedofíliáról meg nem is tudtak kb, pedig sokan social media fogyasztók. A közöny hatalmas itthon (is?) és így nehéz lesz bármilyen ügyben komoly dolgot elérni
Nyomjátok, én örülök nektek❤😊
Világszinten egyre rosszabb mentális állapotban vannak az emberek. Néhány országban megpróbálnak tenni ellene, itthon erre semmiféle törekvés sincs.
Lehetnek social media fogyasztók, de a social media mindekit a saját buborékában tart, néha kell valami mi átüti nekik. Érdemes hírekkel bombázni őket, nyissák csak meg szépen, gondolja azt a facebook, youtube hogy ez is érdekli őket, hátha begyűrűzik hozzájuk az igazság :D
Évtizedek óta atomizálódott társadalomban élünk, ahol az embereknek legfeljebb a közvetlen családjuk felé van szolidaritásuk.
Leszögezném, minden vágó szuper munkát végez. Ugyanakkor, Rolii.... Azért a korona nálad van. Frenetikus. Atom jó rész lett ez srácok 👏👏👏
❤🥹
Akkor ez most szándékosan lett nézhetetlen? 😂
Nagyon jó volt, nagyon jók voltatok együtt! Még több ilyet! ❤
Nem gondoltam volna, hogy a macskarácsony fog kisérteni az indexképről🤯
Therapist: Don't worry Macskarácsony doesn't exist...
Judit üde színfolt, mindig. 🤗👑❤️ Gyakrabban kérjük szépen!
30:08 ez megint mi ?????❤❤❤🎉😂😂😂😂 Bravo Roli !!!:) ❤
Adta magát, na… 😅
Roli világcsúcsot alkottál ezzel a vágással! 👍
Nem akarok semmilyen szinten sem gonosz lenni, de a tegnapi vágatlan a sok negatív hírrel lehozott az életről, itt viszont Roli valami káprázatos munkát végzett, elképesztőt alkotott. Most úgy érzem, kicsit helyreállt a világ rendje. ☺️
❤🙏🏻
Judit szövege szavanként: epilepsziás rohamot lehet kapni tőle, fasza munka, bmg.
Köszönöm!
Minden egyes alkalommal megerősítitek bennem a kényszert arra, hogy gyorsabban dolgozzak és minél előbb egy új és normálisabb társadalmat alapítsak valahol a bolygó egy eldugott pontján, ahová csak olyan embereket szeretnék majd beengedni, akik egyrészt oda akarnak jönni, elfogadnak bizonyos szabályokat, azt hogy egy AI vezeti az egészet és vannak annyira értelmesek és szellemileg/lelkileg annyira fejlettek, hogy átérezzék a saját felelősségüket a társadalomban.
Mindenkinek kellemes munkásünneplést! :D
A géppel csak egy disztópiát fogsz létrehozni, nem emberközpontú és élhetö társadalmat (nyilván ezt értetted azon, hogy normális).
@@erzsebetkovacs2527 Kegyed túl sok sci-fit olvasott. De ha már elmélkedős kedvünkben vagyunk… a mostani világunk nem egy disztópia?
01:15 Az újságírói háttérbeszélgetés lazítás. Kötetlen beszélgetés, amelyben a feleknek nem kell figyelemmel lenni minden kifejezésre, hangsúlyra. Nem használnák, ha nem vált volna be. Karácsonynak azonnal világgá kellett volna kürtölnie ezt váratlan találkozást, mert nem tekinthette (tekintheti) közlésre alkalmatlannak, haszontalannak, egyéni sérelemnek. Amennyiben Csokival együtt elfogadjuk, hogy ez a találkozás sorsdöntő, Budapest jövőjét befolyásoló esemény, információ, a főpolgármesternek rögvest a hazugság vádjával kell szembenéznie. Csokinak egyébként vág az esze, ez esetben viszont egyáltalán nem. Inkább Karácsonyt fikázza. Mi történhetett?
Roli, ez ma kivételesen szép munka volt! Juditerminátor nagyon ült!
🫶🏼🙏🏻
A spray-vel vicceskedő gondnokhoz: pár éve egy kósza pillanatig felmerült hogy elmegyek egy ilyen kerületi épületfenntartó (főleg iskolák és óvodák) céghez (kb olyan villanyszerelőt kerestek aki tud hegeszteni) Fel is vettek volna. Olyan viccesen alacsony fizetésért hogy csak mosolyogtam rajta. De átgondolva már szörnyülködtem, mert csak a szakmailag és emberileg nem túl magas szinten lévő marad meg ennyiért egy ilyen helyen.
Az csoda hogy nem hetente történik egy ilyen eset.
Még.
A gondnok tuti breaking had rajongó,giga átlátszó ez a mese
Ezeket a támogatásokat hallva 14:29 ( strucc- és emutartásra pl) felháborító, hogy a legnagyobb budapesti kerület 30M forintot különített el összesen energetikai felújításos pályázatra, max 500e ( ill 30%) támogatási határral/ pályázat. Miközben pl egy homlokzati hőszigetelés 160 nm-re ( ez a szigetelendő felület) 4M körül áll meg 2024-ben.
a vágónak üzenem, h 24:39 utáni rész nagyon okos és vicces. megér ez egy sört, “báttya”
Még a végén behajtom… ❤😅
Több ilyen videót, nagyon jó lett.
A Strucc és emutartás már a rendszerváltás után beindult, nálunk, Hajdúnánáson már 92 óta több ezer állatot tartottak/tartanak
Egy budapesti egyhazi iskolarol tudok, hogy felveteli van, nem veszik fel az sni-s, btmn-s gyerekeket, koszonik nem kerik.nem tudom mennyire altalanos, de ugy sejtem, hogy nem egyedi eset. Ennyit az egyhaz segito szereperol.
Gondolom minden egyház más, szerintem főként a katolikus és a református egyház nem veszi fel őket.Nálunk Pestlőrincen evangélikus lett az egyik körzetes iskola, itt felvesznek speciális nevelésű gyerekeket, volt már üvegcsontú, siket, különböző tanulási nehézségekkel küzdő gyerek.Egyébként dupla fejpénzt kap utánuk az iskola, de sok iskola inkább még így sem akar felvenni ilyen gondokkal küzdő gyerekeket, mert egyszerűbb a jó képességű gyerekekkel foglalkozni, s nem romlik le az iskola átlaga.
Tényleg nem tudod, de akkor miért általánosítasz?
“támogatja az állam” jajj az hibátlan vágás volt 😎 iszonyat jót nevettem rajta 🤣
A késelő kislánynak válnak a szülei, az apja fenyegette őt és az anyját úgy h a zsaruk is kimentek. Én 20 voltam amikor elváltak a szüleim, nem túl csendesen. Annyi idősen is retekszar volt megélni, el sem tudom képzelni h valaki ilyen szar érzéseket h dolgoz fel 12 évesen. Kívánom h legyen béke a lelkében ❤
Ki nem szarja le a lelkét. Az a kislány legyen jól akit ez a debil megkéselt.
Hidegen hagy a lelkivilága. Dobják be egy nevelőbe, 18 évesen át a börtönbe aztán letudva. Az élje túl és legyen béke a lelkében akit megkéselt ez az állat.
@@AnnaLajtos nyilván az alap h az a kislány is áldozat. A nevelőintézet aztán sokat segít ezen valóban
@@AnnaLajtos12 évesen nem teljesen a gyerek felelőssége hohy ilyet tett. Inkább pszichológus, család segítő, és felelősségre vonni azt a gyámügyest, rendőrt, aki nem segitett. Felelősségre vonni az apát. Ő rohadhat bent a börtönbe, de egy 12 eves kislány? Ne már, azért az ok okozatot vizsgáljuk már. Felre ne értsd, nem mentem fel a tette alól, és remélem a másik kislánynak is lesz mentális segítsége, de itt mindkét oldal áldozat. A felnőttek meg végig nézték…😢
Amikor az anyám először elvált ( az édesapámtól) talán nyolc éves voltam. " Apuci pici lánya".
A legidősebb nővérem elment apuval.
A másik nővérem " anyuci pici lánya" természetesen maradt anyuval.
Nekem meg maradnom kellett. Rettenetesen kegyetlenül bánt velem anyu, meg a nővérem. Testi- lelki terror volt az életem.
Aputól és az apai rokonságtól tiltva voltam.
Nem mehettem láthatásra és amikor apa ránk küldte az akkori gyermekvédelmiseket, azt kellett mondanom, hogy én nem akarom látni.
Horror gyerek lett belőlem.
Annyira provokatívan nem foglalkozott velem az anyám, hogy az gyorsan feltűnt az iskolában.
Mert nem volt aki megvédjen,én lettem a "Fekete Péter". A gyerekek kezdték a kirekesztésem, a tanárok meg egy idő után átvették ezt, hiszen semminek nem lett következménye. Az anyámat egyszerűen nem érdekelte,mi van velem. Három tanteremmel odébb a nővérem osztályában minden rendezvényen megjelent, minden tanár- szülő party ott volt.
Nálam nem.
Ezért aztán olyan lettem egy idő után, amilyennek mindenki látni akart.
Ugyan nem írtam halállistát meg nem fenyegetőztem, de hogy nem voltam kiegyensúlyozott gyerek,az biztos. Ez rányomta a bélyegét a fiatal felnőttkoromra is.
" Mindenki kutyája"...
Akkor változott meg az életem,amikor 24 évesen örökre elhagytam Magyarországot.
Az osztrákok befogadták és néhány év alatt sikerült önbizalmat meg önbecsülést tanulnom tőlük.
Immáron 25 telt el azóta és itt megtanultam emelt fővel magabiztosan létezni.
Tegnap a Teki & Peti párosnál kicsit hosszabban írtam két ( mindennapos) esetről.
A dárembrész jobb kivonuló zene mint amit az Ai kever 👌🏼😀
úgy tűnik jól döntöttem 10 évvel ezelőtt amikor eldöntöttem hogy a továbbiakban nem Mo-n fizetem az adót.
Igazán tudok azonosulni Judital lehetne többet nagyon jó rész ez is
12:30 Talán sokat mutat a cigányzene elterjedségéről, hogy 1959-ből találtak képet.
Én sem régóta tudom, hogy anno állami intézkedésekkel lehetetlenítették el a kávéházi és éttermi cigányzenészeket. Nem azért tűntek el szinte teljesen, mert nem volt ehhez tovább kedvük, vagy mert ne lett volna rá igény.
Na. Ők tolják hatvan éve már csak a kitartásért is megérdemlik a támogatást. Meg egy szabadnapot.
Az élő is tetszett, de a vágónak jó érzéke van! És igaza!😅👌
Judit annyira szép 😌
A smink csodákra képes 😂
Röff-röff 😂
Vajon szándékosan van szarrávágva (néhol szavanként) a szövege?
Gratula!! Nagyon tetszett a műsor! Miért nem vagytok hároman? Beférne Judit is!
23:32 Az nem elég szomorú, hogy csak akkor figyel rád a környezeted, hogyha öngyilkossággal fenyegetőzöl. Ezeknek az embereknek ajánlom, az old boy-t amikor ebben az élethelyzetben voltam, ez meg a fű segített, de véglegesen csak a környezetváltás. Ill.üzenem nekik kitartást 2-5 évnél nem szokott tovább tartani.
Ja, mert vagy jó lesz, vagy kinyírod magadat.
Inkább keressenek egy pszichológust…
Atyaég,ez a csaj!!! Szerelmes lettem!😍❤
Imádom Juditot, legjobb arc a müsorban 😁😁😁
14:00 A magtár felújítása stratégiai fontosságú, hogy legyen a főnöknek hol szónokolnia.
30:11 ez fulesen nagyon fura volt 😂😂😂
A Terminátor piros szem és a zene nagyon kiadta :D
Judit, nagyon jól áll a rekedt hang 😂😍
Jó Reggelt Csoki és Judit!
33:27 Itt helyesbítenék: "Nem tudok őszintén mosolyogni, viszont creepy-n tudok röhögni" 🤣
Strucc k.rva finom! Olyan mint a Marha csak vadasabb az íze. Ja és nagyon egészséges!
Szóval Csoki gólyaként struccot evett!
Napkommentjeeeee
MO-n elég sok az emu tartó, anno én is akartam venni egy pár emut és első keresésre google rögtön magyar emu tenyésztőket dobott ki , utána kerestem mélyebben és meglepődtem mennyien vannak
100% hogy a késelő kiscsaj szénné lett bullyzva és jó szokás szerint a tanárok szartak rá, vagy részt vettek benne.....
A Telex megtudta, a késelő diáklány meghallgatása, illetve a határozathozatal a szokásosnál tovább tartott a járásbíróságon: több mint két óra után született döntés. Azonban valós, kézzelfogható indokot nem tudott mondani a lány arra, hogy az áldozatát miért bántotta.
Nem voltak jóban, ez tény, de az iskolában nem közösítették őt ki, nem bántották, konkrét vitát vagy esetet sem nevezett meg, ami miatt otthonról aznap elhozta a kést. A lány nem volt az iskolában magányos, voltak barátai, egy másik társasághoz tartozott.
@@paroczy Általában egy ilyen esetben nem egy konkrét vita szokott elvezetni, hogy idáig fajuljon. Hosszú idő, hogy valaki idáig jusson, kisebb nagyobb atrocitások után. Tudod, gyűlik. Ahogy említetted, nem voltak jóban, tehát nem most kezdődött és azt sem lehet állítani, hogy nem volt ennek előzménye ez alapján. Az iskolai bullyngnak meg nem feltétele, hogy senki sincs aki barátkozna vele. Valószínűleg elég régóta basztatta az a csoport.
Arról nem is beszélve, hogy ami autópályát építenek az kb 3x annyiba kerül mint nyugaton, a pesti körvasút most pl dupla annyiba kerül mint a francia gyorsvasút vonala volt (minőségben azért van különbség), majd pár év és a fele út amúgy is becsúszik az árokba mert még abból is kihagyják a fele anyagot.
Más: Pacsi a vágónak, látom élvezte ő is! :D
Hát az a macska közelebb is van a nyugodt erőhöz, mint a Mi Hasznák a Schiffer szerint. 😂
"Csoki" rekedt hangja nagyon szexi ,kíváncsi vagyok a hosszú ,szép haját melyik sorozat változtatja meg. ❤Ne vágja le. ❤❤❤Hajrá Judit ❤❤❤
Jó reggelt! Éljen május elseje!
28:28 😂😂😂
Szeretem Juditot, meg a humorát! Csokival jól működnek együtt a műsorban :) A vágás is nagyon kreatív volt. A Fülledt áramszünet résznél nagyon meglepődtem de imádtam :D
Jó volt ez így.
9:00 hat azer teljesen tudatlanul igy felvinnyogni ... kisse meltatlan a csatorna megmondo stilusahoz
30:11 😂😂😂👌
Megtoltuk a NERedményjelzőt ebben az adásban 😢
Semmi gond Csoki, az Eötvös is egyházi fenntartású lett mikor én végeztem, a ballagás óta (2008) ugyanaz az állványozás van a kolesz épület körül. :D
Az iskolagondnok az új kémia Öveges professzor.
Mr. White
Marandjunk annyiban, hogy Öveges professzor tudta, hogy mit csinál. Ez az idióta fax jó eséllyel azt se melyik bolygón van.
(Ilyet maximum gyerekek és értelmi fogyatékosok csinálnak, olyanok akik fejében meg se fordul, hogy milyen következményekkel járhat, ha valamit összeöntögetnek, amit a mosókonyhában, vagy ne talántán a kémiszertárban találnak.)
A halállista készítés egy dolog, de az se tűnt fel, hogy le van laminálva?
nagyszerű ez a lány :)
A 90-es években Lölő egy lyukas cipőben járta a Váli-völgyet, hogy ő vezethesse be a gázt az adott háztartásba. 😂
De jó páros vagytok! még ilyet!
Nem a munkát ünnepeljük, hanem a munkást. TGM
Nézzétek meg Györe Zoltán mai videóját!
Nőnapon sem a nőket ünnepeljük, hanem a nők felszabadulását a partriarchátus elnyomásából, a nőmozgalmat a feminizmust.
Megnéztem, igaza van, bár a Kádár-beszéd elemzése nem volt túl kreatív. A Puzsér-Huth vita elemzése pl. sokkal jobb volt.
Don’t worry, Macskarácsony doesn’t exist, he can’t hurt you.
A jövő oktatása szerintem úgy fog működni hogy vagy a tanár online lesz csak jelen a teremben, vagy már annyira nem lesz tanár hogy ai fogja tartani az órákat. Az osztályterem elé meg biztonsági őr kell. Akik a normális diákokat védik az elvadult csürhétől.
A covid alatt az online oktatás időszakában került ez nálunk szóba . Akkor viccnek szántuk. De hát.........
Szép és okos. És igaza is van. Csokinak is.
"Mint a legyek!" - Csoki 😂
33:22 az a sátáni kacaj❤❤😂😂
A vágók elemükbe voltak 🎉🙂
De bírnám ha Judit gyakrabban lenne😁
nyomtam egy lajkot , csunya szamon allt a szamlalo
30:11 😂🤣😂
Judit nagyot megy csaxólok 🍰
Szegény Juditnak nem az igazi a hangja:'DD jobbulást!
Nálunk cserélik most a víz főnyomócsövet. Na, kivel csináltatják? Mészáros&Mészáros Zrt.
Mit húz ki a hittel? Szerinted hány sorozatgyilkos kapott kemény vallásos nevelést?
egy strucctojás 23-25 tojásnak felel meg... húsa: egy 100kilós madárnak kábé 45-55 kiló húsa van,legalábbis az én 3 struccomból ennyi jött le egyenként. Íze mint a borjúnak, van nyaka, farhát és comb illetve a belsőségek ennyi.... nincs mellehúsa sem.
Miért abból indultok ki, hogy tudott bárki is a kislány halállistájáról? A rendőrök találták nála, nem hinném, hogy dicsekedett vele bárkinek.
Úgy szeretnék én is egy ilyen kis 15 milliós zsebpénzt. Kifizetném a lakáshitelem és boldogan élnék tovább múzeumpedagógusként, havi bruttó 328 ezer forintomból (nettó 227, 2 egyetemi diplomával)
Juditnak mindig örül az ember és innen is jobbulást neki ha még betegeskedik^^ :D
Tisztelet és Szabadság Párt (rövidítve: TISZA Párt) Magyar Péter pártja. Ezzel a párttal indul a Június 9-ei EP választáson Magyar Péter.
500 cigányzenész 4 hónapra 1 milliárdból az azt jelenti hogy fejenként havi 500 000 forint jut a heti négy nap és naponta 3 óra muzsikálásért. 10400 forintos órabér az nem rossz, méghogy nem közelít a hazai bérezés az európaihoz...
milyen 3 óra :D ott vannak este 7-től zárásig. Meg elnézést, de semmilyen szolgáltatói munkánál nem az "óradíjat" fizeted, hanem a tudást. Kijön a villanyszerelő, hümmög kettőt 15 perc alatt, majd közli, hogy ez 25.000 lesz. Mégis kihívod.
@@zsofimajnik2177 az eredeti hír így szól: Az egymilliárd forint értékű program összesen 500 cigányzenész foglalkoztatását biztosítja majd négy hónapig. A támogatott zenekarok hetente négy napon, naponta három órán keresztül játszanak az általuk választott vendéglátóhelyeken.
@@zsofimajnik2177 ha a tudást fizeted akkor miért kell az államnak ráönteni 1 milliárdot?
6:36 😂😂😂
Kis Esztergomi Árpad-házi hate😂😂🤝🏼 hétfőn érettségi az említett iskolában...sok sikert mindenkinek
Nagyon naívak vagytok. Gyerekek érdemben lófaszt kapnak egy ilyenért. Elkűldeni soha nem fogják.
Boldog munkanapot nekem😂
Az egész neredmény jelzőt adom, ugyanakkor két tételt a korrektség kedvéért lehúznék róla, az új akkugyárat, és a vasutat.
Ami a vasutat illeti: biztos vannak benne ellopott pénzek, de önmagában az infrastruktúrának/ közösségi közlekedésnek a fejlesztése szerintem egy kifejezetten jövőbe mutató dolog, és van is honnan fejlődni Magyarországon. Példa kedvéért érdemes megnézni a Japán vasútrendszert, amitől persze ezután is kikurt messze leszünk, de legalább az irány nem rossz. Ha esetleg tudjuk, hogy itt nagyságrendileg mennyi pénz landolt zsebben azt tenném fel.
Ami pedig az aksi gyárakat illeti, ezzel nem leszek szimpatikus. Viszont annak ellenére hogy semmilyen szempontból sem tudok szimpatizálni a jelenlegi kormányhatalommal, én a kínai autó és akkugyár beruházásokat nem írnám le. Kína ezeken a területeken jelenleg messze vezeti a piacot, már rég nem lopkodja hanem fejleszti a technológiát. Ezeknek a beruházásoknak a sikeressége leginkább attól függ, hogy a kormányzat milyen stratégiai megállapodásokat köt ezekkel a cégekkel (bérfejlesztés, k+f, stb). Ezekbe meg ugye nem látunk bele. Persze értem a környezetvédelmi aspektust, de sajnos ez kb minden beruházásnál problémás. Elég csak abba belegondolni, hogy az egyik legnagyobb tényező a környezetszennyezésben a cementgyártás. Azaz pusztán a rengeteg beton és azzal való építkezés is már önmagában szörnyen szennyező. Ezzel nem megideologizálni szeretném, inkább csak kontextusba helyezni.
Az akkugyárak szennyezik a magyar földeket, a magyar embereket, a babáknál fejlődési rendellenességet okoznak ezek az anyagok, de persze teljesen rendben van. Ja és javarészt nem magyarok dolgoznak ezeken a helyeken.
@@nimrod666semmit nem tudsz sajnos.
Gorogorszag 2009 vegen kezdodo adossagvalsaga soran gorog kikotoket vettek meg a kinaiak. Az oda behajozott termekeket kell valahogy nemetorszagig (nyugatra) juttatni. Na erre talaltak ki a nalunk Bp Belgrad vasutvonalat, csak ennek van egy Belgrad Athen folytatasa. Teherforgalom az elsodleges. Szemelyforgalmat nem tudom mennyiben erinti. Akkugyarral a kornyezetvedelem hianyossagai, es a kulfoldi munkasok alkalmazasa a fo baj a jelentos magyar penzugyi tamogatas mellett...
Csak hát nem mondanám, hogy bármit is fejlődött a vasút. Egyre rosszabb 30 éve. Egyre nehezebben lehet eljutni tömegközlekedéssel bárhova, hanem pesten a belvárosban laksz. Értsd, amit anno utat megtettem kb 2 óra alatt, mondjuk 30 éve, azt most teszem meg kb 4 óra alatt. És ez nem vicc vagy túlzás. Nincsenek közvetlen járatok, csak átszállással ott ahol régen nem kellett egyszer sem, most 2-3x is, na meg az összeköttetések is szörnyűek. Ha csak fél-háromnegyed órát kell várni, akkor már tök jó. Sok helyen kivették a vonatokat, a buszjáratokat csökkentették. Ma vidéken 20 kilómétert nem tudok megtenni átszállás nélkül. Jelzem ismét, hogy ott, ahol régen gond nélkül lehetett, tehát nem lehetlent várok el. Sok pénztár bezárt vidéken, mert nincs pénz a fenttartásra. Egyre több. A jegyszedőtől kell vásárolnod, mert sok helyre még egy automata sincs, ahol van az meg vagy működik, vagy nem. Ráadásul... Csak nézz meg egy siófok fele közlekedő vonatot pestről. Konkrétan 30 évvel azelőtt ugyan azok voltak. Nyáron, sok túristá ezt látja... Szégyen. A sok késésről, akár több órás is, arról ne is beszéljünk. Az akku gyárakkal meg nem csak környezetszennyezési problémák vannak. Egészség károsító, a nagyrésze vendégmunkás, nem is magyar, és rohadt nagy adókedvezményük van, szóval sok hasznunk nekünk nincs a kínai befektetőkből. Maguknak keresik a pénzt, nem nekünk.
@@oregvagyokenmarehhez4300 Tökéletesen egyetértünk. Ezért mondtam hogy bőven van hová fejlődnie a magyar közösségi közlekedésnek, és ezért mondtam, hogy ez legalább egy pici mikrolépés efelé.
Akkor most önbizalommal telve, az állatvédős pólomban kiviszem a szemetet, 2 dohánybolt is működik a környéken, az alkesz törzsvendégekre nem fogok mosolyogni, hátha sétáltatnak valami ebet, az őszinte mosoly a kutyusnak jár.
Ajaj, lassan korhatáros lesz az adás?😂
Lámpaoltás, majd a kérdés: Csoki ezt a meglepetést te tetted be nekem? 😂
Mást nem láttunk, szóval csakis Csoki csempészhette be ügyesen. Egészségetekre! 😊
Az iskolai sztori nem egyedi, íme két eset Pilisborosjenőről egy hónapon belül:
"Porcukor helyett vegyszer került az óvodások reggelijébe Pilisborosjenőn"
"Újabb mérgezés a pilisborosjenői óvodában: több gyerek került kórházba, miután az udvaron bogyókat ettek"
Csoki strucc evősre itta magát 😅
Judit❣
A struccmáj kurva finom, Hajdúnánáson volt egy struccfarm gyerekkoromban és sokszor vettünk onnan. A többi részét is kipróbáltuk, a húsa nagyon vadas, ennyi maradt meg belőle, de a mája kurva finom sütve.
Akkor ezek szerint ez a farm eladásra termelt? Mert még én sem láttam soha boltban strucchúst.